1959 IV.C

 

Osztályfőnökök: Dr. Bojt Lajos és Dr. Jánky István

 

 

1959-ben 39-en érettségiztünk a IV.C osztályban és 2009-ben, június 06-án az 50 éves érettségi találkozón 23-an megjelentünk.

Horváth Valéria osztálytársunk elszavalta  Nagy János szombathelyi tanár-költő versét, utána az emléktáblánál koszorút helyeztünk el és a gimnázium előtt csoportképpel örökítettük meg nevezetes évfordulónkat.

Majd irány a Lakoma étterem, ahol ebéd után további beszélgetések folytak felelevenítve az eltelt 50 évet. Sajnos csak egy tanárunk Nagy Zsigmondné tudott megjelenni körünkben. Hála a mindig lelkes, szervező  osztálytársainknak, akik életrajzokkal, fényképekkel, osztálytársaink elérhetőségi adataival valamint megemlékezve elhunyt tanáraink és társainkról egy emlékkönyvet adtak át minden osztálytársnak

 

Néhány kép a találkozóról

 

 

Idézetek  az 50 éves érettségi találkozóról 2009.06.06.

 

·        Elemi iskolai tanulmányaimat Keszthelyen nagyrészt Veletek együtt végeztem. A Gimnáziumot is ott és a legjobb osztályban, a legszeretettebb osztálytársakkal járhattam ki. Most, hogy a két nagyobb unoka szintén „Vajdás” sokszor szóba kerül „amikor én oda jártam...!”

 

·        Boldogan jövök a Találkozóra öregen, de fiatal szívvel! 1959. június 12. Kitűnő érettségivel és jól sikerült felvételivel nem vettek el sem főiskolára sem egyetemre. Keszthely nekem sokat jelent: szép és felhőtlen diákévek, kedves osztálytársak, sikerek, szereplések diákszerelmek.

 

·        Elég mozgalmasan telt számomra az elmúlt 50 év, mint valószínűleg mindnyájatoknak, így nehéz néhány mondatlan összefoglalni. …Rövid összefoglalómat Örkény István Pisti vérzivatarban című novellájának soraival zárom: „De volt egy-két izgalmas, forró esztendő, amikor az ember fiatal volt, és mindenhatónak érezte magát...”

 

·        ÉRZELMILEG: nagyon tartalmas és szép munkaéveket tudok magam mögött, ha még egyszer kellene, ugyanezt a pályát választanám. Szerettem a kamaszokkal foglalkozni, izgalmas világ.

 

·        Érettségi után nem vettek fel Pécsre matematika-fizika tanári szakra. Akkor, akik a gimiben hittanra jártuk, senki  nem jutott be a felsőoktatásba. Mivel nem akartam, hogy özvegy édesanyám tartson el az öcsémmel, jelentkeztem a postára egy szülési szabadságon lévő anya helyére telefonközpontba. 900 szám közül kigyulladt kis lámpákra kellett bejelentkeznem és a kért számmal összekapcsolni. Nehezen viseltem ezt a monoton munkát. A 3 hónap alatt odajutottam, hogy a szomszéd néninek is úgy köszöntem: „központ”.

 

·        1977-ben Ócsán alakult a Soroksári tsz. – ami az országban akkor a 2. v. 3. helyen állt – kebelén belül egy Takarmánycirok Termesztési Rendszer, amelynek vezetésére meghívták a férjemet, engem pedig genetikusnak. Szívesen gondolok vissza az Ócsai aktív évekre, erőnk teljében szakmailag a csúcson, országos hálózattal, külföldi kapcsolatokkal. Én egy 5 ha-os tenyészkertet vezettem, ahol kiélhettem nemesítési elképzeléseimet, 11 államilag elismert fajtánk volt cirokból, kooperációs hibridek Amerikával, Franciaországgal, németekkel. Úttörői voltunk a hazai cukorcirok programnak, máig is keresik a velünk való kapcsolatot. 1994-ben a szétesett magyar mezőgazdaság a mi Rendszerünk ellehetetlenülését is okozta, nem volt mit tenni, felszámolódtunk, nyugdíjba mentünk, fajtáinkat visszavontuk.

 

·        Érettségi után Pécsre felvételiztem az orvosira, bőrgyógyász lettem volna – ez evidens -, hisz édesapám következő gyógyszereit (ekcéma, pszoriazis, stb.) nekem lett volna orvosként szabadalmaztatni.  Az egyetem folyosóján Apám – míg én benn voltam az elbeszélgetésen – megtudta, hogy nem fognak felvenni: Mikolits-ból egy elég, jobb ha a betegek rendszeresen kezelésre járnak, mintha meggyógyulnak, mint apám betegei! November végén a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen folytattam a tanulást, s januárban letettem az első félévet. (Csak oroszból volt 4-es, a többi 5). Nekem elégtétel volt, hogy bizonyítottam a tudásomat. Az egyetem mikrobiológiai szakán szerettem volna maradni tanulmányaim befejezése után. Kis ideig úgy nézett ki, minden rendben, majd egyik nap Arany „elvtárs” hivatott papírt lobogtatott és közölte, hogy ama 56-os napokban, mikor a buszról leszálló bejáró tanulók csapatban a templomban kezdték a napot én is köztük voltam, csak utána mentünk az iskolába. Szóval „megfertőzném az ifjúságot” stb. Először fájt, nehezen tettem túl magamat, sikertelenségnek éltem meg, a hitem büntetésének. A sors kárpótolt, s felkínálta a sokkal érdekesebb munkahelyet egy gyümölcsös kertben, kellemes munkatársakkal a Növényvédelmi Intézetben. (Ma lakótelep van a helyén, a Rákóczi téren, a lámpánál.) Itt dolgoztam 5 évig.

 

·        Nagyon sok nyavalyán estem túl, néha már arra gondolok, hogy nincs is olyan testrészem, amit nem vágtak-varrtak, de minden gödörből igyekszem kimászni, örülök az életnek, az unokáknak. És ameddig tudunk, addig utazunk: bejártuk a fél világot, de a másik fele még hátra van!

 

·        Itt ülök egyedül, tollal a kezemben, papír előttem, és az elmúlt 50 év történéseivel – mögöttem és pont – lenne, ha nem kényszerítene a kérdőjel: mi is történt velem? Szegeden végeztem bio-földrajz szakon. Sokáig hittem, hogy a világ legszebb hivatása az enyém, megmaradt és – egészen enyémnek – a tenniakarás láza, és a sikerülni fog hite. Aztán változott a világ – és én is. Így örültem, hogy 55 évesen nyugdíjas lehettem. Már talán a koromnak is köszönhetően szeretek elidőzni lent a parton. Ma is lent voltan kicsit. Mindenütt csend és nyugalom, lustán terült el lábam alatt a tó, csak időnként nyargalt át a parti szél a vizen, amitől fázósan megborzongott és a nád is susogva riadozott…Bennem béke van, igen, és köszönöm jól vagyok.

 

·        Szigorló évet választani kellett, a szombathelyi Markusovszky Kórháznak akkor nagyon jó híre volt, megpályáztam, egyben a további sorsom is meghatározódott ezáltal. Valami sebészi szakmára készültem eredetileg, eszembe nem volt gyermekgyógyásznak menni. Itt is a véletlen szólt közbe, mert olyan gyermekgyógyász főorvos osztályán tölthettem el a szigorló hónapokat, aki példaképem lett egy életen ász, akire szinte állandóan a kollégákkal egyetemben vissza-visszaemlékeztünk, tanításait megszívleltük. Szó szerint biztos alapot kaptunk tőle. 39 év gyermekkörzeti munka után tavaly ősszel ”sikerült” a körzeten túladni, ami a mostani időnkben nem semmi, =nincs utánpótlás.

 

Néhány régi emlék képekben

 

 

Az I. újkori Helikon aranyérmes néptánc együttese 1958