1961. IV.A – Ötven éves találkozó Ötven éve már, hogy 1961 júniusában érettségi vizsgát tehettünk és a IV. a. osztály tagjai „érett” felnőttként kiléphettek a Vajda védett falai közül! Tablónkon 14 bölcs tanárunk és 25 társunk képe őrzi az esemény emlékét. Negyven éve már, hogy tízéves találkozónkon összejöttünk, ahol nehezen találtuk a korábbi négy együtt töltött év közösségét – mintha még éretlennek bizonyultunk volna…, így sokáig nem is kerestük egymást (sajnos)! Tavaly rendhagyó módon 49 éves próba-találkozót hívtunk egybe Papp Gyöngyi gyenesi kertjébe – ami csodálatos emléknapot jelentett. Itt mindenki elmondta addigi életútját, ezért az 50 éves találkozóra már csak a kiegészítések, illetve a tavalyi hiányzók beszámolója maradt. 2011. június 11-én 19 vén diák gyülekezett osztályfőnökünk Skultéti Ilona (dr. Nagy Józsefné) körül a főépület udvarán. Sajnos három társunk már nem lehet jelen földi rendezvényeken. További három egyéb okok miatt nem jöhetett el.
Osztályunk csak az első tanévben, később csak bizonyos órákon tanult a főépületben; osztálytermünk a Deák Ferenc utcában volt – ezért a találkozót is a hagyományokat követve szerveztük. A program a főtéri épületben kezdődött. Lengyel Ilona osztálytársunk Tóth Árpád az alkalomhoz illő költeményének elmondásával adta meg a találkozónk alaphangját. Az iskola képviseletében az eseményt megtisztelte jelenlétével Schuch Angéla tanárnő, igazgatóhelyettes, aki kedves szavak keretében tájékoztatást adott az iskola jelenlegi oktató-nevelő tevékenységéről és terveiről – egyben házigazdaként köszöntötte a „vén diákokat”. Ezt követően Pánczél Béla emlékidéző gondolatai következtek. Osztályfőnökünk részére Papp Gyöngyi a négy gimnáziumi évet felidéző virágkompozíciót tervezett. Elbúcsúzván a főépülettől a mai nevén Kisvajdának nevezett Deák Ferenc utcai épületbe „haza” sétáltunk.
Osztályfőnöki óra keretében megható gondolatokat hallhattunk, amit talán még ma is érdemes megfogadni. Az ezt követő névsorolvasás során Pánczél Béla egyenként kivetítette a tablón szereplő képeinket, és elhunyt társaink képének felvillanásakor emlékükre mécsest gyújtottunk. Tanáraink tabló-képének vetítése során felidéztük a hozzájuk kötődő emlékeket. Előkerültek a diákcsínyek és a hálás emlékezés egyaránt. Sokan eltávoztak már az élők sorából, emlékük előtt mécses gyújtás mellett hajtottunk fejet. A program a „tündérszép Balaton” partján folytatódott ahol „szívünk örökre itt marad”t. Közös ebéden vettünk részt a Libás strand melletti vitorlás kikötőnél. A jó beszélgetések közben elfogyasztott finom ételek és az öböl látványa igazi élmény volt. És következett a csodás befejezés – hajóra szálltunk. Bódis István társunk biztosította számunkra a Pelso névre keresztelt kétárbócost. Remek szélben a Balaton és a hegyek látványa szinte tapinthatóvá varázsolta gimnazista emlékeinket. Feljegyezte: Epresy Klára 2011. június 11-én. Néhány kép az 1961. évi IV.A osztály ötvenéves találkozójáról.
A Fő téren ilyen látvány fogadott bennünk! Folyik a Fő tér átépítése
Osztályunk a gimnázium udvarán
Emlékeinket idézzük!
Már oldódik a hangulat!
Megint együtt vagyunk!
Régi emlékeket idézünk!
Papp Gyöngyi virág kompozíciója!
Már a Deákban vagyunk!
Lengyel Ilona
A Deák udvarán!
Itt is!
Lengyel Ilona, megható szavait mondja!
Az ünnepi ebéd!
Itt is sokat beszélgettünk!
Egy kis hajókázás! (Navigare necesse est!)
Még a hajón is lehet jókat beszélgetni!
|