| J.R.Ward - Dark Lover (Éjsötét Szerető) |
 Kiadás?
2005
Magyar kiadás? 2008
Hossz? 528
Kötet? 1. könyv
Tartalom? A New York-i Cardwell éjszakai árnyékában halálos harc folyik
vámpírok és alantasok között.
Részlet - 2. fejezet
Wrath megvető mosollyal mérte végig a bárban lévő embereket, akik egymást
letaposva hátráltak az útjából. Félelem és vágyakozó kíváncsiság szaga áradt
pórusaikból.
Állatok. Mindegyik, gondolta magában.
Sötét napszemüveget viselt, mégis bántotta a gyenge fény, ezért inkább
behunyta a szemét. Olyan rossz volt a látása, hogy a teljes vakság sem
okozott nagy problémát számára. A képek helyett a hangokra koncentrált. A
dübörgő zene mögött tisztán hallotta a lábak dobogását, a suttogásokat, még
azt is, hogy egy pohár leesett a földre, és összetört. Nem érdekelte, ha
valaminek nekimegy, akár szék, akár asztal, akár ember. Átgázolt rajta.
Pontosan tudta, hol ül Darius, mivel ő volt az egyetlen lény a helyiségben,
akiből nem sugárzott a félelem. Ma este azonban még ő is ideges volt.
Wrath kinyitotta a szemét, amikor odaért a másik vámpírhoz, de csupán
homályos, fekete foltot látott maga előtt.
- Hova lett Tohrment? – kérdezte, amikor megcsapta orrát a whisky illata.
- Kiment a levegőre. Köszönöm, hogy eljöttél.
Leült vele szemben, a tömeg pedig összezáródott. Eltűnt az ösvény, amit neki
nyitottak.
Egy ideig egyikük sem szólalt meg. A zene közben váltott, és felhangzott egy
régi Cypress Hill-sláger.
Na, jól indul, gondolta Wrath. Darius szűkszavú ember, aki tudja, hogy
gyűlöli, ha feleslegesen pazarolják az idejét. Ha mégis hallgat, nagyon
komoly dologról lehet szó.
Darius a sörösüveggel babrált, majd nagy levegőt vett.
- Uram…
- Ha akarsz tőlem valamit, térj a tárgyra! – szólalt meg Wrath, és közben
érezte, hogy közeledik egy pincérnő. Mást is érzékelt: nagy mellet, valamint
a szúk blúz és a miniszoknya közötti fedetlen derekat.
- Kér valamit? – kérdezte a nő lassan.
Wrath erős kísértést érzett, hogy azt javasolja, feküdjön végig az asztalon,
hadd kóstolja meg a nyakát. Való igaz, az emberi vér nem sokkal hosszabbítja
meg az élettét, ám ezerszer jobb ízű, mint a bárban felszolgált bármelyik
vizezett alkohol.
- Most nem, köszönöm – felelte inkább. Félmosolya egyszerre volt
nyugtalanító és felkavaró a pincérnő számára. Mélyen beszívta a nő illatát.
Nem érdekel, gondolta.
A pincérnő bólintott, de nem mozdult, csak bámulta a vámpírt. Szőke haja
szinte világított a sötét helyiségben. Lenyűgözve állt, még a nevét is
elfelejtette, nehogy azt, miért is van ott.
Dariust bosszantotta, ezért türelmetlenül felcsattant.
- Köszönjük, nem kérünk semmit.
A nő magához tért, és elindult, majd lassan eltűnt a tömegben. Darius
megköszörülte a torkát.
- Köszönöm, hogy eljöttél.
- Ezt már mondtad.
- Ja, igen. Szóval. Elég régóta ismerjük egymást.
- Igen.
- Részt vettünk már együtt sok harcban. Megöltünk jó néhány alantast.
Wrat bólintott. A Fekete Tőr Testvériség generációk óta védelmezte saját
faját az Alantasok Társasága ellen. Darius, Tohrment és négy másik vámpír
alkották. Ellenségük a sokkal nagyobb létszámú alantasok, lélek
nélküli emberek voltak, akik a sötét vezért, az Omegát szolgálták. Wrath és
harcosai azonban eddig sikeresen állták a sarat az ellenük folytatott
küzdelemben.
Darius újra megköszörülte a torkát.
- Mindazok után, amin együtt keresztülmentünk…
- Darius, térj a lényegre! Ma éjjel vár rám Marissa.
- Ma is nálam akarod tölteni az éjszakát? Tudod, hogy senki másnak nem
engedem, hogy azt a szobát használja. – Darius félszegen felnevetett. – Nem
csodálom, hogy a bátyja nem szereti, ha hozzájuk mész.
Wrath keresztbe fonta mellén a karját, majd a lábával eltolta magától az
asztalt, hogy jobban elférjen.
Kicsit sem hatotta meg Marissa fivérének kényes érzékenysége, és hogy
mennyire rossz szemmel nézi az életstílusát. Havers dilettáns sznob volt,
egy igazi seggfej. Teljességgel képtelen megérteni, milyen ellenségei vannak
a fajnak, és mivel jár az, ha védelmezni akarják a lakosságot.
És csak mert a drágalátos fiúcskának nem tetszik, Wrath nem volt hajlandó
játszani a jó fiút, és tétlenül nézni, hogy fajának tagjait halomra
gyilkolják. A harcmezőn akart lenni a testvéreivel, nem pedig valami trónon
ücsörögni. Havers elmehet a fenébe.
Marissának pedig nem kellene ennyit foglalkoznia bátyja lelkivilágával.
- Gondoltam, élek a felajánlott lehetőséggel – mondta Wrath.
- Rendben.
- Akkor most beszélj!
- Van egy lányom.
Wrath lassan elfordult.
- Mióta?
- Egy ideje.
- Ki az anyja?
- Nem ismered, egyébként is… már… meghalt.
Dariust elöntötte a fájdalom, Wrath orrát pedig megcsapta a régen eltemetett
szenvedés csípős szaga. A bárban terjengő izzadság, alkohol és szex bűze
ellenére is tisztán érezte.
- Hány éves a lányod? – kérdezte, és már kezdte sejteni, hová vezet ez az
egész.
- Huszonöt.
Halkan káromkodott.
- Nem! Ne is kérj rá, Darius!
- Muszáj. Uram, a véred…
- Ha még egyszer így szólítasz, elhallgattatlak. Örökre.
- Nem érted. A lányom…
Wrath fel akart állni az asztaltól, Darius azonban megragadta a karját. Nem
sikerült visszatartania, mert Wrath azonnal lerázta magáról a kezét.
- A lányom félig ember.
- Krisztusom!
- Lehet, hogy nem éli túl az átváltozást, ha keresztül kell esnie rajta. De
ha te segítsz neki, legalább lenne esélye az életben maradásra. A te véred
olyan erős, hogy megmentheti. Nem azt kérem, hogy félnek vedd magad
mell, vagy hogy védelmezd, mert azt én is meg tudom tenni. Én csak azt
szeretném, hogy… kérlek! A fiaim mind halottak, csak ő maradt nekem.
És… az anyját nagyon szerettem.
Ha bárki másról lett volna szó, Wrath kedvenc mondatát felelte volna a
kérésre: Menj a francba! A maga részéről csak két elfogadható
testhelyzetet tudott elképzelni egy embernek. Ha nő, hanyatt fekve, ha
férfi, akkor hason. De holtan.
Darius azonban szinte már a barátja volt, vagyis lehetett volna, ha Wrath
engedi, hogy közelebb kerüljön hozzá.
Felállt, és lehunyta a szemét. Hirtelen azt érezte, hogy gyűlölet sugárzik
felőle, egyenesen a szívébe. Megvetette magát azért, hogy cserbenhagyja, de
tudta, nem az a típus, aki át tud segíteni egy szegény szerencsétlen félig
vámpír lányt ezen a fájdalmas és veszélyes időszakon. A gyengédség és a
könyörületesség nem az ő műfaja.
- Nem tehetem. Még neked sem.
Darius fájdalma olyan erővel érte, hogy szinte beleszédült. Megragadta a
vámpír vállát.
- Ha valóban szereted, tégy neki egy szívességet! Kérj meg valaki mást!
Sarkon fordult, és kisétált a bárból. Kifelé menet minden jelenlévő agyából
kitörölte magát. Az erősek majd azt fogják hinni, hogy csak álmodták az
egészet, a gyengék pedig nem is fognak rá emlékezni.
Kilépett az utcára, megkerülte az épületet, hogy a Sikoly mögött egy sötét
sarokban láthatatlanná váljon. Útközben elment egy nő mellett, aki a
sötétben éppen orálisan elégített ki egy férfit, aztán ez kábultan fekvő
csavargó mellett, majd elhagyott egy drogdílert, aki telefonon alkudozott az
anyag áráról.
Hirtelen megérezte, hogy követik. Azt is pontosan tudta, hogy ki. A
babahintőpor illata végzetesen árulkodó jel volt.
Szélesen elvigyorodott, szétnyitotta kabátját, és elővette egyik
surikenjét. A rozsdamentes acél dobócsillag kényelmesen pihent a
kezében, várta, mikor szelheti át a levegőt, halálos szúrást mérve az
ellenségre.
Szeretett volna beszaladni valami sötét helyre, de uralkodott magán, és nem
gyorsította meg a lépteit. Nem volt még felkészülve a harcra azok után, hogy
Dariusszal beszélt. Az Alantasok Társasága embere pedig átkozottul jól
időzített.
Ha most megöli ezt az alantast, legalább eltereli gondolatait a
beszélgetésről.
Becsalta a férfit a sötétbe, miközben teste minden porcikája felkészült az
összecsapásra. Szíve ütemesen vert, izmai megfeszültek a várakozástól.
Meghallotta, hogy a másik kibiztosítja a fegyverét, ezalatt gyorsan
kiszámította a lövedék útját. Ha ott maradna, pont a tarkójába fúródna.
Egy gyors mozdulattal elugrott, majd lehajolt, és szinte ugyanabban a
pillanatban eldobta a surikent. A dobócsillag ezüstösen csillant meg
a lámpafénybe, aztán halálos ívet írt le a levegőben, és elvágta a támadó
nyakát. Majd leesett a földre valahol a sötétben. Az alantas mindkét
kezével a tokához kapott, és összecsuklott. Fegyvere kifordult a markából,
és hangos koppanással a földre esett.
Wrath odament hozzá. Átkutatta a zsebeit, kivette a tárcáját és a
mobiltelefonját, majd a saját kabátja zsebébe csúsztatta őket.
Ezután félrehúzta bőrkabátját, és a vállára erősített fegyvertartóból
kihúzott egy hosszú pengéjű kést. Sajnálta, hogy nem tartott tovább a harc,
de a fekete, göndör hajból, valamint az ügyetlen támadásból arra
következtetett, hogy újonccal került szembe. Egy gyors mozdulattal hanyatt
fordította a testet, és a kést mélyen beledöfte a mellkasa közepébe. A penge
átszúrta a húst, a csontot, és a szívben állt meg.
A holttest egy pillanat alatt semmivé porladt.
Wrath a véres kést a bőrnadrágjába törölte, majd visszacsúsztatta a helyére,
és felállt. Körülnézett és láthatatlanná vált. |
|
