Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

IV Arcilla Tartózkodási hely: Kain kastély

*Vancha szája kicsi,de annál furfangosabb mosolyra húzódott amikor meghallotta a helyszínt és az időpontot.*
~Jól van.Nagyon jól összejött a dolog.A raktárépületnél?Én is ezt akartam volna.Nem baj ha többen jönnek ,de akkor nagyon ügyesnek kell lennem.A sötétség az én oldalamon áll tehát nem lesz gond.Csak szép csendbe végzek velük.Csak nem jönnek olyan sokan,hogy ne tudjak elbánni velük?Vagy ha mégis akkor kitalálok valamit amivel megakadályozhatom őket.A lényeg az,hogy itt tartsam Karolinát a városban~
*Ekkor Karolina gyöngéd,de annál hatásosabb csókot lehelt Vancha arcára.A férfi kicsit meglepődött,mert rég nem érzett ajkakat érintkezni a sajátaival.Jól esett neki és ugyancsak rég érzett melegség árasztotta el testét.Arcára,igaz csak egy röpke pillanatra,de halvány pír költözött.Visszacsókolt,majd Karolina hozzábújt,várva a fejleményeket.Eközbe Vancha agya járt mint a motolla.*
~Az időpont is jó és a helyszín is.Gondolom nem véletlenül választották azokat az elhagyott raktárépületeket.Ott általában nem járnak emberek.Vagy nem sokan.Direkt kvesen mennek oda és általába csak harcra használják.Egy szóval arra számíthatnak,hogy nem lesz ott senki csak azok akiket el kell vinni.Mindenképp Karolina előtt kell odaérnem.Hátha ők is hamarabb jönnek és akkor elkaphatom őket mielőtt azok akárkit elvinnének.Szép ábrándok,de sokminden közbejöhet.Például ha túl sokan jönnek és mindenkinél van fegyver.Vagy ha pontosan érkezik mindenki és nem lesz idő felfedés nélkül eélintézni.Bár az utóbbiért szerintem nem kell aggódnom.Biztos,hogy hamarabb érkeznek meg,hogy mindent előkészítsenek és ne érje őket meglepetés.Reméljük a legjobbakat.~
*Egy széláralat Karolina arcába fújta a haját.Vancha visszaseperte és letrölt néhány könnycseppet a lány arcáról.*
-Ne félj.Megpróbállak megvédeni.Még nem tudom,hogy de megpróbálom.
*Hazudta Vancha,hogy azért egy kicsit megnyugtassa a lányt.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Vancha hosszú töprengései kicsit kíváncsivá tették őt,de nemnagyon foglalkozptt vele, hisz az a csók,amit kapott Vanchától jólesett neki,és érezte,hogy szerelmük nem gyengült el,és ugyanúgy szeretik egymást.Lassan felegyenesedett,és megtörölte kissé piros szemeit.
-Jaj Vancha kedves,hogy megakarod próbálni.Jó is lenne,ha szabadok lehetnénk,de sajnos a tiltakozókat kábítva viszik el. Nagyon kellemetlen,és büntetést is kap az aki megteszi.Nagyon titkos a küldetés,és sok anyagot kellene átadnunk.Ezért vagyunk fontosak.
-mondta ezt el egyszerre,hisz valami reményt kezdett látni,hogy maradhatna itt.
-És ha azt tudatnánk azokkal,hogy meghaltam?Nem keresnének.-gondolkodott hangosan,de el is vetette.
~Simán kitudnának nyomozni.Fejlett techninkaÉs nemvagyok abban az állapotban,hogy harcoljak ellenük.De ha lenne egy tervem,talán....a többiek biztos segítenének,de ők nem mernek elenkezni.~agyábn ezernyi gondolat cikázott oda,vissza.Észre sem vette szerelme arcán a ravasz és furfangos mosolyt.Annyira lekötötte,hogy valami kiutat találjon,hgy majdnem belefújta szemeibe a szél haját.Pár tincs azért odasonfordált,de Vancha gyengéden kiszedte onann.Hálásan tekintett a férfira,hisz tudta,hogy rá mindíg számíthat,mint Selenára.Ekkor az órája elkezdett pirosan csilogni.Rátekintett,és elszomorodott.
~Mi a fenét akarnak ezek a bunkók?Nemakarom itthagyni Vanchát.Pont most kell keresni engem?~és szomorúan nézett szerelmére.Felállt lassú mozdulatokkal,és megcsokólta bucsúzóul.
-Sajnálom,de menemkell.Hívnak a többiek.Remélem holnap még tudunk találkozni.-megfogta a férfi jobb kezét majd megpuszílta,és belevetette magát a sötét liget kivezetőösvényének.
-Szia Vancha!-köszönt el tőle,remélve,hogy nem örökké mondta ezeket a szavakat.A szél ekkor feltámadt,és a havat ráfújta a lány nyomaira,evvel eltüntve minden nyomot,hogy ő egyáltalán itt volt valaha.Karolina fájó szívvel hagyta ott a férfit,hisz szerette,és féltette.De engedelmeskedni e kell,mert lehet,hogy bajba keverné Vanchát,ha nem menne a találkához.Kiérve a Ligetből,még visszatekintett,és az utcákon kezdett futni de igengyorsan ám.Nemakart késni.
~Minél hamarabb annál jobb.~gondolta,és lábai alatt a nagy tócsák felfröcsentek,és bevizezték Karolina lábát.Nem törődött vele.Sokszor előfordult ez már vele.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*A ligetbe érve lassítottak a tempón. Így estefelé már nem sokan voltak erre, a nappali zajokat, gyerekzsivajt és kacagást fölváltották az éjszaka hangjai, a tücsökciripelés és a fák nyikorgó hangja a szélben.*
~Különös, a város ezen része sokkal nyugodtabb, de főleg este. Ide nem ér el a belvárosban megszokott benzingőz fanyar illata, az idegeskedés, a rohanás. Ezek mind megszűnnek, mikor az ember átlépi a liget kapuját.~
*Figyelte a lány mozdulatait, látszólag ő is nyugodtabb volt. Bár csak a külsőből ítélni balgaság lenne, sokszor az ember elrejti a fájdalmát, remélve, hogy így megszűnnek a gondjai.*
-Azt mondta, hogy ön Dr. Pontosan mivel is foglalkozik?

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

*Belépve a csendes,nyugodt Ligetbe,ahol a madarakat is lehetett hallani,és a békítő csendben az emberek nagyrésze már hazaballagott.Hiába estefelé közeleg az idő.A várostól távoli kis fás részen sokan szoktak lenni,ha kikapcsolódásra vágynak.Alister egy kérdést tett fel.
-Én sebeket szoktam gyógyítani,meg betegségeket.A lelki sebekhez nemnagyon értek.Csak sima orvosvagyok.Nem pszihológus,.-felete ,és jólesett neki a csend,és a nyugalom a város zaja utánn.Majd megkérdezte.
-Talán van valami baja,amit meg kellene vizsgálni?-de persze humorosan mondta,és egy ösvényen haladtak tovább.
-Annyira nyugodt ez a hely. Jó ittlenni.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

-Nem, nincs semmi agyi bajom… vagy agybajom. *próbált viccelni.* Én orvostanhallgató vagyok, ezért érdekelt annyira, hogy mivel foglalkozik. Tudod Ketrin ~remélem nem bánja, ha tegezem.~ sok régi emlék kötődik ahhoz az időszakhoz mikor még kollégiumba jártam.
*Most hirtelen bevillant néhány emlék, még a koleszos évekből. Próbálta leplezni, de nem tudta megállni és elmosolyodott.*

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

*ketrin nevetett egy picit,és mondta.
-Én még a testi sebeket is megtudom gyógyítani.-láttamhogy Alister vissza emlékezett,de csöpetsem zavarta,hogy letegezte egyből.Most valahogy nemnagyon zavarta.Élvezte,hogy kintlehet a szabadban.És a férfi mosolyára halkan kuncogott.
-Amikor én tanúltam orvosnak mindíg szívattuk a tanárokat.Sok csínt elkövettünk.-

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

~„Sok csínt.” *ismét fölnevetett.* Nem mintha mi ártatlan báránykák lettünk volna. Na mindegy.~
*A lemenő nap sugarai narancsszínűre festették a távolban a liget fölé tornyosuló tömbházak falait. A Nap végleg alábukott és a Hold egyre jobban kirajzolódott az égen. Megjelentek az első csillagok is. Alister hosszú idő óta először határtalan boldogságot érzett, de a pillanat gyönyöreit hamar megzavarták a múlt árnyai. A távolban, a fák közül furcsa nesz hallatszott, mintha farkas vonyítás lett volna. Alister boldogságát ismét beárnyékolta a félelem, mint valami sötét lepel. Arca elsápadt, szinte falfehér lett.*
-Mi volt ez?

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

*Ketrin elnézelődött egy darabig,amíg a hold fel nem jött az ég tetejére.Ekkor fura hangokat halottak. Az egyik bokor rezegni kezdett.Alisterre tekintve az elsápadt,és kérdezte,hogy mi ez?
-Gyere menjünk inenn,Mert nem biztonságos most.-avval megfogta a férfi jobb karját,és elkezdte kivezetni a ligetből.A zörgés követte őket,de kezdett nagynehezen lemaradni.Ketrin megmarkolta kis tőrét. Amit mindig magával hordott a baloldalán lévő kis tokban.
-Gyere menjünk valahova.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*A liget kijáratától nem messze megálltak, hogy egy kicsit kifújják magukat. Alister, miközben sűrűn kapkodott levegő után a lány felé fordult.*
-Jó ötlet! Mondjuk a kávézóba. ~A hideg kiráz ettől a helytől, úgy tűnik, a vámpírok és a farkasok mindenűt ott vannak. Legutóbb, mikor még nem tudtam a létezésükről, a kocsmában találkoztam az egyik vérfarkassal. Ketrin orvos, vagyis valószínűleg racionális gondolkodású ember, nem tudom, hogy hisz -e az ilyen dolgokban. De most nincs idő ezzel foglalkozni… ~
*Megragadta a lány kezét és hangosan zihálva kifutottak a ligetből egyenesen a kávézó felé.*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

* Megérkeztek a ligetbe. Asariel még mindig nem válaszolt Riam kérdésére először próbálta visszapörgetni magában az eseményeket. Nehéz volt ebben a pillanatban beleérezni azokba a kezdeti időkbe. Mostani érzései hullámszerűen váltakoztak, az emberi és a viágot felperzselő állati között. Ennek persze nyomát sem vette észre magában Asariel. Minden esetre előző életének szinte minden érzése eltompult benne. Most boldog volt. Olyan sok idő után ismét úgy érezte hogy él. *
- Miért hát az biztos hogy nem szívjóságból. Legalább is nem egészen. * Kezdte el Asariel * - Akkoriban érkezdtem a városba, nyomonban az üldözőkkel előttem a az üldözöttekkel. Minden idegen volt, és akárhogy próbáltam kezdeni magammal valamit sehogy nem sikerült. Te voltál az első aki megszólított. Mégha csak egy cigit is kért. Úgy éreztem valahonnal el kell kezdeni. Azt azomban nem tagadhatom le hogy amikor a szemembe néztél megbénultam. Egyből láttam hogy te nem vagy oda való. Mármint az utcára. Azután meg a a neved Riam de LaVey. Milyen név ez francia? Olyan mint valami nemesi név. * Kérdezett vissza Asariel. *
- Azután meg csak úgy alakultak a dolgok, és észre sem vettem hogy mennyire fontos lettél a számomra, egészen addig amíg azt nem montad hogy el akarsz költözni.* Asariel megált és szebbefordult a lánnyal belenézett aszemébe, és érezte átjárja valami jóleső melegség. *

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Némán, komolyan hallgatta a férfit. Visszaemlékezett arra az időre, mikor kint élt, s csak egyik napról a másikra tengette az életét. Egy pillanatra elkalandozhatott, mert csak akkor kapott észbe, mikor a férfi megállt s szembe fordult vele. A kérdést még valahogy felfogta, s néhány zavarodott pillantás után megállapodott tekintete a férfi arcán.*
- Igen, francia nemesi név. Valamikor régen atyai ágon nemesek voltunk, kb 1400-as években - mondta, de úgy, hogy valójában maga se tudta, hogy miről beszél. Elfeledkezett a körülöttük zsivalygó gyerekekről, az egész világról. Jó érzés volt fontosnak lenni, s kicsúszott a száján az a pár szó, amit eddig nem mert kimondani:* - Asariel..., nagyon nagyon fontos vagy számomra -* A férfihez bújt, azonban fogalma sem volt, hogy mit tesz, de ebben a pillanatban ez tűnt a leghelyesebbnek.
Érezte a férfi illatát, szívének ütemes dobogását, s ez megnyugvással töltötte el. Egy atombomba sem tudta volna most kizökkenteni őt ebből az állapotból.*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

~ Te is nekem ~ * Modta magában Asariel és hagyta hogy a lány hozzábújjon. Riam a férfi mellkasára tette a fejét. Asariel furcsán megbénult. Egy vészcsengő szólalt meg benne. Mely arra figyelmeztette nem jó dolog megszeretni valakit hiszen annál jobban fáj ha elveszítjük. Már átélte ezt egyszer. Akár milyen régen is volt ez örök nyomot hagyott benne. Azomban volt valmi más is a lekében. egy érzés ami nem akarta elvaszíteni a lányt. Ezen vívódás miatt volt az hogy nem ölelte át a lányt azonnal. Meg- megakat a keze félúton, de a végén elzárt minden gondolatot a fejében és csak a lány illatát érezte. Valamint azt a melegséget ami már átjárta az egész testét. Lassan megérintette a lány haját. Végigsimította, lágyan a kazét a nő álla alá tette, gyengéden kényszerítve hogy felnézzen a férfira. Akaratlanul vezérelte valami. Feje tiszta volt a világ megszűnt létezni. Arcát folyamatosan közelítette a nő arcához, és egészen az utolsó pillanatig mélyen a szemébe nézett, majd becsukta a szemét, és hagyta hogy érzései vezessék, és megcsókolta a lányt. Nem volt hosszú csók. Inkább olyan tapogatózásféle, de Asariel számára egy emberöltőnyi élménnyel ért fel. Úgy érezte kár elrontani a pillanatot bármilyen szóval is, ismét a nő szemébe nézett Riam válaszára várva, és közben arra gondolt, hogy vajon átlépett-e egy olyan határt amit nem lett volna szabad átlépni.*

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Első pillanatban nem tudta, hogy mit gondoljon, s ki is bontakozott a férfi öleléséből. Egy-két percig csak csodálkozva nézte Asarielt. Azt hitte, hogy álmodik, de az ajkán még érezte a férfi ajkának melegét, s ez túl valós volt ahhoz, hogy az egészet csak elképzelje.
Riam úgy érezte magát, mint egy kamasz lány; nem is nagyon tudott megszólalni. Fülig pirult, s a földet kezdte bámulni, közben megpróbált valami értelmeset kinyögni:* - Szóval… Most akkor… - *de bármibe kezdett, képtelen volt folytatni.
Mikor ismét Asariel szemébe nézett szeme szikrázott az örömtől, habár arcának színe még erősen emlékeztetett a túlfőzött céklára, értelmesen beszélni meg végképp’ nem volt képes. Csak nézte a férfi szép vonású arcát, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókolta Asarielt. Furcsa, és egyben gyönyörű érzés volt átélni azt, amit olyan régen elveszettnek hitt. A boldogság kiszorított minden más érzést szívéből: a kétséget, félelmet, mindent.*
-Olyan furcsa… Ha valaki azt mondta volna, mikor az utcán voltam, hogy egyszer csak megjelenik egy ismeretlen férfi, s felkarol, akkor kiröhögöm. Ha még azt is hozzátette volna, hogy itt fogok állni azzal a férfival szemben így, akkor még meg is verem – *szólt nevetve a lány.
Aztán megfogta Asariel kezét, s elindult Vele a Liget bokrai között, tudott egy távoli fát, amely egyik ágáról látni lehet a tavat, s a kis tisztást, ami a tavat körülveszi. Meghittségre vágyott, de nem arra a filmekből ismert romantikázásra, ahhoz túlságosan is két lábbal állt a földön. Útközben eszébe jutott, hogy mennyi mondanivalója lenne, azonban ez a helyzet nem tűnt megfelelőnek arra, hogy arról beszélgessenek, hogy Asariel vérfarkas-e vagy sem. Tekintetét a mellette baktató férfira vetette.* ~ Oh, bár hinni tudnám, hogy nem vált azzá… Pedig életemben először érzem úgy, hogy olyan férfit találtam, akit igazán tudnék szeretni ~ *gondolta, s egy pillanatra elkomorult az arca. Asariel azonnal észrevette, s rá is kérdezett. A lány csak legyintett, s visszatért boldog arckifejezése:* - Semmi, semmi – *vágta rá, talán kicsit túl gyorsan is. Úgy tűnt azonban, hogy ezzel megnyugtatta egy időre a férfit.
Odaértek a fához, s Riam Asarielhez fordult:* - Amikor az utcán éltem, ide jöttem, ha elegem volt az egész világból. Kisgyermekként is nagyon szerettem, mert innen mindent be lehet látni, viszont az fönt ülőt senki sem veszi észre – *mutatott egy vízszintes ágra magasan a fejük fölött; hangja álmodozón csengett.* – Mit szólsz egy kis famászáshoz? – *kérdezte kacagva. Meg sem várta a választ, már fönt is volt azon a vízszintes, vastag ágon, ahonnan láthatta a korcsolyázókat.
Asariel közvetlenül a lány után ért föl, s egy sóhajjal letelepedett mellé, és átkarolta a derekát. Riam arcán gyermeki boldogság tükröződött, de egy pillanat alatt fölvette a hivatalos „komoly-újságíró-vagyok” maszkot.* – Tudom, most teljesen bolondnak nézel… - *mondta szemét lesütve* -, de néha olyan jó ismét gyermeknek lenni egy kicsit…
*Tekintetét felemelte, s a halovány napfényben megcsillant az a kis lilás láng, amely annyira kifejezően mutatta a lány érzelmeit. Azonban most nem csak szemeiből, hanem egész lényéből áradt az öröm. Asariel szemébe nézett hosszan, tükröződni látta azt a finom szenvedélyt, amit ő is érzett. Részéről nem voltak hatalmas, mindent felperzselő érzelmek, ahhoz már nem volt elég naiv, és fiatal, de az a melegség, ami szívébe költözött, boldogabbá tette őt mindenkinél. Gyengéden megsimogatta a férfi arcát, s egy szó nélkül odahajolt hozzá, s megcsókolta. Aztán csak ráhajtotta fejét Asariel vállára, s úgy élvezte a liget csendes varázsát.*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

* A férfi nehezen talált vissza a valóságba. A lány gyengéd, de annál izzóbb csókja térítette észhez ismét. Megkönnyebbült. Egy pillanatra úgy érezte hogy azzal a csókkal elrontott mindent. Riam furcsán viselkedett a férfi szemében. Néha szinte repkedett, néha viszont végletekig komoly volt. Elvitte az egyik kedvenc helyére. * ~ Nem gondolja komolyam hogy...de komolyan gondolja. ~ * gondolta Asariel, mikor Riam arra készült hogy fölcsábítsa a fára, de mire a férfi reagált volna a lány már fönt is volt. Asarielnek nem volt mit tennie utánna mászott. *
- Igazad volt * nézett szét a férfi* - innen fentről tényleg minden más. * A lány ismét megcsókolta Asarielt, majd megpihent a férfi mellkasán. Asariel odaszorította magához és elnézett a lány feje fölött. Nézte az embereket a tavon. Nem tudta miért, bár boldognak érezte magát valami érthetetlen szomorúság kúszott be szívébe. Mint valami előérzet. Azomban ennek az érzésnek nem volt elég ereje ahhoz hogy megtörje ennek a csaodás pillanatnak az erejét. Asariel úgy érezte végre ismét tartozhat valakihez. Kissé eltolta a lányt és ránézett. *
- Ezt a napot nem fogom feledi soha. * Véigsimította a lány arcát a tenyerével. * - Nos akkor meghívsz a kávézóba? Tudod kicsit le vagyok égve? * Mind a ketten jót nevettek ezen. Riam bólintott és kezdett lemászni a fáról. Asariel leguggol hogy segítsen neki lejutni. Amikor Riam leért felnézett a férfire és várta hogy ő is lemásszon. Asariel azomban felegyenesedett, és még egyszer a tó felé fordult. Behunyta a szemét és jó nagy levegőt vett. Magába szívta a pillanat minden rezdülését melyeket érzékszerveivel csak érzékelni tudott, aztán csak úgy leugrott a magasból. Talpra, minden ellépés és sérülés nélkül. Ösztönösen cselekedett, ezért nem is tűnt föl neki. Talán mert gondolatait Riam töltötte ki. A lány bár látta, erre mégsem szólt semmit csak mosolyogva belekarolt a férfibe, és elindultak a kávézó irányába.

Vendég

*sétája során ismét a ligetben köt, ha gondolkozni szeretne, vagy egy kis nyugalomra vágyik végül mindig itt köt ki. Lehajtott fejjel sétál az ösvényen, egy félre esőbb helyen áll meg. egy fának dőlve.*
- Munka után édes a pihenés. *mosolyodik el. Táskája most nincs vele, öltözete ezt leszámítva a megszokott, hosszú, fekete szövetkabát, vastag, sötét kötött sál, melyek igen csak elütnek alabástrom bőrétől s hosszú, ezüst-fehér hajától.*

*Sokat elmélkedett, és törte a fejét a megoldáson. Sajons azonban nem jutott előre. Ha enged, azt éri csak el, hogy minden marad a régiben. Ha megpróbál rá erőszakkal, szép szóval vagy lelkének erejével hatni...nos az eredménytelen lenne. Több napig csak ez járt a fejében, de minél többet gondolkodott rajta, annál inkább sodródott az egyetlen számára lehetséges megoldás felé. Mivel mással nem teremthet kapcsolatot, és a jelenlegivel nem ért el semmit, így hát úgy döntött, folytatja ott, ahol abbahagyta mikor a farkas közbeszólt. Lassú, szinte ünnepélyes léptekkel halad afelé az emlékezetes bokor felé, ahol már rég nyugodnia kéne. Ahogy halad, egyre könnyebbek lesznek a lépések, és egyre biztosabb lesz benne, hogy ezt kell tennie. Eltűnődik, vajon a lány érzi e mit tesz.*
~Ha igen, vajon eljön megnézni?~
*Tudja, hogy egyikük halála az másik halálát is jelenti majd, de ez most nem érdekli. Még mindig jobb elmúlni, mint a céltalanságban létezni ráadásul azzal a tudattal hogy lehetne jobb, de képtelen megvalósítani. Eléri a bokrot. Megáll, kihúzza magát, s kelet felé fordul. Méltóságteljesen, komoly tekintettel nézi a horizontot, és vár. Várja utolosó napfelkeltéjét.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

Shira keserves napokat töltött el álmatlanul. Ki sem mozdult a lakásából, nem ment a csatornák felé. Nem akart látni senkit…senkit? Ez így nem egészen igaz. De nem tehette…nem engedhetett a kegyetlenségnek. Nem gyilkolt soha, és nem is fog. Amikor a lány nyaka halkan roppant a keze alatt, már tudta hogy a férfi pont az ellenezőjét érte el mint amit akart. Tudta soha nem fog ölni, hacsak nem muszáj. Olyan erősen éledt benne újra a halandóság iránti tisztelet, hogy a benne lévő vadat lelke legmélyére szorította abban a pillanatban. Talán hihetetlenül hangzott, de Shira megnyerte a csatát önmagával szemben. Tudta, ideje lemenni a családjához, tudta szembe kell néznie velük. Tudta oda tartozik, és nem tehet másként. Lassú léptekkel indult a lejárat felé, de szíve másfelé húzta. Furcsamód rosszul érintette a hajnal közeledte, összeszorult tőle a gyomra. Mozdulatlanul álldogált a liget bejárata melletti lejárónál, de a fedelet nem emelte fel. A bokrok irányába tekintett, majd tovább nem gondolkodva, lassú léptekkel indult a hely felé, ahol létét létéhez kötötte. Már messziről látta a férfi alakját, ahogy a Keleti horizontot bámulja. Érezte elgyötörtségét, sajátos fájdalmát. Egy pillanatra sajnálat és fájdalom költözött a szívébe, de hirtelen bevillant az összevagdosott lány arca. Shira megtorpant. Hosszú percekig csak bámulta a férfit, nem tudván mit tegyen. Szíve szerint egyenesen a karjaiba rohant volna, szüksége volt rá, vágyott az érintésére, a cinizmusára, a megszokott kegyetlen gyengédségére. De szeme előtt lebegett a lány tekintete. Az a fakó zöld szempár, amiben remény csillan az utolsó mozdulat előtt. Nem mozdult tovább. Állt, mint akit megfagyasztott a Hold ezüst sugara, és hangtalanul bámulta a férfit akit olyannyira szeretett, mégis végtelenül gyűlölt.

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Honover a liget környékén járt éppen kutatva tovább a rejtéjes kapcsot amelyet egy halandó képviselt.Egy pár pillanatr megérezte egy vámpír jelenlétét.Valahogy szokatlannak találta az érzést.Furcsamód olyannak tűnt mintha ismerné.Talán ismerte is.Talán túlságosanis sokat tudott már róla.De most nem tudott ezzel mit kezdeni.Viszont pár méterrel odébbérve megpillantotta a nőt.Alakja még ki sem bontakozott a szeme előtt már tudta ő az.De vhogy most már más volt.Már nem tudott rá úgy nézni mit védelemre szoruló gyenge nőre.Nem.Erős volt és tapasztalt és látszott rajta mennyi mindenen mehetett keresztül.Honover legalábbis látta rajta és tudta is jól.Mosoly húzódott arcára mikor meglátta és enyhén alig észrevehetően megszaporázta lépteit.Kalapja még takarta arcát kabátja pedig lobogott a szélben de most a belőle áramló fura gyengédség ismét felszínre tört és már nem azt a rémisztő látványt nyújtotta mint nemrég.Szinte repült Shirához.
Pár méter távolságból mikor már biztosra vette hogy Shira is észrevette hirtelen lasstott és a ligetben álló távoli férfira meredt szúrós tekintetével de közben is folyamatosan haladt Shira felé.
-Üdvözlöm hölgyem.Talán nem bánja ha csatlakozom a sétához ezen a kései órán...
Mondta kedvesen és magában kuncogva és várta Shira reakcióját.

*Ismerős érzés szele csapja érinti meg, s keserűen elmosolyodik. Itt van. vegyes érzelmek születnek lelkében a lány közelségére. Egyrészt elégedettség tölti el, mivel most, hogy shira itt van, kijátszhatja az utolsó adut, amije még maradt; önmagát. Igen, nem maradt semmije a lánnyal szemben. Fizikailag, és lelkileg is gyengébb mint ő. Viszont saját maga még megmaradt, és ezt nem veheti el tőle soha. Másrészt keserűséget is érez, mivel tisztában van vele, hogy az utolsó győzelme a farkas felett mindkettejük életébe kerül majd. Viszont szomrúságot, bánatot, vagy fájdalmat nem érez. Könnyedén veti majd magát a pokol karjai közé.*
~remélem a kötelék csak a halálig szól, és miután felkel a nap, nem kell az örökkévalóságat együtt töltenünk. Mindkettőnk érdekében.~
*Eltűnődik, vajon a farkasoknak is bérelt helyük van-e a Pokolban, vagy nekik van esélyük felkerülni a Mennybe. Már ha egyáltalán a vámpíroknak a pokolra jutás a sorsuk. Nos, akár így, akár úgy, ő mindenképpen rászolgált már az örök kárhozatra. És shira? igen gyilkolt, de ezt megteszik sokan mások is. A "szent ügy érdekében". valahogy elképzelhetetlennek tartja, hogy a lány osztozzon a halál utáni sorsában. De mi van, ha ő rántja le a mélységbe? Nos, nem ez lenne a leggaládabb tett, amit valaha elkövetett ellene. Továbbra is a keleti horizontot bámulja, s közben halkan így szól.*
Miért jöttél? Meg akarsz bizonyosodni, hogy tényleg ittmaradok?
*Szól maró gúnnyal a hangjában.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

Shira nem mozdult, csak a férfit nézte aki valószínűleg észrevette. Hiába küzdött ellene…akármit tett, szerette Őt.
~ A fenébe…~ gondolta dühösen, és érezte ahogy akarata ellenére újra a férfi felé nyitja szívének egy részét. Tudta a kötelék erős, a férfi azonnal érezni fogja a belőle áradó szeretetet. De mást nem adott vissza. Túlzottan haragudott, túlzottan fájt neki amire kényszeríttette. Hirtelen lépések zaját halotta, érezte a jellegzetes melegséget ami átjárta a testét.
- Honovere… - ejtette ki a nevet olyan szeretettel, ami a szívében a férfival kapcsolatban élt. De ebben a pillanatban elméjére újra áthatolhatatlan falak húzódtak, kizárva a vámpírt, de ami még fontosabb Honoveret. Még egy utolsó vágyakozó pillantást vetett a Anon felé, majd hogy Honovere ne vegye észre átölelte a férfit. Vágyott már Rá, oly rég látta. Ahogy a férfi karjaiban volt, újra érezte ahogy nyugalom és melegség költözik a szívébe. Tudta ez az amit csak a falka és a társai adhatnak meg. Látta Honovere szúrós pillantását, amit a vámpír felé lövell. Gyengéden simította végig az arcát, majd a karjába karolt, és az ellenkező irányba indult, remélve a férfi nem feszegeti a dolgot.
~ Eszedbe ne jusson idejönni~ imádkozott hangtalanul, ahogy utoljára a vámpírra nézett, és megnyugtató, gyengéd mosolyt küldött felé abban a pillanatban mikor tudta Honovere nem fogja észrevenni.

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Honover kicsit azért nyugtalan volt a vámpír jeneléte miatt de ahogy távolodtak ez enyhült is.
~Vajon mért figyelte Shira azt az alakot...
Tűnődött el de lassan ez a feltett kérdés is elhalványult szeme előtt.
Csak figyelte a mellette sétáló nő csodálatos alakját és gondolatai a multba szökve kalandoztak a csodálatos éjjeleken keresztölvágtatva majd hirtelen visszatérve a jelenbe és mosolyt csalva Honover arcára.
-Bocsáss meg hogy köszönés nélkül elmentem és ilyen hosszú időre de fontos volt.Örülök hogy látlak.
Majd mivel fogalma sem volt mégis mi a jelenlegi uticéluk rákérdezett.
-Mondcsak van terved esetleg hová szeretnél menni? Vagy esetleg bátorkodhatok elrabolni egy kávéra.
Mondta mosolyogva és levette kalapját megrázta bozontos barna tincseit majd visszahejezte a kalapot az őt megillető hejre.
Honover fejében már emléke sem maradt a vámpírnak csak az afura érzés amit nem tudott megmagyarázni és ami ismeretlenségével megrémisztette.De nem tulajdonított ennek a balsejtelemnek egy gondolatnál több fontosságot.Ám hirtelen megint a vámpír sötét arcnélküli alakja formálódott ki gondolataiban és megállt.
~furcsa...
Majd visszanézett még mindíg látta a férfi alakját majd így szólt Shirához.
-Mért jöttél ide?
Kérdezte kedves hangon kis kiváncsisággal és látszott rajta nem kifogásokra vár...

*érzi, amint a lány szeretete egy pillanatra elkezd áramolni felé. Jóleső érzés, de tőle teljesen idegen. Már rég nem szeretett. Az ölelése óta legalábbis senkit. Kicsit olyan érzés, mintha ismét hanadó volna. Egy utolsó pillanatra tartozik valakihez. Már éppen megfordulna, mikor ismét sötétség költözik lelkébe.*
~Ismét bezárult.~
*Ezzel egy időben egy idegen hangját véli hallani, s ezzel egy időben egy hang belülről azt súgja: farkas. Ezen kicsit meglepődik, mivel még nem érzett hasonlót, de most más dlog jobban foglalkoztaja ennél. Még hallja a lány gondolatait, amint távoznak, és cinikusan elmosolyodik.*
~Ne aggódj, fogból és karomból kaptam már eleget Tőled.~
*Azzal nem figyel többé a távoodó párra, tekintete keletre szegeződik, ahol egy halványrózsaszín csík jelenik meg. Az életére készül bíbor szalgot kötni, s ez az első jel, hogy már nem kell sokáig várnia rá. Sóhajt egyet halkan.*
~Nem tart már soká.~

*Bármennyire is elszánt célját illetően, egyre feszültebb lesz, ahogy a Erósz rózsaujjai végigsimítanak a látóhatáron. nem fog meghátrálni, de az életösztön nem halt ki teljesen belőle, és az ismeretlen is a félelem szikráját gyújtja meg benne. de ez csak pillanatnyi kétely, s mikor mérlegeli az esetlges jövőbeli lehetőségeit, ismét megacélosodik lelke. Szilárdan és hidegen áll, mint egy szobor, egy vízköpő, mely évszázadok óta egyhelyben áll ugyanolyan arccal, s akiről leperegnek az évek. Megszűnik számára a külvilág, csak egyetlen pontra koncentrál, ahol a Tündöklő Szekér nemsokára útnak indul. Egy örökkévalóságnak tűnik a pillanat, míg a halvány rózsaszín bíborra vál. A vér színére válik az ég alja. Erre halványan elmosolyodik.*
~Ez a szín jelentette nekem oly sk éven át az életet. Most ez hozza a halált.~
*A Fényes Sereg vörös előfutára fenyegetően közelít, magával hozva halálhírét, s egyre erősebben perzselve bőrét. Légzéáse szaporább lesz a fájdalomtól, de nem futamodik meg. érzi, ahogy a tűz egyre beljebb hatol testében, ám közben nem veszi le telintetét a horizontról. ha már meghal, legalább lássa még egyszer utoljára a Napot. A kín örökkévalónak tűnik, mire eljön az a pillanat, amire várt. Az első tizsta sugarak törik át a vörös függönyt, s a mindenki álatl oly nagyon imádott Égi Szekér méltóságteljesen felgördül a nappali égboltra. Szinte látja, mint méltóságteljes főhajtással köszönti a halálba menőt, s egy utolsó nyíllal megadja a gyors halált. Érzi,, hogy itt a vég. bár kínok közt gyötrődik, marad ereje, hogy szinte gyermeki ártatlansággal rácsodálkozzon régi ismerősére.*
Milyen szép.
*Szakad fel mellkasából a sóhaj.*

*Szellő támad kelet felől, s halkan suhan a faágak közt némi hamut hozva magával, amint felkel a nap, s az élet újra teret hódít a sötét éjszaka után.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

Shira egyre feszültebb lett ahogy érezte a lassan kelő nap közeledtét. Furcsa érzése támadt…Anon…túl magabiztosan állt ott. Nem is hallotta Honovere szavait, csak minden érzékét a férfi felé nyitotta. Hirtelen megértette…szívébe késként hatolt a felismerés, akarata ellenére is teljes erejével szorította meg a mellette lépkedő mit sem sejtő férfi karját. Majd hirtelen megfordult, és rohanni kezdett a liget felé, de a gyorsasága cserbenhagyta, ahogy felkelő nap gyengéden simította végig a bőrét. Tagjai lemerevedtek, és olyan fájdalom járta át a lelkét, mint soha azelőtt. A liget bejáratában rongybabként csuklott össze miközben egy hangos halálsikoly hagyta el a száját. Érezte ahogy lelke egy része porrá ég a nap sugaraiban, ürességet, fájdalmat, a semmit hagyva maga után.
- Ne…kérlek ne…-nyöszörögte szánalmasan a földön remegve, és tudta vége mindennek. Tudta, már nem mentheti meg, mint ahogy önmagát sem. Mindennek vége volt.
- Szeretlek…- suttogta elkeseredetten és üresen. A szél könnyű hamut hozott magával, és talán szánalomból, talán csak gonoszságból körbe táncoltatta a fekvő lány körül. Shira nem mozdult, képtelen volt rá. Nem érdekelte már senki és semmi. Már nem volt miért élnie.

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Honover a hirtelen jött szorításra hirtelen felkapta a fejét de már csak az elrohanó lányt látta ahogy iszonyatos sebességgel távolodik.Lelke összeszorult tekintete üressé vált és egy halk sziszegő hang hagyta el ajkait.
-Tudtam...
Hangzott el miközben a felismerés átjárta tudatának minden szegletét hirtelen megértette mért volt ott Shira ahol volt.Hogy mért volt az a különös érzése.
~Miért Shira miért teszed tönkre mindig a saját életedet...
Mondta de ekkor már a lány nyomaiban rohant ahogy csak tudott.Majd hirtelen megállt.Lélegzetvisszafojtva hallotta Shira kétségbeesett rémült és fájdalommal teli sikolyát ami úgy tépett ki belőle is egy darabot akár egy gyilkos ragadozó,akinek nem a test a zsákmánya.
Mostmár erején felül futott tovább mintha a szél vitte volna arcán az aggódás kezei olyan erővel rándultak össze hoy saját húsát tépte körmeivel kalapját elvitte a szél szabadon eresztve kócos haját amely uszályként követte.Mikor megpillantotta a fekvő lányt egy hatalmas már saját magát is meglepő ugrással ott termett és letérdelve mered rá.
Majd oda pillantott ahol azelőtt a férfi állt és érezte Shira fájdalmát.Újra ugyanaz a fájdalom...
~Hányszor kell még ezt átélned kedvesem...bár meg tudnám akadályozni de én ehhez kevés vagyok.
Mondta csak magának és keserűen meredt a lányra majd gyengéden és lassan felültette és átölelte a lányt szorosan mintha sosem akarná elereszteni.
~Bár el tudnálak szakítani ebből az átkozott világból és távoltartani minden rossztól...
Ott térdelt a lánnyal a karjaiban maga sem tudja meddig és el nem eresztette egy percre sem.Gondolataival most mindennél jobban gyűlölte az arcnélküli férfit aki ilyen nagy fájdalmat okozott annak ki neki ilyen sokat jelent.Magában elátkozta a férfit de sokkal jobban aggódott Shiráért mintsem a gyűlöletre tudjon gondolni.Érezte, átélte a lány fájdalmát minden percben újra és újra és egész lelkével nem csupán karjaival hanem érzéseivel gondolataival ölelte körül.Bármit meg tett volna az életét adta volna csak most ne lássa ilyennek a nőt akit szeret.
~ A sors kegyetlen velünk.Mert amit mások egyszer vagy kétszer élnek meg azt mi százszor is újra éljük...
Gondolta magában keserűen és akaratlanul is rátörtek saját emlékei egy apró alig észrevehető könnycseppet csalva arcára mely halvány csillogó vonalat húzott arcára szinte beleégve bőrébe és már már lassan úgyérezte a lány fájdalma keveredett saját többszázévnyi keserűségével.Mégjobban megszorította Shirát majd gyengéden hagyva hogy a lány súlya ránehezedjen felállt és így szólt.
-Elviszlek erről az átkozott helyről.
Majd karjaiba vette az erőtlen lányt és elindult vele a lány régi lakása felé.Sokkal jobb ötletnek tartotta ha nem a lehangoló csatornába viszi vissza.Minden halandő félreállt vagy ugrott előle ahogy szinte robogott a lánnyal kifelé a ligetből.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Ma este egy kis kikapcsolódásra vágyott. Távol a belváros hangos zajától, nyüzsgésétől. Számára mindig is a természet nyújtotta az igazi nyugalmat, a fák halk nyikorgása a szélben, az éjszakai állatok hangja. Tücsökciripelés, bagolyhuhogás, mások számára ezek ijesztőek lehetnek, de Alister úgy gondolta, ezek a hangok a természet által komponált remekmű egy-egy dallamai. Amint elérte a Liget kapuját érezte, ahogy a szívverése és a légzése lelassul, megnyugszik. A Liget kihalt volt, szokás szerint. Alister társa a ligeten átívelő hosszú úton megint csak a magány volt, de éppen ez kellet neki. Egy kis egyedüllét.*

Vendég

*Esténként gyakran járt el a ligetbe, hiszen úgy sincs hová mennie. Egy olyan csavargót mint ő, sehol sem láttak szívesen. Igen gyakran idekint is aludt, dacára a városban elterjeedt meséknek, melyek mindenféle szellemekkel ijesztgették az embereket. Esti sétája közben, mikor azt hitte, hogy egyedül van, egy magányos alakot fedezett fel, aki szintén csendben sétálgatott a ligetben*

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Alister egészen addig abban a hitben élt, hogy egyedül van a Ligetben, míg egy ág reccsenését meg nem hallotta a háta mögött. Megfordult, egy magas férfi állt vele szemben.*
~Furcsa még soha nem láttam az előtt, bizonyára még új a városban.~
*Közelebb lépett a férfihoz és köszöntötte.*
-Jó estét!
~Azt hittem, senki sem szeret rajtam kívül éjjel a Ligetben sétálni. Úgy látszik tévedtem. Szemlátomást ő is amolyan magányos farkas, mint én.~

Vendég

-Jó estét! - köszönt vissza, miközben gyanúsan méregette a másikat. ~Ilyen későn senki senki sem mászkál idekint.~
-Mit keres itt ilyen későn?

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

-Nos. *vett egy nagy levegőt* Tudja, szeretek ilyentájt sétálgatni. Egyébként a nevem Alister, Alister Athemus. És az öné?
*A Ligetben föltámadt a szél. Az erős fuvallatok fölkapták a földön heverő, megsárgult leveleket és tovaröpítették őket. Alister didergett, nem bírta a hideget, fölhúzta a cipzárt a kabátján és egy helyben toporzékolt.*