Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Fura misztikus érzetek keringtek a templomban.A gyertyák halvány fénye adta a hangulat melegt,és sok jó illat terjengett a levegőben.Karolina meghallgatta a férfit és elgondolkodott.
-Bejöttem,mert bevallmom félek valamitől.Talán csak a rosz álmok miatt,amik götörbnök mostanság.-mondta csendesen.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

-Rossz álmok? *a férfi elgondolkodott. Visszaemlékezett arra mikor még fiatalabb korában őt is gyakorta kínozták az álmai.*
-Akarsz, az álmaidról beszéli? Egyáltalán mitől félsz?
*A templom egyik ablakát kitárta egy erős fuvallat. A főhajót hideg, enyhén párás levegő lepte el. Alister fölhúzta a kabátján a zipzárt. Szerencsére az egyik templomszolga gyorsan intézkedett és becsukta az ablakot.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina kicsit el,erengett.
-Azt álmodtam,hogy egy szép tályon vagyok,majd egy temetőbe találom magamat a patak vize vérré vélik,és a temetőben Kenn magával ránt egy sötét méyedésbe,talán szakadékba,és utánna sötétség,és valami lágy finom vizes rszen lehettem,és lebegtem,majd felébredtem.-mondta és kíváncsian nézett Alisterre.Hátha tud segíteni neki ezeket elűzni.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*A lány álmai kissé megrettentik a férfit. ~Temető, vér, miegymás, ez nem szokványos álom az már biztos.~
-Sajnálom, de… nem tudom, hogy mi idézhette elő ezeket az álmokat. Talán félsz Kenn-től? Ha valóban az, aminek gondolod akkor, tényleg nem árt vigyázni vele.
~Szegény lány. Talán ez nem is egy szimpla álom, hanem egyfajta vízió.~
-Volt már látomásod, vagy olyan álmod, ami később valóra vált?

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina kicsit elszomorodott,hisz Alister is ijedten nézett rá.Szemei félig a padt pásztázták.
-Voltak.Eddig négy álmom vált valóa.Az egyik,hogy idejöttem,a másik,hogy itt maradtam.A másik kettő az a renőrségnél volt.-mondta és reszketett kicsit a kezei.
~Remélem ez nem fog valóra válni.Nemakarom.Nem akarom.~Becsukva szemeit egy picit elgondolkodott.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

~Furcsa, lehet, hogy Karolinának vannak médiumi adottságai, csak nem tud róluk. Bár ezt kétlem, de érdemes lenne egyszer kivizsgálni, de nem most.~
-Ne félj! Tudod mit? *elővett egy papírcetlit és ráírta a mobil számát.* Ezen a számon bármikor elérsz. Hívj, ha baj van, vagy ha félsz. *átadta a papirost.* Nem minden álom válik valósággá, lehet, hogy csak a fantáziád szüleménye. Talán túl sokat dolgoztál.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina elrakta a kapott telcsiszámot,és bólintott.
-Megállás nélkül hajtanak minket,mert a főnök nem hajlandó tudomásul venni,hogy emberek vagyunk,és nem robotok.De ha ő hibázik nem lehet megbüntettni,vagy megszólítani.-panaszolta mérgesen és sóhajtott egyet és hálásan nléett Alisterre.
-Köszi,hogy meghallgattál.

Csendesen hallgatta és figyelte a férfit,s annak minden apró-cseprő kis mimikáját vagy mozdulatát.Zavarban van,ez nyílvánvaló volt számára.
~Valóban mint egy kisgyerek,és a szemeiből is ez sugárzik~futott át agyán a gondolat,melyre kedvesen elmosolyogta magát.
Tudta,hogy a vasladí szerep,ahogy Isaac is fogalmazta nem épp elbűvölő,de ennek nem is épp ez volt a célja,hanem hogy védjen,hogy elrejtsen,és ami mögül bárkit képes legyen részben az ujjai köré csavarni,s kiszedni belőle mindent.Persze ez nem épp a legszemrevalóbb dolog volt,de csakis önmaga védelmében fajult ilyen irányba,és ezen kicsit nehéz lesz formálnia,sőt nagyon is nehéz...
A férfi bókjaira csak halvány mosoly volt a válasz,ő nem pirult el,a férfival ellentétben,ugyanis még gyermekkorában a birtokon rendezett estélyeken sokan bókoltak neki,de mind átlátszó volt,és ez az évek során mit sem változott,ámbár sejtette,hogy a férfi szavai némileg őszinték voltak,mégsem tudott úgy reagálni rá,ahogy "rendes nőként"illene.Talán majd idővel,talán...
A férfi szavaiból kihallotta a keserűséget,mégha le is zárta már magában az ügyet.Kíváncsi volt ugyan,rossz szokásához híven,de mégsem kezdett el kérdezősködni,nem is tudja miért.Ugyanis tudja,hogy saját múltja még mindig kínzó fájdalomként hasít belé,s még mindig nehéz szembenéznie a részletekkel,talán pont ez az,ami visszatartja,hogy ne kérdezzen,ám ezzel ellentétben más személytől már rég kérdezősködött volna,és mélyen kutakodott volna a másik múltjában,de Isaackal ezt nem tette meg.
A pajkosság szinte letörölhetetlen volt a férfi arcáról,s ez némi jókedvet adott neki is.Mégha nagyon nem is látszott meg rajta,de érezhető volt.
~Jó színész...még nem láttál eleget~gondolt bele,mikor a férfi ezt emlegette.
A férfi mondandójára csak sejtelmes tekintet költözött a szemeibe és az arcára.Ő tudta azt,amit a férfi még nem,de majd minden bizonnyal úgyis rájön előbb vagy utóbb.
-Ám legyen,csak még annyit,hogy ne a főbejáratnál találkozzunk,hanem ha megkerülöd az épületet,akkor van egy hátsó ajtó,mely zárva szokott lenni,de akkor majd nyitva lesz,azon bemész,és egy folyosón találod magad,sötét lesz,ezen keresztül lejutsz a pincefolyosóhoz,ott végigmész,majd jobbra találsz egy kis lépcsőt,azon felmész,és egy zöld ajtó találsz,azon is bemész,és majd ott találkozunk.-igazította el a férfit sejtelmesen.Első hallásra különösen hangozhat,hogy csak így találomra mondja el az útirányt,de minden bizonnyal a férfi is rájött már,hogy itt sokkal többről van szó,de viszont így izgalmasabban hangzik a dolog.
Érzékei jeleztek,hogy hamarosan pirkadni fog,s neki így itt nincs már maradása.Arcára is kiült a tekintet.
-Lassan felkel a nap-jegyezte meg egyszerűen,s ebből már biztosan értette a férfi,hogy miért mondja.
-Nekem most mennem kell.Akkor majd este találkozunk a Színházban,és vigyázz,pontosan haladj az útvonalon,hiszen nagyon könnyű eltévedni,és nem épp egy sétagalopp a színház.-jegyezte meg még utoljára,majd egy kedves tekintet még Isaac felé,és elindult ki a templomból.Csizmái halk koppanásai távolodtak,majd mikor kinyílt a nagy nehézkes ajtó,és zárult,akkor már végképp távozott.
Az utcákon kissé gyorsabban szedte a lábait,hogy mégcsak esélye se legyen a napn első sugarának őt megtalálnia,mégha szívből szerette volna is újra látni a napfelkeltét,de nem tehette,mert az az életébe került volna.Így hát lassan menedékbe vonult,s eltűnt az utcákról.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Alister elmosolyodott, jól esett neki, hogy segíthetett a lánynak. A templom csöndje megnyugvással töltötte el. Az egyetlen fényforrás a helyiségben az oltár köré állított gyertyarengeteg volt. Az imént kinyíló ablakon báradó friss levegő a kora tavasszal nyíló virágok illatát hozta magával.*
-Szívesen! Most szolgálatban vagy? *fordult a lányhoz.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karlina a pislákoló fényeket nézte.Vaéahogy eltudott bennük helyzkedni lelkileg,és megnyugvást érzett magában.Érzete,hogy kezdi felejteni az álmok rémeit.És csak kellemes emlékek maradnak meg benne.Majd Alisterhez fordúlt aki kérdezte.
-Hát csak voltam.Letelt a szolgálat.Elég volt egyedül az utcán.A műszak zerencsére rövid ideig tart.-felete mosolyogva,hisz ez nagy szercse részéről.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

-Értem. Mit szólnál, ha meghívnálak egy italra?
*Közelebb hajolt Karolinához. Az oltárnál megjelenő egyházfi gyufát vett elő és újra meggyújtott az időközben elaludt gyertyákat. A szomszédos padsorban ülő idős férfi befejezte az imádságot, keresztet vetett és távozott. Alister mindig is csodálta egyes hívő emberek buzgóságát.*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Tyara belegyezésére tekintetéből, ha volt most minden feszültség elszáll, s egy árnyalatnyival jobban mosolyra húzza száját. A részletes leírás kicsit agasztotta, s tekintetével a távolba nézett, mintha onnan akarná megjegyezni, újra átvenni. Mintha meg is találná, s kicsi biccentéssel jelzi, hogy úgy-ahogy megértette. Ebből a kis útleírásból már sejtette, hogy nem egyszer járt már ott életében a nő, s talán színész is, ami oly sok mindent megmagyarázna vele kapcsolatban. Csendben végignézi, ahogy Tyara nőies vonalai elhalványulnak, majd végleg el is tűnnek az éjszakában. Búcsúzásul egyikük sem szólalt meg, mintha a pillanat megbabonázta volna a két személyt, holott ez nem egészen így volt. Kicsivel több, mint fél nappal úgy is találkozni fognak.
Ahogy a nő távolodik, lassan kimászva a padok szorításából, a két sor közé áll, s onnan nézi, ahogy eltűnik egy időre a nő, aki oly kedves lett a szívének egyetlen éjszaka alatt. Arcán a mosollyal átgondolva az éjszaka legjobb pillanatait, a rejtett ajtó irányába vette az irányt. A falon lévő kis díszgyertya mellett megállt, majd körbenézett nem-e valaki figyeli. A templomban egy lélek sem volt, vagy netán lett is volna a padok között aludt a szerencsétlen, mint anno Isaac. A régi emlékek, s Remus jellemére gondolva kicsit elbizonytalanodva, de lenyomta az ajtónyitáshoz szükséges gyertyát, és belépett. Lassú léptekkel haladt a kihalt folyosón, minden pillanatban az atya rémisztő fogadtatására várt, de még megnyugtatás képpen sem mutatkozott. Végre elérte célját, de egy pillanatra habozni kényszerült Remus szobájának ajtaja látványától. Úgy érzi, mintha birtokháborítást követne el, vagy megsértené mélységesen a férfit, akit még mai napi jóbarátjának tart, holott lehet, ellenségnek tekinti őt Remus. Keze alatt a kilincs akaratlanul is kinyílt, s lassan nyikorogva kinyílt. Egy darabig csak meredten nézte, ahogy fülsértően nyílik a régi szobája ajtaja, majd elkapja, s gyorsan belépve be is csukja maga után.
Úgy egy fél óra múlva, erőteljesen nyílik az ajtó, majd csillogó szemekkel Isaac tör ki onnan. Gyors léptekkel halad a folyosón, majd a rejtet ajtón kilépve, egy pillanatra megtorpan. Kezét az arcához emeli, s gondterhelten átmozgatja fáradt bőrét. A szemét szárazra törölve, elindul a kijárat felé. Magában végleg búcsút int a templomnak, s úgy véli sohasem fog ide visszatérni, holott ez igen valószínűtlen. Kék kabátjában, meztelen mellkasát látni engedve az utcára lép, s sietően elindul.* ~Bárhova, csak minél távolabb innen.

Vendég

*A ligetből egyenesen templomhoz futott, holott már rég nem hallotta az őt üldöző bestia hangját. Bement a templomba, és lezuttyant az egyik padra. Teste hideg verítékben fürdött, még soha életében nem kellett ennyire rohannia*
~Lehet, hogy nem is olyan babonások az itteniek?~ *ötlött fel benne a kérdés. Egészen biztos volt benne, hogy az a farkasszerű valami nem egy közönséges farkas volt. Túl... emberszerű. Bár nem volt egy gyáva ember, még sokáig nem hagyta el a templomot...
Mikor nagysokára megnyugodott, elindult, hogy megbeszélje néhány régenni ismerősével a történteket. Kabátját összehúzva, hogy védje magát a hidegtől, lassan elkezd bandukolni a jól ismert sikátorokhoz. Közben végig idegesen tekintget körbe, hogy nem közeledik-e újra egy olyan... valami*

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*mikor belépett a templomba, óvatosan körülnézett.Páran lézengtek, mások imákat mormoltak.Gordon elindult az oltár felé, majd letérdelt, és meggyujtott két gyertyát.A halvány fénynél csendesen imádkozott szeretteihez ,akik már nem voltak mellette.Anyját balesetben veszitette el, apját aljas módon megölték.Most eggyé válhat velük ,ha Isten is ugy akarja ,ugyanakkor belülről kinzó gyötrelem szaggatta.Bár eddzett ,és erős férfi ,de a szerettei elvesztése őt is megviselték.Lappangó bosszut érzett, a vámpirok iránt, amiért elvették tőle atyját, aki egyben a mestere is volt.Le akarta győzni a bosszu iránti lelkesedését, és meg akart végre tisztulni, mert a bosszu hajtotta ember hibázik, és sebezhető.Ezt pedig nem akarta.Felkészült ,és várt.Tudta ,hogy ez a nap teljesen más lesz ,mint a többi.Érezte ,hogy nem véletlenül van itt, és hogy valami történni fog.A gyertyfény lassan megrezdült ,majd ujra, mintha szél cirógatná a lángokat.De nem a szél volt.Eljötttek hozzá, és akkor elkezdődött.Az oltárnál térdelve ,teljesen átadta magát a körülvevő energiának, mikor ujra egyesült a tulvilággal.A jelen megszűnt számára, nem halott hangokat, és nem látott fényeket.Nem érzett fájdalmat, sem pedig kint.Belülről töltődött fel, hihetetlen sebességgel, miközben átjárta teste ,minden négyzetcentiméterét a tulvilági erő.Majd az energia, szétáradt a karjaiban is, mire azokat az égnek tárta, és diadalittas kiáltás hagyta el a száját... *
*Lassan kinyitotta a szemét.Halvány képeket látott, melyek gyorsan kezdtek élesedni, a hangosodó zajokkal eggyütt.Felállt, mégegyszer ránézett a gyertyákra, majd megfordult, és immáron tulvilági energiával elhagyta a templomot.*

Vendég

~Tuti megint front van. Akkor vagyok ilyen figyelmetlen. Meg kedvetlen.~
Kókadtan lezuttyanok az egyik padra, és körbenézek a templomban. Sohasem voltam vallásos, bár a szüleim megpróbáltak ránevelni.
~Ettől sajnos már nem kell tartanom.~
*Eszébe jut az az öt évvel ezelőtti éjszaka, mikor betöltötte a tizennyolcat. Későn ért haza az osztálytásrai által szervezett buliról, ahol egy kicsit becsípett. Talán ezért is nem tűnt föl neki, hogy az utcájukban mennyi hivatalos személy van. Csak mikor befordult a sarkon, vette észre a felbolydulás okát: A házok előtt rendőr, mentő és tűzoltó autók álltak, bár erre akkor a legkevésébe sem figyelt: A házuk lángokban állt.
Fejét megrázza, és próbálja elásni a képet elmélyének egy rejtett zugába. Ha csak lehet, próbál nem gondolni erre. Akkor került az utcára, és öt évébe tellett összeszednie magát. Még jó darabig üldögélt magányosan az elhagyatott templom padján*

Vendég

Mélabújából egy kép zökkentette ki: Eszébe villant Emma képe.
*Elmosolyodott, és fölállt a padról. Földig érő kabátja végigsúrolta a padlót, ahogy gyorsan megfordult, és távozott a templomból. Ahogy kiért, megcsapta a hideg, de nem tett ellene semmit. Hátha kicsit fölélénkíti. Gyorsan szedte a lábait, hogy minél alőbb a bárba érhessen, és találkozhasson szerelmével.*

Vendég

* Ahogy belép a templomba gépiesen keresztet vet. A hajnali fény sejtelmes hangulatot kölcsönöz a szentélynek a színes üvegtáblákon átszűrődve. Elmegy majdnem az oltárig majd leül az egyik padba. Úgy helyzkedik, minha imádkozna. Pedig nem azt teszi, egy ideje már nem képes rá. Viszont a templom még mindig azt a helyet jelenti számára, ahol meglelheti belső nyugalmát, békéjét. Az egyik üvegtáblán furcsa képre lesz figyelmes. Egy farkast, és egy denevérszerű lényt ijeszt el egy pap, feszületével. Sokáig nézi a képet, szinte megbabonázza. ~ Azt hiszem jó helyen járok! ~ Gondolja, majd az oltár felé fordul.*

Vendég

* Anton, hirtelen felriad Transszerű állapotából. ~ Megtörtént! Érzem. Mostantól Miguell érteni fogja mik a terveim!~ gondolja magában Feláll a padok közül. Elégedett. Úgy érzi, minden, tervei szerint alakult. Lassan indul el a templom kijárata felé. Tudja még nagyon sok dolga lesz. Nem sokkal később már az utcákon kerülgeti a siető embereket, útban a vércsepp liget felé.*

Kilépve a színházból céltalanul járta az utcákat,egyikből fordult a másikba.Közben gondolatok ezrei vertek visszhangot benne.
Pillanatok múlva elfogta egy régi és ismerős érzés.Felnézett,és pár méternyire felfelé tört a magas felé a Szentháromság tornya.Pár percig némán állt az út túloldalán,majd határozott léptekkel elindult felé.
~Ha válaszokat nem is,de nyugalmat mindenképp lelhetek~gondolta.
A bejárat felé igyekezett,ám néhány csuklyás alak tűnt fel a templom másik oldalán,majd ahogy megjelentek,úgy el is tűntek az épület mögött.CSendben figyelte a jelenetet,de most nem érzett késztetést arra,hogy utánuk eredjen.Felsétált a lépcsőkön,minden egyes lépcsőfokot lassan vett,egyiket a másik után.Végül felélrt a robosztus templomajtóhoz.
Keze lassan előrenyúlt,majd lenyomta a kilincset,kitárult az ajtó halk nyikorgással és belépett,maga után halkan csukódott az ajtó.
Sehol nem volt egy árva lélek sem.Miért is lett volna,hiszen ilyenkor nem sokan járnak templomba.Ő mégis itt van-mint eddig már oly sokszor.
Lassan elindult egyenesen a padok között,halkan járt,csizmái mégis halk visszhangot vertek az üres templomban.Kísérteies volt így a légkör.
Néhány gyertya világította meg a belső teret,és a szentélyt,s a szobrok visszatükrözték némelyest a halovány fényt.FElnézett a szobrokra,így úgy tűnt,mintha lenne bennük egy cseppnyi élet,mintha némelyiknél a fájdalom tükröződne a kőarcon.Vagy talán csak saját fájdalmát látná bennük?Talán.
Lelkét a kétség mardossa,az oly büszke és kemény nő megtörni látszott.
Különös véletlen.
Oldalt nézegette a szobrokat,majd el-el tűnődött.Tudta,hogy a fájdalom nem győzheti le újra,egyszer megtette,de akkor még halandó volt,azóta erősebb lett,kijátszotta a halált is,hát akkor nem bukhat el újra.Szilárd elhatározások,kőkemény akaraterő,ez mind mind ő volt.Ahogy a bestia is ő volt,de mindemellett megbújt benne a nő is,mely úgy látszik teret követel magának,melytől nem foszthatja meg.
Csendben nézelődött tovább,őrlődve önmagától,belső harcot vív.Ám elmélyülését egy még erősebb érzés zavarja meg.Az éhség.
Lassan újra itt volt az ideje,hogy táplálkozzon.Ezt nem veheti semmibe.Legyenek bármilyen gondjai a létét semmi sem kockáztathatja,de ez nem is történhetne meg,hiszen ha nem enged,és ő nem tartja féken magát,akkor a fenevad kerül hatalomra,és ő nem fogja tűrtőztetni magát.Csakis ő lehet az,aki a szálakat mozgatja,így nem okoz végzetes "hibákat",hiszen ha elszabadulna,akkor a kamarilla is veszélybe kerülne,ezt pedig nem kockáztathatja,a vér kötelezi.

Vendég

*Neobae, miután kívülről alaposan szemügyre vette eza épületet, belépett e templomba. Igazán lenyűgözte a látvány. Őt anniy minden igazán mélyen lenyűgözte, főleg, hogy egy kicsit, még a nemrég olvasott könyv is hatott rá. Eszébe jutott jelenet, amikor Louis és a pap... egy kicsit megborzongott. Szétnézett. Nem látott senkit, csak pár papot, de nem rá figyeltek. Nem vetett keresztet, enm volt valásos, csupán az épület hangulata vonzotta. Csöndesen leült egy padba, és némán nézelődött*

Vendég

~Ugyan mennyi mindent láthattak ezek a falak??? Miséket, sirítókat, és esküvőket.~
*Neobaet már megint lenyűgözte az időtlenség. A mennyezetet bámulta, és a szobrokat. halandóként, csodálnia kellett, mindent, ami nála öregebb, és nagyobb. Ilyen az ember... *
~...ember, de mi az hogy ember? Egy kis porszem, egy kis semmi. Csak egy szemvillanásig létezik, mielőtt bármit is megérhetne, mér meg is halt.~

A fájdalom kissé átjárta testét,melybe olykor még bele-bele remegett,de tudta,hogy többé nem engedhet teret ennek a gyötrelemnek.Halandóként elég volt ezzel a teherrel élnie,ha már egyszer újjáéledt,akkor nem lehet mégegyszer ennyire ostoba.De mégis,ha Isaacra gondolt,nem tudta mit évő legyen.
~Miért tetted ezt velem?!De miért is hibáztatlak,hiszen én sem vagyok jobb nálad~gondolta keserűen,majd megrázta a fajét,hiszen épp azért jött ide,hogy ne gondoljon most ezekre a dolgokra.A templom mindig menedéket nyújtott számára,már halandóként elbűvölte a hely,volt benne valami láthatatlan szál,mely már akkor is magához láncolta,és egyre közelebb és közelebb húzta magához.Így azóta is ide jön,itt tudja,hogy nyugalmat talál,mégha csak egy röpke időre is,de utána mindig visszanyeri erélyességét,és a fal újra áll körülötte.
Épp a szobrokat nézte oldalt,mikor újra nyílt a templom hatalmas ajtaja.
A papok épp elvonulni készültek,de közben valaki más is érkezett.
Kissé az árnyékosabb részre húzódott,majd a távolból végigfürkészte az alakot.Egy szőke férfit látott,aki csendesen leült a padoknál.
Rögtön érezte,hogy halandó,s a bestia kalapálni kezdett benne,tudta,hogy hamarosan újra táplálkoznia kell,de ezt semmiképp nem a templomban fogja megtenni.Amíg nincs teljesen kiéhezve,addig nincs gond,ugyanis képes féken tartani a benne rejtőző fenevadat.
Árnyék vetült alakjára,amint ott állt a hatalmas oszloptömb mellett.

Vendég

*Kissé megszédült a meredt felfelé nézéstől, és ahogy ismét visszaejtette fejét a normális helyzetébe, megtekergette kicsit a fejét. Ekkor vetődött tekintete véletlenül egy oszlop mellett álló alakra. Megállt a mozulatban, amit épp végzett,mert meglepődött.*
~Hogy nem vettem észre? Úgy tűnik fáradok... ~
*Még nem szólalat meg. Talán kicsit félt megtörni a csendet, de a nő, mert az volt, egyértelműen látta, egész biztosan nézte őt*
~Talán nem kellett volna percekig a mennyezetet néznem, elég idiótaán festhettem~
*A gondolattól kissé zavarba jött, de leplezte, mind általában, illetve próbálta. Felállt, és a nő felé lépett.*
- Jó estét! Bocsánat! Maga .. is.. ide tartozik?
*Kérdezte kissé tétován,de aztán rájött, hogy ostoba kérdés volt, a nő túl szép volt gondnoknak*

Egyik keze az oszlopon pihent,és ilyen távból is jól kivette a férfi vonásait,hiszen köszönhetően mivoltának ez nem esett nehezére.Mint ahogy más sem esne,mint például hogy kiharapjon egy darabot az illetőből,ám megrázta fejét,és ezzel minden hasonló gondolatot kiűzött a fejéből-legalábbis egyenlőre.
A férfi mereven bámulta a mennyezetet és az ottani freskókat,igen a maga nemében szépek voltak,érdekes ábrázolásban,mint ahogy a szobrok is,bár azért egy-kettő elég érdekesre sikeredett,s ha jobban és sokáig bámulta valaki,akkor mintha kicsit torznak tűntek volna,holott mégis mind maga volt a tökéletesség.
A férfi észrevette,ezen meglepődött,de nem mutatta,talán nem voltelég óvatos,ez a mostani lekiállapotában könnyen előfordulhatott.
A férfi megmozdult,majd felállt,és pár lépést tett felé,először elgondolkozott,hogy hátráljon e el a sötétbe,de aztán nem tétovázot,felöltötte szokásos pókerarcát,mely már szinte egyenes jellemzőjévé vált,és egy lépést előrébb lépett ő is,de még így is kissé árnyékos homély vetült szokatlanul világos bőrére,s helyenként a gyertyák fénye is végighulámzott rajta.Elég misztikus külsőt kölcsönzött a fény-árnyék játék a számára.
Aztán a férfi megszólította.
-Önnek is jó estét!Az attól függ mit ért idetartozás alatt?-kérdezte,hangja távolságtartóan csengett,de mégsem udvariatlanul.

Vendég

- Nem látok rendesen odáig...
*Hunyorgott egy kicsit mélyzöld szemeivel. Mert bár észrevette, hogy áll ott valaki, és gyakorlott grafikus szeme felismerte néhány körvonalból, hogy nő az illető,a vonásait nem láthatta a félhomálytól*
- Bocsásson meg, azt gondoltam, hogy amolyan gondnok-féle! De azt hiszem tévedtem, igaz?
*Szenvtelen akart maradni,de nagyon nem sikerült*
- Tudja, nemrég érkeztem a városba, és halottam a ...
*bal kezét kissé zavartan az arca mellé emelte, és csuklóból mozgatva kézfejét, egy intéssel körbemutatott*
- ...a templomról, és mivel amolyan művészféle volnék... a gótika pedig lenyűgöző az égbe törő karcsú formáival.... szóval esetleg megfeseteném,.... gondoltam. Netalán tud valamit erről a helyről? Igazán érdekelne!
*Szemeit, most egészen nagyra nyitotta. Őszinte érdeklődéssel figyelt. Egy pillanatra állt csak meg a beszédben, és ekkor megcsillantak tekinteében a gyertyák sárgás fényei*
-Jaj szörnyen udvariatlan vagyok, csak beszélek itt össze-vissza... és be sem mutatkozom. Lurdeeen Neobae...
*Viszonylag halkan beszélt végig, és néha el-elkapta tekintetét, mintha zavarta volna valami az oszlop mellett álló nőben. Amikor a nevét kimondta, ajkai olyan kifinomultsággal formálták a hangokat, mintha valami szent dolgot nevezne meg. Kétségkívül büszke volt rá, hogy a Lurdeenek közé tartozik, családja ugyanis nemesi címet viselt évszádok óta. Nem kérkedett vele, csupán e kiejtés volt az egyetlen tanújele az ősök iránti tuszteletének.*

Ilyen távolságból is jól láttta a férvit és annak minden apró vonását,hiszen hála mivoltának ez nem okozott nagyobb erőfeszítést a számára.Csendesen méregette tovább a félárnyékból,majd egy határozott mozdulattal kilépett a férfi elé.Így az felmérhette őt kicsit jobban.
FEkete hosszúkabát,mely nem volt túl vastag,fekete hosszúszárú csizmák,sötétbarna nadrág,s nyakában egy fekete selyemsál.Ez a külsőség.Majd a hatást tovább fokozta hosszú fekete haja,vörös ajkai és a sötéten villanó szempár.Az összhatást egyedül a szokatlanul világos,már-már kissé fehér bőr törte meg.Ám mégis egyszerű halandónak nézett ki,nem volt benne semmi különös,csak talán annyi,hogy szerette a sötét színeket,ritkán is volt látható színes tiritarka öltözékben,inkább az a visszafogott fajta volt-máramikor.De erről csak kevesek számolhattak be.És még kevesebben azok,akik talán ennél is többet láthattak,de azok is csak egyetlen emlékképként őrizhették meg,hiszen ennél több számukra sem jutott.
-Talán gondnoknak nézek ki?-és ívelt szemöldöke kissé feljebb kúszott.
Magában elejtett egy kissé cinikus,talán ördögies mosolyt.~Szóval mot érkezett~gondolta~akkor fogják még itt különös meglepetések érni,de sokminden azon múlik az idő mit tartogat a számára~gondolta,s közben különösen végignézett a férfin.Kicsit hátborzongatóan hathatott a másikra.
-Valóban,ez a hely egyszerűen...mesés...leírhatatlan.-s közben elindult a szobrok mellett,melyekre felnézett.Szemeiben megcsillant egy röpke pillanatra valami más is a távolságtartáson kívül,ez a templomnak szólt.
Majd arra fordult meg ismét,mikor a férfi bemutatkozott.
~Nemesi vérvonal,hm,mily ritka itt Topolyában~vonta le rögtön a következtetést a névből,hiszen számára sem idegen ez a közeg,ő Felvidéki nagybirtokoscsaládból származik,s meglehet,hogy az élete nem épp úgy alakult,ahogy kellett volna,de a lényeg,hogy felismeri,ha valaki kicsit más az átlagnál.Legalábbis többnyire,ha ilyen dolgokról van szó.
-Örvendek,az én nevem Tyara von Mortalis-s talán ha nem itt és nem ilyen körülmények közt találkoznak,és nem ebben az időben,még pukedlizett is volna,de már nem kislány,és már nem kötik az akkor rátukmált illemszabályok,ehelyett inkább egyszerűen kezetnyújt egy gyors kézrázás erejéig.
-Elnézést,mit is mondott,maga festő?-kérdezi a férfit.
-És érdekelné a Szenthárom története.A kettő tán összafügg?-kérdezte,majd ismét a szobrok felé fordult,és mintha tanulmányizni kezdet volna azokat,pár pillanat erejéig elmerengett.
-Tudja,ez a templom minden szempontból nagyon különleges.-mondta sejtelmesen,de egyenlőre nem mondott többet.

VI Újszülött vámpír

*A sötétségből egy alak körvonalai rajzolódnak ki. A gyenge szellő, mi a templom melett szökik meg társaitól, belekap kabátjába, s egy apró táncra invitálja. A lány mégsem törődik vele; ujjait a kilincsre csúsztatja, majd gyengéden nyomja le a kilicset..
Először tétován lépi át a küszöböt, maga sem tudja mit keres itt. Nem hisz senki feljebbvalóban, főleg olyanban nem, akit sosem látott még. Most mégis idejött elsőként, a templomba. Ez az egyetlen hely, mely mindenhol ugyanaz, s talán emlékezni is fog lassan a múltjára...
Hangtalan lépdelve sétál beljebb, egy félreeső helyet keresve, ahol gondolkodhat. Sok mindent fed homály emlékeiben, pillanatképek villanak fel szemei előtt, mégsem tudja hova csatolni, vagy épp valamihez, valakihez.*
~Mi a fene folyik itt...~
*Szinte leroskad a fapadra, térdeire támaszkodik, s arcát kezeibe temeti. Könnyek nem folynak arcán, egyszerűen csak elfáradt, és megfáradt. A múltját keresi, de csak a jövőjébe tud tekinteni. Bármerre is fordul, csak ismeretlenek..*
-Csak érteném, mi történik. Vagy miért.. Akkor talán elfogadnám...
*Suttogja maga elé, felemelve arcát kezeiből. Kényelmesebben elhelyezkedik, s csak néz. A rózsaablakokat, az oltárt, az oszlopokat.. Mind ridegen tekint vissza rá...*
~Csak találok majd valakit, aki segít.. Addig is, egyelőre itt maradok. Legalább szép hely...~
*Egyezik meg magával, karjait keresztbe fonva mellkasa előtt.. Olykor egy tincset is kisöpör arcából, bár a kusza fonatok ritkán esnek szét. De valamivel le kell foglalnia magát, míg nem dönti el, mihez kezdjen...*

Vendég

*Léptei a fárad vándorok ingyen menhelye felé vezette, más néven a templomhoz. A gótikus templom talán az egyetlen hely Topolyában, ami kimagaslóan kitűnik a kisváros bármely más építménye közül, s nem méretben. Így földönfutóként csodálva nézi, az eddig messze került épületet. Szemében az álmosság, és gyönyör fodrozódott, kijátszotta a maga kis szeszélyeit. Karjába élettársa, ki egyre csak izgágább, hisz érzi, hogy baj lehet, ha már egy teljes napja kóvályognak a városban. A harminc kilós, barna fodros bőrű, közepes kutyát nem könnyű tartani, de mégis olyannyira félti, hogy néhány percre szabadulhat olykor-olykor gazdi ölelő védelméből.
A rendőrségi látogatás sem volt oly felesleges, hisz immár újra van neve, ráadásul a régi, mit oly szeret, amit vétek lett volna elveszteni. Időközben a pénzhez is sikerült hozzájutni, de koránt sem annyihoz, hogy újra talpra álljon, s élvezze az otthon melegét, minden gond nélkül.
Lassú léptei megfontoltnak látszanak, talán élettársára vigyáz ily módon, vagy esetleg a látomás kavarta fel… nem tudni. A hatalmas szépen megmunkált ajtón át belépve, a biztonság érzése fogta el. Sok ember feszültség, üres terem lidérces, néhány ember alakja, kik imádság, vagy éppen munka ügyben vannak, megnyugtató.
A pénz ugyan megcsappant, de új ruhájában pompázva, közelebb áll, egy jó lehetőség felé. Sötétkék melegítő, szabványos farmer, és cián színű teremcipőben bizarr látványt nyújt a templomban, de a kezdeti lépéseket itt kell megtenni. Hajára is kellett volna költeni, de hát mindenre nem gondolhat, emberből van… Tincsekbe rendeződve hullnak vállaira, melyek csak elölről engedik látatni a szemét, a barna zavart szempárt.
Egy nő és egy férfi… és egy hölgy távolabb kiknek alakját véli felfedezni, de lehetnek még mások is, kik lebukva imáikba zárkóztak. Még nemigen tudja, mi tévő legyen. Leül egy padra, s maga mellé teszi Hummer-t. A kutya még mozdulatlanul ült a padon, s nézi a szemben lévő pad hátlapját. Gazdi nagy sóhajtás közepette, erőtlenül a háttámlának dől, s szemeit becsukva, kezét a Hummer hátára téve, gondolataiba temetkezik. Közben a kutyát megszállja valami, fejét tekergetve, nyelvét párologtatva kémleli a terepet. Legalább valaki figyel akkor is, mikor minden csendesnek tűnik.*

VI Újszülött vámpír

*A néma duruzsolásokat, melyek a légkörbe szöknek meg, ütemes léptek zaja zavarja meg. Ahogy az acélszín lélektükrök az ajtóra szegeződnek, egy férfi s egy állat alakját véli felfedezni. Jól öltözött egyénnek tűnik, de tovább nem is foglalkozik az idegennel. Hisz minden Isten fia ide tér be, hogy lelkét megnyugtassa, azt hívén, mivel most színt vallott, biztosan nem jutnak a pokolra.. Pedig...*
~Újabb megfáradt utazó...~
*Jegyzi meg magában mellékesen, olykor-olykor "véletlenül" pillantva a férfira. Látszik, hogy a fodrászat közelébe sem járt még, ellenben a ruházata tiszta, és szokványos..
Aztán a férfiról a kutyára vándorol tekintete, arra a bozontos fejre.. Ami össze-vissza forgolódik, s egy idő után már csak őt bámulja hosszan..*
~Gyere ide szépen..~
*Persze csak gondolatban szól az ebhez, bár amilyen értelmes lények ezek, megérzik, hogy mit szeretne az ember.. S nem is kell csalódnia, a kutya nem sokára elhagyja gazdáját, s ügyesen véve a padok közti kanyarokat, a lány lábánál köt ki.*
-Szia blöki...
*Suttogja halkan, megsimogatva az állat fejét. Na igen, velük jobban szeret kommunikálni, mint az emberekkel. Ők legalább nem válaszolnak, és nem alkotnak véleményt.*
-Na gyere...
*Áll fel a padról, majd lassú léptekkel indul meg a férfi padsora felé. Fekete ujjatlan felső, fekete nadrág, és kényelmes fekete cipő. Kabátját hátrahagyva indult meg a férfi felé, majd tőle pár lépésre újra helyetfoglal a padon.*
-Visszahoztam a kóborlót..
*Jegyzi meg már-már kedvesen, s kivételesen semmi epés megjegyzés nem társul emellé. Talán változik ő is, ahogy a társadalom megkívánja. Vagy új mércéket állított magának, még nem lehet tudni... De idővel minden ki fog derülni..*
~Ismerkedni mégis csak kell. Egyedül unalmas egy új hely...~
*Ösztökéli magát, miközben szinte nyomasztó csend nehezedik rá, rájuk..*
-Leary Cedath...
*Végül erőt véve magán, egy kisebb sóhaj nyomában ejti ki nevét, de még véletlenül sem néz a férfira. Ki tudja, lehet hogy valami őrültbe futott bele, de talán ha szerencséje van, az idegen is normális, és nem akarja megölni... Vagy valami hasonló...*

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*A templom üres,és hideg helységében csend,és túlvilági fény uralkodott.Egy másik száérnyban volt ez,nem a főhajóban.A szárnyba egy nő lépett be egy másik bejáraton.Haja hátúl összefonva.Ruházata egy sima fekete blúz,aminek ujjai kicsit bőkvoltak,de a derékra és a kebleket jól kiemelte.Egy sima bíbornadrág,fekete bőrcsizmákkal.A csizmák oldalán három fényes csat.Derekán egy fekete öv.Kis mellényt hordott ami vörös színű volt.Halkan koppant csizmája.Szemeiben komolyság villant meg.Lépései lassúak,mintha félénkek lettek volna.Imátkozni jött az úrhoz,hogy halott apjával komunikáljon,bár dsokan nemhitték,hogy valakivel halála utánn lehet komunikálni,de Miln más volt e téren.Léptei halkúltak,majd elfűvesztek az orgona hangjában,ami kúszott a levegőben.A tömjének illata bódította az embert,és az érzékszerveket tompította.A beáramló fény átükröződött a festett üvegen és a padlóra vázolta a rajta lévő szentett,vagy a szent családot.A földöntúli színkavaljkádot nézte,a nagyhatalmas szürkés kövezeten.A gyertyatartókon gyertyák égtek némej kép előtt.Szemei nyugodtan rebentek a benti térben.Lelke nehéz volt,és lrezte,hogy valami nincsen rendben.Nembúcsúzott el apjától,és ez nyomta a lelkét.Édesanyja is lebetegedett.Félt.Most igen félt.Nem tagadta le.Féltette szüleit,akiket mindíg tisztelt és szeretett,bármi is történt.Baloldali arcán egy seb húzódott.Réginek tünt,de látszott.Kiérve a főhajóba körbetekintett a gyönyörű belsőtéren,és hallgatta az orgona fura dallamát és kezdte érezni amiért idejött,a békeséget,és a bizalmat.Erőtmerített sajéát lelkéből,és ismerősei emlékéből.A padokhoz érve az oltárfelé tekintett.A padoknál néhányan ültek csak.Nagyrészük öregek voltak,akik mindíg feketében jártak,és belemerűltek az imátkozásba.A halk ima mormolása elveszett az orgonaában,de nem is bánta.A hűvöst nemérzékelte most.Szemeivel keresett egy papot,hátha lát,de nem.
~Ma úgylátszik nincsen mise.~gondólta és lassan lépkedett a padoközé.Ott egyiknl leűlt és nézte a szoműbrokat.