Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

Vendég

~Farkas? Ez mindent meg magyaráz.~* Gondolta magában Geru*~ Azt is, hogy miért éreztem magam ilyen furcsán a jelenlétében, talán még azt is , hogy miért tud rólunk. De azt semmi képen, hogy honnan tud maszkabálról, és azt sem, hogy miért nem támadott meg. Hacsak….~*Gerun csak egy pillanatnyi habozást lehetett felfedezni, majd elfogadta a felé nyújtott kezet.*
-A nevem Gabriell Mc Leen. És igaz, hogy már említette, hogy nem érti kíváncsiságom alapját, azért szerintem ezek után tényleg tartozik annyival, hogy elmondja, hogy honnan, vagy kitől tud ennyit rólunk. Illetve őszintén meg vagyok lepődve a viselkedésén. Ha ön valójában az, aminek mondja magát, nem értem miért nem támadott rám, mikor még megtehette volna, anélkül, hogy én akár védekezhettem volna.-* Hangjában őszinte kíváncsiságot lehettet felfedezni, ami a következő mondatban ismét fenyegető hangsúlyra váltott*
-Természetesen megteheti, hogy nem válaszol, de akkor-* itt hangja kissé elhalkult*- sajnos fel kell hívom a figyelmét arra, hogy a hajnal első pírja, mégsem oly közeli, ami meggátolna abban amit most nem szívesen tennék meg.-* az utolsó néhány szónál a nő észre veheti, hogy a férfi arca egy pillanatnyi merengés fut át. Közben, valószínű ez meglepi a nőt, Geru kezei kezdenek átalakulni. Néhány szempillantás alatt, a természetes kézfejek helyén két farkas mancsba végződik a férfi keze.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

Shira érezte a férfi hideg bőrének érintését. Szemei egy pillanatra a távolba révedtek, majd szó nélkül hallgatta a vámpírt, aki olya mesterien játszott a hangjával, hogy már-már manipulatívnak tűnt… Ahogy a férfira tekintett, furcsa kifejezés ült az arcára. Tekintete Gabriell kezére siklott. Ha nem olyan lett volna a múltja amilyen, most valószínűleg hanyatt homlok menekülne. Habár a meglepetést láthatta az arcán a férfi, de csak egy pillanatig. Majd ismét szomorkás mosoly futott át az arcán, ahogy a férfira tekintett.
- Nem látom értelmét a fenyegetőzésnek…habár a mentális képessége bámulatos. – bólintott elismerően a lány, miközben szemébe borostyán fény költözött.
- Nem értem mért kéne az éjszaka lényeinek egymást irtani…de nem fogom győzködni az elveimről, inkább válaszolok a kérdésére, és utána eldöntheti, folytatjuk- e a hm…játékot. – pillantott újra a férfi kezére.
- Hogy kitől, mitől tudok ennyit…ez egy hosszú történet, de azt gondolom, hogy meg tudjam védeni az enyéimet, nem árt a tájékozódás. Nem minden vámpír megy neki a másiknak, csak mert más mint Önök…olykor furcsa dolgokat eredményez a sors, talán csak mert unatkozik, talán csak azért hogy megtudja, mennyi fájdalmat bírunk még ki…ki tudja… - újra csend lett, csak a körülöttük kavargó szél halk énekét lehetett hallani

Vendég

Geru megcsóválta fejét. A lány számára nem lehetett egyértelmű, hogy ezzel nem tetszését, vagy esetleg valami egészen mást akart kifejezni. Majd felpillantva mélyen a lány szemébe nézett. A pillantás nem volt bántó, sem durva. Ez a pillantás sokkal emberibb volt, mint amilyet eddig bármikor is látott volna Shira a férfi szemeiből. Majd Geru maga elé pillantva, mintegy megtörve ezt a pillanatnyi varázst, megszólalt mély, szinte már reszelős hangon.*- Értem, a jót, és elfogadom. De másként cselekszem. -* Furcsán hangoztak ezek a szavak a férfi szájából, valószínű sokkal többet akart ennél mondani, de valamiért még sem tette. *
- És ha most megbocsát Shira, úgy érzem mennem kell. -
* Ezzel lassan megfordult, de közben még, megszólalt. *- Úgy érzem nekünk még találkozunk kell, és hiszem, hogy ez nem is lesz másként. -* Egy pillanatnyi csend, majd újra szólt. - És még egy dolog. Ha egy vámpírral találkozik, nyugodtan elhiheti, amit lát. -* Ezután egy Geru jobb keze oldalra lendült, oly gyorsasággal, hogy még a lány sokat látott szeme is csak alig tudta érzékelni a kezet, és lesújtott a mellette álló fára. A karmos kéz mintha csak könnyű fátylat szaggatna, tépte ketté a mellettük álló legalább három arasz vastag törzsű fát. A fahangos reccsenéssel dőlt le melléjük, Geru keze pedig alig egy pillanat alatt ismét emberszerű volt, mintha misem történt volna. Ezek után a férfi ismét háttal állt a nőnek és a tőle megszokott lassú, kimért léptekkel elindult a park kapuja felé. Egy pillanatra még megállt, és a válla fölött átnézve megszólalt.*- Jó éjt Shira, ne feledje, még látjuk egymást. Talán nem is oly soká.-*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

Hosszú pillanatoknak tűnt, ahogy a férfi fogva tartotta a pillantását. Már-már emberinek tűnt a hideg kék szempár. Shira egy pillanatig nem hallotta a szél zúgását, az éjjeli állatok halk neszezését. Majd hirtelen mindennek vége szakadt. A férfi szólt pár szót, majd egy lendületes mozdulattal a fatörzs felé fordult. Csupán a pillanatok tört része alatt történt minden. Shira kőszoborrá dermedve állt, és a férfi búcsúzó szavait hallgatta.
- Bizonyára így lesz…- válaszolta, de hangja messziről csengett még saját magának is. Hosszan nézett a távozó alak után, fülébe hallva szavait: „Értem, a jót, és elfogadom. De másként cselekszem”. Shira révetegül lépett a fához, kezei akaratlanul is végig futottak a törzsön. Ugyan megtanulta, hogy a szemének ne higgyen, de most mégis hitt. Talán hiba volt, talán nem. Ezt csak a jövő dönti majd el. Még mindig csak állt, és bámulta a már rég az éjbe veszett idegent. Valamiért nem vitte tovább a lába. Nem tudta mi az az érzés, mi az a gondolat vagy vágy, ami ide sodorta, és ismét itt tartotta. Számára ez a liget, ezek a fák mindig többet hoztak a vártnál. Monoton mozdulattal fordult meg, még mindig a férfi szavait ismételgetve.
~ De másként cselekszem…másként…nem. Nem cselekedett másként…most! – gondolta, majd elnyelte az éjszaka.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

*Már nem volt olyan hideg, mint az előző napokban, de ettől függetlenül még szorosabbra húztam térdig érő fekete kabátomat. A Liget útjai még egy kicsit csúszósak voltak, de már nem annyira, hogy elessek. Leültem az egyik padra és figyeltem az embereket. Észrevettem, hogy néhány embernek sokkal sápattabb az arca, mint másoké.~Talán még is igazak a mende-mondák. Holdtöltekor sok ember tűnik el, ezt már hallottam néhány józan férfitől a bárban. Remélem nincs igazuk, de az a sok eltünt. Nem tudom, hogy mi higyjek.~* Tovább már nem is mertem gondolkozni, nem akartam rossz gondolni,nehogy megtörténjenek velem is. De mégsem sikerült. Agytekervényeim megállíthatalanul is tovább dolgoztak.*~Vajon miért tünik itt el több ember, mint más városokban? Hm. Vajon tényleg léteznek gonosz lények, szellemek? Vajon egyszer engemet is elvisznek és megesznek? Nem~*ráztam meg a fejemet*~ Honann veszem, hogy megennénenk? Miért gondolom, hogy léteznek itt szörnyek? Teljesen megőrültem.~* És elkezdtem zokogni.

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Az elmúlt egy két nap teljesen ködbe veszett. A hét elején találkozott Abrával, a kislánnyal, aki, legalábbis Dzsami biztos volt benne, még sok titkot tartogat a vadászok számára. Mikor is volt már Maxivel az az édes este..gondolkodott el fájón. Talán már egy hete, és azóta még mindig nem járt otthon. A kollégiumból most már távozott. Elegendő időt magányban, illetve a kis Abrával. Kifejezetten élvezte az estét, mely már sokkal elviselhetőbb volt, hát igen, a télnek mindjárt vége szakad, és a tavasz beköszöntével a táj ismét életre fakad..mosolyodott el magában. Nem szerette a telet, otthon Keleten mér megszokta az egész éves forróságot.
Felszabadultan engette el érzékeit, kémlelte a környéket.Néha hosszabb pillanatokra is behunyta szemét, és csak megérzéseit próbálgatva haladt..mintha egy kisgyerek lenne. Sok időt töltött elzárva mindentől, és ez a hűvös, szabad este kifejezetten felszabadulttá tette.
Egy parkba érkezett meg végül. Itt még sohasem járt, de nagyjából tudta melyik irányba kéne átvágnia, hogy utána a hazafelé tartó ítra érjen. Ahogy a park belsejébe ért, megborzongva érzékelte hogy a sötétben egy két mocskos vámpírfatty is megbújik. Kissé feldühödve vette az irányt arrafelé, mikor is nem egy magába roskadt lányt vett észre. Ott gubbasztott egy padon teljes elhagyatottságban. A szomorúsága most valahogy fontosabb lett, mint a leszámolásra való vágya. A lány felé fordult, és nyugodt léptekkel odasétált hozzá. Megvárta míg ő rá néz, és mikor tekintetuk találkozott, mosolyogva szólította meg:
-Esetleg tudok segíteni?-legyintett egyet- tudom, nagyon sablon kérdés, de ha szükséged van valamire...-
Várta a reakciókat, közben elővette cigiét, és a lánynak nyújtotta:
-Ha esetleg dohányzol-mondta kedvesen. Ő mindenesetre rágyújtott, igaz egyáltalán nem volt az a nagy bagós...most egyszerűen jól esett neki.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

-Köszönöm, nem kérek, megesküdtem, hogy nem fogok cigizni.-*mondtam a szememet megtörölve.*-Érezte már úgy hölgyem, hogy egyetlen egy, kósza gondolat felboríhat mindent, amiben eddig hit? Mert nekem ez a bajom. Teljesen összeomlottam. Csak ránéztem néhány emberre és felborult minden.-*Csak bámultam előre és ömlöttek belőlem a szavak. Könnyű volt megszabadulni a gondolataimtól, megosztani másokkal.*-Néhány embernek sápadtabb volt az arca, mint másoknak és beindultak az agykerekeim. Elképzeltem, hogy azoknak az embereknek azért olyan sápadt az arcuk, mert vérfarkasok, mivel közeledik a holdtölte. És ezt összekötöttem a holdtöltei eltünéesekkel. És teljesen beleéltem, hogy engemet is elvisznek.-*a kezmet a tarkómhoz szírítottam, fejemet lehajtottam és rám jött megint a sírás*- Teljesen megőrültem.

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

-Megesküdtél?!-csodálkozott el Dzsami-Én ma már úgy gondolom, soha semmire nem teszek esküt. Az ember nem az a fajta, aki ezeket megtartja. Ha csak a cigit vesszuk. Soha nem jutott eszembe hogy rágyújtsak, egészen addig, míg-tárta szét egy kicsit karjait-mignem megváltozott az életem.
Egy sanda vigyor, majd így, hogy látta, a lány hajlik a beszélgetésre, felült mellé a padra. Közben, hiába szentelte figyelmét ennek az idegennek, folyamatosan kémlelte a környéket, figyelte a fattyak mozgását. Szerencsére eddig még nem szűrták ki őket.
-Egyelten kósza gondolat-ismételte meg halkan, sóhajtva. Neki ez a kósza gondolat egy konkrét embert jelentett, az oly sokszor emlegetett szőke uriembert Max-et, de hirtelen jött komor gondolatait elhesegette. Hisz ráér ezzel akkor foglalkozni, mikor találkoznak. Emma hihetetlen furcsa szavai zökkentették ki hirtelen. Szemöldökét felhúzva, kezét, melyben cigiét tartotta legengedve nézett a lányra.
-Bizar gondolataid vannak, az biztos-mondta halkan, ahogy a lány beszélt, majd mikor sírni kezdett, már látta, elég nehéz lesz kibogozni a szálakat.
Megfogta az idegen lány csuklóját, és lehúzta nyakáról, remélve, hogy így majd ismét felemeli fejét és folytatják a beszélgetést. Dzsamit kezdte érdekelni, vajon mit takar a lány külseje, és mi a valódi oka annak, hogy ennyire maga alatt van.
-Te is tudod-mondta nyugtató hangon-hogy vérfarkasok nem léteznek. És ha igen, akkor sem lennének sápadtak, azok a vámpírok. Viszont mint tudjuk, ők is csak a képzelet szüleményei, mint a lidércek, kisértetek-hangja itt már igazán jókedélyűnek hatott, ugyanakkor magában azt kívánta, bárcsak imént elhangzott mondtata igaz lenne.
-És ugyan miért gondolod, hogy valoságosak?-kérdezte érdeklődve, közben beleszívott cigiébe.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

- Nem tudom. Egy megérzés. És a megérzéseim mindig jók. Ezt a nővérem mondta.-*és itt elmosolyodtam*- Egyszer láttam egy férfit egy sikátorban, éjszaka. Egy nőt bánott. Már nem emlékszem, mi történt, csak arra, hogy volt benne valami nem emberi. Ez egy kicsit összezavart, de már túl tettem magamat rajta. Végülis nem nagyon érdekes. Remélem.-*ezt egy kicsit halkabban tettem hozzá, de még így is érthető volt. Ekkor valami nesz hallottam a hátam mögül és volt valami rossz érzésem.*- Te is hallottad?

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Dzsami hallgatta a lány szavait, és meg kell hagyni, megfordult fejében, talán ha részese lenne a vadászok társadalmának, akkor minden letisztázodna fejében. De, ez nem biztos hogy a legmegfelelőbb pillanat erre. Mégcsak nem is ismeri ezt a lányt, és honnan is tudhatná, alkalmas lenne e erre. Nem mindenki képes elviselni azt, mikor szembesulnie kell...a legendák már korokkal ezelött életre keltek, és a szűnni nem akaró harc soha nem ér véget.
Viszont a lány most mutatott gyengesége talán épp érzékenységének köszönhető.
Lassan hátra fordult, és mosolyogva mondta:
-Csak az a mókus csapta a zajt-majd az állatkára mutatott. Kezdett lassan kényelmetlen lenni neki e hely. Egyre érezte két mozgó vámpír közeledését, és ez most nem épp a legalkalmasabb pillanat.
Kezét nyújtotta az idegennek:
-Dzsamila Afati vagyok, még be sem mutatkoztam-váltott témát, de mikor a kezéhez közeledett, már világossá vált neki az, amit a fáradság miatt eddig észre sem vett. A lány is vadász, és valószínűleg nem is sejti mi a sorsa. Amikor a két kéz összeért, Dzsami már biztosan érezte a lányban rejlő erőt. Igaz még elég gyengén, hiszen nem volt meg az a tudása, tapasztalata ami erősség tehette volna még.
A válasz után, már érezte a két vámpír gyűrűje egyre körbe fogja így gyorsan kérdezte meg a lányt:
-Ugye szeretnél máshova menni?
Meg sem várva a választ már a pad előtt állt és kissé parancsolóan nézett a lányra.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

-Emma Shahdow-*mondtam és kezet ráztam vele. Azt kicsit parancsóló hangon megkérdezte, ne menjünk valahova máshova. Picit ijesztő volt, de érzetem valami feszültséget a hangjában. Jobbnak láttam, ha azt csinálom amit ő mond. De még mindig hallottam a furcsa hangokat és biztosra vettem, hogy azok nem mókusok. Így elindultunk.*

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Sajnos már nem igazán volt kiút. Dzsami egyértelműen érezte, hogy őket prédának szánja most két idegen vámpír. Jóllehet csak elakarják őket csábítani, és csak egy korty vért akarnak, és ha belemegy a játékba, még eltolhatja Emma szembesülését a valósággal. Még nem érezte ugy, hogy a lány készen állna. Túl zilált volt ehhez.
-Mit szólsz egy kávéhoz?Ne haragudj, hogy így rádförmedte, csak tudod én nem szeretek sötétben lenni. Főleg ilyen eldugott helyen, a végén még megtámadnak minket.
Emma a jobbján ment, így nem láthatta, amint Dzsami kabátja alatt lévő szablyáíhoz nyúl. Ott voltak már a közelben, egyértelmű volt, hogy egy két pillanat és eléjük ugranak. Óvatosan megfogta a markolatot, hogy akármelyik pillanatban előránthassa azokat. A következő pillanatban, két igen megnyerő fiatal ember lépett oda hozzájuk.
-Ne haragudjatok, a barátom rosszul van. Tudnátok segíteni?-kérdezte. Dzsami hamar végigmérte őket, és úgy itélte nem jelentenek nagy veszély, így idejét látta, megnézze mennyire felkészult a lány. Hagyta ő válaszoljon.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

-Semmi baj-*feletem mosolyogva Dszaminak.*-Akkor menjünk-* Miközben sétáltunk kifelé a ligetből, két fiú lépett elénk. Az egyik azt állította, hogy a barátyja rosszul van és hogy tudnánk-e segíteni nekik. Kételyek támadtak bennem. Énem egyik része azt súgta, hogy segítsek, elvégre csak emberek, de másik része bajt szimatolt. Nem tudtam mit dönteni, így a mindig is jó, arany középutat válaszottam. Vagy is reméltem, hogy ez középút és, hogy jó.*- Én segítek, de mégis mi a baja a barátodnak? Nem látok rajta semmi különlegeset, csak egy kicsit szédeleg. Azon meg ti is tudtok segíteni, nem?

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

-Itt-mutatott a srác hasának-valami idióta banda megberte. és itt fáj nekije-mondta és intett Emmának hogy lépjen közelebb. Dzsami továbbra is csak állt a lány mellett, és kiváncsian várta mi lesz ennek a kisebb találkozásnak a vége. Kissé kihúzta szablyáját a tokból, és várta az alkalmas pillanatot hogy felfedje magát. Érdeklődve várta a lány reakcióit, viszont semmi esetre sem engedte volna hogy baja essen.
-Na, kislány gyere ide-mosolygott rá csábítoan. Arca nem volt sápadt, haja félhosszu, rendezett kissé hullámos tincsekben állt, egyszeru kék farmer volt rajta vékony fekete pulcsival. Érdekes, ilyen hűvos van, és jelét sem adja annak hogy fázna.
-Kérlek segítsetek már-ismételte magát a férfi, majd Dzsamira nézett-Te meg mit állsz ott, ennyire szép látvány, ahogy két férfi bajban van?-majd Emmára kapta tekintetét, mikor már társa összerogyott.
-Kérlek, amig elszaladok segítsért, itt maradnál vele?
Dzsami feltűnésmentesen körbekémlelt a parban. Amennyire ellátott sehol egy lélek sem járt, viszont hogy ha itt összetűzésbe keverednek, feltűnő lenne.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

~Ez nekem gyanús. Túlságosan gyanús.~-Egyszer már eljátszották velem ezt trükkött fiú, még egyszer nem fog sikerülni. És ha már itt tartunk, csak egy jó tanács. Ha egy embert el akarsz látni a hidegen, előbb takard be. Vagy vidd el a társaidhoz.* A régi emlékek teljesen felkavartak, eluralkodott rajtam a düh. Egyszer a nővéremmel és velem eljátszották ezt és kórházban végeztük. Akkor ismerte meg a mostani élettársát. Ő menekített ki minket. Még egyszer nem hagyom, hogy átverjenek. Elmúltak azok az idők amikor átvernek. És a hirtelen felindultásomból a kezem egy pillanat erejéig önálló életet élt. Ez alatt a pillanat alatt lekevertemegy hatalmasat a fiúnak. Uténa rájöttem mit tettem és teljesen megijedtem.*

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

-Hülye rib*nc-ordít fel a vámpír-nem kellünk ha kedvesek vagyunk, kezet emelsz rám, hogy pusztulnál meg
Barátja is talpra ugrik, és vérben forgó szemekkel vicsorogni kezd. Ekkor láthatóva válnak a szemfogak, ami Emmára feltehetően sokkoló hatással lehet. Mire a lány bármit reagálna, már Dzsami áll előtte, mindkét kezében szablyával. Elég óvatosnak kell lennie, hisz egy nyilvános parkban van, fegyverekkel a kezében, ráadásul nem lenne egészséges, ha a hatóságok kezére kerulne, mivel nem épp legálisan van a városban. Meg kell védenie Emmát is, és anélkül kell kijutniuk innen valahova ahol emberek vannak, hogy bárki megsérulne.
-Na most vége a játéknak-mondta Dzsami, és a két férfi felé lépett. Azok höbörögve csaptak felé:
-Mi van kisanyám, azt hiszed valami szuperhos vagy?-ugrott neki az egyik, de kezét egy sima vágással csapta le könyöktől. A vámpír felrikított, majd társával együtt futásnak eredtek.
A kézcsonk ami előttük hevert lassú erjedésnek indult.
-Fiatal vámpírok, ha öregek lennének, ez a húscafat már por lenne. Tipikus, most lettek élőholtak és azthiszik istenek. Ha véletelenul egy erősebb halandóba botlanak pedig így járnak. Ezért maradnak olyan ritkén életben.-Gyorsan a lányhoz fordult, hogy megnézze jól van e...

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

*Remegtem a félelemtől, még akkor is, amikor Dzsami végzett azokkal. Mikor mondta, hogy vámpírok voltak, úgy éreztem minden felborul. Minden elveszett. Mindennek vége. Többé nem fogok nyugottan aludni. De erőt vettem magamon. A félelem a legnagyobb ellenséged. Mondogatta anyám. Erre gondolva megnyaltam a számat és nagyon remegő hangon megkérdeztem.*- E-e-e-e-zek vá-á-á-á-ámpír-o-o-o-ok vo-o-o-o-oltak?*És nyeltem egy nagyot. A válaszon múlt minden.*

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Nem volt mit tenni, valamiért odafenn elérkezettnek látták az időt, hogy Emma megtudja valójában milyen vér folyik ereiben. A lassan semmivé foszló kéz, a hirtelen megnyúló szemfogak...nehéz lett volna azt mondani, hogy 'dehogy is, csak rád akartam ijeszteni'. Dzsami egy zsebkendőbe törölte az enyhén véres pengét, majd mindkettőt visszadugta oldalán lógó díszes tokjukba.
Bizonytalanul elmosolyodott, majd Emmához lépett, közben ismét csak körbe tekintett, hogy biztosan nem látta senki az akcióját. Megragadta a lány vállait erősen, hogy ne szabaduljon, és mélyen a szemébe nézett:
-Emma, nyugodj meg. Nem történt semmi, ezek mindennapos esetek lesznek számodra. Ne félj-mondta mikor érezte hogy a lány remeg-vagy ha mégis, a félelmedből nyerj erőt. Tudtad hogy léteznek, de soha nem találtál rá magyarázatot. Most kesze kusza érzéseid talán összeállnak. Ha szeretnél egy kicsit tisztán látni, akkor gyere velem.
Nem engedte el a lányt addig, mígnem válaszolt. Innen már nem volt kiszállás, tud a vámpírokról, így veszélyes elengedni. Tudta, helyesen cselekedett, de remélte, nem esett túlzásba.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

* Mikor beszélni kezdett, úghy éreztem magamat, mint egy kómás ember. Szorosan fogott, kicsit fájt, de én nem törődtem vele. Nem is éreztem szinte. Aztán hirtelen mindent felfogtam Dzsami szavaiból. Féltem, de kíváncsiság is volt bennem. Mikor végzett, halkan megszólaltam.* Jó, menjünk.

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Dzsami elmosolyodott, és még egy utolsót szívott cigijéből, amit még a kisebb konfliktus alatt sem dobott el. Örült annak, hogy Emma ennyire erős tud maradni, főleg, mert emlékezett arra, mikor ő szembesült mindezzel sírva rohant haza, és Max alig bírta kijózanítani.
-Gyere, ne haragudj, hogyha kicsit erősen szorítottalak, nem akartam azt kockáztatni hogy nagyon kiborulj. De, látom erős lány vagy-
Elindultak ki a parkból, át az utcákon, egyenesen a vadászok központja, a kollégium felé. Emmának ezen az estén még ez is egy új emlék lesz, de Dzsaminak nem jutott eszébe jobb, és nyugodtabb hely erre az alkalomra. Itt legalább a lány még azt is megláthatja, hogy nem egy szekta, egy bolond csoportosulásrol van szo, hanem tényleg van egy olyan közeg, amely az emberiség jövőéért küzd napról napra.
-Ugye ráérsz ma este, hogy mindent elmagyarázzak neked?-kérdezte, mikor már az utcákon sétáltak....

folyt. :Belső fórum/ Társalgó

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Honover a kőhídon átkelve egyenest a liget felé vette az irányt.
Szinte senki sem járt ott elvétve egy-egy fiatal párt akik elmenekülve a mindennapok gondjai elől húzódtak ide és néhány idősebb halandót akik a régi idők emlékét idézték fel újra a holdfényben.
Honover nem figyelt meg senkit jobban csak nyugodt tempojában sétált immár céltalanul bolyongva a ligetben gondolatait rendezgetve...
~Ez a helyes? Ez volt vajon megírva? Vagy csupán a szerencse állt mellém?Lehet hogy más szerep várt volna rám...Lehet hogy Christernek nem kellett volna idejönnie.Lehet hogy Shirát is el kellett volna eresszem...
Majd megrázta felyét hagyva hogy szemébehulljanak sötétbarna tincsei és újra elölről kezdte a gondolatot.De választ nem kaphatott...

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Honover egyszercsak figyelmetlenségében ami nagyon ritka est volt nekiment egy padnak.Jobb lábával találta el a padot ami beleremegett az érintkezésbe.Honover hirtelen visszatérve a valóságba látta a padon ülő meglepett nőt és elmosolyodott.Meghajolt a nő előtt udvariasan és így szólt.
-Kérem bocsássa meg figyelmetlenségemet.Kissé elkalandoztam.
Majd a nő melletti üres helyre mutatott és kérdőn nézett rá.
-Zavarná ha csatlakoznék?Kellemes esténk van.Kár lenne magunkat gondok alá temetni...
Mondta mosolyogva majd ha a nő beleegyezik helyetfoglal és bemutatkozik.Ha nem akkor mindezt álló helyzetben teszi meg.
-Szeretnék bemutatkozni.Én Honover vagyok.Honover Blackpries.Megtudhatom eme bályos hölgyemény nevét?
Mondta végtelen udvarias mégis kissé félelmetkeltően bátor hangon...

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

* „Bárcsak”, ez a legszomorúbb szó a világon. Vágyakozva tekintett az erdő felé. Szeretett volna már köztük lenni, de valamiért mégsem arra indult el a lába. A parkba vette az irányt. Végigment ugyanazon az úton mint egykor, és arra gondolt, azóta mennyi minden változott. Minden ismerős pontnál átélte mind azt, ami kettőjük között történt. Már tudta hogy merre fog tartani. Elmegy ahhoz a fához amit a lány mutatott neki. Fölmászik ismét arra az ágra és újra szétnéz kicsiny világában, de most már a farkas szemével. El nem menekülhet soha a múltja elől. Ezt soha nem engedné a benne lakozó ember, de útja most már nem haladhat hátra. Már nem ugyan az ki egykor volt. Ezt tudomásul kell vennie. Minden sejtje arra vágyott hogy találkozzon a lánnyal, de erősen visszhangoztak fülében Shira szavai, mely Óva intette kiszámíthatatlanságától, és arról hogy most még nagy veszélyt jelent a lányra. *
~ Kezd ébredni a hold. Mint egy vékonyra gyúrt kifli. ~ * Hirtelen az jutott eszébe, hogy talán most azért érzékeny ennyire, mert ez is hatással van rá. ~ Talán ahogy növekszik a hold úgy növekszik bennem is a farkas. Ha ez így van akkor egyszerűen tudom majd magam kontrolálni a külvilághoz. ….Nem. Nem hiszem hogy ilyen egyszerű lenne. Ezt jobb ha megkérdezem az öregebbektől. ~ * Levette tekintetét az égboltról és ballagott tovább a fához. *

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

*Úgy tettem ahogy Dzsami mondta, a páncélt és a tőrt jól eljertve elindultunk 'vadászni'. Késő este volt a hold akadály nélkül megvilágította a Ligetet, de még így is nagyon sötét volt. Kicsit remegve induldultam, de azzal bíztattam magamat, ha nagyon nagy lesz a baj Dzsami segíteni fog. Remélem. Bár abban kételkedtem, hogy az ellenségeimet fel fogom ismerni, elvégre külsőre ők is emberek. Nagyon izgultam, de ezt próbáltam nem kimutatni. Némán jártuk a Liget útjait, többször is letérve róla, háta találunk valakit. Egy órányi barangolás után láttunk valamit. Egy férfi egy ájult nő vérét szívta. Kicsit félőn és kérdőn Dzsamira néztem, hogy most mi is legyen.*

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Honover már helyetfoglalt volna amikor meglátta három testvérét a ligetben farkasalakban lopakodni.Érezte az érzéseiket láta maga előtt vágyakozásukat.Tudta hogy vadászni jöttek és úgy döntött nem rémíti meg mégjobban a város lakosságát azzal hogy mostmár koraeste is történnek támadások...Ígyhát egyet továbblépett majd meghajolt búcsúzóul a nő előtt és így szólt.
-Bocsásson meg hölgyem de sajnálatos módon egyéb tehendőim várnak rám.Szerencsémre nem feledkeztem meg róluk teljesen.
Mondta mosolyogva és elindult hát.A három farkas látta vezérük közeledtét és megálltak egy nagy fa tövében.Honover odalépett hozzájuk és minden hang nélkül értésükre adta hogy várják ki az időt legalább amikor teljesen észrevétlenek maradhatnak.A három farkas morogva ugyan de engedelmeskedett akaratának és visszasompolyogtak a sziklák irányába.Honover is hazaindult.Elég volt már neki a magány...

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

A szél gyászlobogóként tépte a fekete selymet, mintha csak előre hirdetné a jövendőt. A fák halk, szomorú dalt dúdoltak a kihalt ligetben, mintha csak a könnyező Holdnak énekelnének. Kimért léptekkel halad a nő. Hosszú fekete ruhája a földet seperte, ahogy közeledett a hely felé ahol minden megváltozott. Gondolataiban újra végigpörögtek az események, a fájdalom, ami kettétépte a lelkét, újra belé hasított. Végre odaért. Nem törődve a ruhájával, a földre térdelt, és még utoljára átolvasta a kezében szorongatott levelet.

„Drága Honovere

Tudom, most nagyot csalódtál bennem. Talán én is magamban. Nem tudom mit kéne mondanom, de azt tudom már minden szó hiábavaló. Talán sosem fogsz megbocsátani a tettemért, de nem tehetem mást. Hisz jól ismersz…sosem voltam jó harcos. Habár olykor a csatákat megnyertem, a háborúk elbuktattak. Életem nagy háborúja most végleg véget ért. Felesleges az okokat magyaráznom, hisz jól tudod. Aznap Vele együtt égtem porrá a felkelő Nap fényében. A fájdalom még mindig a lelkemben él, és napról napra erősebb. Próbáltam feledni, de gyenge vagyok. Túl erős volt az ami közöttünk élt, legyőzött maga alá gyűrt. Minden egyes Hold felkeltével, egyre jobban vágyom utána, álmaimban Őt látom, ahogy kezét nyújtja felém. És én nap- nap után egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy végre megérintsem. Az Övé voltam, és halálában is így van ez. Nem tehetek ellene. Szólít és én feladva mindent indulok.
Csak Téged sajnállak. Bár másként alakult volna minden. Bár jobban megérdemeltelek volna. Sokan a falkában örömest állnak majd az oldaladra, és nem szabad hogy a múlt foszlányaiba élj. Ígérd meg Nekem…ha valaha is igazán szerettél, ígérd meg hogy az maradsz akinek ismertelek, és akit mindennél jobban szerettem. Annyi mindent köszönhetek Neked. Cserébe mindig csak fájdalmat adtam. Sajnálom. A szekrényedben találni fogsz egy könyvet. Azóta vezetem mióta azzá lettem, ami vagyok. Mindent leírtam benne. A Tiéd. Ha elolvasod, megértesz majd, és rájössz, amit most teszek, azt Te is megtetted volna a helyemben.
Kérlek ne gyűlölj. Csak remélni tudom, hogy valaha elnyerem a bocsánatod.

Mindig is Szerettelek, és ezen a halál sem változtat: Shira Volden”

Gyengéd csókot lehet a levélre, majd a zsebébe süllyesztette. Forró könnyek gördültek végig az arcán, tehetetlen útjukat folytatva a fagyos föld felé. Kezében ezüst fény csillant, halványan beragyogva a „világot”. Shira teste megremegett, ahogy forró bőrét érintette a hideg fém. Halántéka lüktetett a pisztoly csöve alatt, mintha menekülni próbálna az elkerülhetetlen vég ellen. Shira mély lélegzetet vett. A távolból egy alak bontakozott ki. Gyönyörű volt, mint maga az Istenek. Sötét szemei szomorúan csillogtak, ahogy a lányra nézet. Alabástromfehér kezei a lány felé nyúltak, egyre közelebb lépve.
~ Végre itt vagy…Végre újra Velem vagy…~ hallani vélte a soha el nem feledett hangot. Shira testét a béke érzése járta át, ahogy a férfi keze felé nyúlt. Már csak pár centiméter választotta el őket.
- Igen, újra Veled vagyok. Csak a Tiéd vagyok…- suttogta alig hallhatóan, és keze a férfi kezébe kulcsolódott.
Lövés dördült az éjszaka csendjébe, felrázva a város képzelt nyugalmát. Egy törékeny test zuhant a földre, majd egy másodpercre újra csend lett. Pillanatok múlva farkasok halk „zenéje” töltötte be az éjszakát, siratva társukat, és saját sorsukat.

II Árnyvadász Tartózkodási hely: Topolya

Emma szépen felszerelkezett. Így jóeséllyel kisebb sérülésekkel, és sokkal nagyobb tapasztalattal fog visszaemlékezni erre az eseményteli estére.
-Bármi is lesz, egyet ne feledj. A lényeg az összhang. Egymásra kell idővel hangolódnunk. Ez elsőre nehéz lesz, de igyekezned kell, ha vadász akarsz maradni. Pontosabban ha életben szeretnél maradni. A tőröket próbáld a kezed meghosszabításának képzelni, és használni..-elmosolyodott, majd folytatták útjukat. Már teljesen elnyelték őket az árnyak, mikor is meglátták első áldozatukat. A nőt még meg lehetett menteni, talán.
-Menj arra-súgta halkan, és kezével mutatta az irányt. Így pont körbe kerítik a vámpírfattyat. -Elterelem a figyelmét, és ha idejét látod, szúrd le. A többit majd elintézem én.
Emma eltűnt a sötétben, Dzsami pedig halkan fütyürészve közeledett a pároshoz. Közben meggyőződött arról, hogy más természetfeletti n i n c s a környéken. Addig haladt feléjük, amíg a vámpír nem vette észre. Az hirtelen felpattant, elengedve a nőt, és vértől mocskos fejjel, vicsorogva nézett Dzsamira. Ő csak kedélyes hangon megszólította:
-Na mizujs, éhesek vagyunk?-mire befejezte a mondatot, két szablyája vészjólóan csillant meg kezében. Emmán volt a sor.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

- Rendben, de nem garantálom, hogy elsőre sikerülni fog*feletem Dzsaminak miközben a tervet mondta*-Lehet, hogy vámpír, de embernek néz ki és én soha nem öltem még meg senkit. Mindenesetre megpróbálom.*azzal elindultam arra amerre kellett. Tőreimet szorosan megmarkoltam. Viszonylag halkan sikerült a vámpír háta mögé osonom, és közben Dszami el terelte a figyelmét. Előkapta két díszes szablyáját. Először nem értettem, hogy engemet vár, de szerencsére nem lett belőle gond. Először. Dzsami még beszélt hozzá, közben én közelítettem hátulról. De az úton nem vettem észre egy faágat amire ráléptem és hatlamasatt renccsent. A vámpír megfordult és rám nézett. Meglátta a tőrt a kezemben. Nem volt időm reagálni, azonnal rám ugrott, az egyik tőröm ki is esett a kezemből. A másik ugyan nálam volt, de azt a kezemet épp a földhöz nyomta, hogy ne tudjam használni. Dzsami már épp indult volna meg, amikor szóltam neki.*-Hagyjad, majd én megoldom*és megállt ott ahol van. Erre a vámpír is megszólalt* -Csak nem hiszed, hogy egyedül is el tudsz engem intézni. Szép nő vagy, élvezet lesz belőled lakmározni* Azzal a nyakamhoz közelített. De én ösztönből cselekedtem és azt tettem amit minden nő egy akaratos férfival. Egy kellemetlen helyre nagyot rúgtam a térdemmel. Nem tudtam, hogy használ-e a vámpíroknál, de legalább fájjon neki és ez volt a lényeg. Azonnal legurult rólam, én meg föl is pattanatam. A másik tőr túl messze volt és úgy tűnt nem rúgtam olyan erőset, mert a vámpír már is talpon volt.~A tőr túl messze van, Dzsami nem fog közbe avatkozni, csak ha túl nagy a baj. Ezzel az egy tőrrel kell valamit kezdnem.~ -No mi van kislány -*szólt a vámpír*- Ízletes falat leszel ezt már tudom. Az ilyen vadak mindig azok. Nos kezdjek megint én, vagy nekem jössz végre?*- vigyorgott gonoszan és egy pillanat alatt ott termett előttem. Nem lehetett olyan nagy erejű vámpír, minden esetre gyorsabb volt nálam. Mikor odaért elém behúzott egy nagyot amitől hátra estem. Egy szép kis monokli lesz a szemem alatt. Az ujjammal hozzá értem és felsziszegtem azonnal. Közben másik kezem kitapogatta a másik tőrt, amit nem vett észre a vámpír. Gyorsan elrejtettem a kabátujjamba*- Hát ez remek! Ideje bekeményíteni-* Mondtam, hogy ne nagyon vegyen komolyan és csak azt higgye, csak egy tőröm van.*- Nos akkor gyere* Azzal neki futottam ellségemnek, a tőrt előrenyújtva mint valami lándzsát. Ő kikerülte és elkapta a kezemet. Közben a másik kezemet szabadon hagyta. Felnéztem rá és ő gonoszan vigyorgott*-Ennyi amit tudsz?? Most végre megkóstolhatlak* és a nyakam felé vette az irány fejével. Erre a pillanatra vártam. A kabátujjamból előcsúsztattam a tőrt, a kezembe kaptam és hasonszúrtam. A vámpír meglepett arcot vágott, rám nézett, de szólni nem tudott. Én kihúztam a tőrt, kicsit elhátráltam: Nem tudtam szóhoz jutni. Meredten bámultam magam elé. Megöltem egy élőlényt.

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Honover suttogta az emlékeiben élő neveket.Segítséget kért az ös idők elfeledett barátaitól, szerelmeitől, testvéreitől.Hirtelen egy éles hang rántotta vissza a jelenbe.Fejét felkapva valami furcsa érzés,iszonyatos balsejtelem,és eszméletlen félelem járta át lelkét.Elinult a hang irányába először lassan de egyre nagyobb iramban végül már rohant.Éles fálydalom járta át minden léptát minden lélegzetvételével nőtt kétségbe esése ahogy egyre közelebb ért legszörnyűbb félelméhez...
A távolban már felsejlett egy emberi test.Egy földön heverő test.Honover éles szeme,ösztönei és kiváló szaglása segítségével azonnal tudta kit lát.Ahogy csak tudott rohant.Odaérve megállt.Tudta nem tehet semmit.Úgy rogyott térdre mint valami rongybaba.Tehetetlenül lógó kezei hirtelen ölébe vették az élettelen testet és cirótgatni kezdték a nő bársonyos arcát.Apró könnycseppek hulltak a fakó arcbőrre ahogy Honover utoljára csókolta meg a nő ajkait.Amit ő már nem viszonozhatott.Szorosan magához ölelte a törékeny testet és zokogás rázta a sziklaszilárd férfit.Legbelül most összetört.Vonaglott a teste a holdfényben hosszú percekig.Majd egy pillanatra látni vélt valamit maga előtt a földön.Érte nyúlt.Egy papírt tapintott ki.Felvette hát és a kevés fény ellenére is tökéletesen látta az írást.Elolvasta hát könnyes szemekkel és egyre inkább rendszertelen szívveréssel.Végezvén a levéllel egyik kezében összegyűrve elhajította azt.Látta a földön heverő fegyvert és kézbevette.Eltűnődve nézegette.Egy gyilkost tartott a kezében egy másik gyilkos.Mert ő maga okozta Shira halálát.Ő rángatta bele ebbe az életbe.Mely átadta neki és elvette tőlle...Honover gyűlölete véglek felül kerekedett elmélyén.Marokra fogva a fegyvert elhajította amilyen messzire csak tudta majd rédrerogyott ismét és kezeire támazkodva zihálva lélegzett.Verejték és könny egyszerre áztatta arcát minden idegszála majd szétpattan izmai megfeszültek.Kabátja hirtelen elrepedt.Mint oszló rongy úgy szakadt cafatokra egyre növekvő testén.Hatalmas karmos bestia rontott neki a hatalmas vaskapunak ami azonnal megadta magát.Honover lendületéből nem veszítve nekirohant egy ezüstös autónak ami azonnal a főútra sodródott a parkolóból és azonnal neki is rohant kettő másik.A hatalmas szörny azaz Honover már tombolt volna tovább amikor felemelte tekintetét egy haláltjósló üvültést hallatva ám ekkor hihetetlen fájdalom járta át.Azonnal elkezdett visszaváltozni.Emberi tudata visszatért és látta a testéből kiálló furcsa tárgyat.Egy fiatal nő lépett oda hozzá ahogy ott ült.Nem várt irgalmat.Nem is kért volna kegyelmet.A nő szemében először megvetést látott.Majd hanyattfeküdt és elmosolyodva behunyta szemét.
-Tedd amit tenned kell.
~Szeretlek kedvesem.És nem hagylak el...
Ejtette ki a szavakat gondolatban.A fiatal vadász immár sajnálattal a szívében lépett a férfi fölé és tartotta homloka felé a fegyvert.Honover még kinyitotta a szemét és utoljára belenézett a vadászéba aki látta gondolatait.Mindent megosztott vele.Hagy tudja mi az a szenvedés ami nekik van kiszabva...
Majd hangos dörrenés ahogy a fegyver elsül,aztán csend.Honover zuhant.A sötétmélység fenekén hatalmas fényáradat csábította vonzotta maga felé.Honover a karját nyújtotta felé mondván:
~ittvagyok.

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: Topolya

[Riam de LaVey]

*A lány emberfeletti ügyességgel fölkapaszkodott a csúszós, jégtől iszamós fára, s leült. Érzései úgy bolyongtak fejében, mint ijedt. eltévedt madárkák. Képek villantak föl agyában, s tűntek el, hogy újabbaknak adják át helyüket. Arcok kísértették a túlvilágról. Riam tudta, hogy képtelen sírni, s nem csak azért, mert fizikailag sem képes, hanem azért, mert érezte, ahogy a belső, féktelen düh fölemészti azt a néhány jó érzést, mi még benne élt.
Tehetetlen gyűlöletet érzett minden földi lény iránt, s legszívesebben elpusztította volna valamennyit. Bárkit, és bármit... Őrületbe kergették ezek az érzéek, s hogy elmeneküljön előlük, megpróbált másra koncentrálni. A hold pofátlan orcája ott mosolygott a tavon, gúnyosan kacagva a lány gyötrelmén.*
Riam észre sem vette, hogy a földről Asariel nézi. A tó sima felszínén tükröződő holdat bámulta, s közben ütemesen suttogta:* - Gyűlöllek... gyűlöllek... gyűlöllek... - *Akár a holdhoz intézné szavait. Úgy tűnt, mintha a lány megszállott lenne, és egy névtelen, halott istenséghez imádkozna. Ekkor azonban föleszmélt bódultságából, abbahagyta a kántálást, s minden figyelmeztetés nélkül levetette magát a földre, pontosan a férfi elé. Az egész mozdulat kecses és légies volt, nem emberi. Már támadni készült, mikor felismerte Asarielt. Visszahúzódott a sötétbe, s onnan nézte Őt kiismerhetetlen tekintettel.
A férfinak úgy tűnt, mintha éveket öregedett volna a lány azon reggel óta, mikor elhagyta. Szemében tompán tükröződött a távoli lámpák halvány fénye, s a lila csillogás helyét átvette valami fenyegető, tintafekete mélység. Olyan mély volt a tekintete, mint a végtelen univerzum, ém bölcsesség helyett hideg és szomorú üresség költözött az egykor boldogan fénylő szempárba.
Nézte a férfit, s figyelt lelkének rezdüléseire, azonban a halál rideggé tette azt. Esze azt súgta, hogy most könnyek között Asariel karjaiba kéne borulnia, hiszen úgy hitte, halott. Még sem tette meg. * ~Úgy sem tudok sírni~* s azokra a vörös, fájdalmasan feltörő vércseppekre gondolt, amelyek nemrég végiggördültek arcán, és ismét elkeseredett*~Néhány napja még így tettem volna, de most csak ezt a marcangoló dühöt érzem, semmi mást. Miért hazudjak Neki? Hiszen már nem az vagyok, aki elhagyta ~* gondolta, s szívébe belemarkolt az őrült fájdalom és a tehetetlen harag. Csak állt szemben Asariellel, s most az a másik járt a fejében; az, ki miatt az éjszaka lényévé vált; aki megadta azt, mit tudni akart, az örök élet minden kínját, és ellenségévé tette a férfit, akiért bármire képes lenne... *- Rég találkoztunk... -*súgta elgyötörten. Nem is vette észre, hogy csak ajka mozgott, de hang nem jött ki a torkán. Ahogy Asariel szemébe nézett, ugyanazt a tompa ürességet látta, ami az övében is úgy égett, ugyanakkor elégedettséget is tükrözött a férfi tekintete, bár nem volt biztos benne, hogy nem a képzelete játszott-e vele.
Riamnak fájt, hogy nem mondhatja el az igazságot, s borzasztó haragot érzett a világ iránt. Ez a düh, azonban nem volt természetes, és csak fokozódott, erősödött szívében; a lány emberei énje hiába próbálta legyűrni, folyton elhatalmasodott rajta. Szemében fenyegető táncot járt a sötétlila láng. Riam remegve elfordult, s mikor Asariel odalépett hozzá, - kicsit durván - ellökte magától, nem akarta, hogy a férfi lássa kínjait, ahogy a Fenevaddal küszködik. Néhány pillanatig még viaskodott, aztán hirtelen ismét az a szörnyű üresség szállta meg. *- Bocsáss meg... Mostanában vannak ilyen rosszulléteim... - *nyögte erőtlenül, aztán nagyot nyelt és folytatta: * - Béreltem egy házat a Kertvárosban. Elég szép hely. A gazdája nem rég furcsa körülmények között meghalt, s ezért viszonlag olcsón meg tudtam szerezni - *mondta rá sem tekintve Asarielre. Iszonyúan fáradt volt, s ahogy fölnézett az égre, rájött, hogy épp' ideje volna indulni, mert a napkelte már közelgett. Elindult nyomában a férfivel.*

[Asariel Larson]

* Amint a férfi közeledett a céljához, mintha ismét a szeme csalta volna meg. Valaki gubbasztott az ág tetején. ~ már annyira akartam hogy látom is?~ * Gondolta és megszaporázta lépteit. Valóban ő volt az . Riam ott ült az ágon és elmélázva nézte a vizet. Asariel meg akart szólalni, de nem tudott. Csak némán nézte a lányt. Várta hogy észre vegyék. Riam motyogott valamit. Asariel hallása jó volt de nem tudta kivenni. Hirtelen a lány feláll és pillanatok alatt a férfi előtt termett. Asariel meglepődött és rutinszerűen hátréb ugrott egy kicsit. ~ Ezt el sem hiszem itt van. ~ * Azonban érezhetően nem az a lány volt akit otthagyott. Riam ránézett. Tett egy kicsiny mozdulatot a férfi felé, és alig észrevehetően mosolyra húzta a száját, de aztán ő is inkább hátrált. Nem nézett a férfi szemébe. Furcsán viselkedett. Ekkor Asariel eszébe jutott* ~ Rájött, tudja. Fél tőlem. Vajon tényleg kellene?. Próbálta önmagát kontrol alá vonni. Kereste a fenevadat, de nem találta. Nem érezte hogy nő benne a gyűlölet. Persze azért résen volt. Elhatározta amint kételyt érez abban a pillanatban faképnél hagyja. ~ Hiszen csak így élhet tovább~ * Próbálta azért az álcát feltenni*
- Riam én vagyok nem ismersz meg? - * Gyermeteg kérdés volt. Miért ne ismerné. Hiszen nem olyan régen váltak el. Ekkor a lány fölnézett rá. A sötétség elnyelte mivoltát de arcának vonásait Asariel tisztán látta. *
- Régen láttalak.- Olvasta le a szájáról, mert hangot nem hallott. Olyan bátortalanul szólította meg a lány. Asarielben felerősödött az emberi érzés. Akaratlanul is közelebb lépett és megölelte a lányt jelezvén minden rendben. Azonban a lány belenézett a férfi szemébe és ellökte magától. ~ Mi ez ? Hát ennyire fél tőlem ~ˇ* gondolta mert megszólalni nem tudott. A lány rosszullétre panaszkodott, de a férfi tudta itt egészen másról van szó. Nem tudta pontosan mi lehet az, de szíve ketté akart hasadni. Akkor felrémlett a szeme. Nem volt benne már semmi lilás csillogás. Halott volt, és sötét. Minden mozdulata olyan volt mintha erőt kellene vennie magán. Asariel teljesen leblokkolt. Ennyire tanácstalannak még nem érezte magát. Ekkor a lány felajánlotta neki hogy menjenek el hozzá. Asariel legszívesebben nemet mondott volna. Félt attól hogy tényleg nem lesz képes kezelni ezt a helyzetet. Úgy érezte korai még a találkozás. Erre ő sem felkészült. Félrenézve tekintett az erdő felé és már szinte hallotta a farkasokat. Oda is húzott a szíve. Azonban a későbbiekre nem gondolva. *
- Rendben menjünk. Mutasd az utat. *