Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

V Ifjú farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Milla hosszas gondolkodása után végre megpillantotta a labor épületét és egy sóhajtás kíséretében odalépett az ajtóhoz és megfogta a kilincset. Megállt egy pillanatra és csak nézte az előtte lévő ajtót.*
~Talán mégsem kéne. De miért lenne az jó ha úgy teszek mintha semmi sem történt volna? Tudós vagyok és utánna kell járnom ennek a dolognak. Legalább magamért. Honovere kedves és segítőkész, de nem értheti hogy pontosan milyen magarázatot várok a kérdéseimre. Hiszen még én sem tudom igazán. De a tudományos oldalát legalább kideríthetem.~
*Megszorította a kilincset és egy határozot mozdulattal lenyomta. Nyitva volt az ajtó. Iyenkor mindig van még valaki itt. Bár talán nincs is olyan napszak amikor nem volna. Hiszen itt csak tudósok vannak és azok akár napokat is képesek itt eltölteni a kisérleteik fölött. Bezárta maga mögött az ajtót és végigment a folyosón a saját terméig. Ott előkotorta a kulcsát a zsebéből és benyitott a terembe. Jó volt újra látnia a műszereit és a termet. Ez amolyan második ottthonként szolgált neki és már rég nem lépett be ide. Hiányzott ez az érzés számára.*
-Végre újra itt.-
*Odalépett az egyik asztalhoz és hóbortosan végigsimította fedlapját. Aztán tudatosult benne hogy miért is van itt. Odalépett a vitrines szekrényéhez és egy injekciós tűt vett ki, majd beleszúrta a tűt a karjába, ami feltűnően nehezen ment. Nem is értette a dolgot hirtelen. De sikerült egy üvegcse vért levenni magától. Pár csepett mikroszkóp alá cseppentett, a többit különböző vegyszerekkel kezdte elemezni és amikor már csak a számítógépes analízis volt hátra a gépre bízta a dolgot. Hátradőlt és várta a eredményt.*

Vendég

[Riam de LaVey]

*A sikátorok bűzős, áporodott levegője elkábította egy pillanatra a lányt. Tudta, hogy ide kell jönnie, mert itt van valahol a rejtély kulcsa. Asariel ezen a környéken tűnt el, mikor hirtelen kiugrott a kocsiból, tehát józanul végiggondolva itt rejtőzhet a megoldás. A sikátorok mély sötétjében furcsa alakok mozognak, s lánynak nem igazán fűlik a foga hozzájuk, de más választása nincsen.*- Senki sem mondta, hogy az újságírói munka veszélytelen, de azért ez már túlzás... -*mondta csak úgy magának. Félt, főleg, amióta hallotta, hogy a Kertvárosban felrobbant egy ház. A tv-ben mutatott képekről azonnal beazonosította Asariel bérelt lakását. A számlája élt, ezt ellenőrizte közvetlenül a hír után, de arról nem tudott semmit, hogy vajon Asariellel mi lehet. Valószínűleg valaki rátalálhatott, és megpróbálta elintézni a férfit. Csak abban reménykedhetett Riam, hogy Asariel túlélte a támadást, és biztos helyre menekült.*
~ Legalább egy ideig elég még a pénz, ha bármi történt Asariellel~ *gondolta, s bár valamelyest megnyugtatta, de nem feledtette vele a férfi iránt érzett ragaszkodását.
A sötétség és a csatornaszag egyre áthatóbb és fojtogatóbb lett. A lány befogta az orrát, s úgy kereste a lejáratot a város csatornarendszerébe. Néhány undorító tartalmú szemeteszsák alatt megtalálta, s egy-két percnyi sikertelen próbálkozás után Riam rájött, hogy a fedél neki túl nehéz. Maga sem tudta miért a csatornahálózatban keresi a rejtély kulcsát. Felnézett arra vékony szelet égboltra, amit a sikátor kivágott magának, de a csillagok ragyogását elnyomta a város hideg neonfénye. Idegesítette ez a fojtogató sötét, s a sikátor mélyén táncot járó groteszk árnyak.*

[Vitruvius]

*az utcákon magas, jóképű férfi halad csendesen somolyogva magában, az est iszél néha meglibbenti kabátját. Kezeit háta mögött fogja össze, és szemlélődik, figyeli a járókelőket, az utcát, az éjszakát, s nem utolsó sorban érzékeit. Céltalanul halad, legalábbis látszólag, néha meg-megáll egy kirakatnál, vagy rámosolyog egy csinos nőre. Külsejét tekintve az ember harminc évesnek nézné, csak szemeiben lobog valami forcsa - talán vidám? - láng, amit elsőre nehéz megmagyarázni. Ahogy halad, betekint egy sikátorba, ahol néhány tucat méterre kiszúrja a lányt. ~Egyedül van~ állapítja meg, s mosolyát kissé szélesebbre húzva fordul be a sikátorba, és zólítja meg már jó messziről a lányt*
Kisasszony! Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha éjnek idején egy sikátorban kószál.
*míg ez elhangzik, megtesz újabb pár lépést*
Tudja, bármennyire is mondják a városatyák, a hajléktalanok még mindig sokan vannak..
*folytatja, megnyugtatóan mosolyogva, bár még mindig lehet vagy egy tucat lépésre, így a lány talán ezt nem látja...*

[Riam de LaVey]

Riam ijedten kapja föl a fejét a közeledő lépések zajára. Egy gyors mozdulattal hátradobja dús, fekete haját arcából, s kérdően néz a férfire, aki már egészen közel került hozzá. Óvatosan zsebébe nyúl, s a hideg acélpenge megnyugtatja. Leplezetlenül végigméri a férfit, tudja, hogy csak magabiztossága segíthet helyzetén. * - Azt hiszem, semmi joga ahhoz, hogy tanácsokat adjon. Higye el, meg tudom védeni magam, ha kell -*érzi, hogy hangja hamisan cseng, s önkéntelenül is megszorítja a zsebében lapuló kést. Magabiztosan kihúzza magát, így arcának halvány vonalai kirajzolódnak a gyenge lámpafényben. Aztán rádöbben, hogy nem éppen úgy viselkedett, mint a hajléktalanok általában.*~A fenébe is! Ezt most jól megcsináltam. Egy hajléktalan, aki úri módon beszélget!~*gondolja. Nincs is értelme tovább megjátszania magát, így inkább az utca felé fordul, s megpróbálja a férfit megkerülni anélkül, hogy egy szóra is méltatná.*

[Vitruvius]

×zsebéből kiveszi a kezeit, és kissé széttárja őket, mintha csak egy sebzett állathoz közeledne, aki meg van rémülve× Kisasszony, ne aggódjon, hát úgy nézek én ki, mint egy csavargó, vagy egy szatír? Ugye nem...amúgy polgárőr is vagyok, csak mint láthatja, épp szolgálaton kívül. Tudja, aggódtam egy kicsit, amikor véletlenül megpillantottam magát ebben a ....×keresi a megfelelő szót×...furcsa környezetben...nem való ide, a sötétbe egy ilyen fiatal lány...
×leengedi a kezeit, kissé a jejét is lehajtja, és csak a nő lábát figyeli, ahogy közeledik. Bensőjében a fenevad tombol, hogy használja ki a helyzetet, hiszen ki figyelné a sötétséget egy sikátorban. Nyel egyet, és valahol mélyen bízik benne, hogy ha meg nem is akadályozhatja, de kissé talán elodázhatja a tombolást...~Ha a lány tovább jön..vége~ tör át az elméjében tomboló harcon egy kristálytiszta gondolat, a felismerés, hogy a lánynak vége×

[Riam de LaVey]

*Szemeiben még mindig gyanakvás látszik, a nyájas hang nem nyugtatta meg. Megáll a férfi előtt úgy három méterrel, tekintete végig fut a magas házfalakon, majd megállapodik az ismeretlen arcán. Bensőjét ösztönös félelem járja át, ahogy azokba a szemekbe néz. S ekkor eszébe jut egy másik szempár egy másik napon. Az a vad csillogás beleégett a tudatába; beleborzong az emlékbe. Aztán visszatér a jelenbe, s a férfihez fordul:* - Örülök, hogy ilyen segítőkész, és kellemes úriemberek járják az utcákat Topolya lakosainak védelmében, de igazán semmi oka nincs az aggodalomra. Tudok vigyázni magamra - *kis gúny csendül hangjában, mikor megpróbálja kikerülni a férfit, s most már megszabadulni tőle. Volt még számtalan más dolga is, a csatornarendszerhez nem ez az egyetlen lejáró. Riam óvatlanul feltekintett az égre, szemelől tévesztve a férfit...*

[Vitruvius]

×bólint egyet, s szélesen elmosolyodik×
Nézze, nem azt mondtam, hogy nem tud vigyázni magára...de akkor sem kellene itt mászkálnia. Veszélyes hely ez...tudja...azt mesélik, hogy történnek errefelé...furcsaságok...
×igyekszik levakarni magáról a mosolyt, több-kevesebb sikerrel×
...valami árnyakról beszélnek, meg fura mozgásokról...tán Ön is ezek után kutat?
×bensőjében kissé lecsillapodott a tombolás, és odázhatja még talán...talán..sóhjat egyet, s lepillant a földre,s hagyja, hogy a nő ellépjen mellette. Szemeit lehunyja egy pillanatra, s a nő csak annyit láthat, hogy előtte valami sötét, és hideg suhan át keresztbe a sikátorban. Vitruvius pedig lassan megfordul...×

[Riam de LaVey]

*A sikátor sötétje megsűrűsödött, szinte kézzelfoghatóvá vált. A lány halálra rémülten hátrál, s csak az egyik ház tűzfala állítja meg.*- Mii...mit akar tőlem...? - nyögi félelemtől remegő hangon, miközben szemével valami kiutat keres az egyre növekvő feketeségből. A téglafal valóságos hidege kijózanítja egy kissé, de érzi, hogy ereje elhagyja; a testét körbeölelő valami már-már fojtogatja. Nagy nehezen előhúzza a zsebében lapuló kést, azonban csak egy bizonytalan suhintásra futja neki. A penge hangosan csattan amint földet ér... Az utolsó tiszta emléke, hogy az ismeretlen lassan, kiélvezve minden egyes pillanatot, közeledik hozzá, és ő képtelen elmenekülni. Azok a szemek... megbabonázva bámul a mély, örvénylő űrbe... Olyan érzése támad, mintha kívülről látná magát és a férfit, akár egy filmet.*~Mibe keveredtem?! ~*Ez az utolsó gondolat, mielőtt tudata belezuhanna abba a vadul kavargó feketeségbe, ami szemei előtt táncol. Még sikoltani sincs ereje, pedig csak néhány méter választja el a népes utcától. Ez a felismerés új erőt ad a lánynak, s kiszakítva magát a bűvkörből, elkeseredett lépésre szánja el magát. Borzalmasan nehéznek tűnik, hogy izmait összehangolt munkára bírja, de a remény, hogy megmenekülhet, újabb lendületet ad Riamnak. A sötét káprázaton át is látja, hogy közte és az utca között mindössze
egyetlen akadály van, mégpedig az ismeretlen. Ha racionálisan végiggondolja, talán meg sem próbálja, de erre most nincs ideje. Összeszedve maradék erejét egy hosszú ugrással elvetődik abba az irányba, amerre a menekülési útvonalat sejti. Néhányszor megpördül tengelye körül, és hatalmas puffanással, hanyatt fekve elterül a betonon. Nem érze fájdalmat, pedig a szájában szétterjedő fémes ízből arra következtet, hogy az ajkán nemrég összeforrt seb ismét szétnyílt. Csak akkor jön rá, hogy mennyire elvétette, mikor kinyitja a szemét, s egy patkány világító szemével találja szemben magát. Néhány pillanatig még megrökönyödve néz rá ez a furcsa szempár, azán eltűnik a szeméthalomban. A sikátor e része még sötétebb, s bár egy-két percre kitisztul a lány feje, épp' csak annyi időre, hogy felfogja: nincs tovább. Nem akarja feladni, de ereje véges, s tudja jól, hogy most összeakadt egy vámpírral, vérfarkassal vagy valami mással, amelyet képtelen legyőzni. Megadóan felsóhajt, és csak azt várja, hogy a férfi mikor csap le rá. Értelmetlen lenne küzdeni ellene.*~Ha viszont lehetőséget ad arra, hogy megöljem, vagy elmeneküljek, esküszöm, megteszem! ~ *gondolja eltökélten.* - Nem adom föl! - *suttogja magabiztosan. Amennyire sikerül, felemeli fejét, hogy legalább jól megnézze gyilkosa arcát, ha mégsem tudna kiszabadulni...*

Vendég

[Vitruvius]

×csendes mosoly, mivel a lány szavait fogadja. Bár a sorsa eldőlt rég, hagyja, hadd eméssze magát a félelemben, az csak az ellenállását csökkenti...vagy a győzelem ízét édesíti. Bár az utolsó elrugaszkodáson kissé meglepődik - hiszen nem nézett ki ennyit a nőből - örömmel konstatálja, hogy saját magát még nem képes legyőzni. Lassan ballag oda a fekvő nőhöz, és guggol le melléje. Arcán egy ragadozó mosolyával segíti azt ülő helyzetbe, majd megszólal×
Kisasszony, kisasszony...mondtam, hogy nem kellene ilyenkor a sikátorokban járni....nemde? ×végigsimít a minden bizonnyal már remegő nő arcán, észrevétlenül libbentve odébb annak haját, s szabaddá téve a nyakát×
Az emberi kíváncsiság kiszámítható, ennél fogva kihasználható...nem gondolod?
×mosolyodik el immár szélesen, jól láthatóvá téve a fogait×

[Raim de LaVey]

*Riam elfordította a fejét, nem akart belenézni azokba eszemekbe..., és az az ijesztő mosoly borzalmas dolgokat juttatott eszébe. Már látta ezt a kegyetlen vigyort valamikor. Mikor a férfi keze végigsimítja arcát, beleborzong annyira hideg. Önkéntelenül is a halottakra gondol, s azokra az évekre, mikor a hullaházba járt boncolni, hogy újságíróként ne legyen rosszul a véres jelenetektől. *~Azok a TESTEK voltak ennyire fagyos, élettelenek. De ez mozog! ~*ez a felismerés végigszáguldva idegpályáin még görcsösebbé teszi félelmét. Most már tudja, hogyha akarna akkor sem lenne képes egy tapodtat sem mozdulni. Fölkapta a fejét, és vadul csillogó szemmel néz a férfire:*- Ölj meg! Mi lesz már? Úgy is tudom, hogy ez a sorsom! -* Vakmerősége még számára is furcsa. Talán halálfélelme teszi ezt vele... Most már minden mindegy. Eszébe jut Asariel, s az, hogy valószínűleg már réges-rég halott, s rájön, hogy nincs miért élnie. Lelkében elpattant az a szál, ami még az élők között tartotta. Annyi csalódás, fájdalom után a sors adott valamit, és szinte azonnal el is vette. Ezt már képtelen elviselni. *- Ölj már meg! -*fordul a férfihez ismét, de már egyre gyengülő hangon. Látszik rajta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy elveszítse eszméletét.*

[Vitruvius]

×kissé értetlenül áll a halandó mellett. Jó rég nem találkozott olyannal, aki ennyire vágyta volna a halált, anélkül, hogy tudta volna, mi következik. ~Ennyire vak hite lenne? Vagy csak ennyire ostoba?~ sóhajt fel, s egy pillanatra a bensőjében tomboló fenevad felett átveszi az embersége az irányítást...de csak egy pillanatra. Még egyszer a környezetre fordítja figyelmét, de nem talál senkit...×
A halál elkerülhetelen dolog...de nem jelenti a létezésed végét..
×elhatározása már szilárd, tudja mit fog tenni...gyermekei újabb tagot számlálhatnak hamarost.. farkasvigyor jelenik meg arcán×
Búcsúzz el a halandó léttől..
×még egy szempillantást vár, hátha a nő lelkiismerete még közbeszól, aztán közelebb hajol, és a fogait a nő nyakába mélyeszti. Amennyire csak tudja, féken tartja magát, de a nő egyre gyengül, s karjával kell megtartania,ő pedig habzsolja a friss vért..×

[Riam de LaVey]

*Riam hatalmasra tágult szemekkel néz a férfira. Tekintetében ott lángol a félelem, ugyanakkor az a tökéletes szilárdság is: meg akar halni. Néhány pillanattal ezelőtt kitisztult annyira elméje, hogy megértse, Asariel halott, így neki sincs miért tovább élni. Nem érti, hogy a mire a gondol az ismeretlen, amikor arról beszél, hogy halálával nincs vége létezésének. ~ Úristen! Csak nem egy szektás fog velem végezni? ~*habár amint föltette magában a kérdést, meg is korholta magát ostobasága miatt. *~ Több van az ő szavában, mélyebb, sokkal mélyebb értelmű, mint amit én képes lennék felfogni...~*Föltekint az égre, és egy pillanatra Asariel arca jelenik
meg.*~Találkozunk...~gondolja a lány, és lehunyja a szemét. Érzi, ahogy az ismeretlen beleharap a nyakába. Teste pehelykönnyűvé válik. Lassan, nagyon lassan érkezik a halál. Nem így képzelte... Még egy utolsó kétségbeesett próbálkozás erejéig megfeszülnek izmai, majd elernyednek. A lány élettelenül fekszik a földön, fölötte a mosolygó hold virít. Furcsa, hogy nem érzi testét, nem érzi azt a halálos ölelést, amit a férfi vont köré. Látja magukat, de egyre távolabbról, mintha valami fölfelé rántaná...*

[Vitruvius]

×a vér éltetően járja át, frenetikus érzést okozva elméjében, és kielégítve a fenevadat. A lány pedig egyre csak gyengül és gyengül, míg végül az élet utolsó szikrája is elvész belőle. Vitruvius szemei felpattannak, és kiszakítja magát az érzésből, s a lány arcára pillant, majd újra elvigyorodik...~Igen, miért is ne?~ Karmával felszakítja tenyerén a bőrét, és azt kehellyé formázva a nő ajkaihoz emeli azt. Reméli, hogy lesz még benne annyi öntudat, életösztön, nevezzük bárhogy, hogy lenyelje az első kortyot. Onnan pedig egyenes az út a kárhozott lét felé...kezével megtámasztaj a nő fejét is, hogy könnyebben jusson le az első pár csepp...érzékeivel pedig a környéket kutatja, nehogy felbukkanjon egy kósza járókelő, vagy valami sokkal rosszabb...×

[Riam de LaVey]

Ne haragudj, de tegnap már nem volt időm válaszolni...
*A lány lassan elveszti öntudatát, már csak elmosódó, villódzó foltokként érzékeli a külvilágot.* ~ Hát ez lenne a halál... ~ gondolja mély belenyugvással. Sohasem érezte ennyire boldognak magát... Aztán hirtelen elsötétül minden, nincs tovább... Riam ernyedten fekszik a férfi karjában, már halott. Az első korty vér végigcsorog ajkán, állán, nyakán, pólója pedig lassan felissza, nem nyeli le. Ám a következőt már igen, mohón kortyolja. Tudata épp' csak visszatér, mikor rátör egy eddig ismeretlen érzés. Kinyitja szemét, s felvillan benne a Fenevad éhes, ragadozó tekintete. *- Adj még! - *súgja rekedten a férfinek. Már majdnem eszét veszi az a kínzó éhség.*

[Vitruvius]

×az éltető vitae csorog le a lány nyakán, s ezen az ősatya elmereng egy pillanatra. ~Vannak, akik ölnének ezért. Sokat~ Komor mosoly jelenik meg az arcná. A vér okozta frenetikus érzés már múlóban, zihálása is elmúlt. Hagyja, hogy a nő igyon, talán egy korttyal többet is, mint kellene.
Elszakítja magát a nőtől, és azonmód ki is egyenesedik×
Tudnod kell hol a határ. Amit nem léphetsz át...
×mosolyodik el újra×
A kötelék köztünk életre szóló. Az Atyád vagyok, s te a Gyermekem.
Testvéreidet fel fogod ismerni, ha szerencséd van, de vigyázz. A Maszkabál hagyományát nem sértheted meg. Amennyiben halandó tudomást szerez igazi valódról, megtapasztalhatod, hogy haragom milyen lehet...Ha keresel, megtalálsz. Ha menedékre vágysz, akkor keresd meg a kastélyt...
×azzal megfordul, szövetkabátja meglebben a mozdulattól, s lassan elindul kifelé. Ha a lány még szólni akar, megteheti, amíg ki nem ér az utcára×

[Riam de LaVey]

*Riam értetlenül bámul a távozó férfi után. Megpróbálja jól emlékezetébe vésni teremtője utolsó szavait. *~Mivé lettem? ~* gondolja kétségbeesetten. Képtelen gondolkodni, olyan érzése van, mintha fejébe éles tőröket döfködnének. Nehézkesen föltápászkodik a földről, és végignéz magán. Semmi változást nem észlel, ám nagyon is tisztában van vele, hogy ez nem csak egy egyszerű támadás volt, annál sokkal több. Érzi, hogy lelkében eddig ismeretlen vágy lobogott fel, olyan, amely ijesztő mélységekbe hívja... * - Meghaltam...? -*kérdi suttogva, de válasz nem érkezik sehonnan. Körbeöleli őt a sikátor sötét levegője. Ujjai végigfutnak nyakán, és valami ragacsos, nyálkás anyagot tapint bőrén. Megszagolja, és azon rájön, hogy vér. Bőrkabátja zsebéből előhúz egy zsebkendőt, és nagyjából letörli. Mikor ismét belenyúl zsebébe egy doboz cigi akad kezébe. Most jön rá, hogy mennyire kikészítették az elmúlt események. Remegő kézzel kivesz egy szálat, és rágyújt. Ránéz órájára: Hajnali 2. Ösztönei azt súgják, hogy induljon, és keressen egy biztonságos menedéket a nap sugarai elől.Tud egy olcsó motelt nem messze innen. Ott keveset kérdeznek, és nem számít, hogy mivel fizet. Megszaporázza lépéseit, s közben elgondolkodik az ismeretlen utolsó szavain.*-A kötelék köztünk életre szóló. Az Atyád vagyok, s te a Gyermekem. -*suttogja a néma éjszakába...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Andrej ide-oda járkált a sikátorok között. teljesen másképpen érzett mindent, mint azelőtt. itt régebben háttérzajok közül csak a város távoli zaját, egy-egy elhaladó autó motorjának zúgását, és az öreg gyárak lomha morgását hallotta. újabban mindezeken kívül hallotta ezer meg ezer bogár és féreg motoszkálását az omladozó falakban, és az arra járó kevés ember lépteit. hirtelen zajt hallott, és olyan hangot, mint amikor valaki csőre tölti a fegyverét. halkan, emberi füllel nem érzékelhetően a zaj irányába lopakodott, és torkon ragadta a "bünöst". rögtön észrevette a nyakára tetovált félholdat, mely alatt két, keresztbe tett kard helyezkedett el.*
~ez Omar jele.~
-ezek szerint az ő rühes ölbéli házipatkányai közé tartozol?-*a fegyvert kicsavarta a kezéből, és messzire hajította, a fejét pedig belevágta az egyik konténerbe*
-ugye azért küldtek, hogy kinyirjál, mi? abból te nem eszel, és egy társad se fog.-*kiosztott neki egy tucatnyi pofont, majd kötelet vett elő a zsebéből, bonyolult csomókkal összekötötte kezét-lábát.minél rövidebbre húzta, annál nagyobb kinszenvedést jelentett áldozatának*
-beszélj!!-*parancsolt rá*-hol van a drágalátos főnököd?-*majd hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon rántott egyet a kötélen. a férfi nagyot üvöltött, és vonaglani kezdett. de azért beszélt*
- Lacrolis kikötő elhagyott hajóiba sáncolta el magát. de nem tudsz behatolni, mert éjjel-nappal őrzik. legfeljebb segítséggel. de ha támadás éri a bázist, akkor Omar egy tucat emberrel elmenekül, a többiek feltartóztatják az ellenséget, fedezik a menekülését. persze mindennek vannak gyenge pontjai, például a víz alatti bejárat.-*a férfi hirtelen elhallgatott.*
-csak ennyit tudsz?-*kérdezte Andrej*
-sajnos csak ennyit.-*Andrej tiszta erőből ráhúzott a fejére, amitől amaz nyolc napon túl gyógyuló koponyatörést szenvedett. hősünk nekilátott, hogy elvigye az alélt testet, amikor egy férfi állta az útját*
-hova-hova?

IV Arcilla Tartózkodási hely: Kain kastély

*Vancha a kastély felé ment amikor észrevett egy sikátorba verekedő párost.Normális esetben nem avatkozott volna bele mióta vámpír lett,de most felfigyelt az egyik férfire.Nagyon erős volt.A pisztoly messzire hajította amit a másik kezéből csavart ki.Utánna ütlegelni kezdte és amikor lefogta akkor is erősebbnek bizonyult.Szinte biztosra vette,hogy farkas.*
~Hát ez elképesztő.Egy éjszaka alatt két lénnyel is találkozok.Ahogy elnézem ő sem az erősebb fajtából való.Még fiatal farkas lehet.Csak néhány napos vagy hetes.Minden esetre jól használja az erejét.~
*Vancha hallgatta miről beszél a farkasnak a másik férfi.Nem sokat értette,de memorizálta,hátha később szükség lehet rá.Azután a farkas betörte a szerencsétlen ember fejét.Így már szinte biztosra lehetett venni,hogy amaz nem éli túl az éjszakát.A várfeszteség és a csont ami sérti a feje belső részét végezni fog vele.Már megint segítenie kell egy farkasnak eltüntetni egy hullát.Még csak az kéne,hogy itt kint hagyja és felfedezzenek minket az emberek.SZerencsétle a férfi észnél volt és elkezdte elvinni a megpecsételt sorsú férfit.Vancha útját állta és némi szándékkal,hogy segítsen némi tudásvággyal szóba állt az idegennel.Sok dolgot megtudhat tőlle.Olyanokat amik nagy hasznbára lehetnek.Persze nem biztos,de egy próbát megér.*
-Hova-hova?*Kérdezte tőlle kicsit szokatlan stílusban.*
-Azt a férfit job lesz minél hamarabb eltüntetni.Nem éli meg a reggelt és ne lenne jó ha rátalálnának.Jöjjön
*Mondta és elindult a sötét,kihalt utcákon,hogy elrejtsék a halálos sebet kapott áldozatot.*

I Alfahím Tartózkodási hely: Topolya

*Topolya utcái csendesen, mint mindig, úsznak a hold ragyogó fényében. A tökéletes csendet és a hold zavartalan ragyogását az aszfalton, léptek zöreje töri meg. Egy magas alak sétál lassú tempóban az utcánm hatalmas fekete kabátjába burkolózva, fáradtnak és meggyötörtnek tűnően. Amikor egy raktárépülethez ér, megáll, és felpillant rá. Vigyor ül arcára. Egy gonosz és nagyon jellegzetes vigyor. Ezután megindul a raktár épület felé. Amikor az ajtajához ér megtáll egy pillanatra, nagy levegőt vesz, és erőteljes mozdulattal kinyitja az ajtót, ami nagy csigorgás közepette tárul ki és zavarja meg az utcák csendjét. A titokzatos alak megtorpan, látszik rajta hogy sok emlék fűzi ehhez a helyhez és ezek az emlékek most egyszerre rázúdultak ahogy az ajtó kitárult. Csak állt ott az ajtóban és nézte a raktár belsejét.*
~Le... le kell pihennem...~
*Törte meg elméje csendjét a kényszerű gondolat. Ezután le is térdelt a földre. Ez a fajta ülés is nagyon jellegzetes tulajdonsága az idegennek...
Ült még ott egy darabig, közben szemeit lehumva tartotta. Pár perc elteltével felkelt, behúzta az ajtót ami meglepően alig adott ki egy kis hangot. Mintha megérezte volna az idegen elkeseredését.*
~Most jól esne egy viszki.~
*Gondolta az idegen és megindult a belváros felé.*

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Az éjszaka halvány neszei szűrődtek be a fürdőszobába. Nemrég kelt föl, de még nem merte biztosra venni, hogy a nap valóban lement. Félt, nagyon félt. A fürdőkád szélén ült a vaksötétben, s a lelkében feltámadó szörnyetegre figyelt.*-Mivé tett engem? - *kérdezte remegő hangon. Csak ez foglalkoztatta, most nem járt fejében Asariel. Végül erőt vett magán, és kinyitotta az ajtót. Csak a motel neonfényei világítottak be a szoba ablakán. Gyorsan összepakolta a holmijait, amit hajnalban széthagyott, és kilépett a folyosóra.
Bakancsa halkan dobogott, ám ha nagyon odafigyelt, hallotta, ahogy a falakon háromszor visszhangzik. Zavarta, hogy minden zaj ennyire hangos. A portához sétált, ahol egy dagadt, bűzlő férfi éppen az orrát túrta. Riam köszönés nélkül ledobta az asztalra a szoba árát, meg némi aprót, és kisétált az éjszaka sötétjébe.
A neonhirdetések ijesztő fénnyel villogtak. Riamot zavarták az éles vibráló sugarak. A reptér felé vette az irányt, hogy ott fogjon egy taxit. Tudta, hogy nem valami bizalomgerjesztő a kinézete, így a csuklyát inkább az arcába húzta, rágyújtott egy cigire, és szaporán elindult.*

Vendég

Razor felcsapta a csatornatetőt. Szemében az idegesség és a félelem vad lángja csillogot. Amint felmászott a létrán egy hatalmas nagyot ordított: "A francba! Hogy én mindent elszúrok!"-ám ennyi elég volt. Zsebében ott érezte a kulcsokat és a jó öreg flaskáját. Gyorsan meg is húzta. Ez megnyugtatta. Nagyon furcsa, de egy Ady vers sorai jutottak eszébe: ~ Különös, különös nyár éjszaka volt... ~ valahogy így érezhette magát Ady is, mint ő most. Tudta jól még vissza kell mennie a Bourbon utcába, össze kell pakolnia és holnap csendben egy ideig távoznia kell a városból. Az autójához ment, beindította, majd az egyik közeli boltban vett néhány üveg pezsgőt és elindult hazafelé.

Vendég

Razor a reptérre való megérkezéshez előbb még át kellett hajtani, a város legfélelmetesebb és leggonoszabb részén. Nagyon sietett, ám ekkor egy furcsa alak tűnt fel előtte a semmiből, a kormányt félre rántotta, ám az ütközést már nem tudta el kerülni a fallal. Szerencsére csak kisebb koccanás volt, ám ez is bőven elég volt neki:
"A francba! Miért mindig velem próbálkoznak az öngyilkosok?"- vad dühében kiszállt, ám ekkor észrevette, hogy az egyik farkas az. Gyosan visszalakult és szemében a szégyen jelent meg. Razor ekkor ráordított: "Mi van? Mit akarsz te őrült? Tönkre akarod tenni az életem? Csak egy kérdésem volna, hogy miért?"
"Bocsáss meg nekem. De nem bírtam tovább, mert...- s szemében egy könnycsepp jelent meg - "De Honover és Shira meghalt. Shira öngyilkos lett. Honover pedig követte őt."
"Jesszusom! Meghaltak? Hát ezt nem hiszem el..."- Razor egy pillanatra összerogyott, ám felkelt- "Miért?".
"Nem bírták tovább a fájdalmat. Ezért vállalták a halált is. Ez vár miránk is. Istenem!"- mondta az ifjú farkas, s az Razorra támaszkodott.
"Nem, nem biztos... - ám érezte, hogy nincs igaza - "Mikor lesz a temetés?"
"Ma este. Gyere velem. Legalább mutatkozz be az új vezéreinknek."- mondta a férfi.
"Várjál átöltözzök."- s ezzel színtiszta fekete ruhába öltözött, s magához vett néhány apróságot, melyet a zsebébe rejtett- "Mehetünk!"- s ezzel elindultak a csatornák felé.

Vendég

A csatorna fedele egyre közelebb van.Meg tudtam kapaszkodni a létrába. Úgy tünik, ez a félelmetes alak mégiscsak jó valamire. De félnek tőlem. Most is hallom, ahogy a patkányok menekülnek. Egyre közelebb a tető. Félrebököm a fejemmel. Nehéz. Kisiklok az apró résen. Fura. Füstszagot érzek és emberszagot érzek. És látom. Ahogy a Másik kutya megmondta. Az Ég van fölöttem. Mesélte, hogy a kutyák az ég alá tartoznak. Már öreg volt. Nem tudott megmaradni a vadonban. Szétnézek. Sokmindent látok. Olyan, mintha a csatornában lennék, csak viz nélkül. Kicsit fényesebb. Kiszagolom az egyik felborult vastartályt. Odamegyek, körbeszaglászom. Kenyér. Gyorsan elrágom, kicsit száraz. Még kicsit megböködöm a többi dolgot. Érzek valami ehetőt. Lépések. Két pár láb. Nem fejezem be a keresgélést, elbújok. Két ember, egy him és egy nőstény. Csak ők lehetnek. A Másik kutya mesélt róluk. És a szagukra is emlékszem. A nőstény sokkal erősebb illatú. A férfi pedig.. erjedt szaga van. Mint a Csatornában Alvók, akik, ahogy a patkányok mondták, nem tudnak hol aludni a csatorna fölött. Pedig itt sok hely van. Az emberek elkezdik a nyelvükkel mosdatni egymást. Igen, a nősténynek elég rossz szaga van. Nem tünnek veszélyesnek. Kicsit oddébbkúszok, hogy ehessek. Észrevesznek, és elkezdenek valamit ugatni rám, egyre hátrálnak. Rájuk vicsoritok. Nem ijesztettek meg. Nem veszem föl a másik alakot. Félnek igy is. Érzem a savanyú szagot. Győztem. Vakkantok kettőt. Megfordulnak és elfutnak. Befejezem az evést.

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

Jack hirtelen a sikátorban találta magát oldalán a pár órája még ismeretlen szamurájjal. Nem tudta, hogy mi is történt pontosan, úgy érezte magát, mintha tudata egy mély ködből emelkedett volna ki. Az utolsó emléke az volt, hogy Gordon teljesen felhevülten magyaráz arról, hogy induljanak, vagy valami hasonló. Nem tudta, hogy miért is van itt, de elég hülyén érezte volna magát, ha meg kell kérdeznie. Körülnézett, majd belenyilalt, hogy vajon mit is kereshet két VADÁSZ a sikátorokban. Körbenézett, hallgatódzott egy keveset, majd megkérdezte: 'Konkrétan mi a tervünk?'

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*Az éjszakában fodródzott a levegő a két felhevült vadász körül, mikor az egyik külvárosi részen nyomultak előre az ismeretlen felé...
Mivel Gordon semmi olyat nem látott, amiért elindultak, ezért az utcák összevisszaságában megálltak egy pillanatra ,és kémlelték a körülöttük lévő üres éjszakát...*
-konkrétan mi a tervünk?
*kérdezte Jack ,megtörve az éjszaka csendjét.Gordon oldalra nézett a társára, majd a sikátorra mutatott...-
-bemegyünk...*szolt halkan ,majd a katanájáért nyult, és kihuzta tokjából.A holdfény megcsillant az enyhén ivelt pengén, mikor Gordon egy gyors csuklómozdulattal pörditett egyet rajta, minek következtében a kard az alkarjával párhuzamosan hátrafelé nézett.Igy bármikor egyetlen mozdulatal fordithatott rajta ,ha használni akarja...*
*remélte ,hogy ma este sikerre viszik a küldetést ,és beteljesedik a sorsuk...*
-ne légy a hátam mögött...
*suttogta halkan ,és a kard végére mutatott ,ami a könyökétől jóval hátrébb végződött...*

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

Ahogy Gordon befejezte a mondatát, Jack gyors lépésekkel megindult. Tudta, ilyenkor a legroszabb, amit tehet, az, hogy belegondol, mi várhatja a sikátorban. Persze mindenre fel kell készülni, mert az óvatlan vadásznál kevés könnyebb préda van. E két dolog egyensúlyát kell megtalálni ahhoz, hogy félelem nélkül nézhessen szembe az éjszaka legsötétebb árnyaival. Érzékei a pattanásig felszütek. Minél inkább igyekezett kitolni periférikus látása határait és minden apró neszre figyelt. Hallotta, ahogy Gordon lépked és szinte érezte, ahogy magába nyeli a sötétség. Minha maga Fenrir nyelte volna magába őket.. és mégis biztonságban érezte magát.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*Jack nem sokat tétovázott, elindult a sikátor mélye felé, nyomában Gordonnal ,aki a hátukat hivatott védeni.Szeme már hozzászokott a sötéthez, és a hallása is egyre kifinomultabb lett, de semmi jele nem volt annak ,hogy bármi is lenne rajtuk kivül a félhomályban...*
-várj...*kocogtatta meg Jack vállát, majd a fejük fölé mutatott.*
-hallgasd.*pár méterrel felettük ,halk neszekre lettek figyelmesek.Jack gyorsan nekilapult az egyik oldali téglafalnak ,Gordon pedig vele szembe a másiknak.Vártak.A zörej egyre hangosabb lett, miközben a vérük nagy adag adrenalint szállitott az izmaikba, hogy bármelyik pillanatban készek legyenek a harcra.Jack szemébe nézett egy pillanatra ,és látta a tüzet égni a szakács tekintetében is.Kezében már neki is a fegyvere lapult , támadásra készen...
*ujra felfelé nézett ,mikor valami aláhullt a magasból.Villant a szamurájkard, lecsapott a harci karó, de az áldozat csak egy megtermett patkány volt.Szerencsétlen állat két darabban ért földet ,ráadásként groteszk módon az egyik fele Jack karóján végezte...*

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

Jacknek csak akkor szorult kissé össze a torka, amikor a patkány teteme földet ért. Ha nem egy patkány, hanem egy kétszázkilós monstrum ugrik rájuk, most már talán a mellkasukon át vennék a levegőt. Lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye alkotásukat. Ekkor valami fura zaj ütötte meg a fülét. Fölkapta a fejét, hogy lássa, ahogy egy összekulcsölt ökölben végződő hatalmas tömeg zúdul az arcába.
A sötétségnek sós ize volt. A meleg szétáradt a testében, az egész arcán. Minden olyan lágy volt. Távolról fémes hangot hallott, mintha valaki kiáltott is volna. De most nem érdekelte semmi Jacket. A sötétből hirtelen a kelták végtelen fonatjaihoz hasonló minták léptek elő, keresztek, csillagok és egyéb, nehezen körbeirható formákat öltve folyton váltakoztak. És a szakács érezte Isten jelenlétét. Tudta, hogy még feladata van, és érezte, hogy nemcsak figyeli őt a Mindenható, de védi is.
A valóság ennél sokkal profánabb volt. Jack betört orral zuhant a kukák közé.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*Épp az áldozatukat nézték, mikor a semmiből egy árnyék vágódott közéjük.A pillanat tört része alatt ütötte ki Jack-et, majd megfordulva Gordon felé ugrott...
~mi a...~
*Nem volt nehéz rájönnie ,hogy mi is támadta meg őket.Látta már ezt a tekintetet, a vérben forgó vörös szemeket.És a meglepően fürge mozgás...*
~igen.ez egy vámpir!!!~
*a felismerés ujult erővel öntötte el, és mikor a vérszopó felé ugrott, ő oldalra gurult, kikerülve az első támadást.Mire az rájött ,hogy célt tévesztett, áldozata már fölényben volt.Most ő támadott.A katana kecses ivet irt a levegőben ,és az ellenfél baloldalát vágta át.A penge mélyre hatolt, de nem állitotta meg semmi.A hasfalat oldalrol átvágta, és a háti részen bukkant elő a szamurájkard.A vágás következtében fordult a vámpir is ,és most szemtől , szembe álltak egymásnak.Oldalából belek buggyantak ki, de ujra nekilendült a vérszopó, viszont a támadás fél uton megállt...

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

A megdermedt vámpir mögül Jack véres ábrázata bukkant elő, majd egy erőteljes mozdulattal még mélyebbre döfte a vámpirban a fakarót. Közben a hold sápadt fénye megcsillant ,mikoron egy 900 éves penge ujralecsapott...A szakács a vámpir vállának vetette lábát, és kitépte belőle a fadarabot. Kabátujjával megtörölte vérző orrát, de a mozdulatot nem tudta befejezni, ugyanis teljesen lebénitotta, amit látott. A vámpir a szeme előtt omlott porrá. Még sosem tapasztalt ilyet. Valahogy megvolt a dolognak a földöntúli szépsége, és ott volt mögötte a tudat, hogy, ha csak egy kicsivel is de a gonosz hatalma csökkent ezen a földön. Hála neki és újdonsült társának. Igen. Jó érzés volt. És még a karóról sem kell letisztitani a vért. Visszadugta segitőjét a kabátjába, majd Gordon szembe nézett és kezet nyújtott neki.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*A két vadásznak egymás szemében égett a tekintete.Kezet fogtak, és ezzel megpecsételték a sorsukat.Vámpirt öltek.Gordon szemei előtt ujra lepergett az elmult néhány perc eseménye...*
*Ahogy Jack megjelent a vámpir mögött.Ahogy a fakaró szétrobbantotta a lény mellkasát.Ahogy felemeli a katanát.És ahogy lecsapott, a fejet elválasztva a testtől...oldalra nézett ,és ahol az előbb az éjszaka teremtménye elbukott, lágy éjszakai szél kerekedett , mely a lény porait felkapva játszva szórta szét a sikátorban...
-menjünk innen, testvérem...*szolt halkan Jackhez*

Vendég

*Jen elveszetten bolyongott a sikátorok kusza útvesztőjében. Tudta, már réges-régen eljött az ideje annak, hogy hazamenjen, most mégsem volt képes a jól ismert útra kanyarodni. Gondolatai zavaros egyvelegként kavarogtak fejében, élete teljesen kifordult önmagából, bár maga a sors kötelezte rá, hogy most újra visszatérjen. Mennyivel egyszerűbb volt minden a vadonban! Nem voltak szabályok, nem tartozott senkinek magyarázattal, csak békés szimbiózisban élt az állatokkal és a növényekkel egyaránt. Most viszont nem tudta mit mondjon kedvesének, hol volt eddig, és miért nem jelentkezett. Shira-ról nem beszélhetett, ez még mindig túl fájó emlék volt neki, és a titkok hálója béklyóba verte kezét. Hirtelen megtorpant, a szél különös események hírét hozta magával, valakik dulakodtak a közeli sikátorban. Szürke köpönyegét összébb húzta magán, majd arcát az egyik közeli fához érintette. Kezével végigsimított a fa meggyötört szürke kérgén, érezte az élet lüktetését, halk morajló hangját. A halál hírnökéről beszélt, a sötét angyal már közel járt, hogy újabb virággal gazdagítsa kertjének egy sötét zugát. Léptei gyorsak voltak és hangtalanok, apró cipői most nem csaptak zajt, újra egy volt az ártatlan őzzel. Amikor a helyszínre ért ismerős látvány fogadta, egy ismeretlen férfit látott és Gordon-t kivont karddal. Köpönyegébe és hosszú, vörös hajába belekapott a szél, amely most a vámpír hamvait is a szárnyára kapta, mint nem is olyan régen Shira megtört lelkét. Jen szemében bánat és elkeseredettség tükröződött, most már tudta, hogy ki is Gordon valójában. Ám nem szólt egy szót se, csak meredten nézte kedvesét búskomor tekintetével. A szellemek hangja dühöngő hangorkánként csapott le, ahogy a vámpír elfoglalta köztük végső helyét, de ezt a lányon kívül senki sem halhatta. A kihalt utca egyre jobban hasonlított egy felbolydult méhkashoz, sírt a föld, ahogy a kárhozat megérintette testét, de Jen nem figyelt rá. Álmai megvalósulását szemlélte, és siratta elszállt tudatlanságát…*

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

Jack hirtelen fura bizsergést érzett a tarkóján.. ahhoz hasonlatosat, mint amikor valaki szúrósan figyeli az embert. Ez valahogy még is más volt. 'Még egy' villant be az agyába. Megpördült, és nekiindult. Először csak sietős lépésekkel, majd egyre gyorsitott. Szinte még az alakot sem tudta kivenni, fogalma sem volt, hogy ki vagy mi lehet az, annyit tudott, hogy ellenség és el kell pusztitania. Köpött egy véreset. Egyre közelebb ért. A sötétségből és a szeme előtt lebegő vörös ködből egy gyönyörü női alak bontakozott ki. Nem törődött a részletekkel, a gonosznak bármilyen alakja lehet, akkor is gonosz marad. Érezte, ahogy a vér zubog ereiben, ahogy szinte már nem is meg a lány felé, hanem valami ellenálhatatlan földöntúli erő vonnza, röpiti.
Repült. Úgy érezte magát, mint egy sólyom. érezte a szabadságot és a vadászat felhőlen boldogságát. Végigfutott az agyán, hogy nemrég testvérnek szólitotta valaki. Több éve, hogy hallotta ezt a szót. Bár igaz, akkor más akcentus kapcsolódott hozzá. Boldog volt. Szinte eufórikus örömmel suhant a felhők között, alig várta, hogy újra lecsapjon.
Arra tért magához, hogy jobb keze már mozdul, hogy lendületet vegyen egy ütéshez. Nem volt megállás.*

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*Hirtelen Jack megfordult, és futni kezdett a sikátor mélye felé...*
~ebbe ,meg mi ütött???~
*Kérdezte magában, de nem sokat tétlenkedett.Azonnal utána futott, mert nem tudhatta miért hagyta ott ily hirtelen a társa.A sűrű ködből egy alak rajzolódott ki, de nem nagyon látta, mert Jack végig előtte futott pár méterrel.Gyorsitott Gordon, majd mikor 'testvére' mellé ért ,az már ütésre emelte kezét...*
~Nem ,ez nem lehet....~
-neeeeee!!!!
*Orditott Gordon ,majd elkapta Jack karját, mielőtt az lecsaphatott volna...*
-Jenny???Te hogy kerülsz ide???
*kérdezte meglepetten ,és gyanakvóan ,mert még az elmult eseménysorozat frissen élt benne.Kardja még ,mindig a kezében volt, a másikkal viszont a 'testvérét' birta maradásra.*
-őt ismerem.A barátnőm.Legalábbis azt hiszem.Remélem ,hogy az...
*Mondta Jacknek, de közben a szemét nem vette le Jennyről...*

Vendég

*A lány érezte az ismeretlen minden egyes lépését, melynek nyomán sírva rezdült meg a föld. A sötétség ellenére tökéletesen látott minden mozdulatot, de ez most nem számított. Az érzés sokkal erősebb volt, a képek és a hangok összemosódtak, és minden belesűrűsödött egyetlen egy pillanatba. A valóságot és a szellemek világát csak egy hajszálvékony fal választotta el, s Jen érezte, hogy csak egy mozdulat, és átszakítja ezt az érzékeny hártyát. Síró, zúgó hangok töltötték meg fülét, a halott vámpír még mindig ott volt a közelben, és sírva esdekelt bosszúért, azt hitte, könyörgése meghallgatásra talál. Jen rezzenéstelen arccal nézte a megvadult férfit, nem mozdult, nem próbált menekülni. Tudta, a természet vigyáz gyermekeire, nem hagyja, hogy baja essen. Túl nagy volt a veszteség mostanság, még mindig hallotta a fák síró énekét, ahogy elveszett testvéreiket siratták. Így Jenny sem menekült, szívében még túl mély volt a gyász. A pillanatot egy drága, olyan jól ismert hang törte meg, és szakította ketté. Gordon az ismeretlen vállára tette kezét, felismerve Jen-ben kedvesét. A lány lelkében ott zúgott a férfi meglepett hangja, várta már ezt a kérdést, tudta, ez elől nem menekülhet, most mégis kitérő válasz után kutatott elméjében.*
- Ezt én is kérdezhetném tőled... És mi az oka annak, hogy barátod ellenem támadt, amikor én soha nem ártottam még neki?

IV Vadász Tartózkodási hely: Topolya

A varázs egy pillanat alatt megrört. Jack kezét hátracsavarták, és bár másik kezével kapott még a lény után, az erő a földre kényszeritette. Gyülölte a világot, hogy tétlenségre kényszeriti. Úgy érezte magát, mitn egy róka, aki ép a saját lábát készül lerágni, hogy menekülhessen a csapdából. Nem tudta, mit tegyen. Hallotta, hogy "társa" valamit mond a lánynak, és azt is hogy a lány válaszol, de az, hogy miről beszélnek, nem jutott el tudatáig. Ajkába haraoitt, szeme beködösödött, a sirás kerülgette a dühtől és a tehetetlenségtől. 'Megbánjátok' hajtogatta egyre, szinte önkivületi állapotban.

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*Gordont meglepte az, hogy nem kapott választ a kérdésére.De még jobban meglepte Jack viselkedése.Elengedte a karját, majd ellépett tőle...
-mi a baj Jack?Ő nem ellenség.Az ismerősöm.Nem jelent veszélyt...
~azt hiszem...~
Az utóbbit ,már csak remélte.Ujra kedvesére nézett, de valami furcsát látott a tekintetében.Valamit ,ami korábban nem volt ott.Nem tudta mi az, de nem tetszett neki...*
-mi történt veled Jenny?Már vagy egy hete ,hogy nem talállak...
*Közben végig a szemébe nézett ,hátha rájön ,hogy mi változott meg szerelmében...*
-hol voltál eddig?És ,és mit keresel ilyenkor erre?
*nézett körbe, de nem látott semmi gyanusat a sikátorban...*
-minket megtámadtak, és ő *itt Jackre nézett* azt hihette ,te is a támadóhoz tartozol...
*Ujra a kedveséhez fordult...*
-De most te áruld el ,hogy mit keresel ilyenkor erre, és hogy hol voltál az elmult napokban?!?
*Miközben várt, Jacket nézett ,aki kezdett megnyugodni.Legalábbis a látszat szerint...*

Vendég

- Az ágyat nyomtam, tudod nem sokon múlott, hogy széttépjenek a farkasok...*suttogta Jen alig hallhatóan, miközben az őrjöngő férfit nézte. Fél évvel ezelőtt talán még szánalmasnak tartotta volna, de ő már nem volt a régi Jen. Furcsa mód, amióta Shira maguk közé hívta őt, sokkal több emberi érzés volt benne, szinte sajnálta a dühöngő idegent. Hallotta a halott vámpír jajveszékelő zokogását, s vadászösztöne is követelte jussát, de ő megálljt parancsolt zabolátlan természetének. Uralkodott a benne lakozó fenevadon, nem hagyta előtörni, pedig a hold ereje egyre jobban ösztökélte. Lelkének farkas része csupán csak szeme különös csillogásából válhatott láthatóvá, amely bepillantást engedett legbelsőbb, félve rejtett énjébe. A föld morajlása figyelmeztetően zúgott fülében, óva intette kedvesétől őt, tudta hogy vadász, mégse tudott szívének megálljt parancsolni. Lábai alig érintették a földet, amikor kedvese nyakába ugrott, nem volt képes tovább türtőztetni magát. Nem viselt már olyan kényelmetlen ruhákat mint hajdanán, ám majdnem földig érő, meleg barna szoknyája most úgy érezte, gátolja a mozgásban. Minden percet rettenetes kínként élt meg, amit Gordon-tól távol kellett töltenie, ám most végre itt volt, és nem számított semmi más. Mélyen elszomorította a tudat, hogy nem lehet soha többé teljesen ezé a férfié, hiszen lelke egy része örökké a vadul tomboló természeté volt, de a viszontlátás miatt érzett boldogság elüldözte a gondok fellegét...*

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Ismeretlen

*Gordon csak nézte, és nézte az előtte álló nőt.Tudta, hogy nem mondhatja el miért volt a sikátorban, és azt sem ,hogy pontosan ki is valójában...*
-farkasok közt voltál?*ujra a szemébe nézett.Csak remélni tudta ,hogy nem arról van szó, amire gondol.Érezte ,hogy valami nem stimmel Jennyvel.Megváltozott.És ez egyet jelentet Gordon számára...*
~ha kiderül, akkor, akkor meg kell szabaditanom a lelkét ,a rátelepedett gonosztól...~
*Fájó érzés volt ez számára, de ha cselekedni kell, akkor cselekedni fog.Nem fog neki tetszeni ,de egy percig sem fog habzni...*
-Jenny, nekünk most mennünk kell...
*nézett Jackre, majd ujra Jennre*
-sajnálom.De te ezt nem értheted....
*közben Jack már talpra állt, és kérdőn nézte az elválófélben lévő párt...*
-szeretlek...de el kell válnunk...ez a sorsunk, és végzetünk...
*szolt halkan szerelméhez, és mégegyszer ,utoljára végigsimitotta arcát, majd megcsókolta...
Mikor a két ajak elvált egymástól ,tudták, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy eggyütt lehetnek...
Gordon megfordult, és társával az oldalán elindult kifelé a sikátorból ,hátrahagyva a nőt, akit annyira szeretett...és szeretni fog...

Vendég

*A lány megrökönyödve nézte a távolodó alakokat. Nem volt képes arra, hogy megmozduljon, vagy akár teljes mértékben felfogja a történteket. Szemei olyanok voltak, mint az őzé, akit az erdőben látott, ijedt és kétségbeesett. Elengedte a szürke köpönyeget, amelyet összefogott magán, nem számított már, hogy fázik. A jeges kora tavaszi szél belekapott a köpenybe, és lilásra marta bőrét. Arcán egy apró könnycsepp futott végig, majd követte a következő, és az ér patakká duzzadt. Hiába küzdött ellene minden porcikája, nem tudta a sírást abbahagyni, azt hitte, szíve ott helyben megszakad. Egy ideig még nézett a semmibe, a férfi után, aztán visszafordult az erdő felé és futni kezdett. Büszke nő volt, de most kihalt belőle minden makacsság és dac, csak sírt, azt hitte, belehal. Mit számított most az, hogy látja-e valaki, vagy mit gondolnak róla az emberek, csak azt a fojtogató érzést érezte a torkában, és a szorítást a mellkasában. Az erdő fái belekapaszkodtak ruhájába, maradásra bírván, de őt nem érdekelte, mi tépi ruháját vagy haját, meg sem állt addig a szirtig, ahol Shira-t engedte el örök vándorútjára. Úgy érezte, ezt már nem képes elviselni, térdre esett, majd arcát tenyerébe temetve őszinte szívből zokogott. A hold elől lassan elvonultak a fellegek, bevilágítva a kopár hegyoldalt. A lány már csak csöndesen nézte a tájat, azt a pazar kilátást, amely a magaslatról nyílt, nézett, de mégsem látott semmit. Lassan felállt, és kisétált a sziklaszirt szélére. Ahogy lenézett, a szél belekapott hosszú hajába, de ő már nem érzett semmit. Előre nézett, mélyen magába szívta a friss éjszakai levegőt, majd lassan széttárta karjait. Behunyta szemeit, és kedvese utolsó csókjára gondolt, majd arra az időre, amikor még boldogok voltak. Könnyed falevélként dőlt előre, és adta meg magát végleg sorsának...*

Vendég

*Az árnyékból egy középmagas alak bukkan ki,csomagjait hordozva.
Sétál az utcán és nézi ,mint három ember megver egy negyediket.Már máshol legelteti a szemét,két cigiző pasi lépett ki a ködből.Próbálja kikerülni őket de azok belekötnek.*
-Na nézd már!Mit keresel erre.Ez a hely nem neked való!
-Nem akarok balhét,engedjetek át.
*Mondja a fegyvert kivéve csomagjaiból.A két alak futásnak eredt.Greyback elindult,csak rótta az utcákat,mire egy szállodához érkezett.*
~Végre valahol kinyújtóztathatom elernyedt végtagjaimat.~
*Azzal belépett.*
-Egy szobát kérek.
-Hány éjszakára?
-kettőre
-Mi a neve?
-Greyback.Ennyi.Ezt írja be.
~A biznisznév megteszi.~
-Rendben.A pénzd majd a végén fizeti ki.Az ön szobája a 223-as
*A kulcsot megkapva elindult felfelé a lépcsn.Kipakolta a cuccait. Felöltözött egy szebb ruhába és elindult vacsorázni.Nem sok időt töltött ezzel,visszaindult a szobába.Gondosan elrejtette fegyvereit és a pénzd,majd lefeküdt aludni és a holnap ígéreteire gondolva elszenderült.*

Vendég

Miután felmászott elindult a kocsi felé, zsebében a slusszkulcsok. Amint odaért látta a Fordon a kis horpadást.
~ A fene enné meg. Ezt is ki kell majd javítani. Na mindegy erre a maradék útra még megteszi. ~- gondolta magában, majd levette a riasztót, behelyezte a kulcsokat, s elindította a kocsit. A motor, mint valami jól nevelt kiscica elégedetten dorombolt.
~ Legalább még ez jó benne ~ s ezzel elindult a reptér felé.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*A város egyik rég nem látott (mostmár) embere lépked a sötét sikátorokban.Kezében még mindig ott lapul egy üveg amely már csak félig van tele wiskyvel.Egyszer-egyszer meginognak lábai az alkohol hatására,de gondolatait sokkal másabb dolgok foglalják le.Azért lépked ezeken az kihalt váeosrészeken,mert reméli,hogy egy vadász vagy vámpír megérzi a benne lapuló farkas apró maradékát és megöli.Vagy csak egyszerűen egy vérszívó áldozata lesz.Az orra alatt emberi fül számára fura dolgokat mormol és ha látná valaki akkor biztosan elmegyógyintézetbe küldenék.*
-Miért történt?Éppen megerősödtem farkas ként.Lehet,hogy ez annak az átka,hogy oly fiatalon elhagytam a várost.Dehát visszatértem volna e nélkül az átok nélkül is.
*Néhány korty ital.*
-Miért vetett ki a falka?Miért jött ez a betegség?Miért vagyok újra halandó
*Kérdezte és ezeknél a mondatoknál felemelte a hangját.A sikátorok labirintusa visszhangozta kérdéseit,de jól lehetett tudni,hogy emberi fül nem hallotta.Iléyenkor halandó (harkaton kívül) nem jár itt.Tovább bolyongott és várta,hogy valaki véget vessen életének.Folyamatosan ismételte a kérdéseit és kesergett magában.*