Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*…a kilincset lenyomta. Szép lassan nyitotta az ajtót, s ahogy nyílt úgy táródott szeme elég a sötét folyosó. Maga mögött becsukta, s párhuzamosan a folyosóval megállt. Érzelmei már nem hatottak cselekvéseire, de nem tudta hírtelen merre mennyen. Kis koncentrálás után felidézte Tyara szavait, mellyen csodák csodájára még eszében volt, s elég jól fel is tudta idézni őket. A szavak gondolataiban érzésekkel párosultak, érezte a nő - számára kedves - hangjának hatását, mely melegséggel töltötte el.* ~…egy folyosón találod magad, sötét lesz, s ezen keresztül lejutsz a pincefolyosóhoz, ott végigmész, majd jobbra találsz egy kis lépcsőt, azon felmész, és egy zöld ajtó találsz… *Az utasításokat fejben tartva lassan, de biztosan haladt célja felé. Olykor-olykor rossz irányba ment, de hamar észrevette a baklövést. Gyermeki kíváncsisággal nézte az útjába eső kellékeket, s egyéb dolgokat, melyek szép számmal voltak a Színház ezen felén. Egy fantomot keresve az útjába eső sötét zugokat átnézve, nagy bánatára nem talált semmi, mely lassította volna útját, hamarosan meg is érkezett a céljához: a zöld ajtó. Elnézett jobbra-balra, majd újból használva kezét, ajtót nyitott. Mosolygott ezen az új helyzeten, melyet egy kis meglepettség csillapított. Körbenézve helyiségben nem talált senkit, aki élne, vagy mozogna. Csak Tyara fekete kabátja jelezte, hogy nem rég még itt találta volna őt, a nőt, kit keres. Egy kép keltette fel figyelmét, mely meglepő módon tisztára az Öregerdő emléke ugrott be neki. Legszívesebben belépne a képbe, s csak akkor térne vissza, ha hideg a víz. A napfény oly természetes volt számára, nem is gondolta volna, hogy a képen valakinek az bármily kedves érzést táplálna a lelkének. A sminkkészletet látva felmerült az ötlet, hogy meglepi Tyata-t, de az ötletet gyorsan elvetette, s inkább nekivágott a folyosók újabb kalandjainak, nehogy meggondolja magát. Ösztönösen haladt a folyosó, csak sejtve, hogy merre lehet a színpad. Idegen volt a hely számára, így hát nem nyitott be minden ajtón, inkább egy a nép számára fenntartott helyet keresve szedte a lábait. Kis bolyongás után, érzékei legmélyén kis gondterheltséggel meg is találta célt, mely már kicsit eltávolodott az eredetitől. Egy táncoló személyt vélt felfedezni egyes egyedül az egész színpadot elfoglalta. Némi hezitálás követően a felismerés, hogy nő az a személy, azt is kikövetkeztette, hogy valószínű Tyara lehet az. Nem volt biztos a dolgában, mivel a nőn egy maszk volt. Apró jelek azért bíztatták - a sál, a nő alkata… pont olyan volt, mint akit keres. A hezitálás már nem volt oly nagy mértékű, de nem mozdult. Ahogy csak tudott észrevétlen maradt, s egy közeli falhoz simulva megtámasztotta azt. Újra a gyermeki érdeklődő tekintet jelent meg az arcán, s a mosoly melyet az eset hozott ki belőle. Nem félt, hogy felfedezi őt a nő, de egy darabig még szívesen elnézegetné. Lábát keresztbe rakva, szemét mereven a balerinára szegezve figyelte a mesés táncot.*

CSak táncolt tovább,nem foglalkozva sem külvilággal,sem a gondjaival.
Teljesen kikapcsolt-kivéve érzékeit-és elrugaszkodott a földi valóságtól.A táncban benne volt minden,ami ő maga,hidegség,rejtett szenvedély,gőg,kedvesség,gyűlölet,boldogság,emberiesség és vámpírság,egyszóval mind-mind csupa ellentétes dolog,ám mégis ezek olyan harmóniában ötvöződtek a táncban,hogy nehéz volt nem elragadtatva figyelni.Figyelni,nem is sejtette,hogy akadt egy várt váratlan közönsége.
Lement spárgába a színpadon,majd jobb lábát behajlította,s közben a teste ehhez mozgott,lehajolt egészen a lábáig,karjai kecsesen felemelkedtek a levegőbe,s csuklóját is kecsesen fordította ki,közben az arca féloldalasan látszott a maszk alatt szemei lecsukódtak,átadva magát a zenének.Közben különböző látomások,fantom képek jelentek meg előtte,elsősorban a múltjából,melyek különösen fájtak neki,ennek következtében az ezüst maszkon egyetlen könnycsepp gurult végig,több nem,egyetlen egy.Mintha ebben minden benne lett volna.A képek tovább gördültek,egy igéző szempár,s a végzetes éjszaka,az ölelése,mikor felébredt,és szembenevetett a halállal,az érzés,amit most érzett düh volt,és egyben megnyugvás egy új lehetőség képében.Tovább pörögtek az események,s egy pajkos barna szempárt látott maga előtt.És újra átélte a csókot.Érezte a férfi ajkait,mintha csak valóság lenne minden,pedig agya csak frissen szerzett emlékképekből épít.Keze lágyan és lassan a maszkra simult,végigsimitott azon,majd tovább nyakán,lefelé a mellkasán,végig a csípőjén,s közben a neonfény halványan megvilágította minden porcikáját.Egyszerre tűnt ördöginek és angyalinak,bűnösnek és ártatlannak.
Lassan kezdett visszatérni a valóságba,ám még teljesenmindig nem ért vissza.Valami csendes,ám mégis hallható zaj csapta meg füleit,erre felriadt,és hirtelen rángatta vissza a jelenbe,ide a színpadra.Gyorsan felugrott,és kereste a zaj forrását,de senkit nem látott.Ellenben nagyon is jól érezte,hogy van itt valaki.Csendben megállt,szemeit lehunyta,és igyekezett összpontosítani,hátha egy vámpír van jelen,denem érzett hasonlót,ellenben a gerincén végigszaladt a hideg.Ismerős érzés,mégsem tudja hová tenni.
~Talán...~de a gondolata nem jutott tovább,de csak most érezte,hogy talán az jár itt,akit várt.Ha mégsem,akkor viszont gyorsan el kell tűnnie,pláne hogy táncol,és hogy milyen szerelésben.Mégha próbának is fogják fel,akkor sem tanácsos ha bárki itt találja.
-Isaac...szólt halkan,szinte már csak suttogott.Nem félt,ám jobbnak látta,ha óvatos.Kezeit maga előtt összefonta,hiszen a ruha azért kompromitálhatónak is mondható.Ám a maszk továbbra is fent maradt,s csak emögül kutaott a sötét szempár.Tett egy lépést előre,aztán megállt a színpadon és neszelt.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Jóleső érzés járta át testét, melyet a nő mozgása váltott ki. Lassacskán azaz érzés kezdett kibontakozni belőle, mint mikor egész közel érezte magához a nőt. Szemöldökét megemelve kicsit furcsán nézte, ahogy Tyara a tökéletes nyugalomból felriad, s keresni kezd valamit. Tudta már nem élvezheti tovább a táncot, mert az észrevétlenség leple lehullt, s nem találja, hát még, ha keresné. A nő ajkai mintha mozognának, de nem tudja kivenni, mit is mondhatott Tyara. Ahogy a nő kezeivel szolidan takarni próbálja a kihívó ruha miatt szabadon hagyott területeket, Isaac elmosolyodik. Ellöki magát a faltól, majd lassú léptekkel közelít a szégyenlős nő felé. Gumitalpú cipője, egy hangot sem ad ki. A férfi közeledését a fapadló ropogása, vagy az érdes farmer hangja leplezheti le. Ha Tyara nem rúgná le pörgőből a közeledő férfit, akkor talán szerencsésen lesétálhatta ezt a néhány métert. A nő mögött megállva, de kicsit sem túlozta el a távolságot, s szinte hátulról érinti. Keze lassan, finoman a nő hasára siklik, s a másik hátul a derekát támasztja. Kicsit magához húzza, s lágy hangon a szavakat fülébe leheli.*
-Itt vagyok… - kezdi kis hatásszünettel, majd folytatja halkan, ahogy elkezdte – Tánc? És ilyen szépen… azt nem mondom, hogy ez volt a legmeglepőbb dolog veled kapcsolatban, mi ebben a rövid időben megismertem, találkozásunk óta.
*Mondandója felétől, már mintha mesélné a dolgokat, s az áradatot csak az tartja vissza, hogy a kételkedés apró szikrája mégis csak benne él, talán nem is Tyara. Bár ezt ő sem gondolja komolyan. A női testet még jobban magához húzza, bár nem tudja mi lesz a reakció erre. Egyik keze marad a hason, mely tán az elfutás ellen tartja rabul a nőt. Másik finoman a nő könyökétől egészen a csuklójáig simul. Szaglására eddig sosem hagyatkozott, de mikor Tyara hajából szippantott egy nagyot, már biztos volt személyében. Ahogy Isaac kezei elhelyezkedtek, kelthette a bezártság érzését is, vagy akár a gondoskodását, a ragaszkodást is egyaránt. Csak reméli, hogy tettei a jó értelemben fognak hatni, s nem fogja elidegeníteni magát Tyara-tól.*

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

*Mikor beléptem, ismerős érzés fogott el. Amikor először mentem a nővéremmel egy könyvtárba, arra hasonlított. Megtanított a könyvek rendjére, elhelyezkedésére és arra, hogyan olvassak a sorok között, hogyan értelemezzem a művek rejtett mondani valóját. Elindultam a hatalmas könyves polcok között és egyre csak a régi időkre gondoltam, a szépekre, melyből kevés volt.*

Csendben fülelt,hátha hall valami újabb zajt,ám csend állt be,de amegérzése mégis azt súgta neki,hogy nincs egyedül.Kicsit bizalmatlan érzés kerítette hatalmába.Állt,nem mozdult.Aztán hirtelen halkan,szinte hangtalanul a padlózat enyhe recsegését lehetett hallani vélni.Nem fordult meg,legalábbis meg akart,de mire ezt megtette volna egy kéz hátulról már át is ölelte.Különös módon nem ijedt meg,érzékei,érzései azt súgták neki,biztonságban van,biztos kezek ölelik át.S erről hamarosan meg is győződhetett ő maga is.
A kéz hasán ölelte át,érezte az ismerős illatot,s tudta már,hogy a férfi az,akit várt.~Isaac...~futott át rajta egy név,mely nemrégóta fontossá vált számára.
Kezén lassan simult végig a másik kéz,érezte bőrén a férfiét,mikor az csuklójáig végigsimitotta,s szemeit lehunyta eközben a mozdulatsor közben.Érezni akarta a férfit.A férfi szavaira csak egy mosoly volt a válasz,amit az nem láthatott mert háttal volt,és mert a maszk is takart a szemén kívűl mindent az arcából.Szorosan simult az őt "fogva tartó"testhez,és pár pillanatig némán fogadta az ölelést.Talán ez meglepő lehetett az utóbbi reakciói után,de most mégis ezt érezte helyesnek,ezt akarta tenni,hát meg is tette.Sokat segitett rajta az iménti tánc,némiképp kitisztult a feje,s talán ha a közeljövőben nem is,de a ma éjszakára talán kezesbáránnyá vált,talán...
Majd megfordult az ölelésben,így szembekerült a Isaackal,és a sötét szempár kedvesen nézett az érkezettre.Ám az ezüstmaszk mégis márványszobor kinézetet kölcsönzött viselőjének,mely misztikussá tette.De az arca helyett szemei beszéltek helyette,s azok sokat elárultak annak,aki tudott olvasni azokból.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Az ölelés cseppet sem engedett. Tyara forgása közben egyik keze maradt a hasfalon, s így végig simult a nő hátára. Másik keze pedig egy vállra került. Ujjai a barna leomló hajjal kezdtek játszadozni, miközben végig a fekete szempárba meredt. Mintha elveszett volna benne, s nem találja a kiutat, melytől tekintetét levehetné az igéző szempárról. Néhány pillanatig gúnyos mosollyal nézte a szempárt, utalva az álarc hangulatrombolására. Fejét kissé közelebb hajtva, orrával megpöckölte a maszkot. Nem érezte magát olyannyira erősnek, hogy egy ilyennel megbirkózzon. Talán lesz oly kedves Tyara, hogy megszabadul a nem kívánatos tényezőtől, s Isaac szemügyre veheti a nő bűbájos mosolyát, melytől a szavak is szabadabban szárnyalhatnak.*
-Miért is vagyunk itt?
*Kérdi lányos zavarában, s enyhe pír jelenik meg arcán, melyet csak Tyara keblei fokoznak, miközben zavarában valahova máshova akart pillantani. A barna szempár visszakerül az éjfekete szempár fogságába, de ebben a pillanatban legszívesebben eszméletét vesztené, csakhogy ne keljen ezekben, a pillanatokban egy tekintettel küzdenie. Zavart mosolyát egy kicsit komolyabbra cseréli, mely alkalmas arra, hogy újabb szavak hagyják el a száját.*
- Nemrégiben még más volt a felállás. Vagy ez csak attól függ, mennyit engedek meg magamnak?
*Kérdi magabiztos tekintettel, melyre ölelése némiképpen szorosabbra húzódott. Keze, mely eddig Tyara hátán pihent derék tájra csúszott, s még egy kicsit lejjebb, bár nem annyira, hogy tolakodó legyen. Kérdő tekintete most más volt. Egy apró dolog, mely még inkább fokozta kíváncsiságát: az, ami a sál alatt rejtőzött. Nem nagydolog, s talán elég intim lehet, ha ennyire takarja a nő, de mindenképpen látni akarta. Egy-kétszer lepillantott, de ez talán kevés, hogy bármit is véljen a kíváncsiságról a vámpír.*

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: ismeretlen

*a Szinház hátsó részén egy teherszállitó kamion parkol le.Felszerlést, és különböző kellékeket hozott megrendelésre, a reptérről.Elkezdték a kirakodást, és a termetes ládák a raktárba kerültek.Az egyikben egy nagydarab férfi talált menedéket, hogy ne kelljen a hosszu utazásért fizetnie.A repülőre nem akart költeni, pedig megvolt rá a pénze, és bár apró bonyodalmat jelentett fellopakodnia a Topolyai repülőre, de megcsinálta.És most pedig elhozták a belvárosba, szintén ingyen.Megvárta mig az ő ládája is lekerül a teherautoról, majd miután földetért a raktárban ,felkészült a távozásra.Lassan felnyitotta a láda tetejét, épp annyira ,hogy megfigyelhesse a rakodó munkásokat.Mikor elérkezett a megfelelő pillanat, kiugrott rejtekhelyéről, majd a raktár kijárata felé vette az irányt, onnan pedig a teherauto mellett kiosont az utcára.Senki nem vette észre a sötétben, de nem is számitott meglepetésre.Tul régóta van a szakmában ,ahhoz ,hogy egy ilyen egyszerű feladat közben ,meglepetés érje...*

Nem szólt egyetlen szót sem miközben a férfi ölelése fokozatosan szorosabbá vált körülötte.Most nem volt abban a hangulatban,hogy veszekedjen,hogy tomboljon,hogy viaskodjon vagy acsarkodjon,ezek szinte mind-mind kijöttek belőle a tánccal.Mindig is szeretett táncolni,de csak magának,és akkor ha más nem látta.Így tudta kidühöngani magát,és a fájdalmak egy részén így tette magát túl,legalábbis egy időre,hogy ne kínozzák folyton,ne mardossák belülről,hiszen akkor ez mind felemésztette volna.Kislányként is kérték mindig a birtokurak egy-egy vendégség folyamán,hogy táncoljon,akkor még volt közönsége,azóta zárkózottabb lett,így alakult az élete.
Most jól esett neki Isaac közelsége,és érintései.Talán mert magányos volt,talán a kemény külső mögött mégis vágyik törődésre szeretetre,amit mindig is nélkülöznie kellett.Olykor el-eljátszadozott a férfiakkal,de az érzelem hiányzott,és egy pontnál sosem engedett többet,aztán újra felöltötte a rideg álcát.De ez most más volt,nem játszott,hanem valóban érzett valamit,s talán pont ettől riadt meg annyira,nem is a férfitől,hanem önmagától,és attól amit a férfi adhat neki.De ebben a percben ez most mind nem érdekelte.Látta a férfi szemein,hogy az álarc nem épp nyerte el a tettszését,így hát kezeit felemelte és leemelte az ezüst maszkot az arcáról.A világos bőr a vörös ajkak és a fekete szempár meredt immáron a férfire.Ám tekintete nem árulkodott semmiről,de arcáról most mégis egyfajta gyermekiesség tükröződött vissza,s pár röpke pillanataig mintha egy megtört árva kisgyerek állt volna a férfi karjai közt.Ám ez a pillanat hamar tovaröppent,s újra ő állt ott,s nem mozdult.Arra,hogy miért is vannak itt,tulajdonképpen nem tudott volna válaszolni.
-Úgy emlékszem te hívtál ide,én csak egy kerülőutat javasoltam...és most itt vagy...-jegyzi meg egyszerűen,fürkészve újra a barna szempárat.
Az enyhe pír nem kerüli el figyelmét,de nem tudja minek tulajdonítani,meg se fordul a fejében,hogy esetlegesen érdekes öltözéke okozza ezt a férfinél.
-A felállás is változhat az idővel.Semmi sem biztos vagy örök.És mielőtt elbíznád magad,most lehet hogy elgyengültem és engedek,de nem biztos hogy legközelebb is így lesz.-és sejtelmes mosoly jelent meg a vörös ajkakon.Tudta jól,hogy ha elsőre nem is hagyná magát,utána úgysem tudna nemet mondani a férfinek.De neki ezt nem kellett tudnia.
És végigsimitott a férfi arcán,aztán fordult is volna el,ám ráeszmélt,hogy a karok magukhoz láncolva tartják.Ezen halványan elmosolyodott.
-Ha már itt van Miszter,egy táncot?-kérdezte,és élve a meglepetés erjével fordult egyet,ezzel legalább az egyik kézből "menekülve",s kicsit meghajolt Isaac előtt,és arcán különös ám vidám mosollyal várta a férfi reakcióját.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Néha helyesel, tetszenek a szavak többsége, különösen a kérdés, melyet fél mosollyal nyugtáz. Kicsit tart ettől, hiszen látta a nő briliáns alakítását, mellyel nem veheti fel a versenyt. Némi önbizalom, ami belészorult, azért meghozza a kellő erőt a tánchoz, s így belemer vágni, még ha totális pofára esés is lesz a vége.*
-Na ná… - vágja rá már a kiteljesedett mosollyal – Hölgyem.
*Bár már sokszor látta filmekben, de nem tudta eldönteni, hogy ezt kérdezik-e, avagy felszólítják. Oly régen volt már, de most újra felötlik a példakép emléke. Szinte maga előtt látja, ahogy Travolta nyomatja Ponyvaregényben. Sokaknak a mai világban nevetségesnek tűnhet, hogy karja fel-le mozog, és pipiskedve riszálja a popsiét. Mégis Isaac-ra ez nagy hatással volt… majdnem meg tanult táncolni. Tudta erre most nem lesz szüksége, mégis bízott eddigi ismereteire. Azt se hagyta figyelmen kívül, hogy mozgása már nem olyan, mint halandósága idején. Bízott benne, ha mennek a különböző nyaktörő mutatványok, talán eme mozgáskultúra sem fog nehézséget okozni.
Elengedi a nőt távolodni, s kényelmesen meghajolni. Kezét a nő felé mozdítja, érzékeltetve, hogy igényt tart a puha-pihe kacsókra.* ~Angard! *Hangzik el fejében, melyre rekeszizma kis szusszanásra készteti. Kissé meghajol, finomítva a kérést. Sose tett még ilyet, de próbálja a legprofibban tenni, persze csak annyira profin mit képes magából kihozni. Reméli sikerül egy kezet birtokba vennie, melyet magához húzhat.*
-Úgy tudom, hogy a férfiak szoktak irányítani, mégis azt kérem… légy az én pasim. – egy apró felkiáltás, majd úgy érzi magyarázattal tartozik, ha másért nem is, csak azért, hogy ne nézzék egészen hülyének. – Úgy értem mutasd, mire gondoltál.
*A helyzet tetszik neki, és attól kezdve várja, mióta Őt látta táncolni. Élettel telítődik meg a teste, arca ha lehet még jobban színt kap, úgy érzi semmi sem akadályozhatja meg. Bár valami mégis. Talán elég sokat beszélt, mely a pillanatra nem volt éppen a legjobb hatással, de a mondandó mégis csak előbújik, talán szebb pillanatot eredményezhet.*
-Elég szép ruhában vagy… én nem éppen. – a kabátjára pillant – Levegyem? Tán közelebb érezhetnélek magamhoz. – ujjával a zipzárra mutat – Vagy vedd le te.
*Arcán sejtelmes mosoly, melyre karjait széttárja, mint angyal a szárnyait. Az a csöppnyi akaraterő akadályozza meg, mely még van benne, hogy fejét ne döntse oldalra, mint aki feláldozza magát a szent ügy érdekében. Talán jogos lenne, mivel egy kabáttól válik meg, de mégsem.*

Meghajlása után figyeli leendő partnere reakcióját,és egy mosolyt csal a férfi ajkaira-ahogy az utóbbi időben ezt már többször is tette.Mintha egy röpke időre a férfi tétovázni látszott volna,ám aztán örökvigyorgó tekintetével válaszolt,méghozzá hogy benne van ebben a kis színjátékban.
-Rendben,ám legyen,vezetlek ha kell...-mondta halkan,majd kezét a férfiéba ejtette.Mihelyst azt megfogta szinte egy fordulattal Isaac ölébe pörgött.Itt megállt egy csekély pillanatra,ugyanis a férfi igen különös ajánlattal állt elő,méghozzá,hogy vetkőztesse le.-Persze csak egy darabig.
Pár pillanatig csak nézte az arcot,semleges tekintettel,mintha először fel sem fogná a hallottakat.
-Ezt most nem mondod komolyan ugye?-kérdezi szokatlan kifejezéssel az arcán.Szemeit lehunyja,majd ajkain vészjósló gunyoros,szinte már-már ördögi mosoly jelent meg,aztán kinyílt a szempár,s azok is ördögi kifejezést sugalltak a férfi felé.
-Látom kész lennél magad feláldozni az oltáramon,de vigyázz,ne nagyon ajánlkozz itt fel nekem,mert még a végén többet veszek el tőled,mit amit felajánlasz...-mondta sejtelmesen Isaacnak.Kissé kétértelműre sikeredett a mondandója,talán fenyegetésnak is hangozhatott volna egy idegen fülnek,de remélte,hogy a férfi nem így fogja az adást,ugyanis amit egyszer már elmondott neki-bár ismételgetni nem fogja-ahhoz még mindig tartja magát.
Magában jót mosolygott a feláldozkodó férfin,hiszen mulattata a dolog,és erre rátett mégegy lapáttal a férfi arckifejezése is.
Lassan vette le róla a kabátot,talán szándékosan is lassan és érzékien,mintha csak kínozni akarná ezzel a férfit,kihasználva ezzel pillanatnyi fölényét felette.
A kabátot levette róla,és egy mozdulattal oldalra dobta,s az egy széken érkezett meg.Mélyen a szemébe nézett a férfinek,ajkai vészesen közeledtek Isaackéhoz,ám pár milliméternyire megálltak,majd csendesen így szólt.
-Lássuk mit tud Miszter...-szinte már-már suttogta a szavakat,s aztán még mielőtt a férfi bármiképpen megcsókolhatta volna újra kipördült,s így jóval távolabb került tőle-karnyújtásnyira.
-Figyeld a lépéseket,s próbáld hasonlóan.-adta ki az utasítást,és ekkor felcsendült a zene is,melyre titokzatosan elmosolyodott.Majd újra közelebb ment a férfihez,s amelyik kezét nem fogta,azt a férfi vállára tette,s a férfi a másikat a derekára.Másik kezük fent tartva lágyan,s így kezdtek lassan elindulni,egyenlőre még ő vezette a férfit a táncban,de szép lassan,szinte úgy hogy Isacc észre sem vette átadta neki a stafétabotot,és immáron a férfi vezette őt.Ügyesen csinálta,de megérte.
Mintha egy mesében lennének,és a királyfi megtáncoltatja hamupipőkét,aki csak éjfélig maradhatott,mert utána visszaváltozott szegény kis cseléddé.Valahogy ő is így érezte magát,hiszen bár neki kicsit továbbtartott az ideje éjfélnél,de ő is átváltozott egy idő után.CSak ő nem épp szegény cselédlánnyá...

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

-Vigyázni? Bolond vagyok én ahhoz.
*Feleli, miközben a kabát zipzárja egyre lejjebb halad. Lassan, lassan halad az a zipzár, talán minden egyes pillanatát ki akarja élvezni Tyara, mivel hogy alatta nincs is semmi, a jó öreg Isaacon kívül. A szolidan megedzett felsőtest semmiképpen sem nyújt groteszk látványt, sokkal inkább a farkas létnek köszönhető szálkásat. Biz-a kívánná, hogy a nő tépje le rögtön a kabátot, de így a végén szerencsésebbnek érzi magát, hisz a folyamat minden pillanatában érezhette a kéjes bizsergést. A kabát röppályája igen szép, véletlen is lehet, de Isaac Tyara ügyességének könyveli el.* ~Mily érdekes, ha magunkban bókolunk. *Szorítása erősödik, s közelebb húzza a nőt. Szerencséjére szabadult a szorításból, és nem élhette ki Isaac a vágyat, mely most felgyülemlett benne. Egy sanda vigyor, majd Tyara mozgása került a középpontba. Először csak hagyta, had vigye az ár. Legszívesebben magához rántotta volna, de akkor annyi a táncnak, és Tyara megorrolhat a férfira.* ~Kéz kéz… Kéz derék… ismerős, de a láb. *Gondolatok közepette folyamatosan Tyara lábmozgását figyeli, tanulja. Kisebb szisszenések hagyják el olykor-olykor a száját, mikor majdnem a nő lábujja bánhatta volna Isaac rutintalanságát. Valahol ezt már gyakorolta, de az évek múlásával kopott az a kevéske ismeret is, amit akkor magába szívott. Néhány perc múlva jött a „megy ez” felismerés. Talán a lépések nem olyan pontosak, de ha ő fejlesztené ki a táncot, tuti így lenne megalkotva a remekmű. Szabadabb, légiesebb kezd lenni, egyre jobban élvezi a táncot, a mozgás, hogy Tyara oly közel van hozzá. Lábait már nem is nézi, s a lélektükör a fekete írisszel találkozik. Újra elveszik a hívogató fekete szempárban, mint már annyiszor.*
-Vezetek… vezetek… - mondja gyermeki boldogsággal. Újra a szavak, melyek 6 évesen hangzottak el a merci volánja mellett. – Na. Merre menjünk? –kérdés, melyre választ nemigen vár - Hogy hívják ezt a táncot?
*Tán nem a választól, de…Bal lábával Tyara mögé lép, majd testével döntésre kényszeríti. Derekát szorosan magánál tartja, s ő is dől együtt a nővel. Ha semmilyen ellenállásba nem ütközik, akkor Tyara állától egész füléig Isaac orra végig vonaglik, néhol apró remegésekkel, kéjes szuszogás, melyet csak a sál érez, s nem engedi, hogy más is érezze. Az orr pattint egyet a fülcimpán, majd ajkak szorításába kerül. A nyelv finoman masszírozza, s közben a fül hallhatja a szuszogást. Halk cuppanással válik meg Isaac a fültől, s ajkai a sál irányába mozdulnak. A fogak elejtik a méltó prédát, a sált, s csak Tyara erős szorítása akadályozhatja meg abban, hogy fény érje azt a pontot, mely oly szép lehet, de még eme férfi nem látta.*

A férfi mondata gonosz mosolyra fakasztja.
-Akkor bolondabb vagy mint hittem.-mondja sejtelmesen,de semmi mást nem fűz hozzá.
Szándékosan gerjesztette a férfit,hagy szenvedjen egy kicsit,nem mintha ezt élvezte volna-csak egy kicsit-de tudta hogy most az ő bűvköre érvényesül,és nem fordítva,mint a templomban.Miután levette róla a kabátot közelebbről is megláthatta a férfit,ugyanis nem volt rajta más ruhanemű.
~Hm...azért nem is olyan rossz~gondolja,de a külvilág felé csak egy sejtelmes arckifejezést küld.
Nagyon is érezte hogy a férfiben hogyan kezd gyülemleni a vágy,ám ezt hamar megtörte-szándékosan-mint amikor egy macska játszik az egérrel,még mielőtt felfalja azt.
Aztán megkezdődött a tánc,a férfi eleinte ügyetlenkedett,de mivel ő nagyon is jól tudta mit csinál,így sikeresen elkerülte a lábletaposásokat,ám olykor némelyiknek nem sok híjja volt.
A két tekintet újra egymásba fonódott,s ki tudja mennyi ideig,de így is maradt.Ám ő egyszer csak arra eszmélt föl,hogy a férfi már dönti is.Közben ajaki végigsúrolják,s Isaac a fülénél játszadozik,s közben ő hallja érzéki szuszogását.Talán ez a büntetés az előbbi kis közjátékáért,most visszakapja amit az előbb adott.Ám annyi különbséggel,hogy a férfi nem tántorodik meg.Közelít a nyaka felé.Ez a testrésze számára és a külvilágnak tabu,egyetlen illető láthatta,és láthatja,mégpedig az,aki azzá tette ami.
Ígyhát amint közeledik a férfi ajka,szinte megfagy a férfi ölelésében.
-Ezt ne!-s hangjából újból a vaslady hallatszott ki,megtörve ezzel a pillanat varázsát.Ezt a pillanatot akarta elodázni,de a férfi kényes részhez ért.Újra felegyenesedtek,s ő kissé zavartan lépett hátrébb a férfitől.Keze nyakára simult,s a fekete selyemsálat visszaigazította.Pár pillantig üres tekintettel meredt maga elé,majd bocsánatkérően nézett Isaacra,ám valami más is vegyült ebbe a tekintetbe,amit nem igazán lehetett leírni,hogy mi is az.
-Vannak dolgok,amik jobb ha rejtve maradnak a külvilág szeme elől.Gondolom ezt te is megérted.-mondta halkan,és ezzel befejezettnek tekintette a dolgot.
-Ahhoz képest egész ügyesen táncolsz.-mondta halvány mosollyal.
-Most pedig gyere velem.-mondta a férfinek,és közben elhalgatott a zene is.Elindult vissza a folyosón ahonnan ide lehetett jutni.Nem nézett hárta,hogy a férfi követia,úgy érezte,menni fog,ha mégsem,hát legyen.
Újra feltárult a zöld ajtó,maga mögött nyitva hagyta,és újfent az öltözőjében voltak.
Leült a díványra,lábait keresztbe tette,és a falon lévő képbe meredt a tekintete,míg bevárta hogy megérkezzen a másik.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*A bűnbánás ült ki arcára a nő reakcióját látva. Mérges volt magára, hisz tudta érzékeny hely a nőnek, de mégis kísérletezett vele. A nő üres tekintete még inkább fokozta a megbánást. Belső derülés mikor a nőn hasonló arckifejezést vélt felfedezni. A nő szavai mintha eszébe vésték volna a szavakat, lecke meghallgatásra talált: nyak tabu. Kis felüdülés a pillanatban, a dicsérő szavak gyermeki mosolyt csaltak arcára, ami azonban bánatára rövid életű volt. A nő elindult. Isaac fejéhez kapott, mérges volt magára. Reakcióját látva azt hinni össze akarja roppantani azt az ostoba kerek valami az üstöke alatt.*
-Miért vagy ilyen hülye?
*Suttogta maga elé, dühtől felkavarodva. Legszívesebben térden összekuporodott volna, de nem veszett minden, csupán a pillanat meghittsége. Sejtette, merre megy a nő, így hát nem kapkodott. Lassan a székhez ment, majd megfogta a kabátot. Elindult a folyosón, kis hezitálás a kabáttal kapcsolatban, de úgy dönt, mégis csak felveszi. A zipzárral nem foglalkozik, kétségekkel és kíváncsisággal halad a szoba felé. Egyik keze megtelepszik az egyik ajtófélfán, majd a másiknak vállal nekidől. Feje majdhogynem vállán pihen, s úgy nézi nőt, kit úgy érzi megbántott, s engesztelnie kell.*
-Nos?
*Kérdi a már ismerős szobán belül. Akarva akaratlanul is a múlt század színháza jut eszébe a látottakon. A díványnak vette az irányt, s Tyara elé térdelt. Egyik keze megállapodik a lábon, mely a másikon keresztbe pihen. Könyöke a comb felső részén, tenyere a térdkalácsot fogja, melyre lehajtja fejét. Barna szemei, akár csak a leghűségesebb öleb gazdája szemét keresni, kérlelvén a simogatásra. Másik keze Tyara combját végigsimítva saját könyökét telepedik meg. Mint az ölelés, úgy fogja át a nő egyik lábát nem eresztvén, ha éppen menekülne. Gondolatai mostanra teljesen üresek, és csak arra várnak, hogy újra megtöltsék őket. Reméli, tartogat számára meglepetéseket a nő, és nem csupán arról van szó, hogy elfáradt a táncban és csak a pihenést kereste a szobában.*

A történtek után elindult az öltözőjébe,s mikor halk lépteket hallott tudta hogy a férfi követi,maga elé mosolygott,ezt a férfi nem láthatta,érezte hogy nem fog elmenni tőla Isaac.
Leült a díványra,és bevárta a másikat.Mikor a férfi az ajtófélfát támasztotta teljesen macsós imidzst sugárzott magából,ezen mosolyognia kellett,hiszen a pajkos férfiről kicsit nehéz ezt a képet megalkotnia.
Majd röviddel ezekután a férfi is beljebb jött,és letérdelt elé,majd lábait átfogta,s mivel a ruha amit viselt viszonylag rövid volt,a térde felett kicsivel fentebb takart,így hűvös és halvány bőrén érezte a férfi kezeit.
Teljesen olyan képet festett,mint egy ártatlan öleb,akit valamiért leszidtak,és most épp bekuncsorogja magát vissza a kiskosárba.A dolgon mosolyognia kellett,kicsit elnézte a barna szempárat,majd pár hosszúnak tűnő másodperc után előrehajolt,arca közel volt Isaackéhoz,majd jobb kezét kinyújtva végigsimogatta a férfi arcát.Keze lassan vándorolt az arcon,mintha minden apró vonását így akarná az emlékezetébe vésni.Aztán közelebb hajolt,ajkai lágyan,szinte alig érintették a férfi ajkait,mint egy gyenge szellő simogatása,olyan érzést kelthetett,nem akart túl sokat adni,de túl keveset se.Keze még mindig a férfi arcán pihent közben.Szándékosan nem szólt,nem akart beszélni,mert tudta,hogy a szavakkal mindent elrontana,a szavakkal tovaszállna ez a pillanat is,így a szó helyett inkább beszéljen valami más.Nem akart ebből az "álomból"sem felébredni,mint ahogy az előbbiből sem akart,remélhetőleg egyikük se követi el újra ezt a hibát.Volt valami meghitt és különös érzés a levegőben,talán nem véletlenül.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

~Hideg, és fakó vagy. Enned kéne. – kis szünet a gondolatok között, mire a nő karja arcához ér - Akarok az oltáradon lenni? Akarod? Persze, hogy nem.
*Élvezi, a nő bőre nyújtotta kellemes hideget. A tánctól enyhén lángoló test gyönyörködve fogadja a hűs lábat, mely úgy hat, mint kánikulában egy jó hideg ital. Mint a rendes ölelésben itt se sem volt nehéz közelebb húznia magát, s a résnyire nyitott kabát utat enged, hogy a férfi mellkasa elérje a sápadt lábikót.
A kéz érintésére, egy kéjes szusszanás hagyja el a száját. Most is úgy cselekszik, mint nem is oly régen. Arca belesimul a kézbe, ahogy csak teheti, minden pillanatát kiélvezi. A csók tovább növelte az élvezetet, de egyúttal valami más is elindított. Nőt az életerő, gyülemlett a tettvágy… csináljon valami, mert nem bírja ki így. Kezét a nő arcára rakta, mely épp érintette a sált, de továbbhaladva beletúrt Tyara hajába, s ha kényelmetlen lett volna a helyzet, elmúlt. Finoman, de határozottan a nő fejét a díványra helyezte, majd egyik lábával feltérdelt. Lába a nő lábai között volt, s erre talán szoknya feljebb csúszott, ami azonban még nem kelltette fel Isaac figyelmét. Vadul csókolt, de a vágy nem akart szűni. Különös bizsergést érzett testében, amit ha akart volna se, tulajdoníthat Tyara jelenlétének.*
~Mi van velem? Ez nem én vagyok… így nem tehetem!
*Másik keze, mintha csomagolni akarná a nőt. Tyara térdét, ha hagyja felhúzva mellkasához, majd hónalja alá kezeit megtámasztja. Testével nyomást gyakorol a nőre. Csókol tovább…
Kínásága talán a hasonló aktivitás, mely csillapíthatná, megfelezhetné a vágyat, vagy rúgja le magáról és vége mindennek.*

A férfi szavain csak elmosolyodott,nem szólt semmit,a szó most feleslegesnek bizonyult volna,hiszen amit a szavak suttogtak volna,nem biztos,hogy tükröznék a valóságot.
A férfi belesimult tenyerébe,mintha ki akarná élvezni a simogatást.S ebben nem is tévedett nagyot.A hideg sápadt bőr mégis lágyan simult a férfi bőréhez,melyen érezte,hogy másabb volt mint az övé.A különbség fájó volt,most mégis gyönyörű.Mikor a férfi mellkasa súrolja a lábát,gyengéd remegés fut át rajta,legbelül tudja jól,hogy a vágy okozza ezt,de mégsem volt képes ezt elfogadni,hiszen nem tudta,ha belemegy ebbe a játékba,akkor hogyan végződhet.De már késő volt ezen gondolkoznia,hiszen ő maga volt,aki megtette az első lépést azzal,hogy megcsókolta a férfit.Ezzel minden realitás nélkül belesodorta magát abba,amitől félt.De visszaút már nem volt.
Isaac viszonozta a csókját,mely légiesen könnyed kis csók volt,ám a férfiből előtörtek a vágyak,s szenvedélyesebben csókolt vissza,és persze ő belement a "játékba".A férfi kezével beletúrt a hajába,s ekkor kezdett belőle is előtörni a gondolat,akarta a férfi csókjait,érintéseit,mégha legbelül valami tiltakozott is,de az idő előrehaladtával a tiltakozás oly kicsire zsugorodott össza,hogy bármennyire is csengett ott legbelül,már nem volt olyan hatalma,hogy megálljt parancsolhatott volna.
Isaac feltérdelt mellé,s így kissé feljebb sodorva a szoknyát is,s világos combjából kissé többet engedett láttatni.
A helyzet kezd egyre fokozódni,s mindketten sodródnak a pillanattal,hogy ennek mi lesz a vége,még ők sem sejtik igazán.Enged a férfinek,már nincs az az erő ami visszatarthatná,legalábbis ő még így gondolta.
Keze végigsimit a férfi arcán,majd lejjebb a nyakát simítja végig,s onnan továbbvándorol a mellkasára,ahol megállapodik.Másik keze a férfi tarkóján pihen.S bár a férfi súllyával ránehezedik,mégis tehetne ez ellen valamit,de nem akart,legalábbis most nem.Izzott a levegő,s érezhetően mindkettőjükben fokozódott a vágy.Hogy ennek melyikük mikor és hogyan fog végetvetni,nem lehetett tudni,egyenlőre csak a pillanat számított semmi más,s most úgy tűnt,hogy csak ők ketten léteznek és ez a kis öltöző a világ.Ám a vágy ellenére gyomortájékon gyengén,de valami megmozdult benne,mint amikor legelőször találkozott Isaackal,ha normális esetben érzi,akkor kételkedni kezd,hogy miért,de most ebben a helyzetben nem tulajdonított neki figyelmet.Pedig talán kellett volna...

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*A vad csókok hirtelen megfagytak, csak ajkaik érintése emlékeztetett a lassan múló pillanatra. Mély levegőt vesz, melynek minden pillanatában a nő illatára koncentrál, s az illat hatására egyre jobban elbódítja, mintha valamiféle transzba esne. A levegő, ahogy jött még gyorsabban távozott, s immár a nő nyakát veszélyezteti újra. Még elméje egyik szeglete uralkodik, ami jól tudja zárt terület Isaac, s minden teremtmény számára, kivéve egynek… egynek kit Isaac nem ismer, s nem tudja, miért tiszteli ennyire a nő. Lévén nem tudja, milyen erők garázdálkodnak a sötét éjszakában, nem fél, nem retteg. Anno ismerte a felső hatalmat… Honover. De az idő múlt, s Isaac erősebb lett. Nem tudja mennyivel, így hát nehéz felmérnie milyen közel lehet egykori mestere képességeihez. Átok az önbizalom, avagy nem? Túléli az újszakát erejében bízva, kockáztatva?
A sállal nem foglalkozik, de zavarja… orral érinti, de tovább is halad, s immár Tyara vállaival van elfoglalva. Magáról nem sokat tud, ösztöneinek cselekszik, s a vágy hajtja előre.
Egyik térdét a nő lábai között hagyja, másik lábát Tyara hasa mellé teszi, s mellkasát térdének támasztja. Szemei lassan kinyílnak (vállhoz közel, így nem látható), s valami más jelenik meg, mint eddig. Az egész oly távolba merengő, céltudatos, de csak a szeme előtt lévő díványt nézi. Valamit lát, a jövő, a múlt fergetege?
Nyelve, fogai váltogatásával kényeztetni a nő vállát. Közben karjai Tyara combjáról derekára, derekáról combjára járnak, jelezve a szűnni nem akaró elszántságot, vágyat. Hirtelen a karok megállnak, s nem mozdulnak tovább. Egyidejűleg a vállon megnő a tevékenység, s a fogak is többször kapnak szerepet. Kezei még mindig mozdulatlannak látszanak, de közben egyre jobban előbújnak a Lycon karmai. Lassan törnek elő a közel 2 cm-es fekete körmök, az eredeti fölé. Derékon a ruha gyűrődéseibe beleakadva lyukat vágnak, de a bőrt még nem érintik, szintúgy a comb környékén sem. Fejével apróbb lökésekkel ösztönzi Tyara-t, hogy engedjen helyet. Füle immár a sálon pihen.
Kisvártatva a vágytól felbőszülve, a lappangó fenevad már jól tudja mi lesz, mit kíván. Egy igen nagy levegővétel után, ahogy vállai szinte átpróbálják ölelni a nőt, hisz kezeivel ezt nem teheti meg, elszántsága a tetőfokára hágott. Most nem ő az, nem a vágyai… ő az új, mely kezd fel-feltörni az evilági börtönéből, s megmutatni küldetését. Feje lassan felkúszik a nő füleihez, amire rálátást nyer a sál rejtett nyakra.
Hirtelen a körmök a combba és a derékba mélyednek. Fogai Tyara váll és nyaki találkozásánál állapodnak meg. Egyik szemfog a sálat érte, a másik szabadon a bőrbe mélyedt. A valódi énje egy darabig, pár pillanatig harcolt, s a fog nem hatolt be. Megtartóztatása nem tartott ki, s szép lassan vért fakasztott egyik foga nem messze az eredeti két lyuktól. Vér a szájában, körmei alatt.
Elgyengül, elengedi magát. Talán a nő is segít a taszításban, de ha nem kezeit feljebb csúsztatva ellöki magát az ágytól. Némi tántorgás következtében szemben a nővel térdre rogy. Szemeiben még utoljára látni lehet, hogy nem a jól megszokott gyermeki barna szempár csillog. Négykézláb a padlón, szótlanul egyre feszülő izmokkal a földet nézi. Egyik kezét ökölbe szorítja, melytől patakokban szökik elő a vér, beszennyezve a padlót. Egy… kettő… három… csapás a földre, még inkább szétfröcskölve a vért. Fújtat, dühös magára. Fél percnyi változatlan állapot után karmai visszahúzódnak szép lassan, fújtatása abbamarad, s ami nem látszik szemébe is visszatér a barna adott csillogás. Fejét tiszta kezébe temeti, a véreset távol tartja tőle. Összegörnyedve, mozdulatlanul a szoba közepén, távozni akar, de nem tud. Könnyek szöknek a szemébe, de még ez sem elég az indulásra. Igazán csak Tyara reakciói, vagy saját belátása kellene ehhez, ami viszont eddig nem adatott meg.

Az idő mintha megállt volna körülöttük,s mintha elnyelné őket a végtelenség,csak ők ketten és ez a kis szoba,öltöző.Hagyta a férfi hadd csókolja,melyet ő is odaadóan viszonzott.Most nem érdekelték sem a következmények,sem a jövő,csak a jelen számított és a férfi.
Nyakánáljárva ugyanúgy eltolja a férfit,de ezzel most nem szakad meg a varázs,mint korábban,talán mindez a felgyülemlett érzelmek miatt.Ami tiltott terület,abból nem enged semmi áron,mégha a férfit ennyire közel is engedte magához.Ez arra emlékezteti ami,ez a jele örök megbélyegzettségének,melyet titkolnia kell,s habár a férfi már tud féltett titkáról,mégsem szeretné,hogy lássa.Ehhez egyetlen személynek volt,van és lesz joga önmagán kívűl...
A férfi feje vállain pihen,kissé oldalra biccentve,s mintha egy kisgyerek bújna hozzá,s ő így öleli át a férfi vállát.Isaac arcából így semmit sem lát,nem látja a céltudatossággal teli tekintetet,mely elnéz mellette,nem látja az éppen feltörni készülő fenevadat.egyenlőre semmi árulkodó jel nincs a közelgő veszélyre.
Élvezi a férfi simogatását,csókjait,lassan mintha már nem is érezne mást.A vágy elvakítja.Ám hamarosan a férfi kezei megállnak,s a vágy mellett arányosan egy folyamatosan dübögő érzést is érezni kezd.
Mintha egyfajta figyelmeztető jelzést adna le a benne lappangó bestia,hogy valami nem tettszik neki.Nem fordít nagy figyelmet rá-vesztére.
A férfi kezdődő átváltozásából nem észlel semmit,csak egy feltörő sóhaj hagyja el a férfit.
Ám ezekután hirtelen a férfi körmeit a combjába és derekába vájta,mely alól kiserkent a vére,nem végzetesen,csak felületesen sértette fel.Ekkor már ő is kijózanodott,megtört a pillanat,és csak most értette meg,hogy miféle védelmi mechanizmus játszódott le benne,melyre nem figyelt oda kellőképp.És ha ez még nem volt elég számára,a férfi fogai belemélyedtek a nyakába,a sál miatt csak az egyik,mely vészesen közel volt megbélyegzettségének bizonyítékához.Ekkor belőle is előtört a fenevad,szándékosan engedte el,hiszen másképp nem tud védekezni-ha egyáltalán szüksége lesz rá.
Tekintete elsötétült,s amint a félsikoly elhagyta száját szemfogait is kimeresztette.A harapás után gyorsabban pörögtek az események,amennyire csak tudta összeszedte erejét,és ellökte magától a férfit.Majd ezután hátrált pár lépést,és megérezte maga mögött a falat.Ez legalább biztosította hátulról.Kezét nyakához emelte,és megnézte,vérzett,közben felületi sebeiből is vérzett,de nagyobb veszteség nem érte.A férfi összekuporodott a földön,s ezt kihasználva tekintete körbecikázott a helységen,majd ösztönösen valami fegyver után kutatott.Ekkor a férfi öklével ütni kezdte a földet.Megállt,és figyelt.Ekkor vette csak észre az árulkodó jeleket,a körmök,a szőr,minden olyan másnak tűnt a férfin.Nem a pajkos barna szempár nézett vissza,hanem egy félelmetes ragadozó tekintet.Vánpír énja arra ösztönözte,hogy menjem,amíg még életben van,vagy ölje meg a férfit,amíg az nem változott át teljes mértékben.
~Farkas~futott át rajta a felismerés,és nem tudta hogy igazán mit is érez most.Ha énjének erre a felére hallgat,akkor most öli meg,és keze már nyúlt is a szekrény fiókjában lévő kés után,megragadta,de ekkor a nő is megszólalt benne.Szótlanul nézte a látszólag szenvedő átalakuló férfit,és tudta,hogy most nem hagyhatja itt.Lassan visszaállt emberi alakjára,semmi árulkodó jel nem maradt rajta.Közben-azért még késsel a kezében-tett egy lépést a férfi felé,majd megállt.Közben már a férfi is megsértette magát,majd látszólag mintha kezdett volna megnyugodni.Hátborzongató fújtatása abbamaradt,majd mintha pár könnycsepp hulott volna aföldre,de nem tudta megállapítani,hiszen a férfi ép tenyerébe temette arcát.Összeszorult a szive.~Hogy is hyghatnálak itt ezekután,te sem tetted meg akkor este a templomban~Mondta magának.
A férfi már pár perce nem mozdul,kezében a késsel elindul a férfi felé,határozott és bizonytalan egyszerre.Majd letérdel a férfi elé,és véres kezével felemeli a férfi fejét,hogy lássa az arcát.Másik kést tartó keze a földön pihen.amint felemeli a férfi arcát,annak szemébe néz,hogy tudja melyik énjével kell"farkasszemet néznie".Vámpír énje tiltakozik,ő mindenképp a másik véglethez ragaszkodna,de az érzései erősebbek ennél.De a kést még nem engedi el.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

Hallja, ahogy Tyara tesz-vesz, de nem néz rá, s mindinkább könnyeivel küszködik. Lassan elhatározza, hogy a távozás mezejére lép, de ekkor érzi a nő selymes keze érintését a saját arcán. Némi ellenállást tanúsít, de most sebezhető, s a gát csakhamar feloszlik. Könnyes, bűnbánó barna szemei az éjfekete, sötét szempárba fúródnak. Nem tudja, mit tegyen, csak nézi a nőt, várva a következményekre. Szinte kérleli, hogy a kés húsába mélyedjen, vezekelve előbbi kitöréséért. Egyik térdét megemeli, s a cipő immár az anyaföldet simítja. Teste kiegyenesedni látszik, véres kezét térdére rakja, könnyessel Tyara arcához közelít.
-Szeretlek…
Hangzik a szó, melytől újra könnyek erednek meg, s folynak végig arcán. Ha minden igaz, meg tudja érinteni Tyara arcát, s gyengéden, olyan finomsággal, ahogy eddig soha végigsimítja a nő arcát. A pillanat hosszan tart, még ha csak néhány másodperc is az. A test újra emelkedik, s a kéz egyre jobban távolodik. Nem tudja fogni, érinteni mit olyannyira szeret, de megállni már nem tud. Egyre távolodik, közben végig a nő fekete szemeit bámulja, nem tudja levenni keserves tekintetét róla.
Válla érinti az ajtófélfát, s azzal a lendülettel megfordul, s futásnak ered. Szemében a könnyek egyre csak gyarapodnak, s hullnak alá. Ahogy csak tud fut, menekül. Az ajtót szinte kitépi, de helyén marad, s bevágja maga mögött. Visszapillant néhány másodperc erejéig, de szemét utána lesüti, nem is akar emlékezni mit tett.
~Vadállat vagyok! Semmit, és senkit nem szerethetek. Nem szerethetnek.
Elkeseredett gondolatok közepette, nem is tudja, merre szalad. Ha önmaga nem is, de ösztönei vezérlik a jó irányba. Csakhamar feltűnik Topolya mesés folyója. Lendületből elrugaszkodik, majd alább esve, elmerül a víztükör alatt, s nem is jön fel, míg partot nem ér.

Tűnődve nézi a férfit,kinek arcát most kezébe fogta.A barna szempár újra önmagáról árulkododd,ám a pajkos villanások hiányoztak belőle.Ösztönei azt súgták,hogy az lenne a helyes,ha most azonnal leszúrná,amíg ilyen sebezhető.Ám ahogy nézte a könnyező arcot,mégis másképp cselekedett,egy halk koppanás a földön,a kés immár a földön hever,s másik keze is közelít a férfi arcához.Két keze közé veszi az arcát,úgy néz rá,s tekintetéből gyengédség árad Isaac felé.Ugyanaz a tekintet,melyet ő is kapott a féritől a templomban.
Magához húzza,és szorosan átöleli a férfit,aki ebben a pillanatban olyan volt,mint egy védtelen kisgyerek.Közben a férfi végigsimit arcán,majd lassan föláll,míg ő továbbra is térdel a földön.A férfi simogató keze egyre inkább távolodik,mint ahogy maga a test is.
Közben egyetlen szó töri át a megfagyott levegőt."Szeretlek"
Már épp szóra nyitná a száját,de hang mégsem jön ki rajta.Szólni szeretne,de nem tud,s közben a férfi küszködve önmagával elhagyja az öltözőt.Majd kiveri az ajtót a helyéről,mint egy felsúlt vad őgy rohant el.
Majd egy ajtócsapódás,és ekkor már tudta,hogy Isaac elment.
Ő továbbra is ott maradt térdelve a földön,a szíve majd megszakadt.A férfi tekintete ott lebegett előtte.
~Kedves,hát ezt titkoltad,de akkor még nem értettem meg szavaid lényegét.Olyan vagy mint én,és mégis más.Egy másik erő,egy hatalmasabb,végzetesebb erő~gondolta,és tudta jól,hogy itt elkezdődött valami,de hogy ennek a történetnek milyen lesz a folytatása vagy a vége,az csak a jövő zenéje,egyikük sem tudhatta.
Sebei bár felületesek voltak,azért lassan vérzett belőlük,de ez a fájdalom semminek tűnt szíve fájdalmához képest.Egyetlen szó,mely mindent elmondott,és ő mégcsak válaszolni sem volt képes,ilyenkor,mikor a férfinek szüksége lett volna rá.Tudta mit kellene mondania,de mégis képtelen volt rá,viszont érzési tagadhatatlanok voltak.
-Mindketten a társadalom számkivetettjei vagyunk,közeliek,de mégis oly távoliak egymástól.Mondd,mi lesz ennek a vége?!-suttogta maga elé a szavakat,de már nem volt senki aki meghallja vagy válaszokat adjon.Egyedül maradt.Szeméből egy kövér könnycsepp kapott utat,mely végül lefolyt az arcán,egyetlen könnycsepp,mely végül földet érve el is tűnt.MEgértte a férfit,hiszen ő is átélte ugyanezt,viszont a férfi továbbment,sebeket okozott neki,de mégsem ez fájt neki a legjobban.
Nem tudta mi lesz ezután,talán órákig is ott ülhetett csendben ezernyi gondolattal a fejében.Nem tudta,hogy Isaackal vajon mi történhetett.Semmi ereje nem maradt ezek után,így elfeküdt a földön,véres tenyere maga előtt,és gondolkodott,bár minden gondolata üres volt,de annyi minden cikázott most benne,hogy nem tudta egyiket sem a helyére rakni,mint egy rossz puzzle,mikor egyik darabkának sincs meg a megfeleő helye az összképben.

Telt az idő,de fogalma sem volt róla,hogy mennyi ideje feküdhetett már a földön,percek teltek el,vagy már órák,nem érezte az idő múlását.Amit érzett az az őt megrohanó gondolatok ezrei.Mind ott cikázott benne,de egyik sem került a helyére.Látta maga előtt a kedves arcot,mely aztán hirtelen átcsapott valami másba,eltűnt a pajkos csillogás,a kedves tekintet,és helyére a ragadozó költözött.Nem tudta,hogy mi fájt jobban neki,hogy a férfi eltitkolta ezt előtte,vagy hogy ennyire más mint ő,nem tudta volna megmondani.Halkan felsóhajtott.
Sebei mivel csak felszíniek voltak kezdtek begyógyulni,köszönhetően vérének,szép lassan elállt a vérzés,és a sebek kezdtek összehúzódni.Ám a nyaka,ahol a férfi félig-meddig beleharapott még most is sajgott,és különös mód itt erős lüktetést érzett,de ilyen feldúlt állapotban nem foglalkozott vele.
Lassan felemelte a fejét,és kezeivel feltolta magát-felült.Körülnézett az öltözőben,minden olyan volt mint előtte,ám ő mégis csak az elmúlt események színhelyeként látott mindent maga körül.Tekintete a kanapéra siklott,majd ott elidőzött egy ideig.Ezután az ajtóra tekintett,tudta,hogy meg kellene keresnie a férfit,hiszen amilyen állapotban elrohant tőle,ki tudja mit fog művelni,vagy esetleg mit tehetne.A gondolat megrémísztette,nem a mások iránti félelme,sokkal inkább Isaacot féltette,de őt viszont nagyon.
FElállt,majd lassan vátöltözött,levette a kis ruhát,melyet a férfi kicsit megtépázott rajta.Nadrág,a fekete csizmák,és a hosszú fekete kabát.Nyakán is megigazította a selyemsálat,ekkor érezte meg a férfi fogának helyét,mely nem hatolt bele mélyen,csak épphogy"megkóstolta".
Aztán elindult,kulcsra zárta a kis öltözőt,majd a hátsó ajtón távozva maga mögött hagyta a színház épületét.Gondolkodnia kellett,nemcsak Isaacról,hanem kettejükről,s hogy ebből az egészből mi lesz vagy nem lesz,s azon,hogy milyen következményekkel járhat,ha ez így folytatódik tovább.De mindenekelőtt az eseményeketkellett feldolgoznia.FElöltötte hát hűvös arckifejezését,szemeiből újra a régi jeges tekintet sugárzott.Pillanatok alatt tovatűnt a melegség,mellyel a férfi kiolvasztotta,s újra a jól megszokott álca mögé rejtőzött a világ elől.Kilépett a színházajtón,azt is bezárta,majd elindult Topolya utcáin,nem tudja pontosan merre is menjen,csak ment,amerre a lábai vitték.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

Sentrey viszonylag gyorsan megtalálja a könyvtár épületét és azonnal be is lép.Odabenn szemei egy embert keresnek, bárkit aki eligazíthatja állásügyben.Ám a könyvtárnak csupán az előterébe tudott eljutni az olvasószobák mind zárva voltak.Jelenleg senki sem tartózkodott ott.
~A fenébe is.Túl egyszerű is volna ha mindent egy nap elinézhetnék.
Mérgesen kirobban az ajtón és leint egy taxit.
-Vigyen el valami szállodába.
Mondja a sofőrnek aki azonnal elindul.
Sentrey nemsokára szóbaelegyedik a sofőrrel.
-Mondja csak.Nem tud felvételt valahová?Sürgősen melóhoz kéne jussak.
A taxisofőr rezzenéstelenül hajt tovább mint aki nem is hallotta.
-Nem hallja?Már elnézést legalább bólintson.
Ekkor a taxisofőr benyúl a kesztyűtartóba és egy pisztojt vesz elő majd hátra sem nézve Sentrey felé tartja...

*nem mutatja semmilyen jelét, hogy nagyon jól tudja, a lány elhallgatta az igazságot, és hogy valójában miért van itt Topolyán. Ketten lépnek be a könyvtárba. Anon...illetve Jean előre engedi a lányt, s belépve maga is körbenéz. MOst jár itt először, ami meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy tényleg szeret olvasni. A pulthoz lépnek, s beiratkozik, ha Nofrit már tagja a könyvtárnak akkor csak ő, ha nem akkor mindketten. Apró probléma, hogy már rég nincsenek iratai. Szerencsére azonban a könyvtáros is csak halandó. *
~Olyan rövidlátóak szegéykék.~
*Gondolja, mikor mindden komolyabb gond nélkül hiteti el mind a könyvtárossal, mind Nofrittal, hogy odaadta a személyi igazolványát. Eszébe jut egy Bulgakov mű.*
~Az emberek tényleg sokkal befolyásolhatóbbak és megvezethetőbbek, ha a bürokrácia korlátjára táűmaszkodva élnek.~
*A rövid procedúra után végre elkezdhetik barangolásukat a könyvek közt. természetesen a szépirodalomi részleg felé veszik az irányt. A könyvtár jól felszerelt, ezt be kell vallamia. de az igazat megvallva ez most nem nagyon érdekli, pesze ezt nem mutatja. Olyan arccal járkál a polcok közt, mintha egy szentélybe lépett volna be, ahol hatalmas istenek figyelik minden lépését. Már tudja mit kell tennie. nem töri meg a színjátékot, a tapasztat vadász türelmével kíséri a lányt a különböző könyvek közt.*
van valami konkrét célod, vagy csak benéztél? Nem is rossz hely. Itt aztán el lehet merülni a könyvek közt...
*hagyja, hogy a lány vezesse a könyvtárban, s ha levesz egy könyvet a polcról, ő is így tesz. nem nagyon nézi mit vesz ki, éppen csak annyira, hogy ne keltsen gyanút.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofritot meghatja a figyelmesség, amivel Jean előre engedi. Nem szokott hozzá, hogy udviasak legyenek vele a férfiak. Belépve, elámul a könyvtár nagyságától, szépségétől. Átjárja a könyvek iránti tisztelet, áhitat. Már most tudja, hogy gyakran fog idejárni, szeretni fogja ezt a helyet. Odamennek a pulthoz, s mindketten beíratkoznak. Jean most is előre engedi, figyelmesen megvárja, míg végeznek Nofrit adataival, majd csak aztán fordul a könyvtároshoz, s adja át a személyi igazolványát.
Már alig várja, hogy belevethesse magát a könyvek birodalmába. Persze, hogy a szépirodalmat választja, mindig is az volt a kedvenc részlete. Még ismerkedik a könyvek elrendezésével. Nem tudja pontosan, hol mit kereshet. Most nincs semmi célja, nem keres célirányosan, hagyja, hogy a könyvek hőzzák magukkal. Végig simítja a könyvek gerincét, beszippantja az illatukat. Olyan törékenynek tűnnék, és mégis öröknek. Némelyik könyvet levesz a polcról, belelapoz, majd visszateszi. *
- Nem, nem keresek semmit. *Válaszolja Jean kérdésére, de nem néz rá, éppen elmerült egy könyv tanulmányozásában. *
-Valóban csodálatos ez a hely! * Sóhajt fel a lány, s visszateszi a könyvet. * - Mintha egy templom lenne... * mondja, s akaratlanul is beljebb vezeti partnerét a könyvtár mélyébe.*

*Egyre beljebb haladtak a polcok közt. Mivel már későre járt az idő, ezen a részlegen nem nagyon volt senki rajtuk kívül. Kint már sötét volt, de az utca nem volt olyan jól megvilágítva, hogy ellensúlyozta volna a belső fényeket, s ezáltal megakadályozta volna, hogy ha valaki kinéz a könyvtár ablakán, elengedhetetléenül láthatja saját képmását tükröződni. Éppen megálltak az egyik polcnál, a lány a könyvekkel volt alfoglalva. Anon is levett egyet, csak hogy csináljon valamit, persze - bár meggyőzően játszotta a műkedvelőt - figyelmét folyamatosan a lányon tartja. Mikr tovább indulnak Nofrit megy elől, és az ablak felé indul, hogy megkerüljék a polcot. Elérkezettnek látja az időt. Bár a helyiséget kamerák figyelik, sikerül elkapnia az alkalmas pillanatot, mikor éppen kiesnek a készülék látószögéből. Felesleges többé az álca, le is veti. Girtelen megjelenik a maga hideg valójában. Ugyanaz az ember, és még is...mintha két teljesen különböző ember lenne. Sőt, imintha nem is ember lenne. Szeei démonian villognak. Arca holtsápadt, vérvörös ajkai szétnyílnak és láthatóvá teszik két hófehér szemfogát. tekintete a lány nyakára vándorol, s szinte érez minden egyes szívverést. Lüktet benne az élet. De már nem sokáig. Szemei a ragadozó vadságával villannak fel, ahogy lecsap. karjai hidegen és kegyetlenül fonódnak a lány köré nem engedve kiutat. Egyik kezével megakadályozza, hogy a lány felsikítson, s ezzel egy időben hatáűrozottan oldalra dönti a fejét negyobb harapási felületet nyerve. A hófehér fogak fehasítják a bőrt, s vörösen pecsételik meg nofrit életét. tagjaiban szétárad az erő, és a melegség, ahogy a lány vérének fémes ízét érzi szájában. Egy hosszú pillanatig így maradnak. Annyi vért szív el a lánytól, hogy elgyengüljön, s talán az ilyedtségtől el is ájuljon, de nem öli meg. Elemeli száját a lány nyakától, s lágy csókot lehel rá. A sebekre koncentrál, s gondoskodik róla, hogy a vérzés elálljon, és a sebeket ne lássa emneri szem. A kamera mozdul, a pillanatnak vége, de a megfigyelő szerkezet csak Nofritot pillanthatja meg....*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Kint már besötétedett, de Nofrit nem veszi észre, csak a könyvek érdeklik. Visszateszi a könyvet, amit éppen fog, és meg akarja kerülni a polcot. Kíváncsi, mit rejtegethet a másik polc. Az ablak felé halad, de rá sem néz az üvegre. Nem érdekli a tükörképe, amit esetleg láthatna, nem érdekli a kinti világ. Most elzárt részen vannak, és most csak ez a zárt világ létezik a lány számára.
Nofrit valami késztetés által felpillant Jeanra. Rá szertne mosolyogni, de amikor meglátja a férfit, a mosoly az ajkára fagy. Mintha nem is a férfi állna vele szemben, hanem egy idegen. Nem is idegen, mert tudja, ugyanaz a kettő, hanem egy... Egy megfoghatatlan valami. Vörösen izzó szemekkel figyeli a lányt, az arca hófehér, és az ajka is hihetetlenül vörösek. Nofrit még soha nem látott hozzá hasonlót, csak egyszer az életében, ott Párizsban, de az most eszébe sem jut. Nem fél, legalábbis addig nem, amíg a férfi ujjai a nyaka köré nem fonódnak. A lány nem pörög le egy pillanat alatt az élete, ahogy a filmek mondják, de meg van győződve, hogy most meghal. Megfojtják...
A Férfi gyorsan befogja a száját, hogy ne tudjon sikítani, és hátra billenti a fejét. Nofrit nem gondolkodik a tettei értelmén, mégis ide-odacikkáznak a gondolatai. Hirtelen tűszúrást érez a nyakán. Fáj, de kibírható, mégis egyre fogy az ereje. Már kezd az eszméletvesztés felé közelíteni, már ott lebeg a határán, de nem lépi át, nem billen át a másik oldalra. Végig ébren figyeli a vele történt eseményeket. Már nem fáj a nyaka, mintha soha nem is érezte volna a tűszúrásokat, mégsincs ereje. Mintha nem lenne már benne élet...*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofriit kezdi összeszedni magát. Még mindig hófehér, gyenge, de már megtartja a lába. ~Mi történt? Mi volt ez?~ Nem érti. Csak a vörös szemet látja, ami nagyon hasonlított egy korábbi emlékre. Talán ez a szempár űzte ide? Nem tudja, de most már megvilágosodott, hogy semmi sem véletlen. Az sem, hogy itt van, az sem, hogy ez történt vele. Megtámaszkodik az egyik könyvespolcbasn. Mély levegőket vesz, amitől erőt remél. Az ereje lassan tér csak vissza. Már nem érdekli a könyvek, már szinte az sem, hog mi volt az előbb, csak az, hogy otthon lehessen, bebújhasson a paplan alá, mint mikor kicsi volt, és elfelejtse a dolgokat. Tudja, hogy ez nem fog bekövetkezni. *
- Jól van? * hallja maga mellől. A vékony hang szinte fájdalmat okoz neki, jobban fáj, mint a nyaka, amikor megszúrták. Nem néz fel rögtön, csak a fejével bólint. Lassan összeszedi magát, és felpillant. Egy idősödő , ősz hajú nőt pillant meg. Különös érzés keríti a hatalmába. Gyenge, de legszívesebben rátámadna a nőre. *
- Záróra, tudja, el kénne hagynia a könyvtárat...
*Nofrit megrázza a fejét, elveszi róla a tekintetét, és ahogy csak tud, kisiet az épületből.*

Szép lassan maga mögött hagyta a folyópartot,s léptei egyre inkább a belváros felé vették az irányt,holott nem szeretett sűrűn az emberek közé menni.Ám most este volt,szerencsére nem lézengtek már sokan kint,hiszen mostanában nem hallani túl jó híreket az éjszakai életről,még itt sem,ahol eddig minden nyugodt medrekben folyt.Tudta,hogy ők biztonságban vannak,hiszen a halandók mégcsak nem is sejthettek semmit arról,hogy ők,és az éjszaka más lényei is köztük járnak.Ellenben ahogy figyelte az ostoba kis embereket,egyre inkább látta,miként irtják azok egymást,illetve hogyan korcsosulnak el.Egy pillanatra eszébe jutott,hogy volt idő,mikor még ő is egyszerű halandó volt,ám ebbe már ritkán gondolt bele,ő már egy másik faj szülötte,s azon az éjszakán,mikor meglátta újdonsült urát,a Halált,már nem is vallja magát másnak,mint ami,s már meg sem fordulna a fejében megtagadni azt az ajándékot,melyet magától a Nagyúrtól kapott-másodszor is.
Közben a színház épületéhez ért.Megállt,és felnézett az épületre.
~Milyen rég nem jártam itt~gondolta,majd megkerülve az épületet a szokásos zöld ajtóhoz sétált,melyet csak ő tudott nyitni,s besétált.
Végigment a homályos folyosók labirintusán,az épület üres volt,s végül nyílt egy újabb ajtó,mely mögött már várta kis zuga,ahol a templomon kívül meghúzhatta magát,elrejtőzhetett a világ kíváncsi tekintetei elől.
Bement,ám emlékek ezrei kerítették hatalmukba.Egy férfi,aki fontos volt a számára,egy farkas,akit elveszített,mert nem bírták fékezni az őket hajtó földöntúli erőket.Túl nagy volt a szakadék vámpír és farkas között,s bár azt hitték,együtt könnyedén átugorhatják e mélységet,idővel rá kellett jönniük,hogy tévedtek.Méghozzá nagyon nagyot tévedtek.Hiába az érzelmek,a kötődés,úgy tűnt ez mind kevésnek bizonyult.Ő sem tagadhatta meg magát,s Isaacból is előtört a fékezhetetlen fenevad.Tudta,hogy bár szíve neki felengedett az örök fagy alól,mégis kénytelen lesz onnan kitépni,s újra megkeményíteni.Nem tudta,hogy erre vajon képes lesz e valaha,hiszen mutathat egy képet,de belül az űr megmarad.Tekinete újra hidegséget sugárzott.~Meg kell tennem...~suttogta maga elé.
Majd leült a kanapéra,s tekintete a képre suhant,s az azon látható napfényre és vízesésre,mely körbeölelik a kis földöntúli paradicsomot.Szerette ezt a képet,ám ekkor egy másik kép is felsejlett benne,egy sokkal sötétebb,kietlenebb hideg környezet,melynek szellője a halál fuvallata volt.Ismerte ezt a helyet is.Megrázta a fejét,s a képek tovaszálltak.Lehunyta szemeit,ám kis időn belül simogató kezeket érzett a hófehér bőrén,mintha egykori farkasa simogatná,s tudta jól,hogy csak a képzelete játszik vele,ám nem akarta kinyitni a szemeit,hiszen akkor az álom tovaszállna,s ezt nem akarta,még utoljára érezni akarta a férfi érintését,mégha csak szellemként is,hogy emlékében az itt töltött pillanatokat őrizze meg-most az egyszer...még egyszer utoljára...

Az emlékek fájdalmasan mégis gyönyört okozva hasítanak belé.Hát mégis maradt még benne valami emberi,hiszen érez,méghozzá a fájdalmon kívül mást is.De ez csak egyetlen embernek szól,aki ugyanúgy mint ő,csak egy látszat képben ember,holott legbelül valami sokkal hatalmasabb uralja.Nem akart emlékezni tovább,ám mégis vonakodva nyitotta ki szemeit.Az ezüst gyertyatartóra nézett,melyet magával cipelt a templomból,s most az asztalon pihent.
~Vajon képes lettem volna megtenni?!~tűnődik el egy pillanatig,majd a kétség határozottsággá válik sötét szemeiben.Felállt,majd úgy döntött elég az önsajnálatból,inkább legyen gyors és fájdalommentes a férfitől való elválása,de nem akar tovább szenvedni,nem akarja magát újra az emlékek börtönébe zárni,hiszen ez gyengeség lenne tőle,amit nem engedhet meg magának...már nem...
Így még egyszer körbenézett a helyen,majd kilépett,zárta az ajtót,majd végigment a folyosón,ahol bejött,s a zöld ajtót is kulcsra zárta.Most határozott céllal indult el,méghozzá egyenesen a templom felé.s hogy ott mi is várja,nem tudta,talán a bizonytalanság...ám ő határozott volt,legalábbis azt hitte...

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*A könyvtárban egy barnahajú, középmagas, csinos lány keresgél a polcok között. Levesz egy vastag könyvet a leghátsó polcról, leül egy asztalhoz és elkerekedett szemmel olvasni kezdi. A könyv a "Szentháromság" című résznél van kinyitva...