Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

****Az egyik legmagasabb bérház tetején****

*Skatulya házakban beszűkült életek ezrei érnek véget. Mint apró szentjánosbogarak, úgy kacsintanak felé a szürke óriások szemei. Mihelyst elsötétül egy, elmúlik egy ártatlan élet. Ők napról napra élnek. Mihelyst álomra hajtják fejüket, megszűnnek létezni. Néhányuk - a kiválasztottak - talán újjászületik egy boldogabb helyen, melyet éppúgy ő teremt, mint nappali szürke világát, ám ezt képtelen meglátni. Legtöbbjüket azonban csak a semmi várja. számukra az éjszaka nem félelmetes. rég volt már, hogy az ember képzelete megtölt9ötte a sötétséget megannyi képzeletbeli meselénnyel, s általuk az Éj titokzatos megfoghatatlan méltósággá vált. manapság ez már a múlté. Az éjszaka nem más, mint a nappal hiánya. A fény hiánya. A halál. De van ennél szörnyűbb sors is. Ha valaki mindezzel tisztában van, mégsem képes életet lehelni az éjbe, csendben figyeli csupűán, ahogy örökkévalóvá válik, s felemészti lényét. Sápadt, halálfejszerű arcon az éjszaka ablaki nyílnak. Ő már rég aludni tért. De az alvás helyett ébredés jött, s a kínok legnagyobbika; az üresség. Hiába hajtotta álomra a fejét, az álom nem jött. Azt mondanánk, ez méltó, s kegyetlen büntetés egy lénynek, aki megannyi életet emészett fel. De nem, az istenek ennél kegyetlenebbek. Szellőt küldtek, mely egy fátylat hozott magával, valahonnan a rég elfeledett tájakról. A régi álmoknak csupán halvány torz mása volt ez, neki mégis vakítóbb volt még magánál a Napnál is. De ahogy az a délibábokkal lenni szokott, mihelyst kinyújtja az embere a kezét feléjük, semmivé foszlanak. Igen, az isteneknek kegyetlen humoruk van. Így érezhet a többi vámpír is, mikor megtanítja őket létezni, akár akaratuk ellenére is. Most ő ül az iskolapadban. De az ő leckéje sokkalta nehezebb, mint a többi élet és halál közt bugdácsoló ifjoncé. Csak egy szörnyűbb dolog van annál, ha az emberből kihal a remény; ha újraélesztik, majd ismét tövestől akarják kitépni.*
~Beh...ostoba vagyok.~
*Korholja magát.*
~Nem vagyok jobb, mint egy frissen beölelt. Az én utam a halál útja. Én vagyok a jobbkeze. S, mint olyan, az én szememnek csupán egy látvány rendeltetett; végignézni minden élő pusztulását.~
*visszaemlékszik a temetőben tett látogatására, a szobrok lenéző márványtekintetére.*
~Igazatok van. Ti álltok őrt élet és halál közt. Megóvjátok az élőt, s édes elmúlással jutalmazzátok, megvéditek a halottat, s békét adtok neki. Én? Én nem vagyok egyik sem. Én a pillanat vagyok, ami felett nincs hatalmatok. Ebbe a pillanatba nem lép be sem élő sem holt.~
*Egy árny kúszik a földön a háta mögé. Keserűen elmosolyodik.*
~Hát igen ketten maradtunk.~
*Azzal megfordul.*
~Tudom a dolgom.~
*Tekintetében kivételes jelenség csillan; alázat. Hát igen, akinek nincs élete, s a halált megvonták tőle, csupán egyvalakinek tartozik számadással....
Egy skatulya házban egy beszűkült élet most végetér.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Shira gondolataiba merülve sétált végig az utcán. Gondterhelt volt, a beruházás minden idejét lefoglalta. De gondolatait vágyait nem volt képes elterelni. Egyre jobban vágyott a férfi után. Egy árnyékba borult ház melletti utcába lépett, majd körbenézve egy hatalmas ugrással az aránylag alacsony épület tetejére ugrott, majd folytatta útját az égbe törő háztetők felé. Tudta hová kell mennie, érezte minden porcikájában. Egy pillanatra a Holdra tekintett, majd nem törődve semmivel hanyatt feküdt a lapos épületen, ahonnan már senki nem láthatta. Érzékeit megnyitotta, radarként kutatva a másik után. A közelben volt. Forróság öntötte el a testét, ahogy gondolataival, érzelmeivel körbefonta a sötét, rideg alakot.
~ Táncolj Velem Hercegem~ „suttogta” bele édesen az éjszakába, és tudta a férfit elérik szavai.*

*Meleg idő van. Egyre gyakrabban hagyják nyitva az ablakokat esténként. De az éj nem mindig csak felüdülést hoz....
Gyengéden fekteti vissza a gyermeket ágyába. Fiatal arcáról a pozsgák eltűntek, nyakán már nem látszik a két vörös pecsét sötét erejének köszönhetően. A szülőkkel már végzett, s mire valakinek eszébe jutnak ezekben a beszürkült időkben....
Lényeg hogy maszkabál letudva.
Ahogy egy pillanatra hidegen pillant a gyerekre, egyszerre jól ismert érzés keríti hatalmába.*
~Shira~
*Gondolja elkomorult arccal.*
~Mit akarhat?~
*Kérdezi magától kesrűen. Egy hónapja nem látta a lányt, de gondolatai mindig körülötte jártak. Sokat gondolkodott kettejük viszonyáról, ez szüli most benne a keserűséget. A lány az Élet. Minden megtestesül benne, ami távol áll Anontól. Minden, amit az angyalok védenek. Minden, ami fölött nincs hatalma. De ennek ellenére ők egyek. Egymásba fonódnak, mint a halál és az élet. Ezért hát, meghallva a hívást, még egy utolsó pillantást vet művére, és eltűnik a házból.
Vakon is odatalálna a lányhoz. Mintha csak egy éjjeli lepke követné a távoli fényt. Halkan suhan a házteőkön át, s nesztelenül ér földet. Csendben megáll az árnyékban. tudja, a lány érzi jöttét, így nem is szól, csak vár.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Shira arcára édes mosoly kúszott. Érezte hogy a férfi közeledik, olyan gyorsasággal melyet halandó nem foghat fel. Shira nem nyitotta ki a szemét, mégis minden porcikájában érezte a jöttét. Bőre alá kúszott a másnak halált hozó, számára mégis olyannyira éltető hideg érintés, amely a férfi jelenlétét kísérte. Talán maga a Halál simogatása volt az, melyet Shira minden egyes alkalommal érzett, ha a közelben volt a másik. Talán a Halál csupán bérencét kísérte, és ilyenkor adózott a munka mellett némi kedvtelésre. Shira lassan nyitotta ki a szemét. Mosolya átszellemült volt, ahogy felült, majd pillantását a férfi tekintetébe fúrva könnyed, és elegáns mozdulattal állt fel. Lépteit a vámpír kifinomult füle is alig hallotta, szinte lebegni tűnt a tetőn a sötét éjszakában. Ahogy közeledett, lelkük szorosan egymáshoz simult, érzékeik sötét kötelékként fonódva láncolták őket a másikhoz. Shira nem érzékelte a gravitációt, a lépések súlyát. A férfi húzta magához, egyre közelebb. Nem szóltak semmit, nem kellett. Mindketten tudták mit érez a másik. Nem voltak titkok vagy korlátok. Valami megváltozott a hónap alatt, mióta nem látták egymás. Shira hosszú éjszakákat töltött a sziklák tetején bámulva a város, és utána vágyódva. Ahogy farkas alakban figyelte a város pislákoló fényit, rájött hogy csak egy út létezik…nincs több vagy más. Látnia kellett a férfit, itt volt az ideje, hogy közös táncuk végre elkezdődjön.
Hófehér ujjai kérdés vagy kétely nélkül gombolták végig a férfi ingét, majd gyengéden simították márványszín bőrét. A vámpír nem rég ehetett, már-már halandó melegségű volt. Shira két tenyere a fekete anyag alá csúszott, majd még mindig a férfi tekintetébe fonódva végig simította mindkét karját, könnyedén segítve az anyagot a lapos tetőre. Teste a férfihoz simult, ajka határozottan csókolta végig a nyakát. Pillanatokra elidőzött a fehér bőr alatt lüktető ér felett, majd tovább siklott, gyengéden harapva meg a férfi fülét. Elhúzódva újra a másikra nézett egy pillanatra, majd ameddig csak lehetséges, tartva a szemkontaktust, gyengéden szájon csókolta, de a csók a gyengédség mögé bújtatva is követelt, és nem tűrt ellentmondást. Ujjai finom ostorként fonták körbe a férfit, aki olykor pillanatokra emberinek tűnt. Majd a lány keze a magasba emelkedett, és hajából egy ezüst hajtűt húzott ki. Tejföl szőke fürtjei, amelyek a fogyó Hold fényében már fehérnek tűntek, a hátára omlottak. A szél körbefogva őket, játszott a lány tincseivel, angyallá varázsolva Őt. Az hegyes tőrszerű tű a csókjai nyomán a férfi mellkasának szegeződött, majd lassan útnak indult köldöke felé, vörös ösvényt hagyva maga után. Anon meg sem rezzent, ahogy már-már feketének tűnő vére hatalmas cseppekben gördült le a makulátlan bőrén. Shira ahogy rá nézett, nem volt kétség a tekintetében. Hosszan csókolta meg ismét, majd ajkai könnyedén futottak végig a férfi nyakán, egészen a seb széléig. A mozdulat egy pillanatra megtorpant, majd nem hagyva időt a felesleges töprengésre, ajkai engedelmeskedve vágyának, ösztönének, tudatának, gyengéden csókolta meg a bíbor virágot bontó vágást. Ahogy szájában érezte a férfi vérének jellegzetes ízét, ujjai szorosan a másik kezébe kulcsolódtak. A gyengédség tovaröppent, Shira ajkai mohón tapadtak a sebre, elvéve azt, amit már rég az övé volt, csak eddig nem tudta hogyan kaphatná meg. *

*Ahogy megpillantja a kopár tetőn fekvő lányt, az jut eszébe, hogy sok száz év után valami ilyesmit érezhetett Prométhusz, mikor a saskeselyű leereszkedett az égből.*
~Bár tudja, hogy a jövevény, csak kínt okoz, és pusztulás jár a nyomában, az örök magányban, mégiscsak ő az egyetlen igaz társa. Groteszk szeretet. Hát, igen, ilyen a lélek. Annyira vágyik a társ után, hogy még a pokol ezer kínját is megszépíti, csakhogy megkapja azt...~
*Gondolatmenetét megszakítja, hogy Shira felkel a földről, és elindul felé. Valami más lett, rögtön érzi. Most nem a mártírok szépségét látja a lányban, ahogy sorsukba beletörődve a bitóra lépnek. Nem, ez valami más. Ez valami sokkal földöntúlibb. Érzi a farkas örömét, az őszinte vidámságot, hogy találkozhatnak. Csodálja a lányt, csodálja minden léptét, és...igen...szereti. Tudja, mindennél biztosabban. Ez nem lopott érzés, mint korábban, ez az övé, csakis az övé. S ez az érzés olyan erős, hogy - bár a mindent elnyelő űr veti rá fátylát, s ezért maga is hidegnek és kegyetlennek tűnik - mégsem tudja megrontani,mint minden mást, amihez csak hozzáér. Ez romlatlan marad. Hogy miért? Egyszerű. A lány felett nincs hatalma, s így az elmúlásnak sincs hatalma semmi felett, amit Shirával kapcsolatban érez. Nem érvényesül akarata a lány felett, ezt már megtanulta, de talán így van jól. Sőt biztos, hisz az ő akarata a mélyből ered, ahoa nem hatol le a fény, s így akaratának tárgyát is lerántja a mélybe. De Shira nem a mélység gyermeke. Soha nem volt az, és soha nem is lehet azzá tenni. Ő az élet. Figyeli minden lépését, minen mozdulatát, s könnyűnek érzi lelkét - ha van még neki, és nem csak egy darabka sötétség munkál benne - , mintha a halál megkegyelmezett volna hű szolgájának, s felmentette volna időlegesen szolgálatai alól. Egy pillanatra felselyik benne, hogy ez csak átverés, egy gonosz csapda, s a következő pillanatban ezernyi kínt kell kiállnia könnyelműségért, de aztán arra jut, hogy nem baj. Élvezi a pillanatot, s nem érdekli, hogy talán a következő sosem jön el, hogy elnyeli a pusztulás őt, a házat, a világot. Mit számít ez? Hisz, itt és most azzal lehet akit szeret. Az egyetlennel ezen a világon.
Tekintetük és lelkük egybeforr, ahogy odaér hozzá a farkas. egy szó nélkül hagyja, hogy kigombolja ingét, mely aztán megadólag hullik a földre. Érzi a lány finom ujjait, melyek jóleső melegséget adnak hideg testének. A lány hozzábújik, mire ő oltalmazóan átöleli. karjai most csak védelmet nyújtanak, nem követelést, vagy parancsot, de a védelem feltétlen és mindenre kiterjedő. lelküt összeolvad, s minden kis rezdülése közös lesz, ahogy ajkaik találkoznak, s megkezdik kezdetben lassú majd egyre gyorsuló táncuklat. Játékosan és gyengéden harap bele a lány felső ajkaiba vigyázva, hogy ne okozzon sérülést. Ekkor Shira ajkai felfedezőútra indulnak. halkan sóhajt, s megadólag dönti oldalra fejét, még több szabad területet adva nyakán.*
~Akasztják a hóhért?~
*Röppen át egy kósza gondolat agyán, mire halványan elmosolyodik. De téved. shira fogai gyengéden rzáródnak fülére, amitől még szélesebbre húzódik mosolya. tekintetük ismét találkozik. nincs szükség arra, hogy lelkéig hatoljon pillantásával. Lelkük már rég egy. Ajkaik ismét egy csókban találkoznak, ám rögtön el is válnak, ahogy a lány előhúzza hajtűjét, majd érzi az éles, ám jelentéktelen fájdalmat, mely a köldöke felé tartó eszköz felszánotta hasát. A sebre mintegy gyógyírként hatnak a lány csókjai. De ez csak egy pillantig tart. Érzi a feltámadó vágyat, s a fokozódó tüzet, mely arra sarkalja, hogy vérét vegye. Ha akarná, egy pillanat alatt begyógyíthatná a sebet, de nem teszi. E helyett lehunyja szemeit, és egy hosszú elnyújotott sóhajjal nyugtázza a lány erőfeszítéseit. Kezeit egymásba fonódnak, mintegy jelezve, hogy most már elválaszthatatlanok, s ez ellen nem tehet semmit, sem az Élet, sem a Halál.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* A férfi testéből felszakadó sóhajt, hűvös érintése követte. Az érintés, amely halált osztott, mindenhol és mindenkor. Mégis most a világot kínálta, olyan gyönyörűnek, ahogy az már nem is létezhet. Hideg ereje forró tűzként perzselte Shira testét, ahogy vére örök láncot kovácsolt kettőjük között. Lelkük végérvényesen eggyé vált, és szédítő, örökre szóló táncba kezdett, magával rántva testüket. Shira tudta ezentúl mindentől elszakad, ami élő, és mégis minden örök lesz, teljes harmóniát adva a halállal, amely szintén részesévé válik. A férfi vére forrón töltötte fel érzékeit, majd a benne szunnyadó farkas ereje kiteljesedve robbant ki a testéből, és örök kötelékbe fonódott a férfiból előkígyózó hideg erővel, és tudással. Shira tűzben égő szemekkel egyenesedett fel, ajka bíborszín csillogott a szégyenkező Hold sápadt fényében. A férfi Földöntúli, és elégedett mosolya Shira ajkára is pillanatnyi mosolyt csalt, ujjai gyengéden futottak végig a másik arcán, tartva a tekintetet, amely mindent elmondott, amely most már mindent megadott. Hosszú ideje vártak már erre az Istenek, hogy végre beteljesedve, izgalommal szemlélhessék morbid művük kiteljesedését. Shira ajka a másikéba fonódott, majd ujjaik szoros köteléke szétvált, és a nő egy pillanatra eltávolodott. A férfi ajkán még mindig látta az elégedett mosolyt, a tudatot, hogy most először kérés nélkül mindent megkap, amiben talán már kételkedni kezdett. Shira ruhájának pántja könnyedén adta meg magát az érintésnek, majd hangtalan sikollyal csúszott a hófehér atlaszselyem a földre. Ahogy lassan újra a férfira emelte tekintetét, hosszú selymes haja előre hullva jótékonyan takarta gyönyörű alakját. Talán ha a vámpír nem látja a tekintetében tomboló vihart, maga is elhitte volna azt a furcsa látomást, ahogy egy érintetlen szűz áll előtte. De Shira már nem játszott, már oly rég óta unta a zenét, amire csak egyedül perdült táncra. Hófehér karja a férfi felé nyúlt, hívva, csábítva a táncra, ami minden megváltoztat majd, ami életet vesz, és életet ad. A Hold egy pillanatra a felhők mögé rejtőzött, mintha csak pirongott volna, de egy másodperc múlva a kíváncsisága győzedelmeskedett, és újra teljes fényével ragyogott rájuk.
~ Kellesz Nekem…és a Tiéd vagyok~ gondolatai édes illatú hálóként fogták körbe a férfit, a lelke mélyéig hatolva. Már nem volt választás. Már csak a pillanat volt, aminek élniük kellett, különben mindketten örökre elvesznek.*

*Érezte, ahogy a lány ajkai vadul tapadtak sebére, s kezeik egyre szorosabban összefonódtak. De nem ő volt az egyetlen, aki lényének egy részét feláldozta. Érezte, ahogy kicsúszik a halál kezei közül. A sötét árny, mely mindig a nyomában járt, s akinek hírnöke volt ezen a földön,egyre homályosabbá vált. Szavait már nem is hallotta, nem is figyelt rá. Valami lelkében növekedni kezdett. Egy apró szikra, egy pislákoló láng a végtelen ürességben, mely egyre határozottabban kiáltja a sötétségbe kacér dalát, s pimaszul birokra kel a végtelennel. Igen, az Élet magja kezdett csírázni a semmi kopár talaján. S bár az élet mellettéppúgy jelen volt a halál, többé már nem csupán tátongó, mindent elnyelni kész üresség. Képes adni. S a lángra ugyan rávetül a halál ránya, de ez csupán árny, s aki látja az igazságot, annak nyilvánvaló, hogy romlatlanul táncol benne, amit az angyalok annyira védenek, s aminek oly kegyesen véget vetnek ha eljön az ideje. csak annyira volt élő, amennyire a lány halott, de ez sokkalta több volt,mint amit bármely kárhozott remélhet. Most már végérvényesen eggyé váltak. Ketten indultak el egy úton, mely nem tartozik egyik Úrhoz sem, mely felett nincs hatalma sem időnek sem térnek. S hogy hova tart? Sehová, és mindenhová. öncélú, akárcsak az élet, s örök, akárcsak a halál.
A lány felemelkedik, s tekintetük ismét egybeforr. Szenvedély lángol mindkettejük szemében. Tűz, mely erősebb minden élőnél,és minden halottnál. A mindent elemésztő vágy, mely, ha most megakadályoznák beteljesülését, az egész világot romba tudná dönteni, csakhogy beteljesedjen. Shira a vér pecsétjét nyomja Anon ajkára, kinek szája még mindig elégedett mosolyra húzódik. Ekkor ismét szétválnak, és a lány megszabadul ruhájától, mely világuk utolsó bástyájaként földre rogyva. Egy hosszú pillantig csak áll és nézi Shirát, aki szinte földöntúli tüneményként jelenik meg előtte a maga természetes fedetlen szépségében. Lelkük egyszerre rezdül, ahogy a vágy lánjai ellentmondást nem tűrően csapnak fel. A lányhoz lép, s gyengéden átöleli. Kezei lágyan simítják végig Shira haját, lágyan kényeztetik a lány hátát, derekát...Arcuk csupán centiméterekre van egymástól, így a szemkontaktus megszakad. Sóhaja alig hallható. Szinte csak sejteni lehet, ahogy nyelvével eltávolítja ajkairól a lány szájáról rájuk került vért, majd ajkaik ismét elkezdik táncukat. Először csak lassan, majd egyre szenvedélyesebben. Ahogy a csók egyre hevesebbé válik, úgy nő a szenvedély simogatásában is. A nemrég lopott család vére felmelegíti a bőrét. Bár teste valamivel melegebb lesz ugyan, de bőrének színe mit sem változik. Marad ugyanaz a márványfehér, s úgy is érzi magát, mint egy szobor. Egy pillanatörök lenyomata, melybe a vágy tüzét zárták, s lángol az idők végezetéig.*

Halandó

*Estére már sikerült minden cuccát felhordania dobozokban.
Úgy gondolta majd más nap kipakol, most az is elég ha az ágy szabad.
De lelke mélyén érezte, hogy sosem fog igazán beköltözni.
Mire éjfél lett már rég az igazak álmát aludta.
Másnap korán kellt mert meghallgatásra indult.
Az egyik irodába könyvelőt kerestek.
~A papírok meg vannak, én megvagyok azt hiszem más nem kell~
*És elindult az irodanegyed felé..*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

*A világ zaja hirtelen elcsendesedett, ma éjjel nem kellett félnie senkinek, hisz a Halál zsoldosát szabadságra engedte. Nem önként, és nem is dalolva, csupán tehetetlenségében engedte szabadon a mindig hű szolgát, hogy miután az élet forrósága megérinti, újra ridegen magához szólítsa. De már ez sem számított, már nem volt idő mérlegelni a következményeket, a holnapot, ami majd kételyt hoz. A zene, amely belőlük fakadt, amit a kezdetek óta egymásnak játszottak, most két szólamba fonódva tökéletes harmóniát alkotott. Most először ugyanazok a hegedűk, ugyanazt a dallamot játszották, és ők végre kéz a kézben indultak a parkettre, egy olyan táncban, amely már sosem érhet véget. A férfi előtt állva szemében a mindent éltetőt tűz égett, ami lángra lobbantott mindent, ami a környezetében volt. Ahogy a vámpír közelebb lépett, karjai ölelően fonták körbe a lány Holdfényben fürdő testét. Ujjai gyengéden, mégis követelőzően simultak a lány gerincére, maga felé húzva az évek óta ellenkező nőt, aki most végleg behódolni készült a halál előtt. Nyelvének puha érintése eltörölte a lány ajkáról az árulkodó vércseppeket, majd gyengéd erőszakkal követelte a további jussát. A férfi minden mozdulatával adott, és elvett, de sosem többet, mint amennyit a pillanat megadhatott. Megfontolt ridegségét pillanatok alatt igázta le a lángoló szenvedély, elemésztve és mégis teret adva az élet és halál örökös keringőjének. Shira teste a férfihoz simult, ajka behódoltan engedelmeskedett a másik csókjának, gyengéd, játékos harapásainak. Üvegszerű körmei gyengéden futottak végig a férfi lapockáján, forró érintése nyári szellőként kísérte végig testének ívét, feszes hasának vonalát, ujjai pillanatokig időztek köldökének vágásán, majd mintha csak tovább üldözné valami erő, ujjai menekülve siklottak tovább, a férfi combjára. Érezte hogy érintését követve a holt test életre kel, az izmok halandó táncra perdülnek tenyere alatt. A férfi hűvös érintése mostanra már követelt, és Shira már nem félt neki megadni bármit is, hisz tudta, Ő is kap. A tánc csak így lehetett közös, és ezt mindketten tudták. Hűvös ujjai a lány gerincét simították, miközben a másik beleremegve az érintésbe a csókot megszakítva hangtalanul kapott levegő után. Ahogy pillantásuk találkozott, Shira zuhanni kezdett a feneketlen mélységbe, de lent nem a reménytelen űr várta, hanem Ő. A lány kissé átszellemültem mosolygott a másikra, majd megfogva kezét az ajkához emelte, és egy pillanatra meghazudtolva a szenvedélyt, lágy csókot lehelt a tenyerébe, adózva a szerelemnek. Szerette, és nem kellettek szavak vagy közvetítő gondolatok ahhoz, hogy a másik ezt lássa. De az idill csak egyetlen pillanat volt csupán, a férfi kezét a saját nyakára csúsztatva forrt újra csókba az ajkuk. Már nem voltak tovább korlátok, nem voltak tabuk, vagy kérdő tekintetek, amelyek felesleges engedélyekért kuncsorogtak. Ahogy a férfi hideg, és ősi ereje körbe fogta a lányt teljes valójában, a farkas fizikailag megrogyott a súly alatt. Testété kellemes mégis aggasztó libabőr lepte el, ahogy lelkében tudatosult a halál ereje. Most döbbent rá, hogy a férfi erősebb minden lénynél, akit ismer. Rádöbbent, ha most megálljt intene hirtelen, a felszabaduló energiája olyan pusztítást végezne, amilyet még rémálmaiban sem látott ez a kárhozatra ítélt város. Érezte, ahogy a teste lassan a talaj felé közelít. Pillantásuk újra összefonódott. Talán látta a férfi a gondolatait, a döbbenetét, de tudhatta ez már mit sem számít. Itt már nem a kényszer vagy a félelem az úr, hanem a vágy. A vágy amely uralkodik föld és ég, élet és halál felett. Amely most tőlük követel, ahol most a két ősi ellenség volt az áldozat az oltáron.*

*Nem tudni a Halál üvölt-e ebben a percben a tehetetlenségtől, amiért el kell engednie egyik csatlósát, vagy épp kihúzza magát büszkeségében, mivel koronájára méltó ékkő készül; egy szolga, aki a sötét lényében ott hordozza az élet ragyogását. fejedelmi ékszer. Sok mítoszt beszélnek a régiek, melyek Élet és Halál frigyéről szólnak. Hádész lányrablása...Parvati kínkeserves aszkézise, hogy hitvese felismerje, és méltónak találja magához...ezek mind kétségbeesett, és egyoldalú próbálkozások voltak. ha csak egy kis igazság is van ezekben a régi történetekben, nos, akkor mind az Élet, mind a Halál most nagyon boldog lehet. Bár a regék arról tanúskodnak, hogy ők bár örökké együtt léteznek egymás mellett, soha nem lehetnek egymáséi, most szolgáik által beteljesülhetett frigyük.
Gyengéden öleli át a lányt. Ujjai lágyan simítják végig makulátlan bőrét felfedezve testének minden pontját, míg végül megállapodnak csípőjén. De ez csak pillanatnyi pihenő, s csak arra szolgál, hogy közelebb húzza Shirát magához. Ezután kezei folytatják felfedező útjukat, ám két különböző irányban. Hideg ujjaiba melegséget sugároz a vágy tüze, ahogy a lány testének hullámait szelik. Keze néhol elidőzik egy-egy pillanatra, de csak azért, hogy utána újult lelkesedéssel folytassa útját. Ajkaik közben - mint pattogó lángnyelvek - folytatják táncukat. A benne lobogó tüzet csak tovább növeli, hogy közben a lány sem tétlen. Érintése nyomán egy csapásra harsány nyár terem a maga bőségével és harsány pompájával ahol korábban csak zord hideg tél honolt. S ez még csupán a kezdet. Ekkor ajkaik elválnak megszülve a sóvárgást a másik után. tekintetük találkozásával lelkeik lehelnek egymás arcára csókot, s fonódnak immár elválaszthatalnaul össze. Shira játékosan megcsókolja tenyerét, mire ő gyengéden érinti meg ujjaival ajkát tovább húzva a pillanatot, s ezzel tovább szítva szenvedélyüket. egy pillanat csupán, de ez is elég ahhoz, hogy mikor keze a lány nyakára kúszik, s ismét csókban forrnak össze, a vágy talán még erősebb mint korábban. Keze elidőzik Shira nyakán lágyan kényeztetve azt a területet, melyet talán az emberi testből legjobban ismer, majd lassan követi szőke hajának hullámait. Ujjai hol elvesznek a fürtök közt, hol előbukkannak lágyan kényeztetve a farkas testét.
Fényesen ragyognak a csillagok. Fejük felett a Hold néma cinkosként néz le rájuk. Ő nem fogja látni a holnapot, mely talán kételyt szül majd, de ez így van jól. Ez a Hold frigye, s hogy a Nap mit lát, már nem érdekes.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

*A világ megszűnt létezni, nem volt se Föld sem Ég, se Hold sem Csillagok. Nem volt más, csak Ők ketten a maguknak teremtett világban, hol sem az Élet angyalai, sem a Halál bérencei nem szabhatnak korlátokat, és szabályokat. Mintha távolból hatalmasat dörrenés rázta volna meg az eget, miközben egy cikázó villám a pillanat tört részére nappallá varázsolta a sűrű éjszakát. Shira akaratlanul is felkacagott, halk hangja édesen csengett, ahogy átfutott az agyán a gondolat, hogy a játékos kedvű Istenek most döbbentek rá, mekkora hibát vétettek, de már Ők is tudják, kegyetlen játékuknak következménye, eme bűnös, már soha fel nem bomló szövetség. Tudták, nincs más választásuk, csak a felhők kényelmes páholyából végignézni, ahogy az Élet lángolva, a Halál kéjes ölébe simul. A két út mely eddig fényesen kövezve mutatta az irányt, most szertefoszlott, az enyészeté lett, de csak azért, hogy valami újat hozzon létre, ami csak kettőjüké, amin nem szól más zene, amit nem érint más.
A lány forró ujjai a férfi derekának feszes vonalát simították. A gombok halk sóhajjal adták meg magukat érintése nyomán, mintha csak az első pillanattól tudták volna sorsukat. Ahogy minden lepel a földre hullott, forró csókjai a féri nyakát simították, mint egy gyengéd tavaszi szellő, mely megnyugvást hoz,és sóhajt követel. Érezte, ahogy a másik hűvös érintése pillanatokig elidőzött karcsú nyakának ívén, vágyódva simítva végig hófehér bőrét, mely alatt egyre szaporábban lüktetett a kék ér. De az érintés egy pillanat múlva tovasiklott, követelve mindent, amit csak megkaphat. Ahogy a vámpír ellentmondást nem tűrő gyengédséggel húzta magához a lányt, Shira halkan sóhajtva, engedelmesen, egész testében hozzá simult hűvös bőréhez. Nyelve óvatosan simította végig a férfi, még alap állapotában is hegyes szemfogait, miközben mások számára érthetetlen mosolyra húzódott a szája. De mindegy volt, hisz senki nem láthatta őket, a másiknak meg nem kellett magyarázni az okokat és a miérteket. A lány ajka gyengéden siklott végig a vámpír állán. A mozdulat egyre többet követelve perzselte végig a férfi márványszín mellkasát, elidőzve a hasfalán lévő – valószínűleg még halandóságában szerzett- hegen. Ujjai kéjes tánccal követték csókjait a fehér bőrön, ahol a Shira okozta hosszanti vágásnak már nyoma sem volt. Halk sóhaja hideg szellőként simogatta végig a lány érzékeit. Shira karjai felnyúltak, végig simítva a másik nyakát, figyelmét kérve egy pillanatra. Újra felegyenesedve, nyelve játékosan simította végig a férfi ajkait, majd hátrébb lépve kezét a másik tenyerébe csúsztatva, gyengéden maga felé húzta, szemével kárleve, tartson vele. A máik ajkára egy pillanatra újra elégedett mosoly kúszott, talán a fölény is megcsillant egy pillanatra szemében. De Shirát már rég nem zavarta, csak egy hasonló cinkos mosollyal válaszolva kezdet húzni a férfit a tető sima betonja felé. Pillantásuk újra hosszú másodpercekig egyé vált, figyelve a másik minden apró rezdülését. Shira haja csillogó uszályként terült el a tetőn, amely hűvös volt, de a lány mégis forrónak érezte. Kételytől és mérlegeléstől mentes pillantása félszegen a férfira szegeződött. A szeméből sugárzó, vágyakozó könyörgés a férfi tudatának legmélyére fészkelte magát, olyan stabilan, hogy Shira érezte, soha nem fogja tudni eltörölni ennek a pillanatnak az emlékét. A lány nem mozdult, csak várt. Lázban égő türelemmel várta a Halált, akinek immáron a hitvese volt az idők végezetéig*

*Halk morajlás hallatszott a távolból. Valahol kitört a vihar. Mintha csak a vágy nem bírta volna tűrtőztetni magát, s az elemek vad táncában engedné szabadjára féktelen, mindent elsöprő erejét. De az is lehet, hogy az Istenek pillantása találkozott, s mikor végtelen száműzetésük során a hideg semmiben újra megpillantották az oly rég látott, soha el nem feledett szmpárt, melyet utoljára a világ teremtésekor láttak, szabadjára engedték érzelmeiket, s talán a viharral az Ég nyújtotta kezét a Föld felé, hogy egy örökkévalóság után újra együtt lehessenek. "Ahol a Föld és Ég összeér, élet fakad." Régi monda, talán sosem volt igaz, de ma este beteljesült.
Némán tűri, hogy a leplek elhagyják testét. Most ott állnak egymással szemben őszintén és tisztán, ahogy tiszta a megrontatlan élet, és a soha véget nem érő halál. Nincs már szükségük alakoskodásra, leplekre, melyekkel elfedik az igazságot. Mikor a lány hozzásimul, fokozódó szenvedéllyel ölei magához. érzi, a benne tomboló tűzvihar mrá nem sokáig tűrtőztethető. Úgy érzi, ha nem enged szabad utat a vágynak, az szétveti testét, és elpusztít földöntúli haragjában mindent, ami csak elé kerül. Ajakai mosolyra húzódnak, mikor érzi Shira nyelvét, mely szemfogait fedezi fel. gyengéden rá is harap, de vigyáz, ne okozzon sérülést, vagy nagyobb fájdalmat a kelleténél. Szenvedélye ölelésében ölt alakot. Ujjaiegyre hevesebben kényeztetik a lány hátát, majd derekát. Ekkor egyik kezének érintése sokkal lágyabb lesz, s ezzel egy időben, kettejük közé siklik, s ott folytatja, amit elkezdett. Szinte alig érezhetően kezdi, mint mikor a harmat kiül a fűszállra nyári reggeleken...mielőtt azonban folytatná, Shira eltávolodik, s húzni kezdi a tető betonja felé. Egy pillantra megtorpan, mintha csak kéretné magát, s arcán hamiskás mosollyal csak nézi a lányt. A szemében lángoló tűz azonban elárulja, s nem is játszik tovább. A lány mellé heveredik, s ajkaik, akik már szinte lángolnak, annyira vágynak egymás után - akárcsak gazdáik - ismét hűsíthetik szomjukat a másik ajkairól. Oldalán fekszik, egyik könyökén támaszkodva, hogy a másik fölé hajolhasson, s közben ujjaival szinte egy szellőt is megszégyenítő gyengédséggel kezdi kényeztetni a lány láált. keze ezután továbbsiklik nyakára, majd követi szőke hajának útját.
Fülében vad ritmust ver a vér, ahogy a vágy egyre tovább fűti, s ez elnyomja a távoli morjat, mely talán már el is halt. Talán a vágy abbahagyta a tombolást, mert tudja, nemsokára eléri, amit akar. Talán az isenek ismét egymásra találtak. Talán csak a pillanatot várják, hogy a két szerelmesben ezt megtegyék. Ezt csak ők tudják biztosan.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

*~ Mily szenvedély az melynek a Halál a szülőatyja?~ fut át a gondolat a lány agyán, ahogy a másik elnyújtott mozdulatait figyeli, ahogy úgy játszik a lány testén, mintha csak egy különleges, drága hangszer lenne, ami csak neki muzsikál. Ujjai játékosan túrnak bele a férfi félhosszú hajába a tarkóját simítva. Egy pillanatig elnézi a másikat…mozdulatai, vágya már-már emberinek tűnik. Soha senki nem látta, és nem láthatja majd ilyennek, csak a lány. Soha nem derül majd ki, hogy a rideg és kegyetlen szívében egy hófehér rózsa virágzik. Igaz töviseivel együtt, de attól még romlatlan és tiszta. A férfi ujjainak gyengéd mozdulatai megtörik gondolatainak furcsa folyamát, mely pillanatok alatt foszlik szerte, teret adva újra a vágy kegyetlen birtokvágyának. A lány teste végigremegett a másik érintése nyomán, forró lehelete végigsimította a férfi nyakát, ahogy a halk, kéjes sóhaj elhagyta ajkát. Menekülve csókolta meg a férfi nyakát, fogai pillanatnyi sürgetést követelve súrolták a másik bőrét. Nyelve hosszú pillanatokig játszott a férfi nyakán lüktető érrel, tenyere forró tűzként siklott egyre lejjebb a márványos hasfalán. A lány retináján egyre jobban látható apró sárga pettyek mutatták, most már „mindenki” itt van, akinek csak kell. Érezte a benne tomboló farkast, aki elégedetten szemlélte az eseményeket, ösztönösen hajtva a lányt tovább. Shira tudta a férfi is érzi, hogy mozdulatai vonzata nem csupán a lány testének válasza, ahogy egyre közelebb simulva megvonaglik, hanem valami ami sokkal ősibb és sokkal több ennél. A nő édes szövetségre lépett a benne lakozó vaddal, aki olyan fájdalmasan gyengéd szenvedélyt kölcsönzött mozdulatának, hogy érezte ahogy az oly rég óta halott testet émelyítő remegés járja át. Sejtelmes sárgás fényben izzó sötét szemei a férfira szegeződtek, majd könnyedén felemelkedve került fölé, hogy egy futó csók után eleget téve önön vágyának, ajkai bejárhassák a férfi egész testét. Ahogy nyelve vágytól perzselve simította egyre lejjebb a férfi hűvös bőrét, karja könnyedén siklott felfelé oldalán, ujjaival elérve az ajkát simították végig, még jobban szítva a férfi vágyát. Hűvös sóhaj keveredett az éjszaka vágytól terhes levegőjében. A Hold pironkodva figyelte lányát, de már túladva aggályoskodásán teljes fénnyel ragyogta be a szövetségre lépő ősi ellenségeket. Hűvös szellő táncolt a bőrükön, próbálván hűteni szenvedélyüket, de jól tudta küzdelme meddő és felesleges. A lány egész testében a férfi oldalához simult, majd újra elérve ajkait némán összefonódott erősítve égbe kiáltó kötelékük. A távolban farkasok halk zenéje kísérte mozdulatait. A nő akaratlanul is elmosolyodott, és egy pillanatra a Holdra emelte tekintetét. Talán köszönetet mondott, talán imát…maga sem tudta.*

*Új erő jelenlétét érzi. Shirából sugárzik. Valami vad, valami ősi szellem, mely régről fakad mint maga a vadászat, kegyetlen, mint a ragadozó utolsó ugrása és gyors, mint az utolsó haraps, mely a prédának halált, a vadásznak életet jelent.*
~Farkas~
*Fut át a gondolat agyán, ahogy az ősi szenvedély egyre erősebben kiáltja a világba jelenlétét. A kiáltást azonban csak a vámpír hallja meg, s elmosolyodik hatására.*
~Most vált teljessé a kép.~
*Gondolja még búcsúzóul, mielőtt a vágy vörös köde végleg elméjére telepszik. nem gondolkodik többé, őt is magával ragadja az ősi szenvedély, mely a lányból sugárzik. Ehhez járul még a halál bölcsessége; ha valaki örökké létezik, akkor sohasem létezik, s egész léte egy pillant csupán, s ezt a pillanatot érékelni kell, minen érzékkel rátapadni. A két erő csatájának harcmezőjévé válik. nem tud mást tenni, mint elengedni magát, és hagyni, hogy Shira kényeztesse. A lány ajkai megannyi apró lángocskát gyújt testén, melyek aztán összeolvadnak, s a férfi testét egy merő lánggá változtatjá; a vágy tüzévé. Légzése egyre szaporább lesz, ahogy a farkas egyre lentebb halad. Ajkaik következő keringőjénél csókjával megindul a tűz a lány felé. Úgy érzi, ha a vágyat továbbra is magában tartja, az szétveti, így hát most rajta a sor. Apró csókokkal indul meg először Shira füle, majd nyaka felé. Ismerős jelenet. Most azonban nem kell félnie a lánynak. Bár elidőzik a számára oly kedves területen, s fogai elővillannak, csupán néhány játékos harapás erejéig marad, utána indul tovább. lágyan ring sóhaja a kulcscsont ívén, majd tovább suhan. Ajkai követik a lány testének íveit, néhol kicsit megtorpan, s aprót harap, ám csupán ajkait használva. Mikor eléri a köldököt, alig érezhetően belfúj, majd egy apró csókkal jelzi, hogy éppen hol jár, ám itt semm időzik sokáig. nyelve néha előbukkan, s segít ajkainak felfedezni shira testének minden szegletét. Feljebb kúszik, s ajkaik egy mindent elsöprő csókban egyesülnek Eközben lágyan átöleli, majd óvatosan felé kerekedik. Egy szenvedélyes, lassú, gyengéd ölelésben olvadnak össze, ahogy még soha.
Fölöttük a Hold csak mosolyog, s letekint az árnyra, aki eddig tehetetlenül szemlélte az eseményeket. A sötét alak visszanéz rá, majd a párra vetül tekintete. halk sóhaj tör fel belőle, majd folyamatosan a Holdra meredve köddé foszlik. Hogy hova ment? Ezt csak ő, és a Hold tudná biztosan megmondani.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Ösztönös gyűlöletük utolsó bástyája a pillanat tört része alatt omlott a földre, mintha sosem létezett volna. A férfi minden csókjával tudatosan lökött földre egy-egy téglát az amúgy is labilis építményről. Ajkának hűvös érintése, mindenki számára halált hozó csókja most gyengéd imádattal adott gyönyört. Szemében már nem volt fölény, csupán a tudatosság, hogy nincs többé csak a lány vagy csupán csak Ő. Már egyek a végtelenségig, széttéphetetlenül. Míg az egyik él, a másik is fog, de ha egyiküket végleg elszólítja a halál, a másik sem létezhet nélküle. Shira ujjai a férfi hátára simultak, majd gyengéden a derekára futottak „tehetetlenségükben”. A vámpír aki már oly rég óta halott volt, egyetlen éjszaka erejéig újra maga lett az élet. Ahogy a lány fölé került, pillantásuk néma szövetségesként simult egymáshoz, akárcsak testük. A lány pupillája hirtelen kitágult, majd halk sóhaj szakadt ki tüdejéből, ahogy egész testében végigremegett. Futó csókot lehelt a férfi ajkára, majd hosszú pillanatokra elrejtőzött a másik nyakába bújva, mintha szégyellné reszkető pillantását, ami immár a másik tulajdona volt mindörökké. Ahogy testük tökéletes harmóniában mozdult a hegedűk émelyítő hangjára, a lány körmei a férfi vállába mélyedtek. Mozdulata nem fájdalmat vagy ellenkezést szült, csak egy újabb bástyát rombolt porig a szenvedély nevében. Tekintete kétségbeesetten fonódott a máik pillantásába, ajka remegve nyílt résnyire, miközben szeméből egy könnycsepp gördült végig az arcán. Tudta, minden lépéssel közelebb táncolnak a szakadékhoz, amelybe együtt fognak belehullani, és elvesznek örökre. Ujjai remegve futottak végig a férfi ajkán, vágyva rá, hogy a pillanat örök legyen. A vámpír tekintetét fogva tartva feje kissé oldalra billent, szabaddá téve nyakának kecses ívét. A kéjtől lüktető ér kéksége átragyogta makulátlan bőrét. Mosolya bizalmat sugárzott, már-már kért, miközben Ő ajánlkozott, és Ő adott. Ujjai újra végig simították a férfi ajkát majd tarkójára futva, végig simították a gerincét. Szeme lecsukódott, lélegzete felgyorsult. Teste minden ízében reszketett, úgy mint még soha. Az Övé volt, már minden porcikáját birtokolta, a lelkével együtt.*

*Ketten maradtak csupán. Az egész világ, élő és holt megszűnt létezni számukra. Együtt hajóztak a zene dallamfodrain, mely már csak nekik szólt, s életük minden pillanatát végigkíséri ezentúl. A dallam először lágy volt, lassú, és andalító, mint egy ópiumbarlang égbe vágyakozó füstfelhője. Minden idegszála a másikra tapadt. Szívük együtt vert, s minden egyes dobbanás újabb tégla volt kapcsolatuk várfalán. Pillantásuk egybeforr, s látja, amint a lány szeméből egy könnycsepp csordul ki. Lágyan csókolja le szeméről a cseppet, majd érzi Shira ujjait ajkain, mire szája szeglete ismét mosolyra fordul. Tekintete a lány látszólag felkínált nyakára vándorol. A kék eret ütemesen látja verni, s minden ütés szinte a fülében dobban. A fekete íriszek ismét a farkaséiba fúródnak. elmosolyodik, láthatóvá téve hófehér szemfogait.*
~Bízz bennem.~
*De tudja, a kérés felesleges...Még egy csókot lehel a lány ajkaira, s figyelme a nyakra terelődik. Halk sóhajjal simítja végig a makulátlan bőrt, majd megállapodik egy helyen az ér felett. Elkezdi harapdálni shira bőrét ütemesen. Először csak lassan és lágyan, majd egyre erősebben, míg végül sebet ejt rajta. A seb nem mély, bár folyik belőle a vér, nem talált el egy létfontosságú eret sem. Érti a dolgát. nyelvén érzi a farkas vérének fémes sós ízét. Egy csepp....mégegy. Ütemesen elkezdi szívni. Lassan, óvatosan, majd egyre fokozza a tempót. Váltogatja a gyorsaságot, néha lágyan finoman, néha durván és vadul.
Az ütemek mintha csak egy vonat zökkenései lennének, ahogy egy szakadék felé hajt egyre gyorsabban. és ők ketten rajta ülnek.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Érezte a férfi lágy csókját az arcán, hangjának gyengéd simogatását a lelkében. Bízott benne, hisz nem is lett volna képes másként érezni. Mégis bizalma olyan elvonatkoztatott volt a köznapi szótól, hogy már beteges hajlamot öltött. De ezen nem volt mit csodálkozni hisz egész létük, és szerelmük beteges vonzáson alapult. Ahogy a férfi éles, halált kínáló fogai a lány nyakához közeledtek, Shira lélegzete elakadt, pulzusa vészesen felgyorsult. Ujjai a férfi csípőjére csúsztak, remegve várva a pillanatot, amit talán rajta kívül még senki sem élt túl. Újra érezte a férfi hideg leheletét de most mégis más volt. Nem töltötte el kétséggel, vagy gyűlölettel. Vágyott rá hogy így történjen. Tudta hogy ennek így kell lennie. Másik keze a férfi tarkójára csúszott, gyengéden simítva, mintha csak bíztatnák arra, amire nem kellett. Érezte az apró harapásokat, ahogy játszik, tovább szítva mindkettőjük vágyát, amit már bűn volt fokozni. Ahogy foga belemélyedt a lány bőrébe Shira teste lázba borulva remegett végig, tenyere szorosan simult a férfi csípőcsontjához, ahogy a másik először csak gyengéden, majd egyre követelőzőbben tapadt a sebre. A lány teste feszessé vált, izmai összerándultak, mint egy ragadozónak, aki az utolsó ugrásra készül, amivel végleg életét veszi aznapi áldozatának. De még nem volt itt az idő. Izmai egy pillanat múlva reszketve ernyedtek el, szabadon engedve a vadat, hagyva neki időt a menekülésre. Egész testében szorosan simult a férfihoz, mint egy fuldokló aki életben maradásának utolsó reményét öleli keblére, ujjai reménytelen küzdelemmel kutatták a másikat, majd megfogva a férfi arcát, gyengéden a figyelmét követelte. A lány pillantása könyörögve fonódott a másikéba oly szorosan mint testük és lelkük közös köteléke. Nem tudta eldönteni hogy a férfi arcán elégedett mosoly suhant-e át ahogy a kéj fogságában vergődő művét szemlélte. Talán igen…de mit számított már ez? Shira láztól csillogó szemekkel futatta végig nyelvét a saját vérétől vörösen izzó ajkakon, gyöngyszerű fogai játékosan harapdálták a férfi ajkát, sürgetve, kérlelve, hogy ne „kínozza” tovább ezzel az édesen fájdalommal, amely a testében bujkálva készült előtörni, elsöpörve minden korlátot és minden gátat.
- Kérlek…- suttogta a remegéstől elfojtott hangon, ahogy újra a másik szemébe nézett. Nem kellett megfogalmazni, nem kellett a lelkében vagy gondolataiban kutatni, hogy a férfi mindent értsen. Teste indikátorként reagált a vámpír minden érintésére, minden csókjára és mozdulatára. Érezte ahogy nyakán könnyedén gördül le egy vércsepp. Akaratlanul is a sebre siklott keze, ujjára véve a menekülő cseppet, amely feketén csillogva kínált életet és egyben gyönyört a férfinak. Shira egy pillanatig elnézte a mozdulatuktól megremegő cseppet, majd hívogatóan a férfira pillantott. Tudta nincs már tovább, nincs sem holnap se ma. Csak most van. De a most mostanra már az örökkévalóságot nyújtotta. Szemét újra behunyva bízta magát arra, akiben tilos volt bíznia. De már késő volt…az életét is odaadta volna érte, ebben a pillanatban boldogan halt volna meg az Halál ölelésében*

*Tekintete a vércseppre vetül, majd ismét a lány szemébe néz.*
~Tényleg ezt akarod?~
*Most először kétely fogja el. egyrészt munkál benne a vámpír mindent elnyelni kész tüze, másrészt a nemrég knyílt fehér rózsa. Kételye azonban csak egy pillanatig tart, a következő másodpercben már döntésre jut. Ajkai körbefogják Shira ujját, s nyelve lágy érintésével veszi magához a cseppet. Harapűásnál még nem tapasztalt gyengédséggel simítja végig a farkas arcát, majd teszi szabadabbá a már sebes nyakat. A másik fölé hajol ismét, csókot lehel a pontra, ahol lecsapni készül. egy sóhaj szakad fel mellkasából, mely végül egy ásításszerű gesztussá torzul, ahogy teljes mivoltukban megjelennek szemfogai. Harapása gyors, és a lehető legkíméletesebb. Miután lecsapott, ajkait a sebre tapasztja, rizmusosan elkezdi szívni a vért. most nem játszik, átadja a vezetést a szenvedéylnek, mely egyre vadabb tempóba hajszolja a vá,pírt. vad ritmus dobol fülében, légzése szaporább és szaporább lesz. Gyorsabban....még gyorsabban. Hirtelen áll meg, ahogy teste megfeszül, s egy kéjes sóhajjal emeli el ajkait a sebről. Teste megremeg, majd ellazul, a dobszó elcsitul. Figyelme visszaterelődik a sebre, melyből még mindig szivárog a vér. Ajkaival ismét érinti a két bíbor pecsétet lelkének erejével gyógyítva azt. Tekintete az eddigre már sápadt lányra vetül. fehér bőrével, szőke hajával, mint egy angyal fekszik a fekete betonon. Ajkaival, melyeken még érezhető a farkas vérének íze, lágyan csókol bele életet. Ajkaik elválnak, s anon mellkasából egy megkönnyebbült sóhaj száll fel az égre. Ha Shira feltekint, a Hold ezüstösen csillogó arcában egy teljes pomájában virágzó fehér rózsa körvonalait láthatja.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* A lány érzi a vámpír kételkedését, kérdése őszintén cseng a farkas lelkében. Szeme újra kinyílik, majd őszinte mosollyal alig láthatóan bólint. A férfi nyelve édesen simul ujjához, majd pillantása újra a lány nyakára szegeződik. Hűvös nyugalmat lop a lány szívébe, gyengédsége ölelően készíti fel a nő lelkét. A férfi csókjával jelölte a helyet ahol már oly sokszor lecsapott, de sosem így. Shira ujjai a férfi kezébe kulcsolódtak, testük mozdulata egy pillanatra elakadt, akárcsak a lány lélegzete. Ahogy a férfi fogai kíméletesen, már-már gyengéden mélyedtek a lány hófehér bőrébe, Shira teste végigremegett, lelkét átjárta a kéjes fájdalom, majd zuhanni kezdett, úgy mint még soha. Keze egyre szorosabban fonódott a férfi kezébe, ha a másik nem az aki, talán el is töri, de így meg sem érezhette. A zuhanás szédítő gyorsaságú lett, teste súlytalanná vált, lelke szorosan a férfiéba fonódott, halk sóhaja a hegedűk mellé lépett, lassan a másik bőre alá kúszva, egyre többet kínálva. Érezte, ahogy a zene felpereg, a vérük dobolása közösen ad ütemet minden lépésnek. A szakadék szélén állva Shira megtorpant, de tudta nem állhat tovább, tudta a férfi egy pillanat múlva elsodorja, magával rántja. Még mindig összekulcsolt kezüket Shira maga felé húzta, a vámpír tenyerét csókok millióival halmozta el, nyelve kényeztetve siklott a csuklóját. Tudta már nincs sok ideje, már csak egyetlen pillanat és a férfi magával rántja a szédítő mélységbe, és Ő boldogan követi majd.
~ Szeretlek~ „súgta” majd egy utolsó csókot lehelve a férfi csuklójára, fogai egyetlen pillanat alatt kiélesedtek, és ahol még előbb nyelve kényeztette a vámpírt ott most fogai mélyedtek óvatosan a bőr alá, apró sebet szakítva az ütőér ritmusos dobbanásába. Ajkai mohón tapadtak a sebre, a férfi vérének íze elöntötte a testét. A hideg erő átjárta minden porcikáját, a halál hatalma egyé vált az élet lobogásával, megnyitva minden kaput ami eddig zárva volt. A pillanat felgyorsult a hegedűk kottáiknak utolsó sorát kezdték el játszani, vérük dobolása fülsüketítő morajjá fajult. A lány ajka sóhajtva vált el a sebtől, ujjai a férfi pattanásig feszült izmaira siklottak, majd megállapodva lapockáján testét remegés rázta meg. Követve a vámpírt a mélységbe, teste szorosan a férfi hűvös bőrének feszült még utoljára, hangja egy apró nyögésbe sűrűsödött, majd izmai elernyedtek, keze maga mellé hanyatlott. A dobok elhallgattak, a hegedűk egyre halkabban húzták utolsó hangjaikat, majd csend lett. Ahogy pillantásuk újra találkozott, ajkuk utolsó csókban fonódott össze. Ahogy a férfi felsóhajtott, Shira édes mosollyal nézett végig sötét sziluettjén. Ujjai lágyan simították végig Holdfényben fürdő arcát. Hangja halk volt, édesen vonta körbe a férfit.
- Most már örökké egyek vagyunk…a Te utad az én utam…*

*Ahogy a zene egyre hevesebbé vált, egyszerre éles fájdalmat érzett csuklóján, melyet eddig andalító csókok ringattak álomba. Nem mutatta jelét fájdalomnak, csak egy pillanatra hagyták el ajkai a hófehér vérfestette bőrt, hogy egy halk sóhajt engedjen útjára. Ettől fogva figyelme egyrészt a kapott vér okozta mámor körül forgott, másrészt Shira mozdulatait követte nyomon. Érezte, ahogy erejének egy része a lányba vándorol, míg annak élete belé áramlott. Tökéletes körforgás. Olyanok voltak akkor, mint maga a világ; az élet és a halál folyamatosan egymásba fordultak. Együtt zuhantak most már megállíthatalanul. A zene - bár a végéhez közeledett - most teljesedett csak igazán ki. Forogtak, s a világ megszünt létezni. Ők voltak immár a világ.
Zihálva gördül le a lányról. Szája égővörös a friss vértől, s csulkóján is ott virít a vörös jegy. Lehunyja szemeit. érzi, amint Shira lágy csókokkal halmozza el. Engedi, hogy a pillanat teljesen a hatalma alá vonja. Nem akar elmenni. Örökre itt akar maradni. Kinyitja szemét, s oldalra pillant. Mellette ott fekszik az, aki most már fontosabb neki önmagánál, a világnál, mindennél.*
~Szeretlek.~
*Gondolja mosolyogva. A fehér rózsán apró harmatcsepp keletkezik,, majd hangtalanul tiszta kristályként hull alá....*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Ahogy a férfi hűvös karjaiban feküdt, lélegzete, szívverése, lassan normalizálódott. Gondolatait, erejét egy pillanatra egyetlen pontban összpontosította, érezte ahogy a nyakán lévő seb lassan összehúzódik, a vérzés teljesen eláll. Hasra fordulva állát a férfi mellkasának támasztotta, ujjai gyengéden játszottak a másik hajával. Igazi idilli kép volt egy pillanatra, talán olyan pillanat ami soha többé nem jöhet majd el. Ha valaki látta volna Őket az övéikből, valószínűleg teljes háború indult volna miattuk. De senki nem láthatott vagy tudhatott semmit. Ez a pillanat az övéké volt beteljesítve sorsukat. Shira, szíve teljes kedvességével csókolta meg a férfi egyre hűvösebb bőrét.
~ Veled szeretnék maradni ~ nézett szomorúan a másikra, de tudta vágya lehetetlen. Számukra nem adatott több ennél, és ezért is hálásnak kellett lenniük. Shira jól tudta, mégis többre vágyott. Nem akart elszakadni, nem akarta hogy az elmúlt percek csak egy emlékképpé alakuljanak, melyre majd sóvárogva gondolhat…
~ Maradj Velem~ kérte a lehetetlent, de a választ tudta…egy könnycsepp gördült le a szeméből, és a férfi fehér bőrére hullott, siratva mindkettőjük mostoha sorsát.*

*A fehér rózsa szirmain egy vércsepp jelenik meg. Könnyű, mint a harmat, mely az előbb libbentette meg hófehér szirmait. nem hagy nyomot a makulátlan fehérségen, követi elődjét a mélybe. Felpillant a Holdra. A rózsa körvonalainak már nyoma veszett, csupán az ezüstös gömb néz le rájuk szánakozva. Oldalra pillant, keze a lány kezéért nyúl, majd ajkaihoz emeli, s lágy csókot lehel rá...búcsúzóul. Érzi Shira bánatát, de egynelőre nem tehet semmit ellene.*
~A Halált már legyőztem. A Sorsot is le fogom.~
*Tekintete elszánt, erő a mind magának mind a lánynak. Az árny visszatér, s várakozóan megáll a pár mellett. Anon felkel, kezeik elválnak.*
~Szeretlek. Mindig is szeretni foglak.~
*Amint felkel, az Árny elkezdi gúnyosan duruzsolni a fülébe.*
"Legyőzöd a Sorsot? Afölött nincs hatalmad. Gyenge vagy, és tehetetlen. nem tehetsz semmit. Olyan erőkkel kelnél birokra,amik könnyedén legyűrnének. meg se kellene mozdulniuk. Térj vissza hozzám! Én megvédelek, s tenyeremen hordozlak míg világ a világ"
*Gúnyosan elmosolyodik.*
~Ostoba. Sosem hagylak el teljesen, de sosem leszek igazán a Tiéd többé. A rózsa ott virágzik bennem, és ez ellen nem tehetsz semmit. És ha elbukok, hát elbukok. Sokkal inkább válok a martalékoddá egyenes derékkal, mint a szolgáddá meghajolva.~
*Azzal elindul. Egyenlőre maga sem tudja merre.Bár szavai merészek voltak, legbelül tudja, hogy az Árny igazat mondott; olyan erőket hívott ki maga ellen, melyeket talán fel sem foghat ésszel. Egy pillanaig a kétely markolja meg a szívét. A következő másodpercben azonban már ismét elszánságtól lobog lelke. meg fogja csinálni. Tudja...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Lara Miller egy 3. emeleti lakásban élt. A bejárati ajtó az előszobába nyílik. Az ajtóval szemben van a nappali egy erkélyel, balra pedig a konyha. Van egy folyosó is, amleyből a fürdőszoba és a háló ajtaja nyílik.

A nappaliban található egy fotel és egy ülőgarnitúra, ezekkel szemben egy TV, mellette pedig könyvespolcok. A fotel mellett van a száítógép.

A hálószobában csupán egy ágy, egy televízió és egy ruhásszekrény van.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

~Végre itthon~

*Megérkezett a lakásába. Szinte már csak annyi ereje volt, hogy átöltözzön és lefeküdjön.
Amint behunyta a szemét, álomba merült.

Halandó

*Egy sárga taxi kanyarodik be a sarkon,és hangos fékcsikordulással lefékez az egyik bérház előtt.Egy fiatal 20as éveiben járó férfi lép ki a taxiból.Fizet,és a bérház felé veszi az irányt.Két nagy fekete bőrönddel a kezében lép be az ajtón.Egy 40es éveiben járó köpcös emberke fogadja kulccsal a kezében.*
-Jónapot!-mondja a köpcös.
-Jónapot!-
-Akkor 200 euró lesz egy hónapra,és előre kell fizetni.-
-A múltkor még csak 195 volt.-
-Kell a szoba vagy nem?-
-Itt van.-
*Fejezi be a beszélgetést,és odaad 200 eurót,majd elveszi a kulcsot.
Lassan lépdel fel a lépcsőkön,míg megérkezik a szobájába.*
~12,13,14 á,ezaz,ez kell nekem.~
*Gondolja,majd belép a szobába.Nem túl tágas,de modernebb berendezéssel bíró szoba.Egy szoba,háló,konyha,fürdő,ez minden ami kell.Komótosan kezdi kipakolni a cuccait,előbb az ágyra,majd a szekrényekbe.Miután végzett a kipakolással,levetkőzik,és megfürdik.Késő estig nézi a tévét,most fáradt ahhoz,hogy bármit is csináljon,majd 11 óra körül elnyomja az álom.*

Vendég

- Rendben, akkor szia, és majd még hívlak...
A kislány letette a telefont, majd előre dőlve kinyúlt az ágyán. Néhány pillanattal később kopogtatás, majd ajtónyikorgás hallatszott.
- Lexi, te beszélsz egyfolytában a vezetékesen?
- Már letettem, nem tűnt fel? - fintorgott a lány anyja kérdése hallatán, ám minekután arcát továbbra sem emelte ki párnájából, nem sok hallatszott.
- Késő van már, aludnod kéne, holnap iskola...
- Már alszom is, nem látszik? - dünnyögte Lexi továbbra is a párnába, ügyet sem vetve anyja kérlelésére, hogy bármit is reagáljon. Az ajtó becsukódott, de a lány még a biztonság kedvéért néhány percig nem kelt fel. A csönd lassan teljesen ellepte a szobát, és Lexi hangulata egyre nyomottabbá vált. Egyik pillanatról a másikra hirtelen csak felpattant, és bekapcsolta hifijét. Szinte üvölttette Kelly Clarkson legújabb számát, hátha lelki békéje helyre áll, ám anyja újfent bekopogtatott, hogy halkítsa már le a zenét, mert felveri az egész házat. Lexi erőtlenül rogyott ágyára, hosszan bámulta a falat, és közben a világ igazságtalanságán puffogott, amiért ennyire unatkozik. Gyűlölte, hogy egy kisebb iskolai incidens miatt nem engedték el imádottja házibulijára, egyszerűen igazságtalannak tartotta az életet. Aztán megfogalmazódott benne egy fenomenális ötlet. Felpattant, órákig kotorászott fiókjában, majd még tovább sminkelt, amíg szinte egyáltalán nem hasonlított önmagára. Végül elégedetten állapította meg magáról, hogy úgy néz ki, mint egy kiöregedett örömlány, és nemes egyszerűséggel kimászott a tűzlétrán...

Halandó Tartózkodási hely: Folyópart

*Sietve fut fel a lépcsőn, s mikor megérkezik a 13. lakáshoz, melyet most éppen ő bérel, idegesen kitúrja kulcsait táskája mélyéről. Közben folyamatosan körbe-körbe cikázik tekintete, s rögeszmésen keresi azt aki esetleg figyeli őt. Majd kinyitja az ajtót, s belép. Maga mögött azonnal kulcsrazárja lakása - mely leginkább egy kis lyuk - ajtaját, s táskájából előveszi a két könyvet, melyet a könyvtárból hozott. Rögtön elkezdi olvasni őket, teljesen elmerül bennük, kiéhezve minden részletre, melyet az esti találkozó alkalmával használhat...

Folyton körbenéz, mintha valami természetfeletti lény egyfolytában figyelné, de pusztán enyhén tébolyodott elméje űz bolond játékot szerencsétlennel...*

Halandó Tartózkodási hely: Folyópart

*Amint megy a sötét utcákon hazafeél, csak egy valami jár az eszében. A titok, melyet most rajta kívül hárman tudnak. Gépiesen lépked, s minden pillanatban hátranéz, mintha tudná, hogy követik.

Mikor hazaér az otthonát jelentő bérházba, sietősen csukja be maga mögött az ajtót. Rögtön asztalához siet, s lejegyzi a ma esti tapasztalatait. Majd a késői időpontra való tekintettel, kulcsra zárja a lakás ajtaját, leoltja a villanyt és befekszik ágyába, s bámulja a sötét mennyezetet, s motyog magában.

-Meg kell ölni őket... meg kell... nem tudhatják a titkot. Nem szabad nekik... cselekedni kell. Enyém a titok...

*Majd még egy ideig beszél magában, s pár percen belül elmerül az álmok birodalmában...*

Halandó Tartózkodási hely: Folyópart

*Másnap későn kel, már jócskán elmúlt dél is, mikor ébredezni kezd. Elvégzi napi teendőit, majd visszaviszi a könyvtárba az onnan kikölcsönzött könyveket, melyek tegnap este hasznosított is. Ott meglepődést vált ki, hogy ily gyorsan vissza is vitte őket, de nem különösebben foglalkozik az idős könyvtáros csodálkozásával. Nappal nem érzi, hogy figyelik, egy "bűnös" gongolat sem jár fejében. Teljesen normális ember ilyenkor...

Ám eljő az éjjel is, s ekkor minden máshogy lesz. Hirtelen, mintha rátapadnának a figyelő tekintetek, úgy néz összevissza, keresve azt, aki szemmel akarja tartani őt. A tegnap éjjeli gondolatok most elkerülik elméjét, de úgy érzi, ha itt marad és magába roskad, olyat fog tenni, amit később még megbánhat. Nem vágyott társaságra, inkább egy nyugodt helyre, de mégsem a megszokott lakásra, ahol folyton "figyeli őt valaki". Úgy határozott, tesz egy nagyobb sétát, s elmegy a városi folyóhoz, hogy kicsit kikapcsolódjon.*

*** Folytatás a folyóparton ***

Halandó Tartózkodási hely: Topolya - Belváros

*Nagy nehezen fecipelte csomagjait a lépcsőn. Igaz nem volt sok belőlük. Hirtelen hagyta ott a régi lakását nem volt ideje rendesen összepakolni. Végre felért a lépcsőn és beléphetett új otthonába.* A lakás nem volt túl tágas, de ez nem baj. Úgyis egyedül lakik benne, e célnak pedig megfelel. Ráadásul be is volt rendezve és ez pont kapóra jött, hiszen nem volt ideje ezzel foglakozni. *Odalépett az ablakhoz és kinyitotta. Friss levegő áradt a szobába az állott, dohos helyére. Kinézett az ablakon. ~És még a kilátás is szép. ~ Majd megfordult és elindult az ágy felé. Leült a szélére.~Kényelmes~gondolta és végignyújtózott rajta. Az utazás megviselte és a hirtelen rátörő fáradtságnak nem tudott ellenálni. Mély álomba szenderült...*