Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

I Alfahím Tartózkodási hely: Topolya

*Gastrol csak ült a kanapén és várta a látszólag áhított itókát ami sok idő elteltével sem érkezett még meg. Ennek Gas örült is, mert tudta mi történik most. Így sokkal jobb lesz. Ha nem egy szonte odegen szájából hallja azokat a szavakat amik oly nagy döntésre kényszerítik. Látszólagos döntésre. De a lánynak sokkal jobb így... Gas már a továbbiakon kezdett el gondolkodni... azon, hogy s mint fognak tenni az átváltoztatás után. Számításba sem vette szinte azt, hogy a lány nemet mond.*
~Sietnem kell... sürgősen erősíteni a falkát. Közeleg a háború is... a nyakunkon van. De minden jó lesz... érzem.~ *Gondolta száját az utolsó szónál gondolatnál húzva.*

Vendég

*Samira reggel firssen ébred, már réges rég elfelejtette tegnapi sérelmeit. Nagyanyja kedves-szomorú-bocsánatkérő szavai és főképp utánozhatatlan mákoskalácsa meggyőzte a kamaszt, hogy végre felhagyjon dühével, megnyugodjon.
A lány végre megkezdheti minden évben itt töltött vakációját, melynek csupán a puszta gondolata is életben tartja a szürke és sokszor kegyetlen hétköznapok hánykolódó tengerén. Minden évben eljön ide, hogy nagyszülei szeretete új erővel töltse fel, hogy végre kibújhasson a lázadozó-kelletlen kamasz álarca mögül, melybe elvált szülei és új családjaik kényszerítik.
Ma sem haboz, azonnal nekilát, hogy felderítse a furcsa-izgalmas-ijesztő-nyugalmas-zsibongó és még száz más kellemes-különös jelzővel illethető Topolyát.
Útja a Belvárosba viszi.*

Vendég

~ Ostoba! ~ hangzott fel álmának utolsó gondolata Razornak. Felébredve furcsa érzés kerítette hatalmába, fáradst volt, ám mégsem volt fáradt. Kiment meginni egy pohár vizet, ám az sem segített túl sokat rajta. Fájt mindenne, kimenve azz erkélyre egy kis levegőt szívott: "Milyen érzések ezek.."- súgta maga elé, úgy érezte hogy valaki, de közben semminek érezte magát. A számítógép elé ült, megnézte az e-mailjeit, csupán egy üzenetje volt, a szokásos hírlevele volt a Topolyai Hírmondónak. Úgy döntött gyalog neki vág, az ismeretlen sötét éjszakának kicsit ki akart nézni az erdőbe.
~ Milyen régen is voltam ott ~ gondolta magában, majd bezárva maga mögött az ajtót neki vágott a sötétnek.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Selena a temetőt elhagyva vette csak észre, hogy már hajnalodik. A nap lassan fel-fel jött az égre, és a narancssárga fény majd kiszúrta Selena szemét. Kezét a szeme elé tette, és egy pár másodpercig nézte a felkelő napot, majd továbbindult. Kissé sietősen lépdelt a hajnalban még szinte teljesen kihalt utcákon. Teljesen kihaltnak nem mondható, mivel két kóbor kutya sétált el mellette. Selena nem lakott messze a temetőtől, s már csak pár utca választotta el a házától. Lassan csak odaért a házhoz. Oldaltáskáját felvette a kezébe, jó mélyre belenyúlt, és kihúzott kisebb zörrenéssel egy kulcscsomót, amin körübelül három, talán négy kulcs volt. Belerakta a zárba, elforgatta, majd benyomta az ajtót. A kulcsot kivette a zárból, visszarakta a táskájába, majd a táskát, és a kabátját csak egyszerűen ledobta kicsit messzebb a bejárattól. Lehajolt, haját a füle mögé akasztotta, hogy ne lógjon bele az arcába, és elkezdte soronként kifűzni húsz soros fekete bakancsát.* ~Ááá, de utálom be, és kifűzni ezt a szart!~ *Gondolta, majd egyre gyorsabban huzigálta ki a fűzőt. Tíz perc múlva végzett is, és a bakancsot odarakta száradni az ajtó mellé.* ~Végre itthon vagyok…~ *Mondta magában, s bement a konyhába. Felnyúlt az egyik szekrényhez, kinyitotta, és kivett belőle egy olyan kávéport, amit vízbe vagy tejbe kell belekeverni. Utána visszacsukta a szekrényt, és kinyitott egy másikat, amiben poharak, tányérok voltak. Levett egy bögrét, beletöltött tejet, utána pedig a port. Összekeverte, és leült a nappaliba egy vajszínű bőrkanapéra, ami mellett volt kettő fotel, és előtte egy üvegasztal, az asztal előtt pedig a TV. Az asztalról levett egy ezüstösszürkés távirányítót, és bekapcsolta a TV-t. Az asztalon volt egy doboz cigaretta, és mellette egy öngyújtó. Azt is magához vette, rágyújtott, és utána a gyújtót és a dobozt visszatette az asztalra.* ~Hát igen… ennél egészségesebben nem is lehet élni… De hiába próbálok leszokni, sose sikerül…~ *Jelentette ki magában, majd tovább nézte a TV-t, közben egyik kezében a cigarettát tartotta, másik kezével meg néha szétpiercingelt szájához emelte a kávésbögrét…*

Vendég

[Acquiel háza]

*A kérdés után lassan lehajtja fejét, ugyan tudatával és talán lélekben is felkészült arra, ami következni fog. Mégis, a szavak, melyek most elhagyták kedvese ajkait tűrként szúródnak szivébe, felriasztva életösztönét és a változás félelmét. Képtelen kimondani a szavakat, világosbaarna szemeivel hosszu percekig csak Balt mellkasán nyugvó kezeit bámulja, az az alatt nyugó elnyűtt fehér pólóval. ~Nem tudom megtenni! Képtelen vagyok! Nem adhatom az életem önként valami olyannak, ami teljesen meg fog változtatni, ami függésbe kényszerít! De Balt... Nem tudnám elhagyni, ráadásul miattam szenved! Az én hibám, én kevertem bele ebbe az egészbe. Választása sem volt, és mégis szeret, én pedig vonakodok attól, amibe őt belerántottam!~ Újból felemli tekintetét pár pillanatig csak fürkészi a zöld szempárt, mjd teste ölelően hozzásímul kedveséhez, ajkakik összeforrnak egy rövid csókban. Egy lépést hátrál, megfogja Balt kezeit, aztán a konyhaablak felé pillant, majd vissza a fiúra, arcán reménnyel telt mosoly.*
-Szökjünk meg! *Újból odalép kedveséhez rövid puszit ad annak szájára* Keresünk egy olcsó kis motelt az estére! Holnap elrendezem a dolgaim, és utazzunk el! Hagyjuk itt ezt a várost! Éljünk egymásnak!
*Balt kezét fogva megindul az ablak felé.*

Vendég

Lassan battyogott fel a kertesház udvarába, szétnézett és meglátott egy számára küldöt csomagot. Elfogta a kíváncsiság: ~ Vajon mi lehet ez a apróság? ~ mondta, majd felvéve bevitte leülve az ágyra kibontotta a kis vackot. Ám arcán hirtelen a döbbenet ült meg, ajándék helyett ugyanis egy időzitő villant a szeme elé, mely három másodpercnél járt, s következő felirat volt a doboz oldalán olvasható: ~ Szabad Tibet? Most meghalsz érte kutya. ~ Razor azonnal eldobta magától a csomagot, ám ez sem segített a bomba felrobbant, a detonáció pokoli erejű volt, s nem lehetett előle menekülni. Beszakította a ház falának egy részét, kirobantotta az üvegeket, Razor testét, mint valami játékbabát a falhoz hajíntota, ám ő akkor ebből már nem érzett semmit...

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*Látja kedvese arcán a vívódást, s egy újabb nehéz sóhaj hagyja el mellkasát. egyre biztosabb benne, hogy nem rángathatja bele ebbe a lányt..soha. De mit tehetne? Másrészt vizsont...ha megtagaja a falka akaratát, azzal elárulja őket. Ismét. Nem ezt sem teheti. Akkor mit tegyen hát? Jólesően elmerül a világosbarna szempárban, s úgy hallgatja kedvese szavait. Mikor Acquiel befejezte, keserűen elmosolyodik.*
Hova menekülhetnénk? Megtalálnának akárhová is mennénk. De van itt más is.
*Tekintete megtelik keserédes bánattal.*
Nem hagyhatom itt őket.
*Nem hitte volna hogy ezt egyszer kimondja.*
Akármilyenek is, ők a családom, és azzal, hogy falkatag vagyok, én is olyanná váltam mint ők. Nem vagyok én sem jobb.
*Nem bírja tovább. Leül egy székre, s kissé megtörten folytatja.*
Volt idő, mikor nem létezett számomra senki, aki sámított volna. Aztán jöttél Te. Szeretlek. A világ végére is elmennék érted. De itt van a Falka is. Csak velük van arra esély, hogy valaha is megtaláljam a boldogságot. Ők már örökké az életem részei lesznek.
*Tanácstalanul ül a széken. tudja melyik úton kellene elindulnia, de a helyes utat olyan nehéznek érzi, hogy nem tudja, végig tud-e menni rajta.*

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Lassn lépkedett a régi háza kapujába.Előkereste a régenhasznált kulcsot,és kinyitotta az ajtót.Halkan kattant a zár,és belépve minden tiszta volt.Szerencse,hogy a takarítónő hetente kétszer takarított.Belépve lodabálta cipőjét és böröndjét felcipelve az emeletre kipakólt,és becsukva az ajtót belevetette magát a konyhába és valami kis vacsorát főznikezdett.Próbált mindent elfelejteni.Mindent amúlthozkötötte,mást akart kezdeni életével.Tudta,hogy azon nemváltoztathat.Többet ezt a hibát nemszándékozik elkövetni,és nem is szándékozik több farkat látni sem.Bárki legyen is az illető.

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: Topolya

//Riam lakása//

*A lány megérezte, hogy a kapu mögött áll valaki, nem látja, de tudja, hogy ott van. Libabőrös lesz a karja, mikor a vérfarkas szag mellett megismeri Asariel illatát. *~Visszajött!~*villan be egy örömteli gondolat, de félelem pillanatok alatt elnyomja. Kintálló hangja ijesztően ismerős, félelmetesen kellemes érzés keríti hatalmába a lányt. Óvatosan feláll, és a kapuhoz sétál, miközben a levegőben ott terjeng az a fullasztó szag. A falka szaga. *-Asariel, te vagy az?-*kérdi gyenge, remegő hangon. Úgy érzi, mintha a gyomra helyén egy izgő-mozgó kő lenne. Ostobán hangzik a kérdés, hiszen pontos tudja, hogy ő az. A válasz egyszerű, s ahogy ott állnak, a kapu két oldalán Riam most fogja föl igazán, hogy az az egyszerű kapu mennyire hűen szimbolizálja a falat közöttük. *-Az ajtón gyere be, aztán tudod, hogy merre kell lejönni. Nincs zárva-*csak ennyit tud kinyögni, aztán visszasétál a gitárjához. Léptei halkan koppannak a csendben, s végül elvesznek a garázs sötétjében. Éles érzékeivel meghallja, mikor a férfi kinyitja az ajtót. Gyorsan felkapcsolja a villanyt, nem szeretné, ha Asariel ebben a fájdalmas, örök éjszakában látná viszont ismét. Úgy szeretne előtte állni, mint egykor halandóként.
A lépcsőn megjelenő Asariel azonban nagyon, nagyon furcsa volt, ugyanakkor Riamnak eszébe jutott, hogy valószínűleg ő is rengeteget változhatott, így ellenérzésein túltéve magát, barátságosan elmosolyodott. Szemében megkönnyebbülés, féltés, és szerelem egyszerre jelenik meg, a férfi láttán, azonba tűrtőzteti magát, megvárja, mit lép Asariel.*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

- Te vagy az Asariel? - *Ez a mondat éles késként hatolt a férfi szívébe. Ha volt is halovány kétsége az most teljesen elszállt. Elindult az ajtó felé, ahogy a lány kérte. Ott állt előtte és nem mert benyitni. Félelem fogta el. Tudta hogy ez a félelem nem alaptalan. Tudta hogy nem képes uralni a testét. Nem volt benne biztos, hogy Riam mivolta nem vált-e ki belőle védelmi reakciót. Nem akart neki ártani. A vágy azonban erősebb volt minden ösztönénél. Nem akart mást, csak hogy újra a karjaiba tarthassa. Megfogta a kilincset és benyitott az ajtón. Szinte ezzel egy időben felkapcsolódott a villany. Ram nem volt még sehol. Asariel becsukta az ajtót kizárva Riam számára a gyilkos fényt, majd kissé megmerdt ismét. Hirtelen nem tudta mi tévő legyen. Nem tudta mit cselekedjen, mikor meglátja a lányt. Úgy érezte, elakad a szava. Volt benne valami, ami mindig visszafogta. Valami, ami ösztönös ellenszenvet generált benne. Érezni kezdte a lány illatát. Tudta hogy közeledik. Gyomra összeszorult. Körmei növekedni kezdtek. Úgy, mint amikor a vámpírral harcolt. Próbálta magát visszafogni, de valahogy nem tudta, és volt benne egy perverz érzés is. Nem is akarta. Nem élte át még az átváltozás fájdalmát. Igazából még nem is tudta hogy képes rá. Fájdalmasan üvöltött fel benne az ember, aki megígérte Riamnak hogy mindig vigyázni fog rá. Amikor a lány ott állt vele szemben abban a pillanatban a háta mögé rejtette árulkodó kezét. *
~ Mi van velem. Mi az Isten van velem ~ verejtékezett ~ Ő Riam. Nem egy istenverte célpont. Ő…~
* Riam megállt tőle nem messze. Asariel belenézett a szemébe. Sötét volt és üres. Asariel testében keringő forróság szinte sugárzott kifelé. Küzdött önmagával. Ekkora harcot talán még nem is vívott meg soha. Emberi énje mindent feláldozva küzd a fenevaddal, hogy megóvja Asarielben az utolsó emberi érzés nyomát. Ott álltak egymással szemben. Mind a ketten bizonytalanul. Asariel jól palástolta állapotát, de képtelen megmozdulni. Csak bámulta azokat az üres szemeket. Riamban is valami hasonló játszódhatott le. Egy röpke pillanatban Riam szeme ismét lilás fényben csillant fel. Talán egy pillanatra vágyai uralták testét. Mosolyra húzódott a szája, és egy fél lépést tett előre de megtorpant. Ekkor a férfiben összeomlott minden. Minden elcsendesedett. Megindult a lány felé, és átölelte. Körmei visszahúzódtak, ahogy tartotta Riamot a karjaiban. Szívének dobogása lecsillapodott, és csak a régi érzések keringtek benne. Érezte a lány kezét a hátán, és ez a nyugalom messzire űzte a bestiát. Nem tűnt el, de ezt a csatát most elvesztette. Visszahúzódott. Várt az alkalomra hogy ismét feltörhessen. Eltávolodtak egymástól, de nem engedték el egymást. Riam szemei ismét sötéten csillogtak, de Asariel most nem törődött ezzel.*
- Rád találtam ismét. – akaratlanul is komor lett a hangulat kettejük között. Talán tudták hogy boldogságuk csupán illúzió, mégis jólesően fogadták magukba addig míg ez az álomvilág össze nem omlik. – Féltem nem látlak többé. Nagyon hiányoztál, de nem mertelek keresni.
* Riam bár mosolygott, érezhetően szomorú volt. Hirtelen megint csönd lett kettejük között. Asariel nem tudta mit helyes tenni ebben a pillanatban. A szerelem melyet érzett égetően fájdalmas volt. Gyűlölte magát hogy mivé lett, és azt is, hogy Riam sem az aki egykor volt. Tudta hatalmas szakadék húzódik kettejük között, mégis képtelen volt elengedni a lányt. Riam arcát két tenyerébe temette, majd egy leomló tincset húzott félre az arcából. Úgy érezte ezen túl minden mozdulata kínosan kellemetlen a lány számára ezért nem cselekedett tovább. Várta hogy Riam lépjen.*

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nem gondolta volna soha, hogy halott lelkében még valami érzelmet csiholhat, de a férfi látványa kínzó boldogsággal töltötte el szívét. S ekkor megelevenedett benne valami, amit akkor, táplálkozáskor is érzett. A fenevad ismét előbújt belőle. Szemei sötéten föllángoltak, ahogy Asarielt meglátta. *~Oh, csak nehogy kitörjön! Ő nem az ellenségem!!! ~*sikoltotta belülről az egykori, halandó Riam, vagy legalább is az, amit képes volt megőrizni a lány a bestia mellett. Homlokán apró cseppekben folyni kezdett a vér, ahogy küzdött. Már-már úgy érezte, hogy a Fenevad győz, mikor végre Asariel lépett, s átkarolta. Egy pillanat alatt kisöpört belőle minden mást, s csak a férfit látta. Karja önkéntelenül megmozdult, s a átkarolta a férfit. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkát, amint Asariel közelében érezte magát.*~Mennyire vártam ezt a pillanatot, és mennyire gyötrelmes...~*mondta magában, s kissé hátrébb lépett, hogy a férfi szemébe tekinthessen.*~Milyen szomorú is ez az egész... ~*s inkább a dühtől, mint fájdalomtól ökölbe szorította a kezét, szemét pedig lesütötte. Alig értette, hogy mit mond a férfi, bár szavai boldoggá tehették volna egy múló pillanatra. Mikor ismét fölnézett Asariel kérdően tekintett rá. Rajta volt a sor, de képtelen volt megszólalni. Ugyanúgy álltak egymással szemben, mint egykor az utcán, és ez még nagyobb fájdalmat okozott Riamnak. Mikor megszólalt, rekedtes volt a hangja:*-Asariel... -*nem tudta folytatni, olyan érzése támadt, hogy minden szó csak elvesztegett idő. Megpróbált ismét nekilátni a mondatnak, de szavak helyett csak szorosan, őrült féltéssel átölelte a férfit. Hallani akarta minden szívdobbanását, mert számára Asariel jelentette az életet, amit ő elvesztett. Asariel nem csak a kedvese volt, hanem az utolsó kapocs a lány és a halandó lét között, bármennyire is tudta Riam, hogy Asariel vérfarkas. *-Olyan nehéz... és furcsa ez a helyzet... Neked, neked ott vannak a többiek..., mármint a testvéreid..., de én egyedül maradtam... Nekem nincs senkim, csak Te. Lehet, hogy illúzió ez az egész, de legalább boldog illúzió, nem? -*a fenevad ekközben ott bújkált érzései mögött, a lánynak nagyon oda kellett figyelnie, hogy az érzelmeit visszafogja. Bármikor, bármit kihasználva képes volt előtörni belőle ez a szörnyű valami, amivel ugyan megtanult együttélni, de még messze volt attól, hogy kontrollálja. *-Arra gondoltam, hogy bennünk van egy fontos, nem elhanyagolható közös dolog. Az álarcunk mögött rejlő fenevad. Lehet játszani, hogy emberek vagyunk, de nem, nem fordulhatunk el a jelenlegi valónktól... bármennyire... bármennyire gyűlöljük is azt... -*mondta, de a szavakat egyre halkabban és lassabban ejtette ki, mintha vigyáznia kéne, hogy kiszökik a négy fal közül. Riam gyöngéden megfogta Asariel kezét, és arcához emelte. Orrát azonnal megcsapta a vérfarkasok jellegzetes szaga, de most nem zavarta. *-Ezzel azt akartam mondani, hogy lehet, hogy egyszer meglátjuk egymás valódi arcát, de ezt el kell fogadnunk, nincs más választásunk, ha... ha... még együtt akarunk maradni...-*mondta tétován. Ugyanakkor két, apró keze emberfeletti erővel megszorította Asariel kezét. Nem akarta, nem tudta elengedni a férfit, bár sejtette, hogy mostantól Asarielnek a falka lesz a legfontosabb, s nem ő. Ezzel azonban megtudott barátkozni, hiszen őt is sokszor más utakra fogja szólítani élőholt léte.*

VI Újszülött farkas

*Másnap reggel Dave fáradtan ébredt.Nem sokat aludt az éjszka.Nem azért,mert félt hanem,mert nem tudta mi történik.Reggel az első dolga volt kimenni a fürdőszobába.
Megállt a tükör előtt és jó alaposan megnézte magát.Ugyan az volt,mintz eddig.Alapvető változások nem voltak.A nyakán volt két hegszerű valami ami az éjszaka folyamán még jobban helyrejött.A szája,a fogai,az orra,a haja.Minden ugyan olyan volt.Talán a szeme volt egy kicsit más.Nyugodtabb?Magabiztosabb?Maga se tudta,de minden bizonnyal csak képzelődött.
Jó előre lemondott mindent a nap folyamán,hogy egyedül lehessen és gondolkodhasson.Napokon keresztül,időről-időre lejátszotta magában azt a jelenetet amit akkor éjszaka átélt és még mindig nem tudta mire vélni a dolgot.Látott egy óriási nagy farkast ami nagyobb volt minden eddig látott farkastól és mindegyiktől amiről eddig hallott.Nem tudja pontosan miért ugrott be neki rögtön a vérfarkas.Talán,mert annyira sokat töprengett ezen amikor Alister elárulta?Vagy a régi mesékben lévő farkasoktól nem nagyon sokban tért el csak inkább egy nagyranőtt farkasnak nézett ki?Maga se tudta.
De változásokat tapasztalt magán.
Látása kiélesedett valamennyire.Hallása is hasonló képpen.Szaglás szintén...több dolgot érzett meg,hallott,vagy látott,mint azelőtt.És az erejében is volt különbség.Teljesen ebben nem volt annyira biztos,mint a többiben,deugyanúgy,mint mást is,érezte.
Volt még egy-két dolog.Egy irány.Egy irány,mely húzta őt a hegyek felé és azt suttogta amit szintén újonnan érzett.Család.Családra lelhet ott.Olyanra amilyen eddig sohase volt neki és ott választ kaphat kérdéseire,sőt többet is megtudhat,mint amit most akar.Ezekben teljesen nem volt biztos,de,hogy ez a család más,mint bármelyik amibe beilleszkedhetne abba nem fért kétség.
Egyik nap el i határozta,hogy megtalálja ezt a helyet.
Beült a kocsiba és elhagyta a házát.Elindult a hegyek felé.
Amikor már jól benntjárt egyszer csak megállt.Leparkolt az út szélén és elindult gyalog tovább.

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

* Riam szavaiból sugárzott a fájdalom. Asariel csak nézte és úgy érezte mint akkor mikor először találkoztak. Tulajdonképpen ez eléggé helytálló hasonlat. Ismét először találkoznak, úgy hogy mindketten tisztában vannak természetük lényegével. Korábbi röpke találkozásuk csak zavart keltett mindkettőjükben, melyet tetézett Asariel számára Shira és Honover tragikus halála. Most mindketten újak egymásnak. Hosszú idő telt el azóta hogy nem látták egymást. Mind a ketten járták a saját útjukat. Többször is megfordult a világ velük. Most ott álltak egymással szemben kézen fogva, átjárva újdonsült testüket a régi érzések. Mind a ketten saját ösztöneikkel harcolnak, és mégis képtelenek elszakadni egymástól. *
~ Milyen fricskája ez az életnek megint? ~ gondolta Asariel amint hallgatta Riamot. Hirtelen elfogta valami. Érezte nem szabad átlépni azt a bizonyos határt. Tudta mind a kettejük végzete ezen a lépésen múlik. ~ Ne mond ki! Kérlek ne mond ki hogy kellek neked! ~ Mondogatta magában, mert kimondani nem tudta, bármennyire is ezt diktálta esze. Abban bízott, hogy Riam mivel vámpír kevesebb érzelem táplálja halott testét, hanem szinte semmilyen, és így könnyebben ki tudja mondani: „ Menj el kérlek!” Azonban Riam pontosan azt mondta amitől Asariel félt, és amikor megszorította a férfi kezét Asariel tudta egy olyan ösvényre léptek, amely elfogja őket pusztítani. Ha nem is azonnal, de az ösztönöket nem lehet a végtelenségig kordában tartani. *
- Bátrabb vagy mint én Riam. Ki mered mondani azt amire titkon mind a ketten vágyunk.- pillanatnyi szünetet tartott. Szívét átjárta a szerelem. Ez a farkas igazi keresztje. Képtelen érzéketlen, lélektelen test mögé bújni. Nem gyötri elméjét téboly, hogy a valóság fájdalma ezzel is tudja kínozni. Bármit tett, vagy okozott a világnak, az lelkiismeretének örök terhe lesz hosszú élete során, mígnem a korok elteltével bele nem törődik. – Mind a ketten küzdünk azzal ami belül rág minket. Létünk igazi valójával. Vágyainkat mégsem tudjuk béklyóba zárni. Hogy ezek az érzések benned csupán régi életed emlékfoszlányai, vagy az a kevés emberség amit atyád nem tudott elvenni tőled halálos csókjával nem tudom. Csak azt hogy én mit érzek irántad, lánccal megkötött, üvöltve vergődő ösztönöm árnyékában. – ismét megérintette a lány arcát. – Szeretlek. Bármennyire is égeti ez a szó a nyelvem nem csaphatom be magam. Csak téged féltelek. Olyan erő birtokában vagyok amit én sem tudok irányítani, és egy pillanat alatt végedet okozhatja, és érzem azt az erőt is amelyet most te is mélyen magadba zártál. Félek el foglak pusztítani, vagy te engem – bár tudta ennek kevesebb az esélye. - Ennek ellenére képtelen vagyok lemondani rólad. Lehet hogy egy nap egymás torkának esünk, de az nem ez a nap.
* Egyre közelebb került Riamhoz. Érezte a lány meg-megtorpanását, de sokkal erősebb volt a lánynál és nem engedte magától eltávolodni. Míg végül megcsókolta a lányt. Érezte a lány teste elernyed. Kis idő múlva ismét egymás szemébe nézetek. Közel sem volt olyan pillanat mint amikor először megtette ott a parkban, de mégis felemelő volt a számára. ~ Csak nem egy enyhe mosolyt látok az arcán ~ Némán néztek egymásra Riam nem szólt hirtelen semmit. Fáradság sugárzott szeméből. Régóta ébren lehet már. Asariel kissé hátrébb lépett, de nem engedte el a lány kezét. Kérdően nézett a fáradt szemekbe, mely bármennyire is sötét volt, halovány boldogságot is sugárzott.*

V Ifjú farkas

*A férfi nagyot sóhajtott, amikor a lány kiment a szobából és megkönnyebbült, hogy az iménti elszólása nem váltott ki hevesebb reakciót. Nicholas keresett egy széket, s nehéz mozdulatokkal, néha fel-felnyögve ült le rá, mintha csak a fájdalom járná át az egész testét a mozdulat hatására. De természetesen ez csak a játék része volt...*

*Amint a széken ült, bal bokáját a jobb térdén pihentette, s amíg a lányra várt, volt ideje körülnézni a lakásban. A szoba kialakítása egyszerű és praktikus volt, legalábbis Nicholas-ban ezt a benyomást keltette... Gondolatainak a kávéfőző hangos fortyogása vetett véget, s amikor meghallotta a zajokat, már érezte is a frissen főtt kávé utánozhatatlan illatát. Mélyet szippantott a levegőből, s amikor újra kinyitotta a szemét, már a lány állt előtte a kávéval a kezében. Figyelte, amint lerakja az asztalra, majd válaszolt Neki:*

- Köszönöm... Egy furcsa gondolattól vezérelve úgy döntöttem, hogy ki kéne mozdulnom a természetbe, s hallottam, hogy egy liget van a Kertvárosban... Ha lehet, azt látogatnám meg először...

*Amíg ez elmondta, szinte végig az asztalon gőzölgő kávéra figyelt, de leginkább az illata volt az, ami igazán megfogta. Talán még sohasem érezte ilyen teltnek az illatot, ami a kávéból szabadult fel...*

~ Ez lenne Shira ajándéka? ~

*Kérdezte magától, de nem válaszolt rá, elhessegette elméjéból a farkaslét gondolatait, és az előtte ülő lányra koncentrált. Amint ránézett, meglátta az addig jelen nem lévő sebet, mely egy apró reflexként hunyorgásra ingerelte a bal szemét. Kicsit elfordult, majd újra az előtte gőzölgő csészére figyelt, s miközben kiitta tartalmát, újra a lányra nézett...*

- Igazán finom lett... Köszönöm!

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*Milan kicsit figyelte még a férfi mozdulatait,és a szemének mozgását,majd befejezte a vacsoráját,és eldobta a dobozt,és a férfi válaszára elgondolkodott.
-Rendben.Mehetünk ha akarja.Nincsen annyira messze.gyalok negyedóra.-mondta és felált.Kicsit magasabb volt a kínai átlagmagaságnál,de teljesen lerítrólla származása.
-Megtudhatom azért a nevét?-kérdezte majd felette cipőjét és kulcsát felkapva kezébe kiléptek az ajtón.Kint az utcán a vilanyok világítottak csak,és adtak békés fényt.
-Akkor balra kell menni.-mondta elsőre.

Halandó Tartózkodási hely: Mindig a legjobb helyen!

(Maranwe lakása)
-Végre itthon. Azt hittem soha sem érek haza.
*Felballagaott a kanyargós lépcsőn a fürdősoba irányába. ...*
-Most pedig irány az ágy.-parancsolt magára.
*Lehuppant az ágyra, beállította óráját.*
-Milyen rossz lesz 3 óra múlva felkelni.
*Behunyta szemét és rögtön el is nyomta az álom.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Larának kipattant a szeme. Az ágyával szemben lévő órájára pillantott. ~Uramisten! Már ennyi az idő?~ Gyorsan elkészült, majd kilépett a lakásból.

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: Topolya

//Riam lakása//

*Megérezte a férfit félelmét, de képtelen volt azt mondani, amit Asariel hallani akart. Neki az egyetlen kapaszkodója Asariel volt, bár valamilyen szinten gyűlölte is ezt a függést, de egyelőre nem jött el az ideje annak, hogy elváljanak egymástól, ha egyáltalán a halálon kívül el fogja őket választani bármi. Mélyen, nagyon mélyen belenézett azokba a szemekbe, és abban a pillanatban nem érdekelte, ha széttépi ez az ember... vagy vérfarkas. Asariel szavai késként hatoltak szívébe, mert szembesítette azzal, amit ő el akart kerülni... Mi lesz ha tényleg megtörténik, és egymásnak esnek? A lány még görcsösebben szorította Asarriel kezét, nem akara, hogy valaha is megtörténjen.
Ismét arra a kedves arcra nézett, és úgy érezte, hogy ezer halál sem tudná visszariasztani attól, hogy újból és újból ehhez a férfihez térjen vissza. Mikor megcsókolta őt, kezdeti ellenállása semmivé foszlott, átadta magát annak a halovány illúziónak, hogy ember lehet egy-egy múló pillanatra még.
Amint elengedte Asariel, olyan érzése támadt, hogy visszazuhan abba a szakadékba, amibe egykor Vitruvius lökte, s amelyben az élethez való ragaszkodás tartja, de ott, abban a sötétben is ragyogott az a szempár, amiért neki még ezen a világon kell maradnia. Boldog kétségbeesésében képtelen volt szólni, csak egy szomorkás mosolyra futotta neki.
Végül lassan, minden szót megfontolva megpróbált válaszolni Asariel hátborzongató jövőképére. Tudta és elfogadta, hogy a férfi minden szava igazság, és számukra egyet jelent a végzettel.*- Asariel, hogy ne tudnám, hogy mi vár ránk! Mindig ott lebeg fejünk fölött Demoklész kardja! Nehogy azt hidd, hogy könnyű, mert lehet, hogy a vámpírok szívtelen rohadékok, de nem tisztességtelen rohadékok. Amúgy engem ismersz. Követnélek a halálba, még akkor is ha önkezemmel kéne véget vetnem az életemnek. Nem várom el tőled ugyanezt. Nem ítélkezhetek fölötted, nincs jogom. Más törvényeknek szolgálsz. Szeretlek, s amíg nem térek örök nyugalomra, addig szeretni is foglak, ezért el kell fogadnom azt, hogy számodra más értékek meghatározóak - mondta, miközben egy percre sem vette le a szemét Asariel arcáról. - Hallottam, hogy a bosszúd beteljesedett... Bármennyire is egy testvéremet ölted meg..., örülök, hogy Te jöttél ki onnan élve... -*tette hozzá suttogva, mintha bűn lett volna kimondani. Őt is meglepte, hogy a klánhoz tartozást fölülírta Asariel iránt érzett szerelme, bár sejtette azt is, hogy a férfinak mindig a falka lesz az első. Ő egyedül maradt, bár az új herceg értékes tanítója lehetett volna, Riam távolinak, és kegyetlennek érezte azt a világot, amit az kreált.
Fáradtnak és kissé megtörtnek érezte magát, de örült, hogy Asariel közelében van. *-Maradsz?-*fordult a férfihez aggódva, mert még nem volt biztos, annak válaszában. Tanácstalanul fogta Asariel kezét, s lilásan csillogó szemét a férfire emelte. Ha máskor nem, Asarielnek most kellett észrevennie, hogy Riam tényleg magára maradt. Igaz, őnélküle is boldogult volna, de látszott, hogy a lánynak ez jelenti az egyetlen menekülést az éjszakából.*

Vendég

[Acquiel háza]

*Zavarodottan néz kedvese szemébe. ~Nem hagyhatja őket itt?~ Nem érti mi az, ami hozzájuk kötheti, de amint felteszi magában a kérdést, egyből választ is kap rá. Mintha olvasna a gondolataiban. Elkomorodik, majd odalép az ülő Balthoz. Lehajol, majd lábait behajlítva gugolásba zsugorodik, kezeit kedvese térdeire helyezi, azokra pedig állát és onnan néz fel a zöld szemekbe. Képtelen megérteni azt, amit Balt érezhet a falka iránt.*
-Nem értem, nem is érthetem, mit jelent a falka számodra. Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe az egészbe...
*Feláll, lesütve tekitetét. Átöleli magát, és ugyan abban a mozdulatban hátatfordít Baltnak. Csendben a konyhaablakhoz lép, azon keresztül kitekintve az ébredező kertre, a közeli cseresznyefa törékeny virágaira. Alig hallhatóan, szomorú hangon folytatja.*
-Beszéljünk Gastrollal! Adjon nekem egy kis időt, hogy felkészülhessek rá...
*Ahogy kimondta már meg is gondolta magát, hogyan lehet valamire felkészülni, amiről fogalma sincs... ~Hogy lennék képes szembenézni valami olyannal, ami minden bizonnyal meg fogja változtatni egész elkövetkező életemet?~ Visszafordul Baltazar felé. ~Az egész életünket?~ Szomorúan néz végig kedvesén, hátát az ablakfának támaszja. Nem szol egy szót sem, igazán nem is tudna mit mondani, amit meg tudna leginkább csak hiszti lenne. ~Most kaptalak vissza. S most olyan "ajándékot" hoztál nekem, ami beárnyékolja újbóllátásodat.~ Mély levegőt vesz, kissé szaggatottan, majd lehunyja szemeit. ~Istenem! Mondd miért kellett ebbe az egészbe belekavarodnunk?! Mi célod volt ezzel?~ Érzi ahogy torka elszorul, teste megremeg, ahogy próbál úrrá lenni érzésén. Újabb mély levegőt kényszerit magába, és csak arra koncentrálni, hogy végre ott van vele az, akit hosszú hónapokig kutatott. A kényszer lassan tompul, megkockáztatja kinyitni szemeit, s lassan leküzdi a maradék készetést is a sírásra...*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

*A meg nem értettek melankóiájával és beletörődésével néz kedvesére. Hogy is érthetné mit érez a Falka iránt? Hisz ő sem tudná pontosan megfogalmazni. A Falka a vér, ami az ereiben csörgedezik, a pillanat, mikor hazaér, és tudja, várják már, a lesütött tekintet, mikor egy erősebb kihívóan pillant rá, és az érintés, mely azon nyomban viszonzásra kerül. Ezek, és még megannyi először apróságnak tűnő dologk, melyeket a felületes tekintet felesleges formaságnak titulálna, valójában azonban százszorta több, mint akár egy szenvedélyittas csók. hisz a szenvedély lelankad, a falkatag viszont csak halálával nyer feloldozást.
Mikor a lány hátat fordít neki, halkan mögé lép és gyengéden átöleli. fejét vállára helyezi, s csókot lehel a lány fülére, majd így suttog.*
Nem tudom, ad-e a Vezér időt, és azt sem, hogy nyerünk-e vele bármit is, ha ad. csak annyit tudok, hogy nem foglak magadra hagyni. Vigyázok Rád. Nem kell félned.
*Azzal az ölelés megszakad. Lassan megindul a nappali felé, közben kézenfogva vezeti a lányt. Mindvégig Acquiel szemébe néz báorítóan, támaszt nyújzva. A konyha küszöbénél megáll egy pillanatra, egy utolsó erőt adó pillantást vet kedvesére, enyhén megszorítja a kezét tidatosítván vele még utoljára, hogy nem hagyja el. Átérzi a lány izgalmát. Szinte érzi tenyerén szapora szívverését. Nagy levegőt vesz, majd bevezeti kdvesét a nappaliba, ahol a Vezér már várja őket.*

Vendég

[Acquiel háza]

*Meglepődik, mikor kedvese átöleli, talán össze is rezzen a váratlan érintésre, de hamar megnyugszik. Apró boldog mosoly jelenik meg arcán, s pillanatokig mozdulni sem mer, nehogy megtörje a varázst. Igyekszik minden mást elfelejteni, s csak a mostot érezni, ahogy testeik összesímulnak, Baltazar lágy csókját, melybe egész teste beleborzong, azzal a kellemes bizergéssel, ami talán többet igérne, ha nem itt, s nem most lennének. Fájdalmas, megadó sóhaj hagyja el mellkasát, s visszazuhan -mostmár gondolatban is- a rideg valóságba, melyet mint gyertyafény a sötétséget, kedvese tompít elviselhetővé.
Az ölelés felbomlik, Balt után pillant, aki elindul a nappali felé, ahol minden bizonnyal már nagyon várják őket. Gyors lépéssel beéri a fiút, és kézenfogva indulnak tovább. Kezét gyengéden megszorítja, mintha azt jelezné, végig mellette lesz, hogy nem lesz semmi baj, ám ez sovány vigas ebben a pillanatban számára. ~Mint mikor kivégzésre viszik az elitéltet... S nekem most ez a jutalmam. De miért? Mondd Istenem mit vétettem? Miért kell azzá válnom, amivé?~ Oldalra pillant a fiu arcára. ~Miattam lett átkozott, én kevertem bele és mégis mellettem van.~ Szive hirtelen óriásit dobban, megtorpan, mintha hirtelen a végtelen mélységig zuhanna. ~És ha... Ha... Ha nem is szeret?... Ha bosszúból teszi ezt, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon? Ahogy én tönkretettem az életét ő, az enyémre szomjazik???~ Keze kisiklik a másik kezéből, teste megremeg, lassan elhagyja ereje. ~Istenem!~*
-Balt... Én nem akartam neked ártani... Bocsáss meg!
*Suttogja még halkan lágy hangján, mielőtt elvesztené tudatát...*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

Én nem haragszom...
*Kezdene bele mondandójába. Acquiel szavai csak tovább növelik a súlyt szíveén, hisz arra lehet belőlük következtetni, hogy a lány nem bízik benne. Így még keserűbb szájízzel tenné meg az utolsó lépést, azonban a lány teste megadja magát. Eszméletlenül csuklik ösze, s talán meg is ütné magát, ha Balt nem lenne a közelében, s nem kapná el. A törékeny test így elgyengülve, megóan és gyengén egy lepkéhez hasonlít, aki az ősz beálltával úgy hullik a földre mint az elsárgult levél, ám még halálában is ott tündököl a nyár élettel teli szépsége, s ez talán még fájdalmasabbá teszi halálát. Gyengéden tartja karjai közt kedvesét, s egy keserű sóhaj szakad fel mellkasából.*
~Talán jobb is így. Nem érzed majd a fájdalmat.~
*Azzal készen áll arra, hogy egyedül tegye meg kettejük életének egyik talán legfontosabb lépését, felemeli a lányt, s belép vele a nappaliba. tekintete találkozik az azóta is ott ülő Vezérével. Nincs szüksége szavakra, a másik valószínűleg kitalálja mit mondana. Készen állnak.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

[ Falken háza-az elhagyatott katonai bázis ]

Annie már másnap távozott,minél hamarabb el akarta hagyni a várost,hogy felkeresse a nagybácsiát.Összepakolt,elköszönt,és felszállt a vonatra.Falken sokáig integetett.Nem akarta vissza tartani,tudta,hogy Annie-nek így jó.Miután a vonat elment,Falken visszament a bázisra.
Szeretett volna magának egy barátnőt,akivel elmehet moziba,étterembe,stb.
Ezért elindult az utca felé,bár tudta,hogy senki nem fog ránézni.Most nem vitt magával fegyvert.Így hát elindult megnézni a környékbeli házakat,és remélte,hogy legalább valaki ránéz...

___________________________________________
a sötétség az ember legjobb barátja,mindig segíti őt.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Sétáltam a házak között és figyeltem a mozgásokat, hangokat, hogy merre van a buli. Már vagy két utca részt hagyhattam magam mögött amikor vissza akartam fordulni, de észre vettem egy csapat lányt és abban a reményben kezdtem követni őket, hogy oda vezetnek a bulihozt.
Szerencsém volt alig öt percnyi séta után egy kivilágitott kertes ház elött találtam magam ami telivolt táncolo emberekkel.
Magam mögé néztem abba a reménybe, hogy már látom közeledni Falcont, de sajnos üres volt az utca.
~Remélem, hogy minden rendben van vele~ gondoltam magamba és besétáltam a bulizók közé.
Nézelődtem, hogy hol vannak azok a kölykök ,de nem láttam őket.
Ráérősen oda sétáltam az egyik asztalhoz és elvettem egy sört, iszogatni kezdtem.
Mikor már a második doboz sörért nyúltam észrevettem az egyik kölyköt amint lerakta a kanapéra a táskályát és a sörös asztalhoz indult.
Szerencsére ebben a pillanatban lépett be Falcon ugy, hogy észre vette ő is. Egymásra néztünk .... én bólintottam és a kölyökhöz fordultam.
-Szia! Jó ez a buli, nem tudod véletlenül ki tartja? kérdeztem tőle.
-Hello! De tudom az egyik haverom, de én is besegitettem neki.
Elkezdett valami hülyeséggel traktálni, de nem figyeltem oda csak nézelődtem és vártam, hogy mikor szabadít meg Falcon.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Falkennek fura éjszakája volt,de sikeres.Megölte Reemous egyik újabb csatlósát.Nagyon örült.De amit most meglátott,azon elkerekedett a szeme.
Falken az aznapi újságot olvasta,azon belül is a híreket.
Leírták,hogy Falken megszökött a katonai táborból,és a rendőrség keresi.
-Gyorsan innen el!-mondta,és egy hátiszák után nézett.Miután talált,vizet,és egy kis ételt pakolt bele.Mikor ezzel elkészült,a hátára vette a zsákoz,megfogta a két legjobb fegyverét,kinyitotta a hátsó ajtót,és elindult az éjszaka sötét birodalmába...

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Falken,miután megtudta,hogy üldözik,összepakolta a legfontosabb dolgait;ételt,italt,és nekivágott a sötétség nagy birodalmának...
Aznap éjjel nagy köd volt,nagyon keveset lehetett abból látni,hogy mi történik az ember előtt.
Ahogy Falken kilépett volna az útra,gyorsan vissza is húzódott,mert egy autó felcsapta előtte a vizet.Mikor a kocsi elment,átment az úton,és elkezdett szaladni.Szemében éggett a tűz,látszott rajta,hogy ideges.
Egyszer csak gyorsít,mert szirénák üvöltése szólal meg háta mögött.Előveszi az egyik fegyverét,és az egyik ház falához siet,ahol menedéket,fedezéket talál.Legugol,és előrenyújtja kezét,mejben a fegyver van.Már éppen lőtt volna,de a keze megmerevedett,nem tudott mozogni.Úgy megállt ott,mindha kővé dermedt volna.Volt rá oka.
Falkennel szemben a saját testvére állt,egy rendőr személyében.
Gyorsan sarkonfordult,és elkezdett rohanni a temető felé,ahol biztos nem találják meg...

Halandó

*Mikor a családi házak közelébe értem hirtelen zenét hallottam, ami nagyon hangosan szólt és találtam egy táskát és felvettem.* ~talán ez olyan, mint egy belépőjegy, akinek nincs azt nem, engedik be a buliba~. *Mikor közelebb mentem akkor az egyik ház előtt, volt egy kocsi, amiből pár fiatal fiú hangfalakat szedtek ki* ~ áhh, szóval ez az a házi buli. Megnézem milyen a ház belülről. Amikor beértem láttam, hogy mindenki táncol, nagy volt a tömeg és Darla-t nem találtam. ~hol lehet? *mikor a ház udvara felé akartam menni valaki meglökött és akkor megláttam Darla-t éppen az egyik kölyökkel beszélgetett. * ~ Darla valami táskáról beszélt a temetőben lehet, hogy az, amelyik a kanapén van.~ ~még várok egy kicsit úgyis olyan jól el, beszélget a fiúval.~ *5 perc múlva oda mentem a kanapéhoz letettem a talált táskát a másik mellé de úgy, hogy ne az legyen hozzám közelebb, leültem és néztem Darla-t. *egy kis idő múlva oda mentem hozzájuk. És Darla-ra néztem* –elnézést felkérhetem a hölgyet egy táncra? Kérdeztem. Darla elmosolyodott. - nem látod, hogy most éppen beszélgetek vele, várd ki a sorodat. Válaszolta a fiú.* a fiúra néztem csodálkozva* -nem tőled kértem engedélyt, hanem a lányhoz szóltam. ~ne hogy válaszolj, mert nincs kedvem verekedni most~ - tényleg azt hiszed, hogy neked mindent szabad? Kérdezte tőlem. ~na itt nagy baj lesz, valami okosat kell válaszolnom, ha nem akarok balhét.~ -igen miért baj? ~opps. Nem ezt akartam mondani mi történt velem.~ - nézd én, nem akarok baj, van egy ötletem, kérdezzük meg a lányt, hogy kivel akar tovább maradni. Folytattam tovább. –rendben úgyis engem választ,, téged még nem is, ismer amúgy is egy gyáva nyúl vagy. Nos kivel akarsz tovább maradni? Kérdezte a fiú. Darla kicsit gondolkozott.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Megfogtam Falcon kezét és mellé álltam.*
-Bocs, de ő szimpatikusabb. mondtam a kölyöknek.
-Te tudod te maradsz ki valami jóból. mondta erre. -Te meg vigyázz magadra nehogy mégegyszer meglássalak.- fordult Falconhoz, és elment.
-Veled minden oké? A táska megvan? kérdeztem tőle.
*Közben pont egy lassu szám ment igy elkezdtünk lassúzni. Érdekes volt vele táncolni. Tartotta a távolságot és valamiért olyan rideg volt. Kezdtem azt hinni, hogy most már nem kell a barátságom és elfog küldeni miután megszerezte a táskát.*
~De miért?~
Próbáltam barátságos lenni vele mikor az asztalhoz közeledtünk elvettem kétsört az egyiket neki nyújtottam ő meg elvette és nagyot kortyolt belölle.
Közben vártam válaszát meg, hogy mit fog ezután tenni.

Halandó

*miközben a sört ittam egész végig Darla szemébe, néztem*
-köszi hogy segítettél visszaszerezni a könyvet, jó ez a buli kezdem élvezni. Csak az a kölyök idegesít. Megyek kicsit közül, nézek, majd ha van kedved, akkor később találkozunk a temetőbe addig is, élvezd a bulit te is. Na pá. *elköszöntem és elindultam a ház udvara felé, hogy megnézzem milyen az idő kint.* ~Nagy a tömeg alig férek el. Jaj ne, ott az a kölyök remélem nem vett észre~ *mikor visszafordultam már nem láttam Darla-t, szerintem már elment* ~na mindegy most magamnak kell megoldanom a problémámat, most pedig tűnés innen minél hamarabb, mert nem szeretnék közelebbről találkozni azzal kölyökkel.
~

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Miután Falcon elindult a tömeg felé én kisétáltam a házból és elindultam egy másik utca irányába.Mikor megérkeztem a városba találtam egy elhagyatott házat pont ezen a környéken.Oda mentem, merta kkor ott hagytam a felesleges cuccaim.*

*Mikor Oda értem a házhoz besétáltam és elővettem őket. Nagyon koszosnak éreztem magam.
Elindultam megkeresni a fürdőt, mikor ráleltem gyorsan lezuhagyonyztam és új friss ruhát öltöttem.
A kedvenc fekete bő trapézu gatyámat és egy hozzá illő fekete topott vettem fel.
Vissza mentem a cuccaimhoz és valami élelmet kerestem.Tudtam, hogy sokmindent nem fogok találni, de reménykedtem.
Ráleltem egy konzerves csemege kukoricára és azt megettem.
Ennyi egyenlőre elég is volt, világ életemben nem voltam nagy étkű.*

Miután mindent vissza tettem a helyére elindultam a temetőbe, hogy találkozzak Falconnal.
~Egyre jobban bírom a gyreket, nagyon jó fej. Remélem ő is bír engem~ gondoltam magamba és csak sétáltam az utcák között közeledve a temetőhöz.