Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Fájtak neki Noob utolsó mondatai, de nem mert utána menni. Azzal csak azt mutatta volna, hogy mégis érez valamit iránta, de ezt nem akarta. Azt akart, hogy ridegnek lássa, ezzel elkerülve minden bajt. Arra nem is számított, hogy pont a visszautasításból lett baj.
Noob felment, Edea pedig lent maradt. A nő azt se tudta, mit tegyen, mikor azt hallotta, hogy valaki hangos puffanással a földre esik. Rögtön tudta, hogy ez a hang minden volt, csak nem jó.
- Noob! - kiáltott fel és azonnal felrohant a fedélzetre. A földön találta a férfit, a fejéből vékony csíkban csordogált a vér. A rúd, amely a vitorlát tartotta, ide-oda fújta a szél. Az árbóchoz lépett és óvatosan úgy állította, hogy legyen útban. Nem tudta, mit művel így a hajóval, de remélte, hogy nem sodródanak ki a nyílt tengerre.
Gyorsan visszarohant a kabinba és keresni kezdett. A szekrény mellett talált is egy elsősegély nyújtó ládát. Azt felkapta és visszasietett Noobhoz. Letérdelt mellé, egyik kezével az ölébe vette a fejét, a másikkal kinyitotta a ládát és kutatni kezdett benne. Hirtelen kikapott belőle egy kendőszerüséget és letörölte a vért a fekűjéről. Majd egy kis jeges zacskót vett elő, és a fejéhez szorította. Nem értett az elsősegélynyújtáshoz, így csak remélte, hogy jó az, amit csinál.A szél egyre hevesebben fújt, így úgy döntött, hogy visszaviszi a kabinba Noobot.
Ám ezt gondolni könnyebb volt, mint megtenni. Még úgy ahogy elvonszolta a férfit a lépcsőhöz, de onnatól kezdve nehezebb volt. Nehezen ugyan, de siekrült eljutnia a lépcső feléig úgy, hogy egyiküknek sem esett bajuk. Háttl haladt előre és közben húzta magával a sebesültet. de egyszer csak egy hullám nagyot dobott rajtuk és lezuhantak a kabin padlójára. Edea nagyot esett a hátára, rá meg Noob.
~Nincs idő nyávogni, cselekedni kell~gondolta és feltápászkodott. Visszament a ládáért. Újra a férfit ápolta, és csak remélte, hogy nem esett semmi baja.

Halandó

Az ápolás megtette a hatását, hamarosan magához tért a férfi, szemeit nyitogatta és megpillantotta Edeat.
- Ez már a halál lenne… egy ilyen gyönyörűség karjai között feküdni. – suttogta a férfi.
Elmosolyodott, kezét a nő arca felé nyújtotta, meg akarta simogatni, de az első érintés után visszarántotta a kezét. Valahogy egy pillanat alatt tisztában lett a helyzettel, egyből eltűnt szájáról a mosoly, arcán szomorúság lett az uralkodó. A nő szemét bámulta egy ideig, de ettől még rosszabb kedve lett, felült az öléből.
- Indulni kell…in-dul-ni. – mondta elgyengülő hanga, és visszacsuklott a nő ölébe.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

- Nyugalom, rendesen beverted a fejedet - szólt Edea halkan, kifejezéstelen arccal - Szerintem még egy kis ideig szédülni fogsz, addig kíméld magad - megint tegezte, de ez fel se tünt neki. Aggódott érte, de ezt igyekezett nem kimutatni, csak tényeket közölni. De haloványan lehetett érezni a szavaiból, hogy többről van itt szó, mint tényközlésről. Arca még mindig kifejezéstelen volt, viszont az érintése meleg. Ezt Noob abból tudta, hogy a nő simogatni kezdte az arcát és közben a szemébe nézet. Egy ideig csak így ültek a padlón. Edea vett egy mély levegőt és behunyta szemét. Mikor kinyitotta, már mosolyogva nézett alkamazottjára. Egyetlen szót mondott neki:
- Sajnálom - gyorsan el is fordult, hogy ne lássa néhány könnyét.

Halandó

Gyengének érezte magát az ütéstől a férfi, sajogott a feje, de ezt a fájdalmat valami más érzés nyomta el. Valami kegyetlen szívbemarkoló kín szorongatta belülről. Mintha ki akarna szakadni testéből, úgy feszítette mellkasát. Fizikailag kicsit jobban lett, de a lelki teher még vállára nehezedett, felült és szembefordult a nővel. Szerette volna újra megcsókolni, de Edea még csak rá se nézett, ez teljesen kétségbe ejtette a férfit.
- Nem…..az egész az én hibám… és nem vállalhatom az előléptetést… mindössze pár percet kérek és visszaindulhatunk.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Mikor a férfi az előléptetést említette azonnal felé fordult, ezzel meglátva a nő kissé vörös arcát és a sírástól duzzadt szemeit.
- Előléptetés...előléptetés??? Ez mégis hogy jutott az eszedbe? - szólt kissé indulatosan, de gyorsan visszafogott magából. Kissé nyugodtabb hangon folytatta - Nem, itt most nem erről van szó. Az egész az én hibám, te csak sodródtál az eseményekkel. Csak is az én hibám az egész. Ha nem kérdezek a múltadra akkor...akkor... - de eszébe jutott a csók - Talán így volt a legjobb - fejét lehajtotta, képtelen volt a férfi szemébe mondani, ami kövekezett - Azt hiszem, hogy ha vissza tudnám fordítani az időt, akkor ugyanígy tennék. Azt hiszem...csak néhány olyan dolgot bántam meg...amit csak azért tettem...mert az eszemre hallgattam. - felemelte fejét és nézte Noob arcát. Egy pár pillanatig csak nézte, de hirtelen megölelte. Érezte a férfi szívének gyors dobogását és testének melegét. Nem tudta, mit fog reagálni, de próbálta élvezni a pillanatot.~Vajon mit fog tenni, azok után, hogy eltaszítottam magamtól, aztán miattam megsérült és most meg itt ölelem. Vajon mit....?~

Halandó

Az eddigi szomorúság most gyötrelmes érzésbe csapott át. Kétségek között gyötrődött, nem tudta, hogy mit is csináljon. Magához szorította a nő, arcát is közelebb bújtatta hozzá.
- Kérlek, ne taszíts el. – suttogta a fülébe. – Kérlek, ne.
Lazábbra vette a szorítást, kezeit feljebb csúsztatta, beletúrt azokba a gyönyörűséges szőke hajtincsekbe. Érezte, ahogy megborzong tőle Edea, de még mielőtt bármit tehetett volna újra megcsókolta.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Noob visszaölelt. Nem igazolódtak be a nő félelmei, és ennek nagyon örült. Sőt, olyat tett, amire nem is mert gondolni, a pofon után. Beletúrt szőke hajába, amitől kissé megremegett. Szólni próbált, de ő szólt közbe: egy csókkal. Elsőre nem is tudta, hogy mi történik. Azonban a férfi oly forrón, oly szenvedélyesen, olyan jól csókolta, ami arra késztette, hogy válaszoljon rá. A válsza meg is volt: átkarolta és viszonozta a csókot. Enyhén húzta csak magafelé, legalábbis csak azt hitte. Annyira nem volt hozá szokva a hajó ringatózásához, hogy teljesen eldöltek. Edea feje nagyot koppant a padlón. Azonnal abbahagyták a csókolózást és a nő a fejéhez kapott. Még mindig Noob karjaiban volt, aki figyelte őt, aggódó szemekkel. Közben persze még mindig a nő feküdt, ezt észre se vette. Edea rámosolygott a férfira.
- Nincs semmi baj, jól vagyok noob. De hol is hagytuk abba.....áh, már tudom. Itt - és megcsókolta azzal a szenvedéllyel és forrósággal, ahogy eddig a férfi tette.

Halandó

Noob alig kapott levegőt ettől a hosszantartó csóktól. Mikor véget ért mindketten kapkodták egy kicsit a levegőt. De nem tétlenkedtek sokáig, a férfi újra megcsókolta és közben mellé feküdt, elkapta a derekát, és magához húzta a nőt, mellkasa a nő melléhez ért. De akkor kezdték érezni a hűvös padlót, amitől lassan kirázta őket a hideg.
- Talán nem épp a legjobb helyen vagyunk. – mondta a férfi egy újabb hosszantartó csók után.
Felült fektéből, és a homlokát masszírozta kicsit, ami még mindig eléggé fájt neki.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Edea a mennyekben járt és ugyan ezt el tudta képzelni Noobról. De mikor felültek és a homlokát maszírozta, érezte, hoy talán mégsem érzi magát olyan jól a férfi.
- Jól vagy? - kérdezte és odahajolt hozzá - Kérsz egy kis jeget a fejedre? Vagy valamit inni? Nekem nehogy itt összeess nekem. Márcsak az hiányozna - egy puszit nyomott az arcára és a hűtőhöz sétált. Kivett onnan egy ásványvizet és Noob kezébe nyomta. De még nem adta neki oda, inkább a kezét nyújtotta. - Gyere. Állj fel és ülj le. Aztán idd meg az ásványvizet.

Halandó

Mikor felállt a férfi, akkor egy kis szédülés fogta el.
- Nincs szűkségem semmire, csak egy kicsit vízszintbe kell helyeznem magam, de ott a másik szobában van ágy.
Edea vállára támaszkodott és együtt átsétáltak a másik szobába, ahol egy kicsi, de mégis kétszemélyes ágy volt. Noob leheveredett vár és nagyot sóhajtott. Közben a nő megigazította a fején lévő kötést, és egy csókot nyomott homlokára.
- Szükséged van még valamire? – kérdezte a nő aggódóan.
- Igen persze, mindössze egy dologra.
- És mi lenne az?
- Te.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

- Rám? - mosolygott és megcsóválta a fejét. – Nem, neked most pihenésre van szükséged. De tekintettel arra, hogy képes volnál bármire, hogy maradásra bírj, ezért maradok. – így lefeküdt az ágyra Noob mellé és rádőlt a mellkasára. Megint érezte a férfi szívverését, de az ezúttal sokkal nyugodtabb, lassabb volt, mint a múltkori alkalommal.
- Sokkal nyugodtabb vagy, mint amikor megöleltelek. Ilyen hamar megszoktad volna a közelségemet? – megölelte. Felnézett rá, odahajolt hozzá, és forrón megcsókolta. Lágy hangon, mosolyogva szólt hozzá.
- És most mit csinálunk? Már délután van. De még maradhatunk.

Halandó

- Egy kicsit még pihenünk, és utána eszünk valamit, mert már kicsit éhes vagyok. Majd lassan visszaindulhatunk, mert éjszaka nem szeretnék a nyílt vízen lenni.
Akkor végigsimította kezét a nő arcán egészen a nyakáig. Újra beletúrt a hajába és megcsókolta, csak úgy szikrázott közöttük a levegő abban a pillanatban.
- Edea, lehetne egy kérdésem? A pofont miért kaptam, ha tényleg jól esett?

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Edea mindenegyes csókot nagyon élvezett, szinte már-már elolvadt Noob karjaiban. Sose gondolta volna, hogy létezik ilyen szenvedélyes, ugyanakkor fegyelmezett férfi a világon.
Noob megemlítette a pofont és megkérdezte, hogy miért csinálta. Erre elmosolyodott.
- Mikor mondtam, hogy jól esett? Csak az eszemre hallgattam a szívem helyett. Kötelességemnek éreztem, mert akkor úgy gondoltam, hogyha valami olyat teszek, amivel egymásba szeretünk, abból hatalmas baj lesz és… - hagyta a mondatot a levegőben függeni. Ránézett szerelmére. A nő pillantásában volt valami szokatlan, amit eddig Noob nem is látott. Félelem. Edea félt, hogy megtudják, az egyik alkalmazott elcsavarta a fejét. Már látta és hallotta is, ahogy az egész épület visszahangzik a nevetéstől és a szennylapok is mind, ezen csámcsognak majd. Nem akarta, hogy ez a nap véget érjen, hogy az érzésnek vége legyen. Kezét a férfi arcára tette és suttogva szólt hozzá, egy kis félelemmel a hangjában.
- Inkább megcsókollak – odahajolt hozzá és úgy csókolta meg, mintha most tehetné meg utoljára.

Halandó

- Szerelemből baj? Azt hiszem megértem… talán jobb lenne itt abbahagyni.
Mondta a férfi és nagyot sóhajtott utána. Küzdött érzéseivel, nem tudta eldönteni mit is csináljon. Edea nem engedhet magának egy ilyen barátot, hogy is nézne az ki. Felült az ágyon, hátat fordított a nőnek és egy ideig maga elé bámult. De nem bírta tovább, meg kellett fordulnia. Elkapta a nőt és újra megcsókolta, de ez most csak egy rövid csók volt.
- Talán titokban tarthatnánk?

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

- Talán - ismételte - talán... - hozzábújt a férfihoz - Nagyon szeretném én is, szívemből, de nem tudom... A legjobb az lenne, ha ennek a napnak soha nem lenne vége és együtt maradhatnánk... De nem lehet. Pedig én lennék a legboldogabb. - teljesen felült, úgy, hogy egymás szemébe tudjanak nézni - De tudod mit? Ne legyen vége, rejtsük el. Előléptetlek, és magam mellett foglak tudni így. A valóságban persze úgy fogok veled bánni mint mindenki mással, de a titkos pillanatokban... - kezét a férfi arcára tette és egy nagyon rövid csókott nyomott rá. - Nem fogom engedni, hogy elvegyenek tőlem. Szeretni foglak, és idővel, ezt nyíltan is fogom vállalni, nem érdekel, hogy ki mit fog hozzá szólni.

Halandó

Noob csak mosolygott ezeken a szavakon, ő is boldognak érezte magát. Nem érdekelte, hogy bujkálniuk kell, csak az, hogy Edeaval lehessen minél többet. Még egyszer megcsókolta, úgy érezte, hogy erre még szüksége van.
- Nagyon örülök neki… ha kell addig bujkálhatunk ameddig szeretnéd. Csak azt nem értem, hogy egy látszólag oly hideg nő, hogy lehet ennyire érzelmekkel teli?
Megsimította a nő arcát és újra elmosolyodott.
- Nem számít, kellesz nekem.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Nem tudta, hogy mit feleljen. Részben maga se értette, hogy miért nyílt meg Noob, előtt. Azt még megértette volna, ha reggelenként ilyen, de nap közben... Gondolkodás helyett, inkább megpróbálta szavakba önteni érzéseit.
- Mint özvegy özletasszony, köteleségem csak a munkával törődnöm... Nem mutathatom ki az érzéseimet. De te felébreszettél bennem valamit. Valamit amit nagyon rég éreztem. Talán középiskolában utoljára... - nem akart még róla bezsélni a férfinak, így gyorsan másra terelte a szót - Végülis nem lényeges ez, de nem ártana indulnunk. Szerintem nemsokára sötétedik. Addig én átöltözöm.

Halandó

- Rendben én akkor megyek, és visszafordítom a hajót a kikötő felé.
Felkelt az ágyról és Edeat is felsegítette, kicsit izgalomba is jött ettől újra, de még mielőtt kisétált volna, egyszer uloljára megcsókolta, közben a nő derekát szorongatta.
- Majd sietek… talán 5 percig kibírom nélküled.
Azzal kilépett a szobából, igencsak szaporázta a lépteit, hogy minél gyorsabban tudjon végezni a teendőivel.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Miután Noob felment, Edea egy ideig csak mosolyogni tudott. De észbe kapott és gyorsan átöltözött. A ruhákat visszpakolta a helyére, haját visszakontyolta. Viszonylag hamar végzett, így mikor felment, még nem voltak a kikötőben. A nap lemenőben volt, és ez a nőt elkápráztatta. A férfi háttal állt neki. Kihasználta az alkalmat és hátulról megölelte.
- Ez az utolsó alkalmunk ma, hogy igazi énünket mutassuk meg. A városban már csak főnök és alkalmazottja lehetünk. Szeretném kiélvezni a pillanatot.

Halandó

- Jaj, de nehéz lesz majd kibírnom a tárgyalásokon, hogy ne vessem rád magam.
Átölelte a nőt, kezével megsimította az arcát, jókedvűen figyelte tovább azt a gyönyörűséget.
- De ne aggódj, majd türtőztetem magam… persze ez csak úgy sikerülhet, ha minden nap megkapom az adagomat belőled.
Azzal újra csókot nyomott Edea szájára, sokáig tartotta a karjai között, és hamarosan a távoli kikötő látványa is felbukkant előttük.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

- Majd igyekszem. - mosolygott és viszonozta a csókot. Kénylemesen elhelyezkedett Noob karjaiban. Behunyta a szemét és igyekezett nem gondolni arra ami rájuk vár.
Edea igyekezett minden pillanatot élvezni a férfival, de az idő hamar elrepült és mire feleszméltek, már a kikötőben álltak, egymástól távol, elhidegülve. Bár mindkettejük szíve azt súgta, hogy ne váljanak most el egymástól, de tudták, hogy az veszélyes lenne a nőre nézve. A következő pillanatban már a férfi kocsijában ültek és némán tartottak Edea háza felé.

Halandó

Fájdalmasan teltek a pillanatok mindkettőjük számára, valahogy egyik sem akart megszólalni, mindketten mélabúsan utaztak. Valahogy olyan rossz érzésük volt, nem tudhatták mikor lehetnek újra egymás karjaiban. Lassan kiértek a kikötői részről, akkor Noob megszólalt.
- És most hová menjünk? Az irodába, vagy vigyelek haza?

// Folytatás a Kertváros - Kertvárosi Utcák-ban. //

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Aznap éjjel Topolya egére sűrű felhőtakaró szállt.Mindenhol árnyék,sehol egy kis fény,csak az útcailámpák fénye pislákol.A hold királyként uralkodott a fellegek közt.
A víz nagyon hullámzott,veszélyes volt hajózni.Főleg éjszaka.
Falken,miután megölte Reemous egyik csatlósát,felvette annak csukjás ruháját.Úgy nézett ki,mint egy középkori szerzetes.Tetszett neki az a ruha.
De Falkennek még egy feladata volt a ruhát illetően.Úgy kell kinézzen,minz a csatlósok,hogy azok közelébe férkőzzön,és végezzen velük,kioltsa a fényt a szemükben.
Ma éjjel még el kell kapjon egy embert.
A két csatlós úgy beszélte meg,hogy a kikötőben fegyverrel a kezükben találkoznak.Ott felszállnak egy hajóra,kissé lejjebb mennek,ott leszállnak,és gyalog elmennek Falken házáig,hogy megöljék őt.
A második csatlós személyében most éppen a célpont szerepel.
~Üldözőből, üldözzött válik~gondolta magában Falken,miközben a kikötő felé tartott,és halvány mosoly jelent meg az arcán.
Mikor megérkezett,meglátta a "társát".Felszálltak a hajóra,és elkezdtek lefelé siklani a víz felszínén.A nagy hullámok mindenfelé csapkodták a hajót,de végül megérkeztek.
-Irány Falken!-mondta a csatlós.
-Rendben!-szólt vissza Falken.
Elővették fegyverüket,és elindultak a ház felé.Mikor odaértek,kopogtak.Semmi válasz.Falken érti a dolgot,de nem akarja felfedni igazi kilétét.
-Berugom az ajtót!-mondta a csatlós.
-Rendben!
Az ember betörte a bejárati ajtót,és mindketten bementek.
Nagy sötétség volt a házban,nem látták a salyát orrukat sem,de Falken nem egyszer jár a sötét lakásában.
~Most!Kihasználom az alkalmat!~gondolta,és elővette kését.
Egy nagy lódítással fejbeszúrta az embert.Felkapcsolta a villanyt,és megnézte,hol talált.Pontosan a feje közepe.
Miután megszemlélte,hátul kivitt,ahol senki nem látja,és egy aknanyílást kinyitva beledobta,mert színültig volt a csatorna vízzel.
~Végre készen vagyok!~gondolta Falken,és elment,fürdeni,majd aludni,hiszen otthon volt...

___________________________________________
a sötétség az ember legjobb barátja,mindig segíti őt.

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

*Holdtölte Holdtöltét követett, a hónapok – ha egyátalán számít valamit- lassan teltek. Shira egyre több időt töltött a kastélyban, olykor csak egész éjjel a gyermek szuszogását figyelve. Imádta beszívni azt a jellegzetesen ártatlan púderillatot, nézni ahogy a gyermek lassan felfedezi a körötte lévő világot. Lillith ha meglátta, apró ajkai gyermeki mosolyra húzódtak. Megismerte, mint ahogy a férfit is, kinek sötét sziluettje sokszor húzódott meg a sarokban. Maria, habár nem volt egy csupa bűbáj nő, gondosan foglalkozott a gyermekkel, de csak addig a határig, amit a szükség megkövetelt. Sokszor a szobában találta Shirát…elsőre megrökönyödött, hisz tudta a nő nem vámpír, sosem látta azelőtt a kastélyban. Shira nem magyarázkodott, anyaként bánt a gyermekkel, és ezt a nő is jól látta. Valószínűleg első találkozásuk után a Herceg felvilágosította, mert mikor következőleg találkoztak, Shira érezte hogy a nő már tudja kivel áll szemben. Olykor a Holdat bámulva állt az ablakban, kezében az érdeklődő csecsemővel, aki hatalmas sötét szemeivel csodálta az éj fenségességét. Lillith egyre többet aludt nappal, és élt éjszaka. Valószínűleg „szülei” látogatási időszakára állt be az életritmusa. Már a férfi karjában sem sírt. Megszokta a hidegséget mely belőle áradt, és néha már-már mosolyogva fogadta, és vidáman rúgkapált a lábaival, ha Shira valamily okból a vámpír kezébe fektette. Anon sokszor csak révetegül bámulta őket. Értette amit lát, de érezni képtelen volt. Csak Shira boldogságában fürdött néha, lopva érzéseit, mint régen. A farkas megértette, nem várt el semmit. Olykor letéve az alvó gyermeket, a sarokba lépett, és fáradt mosollyal simult a férfi ölébe, aki a karosszék nyugalmában szemlélődött. Szerette hűvös érintését, lelkének kegyetlen hatalmát, amely ilyenkor megenyhült, és szorosan fonta körbe a nőt. Alig beszéltek…felesleges volt, hisz mindent éreztek, amit a másik. Shira lelkében olykor millió kétely költözött, ahogy a lassan cseperedő gyermekre pillantott. Tudta eljön majd a perc, mikor a most még édesen mosolygó, vagy álmosan felsíró kis ajkak kinyílnak, és a pokolra átkozzák őket. Ilyenkor a férfi nyakába fúrta arcát, és halkan felsóhajtott. A falka ügyei mentek a maguk útján, de Shira szeme mindenhol ott volt. Noel szívében élt a gyanú, de nem erősödött azóta. Shira tudta kutat, de nem talált semmit…még. Olykor vele volt, mikor Telihold beragyogta a tájat, és Shira egész testében remegve fogta vissza benne lakozó, még soha elő nem törő ösztöneit. Noel könyörgött, hagyja hogy a dolgok a maguk útján menjenek, hogy éljen ösztöneivel, még mielőtt túl késő. Mindig felajánlotta, Vele megy, Vele marad, de Shira mereven elzárkózott. Teste lázasan harcolt a benne szunnyadó, és egyre akaratosabban harcoló vaddal, fázósan remegett mint egy súlyos beteg. Ilyenkor sosem ment a kastély közelébe, ki sem mozdult a hegyekből. Talán nem akarta hogy a férfi így lássa, talán féltette a gyermeket. Egyre kevesebb időt töltött Noellel, a férfi állandó unszolása megőrjítette. Pedig tudta igaza van. A kikötő zegzugos raktárai között sétált, távol volt mindentől. Talán már egy hete nem látta a gyermeket, mégsem ment oda. Habár a Telihold végre fogyásnak indult, Shirát magas láz gyötörte. Beteg volt, reszketett, és tudta a falka látja. Nem akart feltűnést kelteni, egyre többen figyeltek fel rá, hogy valami nincs rendben. Elmenekült a területről, és a legkietlenebb városrészben bolyongott. Fázott, miközben egész teste hideg verejtékben úszott. Minden lépésnél fájdalom nyilat a testébe. Tudata sikítva követelte ellenállásának végét, de Shira ilyenkor minden erejét összeszedve dacot és félelmet ötvözve visszaszorította a vadat. De már nem hetekre vagy napokra, csupán percekre. Rohamokban tört rá a lázas remegés, és tudta akármily erős is, nem fogja sokáig bírni…sietős léptekkel indult vissza az erdőbe. Szíve szerint rohant volna, de nem tudott. Már csak vánszorgott, miközben zokogva vette tudomásul, már nincs sok ideje.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* A táj lassan kezdett összefolyni, a kikötő vége elérhetetlenné vált. Shira szeméből gyöngyként potyogtak a könnyek. Minden lépés kínszenvedés volt, a könnyű gézruha a testére tapadt, felfedve egyre összébb görnyedő alakját. Nem bírt tovább lépni, rongybabként roskadt össze az egyik szűk utca rozoga raktárháza mellett. Próbálta összeszedni gondolatai, de képtelen volt rá. Egyre közeledő lépteket hallott, halk vidám füttyszó kísérte. Szánalmasan nézett ki, haja kibomlott, tekintete messzire csillogott a láztól. Hallotta ahogy a férfi megtorpan, majd sietős léptek közelednek felé. Tompa puffanás…talán a zsákját dobta a földre. Érezte ahogy pillanatokig bámulja a férfi, felfedezi a lázas testben rejlő szépséget, még ha annyira összetört is, majd lehajolva a nő vállához ért.
- Kisasszony…jól van? – kérdezte erős angol akcentussal, majd kisimított egy tincset a nő hajából, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Maga nagyon beteg...magas láza van…kórházba kell mennie. – nézett végig a nőn. Shira felemelte csillogó tekintetét, majd a férfira nézett. Angolra váltott, csakhogy biztosan tisztán értse a férfi, amit mond.
- Menjen innen, hagyjon békén…tűnjön el…veszélyben van. Rohanjon…már nincs sok ideje. - a matróz kikerekedett szemekkel figyelt, majd körbetekintett. Ismerte a kikötőt, mint a tenyerét, de nem látott semmi fenyegetőt, nem hallott neszeket. Shira látta tekintetét.
- Bolond…előlem menekülj…én vagyok a veszély! – teste végigremegette a fájdalomtól. A férfi őszinte aggodalommal nézett rá, azt hitte félrebeszélt. A zsebébe nyúlt és előhalászta belőle ütöttkopott telefonját. Tárcsázni kezdte a mentők számát. Shira hallotta, ahogy a diszpécser unott hangon beleszól. Nem tétovázott, keze a nyomorúságos állapotát meghazudtolva lendült a levegőbe, és olyan erővel ütötte ki a férfi kezéből a telefont, hogy az a raktár oldalának csapódva ripityára tört. A matróz megkövülten rántotta el a kezét, mely az ütés folyamán felhorzsolódott. Vérének szaga alattomosan fonta körbe Shirát. A nő halkan felnyögött, érezte ahogy írisze akarata ellenére sárga szín tölti meg. Szemeiből már a farkas nézett potenciális áldozatára. Shira hangja kétségbeesetten felkiáltott.
- Meneküljön…fusson már… - érezte ahogy tagjai elnehezednek, ahogy az ellenállása végérvényesen csődöt mond. Ujjai lassan megnyúltak, a csontok önálló életre kelve láncolták magukhoz a megelevenedett izmokat. A férfi elkerekedett szemmel hitetlenkedve figyel, majd akaratlanul is hátrahőkölt a nőtől. Shira utolsó emberi tudatával felé csapott, éles körmei halk reccsenéssel tépték szét a férfi ingét. Nem kellett több. Éktelenül felordított, majd rohanni kezdett…nagy kár volt. Shira tudatát megtörte a menekülő vad képe, a változást már nem volt akarata, mi lassítsa. Pillanatok alatt zajlott le. A férfi mire az épületeket körbefonó úthálózat kereszteződéséhez ért, a farkas már fejét felemelve figyelte a menekülőt. Shira eltűnt…már nem volt jelen. Ahová eddig a benne szunnyadó vadat száműzte, oda mostanra Ő került. Izmai megfeszültek, füle a koponyájához simult. Majd elrugaszkodott, és szédületes sebességgel a férfi után vetette magát, aki egyenesen a folyó partjára menekült. A farkas nem támadott azonnal. Tudatosan játszott, vadászott, egyre közelebb hajtva a vadat a vízhez. A férfi már nem óbégatott, csak rohant. Szíve egyre gyorsabban dübörögte a ritmust, amely a farkast csak egyre jobban elkápráztatta. Nem várt már tovább. Lendületet véve a hűvös holdfényben úszó betonról, elrugaszkodott, és az előtte futó vad elé érkezett. A matróznak nem volt ideje felfogni az eseményeket. Már a földön feküdt, torkából a vér vastag patakokban ömlött a földre, ahogy a farkas fogai összezáródtak. Szája megtelt a férfi ízével, pillanatnyi kielégülést adva. Hallotta áldozata nyöszörgését, és ez csak tovább izgatta. Torkát feltépve húzta végig a mólón, ahová a másik menekült. Nem foglalkozott semmivel, most igazán farkas volt. A gyilkolásnak élt, a vad félelmének szagában fürdött. Ráncigálva tépkedte egy darabig áldozatát, de csak addig a pillanatig élvezte, míg fel nem fogta, hogy a férfi szíve lassul, majd mozdulatlanságba dermedve, üveges szemekkel átadja magát valami felsőbb létnek. A farkas mérgesen rántott rajta még egyet, mintha haragudna hogy túl hamar kiszenvedett. Heves mozdulatának hála, a merev test nagy csobbanással a mély folyóba esett. A gyors sodrásnak köszönhetően, rég a határon túl lesz már mire kihalásszák. Komótosan indult tovább, sárgás szemei fürkészték a tájat…az éj még hosszú volt, a Hold ragyogott, és a farkas élt. Most először, oly hosszú idő után újra Ő volt az úr, megállíthatatlanul, és lázasan várva a következő útjába akadót.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

*A lépteit jótékonyan itta magába a föld, ahogy lassan ólálkodva a közeli hajó oldalához lapult. Hosszan fülelt, de csupán egyetlen ember lépteit halotta. Hangtalanul ugrott a fedélzetre, majd az árnyékba húzódva várt. Izmai pattanásig feszültek, ahogy látta, hogyan közeledik a férfi, dudorászva a csillagokat bámulva. Nem sejtette, hogy a halál lappang a közelében, hogy sárga szemei minden mozdulatát követik, minden lélegzetvételének illatát magába szívják. Már-már szédítően könnyű préda volt, de a farkas játszani akart. Túl rég óta tartotta már fogságban gazdája, élvezni akarta a pillanatnyi szabadságot. Komótosan lépett elő az árnyékból, lassan teljes valóját megmutatva a rémülten megtorpanó férfinak. Szemei áldozata íriszébe fonódtak, majd lassan közelíteni kezdett. A matróz rémülten kezdett hátrálni, miközben szemével a menekülési útvonalat kereste. Közben angolul suttogta csitiólag.
- Jó kis kutya…nyugalom…jó kutya. – a farkas a szavakra megtorpant, felfogta értelmüket, majd halkan, fenyegetően morogni kezdett. Hiába…ha eszes áldozatra vágyott volna, most az egyetem környékén vadászna. De nem számított. A férfi időközben rádöbbent, hogy nem morcos kutya környékezte meg. Ajka lilás színben játszott a félelemtől, mely az egész testét végigborzongatta. Tétován az övéhez nyúlt, majd lassan egy ezüstösen csillogó kést húzott elő. A farkas kisé oldalra fordította a fejét. Gyönyörű volt és kecses. Ha a férfi nem rettegett volna annyira, maga is észreveszi. De félt…félelmének szagától lett terhes és émelyítő a levegő. Hosszú másodpercekig szemeztek, miközben hatalmas cseppekben gördült le a férfi homlokán a veríték. A keze remegve szegezte előre a kést, pillantásába hirtelen elszántság költözött, amely meggondolatlan és felelőtlen volt. Ha némi sütnivaló lett volna a koponyája mögött, talán átlendül a köteleken, és a víz felé veszi az irányt. De a józan választás helyett hirtelen elrugaszkodott, és a farkas felé lendülve próbált végzetes sebet ejteni rajta. Valószínűleg fel sem foghatta vérszomjas ellenfelének mozdulatát, túl gyors volt egy halandó szemének. Saját üvöltésére eszmélhetett csupán, ahogy hatalmas roppanással törik ketté a térde ahogy a farkas fogai rázáródnak. A földre esett, üvöltve próbálta lerúgni épp lábával a farkast magáról, de ezzel csupán annyit érte el, hogy a az ezüstös fényben úszó vad, könnyedén roppantotta ketté a lábszárát. A könnyű szövetnadrágot átszúrta az élesen kitüremkedő csont, hirdetve a játék végét. Shira lassan körbejárta a még mindig a fájdalomtól üvöltő férfit. Lassan közelített hasfala felé, mikor felkapva fejét a fedélzet hátsó része felé pillantott. Az olcsó bortól messzire bűzlő férfi dülöngélve próbálta bevenni a lépcsők teremtette akadályt, ahogy a kabinból jött elő. Hangja közönséges volt, minden mozdulatát átitatta a vérében csordogáló alkohol.
- Conrad…mi az Istenért ordítsz? Felvered a holtakat, és akkor aztán lesz nemulass… - vihogott saját otromba viccén, amit valószínűleg egyetlen épp eszű ember sem tarthatott viccesnek. Conrád sekélykérően fordult felé, hangjában eltorzult félelem vibrált.
- Hozd a puskát…farkas… - de többre már nem volt ideje. Az ugrás mely leterítette az öreget, egyben a halálát is jelentette. Nem kellett nagyot lökni rajta, hogy könnyedén hanyatt bucskázzon, mégis úgy ült fel mintha csak egy Kelj Fel Jancsi baba lenne.
- Már megint részeg vagy Conrád…farkas???...honnan a fenéből kerülne ide egy fark…- a mondat elakadt, és hörgéssé torzult, ahogy a számára elképzelhetetlen farkas fogai szorosan a torkára záródtak. Conrád újra felüvöltött, de már nem törött lábainak fájdalma miatt, csupán a látványtól, és a tudattól hogy rá is ez vár. De tévedett…nem is kicsit. Lassan földre engedte áldozatát, még élt. Furcsán erős szervezete még küszködött, ahogy a farkas sötétrózsaszín nyelve végig futott véres torkán. Vérének sós íze betöltötte a vad tudatát, kényszerítve az egyetlen dologra mely most megnyugvást adhatott. Fogai a férfi hasfalába martak, feltépve a remegő testet, mely fájdalmának enyhítése végett eszméletvesztéssel reagál. De még mindig élt…ez volt a lényeg. A farkas fehér bundája lassan vörössé vált a vértől, melyet Ő ontott ki. Komótos élvezettel kezdte el tépkedni a férfi hasfalát, hol erélyesebben, hol csak unottan nyalogatva a vért. Conrad már nem üvöltött, hangja szánalmas nyöszörgéssé fajult, ahogy törött lábai ellenére az életéért küzdve tolta előre magát izmos karjain. Úgy tűnt a farkas nem foglalkozik vele. Minden figyelme az előtte lévő test kötötte le. Szívének egyre lassuló hangja egyre érdektelenebbé tette, légzésének leállása, kiábrándította a tomboló vadat. Még egy utolsót rántott a testen, majd kelletlenül elfordult, mintha undorodna művétől. Pillantásával azonnal megtalálta az időközben elvánszorgó, nyöszörgő testet. Lassan közelített felé. A férfi egész testében remegett, elfojtott zokogás rázta minden porcikáját. Szíve versenyt futott életéért, már-már félő volt hogy kiugrik a bordák ölelő karjaiból. Ahogy a farkas nyelve végig szaladt a törött lábából kitüremkedő csonton, újra hangosan felüvöltött, de torkát nem hagyta el hang, csak egy fájdalmas hörgés. Kövér cseppekben hullani kezdett az eső, lassan elmosva a vértől szennyes hajópadlót. A farkas kényelmesen leheveredett a nyöszörgő férfi mellé, és mozdulatlanságba dermedve figyelte. Talán pihent…talán csak játszott. Élvezte a préda reménytelen, és meddő küzdelmét, élvezettel csemegézett lelkének legmélyebb bugyraiban. A szél feltámadt, a vihar már a közelben ólálkodott, karöltve sétált a halállal, ami hamarosan a férfit is útitársul fogadja majd. De még várt…nem tudni mi okból, de még nem lendült előre a Hold ezüstjében megcsillanó kaszája. Még nem sújtott le, csak szemlélődött. Talán épp ráért, talán unatkozott…nem tudni. Ujjai gyengéden simították végig a lassan átnedvesedő fehér bundát.
~ Üdvözöllek Kedvesem…már rég várok Rád, hogy mellém szegődj~ a furcsán émelyítő hangot királyi méltósággal hordta körül a tájon a szél. A vérben fekvő férfi felhördült…talán Ő is hallotta, érezte, hogy már nincsenek órák vagy percek. Az eget keresztülcikázó ezüstös villám fénye beragyogta a felvillanó hegyes fogakat, amik olyan gyorsasággal közelítettek, hogy felfogni sem volt idő. A Halál teljes méltóságában, büszkeséggel teli szemlélte makacs gyermekét, aki végre meghajlott akarata előtt. Most már nem volt visszaút…a játszma véget ért, és ismét Ő győzedelmeskedett. Az Úr, aki mindenek felett áll.*

* Nem volt nehéz megtalálni a tomboló farkast. Csak követni kellett a halál és a vér szagát. Kisvártatva megjelent karján Lillithtel a hajó második fedélzetén, mely az első fölé magasodott, így jól lehetett látni, ami odalent történik. A kislány nem értette miről van szó, miért hozták ki erre a halszagú helyre, és nem is nézett körül, csak az őt tartó férfi távolba meredő arcát fürkészte gyermeki kíváncsisággal. Mit sem tudott a férfi sötét íriszeiben fellobbant tűzről, mely a szinte már kéjes öröm előfutára volt. Majdhogynem jobban élvezte az elé táruló látványt, mint az egyik saját maga által kitervelt szörnyűség következményeit szemlélné. A haldokló férfiak vajmi kevés hatással voltak rá, annál inkább a farkasból áradó vágy, hogy gyilkoljon. Ez msá volt mint a vámpír kegyetlensége. Ha elég sokáig élsz és olyan áron maradhatsz csak életben, hogy a többiek meghalnak, egy idő után belefásulsz a halálba, s csupán azért szenvedteted az áldozataidat a szükségesnél tovább, amiért valaki ritka csemegét fogyaszt. De ezt sem túl sokszor, hogy megmaradjon az élvezet. Az persze más, ha hozzád hasonlókkal vagy kegyetlen. A farkas dühe azonban mindezt túlszárnyalta. Egyre fokozódó gyönyört érzett felőle, melynek nyomába sem ért mér a legnagyobb kegyetlenség után érzett érzelem sem. Talán azért mert a lányban rejtőző vad olyan sokáig el volt nyomva, talán a két faj eltérő természete miatt. Az igazat megvallva lényegtelen. A lényeg az, hogy ahogy ott állt, és figyelte, ahogy a halandókért lassan eljön a halál, szinte megrészegült a gyönyörtől. Élettel telibbnek érezte magát, mint mikor elpusztított egy egész családot egy éjszaka alatt. Ám ezzel együtt felderengett benne a felismerés. Most indultak csak el igazán az Élettől és a haláltól független úton. Eddig a lány beléplántálta az élet rózsáját, s ez szépen ki is virított, ám Anon sötét lelke most borult igazán virágba, s minden virág egy egy csepp a most megölt halandók véréből. S ez ott sötétlik majd a fehér farkasban, mutasson ezután bármilyen bűnbánatot, éljen bármilyen tiszta életet. Az élet fénye nem világíthatja be lelkének ezt a viruló sötétségét, mely most már épp annyira sajátja, mint Anonnak a fehér rózsa. Már csak egy valami maradt hátra; megpecsételni ezt a fenséges pillanatot. Egyik csuklóját ajkaihoz emeli, ahol elővillannak fehér fogai, majd sötét vére hull a hajó fedélzetére az első esőcseppekkel együtt. A skarlátszín sebet Lillith homlokához érinti, majd apró keresztet rajzol, mely bíboran virít a kicsi fehér homlokán, aki természetesen nem érti az egészet. Közebn halkan így suttog neki. *

Életedet a Halál karjai közt éled majd, s az Életnek köszönheted mindezt. Legyen ez a próba mindhármunk sorsában döntő. Mutasd tanúbizonyságát annak, hogy sorsod ebbe a világba köt, s szolgálni fog akkor Élet és Halál, Düh, és Bkesség, míg csak élsz, s egy leszel te a halandók közt, ám mégis Egyetlen a Világon, kinek meghajolt maga a Világ.

*Mindezt ünnepi hangnemben mondja, s szinte fennkölt tekintettel, ám mihelyst elhallgat, fekete íriszeiben gonosz fény csillan. Egy ugrással a farkas mögött terem nagyjából tíz méter távolságra, majd apai hangnemben elkezd beszélni mintha csak Lillithhez szólna, ám tekintete közben Shirára szegeződik. *

Most megnézzük milyen éhes is ez a csúnya gonosz farkas. Vajon beleférsz még te is, vagy desszertre nem számított?

*Ha Shira támad, készen áll arra, hogy állkapcsa először a kicsit érje el. *

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

*Már-már a kéjhez hasonló érzés kerítette hatalmába, ahogyan a férfi vérének íze betöltötte érzékeit, majd hirtelen minden véget ért. Hideg fonta körbe testét, és tudata mélyén valami mozogni kezdett. Áldozatában még volt némi élet, de már nem foglalkozott vele. Lassan a mögötte álló alak felé fordult, szemében emésztő tűz lobbant. Alattomos léptekkel kezdte megközelíteni a férfit, izmai feszesen simultak a csontokhoz, egyre előrébb lökve a farkast. Tétovázott…a földre lapult fülei a koponyájához simultak. Várt…talán jelre, talán az elhatározásra. A vér nehéz illata betöltötte a levegőt, vészjóslóvá varázsolva az éjszakát. A hatalmas esőcseppek, melyek a mostanra már fázósan pityergő gyermek ruháját áztatták, mintha csak az éjszaka megtört békéjét siratnák. A sírás egyre erősödött, majd kis öklével dühösen a levegőbe csapott, mutatva nemtetszését az éjszakai kirándulás ellen. Mozdulata túl váratlan és hirtelen volt…a farkas izmai pattanásig feszültek, majd átívelve a távolságot a mozdulatlan vámpír felé ugrott. De valami megváltozott. A farkas lelkében egy hang sikoltott, egyre élesebben, egyre közelebbről. Az ugrás mintha megfagyott volna, mintha csak egy külső erő által állított falba ütközött volna megszakadt, és hatalmas puffanással ért földet a férfi lába előtt. A vámpír vérének jellegzetes szaga, amely óvóan ölelte körbe a gyermeket, a farkas bőre alá kúszott, szorosan fonódva hozzá egy emlékhez, egy érzéshez, egy vágyhoz, egy hanghoz…valamihez, amely a végtelen időben állandó pontot adott. Minden megváltozott…a kéjes öröm helyébe émelyítő fájdalom költözött, bejárva a nő egész testét, tudatát, lelkét. Hófehér bőre ragyogva simult az esőtől felhígult véres hajópadlóra. Reszketve ölelte körbe magát, egész testét láz perzselte. Hangtalan zokogás rázta végig a nőt, miközben a farkas elégedett sóhajjal lelkébe simulva, büszkén elfoglalta helyét, immáron nem korlátok és rácsok mögött, hanem bársonypárnán terpeszkedve. Shirának minden erejére szüksége volt, hogy ne veszítse el az eszméletét. Talán csak az az egy tartotta vissza, hogy félt, a farkas újra teret hódit, ha Ő elgyengül. De akárhogy is próbálta, még a fejét is képtelen volt felemelni. Mozdulni sem tudott a fájdalomtól, amely bénítóan járta be egész testét. Tudta hogy a férfi fölötte áll. Érezte hűvös erejét, és talán groteszk örömét is.
~ Azt hittem már sosem érsz ide…~ gondolta erőtlenül Shira, de nem tudta eljutnak-e gondolatai a vámpírhoz…talán nem is neki szánta, inkább magának. Szeme előtt lassan lepörögtek az események…a matrózok, a hajó, a kéjes öröm ahogy ölt…a gyermek…Lillith, akit megölt volna, ha a férfi vérének milliószor érzett illata nem tartja vissza…
~ Megöltem volna…gondolkodás nélkül megöltem volna…~ érezte ahogy az egyre emelkedő láza lassan elveszi gondolatainak épségét, ahogy eltűnik a helyszín, eláll az eső…ahogy meleg színek töltik be a tájat, ahogy a nap ragyogni kezd a horizont fölött, bearanyozva a tájat, ölelően fogva körbe a Hold átkozott gyermekét. Halk hegedűszót hallott, ahogy szomorúan siratja a múló perceket, nőket és férfiakat, akik a ragyogó napban táncolnak… Az utolsó gondolatában már összefolyt a valóság és a lázálom…
~ Menekülj Kedvesem…a Nap…már kel a Nap…~*

*Rendíthetetlenül tartja a síró kisgyereket karjaiban. Lillith biztos kezekben van. Nem bánthatja semmi a világon, egyetlen dolgot kivéve....Pupillái kitágulnak az izgatott várakozástól. Tekintete a farkasét fürkészi. A borostyánsárga szempárban Shira lelkének legkisebb jelét sem fedezi fel. Igaz azonban, hogy a tomboló vad szenvedélye talán sokkal jobban eljut tudatáig, mint a korábban hallott segélykiáltás. Annyira természetes, annyira brutális. Szinte már érthetetlen számára, aki a kifinomult gyilkoláshoz idomult. A szétmarcangolt tetemekből áradó vérbűz minden köntörfalazást és szolídságot mellőzően vágja fejbe, és bódítja el tudatát. Ilyesmit érezhetett még a távoli keletre eltévedt utazó mikor belépett egy ópiumbarlang szennytől és bódulattól nehéz légkörébe. De most nincs idő az érzékek lágy hullámain ringani. Figyelmét az ugró farkasra öszpontosítja. tisztában van vele, hogy ha a tomboló vadat nem fékezi meg odabentről shira, annak ő is kárát fogja látni, de olyan apróságok, mint saját testi épsége, sosem izgatták fel igazán. mindenekelőtt azt tudja, hogy ennek az összecsapásnak, ha sor kerül rá, Lillith lesz az első és talán egyetlen áldozata. De ismeri Shirát. Talán túl jól is. Képes volt ezt a fenevadat megfékezni minden praktikája ellenére. most is sikerül majd megtennie, tudja jól. A farkas felé lendül. Minden bizalma ellenére Anon izmai ösztönösen megfeszülnek, s ugrásra készen várja a gyerekkel a kezében a támadást, mely sosem jön el. Mintha csak egy lánc rántaná vissza a fenevadat, úgy hullik földre. Shira győzött. Szája szélén felsőbbrendű mosoly jelenik meg.*
~Mennyi szenvedély, mekkora erő....és mind a morál láncaitól megkötve.~
*Szinte csodálja ezt a tüzet, melynek ő még álmában se lehet részese. És hogy mindezt még képes valaki megfékezni....Ha benne lobogna ilyen láng, a világnak új istene született volna....
Csendben nézi, amint Shira újra emberi alakot ölt, közben köpenye alá rejti lillithet az egyre szporodó esőcseppek elől, s lelkének hideg erejével nyugtatja meg. Míg az átváltozás tart, kényelmes léptekkel lép a két tetemhez és egy gyors rúgással a vízbe löki mindkettőt. A kövér esőcseppek elvégzik a munka többi részét. Mire visszaér Shira elé, a lány már ismét emberi alakban fekszik a földön. Egy pillanatig csak nézi szenvedő kedvesét, majd letérdel, s hideg ujjaival végigsimítja lángoló testét, közben halk sóhaj szakadt fel mellkasából*
~Kedvesem...~
*Azzal lelkének sötét fátyla alatt indult meg kettejükkel az oltalmat adó Kastély felé.*

I Alfahím Tartózkodási hely: Topolya

*Sötét lepel torzítja a kikötő szépséges látványát, hogy az szinte rémisztő küldőt vesz fel. Azt az árnyalatnyi kis fényt is csak hold biztosítja, ami halványan csillog a víz felszínén. Egy alak tompa lépteire jajdul fel csikorogva a harmatos fű. Ahogy az alak a víz felé halad, arcának elrelytéséről a fák árnyéka kondoskodik. Viszont amikor már 3 méterr van csak az illető a víztől, a hold megvilágítja arcát minek következtében feltárul kiléte. Gastrol az. Továbbra is halad a víz felé. Arca komoly, semmit mondó. Mikor a vízhez ér, megáll és felnéz a mélyfekete égen tündöklő teliholdra. Szemeivel enyhén hunyorít egyet, azután tekintetét a víz felszínére vezeti. Pár percig mozdulatlanul nézte a vizet. Ezalatt a gondolatok hatalmas zajt csaptak a fejében, elnyomva a fák lombjainak halk susogását.*
~Nem hiszem el... azt hittem ez lesz a mindent eldöntő... az utolsó... de nem... mégsem...~
*Szaladtak a gondolatok át az agyán, majd ezután leült, és hagyta, hogy a gondolatai tovább ostromolják.*
~Mindenkori öreg barátom, hamarosan ideér. Ő meg fogja érteni a dolgot. Sajnos egy elme, egy lélek ilyenkor már tanácstalan. Szükségem van rá.~
*Ezután elméjét elzárta a kavargó gondolatok elől és csak a víz ragyogására, a termsézet kellemes zenéjére koncentrált, közben várta, hogy barátja megérkezzen.*