Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

Lassan kisebb tétovázás után elindult hazafelé,ám hirtelen mégis valami akaratlanul is felborzolta érzékeit.Megállt,majd kicsit megrázta magát,s körbepillantott,hogy vajon mi okozhatta ezt a különös érzést,de nem látott senkit,csak egy két fiatal csámborgott az utcán,akik hamrosan el is tűntek egy egy neontábla hírdetése alatti ajtóban.Tétován nézte őket,majd halványan elmosolyodott,s újra elindult eredeti céljának megfelelően.A város ezen részén tompa zajokat hozott a szél minden felől,de ezt leszámítva nagyon is csendesnek bizonyult.Ám ő mégsem volt maradéktalanul nyugodt,a lelke mélyén valami nem hagyta nyugton,s bár nem tudta miért,igyekezett azért mégsem figyelni erre,betudta a különös férfinek a casinóból.Elgondolkodott,s lelki szemei előtt újra feltűnt az az igéző szempár,s pillanatok alatt mintha újra nem is lenne tudatánál,mintha pár lépéssel a föld felett járna.
Ám ekkor egy hang riasztotta fel réveteg ábrándozásából,méghozzá egy nagyon is ismerős hang.Összerezzent a hallatán.
Először azt hitte támadók,majd ahogy lassan tisztult az elméje,melybe késként hatolt a férfi hangja,lassan magához tért,és felismerte az érkezőt.Nyugalma csak részben uralta testét,újra beköltözött mellé a casinóban megismert különös érzés is,mikor először találkozott Christerrel.
-Mr.Grip,úgy tudtam dolga akadt,hiszen oly gyorsan távozott a casinóból.Vagy merő véletlenségből engem követ?!-tette fel a kérdést ártatlan mosollyal ajkain,de persze ezt mind csak egy apró poénnak szánta,fogalma sem volt róla,mennyire ráérzett a dolgok valójára.
-Veszély...~ha maga csak egy kis részét ismerné milyen veszélyben voltam,s vagyok a mai napig~gondolta,de mást mondtak szavai.-sok arca létezik,és elhiheti egyiktől sem félek.-próbálta meggyőzően kifejezni magát.
A férfi felé nyújtotta karját,majd felajánlotta neki,hogy megmutatja neki a várost.Kicsit bizonytalan volt,hiszen nem is ismerte a férfit,ám valami titokzatos láthatatlan erő mégis oly erővel vonzotta a közelébe,hogy érzékeivel képtelen volt ellenállni.
-Ám legyen,de csak ha valóban az éjszaka legcsodálatosabb gyögyét mutatja meg ma éjjel...-suttogta halkan,majd keze lassan a férfi felajánlott karjára simult.Alig észrevehetően megremegett keze.Tekintete szinte összeolvadt a férfiéval,s bár erős személyiség volt,most valahogy mégis hagyta magát"elvarázsolni"egy olyan személynek,akit mégcsak pár órája ismert meg...

II Ősi Lycon

* ~ Ezek a szemek…miért vonzanak? Miért más mint sok másik száz akik általam leltek örök nyugalomra? ~ tette fel a kérdést, miközben fogva tartotta a nő pillantását. Érintése által némán sóhajtott, majd lassan a folyó felé vette az irányt. Topolya legszebb gyémántja volt a folyópart, szemben az erdővel övezett hegyekkel, amely Christer otthona volt. Nem véletlenül ide hozta a nőt. Valóban csodás hely volt, és a távolabb lévő dokkok iránya is megfelelt arra, amire készült. De ahányszor elképzelte, hogy ez a gyönyörű nő órák múlva holtan fekszik majd fogai között, gyomrába apró csomó költözött. Mérgesen hajtotta el a gondolatot, miközben a nő elmélkedését hallgatta.
- Igen veszély…el sem tudja képzelni milyen alakok lapulnak a város határain belül…a veszély amit ön ismer, meg sem közelíti. – szavai és hangja sokatmondó volt, látszott nem csak felszínes fecsegés. Beérve a folyót övező ligetekhez, kezét színpadiasan felemelte, és körbemutatott.
- Ez topolya igazi varázsa. A hegyek, amelyeken halk dallamot játszva a szél, csalogat egyre közelebb…a Hold ahogy ezüstös táncot lejt, miközben a víz tükrében csodálja önön ragyogását. És egy gyémánt akit beragyog fényével, varázslatossá téve élőnek és holtnak eme kései órában lévő kietlen sötétséget. – tekintetébe furcsa izzás költözött, ahogy a nőre nézve felé fordult. A benne élő vad dühöngve követelte jussát, unta már a lassan egy hónapja húzódó ígéretet, miszerint az övé lesz a nő. Christer olyan fölénnyel intette nyugalomra a benne lévő farkast, hogy még maga is elcsodálkozott.
- Többé senkitől nem kell félnie…- mondta halkan, miközben szembe fordulva keze a nő könyökére csúszott, mintha csak védené valami láthatatlan ellenségtől, aki valójában Ő maga volt.*

Vendég

Strahd lassan sétált az utcai gázlámpák fényköréből ki, be. kopp. kopp. hallatszott a sétabot megnyugtató, ütemes hangja, ahogy a piszkos aszfalthoz nekiütődött. strahdot lenyugtatta ez az ismétlődő hang, ilyenkor kicsit tudott lazítani.
~érdekes este volt, de a végére már kissé kellemetlennek tetszett. holnap már mást kell csinálnom, túl sok időt vesztegettem el a kutatásaimból~gondolta bosszankodva, és sietősebbre vette lépteit, hogy mihamarabb hazaérjen. kellemetlen érzések ezrei rohanták meg, amióta csak elhagyta a casinot. katonai érzékei jeleztek valamit, de nem tudta pontosan beazonosítani. ilyennel még nem találkoztak, így pontos információt nem adhattak strahd-nak, aki így kénytelen volt kiéleződött ösztöneire hagyatkozni.
direkt más irányba indult haza, egy kerülőúton, igyekezvén arrafelé menni, amerre a sikátorokat sejtette. bár nem volt itt régóta, de egy alap városismeretre már szert tett.
~ha már baj történne, történjen észrevétlenül~gondolta és élvezte, ahogy az adrenalin elkezdett száguldozni benne. oly régen nem volt része ilyen típusú izgalomban, hogy szinte már mosolygott. szinte.

*Nem okoz különösebb gondot a férfi követése. A halandók néha olyan könnyű prédák, hogy szinte vétek őket levadászni. Miközben követte, elméjének sötét fonalai összefonódtak a férfi elméjével, mely számára nyitott könyv volt. Ismét elidőzött lelkének azon részein, melyek miatt a kamarilla tagjává kívánja tenni a halandót. Elkeseredés, az, hogy soha nem adja fel, s a kutatási területe....bár őszintén szólva kétli, hogy pont egy halandónál bukkan rá a válaszra, mely egyre jobban foglalkoztatja, de pár éve még abban is kételkedett, hogy egy halandónak nyújt majd otthont a kastélya. Mióta egyre többet beszél Lillithtel, egyre töbször kapja magát azon, hogy a jövőn mereng. Ez korábban nem fordult elő vele, hisz neki se múltja se jövője. Úgy tűnik a halandó megfertőzte. A lényeg hogy egyre többször gondol arra a pillanatra, mikor Lillith nagykorú lesz. Képtelen lenne ölelésben részesíteni, de azt sem hagyhatja, hogy Shira lássa megöregedni és meghalni. Egyre többször mondogatja magának:"Kell hogy legyen más út". Talán a férfi, akit éppen követ, adja majd meg a választ. De ha nem, akkor is megéri halhatatlanná tenni. A benne munkálkodó sötét művész szionte földöntúli kéjt él meg, ha arra gondol, hogy örökéletre ítél egy embert, aki egyre inkább arra tette fel az életét, hogy legyőzze valaki más halálát. Sóvárgás az örökkévalóságig egy elérhetetlen cél után...ez olyasmi, aminek boldogan kitenne bárkit.
Közben a halandó a sikátorok felé veszi az irányt.magában gúnyosan elmosolyodik.*
~Ha jön a gyilkos, menjünk fel az emeletre....ha most megjelenne valahol valami harmadrangú horror-rendező, még csak meg sem lepődnék.~
*Azzal követi a férfit, s megvárja, hogy kellően eltávolodjanak a forgalmasabb utcarésztől. Mikor elérkezettnek látja az időt, akcióba lendül. nagy lendülettel előresuhan, jelenlétét még mindig leplezve, s elkapja a halandót. Egyik karja ellentmondást nem tűrően fonja körbe a férfi mellkasát, nem engedve menekülést, míg a másik kezével fejét kissé oldalra billenti, hogy szabadabbá váljon a halandó nyaka. mindezt az emberi szemnek szinte érzékelhetetlen gyorsasággal teszi. fogai könnyedén hasítják fel a bőrt, s ajkai rátapadnak a sebre, hogy egy csepp se vesszen kárba. Mohón kezdi inni a vörös nedűt. Eközben minden idegszálával a halandóra ügyel. nem akarja elveszteni. Fülében, mint távoli gongütés zúg minden szívverése, mely egyre szaporáb lesz, majd lassulni kezd. Hangos sóhajjal válnak el ajkai a nyakról. A féérfi még él, de élet és halál közt táncol. Könnyedén szembefordítja magával a hanadót, s megtartja, hogy el ne essen. nem kérdez, úgyis tudja a választ. nem szól egy szót sem. A férfi érezni fogja mit kell tennie. egyik csulója az ajkai felé lendül, ahol ismét elővillannak a fogak, majd bíborvörös vér hull a földre. A sebet a halni készülő férfi szájához nyomja, hogy néhány csepp leguruljon a halandó torkán. Mihelyt az első csepp célbaért, már tudni fogja, mit kell tennie.*

Vendég

*Kilépve a hotelből rá gyújtott egy cigarettára és kigombolta a felső három gombját az ingjén, és elkezdet sétálni, szerettet, volna szórakozni de, nem, mert bemeni a nyilvános szórakozó helyekre ne hogy valaki felismerje, így csak sétált az utcán.
Talán hosszú idő óta ez volt az első este, amikor szabadon kötöttségek nélkül sétálhatott anélkül hogy a határ idő, az új album vagy a zenészek miatt kellet volna aggódnia.
Nézte az embereket és valahol vágyott a munkás életre, de makacs öntelt egója ezt sosem engedte volna beismerni.-~Milyen más itt minden van valami ebben a levegőben, ami foglyul ejt.~-Bár sose hagyhatnám el ezt a helyet-*sóhajtott*~ De egy jó kis koncertet tarthatok itt hatalmas sikere lesz!
Menyi az idő1*órájára nézet*
~ hét óra hátha bent lesznek még a helyi Újságnál
*Azzal egy taxi után intett, ami hihetetlen módon meg állt*
~otthon integethetnék neki! Na de ez egy más világ!~
-A helyi laphoz szeretnék eljutni
- Azonnal válaszolt a nagydarab taxis. - *Elindultak az iroda negyedbe*
//folyt ott//

Vendég

*Nem tudja mit csináljon. Szóljon a rendőrségnek, de akkor azt is meg kellene magyaráznia, hogy turistaként mit keresett este a temetőben, és miért hallgatta ki a beszélgetésüket. A végén még őt állítanák elő. Pedig ő csak felejteni jött. Elfelejteni a múltat, és Őt. Gondolkodás nélkül megy előre. Majd hirtelen megáll, s körbenéz.*
~Eltévedtem! Egy napja se vagyok itt , de máris elvesztem. Igaza van a rokonoknak, eltűnésből kitűnőt kapnék. Na most mit csináljak? Meg kellene tudnom, hol vagyok. ~
*Elindul előre, s reméli útközben találkozik valakivel, aki megmondja neki a helyes irányt. Visszamenni nem tudna, s jobb előre mint hátra- vallja ő.
* Kb. fél órája gyalogol már az előbbi megállás óta, a lába is sajog a magassarkúban, de levenni nem meri.*
//folyt. Iparnegyed//

Vendég

~ah, itt vannak a sikátorok. nos, akárki, vagy akármi is az, de jön, remélem~gondolja, és tudatalattija közben suttogja lágyan neki, itt akármi is lesz, gyökeres változás fog az életében bekövetkezni.
amíg ezeken gondolkodik, sétapálcájával lassan koppant néha a betonon, maga sem tudja miért már. inkább idegesíti, mint nyugtatná, mégis csinálja. talán a megszokás, talán az unalom, talán az önkínzás egy új perverz formája? nem tudja, de nem is érdekli.
aztán hirtelen történik minden. suhanás, egy villanó arc, erő, fájdalom, gyengeség, egy tiszta arc, egy csukló, és vér.
vár ő is, miként a vámpír, aki kiszívta vérét. tudja, hogy az, sokat foglalkozott a természetfelettivel, bár kétségei létezésüket illetően bőséggel akadtak még.
eddig a percig. sejti, mit akar tőle a férfi, de elhatározza, nem adja könnyen magát. ha a vámpír nem ölte meg egyből, akar tőle valamit, valószínűleg azt, hogy csatlakozzon hozzájuk, ezért tarthatja a csuklóját is. de strahd kíváncsi lett. küszködve, a halál mezsgyéjén táncolva kérdezi:
-mit láttál bennem?

*Arcan egy pillanatra fájdalmasan megvonaglik.*
~Te jó ég! Nem lehet igaz, hogy már megint egy ilyet fogtam ki.~
*Majd egy lemondó sóhaj szakad fel mellkasából.*
~De hátnem tudom, mit is vártam, hisz csak halandó..Mind istennek képzeli magát, és még akkor is hetykén felesel, mikor a csipkebokor meggyullad..~
*Azzal halkan megvetéssel teli hangon megszólal.*
Azt kérdezed mit látok? Egy halódó húscafatot látok, aki nem méltó már további életre. Egy szenvedő kis istent látok, akitől megvonták a menyországot. Itt térdel előttem a bukott angyalok legszánalmasabbika, aki nagyobb magasságokat vágyi meghódítani, mint teremtője, mégis olyan súlyos szemellenzői vannak, amitől a valóság hatalmas és veszélyes álomnak látja. és még ennek ellenére is tartja a véleményét, hogy ő bizony többre hivatott. neki válaszok kellenek. Nos, bizonyítsd be, hogy tévedek, és legyen bátrságod meghalni azzal a tudattal, hogy az örök életet is választhattad volna. Dobd el magadtól mélyen tisztelt és sokat imádott önmagad, hozd meg a legnagyobb áűldozatot, és ítélj vele örök bűntudatra, mert olyan embert öltem meg, akiből isten válhatott volna.
*Azzal lassan elkezd távolodni keze a férfi arcától, s a seb is lassan gyógyulásnak indul. Arcáról nem tűnik el a megvetés. ha a férfi a keze után kap, bebizonyítja, hogy ő sem különb a többi hanadónál, ha viszont meghal...nos akkor kénytelen lesz másik játékszer után nézni. Nem ez lenne a legnagyobb gaztett, amit valaha elkövetett, és biztos nem ez lesz az első, amiért bűntudatot fog érezni. *

Vendég

*Kilépve az utcára bele szagolt a friss levegőbe és élvezte a nyári nap sütését.
Úgy érezte senki, és semmi nem árthat neki! Sétálva az utcán eszébe jutott hogy ma vacsoráznia kell menni, és nem igazán van szolid ruhája hát betért az egyik úgy mond elit butikba!
-Jónapot! *Valami szolid de előkelő ruhát szeretnék vacsorához!
Az eladó végig mérte és így szólt.* - Nem hiszem hogy megtud fizetni minket .-
*Áhim nevetni kezdet és egy nagy köteg pénzt húzott ki a rövid nadrág zsebéből .
Az eladó lefagyott és meg változott hozzá állással ugrálta körül a férfit.
Miután egy igen előkelő sportos olasz öltönyt vett. Elégetten sétált tovább az utcán .Még meg látott egy drogériát oda is beszaladt egy új finom francia parfümért amit nagyon nehezen választott ki!
Ebédelni nem volt kedve így be ült egy cukrászdába és mindenféle finomságokkal tömte meg magát*.~francba a fogyó rosszalkodikámmal~* gondolta és fogott egy taxit és a vásárolt holmikat haza küldte a hotelbe.
Délután felé sétálva hazafelé még vett egy nagy csokor virágot rózsából és mindenféle különleges virágokkal. Akkora volt hogy alig fért be a taxi hátsó ülésére .Ezek után vissza ment a hotelbe.
//folyt ott//

Vendég

Strahd hörögve, köhögve kezd el nevetni a támadóján, aki bolondos, barokkos körmondatokkal bizonyította be, szánni való bolond csupán. hófehér, makulátlanul tiszta ingére saját vére fest érdekes, kacskaringós mintákat, elkeveredve szájából folyó nyálával. szemei előtt lágy, piciny csillagok szikráznak, mint megannyi nap. feje lassan a koszos, bűzös sikátor betonjára hanyatlik, végén koppanással fejezve be életének utolsó másodperceit. üvegessé váló barna szemek merednek a tűzlétrákra festett bandák graffitijeire, és mégis, szeme sarkából látja távolodni azt a véres, tépett csuklót, mely egy gyenge lényhez tartozik, mégis, jelen esetben az életet adhatja neki. azt az életet, ami a jövője lehet, és hatalmassá teheti, hogy végre megtalálhassa Tatjana-t. dehogy akar ő ilyen beképzelt nugris lenni, mint ez itt. neki a halhatatlanság nem áldás, hatalom lenne, csupán kitérő, míg segít szerelmén. hisz aki vámpír, csak ámítja magát. de már határozott. számtalan ehhez hasonló emberrel találkozott a seregben. mind valahogy vezetői szerepbe kerültek, többnyire úgy, hogy az igazi vezért alávaló módon félreállították. mégis, a vezetéshez fikarcsnyi tehetségük sem volt. csak ugráltattak, majd csendben elhullottak, mint a kivénhedt barmok. valószínűleg erre is ez vár, ám Strahd mégis most mellette döntött. ha innia kell a véréből, hát iszik. ha hallgatnia kell nevetséges prédikációt, hát hallgatja. de amint tud, elválik tőle, az pedig nem váratja sokáig magát.
megfogfja a távolodó kezet, és visszahúzza. a másik érezheti, emberfeletti erőt használ Strahd, a haldokló erejét, amivel nem dacolhat semmi. megfogja, szájához emeli görcsösen, és iszik, mohón, amennyi csak beléfér. nem érdekli, a másiknak mennyi marad, addig iszik, míg tud, szipolyozva közben a másik lelkét magába.
aztán hirtelen elengedi, és görcsben fetrengve, üvöltve kúszik egy kuka mellé, ujjai mint saskarmok, begörbülve kaparásszák a betont. a kín, mely testét járja, lelkébe fut, kitépve emberi énjét, és átadva a maradék roncsot az éjszakának, kacagva, sikítva az őrülettől.
aztán csend. szívdobogás sincs már. hirtelen nyílnak meg érzékei, engedve hallani, látni, szagolni és érzékelni azt, ami eddig zárva volt előle. felül, és sírva csodálja az éjszaka megannyi új csodáját. aztán felnéz arra a valamire, ami vámírrá tette, halála közben kifakult, ezüsz színű szemeit ráemeli.
-mit kell tennem?

~Halandó...~
*Gondolja magában, mikor a férfi a keze után kap.*
~Álltasd csak magad, ha úgy látod jónak.~
*Gondolja, mikor érzi a férfi elméjéből áradó önáltató ostobaságokat, amik méginkább azzá teszik, ami; egy ugráló kis marionettbábúvá egy illúzió részeként. Tűri, hogy a férfi igya a vérét, ám egy ponton mikor már úgy érzi eleget ivott, ellöki magától, és ez ellen nem tehet semmit, mivel a haldokló ereje csupán önámításából ered, hogy a világ hatalmas értéket veszít azzal, hogy ő elmúlik, az ő ereje viszont a tudásból ered. A tudásból, hogy a halál uralja a világot, és hogy mindent ő mozgat, ami csak él. Egy percig unott arccal nézi az éjszaka új lényének születését, ám mire a folyamat befejeződik, az újszülött vámpír esetleg az Éjszakától kérhet útmutatást, mivel ő már rég messze jár. Amit akart elintézte, s új gyermeke bármit tesz is, az ő érdekeit szolgálja, önmaga formálja Anon új szobrát, válva ezzel játákszerévé, amit eldob, vagy mesterművévé, amit kiállít.*

Vendég

azt a valakit, ki vámpírrá tette, Strahd kacagása kíséri útján. lassan hasára fordul, lábait maga alá húzza, és felegyenesedik. tudja, mivé vált, érzi magában a munkálkodó éhséget annyira, mint a természetfeletti képességeit is. érzi, és nevet. arcát az ég felé fordítja, kezeit széttárja, és forogva nevet bele a hűvös, ámde mégis már otthonos éjszakába.
-ostoba!!-kiáltja.
-ostoba vagy! megadtad azt, amiért küzdöttem, és azt hitted, ezzel lekötelezel! -majd hirtelen elhallgat, lehervad szájáról a mosoly. felkapja időközben félreesett sétabotját, és megigazítja ingét, zakóját. körbenéz a sikátorban, érzékeit kiterjesztve keres, hátha van élő a közelben, ki szemtanúja lehetett a von Zarovichok felemelkedésének. de senkit nem talál.
~végre képessé válok alkalmazni a legtöbb, eddig elérhetetlen távolságban leledző mágikus kísérleteimet. és ez megadta nekem, mindenféle kérés, vagy díj ellenében. hihetetlen.~mosolyog magában, avval kisétál a sikátorból, és közben furán elkalandozik a tekintete. még kis idejébe talik, amíg megszokja, nem kell levegőért kapnia, és ha nem lélegzik, nem fog meghalni. a pislogást is ugyanilyen gyorsan adja fel. szíve dobogása soha nem is hiányzott volna neki, hisz az már rég meghalt, ott a sziklapárkányon, Tatjana zuhanó alakjánál.
mikor kiér, leint egy taxit, beszáll a hátsó ülésre, előread egy-pár papírpénzt, és hátradől kényelmesen.
-a von Zarovich kastélyba. siessen.

Vendég

*kiérve az utcára először is bele szagol a levegőbe és nagyot sóhajt ez kell nekem nem a nagyvárosi bűz!
Utána elkezd kocogni közben nézegeti a házakta és az embereket .Fülében természetesen mp3ra felvet nyers anyaga a Vér a vér ellen című dala szól!
Kocog utcáról utcára merről jött nem figyeli sem az hogy merre tart. Életében először nem tervez pedig ő tervek embere! Sosem indult úgy sehova hogy konkrét terve ne lett volna. Most csak kocogott. Megint azt a szabadságot érezte mi néhány napja! Ezt élvezte és nem érdekelte már semmi! Hirtelen elkezdet dörögni az ég* ~ a francba ép most pedig olyan jó a levegő! És persze az időjárás jelentés nem is mondott esőt!~ *Felnézet az égre de felhőt nem látott, de nem kísérti a sorsot gondolta. Azzal elkezdet a hotel felé kocogni!
Nézte az utcákat de nem voltak ismerősek majd hírtelen meg állt egy temető előtt!
Ránézet a rozsdás kapura elgondolkodott* ~ mi lenne ha a temetőben tartanánk a klip forgatást~ *Ezzel a gondolattal belépet a temetőbe*//folyt a tetőben//

*Phaedra semmivel sem törődve szedte a lábát a szórakozónegyed utcáin.
A lámpák fénye megvilágitotta arcát s ilyenkor láthatóvá vált, hogy a lány sírt, még most is hüppögött kicsit. Sminkje elkenődött, haja a megszokottnál is borzasabb volt.
Mindent összevetve szánalmas látvány volt.
Amikor egy füstös bárban elkezdődött a veszekedés ami egy pofonba torkollt, a fájdalom miatt sírt.
Később már csak a düh volt az ami könnyeit szaporitotta...
Befejezte...Eldöntötte, kerül amibe kerül, otthagyja zűrös baráti körét, mielőtt egy cellában találná magát..
Ezentúl kétszer is meggondolja ki lesz a barátja...ha egyáltalán hajlandó lesz a barátkozásra.
Megállt, s egy ház falának dőlve szipogott még egy kicsit, majd előszedett egy zsebkendőt és megtörölte a szemét.
Lefolyt sminkjéből fehér, mintás pólójára is jutott, de nyilván senkit sem érdekelt.
Begyűrte a zsebkendőt rózsaszin nadrágja zsebébe, majd lehunyta a szemét és várta hogy kicsit megnyugodjon..*

*Pár perc múltán sikerült összeszednie magát. Kezdte felfogni a zajokat.
Lassan kinyitotta a szemét. Ezernyi szinben pompázó feliratok, fényreklámok.
Mosoly kúszott a lány arcára. Egy fájdalmas megadó mosoly.
Ellökte magát a faltól és elindult.
Pár lépés után hátranézett, de senki sem követte..*
~Oké...Vége van, már nem kellesz nekik. Igy lesz a legjobb, nincs magyarázkodás, hazudozás...~győzködte magát, miközben folytatta útját.
Valószinűleg megint a hajnallal érkezik haza, félig alva egy taxiban.*