Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

Vendég

- Ugyan, Ramszesz halott... - válaszolta semmitmondó hangon a nő, ám arcán elégedett mosollyal fogadta a kézcsókot. Sosem akarta, hogy hitvesei alapján ítéljék meg, hiszen ő is ért legalább annyit, mint ők, ám most újra ebbe a hibába esett. Mindig is királyi fők asszonya volt, és egyszerűen képtelen volt erről leszokni. Márpedig meg kellett próbálnia, végre a saját lábára kellett állnia. Egy fenomenális ötlet fogalmazódott meg benne, amibe igazából már bele is kezdett, ám eddig mégsem tudatosult benne.
- Nem uralkodhat már többé felettem... - tette hozzá halkabban, mintha csak magának beszélne, majd merengve végigfuttatta tekintetét a férfin - Nemrég érkezett a városba... Vagy talán tévednék?

Vendég

*A férfi arcán némi meglepetés ült ki a nő szavai hallatán,de ez alig volt több mint az éji szellő ami arcán suhant végig. Ezek után a semmit mondás álarcát felöltve szólalt meg.*- Részben igaza van. Nem régen érkeztem a városba, de ez visszatérés, és nem ismerkedés a városba. Üzleti ügyeim újra ebbe a városba vezettek. Viszont ha jól sejtem, ön valóban nem régóta tagja a Topolyai éjnek. Az idő alatt, amit itt töltöttem néhány igen gyümölcsöző kapcsolatot sikerült kiépítenem. Ezért is ajánlottam segítségemet. - *Hangja kemény volt, mégis őszinteség csengett belőle.*

Vendég

- Nos, valóban, még csak két éve tengődök ebben a városban, most már királyi hitvesem oldalán... -hangja ekkor elkínzott volt, ám arca ugyanolyan merev maradt. Gyűlölte ezt a helyzetet, hogy a város hercegének jóindulatától függ. Egyre kevésbé volt képes elviselni a férfi groteszk viselkedését, dekadenciáját, ráadásul ott volt az a kis zavaró tényező, hogy egy fattyút dédelget inkább, minthogy idejét vele töltse...
- Nos, kedves Gabriell... Azt hiszem, valóban, a szolgálatomra lehet.
Nofertari biztos volt benne, ha más célból nem is, de támogatókra mindig is szüksége lesz. Bukott király az, aki elveszíti alattvalóit... És valóban, Gyermekei száma nem kevés, felépíthetne egy új birodalmat, félresöpörve ezt a gyenge, kicsinyes herceget. Csalódott Anonban, és ezt kénytelen volt végre beismerni magának... Kecses mozdulattal körbeintett, mire az árnyak megmozdultak, és növekedésnek indultak, sötétségbe vonva a két vámpírt.
- Így már nyugodtan beszélhetünk, nem hall minket senki. Szóval mi lehet valódi oka a városba érkezésének, kedves Gabriell? Nem, nem feltételezem önről, hogy valótlant állítana, csupán óvatosságot sejtek szavai mögött. - mondta kertelés nélkül a nő, hangja határozottan csengett, ám oly hideg volt, akár a szibériai éjszakák - Mennyire lojális ön a Herceghez? Válaszát gondolja meg jól, nem szükséges rögtön felelnie...

Vendég

*Geru ajkát egy halk sóhaj hagyta el, mikor az éj megsűrűsödött körülöttük. Bár ez a sóhaj inkább volt helyeslő, mint meglepett. Majd szemöldökét enyhén összevonva, a szokott mély ű, és érdes hangon szólalt meg, mint mikor lét szikladarab egymáson örlődik.*
- Nos hűségem a herceg, Vitruvius, iránt. Hmm- *Arcán egy olyan mosoly jelenik meg, ahogy egy ragadozó tud mosolyogni, egy emberi ragadozó.*- És ha a dolgok ilyen formán alakulnak, azt hiszem az eredeti célom teljesen értelmét veszti. Hallgatom önt kedves Nofertari.-* Arcán elégedett mosoly jelenik meg.*

Vendég

- Úgy hiszem, halottról inkább jót vagy semmit... Vagy talán nem így tartják a helyiek? - hangja lekicsinylően zengett, ahogy az előző Herceg szóba került. Bár nem ismerte, de nem is tartotta sokra, hiszen egy ilyen szerencsétlen, törekvő ifjú is le tudta győzni, mint amilyen a jelenlegi Herceg volt. Bár anon ellensége lévén némi részvétet azért érzett iránta, ám ezt a kis zavaró érzést nem volt nehéz elnyomnia.
- Nos, sosem voltam egy körülményes ember, és meg kell valjam, az Óvilág ragyogása idején nem is volt igazán szükségem rá. A jelenlegi Herceg tehetségét csupán gyengéi múlják felül. Átkát a halandók előli bujkálásra pazarolja, romlásba döntve ezzel véreit. - kezdte Nofertari, miközben az árnyak tovább sűrűsödtek, s egy - egy éjfekete ülőalkalmatosság jelent meg a két vámpír mögött. A nő helyet foglalt a magáéban, majd kezeit a két karfára téve, kényelmesen hátradőlt.
- Szavaiból ítélve ön még nem ismeri Anon-t. Nos, cselekedetei alapján, nem lehet túl sok sütnivalója, hiszen a trónt erővel szerezte meg, és azzal is próbálja megtartani, miközben az ellenséggel enyeleg... Ez nagy bátorságra, és emelett meggondolatlanságra is vall, nem gondolja, Gabriell?

Vendég

*Geru kissé meglepődött, mikor a két éjfekete trón megjelenik. Mikor Nofertari helyet foglal Geu csak nemet int a fejével.* ~Olyan rég azért még nem ismerjük egymást~ *Fut át az gondolat az agyán. Majd mikor Anon nevét halkan, de mégis fülsértőn felkacag, Mikor a nő befejezi, a férfi néhány pillanatig csendben maga elé bámul, majd vidám hangon megszólal.*
-Nos Nofretari kedves. Ismertem valaha egy vértestvért, akit Anonak hívtak, de kétlem, hogy ő lenne a herceg. Igaz csak egyszer találkoztam vele, de a vére olyan híg volt, hogy alig néhány hónapja élhetett csak a sötétség világában. Viszont ha még is ő, az érdekes kérdéseket vet fel. Először is hogyan tudta, legyőzni Vitruviust? Ön erejéből biztosan sehogy. Akkor viszont ki volt aki segítette, és miért. Esetleg mindez nincs-e összefüggésben az ellenséggel? Illetve mi ezt hogyan tudjuk kihasználni? Ha jól értettem királynőm -* ennél a szónál tisztelet villan fel egy pillanatra a hangjában* - ön elég közeli kapcsolatban áll a herceggel, nos ez még az előnyünkre válhat. Viszont felvet egy újabb kérdést, és ne értse félre, nem akarom megbántani, de ha a herceg ilyen tehetetlen, miért nem hagytam már ott, vagy ….-* és a mondatot nem fejezni be.*

Vendég

Nofertari-nak a gúnyos kacaj hallatán arcizma sem rezdült, a kifejezéstelen maszk továbbra is takarta érzéseit. Türelmesen végighallgatta a férfi mondanivalóját, és közben alaposan átgondolta a kérdésre adható válaszlehetőségeket. Kutatóan Gabriell szemébe nézett, ám egyelőre még nem lesett gondolatai közé, az udvariatlanság lett volna egy leendő szövetségessel szemben. És ő a világért sem követte volna el ezt a hibát...
- Valóban, kedves Gabriell, a kérdés jogos... Néha én is beleesek abba a hibába, hogy reménykedek, hátha a mostani jobb lesz, ám sajnos pont emiatt folyton csalódnom kell. És meg kell valljam, nagyon nem szeretek csalódni.
Elengedte a szék karfáját, majd előredőlt, és töprengve kezére támasztotta állát.
Valóban nem szerette, ha valaki nem teljesíti elvárásait, és ezek a szerencsétlen bolondok végül a legszörnyűbb kínszenvedések közepette esedeztek bocsánatért, ám mindhiába. Egy sötét árnyékcsáp siklott elő a szék háta mögül, majd megigazította a nő arcába hullt tincseit.
- Itt jön ön a képe, és segítsége nem marad jutalom nélkül... - mondta érzékien rekedtes hangján, majd lassan hátradőlve, keresztbe rakta lábait. Fekete ruhájának redői különös módon rendezőtek át, mintha vízként folynának arrébb. Az ismeretlen eredetű anyag tökéletes, mindent rejtő fátyolként simult a nő lágy idomaira, ám ez a takarás mégis többet sejtetett, mintha kevesebb ruha lett volna rajta. Jeges tekintete fagyos fuvallatként fürkészte a férfi minden egyes reakcióját, arcának apró rezdüléseit, hátha megleli gyenge pontját...

Vendég

*A férfi, Nofertari utolsó mozdulatára, elmosolyodott, majd mint egy helyeslően bólint.*- Tudja kedvesem ha néhány száz évvel fiatalabb lennék, most minden bizonnyal levet volna a lábamról. Miden elismerésem, gyönyörű, majdhogynem már szoborszerű a test. De, és ezzel most gondolom nem különösebben lepem meg, nem ez lesz az-az ok, miért segítek önnek. Az indok, mondjuk *- itt egy pillanatnyi szünet* - mondjuk legyen az , ha a Herceg elbukik, ön nem feledkezik meg arról, hogy ki volt aki segítette ebbe önt. - *Geru szemei és arca most vidámságról árulkodtak, mint bármilyen érzelemről, és ez elég erősen zavarólag hathat, egy ilyen jellegű beszélgetésnél.*

Vendég

Nofertarit őszintén meglepte Gabriell kijelentése, és egy pillanatra, akár a tűnékeny tavaszi szellő, ábrázatán meg is jelent a csodálkozó arckifejezés, ám amilyen gyorsan csak jött, olyan gyorsan el is illant. Visszaidézte magában az elmúlt néhány perc történéseit, és végül rájött. Lelkében a tehetetlen düh tüze lobbant, hogy ennyire figyelmetlen volt, hiszen nem kívánt nemi kapcsolatba lépni a férfival. Előre dőlt, hogy bizalmasabb távolságba kerüljön, majd egy hiéna mosoly kíséretében határozott hangon megszólalt.
- Ugyan, uram, hova gondol? Természetesen egyet értek önnel, fizetségét illetően. Higyje el, megtaláljuk a közös nevezőt... És most üljön le, kérem. Zavar, ha valaki áll a társaságomban, amikor én nem. - itt megnyomva kissé a hangsúlyt, mélyen a férfi szemébe nézett, majd továbbra is nyugodt hangnemben folytatta - Nos, tudnia kell, hogy a Herceg... mondjuk így, szeretőt tart. Nos, én is tudom, hogy ezzel még nem lenne semmi probléma, ám ez a nő nem akárki. Az ellenség legfőbb asszonya, és ezzel vesztünket hozza ránk. Félek, ezzel a hmm... ostoba szukával még gondjaink lesznek. Ohh, igen, mily találó elnevezés... - mosolygott saját elmésségén, majd félretéve a viccet, folytatta - Nem félek, hogy Anon-t védelmezné, ohh nem, nem hinném, hogy sokat jelentene számára, ám az a fattyú, akit vele nemzett érzékeny pont. Igen, fogalmam sincs, hogyan csinálták, ám ez a valóság, jobb lesz, ha vigyázunk velük. Lehet, hogy a Herceg csak egy gyermeteg korcs, ám valahogy Vitruvius helyébe lépett.
~ És honna tudom mindezt? Ez maragyjon csak az én titkom... ~ mosolygott magában, miközben Gyermeke kitartóan dédelgetett patkányaira gondolt, és újra belesüppedt a székbe...

Halandó

Olaf szemében némi röhej csillant meg a jelenet láttán, ahogy látta maga előtt futni a szájához tartott kezével Áhimot, gyorsan készített is egy fotót a nem mindennapi látványról, majd mégis szilárdan odaordította Áhimnak: "Rendben legyen meg az ön akaratja Sir! Meg lesz az az interjú még ma!"- majd visszasüllyedve a székbe egy italt rendelt magának. Egy dupla whyskit ,hiába ne érezte, hogy ehhez a mai naphoz ez kell.

Vendég

*Geru arcának izmai egy pillanatra megrándulnak mikor a nő felszólítja a leülésre. Egy fél lépést tesz is az éj sötét trón felé, majd megáll, és bosszúsan pillant a nőre.*~ Próbálkozik, próbálkozik~ * Állapítja meg magában* ~ Nem baj, tegye csak, amíg csak próbálkozik, nincs probléma~ * Majd illedelmesen végig hallgatja Nofertari szavait, és mikor a nő befejezi mondandóját, megszólal. Hangja most igazán mély, szinte már dörgő, mint a nyári vihar, ami épp tombolni készül.*
- Először is, ha meg kérhetem, ne próbálja manipulálni az elmémet. Nem hiszem, hogy szövetségünk stabil lábakon tud állni, ha ilyesfajta viselkedést tanúsít-
*Majd hangja megváltozik, veszít keménységéből, de kedvesnek, még így sem lehetne nevezni.*
- Tehát először is azt kell megtudni, hogy ez "gyermek" pontosan milyen hatalommal bír, és szükség esetén minél előbb elpusztítni. Azután jöhet a nő. Ha ő meghal a herceget már könnyű szerrel legyőzhetjük. Ebben segítségünkre hívhatom halandó szövetségeseimet, akik habár legyőzni valószínű, nem fogják, jelentősen meg tudják gyengíteni. Szerencsére van néhány magasabb rangú inkvizítor, hmm hogy is mondja, kapcsolatom. Ők kapva kapnak egy ilyen lehetőségen. Eközben a hercegnek meg gyengíthetjük a halandók közti szövetségeseit. Ebben lenne önnek a legfontosabb szerepe, kideríteni, hogy kik azok, és milyen hatalommal bírnak. -* Geru arcán egy halvány mosoly jelenik meg, mikor újra megszólal* - És a játék kezdetét veszi . -

Vendég

*5 perc hányás után nagyábból észnél érzi magát még megmosva arcát elindul ki az asztalhoz ahol a újság írót hagyta. Az asztalhoz közeledve elkezdenek kirajzolódni az aznapi események és kezdi magát nagyon szégyellni! Oda érve az asztalhoz dühös lett mert látta a fényképezőgépének kis piros gombjának villogását ami azt jelzi hogy kép készült *
- Még egyszer jó napot! Bocsánat az előző incidensekért de kicsit elvesztettem a kontrolomat!
Viszont szeretném ha ideadná a képet amit készített rólam az imént!-
*Lenézve az asztalra megpillantja a cédulát amit a fura alak hagyott és rá kérdez!—Mi ez?-

Halandó

Olaf kissé meglepődött az előbb elment furcsa alakon, de úgy gondolta talán még hasznára lehet, így a névjegykártyáját nézegetve, alighogy Áhim visszatért a kérésére átadta neki a névjegykártyáját: "Felajánlotta a segítségét, nyilvánvalóan tudna intézkedni az érdekében."
Majd a második követelésre egy apró gonosz mosoly jelent meg az arcán és átadott Áhimnak egy USB-kártyát: "Ezen lesz a kép. Na és akkor mehet az az interjú?"- kérdezte miközben az italjába belekortyolt.

Vendég

- Természetesen!-* szólt sajgófeje ellenére nyugodt lágy hangon! Majd könnyed mozdulattal kettétörte a kártyát!*- Írja a számlámra! Jöhetnek a kérdések – *és a névjegykártyát nézegette majd a zsebre, csúsztatta! Ezek után kényelmesen hátra dőlt és intett a pincérnek, és egy pohár sovány tejet rendelt!

Halandó

Olaf elégedetten figyelte amint kettétöri arcán ismét halvány mosoly jelent meg: ~Áldott tudatlanság!"- gondolta magában
"Óó nem kell a számlámra írnia. Nem volt v.mi drága. Leértékelve vettem" - mondta, majd folytatta: "Kezdjük talán egy bemutatkozással"- mondta miközben hátradőlve kényelmesen rágyújtott egy kubai szivarra: "Esetleg nem kér egyet?"

Vendég

*Észre véve a vigyort az orra alatt így válaszolt a firkásnak!*
- A gépmemóriájában sincs meg a kép? Tudja egy hasonló incidens miatt a new york times is súlyos summát fizettet nekem kártérítés miatt! De ön tudja! Szóval Áhim Whit vagyok Mexikóból származom .-*Mondata végén a szivarra néz *-Nem dohányzom árt a hangszálaknak!-

Halandó

"Ha közterületen vagyok, annyit fotózzok amennyi jól esik és büntetlenül. Maga szerint paparazzik, mivel keresik a kenyerüket?" - válaszolta vissza - "Ám tessék itt van a gép"- mondta miközben átadta neki - "Olyan gép ami memóriáról müködik, maga szerint tartalmazz memóriát?" - ám hirtelen hangot váltott:
"Na és hogy telt a gyerekorra Áhim? Hogy nézték a szülök a kis sztár felnevelkedését? Hogy szeretett bele a zenébe és hogy indult el az befutott énekesek közé? Mi volt az első zenekarra?"- kérdezte miközben hátradőlt.

Vendég

- Ok hiszek magának, mert a legfontosabb a bizalom számomra!-
Gyerekoromban, egy kastélyban nőttem fel egy mexikói birtokon. Nemesi, Grófi származású család voltunk. Mindenem meg volt , a családom család fáját az 1000 évekig vissza tudtuk vezetni.
Ebből eltudja képzelni milyen jövőt szántak nekem!De én titokban belógtam mindig a húgom zongora óráira és ott tanultam a zenét a fotel mögött!Szolfézs zene elmélet minden ment!
Aztán 16 évesen összebarátkoztam a környéken élő fiatalokkal és nekik volt egy zenekaruk
Hát beálltam közéjük és a falusi búcsúkon kezdtünk fellépni na ekkor tört ki a botrány!
A családom eltiltott!
És azt mondták inkább fizetik a úgy nevezet zenei tanulmányaim és a karrierem csak ne lépjek fel a búcsúkba! 18 évesen kijött az első lemezem szabadság címen
Ami 2 hónapon belül arany lemezlett. aztán ezt követe az Élet vagy halál! És így sorba!-
*Mondata végén bele ivott a tejbe amit a pincér hozott neki!*

Halandó

~ Hmm... érdekes. Egy újságíróban megbízni? ~ gondolta magában, majd hallgatta Áhim történetét, miközben néhány dolgot lejegyzett, s mikor lenyelte Áhim a tejét folytatta: " Hogyan folytatódott tovább az élete? Jaj és a legfontosabbak! Miért választotta Topolyát fellépő színhelyéül, mennyi időt szeretne itt tölteni? Mi tetszik a városban önnek?"

Vendég

- Az életem innentől már innen volt turné turnét ért és siker sikert ért lemezeim a világ legnagyobb példányban eladott lemez címet kapat: dalaim a világ összes neves és valamire való toplistáján fent van. És megvallva én nem koncertezni jöttem ide-*Elmosolyodik majd mélyen maga elé bámul az asztalra*
Igazából én csak egy videó klipet szeretem volna forgatni a Szentháromság templomban
De ez egykét technikai dologba ütközött . Majd másnap sétáltam és annyira szabadnak éreztem magam hogy arra jutottam hogy csinálok itt egy giga koncertet .Mi fogott meg ? Tudja az a titokzatosság ! nem tudom elmondani de érzem hogy itt minden más mint aminek látszik és ez imponál! Ezét szeretem volna a Vér a Vér ellen című videó klipet itt forgatni mert hallottam azokról a legendákról amik itt vannak. Úgy gondolom ez az a hely ami a dalom klipjéhez kell!
- Nem tudom még meddig maradok! Amíg meg nincs a klip addig biztos! De lehet hogy utána még maradok egy két hónapot piheni is!-*A riporterre néz arcát fürkészve hogy elégedet e a vállasszal

Halandó

"Hmm.. érdekes kis válasz- mondta Olaf - "Egy ember akit a titokzatosság vonz. Hmm.. hiddje el el kell ismerni vannak itt furcsa dolgok a városban, de én még eggyel se találkoztam szerencsére."
~ Vagy éppen pechemre ~ gondolta magában.
"Mindenesetre ennyi lett volna "kihallgatás"- mondta Olaf mosolyogva, majd felállt, kinyújtozott elrakta a kis füzetjét, majd kezet fogott Áhimmal, ahogy ekkor illik és még mielőtt távozott volna, még utoljára odaszólt Áhimnak: "Jó éjt. További jó mulatást! Az interjú meg holnapra meglesz." - mondta majd kilépett a bár ajtaján.

Az éjfekete BMW 7-es néha nyikkanó kerekekkel állt meg a várost uraló épület bejárata előtt. A felhevült motor lassan pattogó hangot hallat, ahogy azonnal elkezd hűlni, mikor a sofőr elveszi a gyújtást. A sötétített ablakokon nem igazán látszik, ki is vezeti, s hányan vannak a gépkocsi belsejében, de hamarosan erre is fény derül; már amennyire az est eljövetelével fényről lehet beszélni.
A vezetőoldali ajtó pattan csak fel, s belőle majd' kétméteres termetű, sötéthajú fiatalember lép ki. Szemét elegáns napszemüveg takarja, tán az erős neonfények elől. Nincs nála semmi, mikor a kocsiajtót becsukva a bejárat felé indul, nem épp a legszabályosabban leparkolt járművétől; az halk, diszkrét csippanással nyugtázza a riasztó bekapcsolását, s párat villannak a helyzetjelzők is.
Nem hallatszik lépte. Az elegáns, fekete bőrcipő minden bizonnyal a drágábbak közül kerülhetett ki, s bőr talpa elnyelte azt a kevés neszt, mely a lépésekkel járt volna. Hallatszott ellenben a vékony, épphogy látszó csíkozású szövetből készített szövetnadrág finom suhogása, s valami csörrenés, mikor ugyanazon szövetből készült zakó zsebébe ejtette a kocsi kulcsát. Menet közben igazította meg elegáns, sötétszín nyakkendőjét, melyet kiemelt hófehér ingje, s arany nyakkendőtűje. Nem állt meg, nem tört meg léptének ritmusa akkor sem, mikor a léghűtést mellőzendő beindult a 7-es BMW hűtőventillátora, s ő az épület homlokzatát figyelve, egyre közeledett a bejárathoz.
-Hát, megérkeztem... -Dörmögte orra alatt a pár szót, felsőbbrendűséget sugárzó arcán elégedett mosoly szaladt át, ahogy a feliratok elméjébe özönlöttek. Jó helyen járt, semmi kétség. S azt a kevés dolgot, melyet még mára hagyott elintézetlenül, minden bizonnyal hamarosan háta mögött tudhatja.

Vendég

*Ahogy A riporter felállt Áhim is felállt és udvariasan fogata a kézfogást amit a riporter nyújtott neki. Ezek után lehörpintette meg maradt tejet és kifele a bárból amint a lépcsőhöz eszébe jutott hogy elég csúnyán viselkedet és oda ment a recepcióshoz és így szólt*
- Szeretnék két csodálatos csokrot rendelni 500-500 dollár értékben!
Az egyik Ms Árnyéknak lesz míg a másik Ms Aline Béhartnek lesz de szeretném hogy már holnap reggel megkapják!
- De uram éjszaka van hogy…
- oldja meg azért van itt hogy az én igényeimet kielégítse!
*Azzal háttat fordított és elindult de meg pillantott egy lányt aki nagyon emlékeztette egy régi ismerősre így követte!
A lány a kaszinóba ment be utána siettet de a nagy kabarkádban nem látta sehol! A nagy füst rettenetesen zavarta mint ahogy a golyó gurulását is a fejében érezte . folyamatosan hátrált és hátrált amíg valahogy megbotlott és a kontak lencséi mint üveggolyók estek ki a szeméből, Feltápászkodott és próbálta megkeresni a lencséit de nem látta hova eshetek, majd rövidebb keresés után feladva próbált kikecmeregni a kaszniból de valahogy az erkélyen találta magát ahol két homályos alakot látott. Nem látott rendesen így közelebb ment hátha segítenek neki egy kis jutalomért cserébe! Ahogy közeledet látta egy ülő nő és egy és álló férfi alakját kiábrázolódni.*~ de min ül a nő itt nincsenek székek~ *azzal még közelebb ment*

Az előtérbe lépve áll csak meg egy darabig, míg felméri a helyet. Pillantása csak egyszer szalad körbe, ámde nem sieti el a dolgokat. Végigpásztáz mindent, s mindenkit, ki szeme elé kerülhet, mindenkit alaposan megszemlél, mielőtt továbbléptetné pillantását, majd a már egész mereven őt vizslató alkalmazott felé veszi az irányt, ki a recepció mögül néz felé.
A kötelező kört a köszönéssel hamar letudja, s a szívélyes kérdésre válaszolva, egyik karjával a pultra támaszkodik, úgy elegyedik beszélgetésbe a recepcióssal.
-Egy hétre kérnék egy szobát. -Mondja a kérdésre válaszolva, majd hangyányit sem érdeklődve az árak felől, egy klimatizált, lehetőleg erkélyes szobát rendel magának. Az elé tolt papírt lendületes, de jól olvasható kézírással tölti ki. Abból kiderül neve, kora, s hogy Magyarországról érkezett, mi tán meglepő lehet, hiszen kiejtése közelít a tökéletes angolsághoz. Semmi egyéb különleges nincs, hacsak az nem, hogy a rubrikába, hol a számlázási cím felől érdeklődik a szálloda, is ír. Igaz, csak egy cégnevet, mely tán nem mond semmit a helyieknek, számára mégis igencsak fontos, hiszen épp annak ügyében jár a városban.
Mikor minden adminisztrációval készen van, elfordul a pulttól, s válla felett visszanézve int az étterem felé.
-Ugye, arra találom az éttermet? -Kérdi, tán feleslegesen, s miközben az igenlő választ kapja, zsebébe süllyesztett kezével kitapogatja kocsija kulcsát.
-Megkérhetem, hogy míg vacsorázok, a csomagjaimat a szobámba felvitetné? -Kérdi egy lebilincselő mosolyt villantva az alkalmazott felé, s a kulcsal együtt egy öt eurós bankjegyet hagy a pulton, mikor elindul vacsorázni.

Vendég

*Tovább közeledve oda lép a párhoz akik kivit székeken ültek és beszélgetek és késéggel bekísérték Áhimot a recepcióhoz*

Az étterembe menet látja, hogy a szálloda teraszáról két alak épp egy harmadikat támogat befele: udvariasan kinyitja nekik a kétszárnyú ajtó egyik felét, a támogató nő oldalán, majd mikor áthaladtak rajta, egy pár szívdobbanásnyi ideig utánuk néz... s már szinte el is felejtve a történteket lép be hamarosan az étterembe.
Ott ugyanúgy, ahogy a szállóba érve, megáll az ajtó mellett kicsivel, s felméri környezetét. Nem látszik, miféle hatást tesz rá a hely, még pillantásán sem, mely fedetlen: a napszemüveg időközben zakója belső zsebében hordott merev tokjába került. Nem hezitál, kinéz magának egy kényelmesenk látszó asztalt, félreesőt az éttereb bejárata - és a pult közti szélesebb úttól, ahonnan ráadásul kilát a nagy ablakon a városra, s mielőtt helyet foglalna, leveszi zakóját, s széke hátára teríti azt.
Megigazítja ingjét, mielőtt leülne, aztán mikor már elhelyezkedett, kezébe fogja a menüt. Mivel életében először van itt, viszonylag hosszan tanulmányozza: nem ér, csak a sültek közepéig, mikor a felszolgáló mellé lép. Felpillantva olvasmányából a neki szegezett kérdésre válaszol, kis mosollyal arcán.
-Még nem döntöttem... -a felszolgáló már forulna is el, hogy hagyja választani, de ő összecsukva a menüt, s a távozni készülőre függesztett pillantásával megállítja azt mozdulatában.- ... de mondja el, mit javasolna. -Ha lent a hallban furcsa lett volna tökéletes angol kiejtése, itt franciasága is figyelemre méltó. A felszolgáló tán nem is tudja, nem született francia beszél hozzá...
A pincér gyorsan, orrhangon beszél, elsorolja, mit is ajánlana: könnyű vacsora, egy kis saláta, majd galamb, egészben sütve, valamiféle mártással leöntve, s egy tavalyi roséval körítve. Alexander, megadva magát, rábólint az ajánlatra; a menüt tanulmányozni ráér még később is majd...
-Jó lesz. -Mondja a felszolgálónak, majd egy nagyobb mosolyt enged meg magának- ... A végére kérhetek egy Creme Brulée-t?
A felszolgáló bicecnt, elsiet. Alexander pedig hátradől a széken, s az ablakon nézelődik kifele. Reméli, amilyen jónak ígérkezik az estéje, olyan sikeres lesz elkövetkező pár napja is...

Vendég

* White a recepción megköszöni a bekísérő személyeknek hogy segítségére voltak majd pénzt akar adni de vissza utasítják azt így csenget a recepciósnak. Az a pulthoz lép és Áhimra pillant kérdően*
- Szeretnék felmenni a szobámba de kiestek a kontaktlencséim és nem sok mindent látok anélkül.
*A recepciós késéggel felkísérte Áhimot a szobájába és az ajtó kinyitása után ott hagyta.
A férfi levetkőzőt majd beállt a zuhany alá!
Amit végez megtörölközik majd elkezd a bőrömben kutatni és elő hallásza a pót lencsét! Majd kirakta az asztalra és úgy vizesen meztelenül belebújt az ágyban és kiselmélkedés után elaludt!

Az este szép lassan telt, s nem túl gyorsan, de Alexander is végzett a vacsorával. Igazán nagyszerűen érezhette magát, kényelmesen hátradőlt székén, s kezében forgatta néha a rose-s poharat, a Creme Brulée kis tálkáját pedig az asztal közepére tolta, így, mikor épp nem fogta kézbe a bort, azt maga elé tette a hószín asztalterítőre.
Nem is olyan rég egy londíner tért asztalához, kis tálcán hozta szobája kulcsát (mi már csak a régi beidegződés nyomán kulcs, egyébként egy aprócska, hitelkártya-méretű kártya), és a BMW sluszkulcsát. Minden bizonnyal jó napja lehetett, mert mosolyogva vette Alexander ötösét, melyet a tálcán levő kis ruhadarab sarka alá csúsztatott.
Mikor már alig kortynyi bor lötybölődött a pohár aljában, nagyot sóhajtott, s felkelt az asztaltól, kinyújtóztatta tagjait, s zakóját fél karjára terítve indult meg a lift felé, mely aztán szobája emeletére vitte.
A folyosóra lépve, mint ma már kétszer is, megállt, s alaposan körülnézett. Nem messze a lifttől nyílt a lépcsőház, két irányban viszonyt számtalan ajtót látott, a puha szőnyeggel borított padló kétoldalán. A folyosót mindkét végén üvegablakok zárták, mögöttük tűzlépcső vaskorlátja sejlett...
...a szoba, melyet Alexander kapott, igazán kellemesen felszerelt volt - bár nem volt épp nagynak nevezhető. A 72 centis televízió a nagy franciaággyal szemben, egy viszonylag alacsony polcra került, felette a klíma látszott, s ontotta magából a kellemes, huszonkét fokot biztosító hűvös levegőt. Egy kissebb szabad tér közepén most két nagyobb, s egy kisebb bőrönd foglalta a helyet: Alexander csomagjai. A férfi az ágyra vetette magát, egy félbukfencel került annak másik oldalára, s a kissebb bőröndöt maga mellé emelte az ágyra. Kinyitotta, s egy hófehér laptopot húzott elő belőle: fedlapján megharapott alma sziluettje. A bőröndöt az ágy mellé csúsztatta, ő maga az ágy fejéhez hengeredett, s felnyitotta a laptop tetejét. Hamarosan a jól ismert felhasználói felület volt már előtte, s ő határozott, gyors mozdulatokkal gépelte be az emberes, majd' húsz karakterből álló jelszót. A gép életre kelt.
Nem kellett sokat vacakolnia, a szálloda Wi-Fi rendszerére kapcsolódva töltötte le leveleit, olvasta el egyiket a másik után, majd mikor az utolsót is befejezte, maga mellé ejtette öléből a gépet. A szobát betöltötte a gépből áradó zene ritmusa, kellemes, '80-as évekbeli rock gitárszólója harsogott, mikor a férfi elkezdte kipakolni bőröndjeit.
Miután végzett, meglátogatta még a fürdőszobát is, majd az immár komolyzenét játszó gép tetejét lecsukva, befeküdt az ágyba.
A csend hamar körbefonta, ám ő még sokáig nyitott szemmel meredt a plafonra, gondolatai a következő napok teendőin jártak, sorbarendezte őket, s remélte, gondosan felépített terve, mégha homok is kerül a gépezetbe, akkor is sikerrel fog lendületbe jönni.

Az éjszaka egyre csak múlt, s lassan álomba merült a környék. A vendégek mind a szobáikba térek, jó óra is eltelt már, mióta Alexander az utolsó lábak keltette neszt hallotta a folyosóról beszűrődni.
Lassan kelt ki az ágyból, s nem gyújtott villanyt, ahogy a beépített szekrényhez lépett. Hangtalanul öltözött, sötétkék tréningruhát húzott, s vállát verő haját hátul egyszerű fekete hajgumival fogta össze. Kezébe a legnagyobb bőröndből előkerült squash-ütőt fogott, s egy kis, termo-kulacsot. Óvatosan nyitotta ki szobája ajtaját, s lesett ki rajta a folyosóra...
... nem moccant még a huzat sem. Gyors, szemmel alig követhető mozdulatokkal került a szoba ajtaján kívülre, s húzta be maga mögött az ajtót, s csendes, nesztelen futással szelte át a távolságot az ajtajától a folyosó végéig, hol a teret a nagy üvegablak zárta el. Kezét végighúzta az ablak mind a négy szegélyénél, de sehol nem talált riasztóra utaló nyomokat, hát könnyed mozdulattal nyitotta ki az embermagas táblát, s már kívül is volt rajta: az ablakot behajtva indult felfele a lépcsőn. Nem kell sok idő, hogy a masszív épület utolsó emeletének magassága után a tetőt tapodja lába, s újra futásnak lendülve érje el a másik oldalt, hol viszont lefele indult meg - miután alaposan körülnézett, nem leselkedik-e valahonnan valaki.
A tűzlépcső egészen az első emeletig segítségére volt, ott azonban csak egy kissé már berozsdásodott szerkezet segítségével juthatott volna le az utcafrontra - nem vette hát igénybe a valsózínüleg hangosan nyikorgó berendezést. Inkább kecsesen átvetette magát a korláton, ruganyosan ért földet, s az épület mögötti utca felé vette az irányt.
Csak egy saroknyit haladt, már az utcán a hátára szíjazta a squash-ütőt, s gumis övénél fogva derekára kanyarította a kulacsot, mikor pillantása elégedetten állapodott meg egy közepes méretű, de mégis masszívnak látszó GMC furgonon. Fürgén a furgon mögé került, s hezitálás nélkül nyitotta ki a hátsó ajtót, hogy egy fél pillanattal később már csak csukódni látszódjék.

Fél óra, pontosan, mi eltelik, mikor ismét felpattan a furgon ajtaja. Alexander lép ki rajta, haja kissé zilált, de kezének egy mozdulatával kordába fogja, s a gumit újból ráhurkolja a kis copfra. A furgon motorja felzúg, majd reflektort kapcsolva elindúl, kifele a városból. Alexander egyedül marad a fákkal szegett útszélen. Egy darabig ácsorog, majd visszafele indul a szálloda oldala felé. Néhány késői járókelő mellett megy el az utcán: hazafele tartó, szórakozásból érkező fiatalok, kik láthatólag jól felöntöttek a garatra. Alexander sokatmondóan mosolyog, mikor elmegy mellettük, ismeri jól az életvitelük, a szórakozásaik, a boldogságuk. Élt vele ő is nemegyszer...
...a szállodához érve, lépését nem állítja meg. A sarkon épp egy párocska autója áll meg, a férfi a kocsiból kiszállva a veztőoldal mellé lép, s a sofőrülésben elhelyezkedő nő ajkához hajol a nyitott ablakon keresztül; búcsúcsók... Alexander egy pillanatig figyeli őket, majd elhaladva a kocsi mellett átvág a szálloda előtti széles úton, hol jelenleg épp nincs közlekedés. A szemközti oldal egy sötétebb kapualjába húzódva várja meg, míg a kocsi elhajt, a férfi pedig diplomatatáskát fogva eltűnik a komplexum bejáratában. Pár perc várakozás még, aztán nekilendül: visszatér a tűzlépcső alá, s lendületesen felugorva kapja el annak alját. A rúdon felhúzza magát, majd amint egyensúlyt talál, már lendül is, hogy felfele, a tető fele mássza meg a lépcsőfokokat. A tető pereméhez érve kiles: nem lát senkit, s visszapillant a mélybe: az utcán sem mozdul teremtett lélek sem. Megnyugodva szeli át a tetőt, les le ott is az utcára, majd lépcsőzik le egészen addig az emeletig, hol lakik...
... az ablakon belesve megbizonyosodik felőle, hogy a folyosó továbbra is kihalt. Az ablakot benyomva lép a folyosóra, s zárja aztán maga mögött a nyílászárót, hogy pár másodperccel később már szobája magányát élvezze. Először a squash-ütő kerül le válláról, majd a kulacs derekáról. Nemsokára egy boxerba öltözve veti magát az ágyra, lesöpörve róla a sporteszközt, kézbe fogva a kulacsot, felpattintva fedelét, aprót kortyol tartalmából.
Egy izzadtságcsepp nem sok, annyi nem ült ki testére.