Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*A szőke lány mozdulatlanul fekszik a park füvén, hallgatja a körülötte szimatoló kutya neszezését. A felhőket bámulja, nincs kedve semmihez. Hirtelen nyújtózik egyet. A mellette heverő mappára téved a keze. Egy sort sem írt még... ~ Ilyen ostoba feladatot... mit írjak a szerelemről... sose voltam szerelmes... Monsieur Dillon jól kiszúrt velem~ bosszankodik. Pedig amúgy jól ír, minden vágya, hogy egyszer író lehessen. Az egyetemi tanára is tudja ezt, ezért ad neki annyi különfeladatot. Épp ezen morfondírozik, mikor a kutya mellészalad, nedves orrát az arcához érinti, Satin pedig felül és belekapaszkodik a kutya nyakába, arcát belefúrja a szánhúzókutya puha szőrébe, és felkacag. Nem érdekli, hogy esetleg valaki megláthatja. Eszébe jut egy vers, amit nemrég vettek, és félhangosan a kutya fülébe suttog, játékosan cibálva annak bundáját. - Hegyes fogakkal mard az ajkam, nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak, harapj, harapj, vagy én haraplak... - *ismét felkacag, visszahanyatlik a fűbe.* - ez lenne hát a szerelem, Jolie? *kérdi a kutyától, és bár választ nem kap, elégedetten túr ujja a vastag bundába, amikor a kutya melléheveredik. Satin elégedetten felsóhajt, bár nem írt egy sort se, de jó kedve van, lustán figyeli tovább a felhőket, és gondolatai elkalandoznak.*

V Ifjú farkas

*Kacagás csilingelő hangja visszhangzott Cillian füleiben, miközben a liget egyik padján pihenve élvezte a napsütést, hallgatta az őt körülölelő természetet. Napok óta nem érzett ilyen nyugalmat, hiszen Nicholas – a bensőjében élő másik személyiség – már jó ideje nem zavarta meg ártó és gonosz gondolataival, s a parkban eltöltött néhány óra valóságos felüdülést jelentett a közelmúlt zaklatott történéseihez képest…*

*Fejét a kacagás forrása felé fordította, s látta, amint egy hatalmas kutya és talán a gazdájának – egy szőke lánynak – a játéka zavarja meg, az addig csendes liget nyugalmát. Önkéntelenül is elmosolyogta magát a látványon, majd maga sem tudja miért, teljes figyelmét kettejük felé fordítja. Halk suttogást fújt felé a szél, s a szavak elgondolkodtatták Cillian-t…*

~ Vajon mi a szerelem? ~

*A pár nap alatt, amióta Cillian öntudatra eszmélt ebben a testben, még nem volt alkalma megtapasztalni az érzést, csak Nicholas egykori hódításaira emlékezhetett és… És Aralnia-ra! A név, mely mintha varázsszó lenne, felkeltette az addig rejtőzködő személyiség figyelmét, és ébredtével vegyes érzések jelentek meg a férfi elméjében: szenvedély, mely még mindig az imádott nő felé vonzotta; harag, melyet a lány gyilkosai miatt érzett; szomorúság, melyet Aralnia elvesztése okozott…*

*Cillian azonban el tudta fojtani az érzéseket, s a maga gondolataival töltötte meg a káosz uralta elmét. Nézte a lányt, milyen jól szórakozik, s talán maga sem vette észre, de minden mosolynál, ami a bájos arcon megjelent, maga is mosolyra görbítette ajkait. Azonban a hangos játéknak vége lett, s Cillian-nak már nem volt oka, hogy a párost nézze, mégsem tudott a lány látványától megszabadulni. Nyugalmat erőszakolt önmagára, és újra a melengető napsugaraknak szentelte teljes lényét, de amint becsukta a szemét, újra maga előtt látta az igéző szempárt, a szélfútta kósza hajtincseket…*

~ Menj oda hozzá… ~

*Hangzott el Nicholas bíztató sugalma, de tudta, Cillian-ban nincs meg a kellő bátorság, hogy egy ilyen hatalmas lépésre szánja el magát. S valóban, a férfiben nem volt meg az a magabiztosság, mint a bensőjében élő másik személynek, s tudta, hogy Nicholas csak ezért jelenítette meg a gondolatot elméjében. Tépelődése a lábain is megmutatkozott, hiszen az ütemes dobogást nehéz lett volna nem észrevenni…*

~ Ne legyél ilyen… ~

*Azonban Cillian elzárta az elméje legmélyéről érkező gondolatot, és nem engedte, hogy Nicholas tovább fokozza feszültségét. Próbált nem törődni a lánnyal, de minél inkább elzárkózott a lehetőségtől, hogy megszólítsa őt, annál inkább erősödött benne a vágy, hogy mégis megtegye. Nicholas emlékei árasztották el elméjét, s minden kép, amit látott, arról győzte meg, hogy ő nem olyan magabiztos a nőkkel, mint a testében lakozó másik férfi. Vett egy mély lélegzetet, és azzal a lendülettel, amivel kifújta a levegőt, felállt…*

*Tett pár lépést a lány felé, és mintha meggondolta volna magát, szinte azonnal irányt változtatott, s gyors léptekkel távolodott. Gondolatai között egy hangos, már-már alvilági kacaj robaja mosott el minden bátorságot, mely Cillian-t arra késztette volna, hogy újra a lány felé vegye az irányt. De Nicholas számítása elhibázott volt, hiszen éppen e kacaj hatására változtatott újra irányt, és lassabban, mint az előbb, de egyre közelebb lépdelt hozzá…*

*Elméjében vadul pörögtek a gondolatok: vajon mit fog a lánynak mondani; észreveszi-e, hogy leette a pólóját; nem áll kócokban a haja… De mindez már nem számított, hiszen a hosszú lábak gyorsan a lány mellé vitték őt, és amint megállt mellette, halk krákogásokkal próbálta magára felhívni a figyelmet…*

- Ö… Bocs… Öhm… Ne haragudj…

*Cillian hátán apró izzadtságcseppek jelentek meg, s Nicholas nem tudta – de nem is akarta – türtőztetni tovább magát, és újra felkacagott az egyre feszültebb elmében… A férfi megvakarta a fejét, majd mintha keresett volna valamit, a zsebei között kezdett kutakodni. Végül – jobb ötlete nem lévén – egy cigarettát halászott elő farmerjának farzsebéből, és kicsit rekedtes hangon újra megszólalt…*

- Nem tudnál… Öhm… Nem tudnál véletlenül… Öhm… Tüzet… Ö… Tüzet adni?

*Cillian próbált mosolyt varázsolni arcára, de a mosoly helyett valamilyen felismerhetetlen grimasz ült ki oda. Tartásával magabiztosságot akart sugallni, de még önmagát sem tudta a próbálkozással becsapni…*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Satin egy rájuk vetülő árnyékra lesz figyelmes, és ösztönösen lenyomja Joile fejét, miközben ujjai ráfeszülnek a pórázra. Nem szeretné egy arra járó idegenről leszedni lelkesen barátkozó kutyáját. Ám az árnyék nem halad tovább. Megállapodik mellettük. Bátortalan hümmögésre lesz figyelmes*
- Bocs… ne haragudj – szólítja meg egy férfihang.
*Satin felül és a hang gazdája felé fordul. Fejét oldalrabillenti és kíváncsi tekintettel nézi az idegent. Látva annak bizonytalanságát bíztató mosolyt küld felé, abban a reményben, hogy megtudja, mit szeretne. Mikor az idegen tüzet kér tőle, Satin feláll, laza mozdulattal leporolja farmerját. Még mindig erősen fogja a pórázt, kezét pedig a mellé telepedő szánhúzó fején nyugtatja. Egy kósza szellő arcába fúj néhány hajtincset, és miközben szabad kezével kisöpri őket arcából, rámosolyog a férfire.*
- Tüzet? Dehogynem. Egy pillanat.
*Farmerja zsebéből kivesz egy doboz cigarettát, kinyitja a dobozt és kicsúsztat belőle egy öngyújtót. A dobozt gyors mozdulattal farzsebébe csúsztatja. Nem igazán tudja hova tenni a férfi már-már ijedtnek tűnő viselkedését, de fesztelenül lép közelebb az idegenhez.*
- Tessék.
*Satin közelebb nyújtja az öngyújtót, megadva a lehetőséget a férfinek, hogy eldöntse, kiveszi a lány kezéből az öngyújtót, vagy megvárja, hogy a lány adjon tüzet. *

*Ám míg Satin az ismeretlent fürkészi és várja annak reakcióját a felé nyújtott öngyújtóra, nem veszi észre a közelben szaladgáló gyereket az apró ölebbel. Nem így Jolie, aki megérzi a fején nyugvó apró kéz izmainak lazulását, és már neki is lendül. A lendülettel pedig magával rántja pórázt tartó gazdáját, egyenesen a vele szemben álló férfinak.*

*Satint magához téríti a rántás, de már késő. A férfibe kell kapaszkodnia egy pillanatra, hogy orra ne bukjon. Gyorsan hátralép, visszarántja a kutyát, maga is meglepetten pislog egy pillanatig és zavart mosollyal arcán szabadkozni kezd.*
- Ne haragudj! Nem tudom, mi ütött belé – biccent fejével a már ismét lábánál ücsörgő kutya felé, és gondolatban népes bolhacsalád látogatását kívánja annak összes pedigrés felmenőjének – remélem nem karmoltalak meg – pislant a férfi karjára, ahol az imént belecsimpaszkodott.
*Satin arcán közben ismét megjelenik a kedves, de magabiztos mosoly, bár kissé maga is zavarba jött a történtektől, és újra a férfi felé nyújtja az öngyújtót, mellyel pár pillanatig tétován babrált.*

V Ifjú farkas

*Cillian kissé megnyugodott, amikor a lány egy kedves mosollyal viszonozta hebegő kérdését, s már-már úgy érezte, hogy magabiztosságára talál, amikor a fejében újra megszólaló hang kibillentette frissen megtalált egyensúlyából:*

~ Nézd ezt formás testet... Szerezd meg! ~

*A férfi próbálta elnémítani Nicholas zavaró sugalmát, de nem volt képes gátat szabni a másik csipkelődésének, gúnyos megjegyzéseinek. Próbált úgy tenni, mintha nem is foglalkozna az ártó gondolatokkal, azonban az elméjében visszhangzó, hangos nevetés miatt nem tudta magát Nicholas-tól függetleníteni...*

*A lány egy könnyed mozdulattal felállt, s a férfi bár próbált ellenkezni, mégis engedelmeskedett Nicholas unszolásának és már-már szájtátva figyelte a kecses mozdulatot. Amikor tekintetük újra találkozott, fegyelmet próbált magára paracsolni, de a nő kedvesen simogató hangja újra megremegtette a térdeit, a magabiztosság legutolsó szikráját is végleg elsöpörve benne.*

~ Kacérkodik veled... Csókold meg! ~

*Cillian feledni próbálta Nicholas megjegyzését, és inkább a lány mozdulatait figyelte, azokban keresve mentsvárat és szabadulást a másik férfi gondolataitól. Egy pillanatra félrenézett, és amikor újra visszafordult, arca előtt találta az öngyújtót, és már indította kezét, hogy elfogadja a nemes gesztust, de a kutya váratlan mozdulata megzavarta ebben...*

*A lány támaszt keresett benne, s a majd két méteres, kisportolt test könnyedén megtartotta a ránehezedő nyomást. Amikor visszahúzta a kutyát, egy lépéssel hátrált, majd egy mosollyal és pár bocsánatkérő szóval kért elnézést. Cillian nem is foglalkozott volna a dologgal, hiszen apró balesetek megtörténnek, de nem volt olyan szerencséje, hogy Nicholas ne fűzzön hozzá egy ízes megjegyzést...*

~ Akar téged... Te is tudod! ~

*Cillian ne bírta türtőztetni magát, és már nem is törődött sem a lánnyal, sem az öngyújtóval... Elméjén valami ismeretlen düh uralkodott el, aminek egyedül Nicholas volt az oka...*

- Haggyál már végre békén!!!

*Hangja roppant mennydörgésként hatott és a csendes liget nyugalmát egy szempillantás alatt törte meg. Szemeiben mintha villámok cikáztak volna, s a hebegő-habogó férfi képe azonnal megszűnt létezni és helyén egy dühöngő bika vészjósló ábrázata jelent meg...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Satin a férfi reakciója láttán majdnem kiejti kezéből az öngyújtót. Egy pillanatig nem is érti igazán, mi történik. Visszahúzza a kezét, de nem lép hátra. Ki tudja, talán a mellette álló kutya torkából előtörő halk, de vészjósló morgás adja a bátorságát, talán csak a férfi váratlan reakciója teszi. A lány megrázza a fejét, mintha az ösztönös mozdulattól kitisztulna a kép. A nemrég félretűrt hajtincsek ismét arcába hullanak, de most nem törődik velük. Tágra nyílt szemekkel bámul a férfire, aki az imént még olyan bátortalanul állt előtte. Nem érti a változás okát. Az, aki most előtte áll, mintha nem is ugyanaz lenne.
~ Ekkora cirkusz Jolie butasága miatt? Hihetetlen…~
*Satin arcára durcás grimasz ül ki, kihúzza magát, mikor felpillant a férfire. Láthatóan nem zavarja, hogy alacsonyabb nála és fel kell rá néznie, eszébe sincs megijedni.*
- Mondtam, hogy sajnálom. Nem állt szándékunkban ennyire felidegesíteni téged… Bár tulajdonképpen te jöttél ide… – ismét megcsóválja a fejét, látszik arcán, hogy nem igazán tud mit kezdeni a férfi hirtelen kirohanásával, a szemében villogó düh okáról pedig végképp nincs fogalma – Kell még az öngyújtóm? – hangjából némi ingerültség csendül ki, már eszében sincs sajnálkozni, amiért pár perccel ezelőtt a férfi karjába kapaszkodott.
*Hirtelen, ideges mozdulattal nyújtja ismét a férfinek az öngyújtót, mintha az apró tárgy bármiről is tehetne… közben másik kezével belekapaszkodik Jolie nyakörvébe, és hátrahúzza a kutyát, ezzel csitítva el a mély morgást.*

V Ifjú farkas

*Cillian meglepődött saját reakcióján, hiszen eddig mindig kordában tudta tartani a dühöt, ami Nicholas megjegyzései miatt keltek benne. A harag szinte azonnal csillapodott, amikor a lány magabiztos mozdulataival találta szembe magát és már bánta is a kirohanást. Bár a kárörvendő kacaj, ami elméjében visszhangzott, rossz szájízt hagyott maga után, eldöntötte magában, hogy nem enged újra a hévnek, és nem hagyja, hogy Nicholas ennyire befolyásolja...*

*Szemében csillapodtak a cikázó villámok, s helyüket a megbánással vegyített bizonytalanság kerül újra hatalmora. Visszatért a korábbi stílus, mellyel először közeledett a lányhoz, azonban érezte, hogy bizonytalasága most még nagyobb, mint pár pillanattal ezelőt. Próbált értelmes szavak formálni, de hang nem jött ki a torkán. Elnézést akart kérni, amiért az előbb így viselkedett, azonban a gondolatok nem alakultak át szavakká. Egy pillanatra félrenézett, becsukta szemeit, majd orrnyergét masszírozta, mintha egy képzeletbeli szemüveg sosem volt nyomait akarná eltűntetni, és a pár pillanat időt adott neki, hogy gondolatait összeszedve végre válaszoljon a levegőben maradt mondatokra. Újra a lányra nézett, s miután újra megtalálta tekintetét, bűnbánó hangon szólalt meg...*

- Nem... Nem miattad... Nem miattad történt a dolog... Csak az elmúlt napok feszültsége...

*Magyarázkodása igen gyenge lábakon állt, és ha ő lett volna a lány helyében, akkor maga sem hitte volna el, amit hall. Mondta volna el, hogy egy másik személyiség lakik benne, aki nem hagy neki nyugalmat? Erre még gondolnia sem volt szabad, hiszen maga is megrémült az igazságtól...*

*Gondolatai annyira lefoglalták a férfi elméjét, hogy csak most jutott el a tudatáig, hogy a kutya, mely féltő vicsorgással védte gazdáját, milyen ellenszenvvel viseltetik feléje. Ránézett, de nem tudott mit kezdeni a helyzettel és inkább egy lépést hátrált, nehogy jobban felidegesítse az ebet... A lány újra megszólalt, de szavai nem azzal a könnyed csengéssel viseltettek, mint az előbb, hanem ingerültség és – Cillian így vette észre – harag hallatszott ki belőle. Lassan nyúlt az öngyújtóért, mintha félne a lány vagy a kutya reakciójától, és már-már remegő kézzel gyújtotta meg a már szájában lévő cigarettát. Mélyet szippantott a kátrányos füstből, s bár egy kicsit köhécselt a tüdejét fojtogató anyagtól, mégis élvezte a nyugalmat hozó pillanatot. A füst gyorsan távozott szervezetéből, majd újra megszólalt, miközben visszaadta az öngyújtót...*

- Sajnálom, ami történt és ha azt akarod, azonnal magadra hagylak... De... De nem szeretném, ha haraggal válnánk el... Hadd... Hadd kárpótoljalak valamivel...

*Hangjában újra a bizonytalanság csengett ki, s bár nem tudta, hogy a lány miként fog reagálni, már felkészült arra, hogy otthagyja őket és hallgassa Nicholas gúnyos kacaját elméjében visszhangozni...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Satin elengedi az öngyújtót mikor a férfi félénken kiveszi a kezéből. Nem igazán érti annak viselkedését, bár a mostani ijedtséget talán a kissé agresszíven reagáló kutyájának tudhatja be… Az iménti dühös kirohanás, mintha nem is előtte játszódott volna le. És magyarázatképpen valamit hebeg - habog az elmúlt napokról… Satin lemondóan sóhajt, és amíg a férfi rágyújt, ő is elővesz egy szál cigarettát. Nyugodtan gyújtja meg, előbbi feszültsége messze szállt már, de azért a kezét leveszi a kutya fejéről, jelezve, hogy már nem tartja vissza, a kutya egy újabb kirohanásra már szabadon reagálhat. A lány nyugodtan szív bele a cigarettába, és miközben kifújja a füstöt, egy pillanatig belebámul. Aztán újra felnéz a férfira. Mindeközben figyelmesen hallgatja annak bocsánatkérését. Tulajdonképpen már nem is haragszik igazán, és… és talán megsajnálta a riadt tekintetű idegent, aki úgy nézett rá abban a pillanatban, ahogy azelőtt még senki.*
- Jól van – nevet fel Satin – azt hiszem mindketten túlreagáltuk ezt a dolgot. Semmi szükség rá, hogy elmenj, csak kérlek, mellőzd az előbbihez hasonló jeleneteket. Amúgy én Satin vagyok – nyújt kezet a lány, ezzel is jelezve, részéről tényleg nincs harag – Satin Loup.
*Satin kérdőn pillant az idegen szemébe, fogalma sincs hogyan fog erre reagálni. Egy pillanatig megfordul a fejében, hogy azt kellett volna mondania a férfinek, hogy igenis menjen, hagyja őket békén, aztán nyugodtan hazasétált volna, és a novellán gondolkodna késő éjszakáig, talán reggelig is, és ez is pont olyan nap lenne, mint a többi… ehelyett most itt áll az idegennel szemben, kezet nyújt neki, és nem tudja, hogyan tovább. Feltámad a szél, mintha a lány előbbi gondolatát próbálná alátámasztani, és hazafelé akarná terelni, de már hiába. Satin másképp döntött.*

V Ifjú farkas

*A lány is cigarettát vett elő, és a férfi figyelte az egyszerű mozdulatokat, amivel meggyújtja. Mozgásában volt egyfajta könnyű elegancia, és amikor újra megszólalt, hangjába visszatért a bájos csengés, mely vonzotta Cillian figyelmét. Arcán kisimultak a durcás grimaszok, helyükre a gondtalan öröm mosolya költözött…*

~ Satin… Milyen csodálatos név! ~

*Mélázik el egy pillanatra Cillian, és majdnem nem veszi észre a felé nyújtott kezet. Természetesen elfogadta és nem túl erősen, nem túl gyengén szorítja meg a lány kezét, azaz csak így szerette volna… Nicholas egy pillanatra visszatért a férfi elméjébe, de jelenléte hangtalan, mellőzött maradt, hiszen Cillian nem törődött a benne élő másikkal. Ezt eldöntötte az előbb…*

~ Nicholas von Hardestadt ~

*Cillian majdnem kimondja a nevet, amikor ő is bemutatkozott volna, de amint ajkai a betűket formálták, megállt és egy pillanatra becsukta szemeit, hogy elcsendesítse a benne zajongó másik férfit. Nicholas azonban nem adta fel a próbálkozást, hogy megalázza a személyt, akivel egy testen osztoznak és egy másodpercre ugyan, de átvette a nyújtott kéz felett a hatalmat…*

- Cillian Strauss… Örülök… Örülök, hogy megismerhetlek!

*A lány kezének tapintása puha és selymes volt, s Cillian annyira elmerült a kellemes érzésben, hogy nem vette észre a lator gondolatot, mely Nicholas beteges elméjében született. A marok, mely már nem volt a sajátja, egy pillanatra satuként szorította a törékeny női kezet, s Satin talán fel is szisszent a hirtelen jött fájdalom miatt. A férfi nem vette észre, hogy a kéz milyen fájdalmat okoz, ezért nevének elmondása után egy apró mosolyt küldött a lánynak, de ezt a gesztust – a körülmények miatt – Satin akár másként is értelmezhette…*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*A férfi végül megfogja Satin kinyújtott kezét. Mintha egy pillanatig elgondolkodna, olybá tűnik a lánynak, mintha a nevén gondolkodna. De végül bemutatkozik. Ám a következő pillanatban Satin felszisszen a fájdalomtól, mert a férfi olyan erővel szorítja meg a kezét, mintha el akarná törni. Satin ijedten pillant a férfi arcára, és döbbenten veszi észre annak mosolyra húzódó száját. Megpróbálja elhúzni a kezét, és hátrálni próbál. Megfeledkezik a mellette ülő kutyáról, akinek pórázát már pár pillanattal előbb elengedte. Ahogy hirtelen apró lépést tesz hátra, belerúg a földön heverő mappájába, és a dobbanás olyan erővel robban a csöndes délutánba, mintha puska dörrent volna.*

*A lány iménti felszisszenése nem kerülte el a kutya figyelmét. Bizalmatlanul nézi az idegent, és izmai megfeszülnek. Érzi, valami nincs rendben, és csak azt tudja, senki sem bánthatja a gazdáját. A hirtelen csattanás mintha eltépte volna a kutyát visszatartó láthatatlan, hajszálvékony fonalat, melyet a gazdája pár perccel ezelőtti fegyelmezése vont köré, és nekilendül, egyenesen Cillian felé.*

*Satin rémülten felkiált, de már nem éri el a pórázt, hiába nyúl érte. Kínosan lassan telik el pár pillanat, Satin mozdulatlanná dermed, hirtelen nem tudja, mit tegyen.*

V Ifjú farkas

*Cillian hirtelen fel sem fogta, mi történik körülötte, csak azt látta, amint a lány mosolygós arca fájdalomtól torzul el és a kutya, mely addig oly nyugadtan pihent gazdája mellett, felmordul és minden izmával arra készül, hogy megtámadja őt. Aztán észreveszi, hogy keze milyen fájdalmat okozott, és Satin hátrálása végérvényesen bizonyíték volt számára: Nicholas újra megjelent, de most nem csak gondolataiban, hanem tettekben is. Két lépést hátrált, mintha a félszeg mozdulattal menekülni próbált volna, de nem volt ideje otthagyni a lányt, hiszen a kutya egy hatalmas ugrással, száját hatalmasra tátva repült felé...*

*Cillian felkészülve próbálta fogadni az eb harapását, és kezét maga előtt tartva, végtagja felé irányítani őt. Nem törődött volna a harapással, hiszen farkas vére roppant sebességgel meggyógyította volna, de Nicholas másként vélekedett erről. Most először, azon bizonyos délelőtt óta, átvette az irányítást a test felett, melyet Cillian birtokolt addig. A férfi elméjében csak önmagát tűrte meg, és Cillian-t agyának legmélyebb bugyraiba száműzte. Ha ellenkezni akart volna, akkor sem lett volna esélye a másiknak...*

*Nicholas gyorsan felmérte a helyezetet, és a védekező állásból támadásra váltott át, majd egy hirtelen mozdulattal, viperákat megszégyenítő gyorsasággal, jobb kezével elkapta a kutya felső, míg bal kezével annak alsó állkapcsát. Végig az ebet figyelte, s nem adott neki esélyt, hogy kibújjon az acélos izmok szorításából. A kutya fogai mélyen vágtak bele a férfi ujjaiba, de Nicholas nem törődött a fájdalommal, most nem volt ideje foglalkozni vele. Amikor a kutya elveszítette az ugrásból származó lendületét, Nicholas a földre vitte az állatot, és pár pillanatig küzdött vele, hogy ott is maradjon. Amikor a kutya kissé elfáradt a férfivel való harcban, Nicholas levette tekintetét róla és a rémült Satin szemeibe nézett...*

*A lány talán úgy érezte lassított felvételt néz, amikor talákozott Nicholas tekintetével, s egy fakó, szenvtelen arc néz rá, szeretett kutyájával harcolva. A férfi kicsit közelebb hajolt a kutyához, és suttogva, de olyan hangosan, hogy Satin is biztosan meghallja, egyetlen szót súgott a fülébe:*

- Fekszik!

*A szót tett követte, és a férfi karjában minden izom egyszerre feszült meg, amikor a kutya fejét egyetlen mozdulattal kicsavarta. Csontok repedtek, csigolyák törtek, s összetéveszthetetlen hang visszhangzott a kutya irányából. Nicholas még mindig szenvtelen arcát egyetlen aprócska mosoly torzította el, és amikor a kutya élettelenül rogyott össze előtte, újra kiegyenesedett. Mintha apró neszt hallott volna a földön fekvő tetemtől, és a biztonság kedvéért rúgott még egyet az eb oldalába. Amikor meggyőződott, hogy Jolie már nem ébred fel, hosszú lépteivel a lány felé indult, majd amikor melléért, még mindig véres kezével megfogta annak állát, és összetéveszthetetlen mély baritonján szólalt meg:*

- Kár lenne érted Kedves, de ha sikítassz vagy menekülni próbálsz, a kutyád mellett végzed!

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Satin mintha megérezte volna a férfi rideg szemeibe nézve, mire készül. Mikor meghallotta a suttogó vezényszót, és meglátta hogy a férfi ujjai hol találnak fogást, már késő volt.*

*A lány néhány pillanatig úgy érzi magát, mintha gyermek lenne ismét. A mostohaapja áll előtte, és kiabál. Akkor régen is egy kutya védelmezte a védtelen csöppséget, egy hatalmas szánhúzó, Noir. A kis Satin megszökött otthonról és Noirral járta a vidéket, mikor rátaláltak. A kutya volt az egyetlen társa, a családja… És a mostohaapja a legkegyetlenebb büntetést eszközölte, amit a lány el tudott képzelni… Mikor ott állt vele szemben, és a férfi ütésre lendítette karját, a köztük fekvő kutya nekitámadt, így próbálva védeni a kislányt. Ekkor a férfi egyszerűen kitörte az állat nyakát. Satin rémálmaiban azóta is rendszeresen előjön az érzés, a fájdalom, ahogy a hatalmas állat halott testéhez bújik.*

*És most újra megtörtént… Satin még kinyújtja karját, de már késő. Hallja a csontok repedését, ahogy kitörnek a csigolyák. Jolie nem mozdul. Satin érzi, amint elönti bensőjét előbb a tehetetlen fájdalom, majd a düh. Egy szó nélkül áll, mozdulatlanul várja meg amíg a férfi melléér. Megfogja az állát. Satin érzi a kezén a kutyája vérét. A férfi szavai hallatán a dühe szinte kézzelfoghatóvá válik. Most már nem az a tehetetlen kisgyerek, aki annak idején csak siratta Noirt. Belenéz a férfi rideg szemeibe. Tudja, hogy félnie kellene, de ehelyett valami elindul benne. Satin lassan felemeli kezét, finom ujjaival végigsimítva az állát tartó kézen, óvatos mozdulatokkal csúsztatva apró kezét a férfiébe. Lassan, mint a dörgölőző macska odalép a férfihez, egész közel hozzá, szabad kezével átöleli a derekát, testét nekinyomja a férfinek, nekidől teljes testsúlyával, miközben lábujjhegyre emelkedik. Mozdulataiban nyoma sincs félelemnek, minden idegszálával arra koncentrál, hogy elcsábítsa a férfit. Arcát annak arcához közelíti, száját végighúzza a férfi bőrén, állának határozott vonalától egészen szájáig, és forrón megcsókolja. Reméli, hogy tette váratlanul éri a férfit, és még mielőtt az esetleg tiltakozhatna, Satin beleharap az alsó ajkába, durván, minden dühét szabadon eresztve. Fájdalmat akar okozni a férfinek, addig harapja, míg saját szája is megtelik annak vérével. Majd hátralép, eltolja magát, és odaszalad a földön fekvő élettelen kutyához. Letérdel mellé, ujjai beletúrnak a gyönyörű bundába, és egy könnycsepp csordul végig a lány arcán.*

Halandó Tartózkodási hely: Mindig a legjobb helyen!

*Maga mögött hagyta a temetőt, egyenesen a liget felé bicegett. Lába még mindig fájt de útközben talált egy botot amire támaszkodhat.*
~Meg kell találnom Phaedrát tőle tudhatom meg mi ez az egész.~
*Leült egy padra, megnézte lábait. Felhúzta a bőrnadrágot és ijedten tapasztalta, hogy fekete foltok vannak elszórtan rajta.*
~Úristen! Mi ez?~
*Felállt és körbenézett. Óvatosan végigbicegte az utat és háza felé vett az utját hátha közben megtalálja Phaedrát.*
~Legyen szerencsém.~

*Bekanyarodott a háza felé vezető kivilágítatlan utcába és eltűnt a sötétben.

V Ifjú farkas

*Satin közeledése meglepte a férfit, nem gondolta, hogy kutyájának elvesztése ilyen reakciót válthat ki belőle. Azonban nem érdekelte a „miért”, amikor a „hogyan” sokkal érdekesebb volt…*

*Amikor a lány átkarolta, Nicholas is Satin derekán pihentette meg a kezeket, melyekkel az előbb még egy életet oltott ki. A kutya képe egyre csak fakult, ahogy a lány mind közelebb és közelebb húzta magát testéhez, s az apró érintések, könnyed csókok felébresztették a férfi elméjében lakozó ösztönlényt, mely számára csak az itt és a most számított. Teljesen kizárta a külvilágot és nem törődött mással, csak Satin-nel, aki testének minden porcikáját felborzolta, érzékeit mind lefoglalta…*

*A csók minden eddiginél édesebb volt, forró és szenvedélyes… Nicholas ösztönei egyre inkább felülkerekedtek, nem tagadhatta, élvezte, amit Satin művel vele. Figyelme lankadt, s a lány ezt a rövidke pillanatot használta ki, hogy összeszedve minden erejét és merítve fortyogó dühéből visszaadja neki a fájdalmat, amit kutyája elvesztése jelentett…*

*A harapás erős volt és kivédhetetlen: Nicholas nem tudott semmit sem tenni ellene, hiszen tudatát még mindig Satin teljes lénye foglalta le, s csak az egyre fokozódó fájdalom billentette ki a negédes mámorból. Szája vérrel telt meg, érezte a bíborszín folyadék utánozhatatlan és összetéveszthetetlen fémes ízét. Satin csak rövid ideig harapott, mégis hatalmas sebet hagyott a férfi alsó ajkán, majd hátralépett és már nem törődött tovább Nicholas-szal. Minden figyelmét a tetemnek szentelte, mely egykoron az ő kutyája volt…*

*A patakokban folyó vér megfestette a férfi sötétkék pólóját, de a legtöbb mégis a szájában maradt. Hatalmas köpéssel szabadult meg a feleslegessé vált testnedvtől, majd ellenőrizte, hogy az apró fogak milyen sérülést okoztak. Az érintés fájdalmas volt, majd helyét egy furcsa bizsergés vette át, és Nicholas érezte, hogy a farkasvér megállíthatatlanul dolgozik benne…*

*Amikor újra a lány mellé ért, egy pillanatra szánalmat érzett, hiszen nem értette, miért siratja az elhullott állatot, de az érzés gyorsan tompult és nem keresett rá magyarázatot. Nem érdekelte, hogy mit tett és az sem fogja érdekelni, hogy mit fog tenni a lánnyal. Amikor úgy érezte, hogy újra beszélni tud, ajkai nehezen, mégis érthetően formálták meg a szavakat…*

- Ha azt akarod, hogy keményen játsszam, ezen ne múljék…

*Nicholas várt egy pillanatot, s nézte, hogy a lány felé fordul-e vagy továbbra is kutyáját siratja. Igazából nem érdekelte, mindegy volt számára, hol üti meg Satin-t: ha megfordul, akkor arcán éri az ütés, ha nem, tarkóján csattan a férfi hatalmas ökle. Azonban szinte mindegy lenne, hogy melyik pontot találja el a lányt, az ütés ereje olyan lendületes, hogy talán a fuvallata is elég lenne ahhoz, hogy eszméletét veszítse. De az ütés maga biztosan…*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Satin a földön kucorog, könnyei utat találnak maguknak, és ahogy végigfolynak arcán, összekeverednek a férfi vérével, fehér csíkokat festve a lány vértől maszatos arcára. Pillanatok telnek úgy el, hogy nem foglalkozik a külvilággal. Megrohanják az emlékek. Látja magát két évvel korábban, amikor az egyetemet kezdte. Akkor kapta Jolie- t ajándékba a féltestvérétől. A neve miatt. Loup. Nomen est omen. Estelle mindig ezzel szekálta. Hogy biztosan azért rajong így a szánhúzókutyákért, mert ők hasonlítanak legjobban a farkasokra. Bár Estelle nem tudhatta, hogy az első ilyen kutyáját még apjától kapta, mielőtt meghalt. Satin inkább ezzel magyarázta a dolgot. De Jolie-nak nagyon örült, így nem kellett egyedül lennie új otthonában. Együtt fedezte fel a kutyával Topolyát. És talán együtt nőttek fel. Jolie apró kis gombócból hatalmas és erős kutya lett. Satin is sokat változott, mióta eljött otthonról. És ahogy a hűlő testhez ér, ezernyi emlék rohanja meg, még inkább fokozva a bensőjét égető fájdalmat.*

*Mikor újra eljut a tudatáig, hogy hol is van, már késő. Cillian, vagy kinek nevezte magát ez a férfi, már mellette áll. Szavai hallatán Satin agyáról mintha felszállna a köd, hirtelen élesen, világosan látja az eseményeket, elégszer kapott verést brutális mostohaapjától ahhoz, hogy azonnal lássa, mire készül a férfi. Gondolatai vadul kergetik egymást, kiutat keresve.*

*Amint a férfi ökle ütésre lendül, lelassul a lány körül a világ, Satin már tudja, hogy nem térhet ki előle, de azért ösztönösen ellöki magát a földtől, tesz egy kétségbeesett kísérletet, hogy ha meg nem is ússza, legalább tompítsa a hatalmas ütést. Ahogy kissé felemelkedik, a férfi keze a semmiből bukkan elő, vállon találja a lányt. Satin a hatalmas ütéstől hanyatt esik, először a háta csapódik a földnek, majd egy pillanattal később a feje. Fülében visszhangzik a csattanás, ahogy feje a földnek csapódik. Hiába a park füve, nem sokat fog fel a lendületből, amellyel Satin a földhöz vágódik. Minden elszürkül előtte. Nem kap levegőt. Szeme előtt kis fehér foltok járnak kusza táncot. Nem veszítette el az eszméletét, kétségbeesetten próbál tisztán látni. Nem érzi az ütés okozta fájdalmat, még nem fáj semmije… Kínlódva próbál levegőhöz jutni, aztán minden elsötétedik egy pillanatra, majd Satin megpróbálja kinyitni a szemét. A fény, ami a szemébe nyilall, éles fájdalommal párosul, így újra lehunyja a szemét. De a fájdalom a fejében megmarad. Oldalra fordítja a fejét, de azonnal meg is bánja. Most már nem csupán a fájdalmat érzi, hányingere is van. Nem szokványos hányinger, az émelygő érzés a fejéből indul a gyomra felé… talán agyrázkódás. Olyan érzése támad, mintha a fejében minden csont önálló életet élne, és darabokra akarna hullani a koponyája. Felemeli ép kezét, hogy eltakarja szeme elől az éles fényt, másik karja,az ütés következtében, nem akar engedelmeskedni. Halkan nyöszörögni kezd a fájdalomtól.*

V Ifjú farkas

*Az ütés erős volt, mégis célt tévesztett… Nemhiába, hiszen Nicholas sosem volt az a verekedős fajta, s így a közelharc nem volt az erőssége, hiszen testi adottságai és marcona tekintete mindig kihúzta a kényes szituációkból. Ez a helyzet viszont más volt: most nem verekedésnek volt tanúja a liget, hanem egy egyszerű és könyörtelen verésnek…*

*Nicholas megropogtatta jobb kezében az izületeket, lazítva őket és felkészítve az öklöt a következő ütésre. Egy lépéssel közelebb ment a földön nyöszörgő lányhoz, majd hosszan, nagyon hosszan nézte szenvedését. Talán az ütéssel elhallgattatta volna, de a férfi egy pillanatra habozott. Ismét szánalom gyúlt szívében, s emlékeiben felvillantak a képek, melyek bizonyították, hogy ő sosem volt ilyen brutális, ilyen erőszakos a nőkkel szemben. Azonban a szánalom és a képek gyorsan tovaszállak, nem érdekelték Nicholas-t. Már egy másik ember volt, s ez az ember meg akarta ütni Satin-t…*

*Az ököl olyan erősen szorult össze, hogy már szinte remegett és minél tovább tartotta úgy a kezet, annál inkább fehéredtek el az ujjak végén lévő percek. A szándék megvolt, de valami mégis visszahúzta, valami, ami gátolta a becstelen tettet… Nicholas elengedte a szorítást, és kicsit megrázta a kezét, újra vért pumpálva az elszorított erekbe. Vett egy mély levegőt, amit hatalmas sóhajtás követett, majd ránézett Satin-ra, és szenvtelen tekintettel nézte, amint a lánynak minden levegővételért meg kellett küzdenie. Nem érdekelte a dolog, már nem…*

*A tekintet hirtelen átalakult, és helyére aggodalom és őszinte sajnálat költözött. Az erő, mely nem engedte, hogy Nicholas újra üssön, alakot öltött, és Cillian képében újra megjelent a férfi agyában. Nicholas, mint aki jól végezte dolgát, visszavonult az elme legmélyebb bugyrának oltalmazó védelmébe, de utoljára még odavetett egy gondolatot:*

~ A Tiéd lehet… Én mára kiszórakoztam Vele magam… ~

*A gondolat megtöltötte Cillian agyát, s még hosszan visszhangzott a személyiséget cserélt elmében. Talán elgondolkodott volna a mondaton, de a férfinek erre nem volt ideje: egy nő hever a lábai előtt, az eszméletvesztés határán, amiért ő volt a felelős… Ha nem szólítja le Satin-t, akkor Nicholas-nak nem lett volna lehetősége megütni őt. Azonban most nem ez volt a legfontosabb dolog, amivel foglalkoznia kellett, hiszen az ütés, melyet végig kellett néznie, oly hatalmas volt, hogy komoly sérüléseket okozhatott. Letérdelt a lány mellé, arcából félresöpörte az odatévedt, kusza hajtincseket, és nézte a lány szívszorító szenvedését. Nem tudta mit tegyen ebben a helyzetben, s az egyetlen, aki tanácsot adhatna neki, pontosan az a férfi volt, aki az egészért felelős. Egy kósza könnycsepp jelent meg a szeme sarkában és az elszánt tenni akarásból, csak egy elhaló kiáltásra való lendület maradt meg…*

- Segítsen már valaki…

*Cillian hangja megpróbálta betölteni a liget zegzugos ösvényeit, de a kiáltás nem volt olyan erős, hogy erre képes legyen. Csak abban reménykedett, hogy valaki meghallja a segélykiáltást, és kezdeni tud valamit Satin-nel…*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Satin ujjai erőtlenül csúsznak le arcáról. Lassan átadja magát a fájdalomnak, mely minden perccel egyre erősebbé válik. Szemét elhomályosítják a könnyek, melyeket most már a fizikai fájdalom csalt szemébe. Könnyei fátyolán keresztül látja, amint a férfi alakja megjelenik mellette. A lány felkészül a következő ütésre. Talán jobb is lenne. Legalább elveszítené az eszméletét, és nem kellene éreznie a fájdalmat. Pontosan tudja, hogy a következő ütés nem csupán puszta ájulást hozna. Komoly esély van rá, hogy akár bele is halhat, ha a férfi így folytatja.*

*Ehelyett az letérdel mellé. Haját kisöpri arcából. Satin lehunyja a szemét. Vár. Már nem fél, azon már régen túl van. Kinyitja száját, alig észrevehető és gyenge a mozdulat, mintha mondani próbálna valamit, majd hirtelen össze is zárja, küzd az apró mozgás hatására új erőre kapott hányingerével. Egészen távolról hallja a férfi szavait, amint segítséget kér. Nem gondolkodik azon, mit és miért tesz Cillian. Agyát elködösíti a fájdalom. Nem érti, hogy a férfi, aki az imént megütötte, most segíteni próbál. Csak azt tudja, hogy nem akar megmozdulni. Megszólalni is ezért próbált az imént. Megrémült, hogy a férfi esetleg megmozdítja. Akkor már inkább egy újabb ütés, csak ezt ne… Az émelygés újabb hullámban tör rá, ismét azzal a furcsa érzéssel, hogy ezt most agya irányítja. Az érzés a fejében keletkezik, és onnan sugárzik gyomrába. Most már biztos benne, hogy agyrázkódása van. Segítségre van szüksége. Fel sem merül benne a gondolat, hogy ezt Cilliantól várja, még akkor sem, ha már majdnem biztos, hogy nem áll szándékában folytatni a verést. Kétségbeesetten nyitja ki szemét, talán valaki arra téved, és észreveszi… talán. Küszködve nyelni próbál, és elveszti eszméletét.*

V Ifjú farkas

*Satin talán szólni próbált, s ez reményt keltett Cillian-ban, de hang nem hagyta el a torkát. A remény gyorsan elillant, amikor a lány arcán kiültek a szenvedés összetéveszthetetlen grimaszai. A férfinek végig kellett néznie az egyre inkább elhatalmasodó fájdalmat, amit közvetve neki köszönhet Satin, de össze kellett magát szednie… Amit Nicholas elrontott, ő helyre fogja hozni!*

*A gondolat kissé megnyugtatta Cillian-t, és az elméjében uralkodó káosz is csillapodott, utat engedve azon ötleteknek, melyekkel megoldást találhat. Természetesen Nicholas-nak is megvolt a maga ötlete, s egyre hangosabban sugallta a férfinek, hogy hagyja ott a lányt, ne törődjön Vele többet… De Cillian nem hallgatott a másikra, gyorsan elfordult a hangtól és inkább maga próbált valami okosat kitalálni…*

*Először arra gondolt, hogy kihívja a mentőket, de gyorsan letett a dologról, hiszen akkor magyarázkodnia kellene, s abba biztosan belezavarodna. Körbenézett a parkban, és egy fiatal párt pillantott meg, akik éppen feléjük tartottak, de amint meglátták a férfin a véres pólót, szinte azonnal irányt és sebességet váltottak, esélyt sem adva Cillian-nak, hogy segítséget kérjen tőlük. Az egyre inkább kavargó gondolatmenetnek az vetett véget, hogy Satin kinyitotta a szemét, és a férfiben újra fellángolt a remény apró mécsese, de a láng szinte azonnal kialudt, hiszen a szemekben üresség tükröződött…*

*Cillian egy pillanatra azt hitte, hogy Satin meghalt, de miután meggyőződött róla, hogy a lány mellkasa fel s le mozog, megnyugodott. A nyugalom azonban gyorsan tovaillant, hiszen Satin szemében már nem látta a fájdalom jelét, sőt semmit sem látott benne. A férfinek gyorsan leesett a tantusz, és rájött, hogy a lány elméje engedett a fájdalomnak és inkább az eszméletvesztésbe menekült, megkímélve magát a további szenvedéstől…*

*Cillian agya gyorsan kitisztult, tudta csak magára számíthat, ha segíteni akar a lánynak. Eldöntötte, elviszi a lányt, de jól tudta nem viheti a kaszinóba. Túl forgalmas hely lenne az ahhoz, hogy egy eszméletlen lánnyal közlekedjen a szálloda folyosóin, liftjein. Szemével gyorsan végigmérte a lányt és a helyet, ahol még az imént békésen fürkészte az eget. Egy aprócska táskát pillantott meg, melyben talán egy tárca lapul. Átkutatta a tipikus női holmikkal teli táskát, s a számára rendezetlen kavalkádból egy bőrtárcát emelt ki. Végignézte, de nem talált sem egy névjegykártyát, sem egy cetlit, melyen esetleg Satin címe lett volna. Egy pillanatra megingott a hite abban, hogy segíthet a lánynak, de mentő ötlete támadt, amikor a kutya tetemére nézett. A nyakörvre vetette magát, és szerencséjére egy táblácska volt rajta, melyen egy cím és egy telefonszám volt olvasható, arra az esetre, ha a kutya talán elveszne. Cillian gyorsan memorizálta a címet, és miközben hangosan ismételgette, összeszedte a lány cuccait, minden apró részletre figyelve…*

*Amikor újra körülnézett az aprócska tisztáson, minden, ami Satin-é volt egy táskában pihent, és Cillian készen állt arra, hogy a Mercedes-hez vigye a lányt. Nem késlekedett, egy finom mozdulattal megemelte a könnyű testet, kezébe fogta a táskát és hirtelen lépésekkel, már-már szaladva tette meg az utat a kocsiig. Szerencséjére nem találkozott senkivel, amíg a parkolóig el nem jutott, így nem kellett senkinek sem magyarázkodnia. A hátsó ülésre fektette a lányt, a táskát pedig az anyósülésre tette, majd mindkét ajtót becsukta és bezárta őket, sőt a riasztót is megnyomta. Talán nem kellene visszamennie a kutyáért, de egy döglött állat teteme sok kérdést vetne fel, s a rendőrség talán tőle várná a válaszokat, ha egyszer nyomozna ebben az ügyben…*

*Azonban a férfi nem adott esélyt arra, hogy ez kiderüljön, és rohanva tért vissza a tisztásra és a kutya testét is olyan könnyedséggel emelte fel, mint az előbb a lányt, de most nem finomkodott, nem törődött azzal, hogy kényelmes legyen a hullamerevség stádiumába ért tetemnek. Szerencséje továbbra is kitartott, hiszen nem találkozott egy lélekkel sem, bár most ez kevésbé érdekelte. A kutya a csomagtartóba került, és Cillian gyorsan a vezetőoldali ajtóhoz lépett, majd beszállt. Újra elmormolta magában a lány címét, majd a gázpedálra lépett és elindult…*