Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

Halandó

~hát nem is tudom, megbízhatónak, tűnik. Öntsem ki neki szívem nem is, tudom talán unalmasnak, találná és én, ezt nem akarom. Egy ilyen lány magányra vágyik ez fura.~ *elvettem a poharat.*
-nos, Tina örülök, hogy megismerhetlek. Az én nevem Falcon.
Nem is tudom, hogy mit mondjak, nem akarlak untatni az életemmel kapcsolatba.
Először is köszönöm az italt. Nos, hogy miért vágyon magányra, erre a válaszom, az hogy szeretek egyedül lenni, olyan helyeken, ahol senki nem zavar. De aztán idejöttem, ebbe a városba, és itt találkoztam egy lánnyal, aki nagyon megtetszett.

*miután megittam az italt, letettem a poharat magam mellé.*
-Meg még a testvérem is, itt van a városban, régen volt köztünk egy kis nézeteltérés, de remélem hogy ennek már vége köztünk. Én mindig is magányosan járkáltam mindenhova és ezt már megszoktam. De ennyi elég magamról, nem akarlak nagyon untatni téged.
*mosolyogtam a lányra.* ~vajon mit gondol rólam, remélem nem untatom nagyon, ~
-hát röviden ennyi, most mesélj valamit magadról te is, nagyon kíváncsi vagyok, magányra vágysz, de miért?

*Valami nesz riasztotta fel, ijedten nézett körül. Jól "elábrándozott a sírnál.*
~Jó lenne itt maradni...egy darabig...vagy örökre..~*fontolgatta magában ezt az abszurd gondolatot mikor már visszafelé tartott.
Na de mégis mit csinálna egy temetőben? Munkája nem nagyon akad, a holtak sem fogják ellátni tennivalóval, amiért fizetnének.
Újabb halott ötlet mint általában mindig.
Kilépett a kapun és lassan, messzire révedő tekintettel indult útjára.
Alig tett pár száz métert, mikor ismerőst pillantott meg...Egy kellemetlen ismerőst.
Körülnézett. Nem sok választása maradt egy parkoló autó mögé bújva keresett menedéket...Várt. Szerencséje volt, a férfi nem vette észre és már el is tűnt. Phaedra valamivel gyorsabb léptekkel folytatta útját, állandóan aggódva, nem vették-e mégis észre.*

Halandó Tartózkodási hely: Mindig a legjobb helyen!

*Maga elé nézett és sietős léptekkel haladt a temető felé. Szikrázott a szeme a dühtől és tudta, hogy csak a temető csendessége, sötétség nyugtathatja meg.*

~Mért nem maradtam nyugodtan otthon. Akkor most nem történne meg mindez!~

*Nem tekintett fel csak ment előre, a következő pillanatban a földön ült.*

-Nem tud vigyázni?-kiáltott a lányra.-Figyeljen a lába elé!

*Felállt, leporolta megát és folytatta útját a temetőbe.*

~Halottam már erről a lányról. Phaedra Sillon. Nem ismertem fel, de a neve nagyon ismerős. Na mind1, vissza az első problémámhoz.~

*Belépett a kapun. Megtorpant, körbenézett. Látta, hogy senki sincs itt rajta kívül ezért egyenesen a temető közepe felé rohant. Megpillantotta azt a sírt amit álmában is látott. Hirtelen belenyilalt egy erős fájdalom a fejébe és összeesett. Látomásában látta Phaedrát egy hatalmas ajtó elött. Hiába akart szólni, szája hangtalanul formálta a szavakat. Aztán a látomásnak vége szakadt. Ájultan feküdt a síron.*

Halandó Tartózkodási hely: Temető

- Egyszerűen azért, mert nem találom a helyem a világban. *Sóhajtottam egy nagyot és elszomorodtam*~Vajon tényleg érdekli vagy csak udvariasságból kérdezi?~

- Tudod a magam fajta ember nem kell senkinek. Nekem még ebben a szenny világban is megvannak az elveim, amik ütköznek a mai trenddel. Én nem illek bele egy ilyen közösségbe. Ezért nincsenek barátaim és ezért láttam jobbnak, hogy elvonuljak.

~Olyan rég beszélgettem már fiúval és annyira jó! Bárcsak mégtöbbet mesélne magáról! Ó, én bolond, hisz mondta, hogy tetszik neki valaki más. nem baj, de a barátja csak lehetek.~

*Felkeltem és lehajoltam Falcon poharáért, majd az enyémmel együtt belehelyeztem egy kis mosogatóba. Falcon felé fordítottam a tekintetemet, majd nevetve megfordultam és a szemébe néztem.*

- Nézd, tudom, hogy nevetségesnek hangzik, de nem találkoznánk többször is? Ha már a véletlen így összehozott minket.

Halandó

~ezt most nem értem, nem akarok udvariatlan lenni de, ez nagyon érdekel. Csak nem tudom, hogy hogyan kérdezzem meg tőle úgy, hogy ne bántsam meg.~

*láttam rajta hogy szomorú és akkor eszembe jutott, hogy még is csak rossz ötlet volt ilyet kérdezni tőle. És megpróbáltam kimagyarázni magam. A szemébe néztem, és ezt kérdeztem. Remélve, hogy tényleg nem bántom meg, és hogy nem is szomorodik el még jobban.*

-rendben, ha neked jó, akkor többet is találkozhatunk. De ezt most nem nagyon értem, miért milyen ember vagy te? De ezt nem bántásból kérdezem. Csak csupán érdekel. És szerintem neked nem kellene elvonulnod a világ, elöl. Ha valaki nem ért, meg akkor az, az ő baja, és nem kell vele törődni. *mosolyogtam Tinára.*
~hmm, magányosan él még is látszik, rajta hogy próbál barátkozni másokkal, jelen esetben velem. És ez engem nagyon érdekel~

*Már majdnem sikerült maga mögött hagynia a temetőt, amikor valaki beleütközött. Vagy ő valakibe. Az eredményt tekintve oly mindegy.
Mire megszólalt volna a lányka szinte leorditotta a fejét*
-Mi van? Nem most nőttem ki eléd a semmiből! -*válaszolja dühösen, de dühében még ott pislákol a félelem.
Szerencsére a lány nem állt le vitázni, igy mehetett tovább. De egyszer még visszanézett. Vajon ő mikor volt ilyen, mint ez a lány? Talán soha..
Megvonta vállát, majd sikeresen maga mögött hagyta a temetőt.*

Halandó Tartózkodási hely: Mindig a legjobb helyen!

*Felébredt, karja zsibbadt, feje majd szét robbant úfy fájt. Felemelte a fejét körülnézett. Sehol senki.*
~Hogy megyek én haza?~
*Óvatosan felállt és nekitámaszkodott a sírkőnek. Tett egy bizonytalan lépsét, lábai remegtek.*
~Vajon mi történt velem? Az egyik pillanatban még jól voltam, msot meg....~
*Leült az egyik kidőlt fa törzsére.*
-Akkor kezdett el fájni a fejem amikor nekimentem Phaedrának. Aztán az a látomás .... és sötétség.
*Összeszedett minden részletet amire még emlékezett.*
-Meg kell keresnem Phaedrát. Az lesz a legjobb.*felállt, kibicegett a kapun és óvatos léptekkel elindult Phaedra nyomába.*

Halandó Tartózkodási hely: Temető

~Hát nem érti.~
*Hiába próbáltam mosolyogni, éreztem, hogy az arcom egyre forróbb lesz. Néhány másodperc múlva pedig egy kövér könnycsepp csordult ki a szememből.*~A francba! Nem akarom, hogy így lásson!~

- Nézd Falcon, ez talán túlságosan bonyolult, néha még én sem értem teljesen. Egyébként jól meg vagyok itt, történeteket írok.

*Odaléptem az egyik polchoz és elővettem egy papírzsebkendőt. Először gyorsan megtöröltem vele a szemeim, aztán kifújtam az orrom*

- Majd ha gondolod, egyszer megmutatom őket.

*Nem tudom miért, de úgy éreztem, oda kell mennem Falconhoz. Bizonytalan léptekkel odatébláboltam elé és mivel egy széken ült, mellégugoltam.*
~Nem hiszem el! Miért van ez? Talán ennyire hiányzik nekem egy ölelés, egy jó szó? Nem hiszem el! Nem szállhatok rá, hisz a szíve már foglalt!!!~

- Falcon, köszönöm, hogy beszélgetsz velem.

Halandó

~most már tényleg túlzásba vittem azt hiszem.~

*miközben beszélgettem Tinával, egy könnycsepp jelent meg a szemében. Oda ment az egyik polchoz és elővett egy zsebkendőt, és megtörölte a szememét. Én nem törődtem vele, és úgy tettem mintha nem vettem volna észre.*

~nagyon magányos lehet, még mindig nem értem miért van itt egyedül és magányosan, de ebből elég inkább, nem kérdezek tőle ilyeneket. Huh most valami mást kellene kitalálnom.~

-Történetek? Milyen történetek, engem nagyon érdekelnek, amúgy szívesen beszélgetek veled. Legalább kevésbé érzed így magányosnak magad.
~hoppá ezt nem kellet, volna kimondanom.~

*Rámosolyogtam Tinára, aki mellettem guggolt, és valahogy olyan érzésem volt mintha várt volna tőlem valamit. Megkérdeztem volna tőle, hogy mit, de nem akartam udvariatlan lenni.*

Halandó Tartózkodási hely: Temető

~Szóval sajnál. Csak ezért van itt velem?~ *Felálltam mellőle és a ház másik végében lévő dobozhoz mentem.*
~Itt kell lennie valahol. Talán a történetekkel el tudom terelni a témát. Semmi kedvem arról beszélni, hogy milyen nyomorult kis életem van~

*Kutakodtam a dobozban egég nagy zajt csapva vele. Aztán végre megtaláltam, amit kerestem.*

Egy keményfedeles, vastag füzet, melyben az írásaim voltak.*Végig simítottam a borítóján és sóhajtottam. Eszembe jutott az a rengeteg emlék, ami ahoz a füzethez fűzött. Odavittem Falconnak, de nem adtam oda neki, egyenlőre. Inkább kinyitottam az első oldalnál, ahol egy rövid vers állt, amit én írtam Az utolsó versszakán akadta meg a szemem. Akaratlanul is, de olvasni kezdtem.*

- "Két romkőből egy tégla lesz,
Egy darab az újrakezdéshez.
Nincs elég kő egy palotához,
De éppen sok egy kicsiny házhoz,
Melyben álmaimat dédelgetem,
S egyszer majd palotává emelhetem."

*Halványan elmosolyodtam és letettem a füzetet a székemre.*

- Hát ez lennék én. Egy poéta, aki a maga kis világában él, de emellett szeretne boldog lenni valakivel. Ha szeretnéd, megnézheted az írásaimat. De némelyik tömény depresszió, még évekkel ezelőttről. Ha akarod, elviheted. Majd visszahozod legközelebb.

*Rámosolyogtam, mondhatni bíztatóan. Vágytam arra, hogy valaki elovassa a műveimet. Odaléptem az ajtóhoz.*

- Nincs kedved sétálni egyet? Megihatnánk valamit a városban. vagy menned kell?

Halandó

*Tina felállt mellőlem és elment a ház másik végébe, ahol egy doboz volt. Mintha valamit keresett volna benne, én egy kicsit kíváncsi lettem. Nagy zajt csapott a kereséssel, de meg lett az eredménye egy nagy füzetet tartott a kezébe. Oda jött hozzám, kinyitotta a füzetet és elkezdtet olvasni belőle. Egy verset olvasott, ami nekem nagyon megtetszett. Még egy ideig hallgattam volna de, egyszer csak abba hagyta az olvasást.*

~kíváncsi lennék a többi versére, illetve a történeteire is.~

-Szép vers volt. Habár én nem nagyon értek a versekhez. Ha nem baj, akkor inkább nem vinném el, mert a végén még elveszíteném. Inkább még egy párszor, eljövök ide, ha nem baj, és akkor majd olvasol még nekem. És a kérdésedre válaszolva, éppenséggel nincs semmi dolgom, még ráérek, és szívesen sétálok veled, ha akarod.

*Mosolyogtam rá Tinára. Aki az ajtóhoz ment. Én is felálltam és oda mentem hozzá.*