Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Shira pillantása még hosszú ideig fogva tartotta a vámpírt, majd lágyan elmosolyodva elszántságán felállt.
~ Nincs vesztegetni való időnk…- mondta miközben elindult a templom hátsó része felé, ahol egyszer már járt. Tudta, hogy Tyara követni fogja, megnyitva újra a szentélyt, ahol minden elkezdődött, ahol megpecsételődik majd sorsuk. Gondolatok ezrei kergették egymást fejében, miközben valami rossz érzés kerítette hatalmába. Tudta mindez nem elég…ennél több kell. Gondolatai Noel felé siklottak, de el is akadt félúton a terv, majd amilyen könnyen jött, úgy is vetélt el a halvány csillanás. Ajkán mosoly futott át. Tudta mit kell tennie, és tudta hogyan. Nem voltak kétségei. Lassú léptekkel haladt végig a mellékhajó folyosóján, majd türelmesen várta a nőt, hogy megnyissa az utat, a közös jövő felé.*

A nő gondolatára csak beleegyezően bólintott,hiszen valóban nem volt sok idejük,ha cselekedni akartak.Nemcsak saját részről,de ugyanúgy Lillith részéről is ketyegett az óra...Felállt,majd követte Shirát,nagyon jól tudta,hová igyekszik.Egy olyan helyre,mely a vámpírokon kívűl másoknak tilos és zárt...ám rajtuk kívűl mégvalaki tisztelt helyet kapott itt,s az a valaki,most ismét oda igyekszik.Magabiztos léptekkel követte,majd amint végigértek a mellékhajón,egy szokatlan kulcsot vett elő,mely már fordult is a zárban.A titkos ajtó feltárult,ám a szentély kapujával már nemcsak egy hely nyitotta meg kapuit Shira előtt és előtte,hanem sokkal több...s ezt már mindketten tudták az első pillanattól kezdve.Beléptek,majd az ajtó ismét bezárult mögöttük.A helységet halvány gyertyafény világította meg,valamivel enyhébben mint a templom csarnokát.Az istenségek szobrai előtt mint mindig,most is ott állt a vérrel teli kehely,valamint a tömjén.Ám semi sem változott,mióta az alfa utoljára itt járt.Feszülten várt,de tudta milyen sors vár rá,s erre már nem kellett sokat várnia...

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

-Amen...
*Most először néz fel a padról, amint befejezi az imádságot. Könnyebbnek érzi magát, rájött, most erre a békére van szüksége, amit a templom magánya nyújt számára.
Lassan feláll, kicsit kinyújtja elgémberedett tagjait, majd kilép a padból. Még mindig előre, az oltár felé néz, letérdel, és keresztet vet a jobb kezével.*
~Köszönöm, Uram!~
*Gondolja, és végre megfordul, hogy kimenjen a templomból. Kellemetlenül éri a templom sötétsége után a vakító napsütés. Automatikusan a táskájához nyúl, hogy előhalássza az armani napszemüvegét.
Most döbben rá, hogy innen még vissza is kellene mennie a városba, és az ő kicsikéje a szálloda parkolójában pihen. Ez az átka, hogy séta közepén jött az ötlete, hogy látogassa meg a Szentháromság templomát, és beüljön egy taxiba. Persze, a taxis nem várta meg, így nagy valószínűséggel gyalog indulhat el. Nem tudja, milyen távolság lehet az út, mennyi ideig kell majd gyalogolnia, és a legfontosabb, hogy merre is kell mennie! Nem figyelte meg, amikor kihozta a taxi. Lenéz a tűsarkú cipőjére, és rá kell döbbennie, hogy nem éppen gyalogtúrára tervezték. Nagyot sóhajt, és szép lassan elindul egy irányba, amiről azt hiszi, hogy a belvárosba vezet.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Szavak nélkül tették meg az utat a vámpírok terméig. Shira milliószor átgondolta tervét, tudta hogy nincs más választása, tudta így kell lennie. Felsejlő ötleteinek hol ujjongva örült, hol elvetette őket sorjában. Belépve a kissé áporodott levegőjű szobába, szeme újra végigsiklott a berendezést alkotó Isteneken. Hallotta a mögötte kattanó zár jellegzetes hangját, érezte Tyaraból áradó hideg feszültsége. Nem ült le, csupán beljebb lépve lassan a nő felé fordult. Kezében egy éles ezüst hajtű csillant meg a gyertyák táncoló fényébe, a rajta lévő farkas szemét borostyánok díszítették. Légies mozdulattal csavarta kontyba derékig omló szőke haját, majd a megzabolázott tincseket szakszerűen szúrta keresztül. Sötét szemeibe határozott lánggal égett a tudat, hogy ismét odaadja magát ellenségének, ismét vérével táplálja hajdan volt testvérét. Egyetlen lépést tett a nő felé, miközben pillantása a másikéba fonódott.
- Hatalmat és erőt kínálok Neked, cserében gyermekem biztonságáért…talán békés megoldás is létezik…mindent egy lapra teszünk fel. – suttogta, majd feje enyhén félre billent, márványszín bőre alatt kéken lüktetett a vér, mely Tyaranak egyszerre kínálta a mindent, és a semmit. Ez volt az utolsó lehetőség…több nem létezett.*

A szentély oly egyszerű volt,mégis oly sokat jelentett,legalábbis azoknak,akik tudták mire tisztelni.Mintha körülöttük megállt volna egyszerre a tér és idő.Mintha minden,a háromszög két csúcsa összeolvadni látszott volna egy röpke pillanatra.Itt most nem volt ellenség,csak a hajdani két testvér szimbóluma sejlett fel egy rövid időre,mely most békét sugárzott.Két személy,akik a sors és a halál játékszerei voltak egy azon pillanatban.Ám ők ezt most mégis tudatosan vállalták egy felsőbbrendű cél érdekében...
Figyelte amint Shira feltűzte a haját,közben egy arcizma sem rezdült,csak várt,várt a pillanatra.Majd a csendet a nő szavai törték meg,hangja egyszerre betöltötte a kis helységet.Majd rövid szünet után ő is válaszolt.
-Kockázat nélkül nincs eredmény...Ha sikerrel jár a küldetésünk,akkor Lillithet többé nem kell féltened a felsőbb hatalmaktól...ha valóban sikerül...-mondta halkan,hiszen a kártyák között ott volt az a lehetőség is,hogy ők hiába próbálták meg,elbukhatnak,de ezt mindketten nagyon jól tudták,számoltak is vele,de bíztak a sikerben.
-Itt a lehetőség,tegyük,amit tennünk kell,vagy most vagy soha...-és sötét íriszei egyenesen Shira tekintetébe fúródtak,s tudták,eljött a pillanat,a cselekvés pillanata...
Először rezzenéstelen arccal meredt a nő szemeibe,majd tekintetébe magabiztos fény költözött.Sötét íriszei egyre jobban sötétednikezdtek,mintha valóban a halál mélységei meredtek volna vissza a nőre.Mikor már végeláthatatlannak tűnt ez a mélység,akkor egyszeriben a szemfogai is megnőttek.Tekintete Shira nyakára szegeződött,majd figyelni kezdte a kis ér lüktetését,és hallotta füleiben a dobogását.Egyszercsak érezni kezdte,amint a bestia feléled eddigi hosszú álmából,és követeli a jussát,melyet eddig csak bizonyos keretek között kaphatott meg.Közelebb lépett,majd egy lépés után megállt,újra a nő biztos arcára nézett,és úgy döntött,nem tétovázik tovább.Közelebb ment,végül elersztte a láncokat,és beleharapott a nő alabástromszín nyakába.Nem telt bele pár pillanat,és érezni kezdte vérének különös,ám édes ízét.Érezte,miként járja át testét,majd ahogy a bestia egyre többet és többet követel.Ám tudta,hogy ha most szabadjára engedi,akkor az végzetes hiba lehet.Így visszafogta magát,ammennyire tudta.Majd mikor már úgy érezte,talán ennyi elég,eltávolodott a nő nyakától.Szája véres volt,ám valahogy mégis émelyítő érzés kerítette hatalmába.Más volt,mint egy halandó vére...s szinte érezte,amint testében keveredik a két vér egymással.Fájdalmas volt,folytogató,ám mégis oly különös,mintha egy új élet részesévé válna....

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Látta, ahogy a nő felett átveszi hatalmát a halál, ahogy meghajolva előtte bérencévé válik. Óh mennyire ismerte ezt a tekintetet, ezt az érzést, mégis mennyire más volt. Fogai könnyed fájdalommal merültek bőre alá, érezte ahogy az átszakadt érfalon keresztül vére a nő részévé válik. Érezte ahogy Tyara szabadon engedi a benne lakozó bestiát, de ahogy az kiteljesedne, a nő újra rabláncra veri és eltávolodik. Shira ujjai a falhoz siklottak, gyengéden megtámasztva magát, gátat vetve a gyenge szédülésnek. Pillantása a vámpírra siklott.
- Tyara…ez nem elég…ne fogd vissza magad…folytasd…én nem vagyok halandó…nem teszel kárt bennem… - hangja már-már parancsoló volt, forró ereje körbe fogva a hűvös vámpírt akarattal vonzotta magához. Tudta, nem elég a felszínes erő…igazi hatalmat kell adnia, vagy mind elvesznek. Most már Ő tette meg az utolsó lépést Tyara felé, majd hozzá hajolt.*

Az érzés oly szokatlan volt számára,ám valahogy csak-csak kezdett hozzászokni,ám révetegségéből a nő parancsoló hangja rázta fel.Ránézett,egy ideig nézte,majd végül aprót biccentve a fejével némán beleegyezett,hiszen ezen nagyon sok minden múlhat.Újra közeledett volna,ám Shira megelőzte,tulajdonképpen mintha feltálalta volna magát előtte.Újra fellobban a tűz,ám ez most sokkalta másabb volt mint az előző,volt benne valami vad szenvedély,ahogy leveszi kezét a bestiáról,s szabad kezet ad neki.Újra a nő nyakába harapott,de ez most más volt,mint az előző,és ezt ő is érezhette.Érezte a vér sós ízét,ahogy egyre több és több folyik át az alfa nyakából az ő szájába,le a torkán.Ám valami mást is tapasztalt,ahogy szemeit lehunyta emlékeket látott...emlékképeket,de ezek nem a sajátjai voltak.Filmként peregtek le előtte a képek...s rég halott szívébe fájdalom csapott,mintha újra megérintené valami földöntúli.Fehér karjai egyre szorosabban fogták a nőt,érezte ahogy gyengülnek,mind a ketten,ám a saját gyengesége mégis hatalom volt a kezében.Ám bár elméje érezte,hogy elég lenne,de utat engedett a kárhozottnak...

Most végre előtört az az oldala,amit sokáig féken tartott.A bestia szabad utat kapott,követelete azt,ami az övé volt,amit hosszú ideig megvontak tőle.Ám most ő uralta a testét,s minél több vért kapot,annál többet akart.Egyideig meg is kapta amit aakrt,érezta,hogy amíg ő erősödik,addig Shira gyengül.Kétféle erőt kapott,egyik ismerős volt számára,hiszen egy test formájában már jól ismerte,a másikat csak kóstolgatta,de már nem kellett sok hozzá,hogy az is a részévé váljon,mégha kissé fájdalmasan is...Ám ez a fájdalom hatalmat adott neki,melyről mégcsak álmodni sem mert soha.Egy idő után,amint már érezte,hogy az alfa teste gyengül,nehezen bár,de az ész felül kerekedett,és elszakította a vadat a zsákmánytól,mely önként sétált saját vermébe.Még nem érezte a valódi hatalmat,de az már kezdett szétáramlani testében...Ekkor Shiárára nézett,s látta rajta,hogy gyenge,így a kanapéhoz segítette,hogy leüljön,legalábbis addig,amíg össze nem szedi magát újra.Ám neki is le kellett ülnie,hisze két erős lélek erejébe kóstolt bele,mely egyszerre bár sok volt,de talán képes lesz megküzdeni vele...ha már az övé lett.Érezte miként folyik át erein,hajszálerein az ősi hatalom,érezte a két ág egyesülését önmagában,mely teljesen új és szokatlan erőként terjed egyre jobban szét benne.Ekkor Shirára nézett,hogy milye állapotban van,hogy nem e esett túlzásokba,hiszen bár vámpír,mindig egy határon belül maradt,ám ezt most jócskán túllépte,végre,hacsak egy rövid ideig is,de szabad lehetett a bestia...ám mégis sikerült kontrolálnia.Csend honolt a szentélyen,mintha az istenek is némán figyelték volna a történteket,s némán adóztak e cselekmény jelentőssége előtt,s fejett hajtottak volna e két szereplő előtt.Lassan kezdett ő is lenyugodni,szeme kezdett visszaállni,ám most mégis egy eddig ismeretlen tekintet költözött e szempárba.Szemfogai visszahúzódtak,és várt.

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* A nő újra lecsapott, szabadjára engedve minden vágyát. Lassan Shira mögé fonódtak felmelegedő karjai, stabil erővel tartva a nőt. Shira ereje körbetáncolta őket, mindent átadva, amit csak lehetett. Szíve torkában dobogott, vére áradó folyóként dübörgött, majd hirtelen csend lett. A kanapén ült, szeme lehunyva pihent meg, miközben a nőre nem is figyelve minden erejét önmagára fordítva próbálta minél előbb visszakapni erejét. Hosszú percek teltek el mire szeme kinyílt, majd halványan elmosolyodott, ahogy a nőre nézett. Érezte a benne táncoló vérének forró erejét, amely most hatalmas árnyként lebegett a nő előtt. Lassan felállt, és habár tartása nem volt esetlen, egy pillanatra alig észrevehetően meginogott. Halkan sóhajtott, majd Tyara felé fordult.
~ Indulnunk kell…~ mondta miközben minden érzékét kitárva kereste a férfit. Sokáig azt hitte el kell távolítania, de ahogy peregtek életének képei szeme előtt, rádöbbent hogy nem akárkivel áll szemben. A férfi akit szeretett, a Herceg akinek a lelkét adta át, ugyanaz a rideg számító vámpír volt mint azelőtt, csupán erőt és hatalmat kapott a kezébe. Kilépve, halandók számára követhetetlen sebességgel hagyta el a folyosót, majd a templom hátsó ajtaját. Gondolatban még Tyara felé szólt.
~ Kövess…képes vagy rá…hát használd…~ majd a templom mögött eltűnt a kertváros vörös cserepes házai között, és tudta Tyara képes lesz tartani a tempót.*

Csend ült a szentélyre,és a csend körülölelte őket,ám talán ez a csend a halálnak szólt,ki most újra veszélyes játékba kezdett velük.Látta,hogy lassacskán Shira is összeszedi magát,majd hosszú percek után végül felállt.Bár megingott a nő,nem ment segíteni neki,hiszen tudta,érezte,hogy hamarosan összeszedi magát újra segítség nélkül is,mert bár egy részét most átadta neki,attól ereje mégsem csökkent,csupán valakit ismét ennek részesévé fogadott.Forrongott benne a vér,és az általa kapott erő,s egyenlőre még nem volt képes ezt csitítani,mintha ki akarna törni,ám egy sóhaj,és igyekezett mégis kordában tartani a kapott hatalmat.Indulniuk kell,ahogy a nő is mondta,majd felállt,és határozottan bólintott rá.Ekkor a nő kilépett a szentélyből,és szemmel és más érzékekkel felfoghatatlan sebességgel távozott a templomból.Először meglepődött,de hamar kapcsolt,és még elkapta Shira felé küldött gondolatait.Kilépett,és a kulcsal maga mögött bezárta a titkos terem ajtaját,elrakta a kulcsot,majd behunyta szemeit,mintha csak rákészülne a következő dolgokra,ám nem tektóriázott tovább,hisz az idő vészesen ketyegett számukra.Ekkor nekiindult,és Shirához hasonló tempóban kisuhant a templomból,mintha csak egy árny lett volna,vagy a képzelet egyik szüleménye,hogy valaha is volt a templomban.Eszeveszett tempóban haladtak,de végül beérte a nőt,s még csak most ízlelgette igazán erejének nagyságát,utuk valószínüleg nem egy közönséges helyre csábította most őket...

Halandó

*már-már futva érkezik a templomhoz, noha semmi vagy senki nem üldözi a lányt, csupán lelkesedése hajtja ily gyorsan. Az épület előtt megáll, hosszú ideig csak áll és lenyűgözve nézi. a látvány számára csodás. Máris lerakja méretes mappáját, majd hátizsákját is. Utóbbiban jó ideig kotorászik, valószínűleg a tatyóban eléggé kaotikus állapotok uralkodnak. Végül egy diadalittas mosollyal egy fényképezőgépet vesz elő, majd már kezdi is kattogtatni. Hol az egész templomot fényképezi, hol részletek kap le, olykor csak pár apró faragást, vagy egy ablakot, esetleg vízköpőt. Látszik rajta, hogy nagyon élvezi eme tevékenységet, bár szívesebben ülne és rajzolni, de erre most nincs lehetősége, még el kell szaladnia pár helyre. Majd ha visszament a hotelba, szobája magányában művészi hajlamainak is hódol, addig is tovább készéti a fényképeket, hogy legyen "modellje", amit végül papírra vihet. Sok halk kattanás az ottani járókelőket lassan az örületbe is kergetheti, de Sauri ezzel nem törődik, számára most csak két dolog létezik, a gép és a templom.*

Halk,szintealig érzékelhető léptek,mlyek könnyedén suhannak fel a hideg és szürke lépcsőkön,majd egy recsegős ajtónyitódás,s az árny meg is érkezett várva várt helyére.Csak egy hűvös szellő,mi megcsapta a templom belsejét,mely üres és kihalt volt,akárcsak csak a lelke.Noha ereje nőttön nőtt,melyet egész jól képes volt kezelni,de valahogy mégis ugyanaz maradt.Ez így volt helyes,de valamit mégis elveszített.Nem tudta volna megmondani,hogy mi is az,csak a kihűlt helyét érezte,a hiányt,a mindent betöltő ürességet,mely egyre csak fokozódott,mintha csak belőle táplálkozna,s ez végső soron így is volt.
Végigsuahnt a padok között,majd egy futó pillantást vetett a szentélyre.Néhány gyertya elaludt,s egy röpke karmozdulattal újra lobogó gyertyafényt varázsolt a kihunyt szálakra,melyek sápadt aranyfénnyel burkolták körbe a szentélyt.Noha ez már rég nem az ő szentélye volt,mégis a múlt képei olykor fel-fel sejlenek benne.Továbbhaladt,s végignézett a szobrokon,festményeken.
-Ti is mind üresek vagytok,semmitmondóak és...végtelenül semmilyenek.-mondta halkan és cinikusan.
Nem tudja mi tört rá,így az egyik padra leült.Mindig is képes volt kodában tartani magát,s ez most sem volt másként,de valami elfojtott düh,elfojtott vad vágy most mintha kitörni akarna belőle,s ő még mindig visszafojtja,s ez a kétely szakadékába dönti.Előredőlt,majd fejét kezeibe temette.Csend honolt a templomban,szerencsére senki nem zavarta meg.
Talán az oly hosszú idő az,mi kiült rá,talán tudta kezdi megadni magát a sötétség előtt...de nem.Sosem volt gyenge,hiszen akkor már rég pusztult volna,de ő még mindig itt van,s erősebb mint valaha,nemcsak erejét véve,hanem lelkileg is.
-A gyenge elvész...-mondta határozottan,s sötét íriszeiben vad,valami féktelen tűz lobbant fel.Talán a nyugodt lélek egyszer igazán tombolni fog,kiengedve magából legsötéttebb oldalát,talán...

Nyugalommal átsétált a templom csarnokán,majd hátrament a titkos ajtóhoz,melyhez csak ő tudott belépést nyerni.Bement,majd eltűnt a hatalmas falak mögött,mintha a templom elnyelte volna.
A szentélyben sötétség uralkodott,egy kézmozdulat csupán,s a gyertyák lángralobbantak ismét,halovány fénnyel töltve meg a termet.A kis szentélyhez ment,s végignézett a szobrokon,a véredényen,majd halkan felsóhajtva megfordult és a szobáb tekintett végig.Mennyi minden történt vele ezen a helyen,mely javarészt megváltoztatta az életét mint vámpír,most egyenlőre ő felelős a gyermekekért,akik Topolyában tengetik életüket,vagy legalábbis próbálják elfogadni azt,hogy mivé lettek,s neki ezt szemmel kell tartania,figyelni,nehogy akár egy is tévútra térjen közülük.Nagy feladat ez,tudta,nem is gondolta hogy könnyű lesz...viszont egy megmagyarázhatatlan érzés folyton ott keringett benne,úgy érezte,hogy bár képes vigyázni a klánra,a családjára,mégis hamarosan újra felbolydul megint a kamarilla csendje...
Nem volt biztos megérzésében,de tudta,hamarosan valami történni fog,és ez érinteni fogja a vámpírtársadalmat.Halk sóhaj szakadt fel mellkasából,hiszen tudta,bár jobb előre látni,és várni,felkészülni a dolgokra,azért nem mindig tanácsos a meg nem történt események elébe menni.
Végül ismét elindult,maga mögött hagyta a termet,az ajtó ismét visszavonhatatlanul bezárult,s eltűnt a kíváncsi tekintetek elől.
Ismét halkan végigsuhant a templomon,majd mint egy lágy éjszakai szellő kisuhant az ajtón,de hogy útja merre vitte,még kérdéses volt...sehová nem megy cél nélkül....

*Valaki aki nem tudja melyik utat is válassza, de ha tanácsot próbálsz adni, vagy terelgetni az általad helyesnek vélt útra, dühödt vadként lök el magától és újra a kilátástalanságot választja.
Na ez Phaedra, aki bár sosem volt vallásos mégis a templom felé vette útját.
Az elmúlt napok kellemetlenül teltek, nem volt más mint űzött vad.
Kezét a kilincsre tette, lenyomta, majd a kitáruló ajtón belépett.
Az ajtó kicsit hangosabban csapódott, mintegy kisérőjeként a különös érkezőnek.
A vöröshajú lány leült az első sorban és várt...Kezei imára kulcsolódtak, de szó nem hagyta el ajkát, gondolataiban sem jelent meg imádtság..
Fogalma sem volt mit is akar ettől a helytől voltaképp...*

~Na, ez is megvolt... új haj, új ruhák. Kezdetnek nem rossz. De még mindig én vagyok az atya. ÉS ezzel sajnos kötelességek is járnak. Lassan le kéne szereltetni Jézust és Szent Máriát, jalantősen veszik el a helyet, plusz... nehogymár bálványokhoz imádkozzanak a keresztények. Ki itt keresztény? A néni ott a sarokban aki nem képes atyának hívni. Kár, hogy ott vezet fel mellette a lépcső...~
-Szervusz, aranyoskám! Hogy vagy mostanában?
-Én köcsönöm jól, asszonyom.
-Jajj, jajj. Hányszor mondjam, hogy hívj Halga néninek?
-Asszonyom, az Úr szolgájaként nem engedhetem meg magamnak. Az olyan lenne, mintha önnel kivételeznék, pedig az úr szemében mindenki egyforma.
-De, de, de...
-Nem!
*Vágja rá végül Remus, "Helga néni" kicsit megszeppen, majd tovább nézegeti a gyönyörű templomot. Mikor felér a rejtett lakosztályba, az atya szemúgyre veszi a leveleket a kávézóasztalon.*
~Semmi új. Valami hiányzik. Gyóntatnom kéne. Ott nem zavarna "Helga néni"... na, akkor hajrá.~
*Gondolja, lesétál a lépcsőn, lábujjhegyen megkerüli a nénit, kirakja a táblát: "Gyónatatás", és beül. Elhelyezkedik kényelmesen, reméli, hogy jó ideig gondolkodhat ott úgy, hogy nem akar gyónni senki.*

*Felfüggesztette az önmarcangolást és körülnézett.
~Öreg néni...stimmel. Tipikus "templomkiegészitő"~*jegyezte meg magában gúnyosan aztán már majdnem felkelt, hogy elhagyja a helyet, amikor is megjelent valaki. Kissé ijesztő volt. Kissé? Finom kifejezés..
A legrosszabb csak még hátravolt. A különös alak becsüccsent a gyóntatóba..*
~Ez egy pap!!!~*visitotta egy hang a lány fejében..*
-Atya..meg a Fiú...meg a...Szentlélek..-*mormolta aztán elmosolyodott.
Isten szolgája remekül elszunyókálna, mire ő végezne a bűnei felsorolásával.
Egyébként meg mi számit bűnnek? Neki jó volt. Az, hogy most rossz, az más lapra tartozik, de talán nem egy templomban fogja levezetni egy papnak...
Sosem volt vallásos és a templomba csak akkor tette be a lábát ha valaki arra vetemedett, hogy meghivja az esküvőjére, keresztelőre....Vagy éppen temetésből kifolyólag vett erőt magán és leküzdve ellenszenvét "templomozott" egyet...Ahogy egy régi barátja mondta...*