Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

*Mozgalmas az éj. A város skatulyaházaiban a dolgos halandók bőszen szuszognak. Az utcákon neonfényeket követnek hamis fényű szentjánosbogarak füsttel és zajjal bizonygatva saját fontosságukat, ám ezzel egyre mélyebbre süllyedve a kommersz jelentéktelenség mocskában. A pupillák szűkek az éjszaka közepén is védve az elmét a jól szervezett reklámhadjárat ellen. A halandók magányos erődként állnak ebben a zűrzavarban még akkor is, ha úgy érzik sosincsenek egyedül. Kétségbeesetten ragadják meg pusztuló világuknak minden darabját csak azért, hogy aztán zokogva nézzék, ahogy kicsúszik kezük közül. Vöröslő karikás szemekkel hallgatják a modern kor kusza szinfóniáját. Ó édes XXI. század...
De nem csak a racionális világ lakói mozgolódnak. A sikátorok sötétjében a modern kor csúcsragadozóinak képviselői követik ösztönük követelő parancsát. Két farkas vadászik a külvárosban.
Még nem lehetnek túl tapasztaltak, erre utal alakjuk is. Bár bestiálisak, külsejük a vad dühét jelképezi, messze vannak még attól, hogy teljes farkasalakot öltsenek. Mellső lábukkal segítve haladnak hátsó lábaikon. Egyszer csak mindketten megmerevednek;szagot fogtak. Valahol előttük egy részeg halandó tántorog. Külseje ápolatlan, valószínűleg nem sűrűn mondhtatta el modstanában, hogy fedéllel a feje fölött tért álomra. Könnyű préda. A farkasok kettéválnak. Az egyik továbbhalad egyenesen a férfi felé, a másik nekiiramodik, s megkerüli a háztömböt, hogy oldalról lepje meg a prédát. A hajsza nem tart sokáig. A férfinek kiáltani sincs ideje; két állkapocs záródik torkára és mar hasába. Éles karmok szántják testét kiontva alkoholtól és rossz életminőségtől beteg szerveit. Nem hallani semmit csak tompa hördüléseket, melyeket a még meleg hús tompít el. Pár perc alatt csak néhány cafat marad a nemrég élettel teli hajléktalanból. A farkasok véres pofával falnak, ám mikor a bennk rejlő vad kitombolta magát, inkább csak utójátékként marad hatalmon, hogy eltakarítsa művét. Nem telik bele fél óra, s a helyszínen nem marad semi ami bármit is elárulna a közelmúlt történéseiből; mind a vadászok mind a préda nyomtalanul eltűnt, csak az este csendjét, melyet csak a városközpont távoli nyüzsgáse zavar meg, hagyva maga mögött. legalábbis így gondolják a farkasok, akik már útoon vannak hazafelé. csakhogy nem voltak elég körültekintőek. Egy közeli ház tetejéről egy fekete szempár figyel hidegen...
nem kellett sokat keresgélnie, mire ráakadt a megfelő helyre, ahol megmutathatja Lillithnek, amit szeretne. érezte a farkasok jelenlétét, ám a vadászok túl fiatalaok voltak, ő pedig túl messze volt ahhoz, hogy észrevegyék. Így aztán karján a kislánnyal nyugodtan szemlélhette a jelenetet. gondoskodott róla, hogy Lillith ne maradjon le semmiről. Miután egyedül maradnak, halkan így szól.*
Ők Shira családja. Arra hajtja a vérük, hogy ezt tegyék.
*Azzal karjai szorosan Lillith köré fonódnak, jelezve hogy ismét indulni készül.*
És most megmutatom, mit követel meg tőlem a vérem.

Halandó Tartózkodási hely: Kamarilla Kastély

* Rideg óvással fonták körül Atyja karjai, suhanva vele a sötét éjszakában. Lillith piciny ujjai a férfi nyakára fonódtak, hatalmas bogárszemei rácsodálkoztak a világra. Lélegzetét visszafojtva figyelte a sűrű sötét masszában táncoló fényeket, a színes forgatagot, melyet eddig sosem láthatott. Szíve vad kalapálással válaszolt a hirtelen kitágult világ ingereire. Sötét szemében tudásszomj égett, hatalmas kortyokban szívva magába az éjszaka illatát, ingereit. Tátott szájjal figyelte a sötétség csodáit, fenséges Apja mindentől óvó karjaiban. Ámulattal nézte végig a halál hódítását, mely farkas képében uralkodott s sötét sikátorban. A férfi érezhette, ahogy a kislány teste megfeszül az ámulattól, nyakát előre nyújtva próbál minél közelebb kerülni a látványhoz. Hangja suttogva szólt, sugárzott belőle a visszafojtatlan, őszinte, csodálattal teli izgalom.
- Atyám…Anya is ilyen?...ilyen csúnya? – gondolt gyermetegen a már-már porcelánbaba arcú nőre, kit anyjaként imádott. De szeme továbbra is ragadozóként tapadt a sikátorban folyó eseményre, majd ahogy vége lett, arcára csalódott kifejezés költözött. Órákig elnézte volna még. Érezte ahogy Apja karjai újra óvóan ölelik körbe, tudta indulni készülnek. Ahogy ismét a hűvös ölelést érezte, szíve hevesebben vert, új kalandot remélve, de halkan csak ennyit kérdezett.
- Apám…rossz amit anya családja tesz? Ők gonoszak? – szemében olyan vágy, olyan értelem csillogott, amelyen talán még a férfi is meglepődött.*

*Miközben a lánnyal nesztelenül suhant a külváros éjszakájában, monoton hangon megszólalt felelvén kérdéseire. Szavai nem voltak hangosak, csupán Lillith hallhatta őket.*
Akiket most láttál még fiatalok. Egyenlőre még csak ennyire tudják megváltoztatni külsejüket. Ahogy azonban idősebbek lesznek, képesek tökéletes farkasalakot ölteni. De a vérjszomjuk sosem apad....
Gonosz? Maria mondta Neked ezt a szót?
*Hangjában némi bosszúság érződik, mint mindig ha a halandók korlátolt világának igáival találja szemben magát, melyek alatt magatehetetlenül roskadoznak vakon egész életükön át.*
Ebben a világban nem létezik sem jóság, sem gonoszság. Ezt jegyezd meg! Ilyen szempontból minden ugyanolyan szürke. Nincs sem fekete sem fehér. A meséket a jóról és a gonoszról az olyan emberek találták ki, mint aki nemrég a farkasok martalékává vált. Miért lennének ők gonoszok? Csak mert azt teszik, amit az ösztöneik diktálnak nekik? és a férfi? Az sem volt jobb. Elhanyagolta a munkáját, otthagyta a családját, és csak az ivásnak élt. nem a jó elestének voltál most szemtanúja, hanem egy egyszerű vadászatnak. mindenki tette ami a dolga; a farkasok öltek, a halandó meghalt.
*kis szünetet tartott, majd folytatta. hangjába egy árnyalatnyi keserűség vegyült.*
Ha a gonosz létezik egyáltalán, akkor ott rejtőzik azoknak a szívében, akik a jóról és gonoszról beszélnek. Ők maguk számára megteremtik a gonoszt, hogy hinni tudjanak a jóban. De ostobák. nem veszik észre, hogy mindez csak számukra létezik. saját sorsukat keserítik meg azért, hogy az annyira csodált remény felmagasztalja őket. Pedig hidd el nekem, a szenvedésben nincs semmi felmagasztaló. Ezért aztán kerüld bármi áron. ha a szenvedés útjára lépsz, magara zárod a világ kapuit. nem lesz akkor semmi számodra, csak önmagad, és egy soha el nem érhető cél, az imádott jóság. ne ess ebbe a hibába. Akik megtették, mind elfelejtettek élni. sosem éreztek sem igazi gyönyört, sem igazi fájdalmat, csak saját koholt szenvedésüket, és így vesztegették el életüket.
De elég a szóból. Megérkeztünk.
*Azzal földet értek a kertváros egy csendes szegletében egy takaros kis ház előtt, melynek ablakain át vfény fúródott az éjszaka sötétjébe csak arra várva, hogy jöjjön valaki, aki sötétségbe borítja a házat.*

Halandó Tartózkodási hely: Kamarilla Kastély

* Lillith kényelmesen simult hozzá Apja hűvös testéhez, a valaha mogyorószín hajának az évek alatt sötétbe forduló tincsei lágyan Anon arcát simították, amely látszólag nem ingerelte a férfit. Értelemtől csillogó szemekkel figyelte minden szavát, minden rezdülését, próbálván megérteni mondatainak értelmét, szavainak súlyát. A feltett kérdésre, miszerint Mariatól ismeri a kifejezést, csak némán bólintott. Maria olykor mesélt neki, mikor nyűgös volt…a mesékben mindig volt egy gonosz, aki a végén pórul járt, mert vétett a törvények ellen…habár sokszor nem értette kinek, vagy minek a törvényeiről is van szó, de a gonosz szót a rosszhoz kapcsolta. Anon szavai beleégtek elméjébe, tanítása magával ragadta. Hirtelen nyugodt környék tárult szeme elé, és Ő izgatottsággal teli szívvel pillantotta meg a fényárban úszó házat. Szeme gyermekien őszinte, már-már kegyetlen csillogással pillantott az apjára, mosolya némán követelte a folytatást. Habár a férfi még nem tudhatta, tanításának apró magja gyökeret eresztett a gyermek ártatlan lelkében.*

I Alfanőstény Tartózkodási hely: Topolya

* Egy sötét autóhoz lépett, majd ölében a gyermekkel beült. Lillith kisírt szemekkel aludta fáradt álmát. A férfi hamis mosollyal fogadta Shirát, de nem Ő hajtott fejet először, megvárta míg Shira teszi meg ezt a gesztust, majd nem foglalkozva a kislánnyal ujjai a nő nyakára fonódtak és ellentmondást nem tűrően húzta magához a nőt, majd hosszan megcsókolta. Shira eltűrte, de csak mert ismerte, csak mert szüksége volt rá. Hangja érces volt, mégis volt benne valami borzongató.
- Hogy megváltoztál kedvesem. Mikor utoljára volt szerencsém hozzád, még az átváltozás fájdalmaival küszködtél…és most…ragyog az erőd. A város csodaszép alfája… - szeme végig futott a nőn, elidőzött nyakának ívén, majd újra a szemébe nézett.
- Azt hittem mikor újra látlak, bosszútól szomjasan követeled majd a szívemet a múltkori kis incidensért… - Shira szemében emésztő láng lobbant.
- Kis incidens? Majdnem megöltél! – sziszegte
- Még szerencse hogy nem tettem. De az ajánlatom még mindig áll…gyere velem…unom az alfámat…hasznavehetetlen, semmire nem jó…de Te… - Shira kérlelően emelte fel a kezét, mire a férfi fölényesen elmosolyodott, és végre végignézett a gyermeken.
- Bátor vagy Shira…egy Herceg…egy halandó gyermek. Ha tudtam volna, hogy ezért nem volt sosem esélyem. – kacagott már-már vonzóan, majd hirtelen elkomorodott. – Shira, Shira…ismersz engem. Semmi nincs ingyen. Halljam az ajánlatod…mennyit ér meg neked a kis poronty épsége? – vigyorgott kajánul, miközben hullámos haját hátrébb simította. Shira sóhajtott, majd ujjai végig futottak a kislány haján.
- Megkapod amit kértél…de nem maradhatok Veled. A falka ideköt. Ezt megérheted. De ahogy sértetlenül visszahozod a gyermeket, teljesítem az egyezség rám eső részét. – A férfi mosolyogva bólintott, majd karját a gyermekért nyújtotta. Shira szorosan átölelte Lillithet, majd, ajka a kislány fejét érintette, könnyei végig gurultak a haján. A férfi némán nézte a jelenetet, majd megcsóválva fejét karjába vette az alvó kicsit.
- Köszönöm… - suttogta Shira, de a férfi egy kézmozdulattal elhallgattatta.
- Nincs mit… ez csupán üzlet, semmi egyéb. – mondta vállát kissé meghúzva, majd az órájára tekintett. Shira tudta, a repülő lassan indul, el kell válnia a kicsitől. Bólintott nyugtázván a férfi mozdulatát, majd még utoljára megsimogatta a Lillithet, és a másik szemébe nézve a kilincs felé nyúlt, de az olyan erővel ragadta meg a csuklóját, hogy Shira gyomra akaratlanul is összeugrott. Kérdően nézett rá, mire az ismét elvigyorodott.
- Csak így itt hagynál Kedvesem? – tárta szét a karját színpadias mozdulattal, mire Shira lemondó mosollyal odahajolt, és szájon csókolta az alfát, majd átfogva a gégéjét az ajtóhoz nyomta.
- Köt a becsületed, az ígéreted…ezt ne feledd. - suttogta szinte a szájába, mire a férfi felkacagott, könnyedén lefejtette a nő ujjait a torkáról.
- Téged is Kedvesem, Téged is… - majd az ajtó kinyílt, és a férfi bólintva köszönt el. Shira gondterhelten nézett az elhúzó autó után, majd sóhajtva a közeli csatornafedél felé indult.*

II Ősi Lycon

*Christer hátra pillantván látta a nő vibrálását, ahogy a félelem a dühvel párosulva, különleges elegyet alkotva vegyült el a vérében, erőt adva a nőnek. Hallgatta elszánt szavait, majd már a motel előtt megállva felé fordult. Szemei végtelen komolyságot, és megfontoltságot tükröztek.
- Marissa…Juan nincs a városban. Szimpla bérenceket küldött utánad, hogy vigyenek elé. Profi gyilkosok…bőven kevés vagy hozzájuk, ha most elkapnak, farkas lét ide vagy oda, Juan elé cipelnek. Ott a volt szeretőd jobb esetben rádöbben, hogy hiába lő hasba, pár nap múlva újra jól vagy…és a kiskutyája leszel…rosszabb esetben a testedet a lövés után bebetonozza egy házalapba, és akkor inkább nem részletezem mi vár a börtönbe zárt, halhatatlan tudatodra…hacsaknem Juan ezüsttel dolgozik, amit kétlek. Szóval azt ajánlom, ne most üzenj hadat neki. – nézett a nő szemébe, majd kinyitva az egyszerű, de elegáns, feltűnéstől mentem fekete Passat ajtaját, megvárta míg a nő beül. Ahogy a kormány mögé ült, nem indította el azonnal a motort, hanem a nőre pillantva fordult felé.
- Van egy ajánlatom... – ajka számítóan ördögi vigyorra húzódott. – Juan két bérencével majd én elbeszélgetek. Igen valószínű, hogy a nézeteink egyezni fognak. Hagyjuk, hogy Rád találjanak…hamarosan. Ahogy telik az idő, a fizikai erőd is nőni fog, lassan majd változni kezdesz. De ez nem elég. Edzened kell, hogy használni is tudd. Sok farkas csak csapkod össze- vissza…szánalmasak. Nekem nem kell ilyen tanítvány. Ha úgy látom eljött az ideje, megölheted a volt szeretődet. De addig nem akarom megtudni, hogy utána rohangálsz mint valami veszett eb, mert én magam adok ezüstöt a kezébe. Megértetted? – hangja halk volt, mégis egyértelmű parancs bujkált mögötte. Nem akarta a nőt holtan látni, ha már megszerezte magának. Ritkán mondott le a céljairól, márpedig Marissával volt célja. Már csupán az volt a kérdés, mi az alku másik fele, amit Marissa ad majd a tanításért, a védelemért, az életéért.
Az autó hangtalanul indult el, majd gördült ki az útra. Christer a belváros felé vette az irányt.
- Mond mire van szükséged? Ruhák, illatszerek…mi az ami kell? – kérdezte egyértelműen mutatva, hogy bármit megkaphat, amire szüksége van. Nem gáláns tett volt, csupán gyakorlatias. Leparkolva a belváros forgatagában, újra a nő felé fordul, szemöldöke kérdően csúszott feljebb. Elnézte a szőke, lángoló tűzben edzett nőt. Gyönyörűnek találta…szebbnek mint Charlotta valaha lesz. Azt hitte nála tökéletesebb tanítványt nem talál, de tévedett. Már akkor tudta, mikor meglátta aznap éjjel. Gondolatai kiültek arcára egy meleg mosoly kíséretében. A benne lévő ösztönlény csak hajtotta egyre előrébb, hogy érintse meg a nőt, hogy húzza közelebb, birtokolja, de Christer nemet intett. Tudta, megtehetné, tudta az övé lehetne, csupán akarnia kéne, tudta a nő sem ellenkezne… de nem akarta. Így nem. Nem hatalommal átitatva, manipulált érzékekkel, a hős megmentőt játszván…ehhez túl büszke volt, nem élvezte volna. Arra a tűzre vágyott, ami ott szunnyad a nőben, ami csak arra várt, hogy kitörhessen, nyíltan és leplezetlenül perzselve fel mindent, ami a közelébe merészkedik. Ez kellett Christernek, ez a láng, ami önszántából robban majd ki a nőből…és csak remélhette, hogy Ő lesz majd a szikra.*

Hamarosan elhagyták a szobát,majd még mielőtt a férfi után ment volna,megbeszélte a tulajjal,hogy bár visszamondja a szobát,s már nem fog itt lakni,azért tartsa meg a nevén,s ne adja ki másnak,mert minden bizonnyal üzleti ügyek intézésére még használatba fogja venni a helységet.Pár percnyi intézés után végre ő is kilépett a motelből.A fekete autó felé ment követve a férfit,majd mikor az mintegy egyszerűségből közöltre vele,hogy Juan nincs a városban kisebb düh villant meg a szemeiben,hogy ezt az előbb miért nem közlte vele úgy mellékesen a férfi.Tudta,hogy próbára akarja tenni,így inkább nem szólt semmit,csak magában zsörtölődött az seményeken.
~Szóval az a mocsok megint azt a két idióta vadbarmot küldte a nyakamra...mindig is képtelen volt saját maga intézni az ügyleteit,még egy magamfajta is könnyedén kicsúszott a kezei közül...de várj csak kedvesen,hamarosan eljön az én időm...~gondolta elszántan,majd beszállt a Passatba,s mikor már kényelmesen befészkelte magát az ülébe Christer kezdett el beszélni.Csendesen végighallgatta,majd csokoládébarna íriszei kissé kitágultak a kíváncsiságtól és a meglepettségtől egyaránt.
-Többé már nem félemlíthet meg senki...-mondta határozottan,de legbelül tudta,hogy igenis van akitől egyszerre tart,és egyszerre vonzódik hozzá,de ezt inkább lenyelte.-Nocsak egy alku?-húzta fel kíváncsian szépen ívelt világosbarna szemöldökeit.
-Tehát ha jól értem várunk,míg minden porcikám befogadja a farkast,s akkor én leszek az élő csali Juan számára...aztán egyszeriben az ártatlannak tűnő kis csaliból válik majda vadász.-mondta egyszerűen és Christerre pillantott.
-Tudom,hogy még vajnyi kevés lennék,és hidd el attól,hogy szőke vagyok,még nem bolond és vakmerő...noha hiába is tagadnám,fűt a bosszúvágy,s hogy végre mindent kamatostól visszadjak annak a hajcsárnak,de nem vagyok ostoba,hogy a saját béklyóm alá hajtsam a fejem...-mondta komolyan maga elé meredve.Aztán újra mellette ülőre tekintett.
-És ha elfogadom az ajánlatod,hogy segítesz nekem"felérni" a feladathoz,és végrehajtani azt,még mindig nem árultad el kedvesem,hogy te mit kérsz ezért cserébe?-kérdezte,s nézett Christerre különös tekintettel,hiszen sejtése lehetett volna,de a férfi mindig is kiszámíthatalan volt,de tőle csak a legrosszabbat remélte,nem is számított semmi jóra,ennyire már sikerült kiismernie...
Ekkor felbőgött a motor,és már el is indultak a város felé.
-Hogy mire lenne szükségem?-kérdezte,s tekintetében csintalan fény játszott,de csak előre nézett.-Csak néhány ruhára még,másra nem.-mondta,egyenlőre beéri ennyivel.
*Belváros*
Megérkeztek a belvárosba,majd a férfi leállította az autót az üzlet előtt,ahol mondta.Már épp szállt volna ki,mikor a férfi felé fordult,és olyan különösen nézett rá.Megborzongott ettől a tekintettől,s minden porcikája bizsergett.Ellenállhatatlanul vonzónak tartotta a férfit,ám kusza gondolatai között egy mégis ott motoszkált,nem akar újra"rab"lenni,holott talán már azóta az,mióta először találkoztak a kaszinóban.Fölényes mosoly költözött ajkaira,amint a férfi elmosolyodott,szive mélyén melengette,hiszen ritkán látta ezt az őszinte mosolyt,sokkal inkább az annyira rá jellemző ragadozómosolyt véste emlékezetébe,de nem hagyta magát könnyű prédának.
-Bejössz velem az üzletbe?-kérdezte mintegy mellékesen a férfit,de közben már ki is szállt az autóból,formás lábait megvillantva a járókelők előtt,ahogy kiszállt.Felnézett az üzletre,s várta,hogy vajon a férfi kiszáll e,de közben már meg is indult az épülket irányába.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Nem mennek sokáig, pár utcával arrébb megáll az autó. A lány fizet, majd megvárja hogy a taxis, vagy maga az ismeretlen férfi kinyissa neki az ajtót. A számlát a vilgért sem hagyta volna, hogy a férfi fizesse, ő hívta meg, s majd törletszhet még az elkövetkező időkben, s ezt, ha a másik akadésoskodna, nyiltan meg is mondja.
Az autó elhajt, s a lány sejtelmes lánggyal tekintetében figyeli a férfi minden apró rezzenését, gesztusát, melyet a szokatlan, értelmetlen helyszin válthat ki belőle. Hisz nem a város legelőkelőbb, legfényesebb, de még nem is lakott részén álltak meg. Raktárnegyed. Magas, hatalmas épületek között állnak, helyenként óriáskonténerek és szeméthalmok rajzolódnak ki homályosan az alig világított helyen.
Adela semmit sem szól, csak hátatfordít a férfinak, s elindul. Ha kérdezné őt parntnere a választ kibogozhatatlan ködbe burkolja, ezzel talán függésbe, talán bizalomra, gyanakvásra kényszeritve a férfit.
Nem sétálnak től sokat, talán 8 raktárnyit, mikor egy kerítéssel is körbevett építmény előtt a lány megáll. Táskájából Egy kulcscsomot vesz elő, mely a hely némaságát magas hangú csengésekkel tölti meg, majd a kerítés mögül további bizonytalan eredetű hangok követnek. Mintha a csengés újabb csengést idézett volna elő, mintha léptek zaját hallaná, de pontosan nem tudható mitől vagy kitől, kiktől eredhet.

Halandó

*Kényelmesen elhelyezkedik a hátsó ülésen, egyik kezét térdén, másikat a lány ülésének háttámláján pihentetve. Hol a mellette ülőt, hol az utcákat, figyeli. Abszurdnak tartja az egész helyzetet, de nem szól egy szót sem. Látott már meghökkentőbbet is. ha az ember élete bármiko véget érhet, s akik megölik, ugyanazt a fapofát esetleg mosolyt mutatják felé halála pillanatában, mint mikor hűséget esküdött nekik...nos, aki ilyen közegben él, az nagyon nehezen lepődik meg. Mikor megáll az autó egy elegánsnak, gyönyörtelinek, szépnek cseppet sem mondható helyen, csak halványan elmosolyodik, s megvárja, míg a taxis kinyitja a lánynak az ajtót, ezután száll csak ki ő is.*
Ez lenne hát az a gyönyörittas vidék?
*Jegyzi meg gúnyosan, majd mivel nem kap semmilyen választ, jobb ötlete nem lévén, követi a lányt. menet közben - bár ezt arca nem árulja el - feszülten fiigyel, s készen áll arra, hogy egy lelepleződő csapdából az utolsó pillanatban meneküljön meg. jól ismeri az ilyen környéket. nem egy embert tettb el ő is láb alól már hasonló helyeken. jobb hát vigyázni. Mikor megállnak, a helyzet abszurditása tovább fokozódik. Bár a csend után a kulcscsörgés olyan mintha cintányért ütnének össze a füle mellett, még mindig képes uralkodni magán. Nem hiába volt ő a Papa egyik legjobb embere. persze arra nem volt elég jó, hogy vele tartson a "száműzetésbe", de ebbe ne menjünk most bele....
Mikor azonban léptek zaját hallja, vagy legalábbis úgy véli, egyik keze zakójának gombjához nyúl, s kigombolja azt, szabaddá téve a hozzáférést fegyvereihez. Egyenlőre azonban nem tehet mást, mint feszülten vár, s kérdőn néz a lányra, ha annak pillantása felé vándorol. nem szól egy szót sem. ugyis tudja, hiába...*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

-Talán melege van?
*Kérdi mit sem sejtve arról, mi lapul az öltöny alatt. Nem vacakol sokáig, a lakatot gyorsan levazázsolja s pár pillanat mulva már ki is tárult a kapu. Adela most újból a férfire tekint, s annak pillantásán elmsolyodik, majd int, hogy kövesse őt...
Belépve egy nagyobb teret láthat maga előtt, az óriási raktár előtt néhány targonca, egyéb szállító eszköz, lezárt konténerek, s végre a hang forrásait is megpillantja. Két hatalmas méretű doberman szalad feléjük, határozottan gyors iramban.*
-Ne aggódjon, nem fogják bántani, ha nem tesz semmi hirtelen mozdulatot!
*Szól a lány még mielőtt elérnék őket a kutyák.*
-Dux, Froise, állj! *De már későn hangzott a parancs, a két kutya boldogan ugrott feléje, rajongták körbe őt.* -A látszat néha csal... Ők ketten a legjámbrabb lények a földön! *Megpaskolja őket, majd a két kutya a férfit felé közelít. Adela nem is foglakozik velük többet, csak sietősen elindul a raktár felé. Újabb lakat, újabb zár, s az ajtó engedelmesen nyikordul meg, ahogy kinyilik. Bemegy, felkapcsolja a vilgítást, s várja hgy a férfi utolérje. A két eb jólnevelt, tudják be nem léphetnek.
Az épület méreteiből eredően számítani lehetett belső térfogatára is, de az, mit rejtett, felettébb igéző lehet bárki számára, kinek apró érzéke is van a művészethez. Antik bútorok, polcok, fesmények, és ki tudja még miket rejt magában a helység. Adela a pár lépessel odébb helyezkedő vizcsaphoz lép, s megmossa kezeit, közben figyelve a férfi arcát, vajon mennyire dijjazza azt, mi egész családja megélhetésének alapja.*
-Ez itt a mi ékszerdobozunk! Apámnak aukcióháza van. Van itt minden...
*Megtörli kezét, és elindul a régisegek között, kisebb tárlatvezetést tartva. Talán furcsa, talán nem, de minden darabról, melyet bemutat kivülről fújja adatait, érdekességeit, értékét.*
-Ha eljön az idő, én viszem tovább... *Magyarázza, amint egy szekrényhez érkeznek, de mieőtt annak tartalmát felfedné a mellette levő álványt leplezi le.*
-Eredeti Tiziao... Hát nem gyönyörű?

Halandó

Öhm...Igen, nem épp ilyen klímához tervezték ezeket a ruhákat...
*Füllenti, hisz tőzsgyökeres délvidéki lévén nagyon jól bírja a hőséget, de nem akarja felfedni kis "titkait". Mikor megpillantja a lépések forrásait, kissé megkönnyebbül. Bár nem fesztelen a viselkedése két hatalmas vadállatnak tűnő eb láttán, de még mindig jobb, mint a Ridetti fivérek, akik állítólag késsel dolgoznak...csakhogy az ember bokájánál kezdik. Csendben követi a lányt az antik bútorokig. Mikor megpillantja őket, ugyan elámul a hirtelen támadt kontraszt miatt, ami a külső koszos sikátorok és a belső pompa között feszül, ám az eszmei értéket nem tudja érzékelni. Olasz lévén megszokta már, hogy a múlt csodái veszik körül, és szegény lévén nem szokta meg az úri flancolást.*
Szép....
*Mondja minden lelkesedés nélkül. Pillantása a két ebre vetül, akik nem követték őket a raktárba.*
De vannak szebb dolgok is, mint, az időtlenség, és az ember alkotta műremekek...azok a csodák, amiket Isten teremtett.
*Azzal közelebb lép a lányhoz. tekintete félre nem érthető.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Csalódk, mikor a férfi reakcióit látja. Kissé talán meg is sértődik. Visszaemel a leplet a képre. Most egy pillanatra elbiznytalanodik, vajon tudná-e az értéket látni az ifjú a szekrényben rejtőző szépségeknek is, apró diszkrét sóhaj formájában ezt tudtára is adja.
Ám az alak tekintetéből már mást olvas ki, s közeledése felé, meglepi. ~Milyen türelmetlen, hát ám, legyen, játsszunk, és igérem egy életre megemlegeted!~ Szemeiben örgödi tűz gyúlik, s egészen a szekrényig hátrál, előtte egy lépéssel megáll, s ha a férfi öveti őt, és miért ne követné? Olyan félreérthetetlen tekintetet olvasva, aligha juthat eszébe más, mint az öszötni öröm, a szex. Ha a férfi csókkal próbálkozna fejét elfordítja, ha nem szemtől szembe hívogatja tovább. Mindeközben kezei háta mögött a szekrény fogantyúira emelkedne, majd egy jól időzített pillanatban, széttárja az ajtóket, s a polcokon szebbnél-értékesebb és antikabb fegyverek pihennek. Pisztolyok, puskák, tőrök, kések, kardok, minden, mi finom, minden mi értékes.
S ha az ifjú fel is pillant egy percre, a lány kihasználja, s ha nem ezt teszi hátrább lép, teljesen a polchoz simulva, hogy játékukat kiegészítse, és remélhetőleg kölcsönös élvezetet szerezzen nekik...*

Halandó

*Nem törődik többet a berendezéssel. minden, ami itt található, csupán státuszszimbólumként szereple értékrendjében. Ezek is csak eszközök, mint a fegyverek, a kés a villa, vagy minden ember, akihez nem védelem miatt kapcsiolódik. Szemében a félreérthetetlen ősi tűz lobban, ahogy elindul a lány felé. nem próbálkozik csókkal. Minek áltassa bármelyiküket is? Megpróbálja átölelni a szépséget, ám az ügyesen kicsúszik kezei közül, pontosabban kihátrál. Mire észbe kap, már nyílik is a szekrényajtó, tartalma egy pillantra megállásra késztetve Leont. Ezek már sokkal inkább szívéhez közel álló tárgyak, de ezek is csak tárgyak...A lánynak viszont bizonyára célja van azzal, hogy bepillantást engedett a szekrénybe. kérdőn kéz rá, ám mindez csak egy pillanatig tart, s az értetlenség helyébe gyorsan visszatér a szenvedély. Egy biztos;érdekes estének néz elébe...*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

* Még csak az ipar negyedet hagyta el, de már valami delíriumos rémálomba kezd sodródni. Az autó megáll. A szabálytalan váltások és az alacsony fordulat következtében a motor lefullad. Asariel úgy verejtékezik mintha szaunából lépett volna elő. Szörnyű hányinger keríti hatalmába minek következtében kiszáll a kocsiból. Négykézláb térdel a földön, de minden erejét próbálja összeszedni hogy felálljon. Borzasztó félelem fogja el.*
- Ez nem lehet betegség – mint ahogy azt korábban vélte gondolni – Akkor mi az Isten ez! Áááá!
* Közben idegesen tekint szét vajon látja-e valaki. Most úgy érezte segítségre van szükség, de furcsamód megkönnyebbülve nyugtázta hogy egyedül van az utcán. Ahogy körülnézett ismerősnek találta a helyet. *
- Megint itt vagyok! – mondta ki keserű szavakkal. Ott volt megint ahol minden kezdődött. Ki tudja miért de a sors megint oda vezette ahol akkor találkozott a farkassal, és megharapta. Mintha az életének ez a hely egy állandó töréspontja lenne. Erőt vett magán és feltápászkodott. Ott állt a sikátor bejáratánál ismét mint azon az éjszakán mikor annak a lánynak a sikolya elnémult a sötétségben. Minden ismét felrémlett előtte. Az oldalához kapott. A harapás amit azon az éjszakán szerzett égni kezdett. Fájt, és sajgott a heg. Asariel az oldalához tapasztotta kezét, és bámult a sikátorba. Ekkor felrémlett előtte Riam arca. Az amikor annak idején várta őt haza. Az a lány aki akkor maszatos arccal kért tőle egy cigarettát, aki ledöntötte kővé vált szíve köré épített falakat. Érezte a szerelmet. Oldalra pillantott és a házak közül egyenesen rá nézett a hold a maga teljességével. Az ember aki eddig küzdött benne nem bírta tovább. Ezzel az erővel nem versenyezhet. Úgy érezte zuhan valami sejtelmes sötétségbe. Olyan volt mintha egy feneketlen kút mélye felé haladna és a kút peremén túl nem lát mást mint az ezüstösen csillogó teliholdat. Még egy gondolat hagyta el ajkait ami kétségbeesetten szakadt ki lelkéből és próbált feljutni a mélyből, de végül azt is elnyelte sötétség…és jött az elviselhetetlen fájdalom…*

*….~ Kipp – kopp! Kipp – kopp! Közeledik!~
* Látni még nem látja de az illata már betöltötte az orrát. ~ Nem is egy hanem két illat. Ketten vannak. ~ Ez az első élmény, miután érzékei ismét tudatra ébredtek. Nem volt már fájdalom, nem volt rosszullét, és félelem. Helyére valami új költözött. Izgalom, kéj, vágy a vérre, és éhség. Próbált megszólalni, de torkából állati morgás hallatszott. Döbbenet futott át rajta a pillanat felismerése, de ösztöne azonnal arra sarkallta, hogy hagyja el korábbi helyét. Megtörte a csendet. Nesztelenül és gyorsan mozgott. Úgy ugrált a kukák között, mintha csak egy árny lett volna. Gyorsan, de puhán mozgott. Majd meglapult a sötét sikátor még árnyékosabb zugában. Közben minden érzékszerve a sikátorba sétáló párt figyelte. Még mindig nem látta őket de a szaguk még érezhető volt. Közeledtek. Amikor megpihent furcsa, és érthetetlen érzés kerítette a hatalmába. Önmaga volt, de a rendszer ami benne munkálkodott felborult. Mindig úgy érezte rejlik benne valami állatias ösztön ami néha - néha elő próbál törni, de emberi énje visszafogja. Most viszont úgy érezte van benne valami gusztustalanul visszataszító érzés, mely legyengíti. Visszafogja, ketrecbe akarja zárni. A benne rejlő ember már tudta a különbséget de gyenge volt ahhoz hogy kezét visszafogja. Már nem hallották meg bármennyire is tiltakozott. A farkas felébredt…*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

- Daniel menjünk vissza kérlek. – szólt lány a férfihez ijedten.
- Hallgass el és gyere. – mondta a férfi durván mint a pokróc. – ha nem csinálsz ekkora ribilliót akkor még mindig a koktélt iszogatnánk. Ehelyett itt baktatnunk a hűvös éjszakában. Úgyhogy egy szót sem akarok hallani.
- Ribilliót, cseszd meg! Én hetyegtem azzal a lotyóval..
- Az a lotyó csak egy pincérnő. Kiszolgált minket én pusztán kedves voltam ennyi. – majd mogorván megnyújtotta a lépteit. A lány alig bírta követni.
- És mire volt szüksége. Mesterséges légzése mert azt bizony elég szarul csináltad ugyanis a nyelved olyan mélyen volt a torkában hogy a fuldoklása az asztalunkig hallatszott..
* A férfi egy pofont kevert le a nőnek. Mire az meglepetten elnémult. Könny serkent ki a szeme sarkából. Nem a pofon fájdalmas könnyei, ezek más fájdalmat tükröztek. *
- Gyáva rossz! – mondta szinte hangtalanul.
- Most mondtam el utoljára hogy fejezd be. Gyere! Nem fogok miattad kerülni a kél városon. Erre rövidebb.
* Morgás hallatszott a sötétből, és valami mozgásba lendült. Mind a ketten felkapták a fejüket és egy pillanatra megtorpantak. A férfi hideg nemtörődömséggel fogta kézen a lányt és húzni kezdte maga után. *
- Hallottad valami van itt.
- Van egy pár hajléktalan akikhez kóbor kutyák csapódnak. Itt fekszenek a kukák között. Nem kel beszarni.
- Ezzel most baromira megnyugtattál. Nem akarok késsel a mellkasomban végezni pár koszos euróért, vagy a flancos cipődért.
- Na most volt elég. – ragadta meg mind a két kezével a férfi a nőt. – Ha nem sipákolnál itt a fülembe már régen kint lennék, de te…
* Nem tudta befejezni, mert a feje egy iszonyatos ütés következtében elvált a testétől és hangos koppanással csapódott a falhoz tolt acél kukának. A teste pár pillanat múlva ernyedten csuklott össze, kissé magával rántva a nőt, mivel annak raját fogta. Rebeka fel sem fogta az egészet, csak próbált felegyenesedni. Úgy érezte mintha álmodna a világ szürreálisan ijesztővé vált számára. Képtelen volt felfogni azt amit lát. Meg is merevedett egy pillanatra. Ekkor jött a felismerés. Téboly kezdett úrrá lenni rajta és a vért próbálta letörölni a teste minden porcikájáról. Ekkor az ösztöne átvette a hatalmat teste felett, és visszafolytott sírás közepette elindult négykézláb kifelé a sikátorból.*

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

~ Mindjárt itt vannak. Veszekednek. Gyertek csak. ~ * Olyan vágy kezdett Asarielben felgyülemleni ami mindenképpen kielégítésre szorul. Ez azonban nem a régről ismerős vágy volt. Ez valami más. Ez a vágy nem ismeri sem az erkölcsöt, sem a józanészt Ez csak csillapodni akar. Azonban ezt csak egyvalami csillapíthatja. Asariel most is arra készül. Szeme sárgásan kivillan a rejteket adó kukák és utcai lomok közül. Szinte teljes a sötétség, de ő tisztán lát mindent. Ott állnak. Meg- megtorpannak. Hangoskodnak. Messze vannak még de hangjuk erősen hallható az érzékeny fülek által. Közelebb lopakodik gyorsan mozog, de most már hangtalanul. Az előbb meghallották, mikor megszólalt. Nem hibázhat. A préda ott van előtte. Hamarosan csillapíthatja a vágyát. Az ember már nem beszél. Nem foghatja vissza. Amíg a hold tündököl, addig ő az úr. Nincs félelem, nincs bizonytalanság. Csak erős és gyenge, vezér és alárendelt, vadász ás zsákmány. ~ Fentről jobb lesz. ~ * Gondolta és egyik kezével megkapaszkodott a tűzlétrában, és olyan könnyedén húzta fel magát mintha súlytalan lenne. Most megkuporodik, és vár. Nem nagyon bír magával, de ez csak növeli az élvezetet. Megálltak. Pont alatta. Ugrásra készen. Érzi ahogy szíve hevesebben ver és elrugaszkodik. A férfi háta mögé érkezik, és éles karmaival, valamint a kezének erejével egyetlen csapással lekapja Daniel fejét a helyéről. Nem marad ott. Tovább ugrott. Min ez olyan gyors volt hogy a lány nem is látta meg. Ismét elnyelte a sötétség. Figyelt. A férfinek a vére ráfröccsent a testére érezte a melegét és a vér illatát. Ez még inkább felajzotta. Csak figyelte a lányt. Játszott vele mint macska az egérrel. Az csak sikoltozott, és próbált kifelé menni a sikátorból. Asariel teljesen eltébolyult, és megajándékozta a lányt a remény illúziójával. Várt addig amíg majdnem kiért, majd elindult, és egy hatalmas ugrással a kuka tetején landolt, ami engedett és megroppant a súly alatt, ijesztő hangot kiadva magából. A lány megállt. Nem nézett hátra nem mert. Tudta ő lesz a következő. Asariel érezte a félelem szagát a levegőben. Felegyenesedett és elindult a lány után. Nem halkan jól hallhatóan hogy a lány érezze és tudja: KÖZELEDIK. *

* Amikor odaért hirtelen elkapta a lány lábát és oly erővel rántotta vissza a sötétségbe hogy az métereket repülve a falhoz kenődött, és elájult. Ekkor Asariel nekiiramodott és rávetette magát a fej nélküli fickó tetemére és lakmározni kezdett. Minden egyes harapás után úgy érezte a nyugalom költözik testébe és lelkébe. Fel –felrémlettek a férfi régi emlékképei. Azonban ezekkel nem tudott mit kezdeni. Talán lesz ennek is jelentősége de most eltörpül jelenlegi mivolta mellett. A lány közben feleszmélt. A látvány leírhatatlanul kaotikus volt számára. A pánik könyörtelenül utat talált a lelkéből és tört a felszínre. Mozdulni azonban nem bírt. Nem érezte a lábait. Valószínűleg eltört a gerince. Ott ült tehetetlenül. Asariel abbahagyta az evést és a lányra meredt. ~ Te még mindig élsz? Nem sokára ott leszek ne aggódj. Érzem a félelmet. A verejtéked illatát. Tetszik hogy nem adod fel. Gyorsan végzek majd veled ~ Felhúzta az ínyét és vészjós morgással megindult lassan a lány felé. Végig a szemébe nézett. A lány hirtelen elnémult és az egész sikátorban ijesztően nyugodt csend keletkezett. Egy könnycsepp gördült le az arcán, és Asariel nekirontott, fogait mélyen vájva a lány torkába. Az csendben és fájdalom nélkül hagyta el ezt a világot. A fenevad megkapta amire vágyott, és egy vonyítás hallatszott a sikátor mélyéből fel egyenesen a holdra tudatva az eufóriát amit Asariel érzett. Talán társai is hallották. Nem tudni, azonban a sikátorban neszek kezdtek gyülekezni. Asariel körülnézett, és a vad mint aki félti elejtett zsákmányát felkapta a lányt és a férfit – már azt a keveset ami maradt belőle – és elindult egy csatorna fedélhez Felkapta a tetejét majd a testekkel együtt eltűnt a csatorna sötétjében. Nem hagyott maga után mást mint vért amit elkavar a szél az utca mocskával reggelre, és a férfi darabokra hullott koponyáját, amit már a patkányok és a kutyák széthordtak. Valamint egy autó, ami ott árválkodik a sikátor bejáratánál várva a gazdájára. Mi lesz a sorsa ki tudja. Talán arra a sorsra jut mint elődje akkor ugyanitt, vagy a vonyítást meghallva a falkatársak elviszik a helyszínről. Ez még a jövő zenéje.*
* Lent a csatornában ezek most nem jelentenek problémát. Eltörpülnek, mert ott most nem hallatszik más mint a csontok ropogása, és egy két morgás, de ezeket elnyomja az utca zaja. A farkas most ébredt először. Most látta meg a világot igazi formájában, de közeledik a reggel, és jóllakottan visszavonul, utat engedve annak a gyenge embernek akinek a testébe bebörtönözték. Most megpihen, de estére ismét a „hold világítja be majd gondviselője ösvényét…”