Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Újra itt,Újra együtt.Újra elveszve a rengeteg rím közt ^^
Mindent bele ^^

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Elvérzel

Fémes a csendülés
Visszhangja hallatszik
Szívedbe dobókés
Pengéje fúródik.
Álnokul suhogva
Árnyaknak palástja
Lebben fel kacagva
Csontalak csuklyája.
Elvérzel.

A földre zuhanva
Kihűlő testedben
Múlt élet szikrája
Halványul… Lelkedben
Kifakult vágyaid
Mosódva tűnnek el
Életed, álmaid...
Sikolts ha elvérzel!
Elvérzel...

Könnyezve kapaszkodsz
Életed csilláma
Reméled, visszahoz
Túl nagy lent a lárma.
Kihunyó csillagod
Elaludt sóhaját
-Utószor hallgatod-
Szíved halk moraját.
Elvérzel.

Táncoló vízcseppek
Fekete felhőből
Gyászosan peregnek
Villámtól, dörgéstől.
Hideg kő, békesség
Ernyedt test nyughelye
Álca, vagy emberség?
...
Elvérzel...

Vendég

Fekete lángként nézek az égre,
Angyalok büszkén lépnek a fénybe.
Rögök koppannak a síromon
S vadak nevetnek kínomon

A kereszt ledobva tiporva lészen,
Testem és lelkem régóta készen.
Cain szavát hordja a szél
Gyermeke léptét félti az éj!

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Örvendj a mának,mit más nem láthat...

Örvendj a mának
mit más nem láthat
mi időt nem állhat
örvendj a mának
felejtsd a multat
s mik földre hulltak
könnyekké nyúltak
felejtsd a multat
átkozd a jövőt
az elkövetkezőt
a rémítva gyötrőt
átkozd a jövőt
de
Örvendj a mának
mit más nem láthat
az elmúló bánat
örvendj a mának...

Richard von Mohawk ^^

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

A bűnös szűz szenvedése

Izzó fém és pokol tüze
Tépik fel a torkodat
Görcsbe rándult, formás tested
Vonaglik a kín alatt.

Elnyújtja a szenvedésed
Véres ajkad jaj-t kiállt
Könnybe fulladt üvöltésnek
Sodorja szél moraját.

Elfelejted majd, hogy ki vagy
Sikoltásod messze száll
Maró sav és mérges nyilak
Életerőd elhagy már.

Szürke égbolt hamva alatt
Kihűlt holttest fehérlik
Porból lett és porban maradt
Így jár az, ki vétkezik...

Ímádom ezeket a verseket! ^_^

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

Kiáltás

Ezer tűként szúrja talpam a jeges föld,
Két karom remegve öleli a fagyott bőrt.
Hajamon a víz fehér dérré dermed.
Mikor lelkemben az ember ismét felébred.

Gyilkos hidegben meztelenül állok,
Szétszórva köröttem ruhákat találok.
Enyémek mind, letéptem magamról,
Mikor bennem az ember eltűnt valahol.

Elindulok, s a hóból felveszem mindet,
Hogy melegítse ismét átfagyott testemet.
Miközben öltözöm, nem pihen az elmém,
A bennem lévő ember képeket tár elém.

Drágakőként izzó smaragdzöld szemek,
Bársonyként ölelő lágy puha kezek.
Vágytól izzó száj elhamvaszt, eltemet,
Bennem most az ember boldog önfeledt.

Ülve mellettem lehunyja a szemét,
Sosem múló sebemre lágyan teszi kezét.
Dalként szól a hangja: Szerelmünk mindent túl él.
De bennem az ember már jót nem remél.

Lopva múlik el köröttünk minden pillanat,
Szívemben a kétség, most talált egy új utat.
Négy hete múlik már napra egy újabb nap,
S lelkemben az ember lassacskán elmarad.

Vadul török ki magamból egyre sűrűbben,
Próbálom elüldözni, kit szeretek mellőlem.
Fáj mit teszek, de Ő csak így élhet tovább,
S bennem az ember könnyezve zihált.

A parkban vagyok testem kíntól szenved,
A fenevad közeleg, élni már nem enged.
Vér szagát érzem, mely engem ölni hajt,
Testemben a démon, már prédáért kutat.

Gyilkoltam ismét látom testét a földön.
Ki lehet az, kit ismét meg „kellet” ölnöm?
Fölveszem cipőm, de lelkem még meztelen
Bennem az ember, már megélni képtelen.

Odalépek hozzá nem tudom miért teszem,
Feje alá csúsztatom lágyan fél kezem.
Arcából elhúzóm, hosszú vörös haját,
S bennem az ember megtörve felkiált.

Kezéből a földre leengedte fejét.
Szemével nézte smaragdzöld szemét.
Fölállt és nem szólt csak némán könnyezett
Mert lelkében az ember végleg elveszett.

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Két lélek készen áll
egy harc de két halál
két test és mégis egy
egy ami menybe megy

két ember szembenáll
két szív mind úgy zihál
két ember de egy se szól
ketten tudják:Így van jól

egy ember bánatos
álandóan másnapos
mert nem bírja józanul
ahogy szerelme fakul

egy másik gödröt ás
sír lesz az nem vitás
tán a multat temeti
ami szívét tépte ki

egy nap majd újra itt
nézik egymás multjait
és rádöbben két ember
de szólni még most sem mer

Két lélek készen áll
egy harc és nincs halál
szerelmére látalál
az eddig kóborló madár....

(no coment (Ricsi von Mohawk))

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: Topolya

Mit a lélek eddig takargatott,
S e zöld szemekben fellobbant most,
Kényszerű szenvedély örök átka
Vért imádó állat álma;

Gyűlj, gyűlj éji vad bűzlő tetemekre,
Vedd vissza természet hűtlen gyermeked,
Fogadd be ismét rothadó testemet,
Szabadságomat add vissza most nekem!

Néma tükör a tó sötét zöld vize,
Nem mond semmit, csak elhallgat mindent,
Mit e sajgó, halott szív vére kiált,
S a víz issza a szív vörös patakját.

Gyilkos tőr, amely a lélekbe hatol,
Ezernyi sebből folyik a fájdalom,
Ezt csak a halott lelkek nem láthatják;
Más világ az övék, hol a halál vár.

Oh, nincs, mi felemeljen az élőkhöz,
A bánat szigorú börtönőröm,
Sikoltanék, de a hang megfagy bennem,
Csak a sötét éjszaka van mellettem...

Egyedül égek e végzet-pokolban;
Nincs bennem más, csak kárhozat;
Kezek nyúlnak felém végtelen mélyből,
Karmok a pokolnak sötét gyötrelméből...

Süllyedek..., már nincs hová,
Menekülök, de mondd, hová,
Elbújnék, mégis mondd, hová?!
Felejtenék, de nincs tovább...

Sűrű örvény a kínok hűs odvában;
Kegyetlen szenvedés egy névtelen hazában,
Hol az urad a gyilkos halál; ő vezet,
Akaratod, mindörökre elveszett.

I Alfahím Tartózkodási hely: Topolya

Esélytelenül

Esélytelennek tartom... de majd meglátod,
mindjárt elmondom!
Mit hiszel?
Kinek jó?
Azt hiszed ha hiszel, minden helyzet megoldódó?
Megcáfolnám, de azt hiszed,
Ne cáfoljam meg, jogod hinni van neked!
Ha neked jogod hinni van,
Cáfolni nekem is szabadnom,
ezért neked is van eldönteni-e helyzet helyességét,
de cáfolásom érkezik, hogy felépítse ennek ellentétét.
Háborodásom a világ értelmetlenségén,
egyetlen értelem, az egész világ létén.
Megérteni engem nehéz,
de ha nemértesz,
tudhatod, hogy régóta a jó úton mész.
Az értelem csak kétségeket von,
Mint egy pók,
Ki a vesztedre hálót fon.

Lelkemet az élet sanyargatja majd halálba.
Hiába az akarat, értelem, szerelem, védtelen életem!
Hiába!
Értelmetlenség és igazságtalanság párosul,
és létre jön az élet... álnokul...
Eléd rak pár gyönyört,
hogy elnyomja a benned élő,
reménytelenül végeszakadatlan kört.
Kihasználja emberséged által meglévő gyengéid,
és idővel leteper és kisért, vérig!

De mit tehetnél?
Táncolj a halállal.
Talán ez az értelem.
Táncolni még el nem múl a félelem.

^^ vidámság 4ever

**Bűnök**

Bűnök miket elkövettünk,
Bűnök mik ellen vétkeztünk.

Bűnök mik kísértenek,
Bűnök miket nem felednek.

Bűnök mik ártanak,
Bűnök melyek sóvárognak.

Bűnök amik hazudnak,
Bűnök melyek kárhoztatnak.

Bűnök amik változtatnak,
Bűnök melyk átkozódnak.

Bűnök amiket megtettünk,
Bűnök mikkel dicsekedtünk.

Bűnök mik elhalnak,
Bűnök,ezért itt maradnak.

Bűnök mit sugalltak,
Bűnök,melyekért meghaltak.

Bűnök miket elkövettünk,
Bűnök melyek ellen vétkeztünk...

Tegnap éjjel álmomban,
Sütött a Hold és táncoltam.
Hangom csuklott törötten,
Szellemek jártak körömben.
Nyelvem alatt izzó parázs,
Három napig tart a varázs.
Féltem,fejem földbe fúrtam,
Hideg verejtékben úsztam.
Vállamra ültek szellemlények,
Farkasszemet velük nézek.
Nem mondtak ők semmit talán,
Csak két szót súgtak:PÁRIZS,HALÁL.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

(Lovas)

Messzi dobogás,ami hallatszik a
síri csendben késként hasít beleű
ahogy közeledik éjjeli lován,és
bíbor szemeiben villan meg álldozata.

Fehér bőre mint a porcelán világít a
hold fényében,mikép leszáll éjjelek
lováról közeledett gyanútlan áldozatához
Néma sikolyra késztetve minden embert tettével.

Fagyos,lelketlen szavai fagyasztják áldozatát
halálra,és csókjával fosztja meg életétől,és
elrabólva annak nagy kincsét a lelkét.
(B.Z)

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

Figyelgettem a verseket, és egy kérdés ötlött föl bennem, hogy ebbe a topicba csak olyan verseket illik-é irni amik valamelyest érntik a vf világát.
Mivel nem találtam erre válasz ezért megkockéztatom nektek megmutatni egyik régebbi versemet.

Amenyiben úgy ítélitek meg hogy mégsem ide való, vagy éppen túlságosan hosszú akkor töröljétek szó nélkül, és sorry. Embarassed

A sivatag

Négy napja mentek el, Őt ott hagyták.
– Túl gyenge, már nem vihetjük tovább.
– Vidd be a barlangba, és kösd ki a lovát.
Induljunk emberek az égre bízzuk sorsát!

– Nem éri meg a reggelt, elviszi a láz.
Több kell ide, mint egy egyszerű fohász.
– Induljon katona parancsot kapott.
Nem tehetünk semmit, neki ennyit adatott.

Izzó forróság, és jéghideg veríték,
Kiszáradt száj a szem előtt képzelt kép.
Küzd a test a kórral, mely görcstől vonaglik
Mindent felemészt, ha nem bírja reggelig.

Lopva kelt fel a nap, mint ki előbújni fél,
Lágyan keltve a katonát a reggeli fény.
Elgyötört testét lassan végigjárta,
Életet lehelt a hideg végtagokba.

Talán csoda történt, talán az ég akarta így,
De túlélte az éjjelt, és kinyitotta szemét.
A láz elmúlt, s csak a nyomát hagyta hátra,
De életben maradt, a többit nem is bánta.

Szétnézett és tudta nem, ott nem maradhat.
Nincs víz, s az élelem talán ha holnapig kitart.
Mennie kell teste bármennyire is fáj.
Nem vár rá ott más csak a fájdalmas halál.

Két napja már, hogy otthagyta barlangját,
Tikkasztó forróság kísérte az útját.
Hogy merre tart, már régen nem tudja,
De mennie kell, mert föladni nem akarja.

Dél tájig az útja naphoz kell, hogy tartson,
Utána hátra hagyja, hogy irányban maradjon
A homokba csüdig süllyed a pata,
Lassan vánszorogva baktatnak haza.

– Haza, ugyan hol lehet az vajon?
Ott hagytam, mert nem volt maradásom.
Szívem elvágyódott messzi-messzi tájra,
Hátra sem néztem, és ráléptem az útra.

Kalandra vágytam, és oda hol élni jó,
Csábosan hívott engem a légió.
Öt éve itt vagyok, s nem láttam új csodát.
A táj is változatlan, így öt éven át.

Sok barátom lett, s hittem új családom,
Kemény évek voltak de helyt kellet állnom.
S a „család”, kiért még a vérem is adtam,
Szótlanul hagyott itt, meghalni magamban

Pár hetem van hátra, s kezemben az obsit,
Haza húz a szívem, vágyom már a régit.
Sok mindent láttam, mit feledni volna jó,
Mégis, ez tart életben… és a hazahívó szó.

Hat napja már nem bukkant ismerős tájra,
Homokkal van telve megkopott csizmája.
Vize már nincs, elfogyott egy napja.
S levegőért kapkod, a cserepes szája.

Parancs a lelkében, bátorság szívben.
Mindig csak előre katona!– mondja egy hang a fejében.
Kezét néha parázsként égeti a homok,
Mikor erejét vesztve a térdére rogy.

Nem lovagol már, hisz lova is alig bírja,
Sok csatát megjárt, ez a fáradt öreg pára.
Ő most a társa, s lelkének hű barátja,
Nélküle megőrült volna a fájdalmas magányban.

Kitartóan megy, mellette szorosan lépdel,
A melegben árnyékot ad, hatalmas testével.
Sokat beszél hozzá, s ő tűr, és hallgat,
Itt, hol az ember nappal elég, s éjszaka megfagy.

Az utolsó morzsák is elfogytak két napja,
S vizelete az, mi szomját csillapítja.
Sírni sem tud, hisz nincsen már mivel,
A hite is fogytán, s néha az őrület fogja el.

Mindent eldobott, mi itt semmit nem ér,
Délibáb csalja szemét, s érzi elevenen elég.
Tíz körömmel ás, mint a kutya maga alatt,
Így akarná lerövidíteni a véget nem érő utat?

Keservesen lassan szállt már egy hét tova.
Gyakran elájul, és ereje elhagyta.
Eszét veszti néha s ordít, mint a sakál:
– Nincs már célom itt Uram csak egy, a gyors halál!

Esténkét kezében késsel alszik el,
Testébe vájni volna jó s csendben aludni el
Másik kezében fénykép, nagyon gyűrött már
Rajta van mindenki, ki szívéhez közel áll.

Ebből merít erőt, mi viszi az útján tovább,
De a harag erősödik, mely szívét járja át.
Bogarakat eszik, és már ruháját rágja,
Bármily undorító, simán nyeli torka.

– Még egy rohadt reggel, hát mégis csak rám talált!
Hiába vártam most is az éjjeli halált.
Fölkeltek s elindultak a nap irányt mutatott
De szeme a homokban idegen dolgot látott.

Hirtelen csapot fel a benne a gondolat,
–Talán emberé volt, s ha az, Ő erre mikor haladt?
Nyomát talán még nem fújta el a szél,
S utat mutat nekem, hogy hol, s merre él.

Zihálva, boldogan rohant feléje,
Erőre kapott lába, és teste vakon követte.
Nevetése akkor már nem volt emberi,
Inkább őrülettel páros, ijesztő, síron túli.

Sokszor összeeset, de akkor is ment tovább
Az égető homokban, ha kellett négykézláb.
–Hol vagy már! Hol! Mikor érek oda?
Ordította, s a vágy csak hajtotta őt tova.

Odaért hozzá, és minden elveszett,
Elméjét a látvány könnyezve törte meg.
Egy puska volt a forró homokban eldobva,
Három napja hagyta ott, hisz hasztalan – gondolta.

Vadul kapta fegyverét és csőre töltötte,
Csövét szájába véve, a fegyvert elsütötte.
De golyó nem volt benne üres volt a tárja,
Ellőt minden töltényt, mikor még használta

Le akarta tolni a csövét a torkán,
De lova lépett oda, s megbökte a vállán,
Nem volt már önmaga, értelme elszállott,
Puskatussal verte agyon, a legjobb barátot.

Előhúzta kését és neki rontott vadul,
Teste már csupa vér, s a Ló többé nem mozdul.
Kiömlő vérét mohón szívta magába,
És őrült kacajjal dőlt el, az égető homokba.

Nevetése megtört és sírás lett belőle,
Nagyra tárt szemével véres kezét nézte.
Kitisztult a feje, s hogy mindezt felfogja,
Elhagyta a téboly, hogy ezzel is kínozza.

A Ló vérének íze ott volt a szájában,
Keserű volt, mint élete abban az órában.
Úgy érezte testét elhagyta az ember,
Elindult hogy megtegye, mit tennie kell.

Vértől ázott kését, a ló testébe vágta,
Nagy szelet húst vágott, hogy az életben tartsa.
Nem vihetett sokat, hiszen már nem bírta,
Maradni sem tudott, vitte hát a lába.

Barátjának húsa még két napig tartott,
Bőrén a vére pedig napokig szaglott.
Megállás nélkül ment céltalan irányba,
Az eget sem nézte, mely az irányt mutatta.

Szívének kérge kemény lett, mint a kő,
Lelketlen testéből fogyatkozott az erő.
Éjjel sem pihent pedig már lábán alig állt,
Féregként kúszott, mikor ráomlott a világ.

Meddig feküdt ott, becsülni sem tudom,
Feleszmélt, és arcán nedves volt a homok
Fölemelte fejét, hogy szétnézzen mit lát,
Zöld volt körötte minden, mit akkor ott talált.

Látott vizet, mely tóként csillogott.
Gyümölcsöt, mely a fáról megérve lehullott.
Új erőre kapott rég elgyötört teste,
Csak hogy az utat gyorsan megtehesse.

Pár nap alatt visszanyerte egykori erejét,
Tisztán látta sorsát, s a reménye visszatért.
Elméje kitisztult, s élni is akart talán,
Csak a lelke nem épült föl, s nem is fog soha már.

Fa tövében egy este a tűz mellet pihent.
Számot adott arról, mi vele esett meg.
– Túl kellet élnem - mondta, és ezzel aludt el,
Boldog álma volt az övéihez közel.

Egy nap van hátra hisz már ismerte a tájat,
Erődöt talál ott, ha mindig keletnek tart.
A rémálomnak vége, várja meleg otthona,
Nincs kétsége többé tudja hol van: haza

Útra készen ált, csak az ébredést várta,
Tudta merre menjen, és tudta mi várja.
Eljött a reggel és oly gyorsan pattan fel,
Mintha attól félne a holnap sosem jön majd el.

Éles fájdalom mi a lábába hasított,
Mikor jókedvűen a csizmájába ugrott.
Elkövette sajnos a legszörnyűbb hibát,
Nem nézte meg jól a levetett csizmát.

Lekapta lábáról és egy kőhöz csapta.
Mi lehetett benne? Mi volt mi megmarta?
Belenézett bár tudta mit talál.
Bérlő lakott benne, a fekete halál.

Kést kapott elő, és sebet vágott a lábán,
Kifolyatta vérét, s szívta is talán.
Gyorsan cselekedet és sok vért folyasztott,
De tudta, neki már sok nem adatott.

Csüggedten rogyott össze, mindent feladva
Kelet felé nézet, szomorún, s csalódva.
Ekkor már régen elszakadt zsebéből
Gyűrött fénykép hullt alá, s ébresztette föl.

Családját nézte ki egykor sok erőt adott,
S megtalálta agya az épp gondolatot.
–Bírom még egy napig, ha ügyes vagyok,
Az erődben van szérum, mi a halálon kifog.

Végig gondolni is kár a drága idő,
Nyomban útra kelt, talán még nem késő.
Dagadt lábbal szelte a forró homokot,
Hosszú útján gyakran össze- összerogyott.

Kezében a fénykép melyet el nem engedett
Úgy haladt a cél felé egyre csak közelebb.
A méreg a testét már igencsak átjárta,
Mikor megállott végre, az erőd kapujában.

– Túléltem ezt is – boldogan kiáltott.
– Le tudtam hát győzni a vén sivatagot.
Hallotta, hogy a tiszt parancsot adott,
S rohannak, hogy neki nyissanak kaput.

Négyen voltak kik akkor vállukra vették,
A kapuból halott testét egy asztalra tették.
Egy maradt ott kinek az volt a dolga,
Névtelen sírban, másnap elhantolja.

Ott pihen most is jel nem őrzi helyét,
Ott pihen, most is hol nem ismerik nevét.
Ezer csizma tapos még a mai napig rajta,
Mert egy katona a parancsot, végrehajtotta.

Eltelt az öt év, lejárt a szerződésem.
Utazom haza, hol eddig aggódtak értem.
Megjártam sok csatát, s láttam sok halált,
De egyet nem tudok feledni, a névtelen katonát.

Mert én voltam az egyik ki akkor vállára vette,
S parancsra a testet névtelen eltemette.
Ülök a vonaton s csak úgy fut velem a táj,
Társam csak egy fénykép, mely nagyon gyűrött már.

Elmeséltem most, mint elmesélt a teste,
Mikor egy éjszakán át, őrködtem felette.
Legyen hát, e pársor sírjának keresztje,
Kinek fejfájára talán ez lenne jegyezve:

Itt nyugszik kit egykor jeltelen hagytak ott,
Egy ember, ki majdnem legyőzte a végtelen sivatagot.

2005.05.03.

Vendég

"Elfogyott az erőd, itt van már a véged
Halálra vágyik minden csepp véred
Vágd fel az ereid, nézd a csurgó véred!
Lásd a szemeddel, ahogy távozik a lényed!
Csuklyás alakok lobogó tűz körül
Sátáni kacaj, a gonosz így örül.
Gyűlölj, ahogy tudsz, azt, akit szerettél
Felejtsd el azt is, hogy valaha nevettél!
Ölj, akit csak tudsz, ne maradjon senki
Ne lehessen már soha a földet jobbá tenni!
Szerintük őrült vagy, szerintem gonosz
Sorsod a szenvedés, jövőd a pokol..."

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

Reménytelenül állok az utca közepén,
Reménytelenül nézek szét.
Egiyk sarokban egy vérszópó,
Másikban egy Lycon.

Egyedül vagyok itt, néklüled
Egyedül, reménytelenül.
Hol vagy? Nem védesz meg?
Pedig megígérted.

Vadász teendőid elvesznek tőlem,
Egyedül vagyok, e pokoli helyen.
És mikor már megláttam alakodat,
Tévedtem, mert egy vámpír volt az.

És sikítva menekülök előle,
Csak azt várom, hogy a karjaid megvédjenek tőle.
De hiába, te nem vagy sehol,
Így remény és hit nélkül haldoklok.

Vendég

A hetéra

Kegyetlen volt a tél, lehelete jéghidegen mart,
üvöltött a szél, vad tánca csillámló havat kavart.
Angyalszárnyon érkezett, fájdalmat s örömet hozott,
kit sötét árny megmérgezett, ám erről még senki sem tudott.
Az évek tovaszálltak, mint gyors röptű madár,
a hegyoldalon várak álltak, ám mostanra mind romok már.
Angyali szépség, mosolya sokakat elbűvölt,
de nem minden a külsőség, s a szerelem már sokszor ölt.
Mosolya aranyat ért, csókja drágakövet,
szerelméért sokat kért, mégsem vesztett becsületet.
Ám a papság lesújtott, könyörtelenül irtotta a gonoszt.
Vétkes és ártatlan egyaránt bukott, mert az Inkvizíció "igazságot oszt".
Máglyák füstje égbe száll, s a pap kántálja, minden mi szép, árt,
s a Szépség esdeklően kiált; mondj értem egy utolsó imát...
Egyre csak keresi elveszett üdvét, lelke gyötrelemmel teli,
hamvait jeges szél fújta szél, s üdvét soha meg nem leli...

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

Tiltott dolgot tettem,
Megcsókoltam egy embert.
Szeretem őt, de nem lehet,
A törvények nem engednek.

Halhatatlanságomat elengedném,
E férfiért bármit.
Életem értelme, egyetlen szerelemem,
Tiltottak e szavak mennyben.

Angyal vagyok nem haladó,
És ez itt a nagy gond.
Akit szeretek nem olyan mint én,
Gonosznak nevezik idefent, csak mert az ami.

De ó jaj! Isten lesúlytott.
Elvette tőlem azt ami fontos.
És bosszúm ajándéka egy tőr volt
A hátába, oda, sehova máshova.

Így kerültem az alvilágba,
Ördögi egy hely, higgyétek el nekem.
De a szerelmem nem találom,
És Isten is kitaszított.

Ez volna az én történetem.
Mennyból a Pokolba.
De ki tudja,
Talán, majd egyszer, szerelmem megtudja,
Hogy mit tettem érte, hova jutottam miatta.

Elátkozott dolog a szerelem,
A törvény nem véletlen.
Ezt tanuljátok meg ezt ti is,
Vagy úgy jártok mint én.

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Lassú léptekkel haladva
szüntelen valami után kutatva
feldúlod otthonod szétszeded
bár nem tudod mi az de kell neked
végül a kutatást feladod
megpihenve leülsz és megfogod
megfogod a kést mi előtted hever
s merengve nézed ahogy gyűlik a teher
lassan már eleged lessz belőle
nem bujhatsz el nem futhatsz előle
az élet megtalál mindíg utolér
s érzed a csuklódon hogy lüktet az ér
a tükörben előtted felvillan egy kés
egy finom lassú vágás és nincs több szenvedés
langyos meleg árasztja el alattad a földet
átfesti vörösre a szőnyegmezőket
utolsó erődből még hátra nézel
de érzed már vége, mostmár elkésel...

az élet rövid és a vége rosz de én még teszek rá egy lapáttal Twisted Evil

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

bocs de ezt muszály ^^

Cradle of filth - Ninphetamine

Lead to the river
Midsummer, I waved
A 'V'' of black swans
On with hope to the grave
All through Red September
With skies fire-paved
I begged you appear
Like a thorn for the holy ones

Cold was my soul
Untold was the pain
I faced when you left me
A rose in the rain
So I swore to the razor
That never, enchained
Would your dark nails of faith
Be pushed through my veins again

Bared on your tomb
I'm a prayer for your loneliness
And would you ever soon
Come above unto me?
For once upon a time
From the binds of your lowliness
I could always find
The right slot for your sacred key

Six feet deep is the incision
In my heart, that barless prison
Discolours all with tunnel vision
Sunsetter
Nymphetamine
Sick and weak from my condition
This lust, a vampyric addiction
To her alone in full submission
None better
Nymphetamine

Nymphetamine, nymphetamine
Nymphetamine girl
Nymphetamine, nymphetamine
My nymphetamine girl

Wracked with your charm
I am circled like prey
Back in the forest
Where whispers persuade
More sugar trails
More white lady laid
Than pillars of salt

Fold to my arms
Hold their mesmeric sway
And dance her to the moon
As we did in those golden days

Christening stars
I remember the way
We were needle and spoon
Mislaid in the burning hay

Bared on your tomb
I'm a prayer for your loneliness
And would you ever soon
Come above unto me?
For once upon a time
From the binds of your lowliness
I could always find
The right slot for your sacred key

Six feet deep is the incision
In my heart, that barless prison
Discolours all with tunnel vision
Sunsetter
Nymphetamine
Sick and weak from my condition
This lust, a vampyric addiction
To her alone in full submission
None better
Nymphetamine

Sunsetter
Nymphetamine (Nymphetamine)
None better
Nymphetamine

Nymphetamine, nymphetamine
Nymphetamine girl
Nymphetamine, nymphetamine
My nymphetamine girl

Vendég

Holt Szerelem

Hűs, nyári estén, az égboltot sötétre festvén
Jöttek fel a csillagok: villantak itt, villantak ott
S a kopott, rég eldobott holdat lesvén
Melegséget éreztél szerelmed testén
Ő rád sem nézett, csak hallgatott,
Szíve másütt, búsan ballagott
A halálra nem gondolván
Mászott képzeletben az égi lajtorján
Régi kedvesét várta, s hogy elment, már rég megbánta...
Száját jéghideg pengével felvágta
S véres húsát rágta ha türelme fogytán volt,
S mindig, mindig valaki mást okolt.

Szemét, s száját tűvel összevarrta,
Szívét a vágy már régen szétmarta
Gyógyult sebeit újra kivakarta, s régi kedvesét akarta...

Összevarrta...
Rég szétmarta...
Kivakarta...
Őt akarta...

Sántán lépked életének ösvényén,
Bosszút áll szerelem vérrel írt törvényén
Tudja, közeleg a harsonaszó,
Eltiport élete semmire sem jó
Felmászna kápolna márványkeresztjére,
S nézné amint elfolyik minden csepp vére
De kinek kéne szíve, szikrázva, égve?...
S ránéz az árva kápolnavirágra,
Régi, halott kedvesére várva.

By: Én, azaz Shelly Sinclair

I Alfahím Tartózkodási hely: Topolya

Harag

Harag szállt a szivembe,
okát nem tudom...
Sötétség van a lelkemben,
a harcot mi kilátástalannak tűnik, tényleg elbukom...

De mit számít a csend ha haraggal teli?
Mit ér a nyugalom, ha lelkedet vasra veri?
Hányszor jön még el a sötétség?
Mikor kapok végre az élettől egy ölelést?

Sok kérdés, mind válasozlatlan,
nem találja a zsák a foltját, hiába keres, kutat változatlan...
A felindulás már megemészt,
a harag és felindultság elvész...

Megnyugvás ez talán,
vagy csak a természet játéka netán?

Nemtudom, de már nem fáj,
úgy érzem élnem már nem kár...

Hmmm... ez érdekes lett, de őszinte Cool

Vendég

Az a valaki...

Fáj az, ha szeretsz valakit,
de az a valaki nem szeret téged.
Nem tudod elviselniezt az érzést,
minden kavarog a fejedben,
össze vagy zavardova, nem tudod
mit tegyél, nincs mibe kapaszkodnod,
nincs senki, akire számíthatnál.
Nincs kiút, nincs józan ész,
nem bírsz gondolkodni, egyre csak
Ő jár az eszedben, és nagyon fáj.
Esélyt keresel, perngét keresel,
de nem találsz. Végre döntöttél,
de a sors nem segít, hátráltat.
Pedig te ezt így akarod, nem vihet
el az elhatározásodtól senki, és semmi.
Megtalállod végre...Nem gondolkodsz,
csak megteszed, meg se bánod,
hisz nincs miért. Élvezed a látványt,
ahogy végigszabdalod a puha húst
a csuklódon és ahogy hasít az ereden..
Eltervezted, minden rendben is lenne,
de most se sikerül. Összeesel, a mentők
zajára térsz magadhoz és gyűlölöd az ÉLETET!!

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

Düh

Béke honol a felszín felett...
De azt, hogy a mélység mit rejt....
Ne vágyd tudni

...

Bolond

...

Lassan moccan lomha lélek,
Nem hinnéd, hogy
Elemészthet dühe Téged,
Meg fogsz halni.

Írisz nyílik, pilla rebben,
Már észrevett,
Ösztön ébred, álom reppen,
Meg fogsz halni.

Iramodik, izom feszül,
Vad düh tombol,
Utolér és mögéd kerül,
Meg fogsz halni.

Foga villan,
Véred érzi,
Élet illen,
MEG FOGSZ HALNI!

...

Vér vöröslik, lélek elszáll,
A hó vörösre vált,
S Te végre megismered
Őfennségét, a Halált.

I Alfahím Tartózkodási hely: Topolya

Tehetetlenség

Eljön az idő amikor cselekedni kéne,
mégsem megy mert úgy érzem, ide kedv meg erő is kéne...

Talán kedved tudnék csinálni,
de ahhoz meg akarat kell, amit nem lehet mindenhol találni.

Végül maradok a helyemen,
nem csinálva semmit, tűnődve az életen.

Oly` lehetetlen,
és oly` relatív minden.

Belefogni akármibe,
értelmetlen...

De nem ülhetek tétlenül,
ahogy elmém, a sötét gondolatok alá merül.

A víz felett kell maradnom,
élnem, és akarnom!

Vendég

Fallen Angels: Fading

The world was frozen and cold,
Because she ignored
The incredible world
In the cross and the sword

She didn't believed
In the wolrd that is real,
Like under the skin, the blood,
Invisible and fluid

She was living in a lie
Must help and must try,
Like a little fly...
She just breaks down, and cries

New heart in her chest
Made she born again,
Wide opened her eyes:
...There's no Jesus Christ...

/Ha tényleg film lesz a regényemből, szeretném, ha ez lenne a zenéje^^/

Vendég

Küzdelem

Erős vagyok, mert az akarok lenni,
Céljaimtól már nem térít el senki.
Női hangok suttogják fülembe,
Melletted állunk, s én bízok benne.
A Hold fénye erőt önt szívembe,
Éltető villám csap megtört lelkembe.
Sziklaként állok a széllel szemben,
Halott vagyok, s magány a kedvesem.

Vendég

[quote="Hay Lan"] :D :twisted: Egy Röpke vers

Nézem az éjt!
De csak egy fényt,
Látok még mindig
Mert ez a kép tetszik!

S ami tetszik azt,
Meg is tartom én!![/quote]

Vendég

Insomnia

Két szemem lehunyva minden szürke éjen
Retinámba égett torz múltam idézem,
Szörnyethalt világok tovatűnnek lassan,
Csillagok húnynak ki szédítő magasban
Meghalt bennem minden mi békét keresne
Állat vagyok ismét, új prédára lesve,
Izzó gyűlölettel megátkozva immár
Erősebb a bánat halott vágyaimnál
Kínom partját mossa végtelen haragnak
Ott jár most a lélek, hol szívek megszakadnak,
Hajnal gyönge fényét mindhiába várom,
Két szemem lehunyva, s nincs már többé álom...

IV Marcangoló Tartózkodási hely: Topolya

Ne öld meg az álmodót!

Kit szerettem most mind itt hagyott,
Nem fénylenek már úgy a csillagok.
Napjaim sötétek, mint a fénytelen éjszaka,
Csak a harag maradt, mi a lelkemet mardossa.

Széttárt kézzel, és szememben vad fénnyel,
Vadul keresem a bűnöst ki ezért majd felel.
Haragvó lelkem oly nehéz teher,
Törékeny testem nem is bírta el.

Szakadó esőben, egy pocsolyában térdelek,
Erőtlen testemen az eső csak pereg.
A lecsorgó cseppek mind úgy fénylenek,
Mintha így hagyná el lelkem elázott testemet.

A fenevad, mintha most magamra hagyna,
Köröttem a világ, most más arcát mutatja.
Minden sötét és eltűntek a hangok,
Egyedül vagyok, egyedül vagyok.

Tudattalanul nézek az alattam lévő vízre,
Egy képet mutat, mit eddig nem vettem észre.
Egy ifjú áll ott… Oly ismerős a képe.
Szótlanul áll ott, s kezében a szíve.

Ketté van hasadva, mintha széjjeltépték volna.
Iszonyú sebek tátongnganak rajta.
De nem fegyver ejtette, és nem is szörnyű állat.
Ilyen sebet csak egy van mi csinál,
Úgy hívják: Bánat

Szörnyű volt a fájdalom szinte már őrjítő,
Nem bírta elviselni, s kitépte testéből.
Nem halt bele, és a fájdalom is megszűnt,
De üres maradt belül a szelleme eltűnt.

Az idő gyorsan pörgött mögötte,
Ő csak tartotta szívét, hogy bánatát feledje.
Nem volt egyedül volt még ki szerette.
De szívét többé, vissza nem tehette.

Érzés nélkül, üresesen állt ott,
Tudomást sem véve róla ezzel kiket bántott
Szívéből a fájdalom átszállt annak szívébe,
Kit feledett, mikor azt testéből kitépte.

Mert ő volt az, ki szülte s fölnevelte,
S most köszönet helyett üresség a bére.
Ő nem hagyta el, végig kitartott mellette,
Cipelte a terhét, mert annyira szerette.

Végül egyedül ment el,
Emlékét nem őrzi fia tovább.
S csak a feszület maradt a sírján,
És az örökké égő gyertyák.

Arra eszméltem, hogy könny hagyja el arcom.
Bele hull a vízbe, hogy fodrokat kavarjon.
A víz mikor kisimult akkor vettem észre,
Az ismerős arc, önmagam képe.

Hirtelen eszméltem, még föl is ugrottam,
Dühödt ordítással a vizet tapostam.
De szemem valami szokatlant vett észre,
S kérdően néztem az ismeretlen fényre.

Minden lelassult s Ő engem nézett.
Az érzés ismerős volt, valahonnan rémlett.
Magától csak úgy megindult a lábam
Arra vágytam csak, hogy közelebbről lássam.

Mosolygott a szeme, és kinyújtotta kezét,
A szája is mozgott, de csak a csend, ami elért.
Oly közel volt, hozzám mégsem értem el,
S valami régi jött elő, és ébresztett újra fel.

Fölébredt lelkemben a szendergő fenevad.
Új érzéseimtől morogva felriadt.
Éles körmét a szívembe marta,
Emlékeztetvén az elmúlt hónapokra.

Régóta volt ő mélyre eltemetve.
Szárnyaló lelkem bebörtönözte.
S hogy most börtöne széthasadt,
Felszínre jött a vérengző fenevad.

Testem lassan, lassan zuhan hátra,
Tompa puffanással hull alá a sárba.
Szemem még látja figyelő arcod,
De a bestia fed rá végül, éjsötét fátyolt.

Lélegzek, de már érzem halott vagyok.
Megtiportak az elmúlt hónapok.
Szívem még él, de szemeimnek fénye,
Őrjöngő fenevadnak tompa tükörképe.

Az otthon messze van, de a pihenés közel.
Bárcsak lenne még egy éjszakám!
Farkas-szememnek add vissza régi fényét!
Hát keresd őket! És találd meg bennük,
A szörny szépségét!

III Inkvizítor Tartózkodási hely: Topolya

Lovagiasság

Történetünk úgy kezdődött:
Pár lovag összeverődött
Egy udvarba,Camelotba,
Arthur királynak várába.
Megesküdtek,ha csak lehet
Mindenkivel csak jót tesznek:
Segítik az elesettet,
Véghez visznek sok szép tettet,
Pártolják az igazságot,
Megtisztítják az országot
Ellenségtől,csavargóktól
És a durva nőrablóktól.
Hűségesküt eképp tettek,
Mindezt követték szép tettek...
Mindha látnám Lancelotot,
Ki sok dicsőséget hozott
Arthur királynak nevére,
Az udvar becsületére.
Unokatestvére, bölcs Bors,
Akin nem fogott a rossz sors,
Még a Szent Grált is meglátta;
el nem viheti...belátta.
Nem rá várt ez a feladat,
Helyette jött hős Galahad.
Méltó kézbe került a Grál,
Ez a csodaszép kristálytál
Megybe Krisztus vérét fogták,
Csak a legtisztábbak látták.
Ne felejtsük el Gawaint se:
Ő Arthur unokaöccse.
Szembe szállt a Zöld lovaggal,
Fejét lecsapta egy karddal.
Percivale, a becsületes,
Roham közben szédületes
Erővel kapta kis Sir Kay-t,
Ki magáról sokat regélt...
Sorolhatnám még nevüket
Lovagoknak,kiket ültet
Arthur király asztalához,
A Kerekhez,mit Mab átkoz,
Amit Merlin készítetett
S minden lovagnak egy helyet
Foglalt le egy varázslattal:
Ilyen tárgy a Kerekasztal.
Ez rég történt szép legenda,
Emberiségünk így tartja
De a gesztus még nem halt ki,
Olykor-olykor észrevenni
Herokat,heroinákat,
Köztük találunk fel társat,
Ők önzetlenül segítnek
Barátoknak hívjuk őket.

Written by Buster,all rights reserved Rolling Eyes

[/u]