Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

V Vadász tanonc Tartózkodási hely: Topolya

Ez tetszett Buster, jó volt. Smile

I Vadászok vezetője Tartózkodási hely: Topolya

Élj!

Hé! Te ott!
Te, ki ott csücsülsz
Mások meséivel teletöltött palotádban!
Nyisd már fel szemed
És használd eszed!

Mondd valós világ az,
Mit magadénak tartasz?
Vagy csak önmagad által
Könnyen vállalt tákolmány,
Hol megbújsz önmagadat sajnálván?

Vak vagy gyermek,
Figyelmed és magad
Rossz helyre kötöd le:
Barátnak hitt ellened
Igéző délibábjában felejtesz.

Mit felednél?
A valót? Ne menekülj!
Az igaz nem mindig szép,
S sohasem könnyű!
Ébredj hát!

De mégis, ha porból,
Hamuból épített várad
Gonosznak hitt emberek
Elfújják, vágysz oda szüntelen,
Ám hited, mi volt feledned kell!

Ébredj hát,
Kedves barát, kezem nyújtom!
Szánalmas féregként többé
Ne ficánkolj!
Jer ide, nyugodj itt ölemben,

Ma este pihenj,
Nyugodj hát, aludj!
Majd holnap vár a világ,
Egy saját föld,
Ahol a te napod kel föl!

(2006. 05. 22.-23.)

Halandó Tartózkodási hely: Ahol kellek.

Mivan emberek?
Szólni már nem merek,
Milesz így velünk,
Ha cselekedni nem merünk?

**Elveszve az éjben**

Éledj álmodból tudatlan lény,
Vár rád a kozmosz,a sötét éj.
Tudatot éled,kelj fel,élj,
Lépj közelebb,védve vagy,ne félj.

Lépted zaja cseng az éjben,
Merre mész,hová tűnsz a csöndben?
Tested már öntudatlan jár-kel,
Lelked szunnyad,már nem ébred fel.

Utad egyenes,körülvesz a homály,
Tested lágyan cirógatja az elveszett árny.
Kóbor lélek,ébredned már kár,
Körbefont az éj,s vele haláltáncot jár.

Az űr sötét,semmi van s nincs,
Kozmoszban az üresség a legfőbb kincs.
Üres vagy már te is,lelked,s életed sincs,
Te magad lettél az éjben egy újabb kincs.

Lépnél,hiába,már kilépni nem tudsz az árnyból,
Új létforma ez,táplálkozz hát te is az éjszakából...

VI Újszülött farkas

Az éjszaka

*Az éjszaka melyben démonok élnek
Az éjszaka, mikor a halandók félnek
Hol kiszámíthatatlan minden cselekedet
és nem érzed megbocsáthatatlannak tűnő bűnödet
Az éjszaka, mely elárulja a vad lelőhelyét
Az éjszaka, hol a vadász nehogy zsákmánnyá váljék.
Ilyenkor bármi megtörténhet
Szaladj, ha kedves a nyomorult életed... *

by.: Niko

VI Újszülött farkas

*Farkaslét

A hold fénye félelmetes látvány
mikor vonyítás hallatszódik a távolban
tanulj másoknak a kárán
Fuss míg van erő a lábadban

Bár biztos nincs semmi esélyed
mormolj el egy imát inkább
Vörös vérben forgó szemek figyelik minden lépted
ígyhát ne kövess el végzetes hibát.

Állj meg, s fordulj hátra
Nézz szembe a félelmeddel
végül teljesen máshogy gondolsz a világra
mi vagy te? rájösz ha a tükörbe nézel

Egy szőrös vadállat, kit nem lehet visszatartani?
Örökre oda lesz halandó életed
Képes leszel a legkiseb zajt is meghallani
talán lehet, hogy ez a te végzeted

Akárhogy is lesz, többet nem fordulhatsz vissza
Kövesd a farkasok jeles útját
az, ki a halandók vérét a dicsőség kupájából issza
a te sorsod örökre védelmezni a falkát...*

by.: Niko

VI Újszülött farkas

* A vér *

A vér, mint tápláló ital
Sok lény fejében gyönyörűen cseng
Bár sokan vagyunk, így elillan
és marad a hatalmas csend
A vér, mi számunkra lehütött hideg sör
Annyira édes nedü
kezedből repül egy éles tőr
csak a gyász lesz tőle keserű
A vér, melytől beindul minden vérszívó
Mint a keselyűk, úgy szállnak alább
a gyönyörű vörös vér, annyira párját ritkító
egy cseppet kaphassanak legalább
A vér, testvéreim a dicső vér
Meghívlak titeket.
Igyatok bátran míg az áldozat él
ne legyen ily szomorú végetek...*

VI Újszülött farkas

**Farkaslét 2.**

Megváltozol, valami egészen más leszel
Eztán nem lehetsz boldog
Mást többé nem tehetsz
Ez marad a te sorsod

Emberi alakod odavész
Szörnyléted tör elő
Nem teheted azt hogy elmész
Nincs benned annyi erő

Hisz te közénk tartozol
Ezt jól vésd az eszedbe
Ha véletlen sokáig habozol
Halál vár fejedre

Erőd megnövekszik
Tested szőr borítja
Ha valaki kötekszik
Testéből a szuszt kiszorítja

Érzékszerveid megjavulnak
Érzed a javulást
Régi éned véglegesen elhal
Élvezd a gyógyulást

Aztmondod meghaltál
Azt te csak azt hiszed
Ez sokal több annál
Ez még csak a kezdet

Vendég

Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyu dög

nyitotta lábait cédán magasba lökve,
mig izzadt méreg járta át,
élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor újra
lakmározhat a tetemen.

-És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a férgeknek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

(Baudelaire)

Vendég

A Hold jótéteményei

A Hold, aki maga a szeszély, benézett az ablakon, míg bölcsődben aludtál, és így szólt magában:-Ez a gyermek tetszik nekem.
És puhán leszállt felhőlépcsőjén és nesztelenül átlépett az üvegtáblákon. Aztán hajlékonyan és gyöngéden, mint egy anya, rád borult és arcodra rakta a színeit. Szemed azóta zöld, és rendkívül sápadt az arcod. Ettől a látogatódtól nyílt oly különlegesen nagyra a szemed; ő pedig gyöngéden átfogta a torkodat, s azóta folyton sírni szeretnél.
Szikrázó örömében a Hold ezalatt az egész szobát valami foszforeszkáló levegővel, valami csillogó méreggel töltötte be; és ez az eleven fény gondolkozott, és azt mondta:-Mindig bűvölete alatt maradsz a csókomnak. Szép leszel, ahogyan az nekem tetszik. Szeretni fogod, amit én szeretek, és ami engem szeret:a vizet, a felhőket, a csöndet, az éjszakát; a mérhetetlen és zöld tengert; az alaktalan és sokoldalú vizet; a helyet, ahol nem leszel; a férfit, akivel nem ismerkedtél meg; a szörnyeteg virágokat; az illatokat, melyek önkívületbe sodornak; a macskákat, melyek a zongorákra ájulnak, és rekedt és édes hangon nyöszörögnek, akár a nők! És szeretni fognak az én szerelmeseim, és körüludvarolnak az én udvaroncaim. Királynője leszel a zöld szemű férfiaknak, akiknek torkát szintén átfogom éjszakai simogatásaim során; királynője azoknak, akik szeretik a tengert, a mérhetetlen, viharzó és zöld tengert, az alaktalan és sokoldalú vizet, a helyet, ahol nincsenek, a nőt, akit nem ismernek, a baljós virágokat, melyek egy ismeretlen vallás tömjénfüstölőihez hasonlatosak, az illatokat, melyek megzavarják az akaratot, és a vad és kéjes állatokat, őrületük jelképeit.
És ezért feküszöm most átkozott, drága, elkényeztetett gyermekem, a lábaidnál, egész lényedben a félelmetes Istenségnek, a végzetes keresztanyának, mindazok méregkeverő dajkájának visszfényét keresve, akik holdkórosak.

( Charles Baudelaire)

Halandó

Pfff, sok-sok szépet írtatok, így kicsit félve osztom meg veletek suta kis szerzeményeimet. Smile

Vadászaton

Morajlik a víz,
Pontos az íj,
Nincs elég idő,
S a gyilkos lő.
De a golyó eltéved,
Mert a vadász megtévedt,
Elvesztette minden hitét,
S a víz elnyelni kész.
De megmenti az üldözött,
A vadász elzüllött,
Már minden veszve
De még mindig nincs vége,
S az üldözött menekül,
A puska mégis elsül.
A üvölt az ember,
De a Sátán elleste a trükköt
S lassan öli,
Hogy ki tudja élvezni
A vér örömét,
A az csak ömlik,
Míg az üldözött menekül, és üvölt.

Elfojtott hang

Részegítő estén bandukolsz haza,
Kezedben egy hatalmas, fényes kasza.
Utadat csillagok fénye világítja,
Aki rádnéz, a halált látja.
Hogy miért lettél ilyen, csak te tudod,
A magyarázkodást már unod.
Mindenki kérdez, te pedig csöndben vagy,
Békén senki sem hagy.
Te agyadban ismerős szavak csengenek,
Miket gyönyörű emlékek kergetnek.
Ki hozzád e szavakat intézte, már rég elhagyott,
Szíved, ereidben a vér ekkor megfagyott.
Ezt nem érti senki, csak te,
Mindenki sajnál, biztat, de te csak annyit mondasz: ne.
Mert badarságokkal bátorítanak,
Értelmetlen igéket hadarnak.
Nem tudják elképzelni, mit jelentett neked az az ember,
Kiért szíved most mérget kever.
Legszívesebben meghalnál, de tudod, nem lehet,
Hisz aki hiányzik, veled már úgysem mehet.
Kevesebb volt a szerelemnél, de alig,
Annyit jelentett, mint egykor senki.
A szerelmed más, de ezt az embert nem pótolhatja,
Még akkor sem, ha akarja.
Senki nem érti, miért figyelsz a hangra,
De gyenge perceidben csak erre hagyatkozhatsz.
Mert ő volt az, aki megnyugtatott,
Aki tudta, hogyha valaki megugatott.
Ő volt az, aki nem volt veled testben,
De érezted, hogy ott van veled mindig, a lelkedben.
Egy-egy emlék hatására könnyek szöknek szemedbe,
Hiába kérnek rá, felejtened nem lehet.
Senki nem pótolhatja,
S te reméled, ajtódon egyszer ő kopogtat.
A nyakába borulsz, könnyek százai szakadnak fel,
Kisírod az elmúlt hónapok bánatát, és lelked vele lehet.
Mert ő az, aki mellett lelked igazán boldog,
Mert az ő lelke a tiéd gondnoka.
Mereven bámulod a teliholdat, amiről annyit beszéltetek,
Előveszed telefonod, és őt keresed.
Tárcsázni nem mersze, tudod, nem teheted ezt vele,
Így ismét csak annyit tehetsz, hogy forgatod szemeidet.
Nézed tovább ez eget,
Fekete szörny markolja lelked.
Sírás szakad fel torkodról ismét,
S egy elfelejtett hang szól bensődből:
Ne, ne sírj, miattam főleg ne, nem éri meg.
Te pedig egyre csak zokogsz, egy elfojtott hang hallatszik torkod mélyéről:
Üvöltesz.

I Alfahím Tartózkodási hely: Topolya

Az élet értelme

Az élet egy sz*rkupac,
Turkálj, áss benne minél mélyebbre,
Ha véget ér a hajsza,
Jó helyen maradj.

Amikor megszületsz,
Kezedbe veszed a kanalat,
És ásol vele,
Hogy ha megöregszel, a legnagyobb sz*rban maradj.

Mi értelme ennek a versenk?
Ha elolvasod okosabb leszel?
Bővül a világnézeted?
Mit képzelsz mit érsz el?

Ugyan bujj el!

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

Kőszobor

mindenki nevet csak egy alak fekete
sötét lelke mélye szerelemmel tele
búsan cseng a hangja baljós az éneke
magányosan áll senki sincs már vele
körülette árnyék nincs fény mi ráborul
fojtogató magány a levegő is megszorul
de nem érdekli semmi hiszen nincs mit tenni
az ő sorsa ennyi egyedül kell lenni
sikítva könyörög az életét kéri
de hiába ordít őt senki sem érti
egy kőszoborról van szó egy néma dísz a téren
de érzései élnek legbelül... lenn... méjen...

II Ősi Lycon Tartózkodási hely: Topolya

örök végzetem...

szerelem szerelem létezhet e ilyen
létezhet e erő mej ennyire elsöprő
létezhet e öröm mi eltépi láncaink
és díszes hacukára cseréli rongyaink
mert úrnak s hölgynek érzi magát
mindenki ki szerelmében jövőt lát
és engem is most ez az öröm fog el
ez az érzés mely sohasem fogy el
szeretni egy embert örökkön örökké
szerelmemmel csak őt roppantani ketté
ölelő karommal mosolyba folytani
csókkal élesztgetni,s szeretni...szeretni...
a szerelem halál...egy túlvilágra vezet
ahol nem vesztheted el a szerelmes kezet
ha elhagyod kit szeretsz egy másik kalandért
sosem kapod vissza ami végetért
a tulvilág bezárul nincs szerelem többé
és bánni fogod miníg hogy nem szeretted örökké...

Ékszervíz jön le az égből
Isten tengerszem-eréből,
Vártam már.
Könnyfutta szájremegésből,
Gyűszűnyi, egyszeri létből
Látnom kár, látom már:

Pillaszemed megvámol férfivelőt,
Őslogikáddal táncol nedves erőd,
Megriadó kis állat
Mersze vagyok itt nálad,
Vágyni ha nem tudnálak, túlélném.
Megriadó kis állat
Mersze vagyok itt nálad,
Vágyni ha nem tudnálak, túlélném.

Tükrödben sírsz keserűn,
Az imádban benne a bűn,
Csak bátorság.
Feketén is, jaj de fehér vagy,
Játéktermekben a varjak
Mormolják, álmodják:

Pillaszemed megvámol férfivelőt,
Őslogikáddal táncol nedves erőd,
Megriadó kis állat
Mersze vagyok itt nálad,
Vágyni ha nem tudnálak, túlélném.
Megriadó kis állat
Mersze vagyok itt nálad,
Vágyni ha nem tudnálak, túlélném.

Ugye nem peng benned a tű,
Ugye nem nő benned a fű,
S a távolság.
Kést ad ma szájba a száj,
Kiabálj, kiabálj, kiabálj,
Ha húsba vág a forróság.

Pillaszemed megvámol férfivelőt,
Őslogikáddal táncol nedves erőd,
Megriadó kis állat
Mersze vagyok itt nálad,
Vágyni ha nem tudnálak, túlélném.
Megriadó kis állat
Mersze vagyok itt nálad,
Vágyni ha nem tudnálak, túlélném.

Pillaszemed megvámol férfivelőt,
Őslogikáddal táncol nedves erőd,
Megriadó kis állat
Mersze vagyok itt nálad,
Vágyni ha nem tudnálak, túlélném.
Megriadó kis állat
Mersze vagyok itt nálad,
Vágyni ha nem tudnálak, túlélném.
(Nem szabad)