Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*A rendőrség is már elment a liget előll,az útzárásokat felóldva,és a környékbeli járőrök is eltűntek.A mentők elvitték a sebesűlteket a korházba.Bár az ujságírókat elkellett zavarni némejik kitartott,de mivel a fekete kocsi elzúgptt melletük utánnukmentek.Karolina utálta,ha az ujságírók zaklatták.De nemérzett dühöt.Munkájuk volt a zaklatás és a kotnyeleskedés.Bár ha ezt tenné nemtudná meddig húzná.Ő csöndbemaradna,ha tehetné.Az akció sikerrel végződött-Csönd,nyugalom ereszkedett le a környékre.A fűben halkan járkált magában harcolnva.Mintha elméje megosztottávált volna.Egyszerre ember,és bestia lenne a testében,.Talán minden fajtársa így gondólja.Démonok rágják lelkét,hogy őljön,de a másikénje csitítja ezt az akaratot.Talán emiatt is kerüli az emberek egyre jobban.Talán ezekkel a démonokkal akar szembeállni,és legyőzni,de ezt veszett laplenne,ha egyből az ismeretlenbe csapna.De vajon hogyfogja a démonokat felismerni?Kellene egy kiindúló pont.A meditációhoz túl ideges,és nyugtalan volt most.Retegett már magától.lvezte a gyilkolást.Most élvezte,.Régeben nem.Akkor csak azért tette mert parancsvolt,de most élvezte.Nem őrűltszinten,de sejtelmesen érezte az őlés bizsergető érzését.Kirázta ekkor a hideg.
A víz csendesen csotdogált a medrében,mintha semmibaja nemlenne.Ő csak van,és teszi a dolgát.Neki könnyű,hisz démonjait már legyőzte,vagy egyesűlt velük.Kar irigyelte emiatt,de tudta,hogy sokminden fog még történni.De nemfelejtette el a herceg gúnyos pilantását, a megalázó vilanásokat is.Kis keseredés,de elszántság ébredt benne fel.
~Nem hagyom magamat!Nemleszek gyenge láncszem!Igenis vagyok ojan jó mint a többike!~hiába lángóltfel a sötét tűz,mej ángja sűtötte a fehér bőrt,de lelohadt.
~De hogyan tudnám bebiizonyítani,ha ennyire sötétben tapogatózom sajátmagamról is?Nemhogy a többiekről.~erős koncetrálás és gondolkodás sem hozta meg a megoldást,semmire sem.
A léptek lelassúltak,majd megállt.Agyában megannyi gondolat futott át.De ekkor telefonja csögött.
-Tessék!-kapta fel,é meglepődött.
-Kérem kisasszony adna egy einterjút?-kérdezte egy hang.
-Nem uram nemérek rá.SDok a dolgom.A társaimat kérdezzék,ne engem.-evvel lecsapta,majd megint csőrgött.Felvette,de a főnöke szólt bele.
-Tessék főnök.Mirosszat csináltam?-kérdezte ártatlan hangon.
-Karolina a behozott por fele jó minőségű,de a pénzt nemtalálta meg?-kérdezte.
-Pénzt?Várjunk csak.Ha jólemlékszem Ferdnél volt.Nálla kell lennie.-majd a főnök megköszönte.
-De kétnap múlva kérem a jelentését az asztalomra.-és lerakta.
~Bunkó.De igazságos alak.~gondólta és megvonta a vállait.Nemszokta elferdíteni a valóságot,de mégsem írhtkja le,hogy mi lett a beípített ügynökkel,és egyik gonosszal.Kicsit eéferdíti majd a dolgokat.Ez nem lesz nagy fgond számáéra,de okosan kel a lapjait fordítgatnia.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Szél süvít át a fák közöttmíg a szélben levelek keringettek.Karolina figyeelte őket.Figyelte ahogy a szél bábként mozgatja őket,és azt tesz velük amit akar.Szemeiben valami megvillant.
~A herceg vajon kinek a bábja?Hisz mindennyian vagyuk egy játék részesei.,Egy örök játéké,aminek nincsen soha vége.De kimozgatja a szálakat?~gondolkodott el.Tudata vágyott a tudásra.De nemakart nagyon még visszatérni a jkastélyba.Szabad akart lenni,vagy már az volt.Majd kifelé indúlt.Egy másik helyre akart menni,ahol megtalálja a válaszokat arról,amit akart tudni.De ekkor felfiogyelt valamire.Az ég alja.Kezdett hajnalodni.A sötétkék égen vörös,vérvörös csíkokjelentek meg.A lány szemeiben a félelem hasad fel,és elkezdett a közeli kastélyfeléfutni.Nem volt kedve kinnmaradni a napon.Mindíg az volt a tévében,hogy elégneek a vámpírok a naptól.Csak a napfénye tudja elpusztítani őket vér nékül.Gyorsan,sebesen futott át a fák között,és már egy haldokló természetirészhezérkezett.A fák kezdett elszáradni,de nagyonlassan.A fű mélyzőld volt,de a hajnali sugaraok kezdték mászínre festeni.De Karolina nem állt meg,.Futott a félhomályban.Talán eléri a kastélyt,talán nem.De érzi,hpogy kezd a nap felkellni,és eléri a birodalma tetejét,és a papokszerinti áldottfény elkapja,mahd megtisztítja lelkét,testét elégetve elkűldi.Majd eltűnt végleg a női alak a sötétebb részeken.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofritnak jót tett az egy napi lazulás. Még most sem olyan erős, mint volt, de már érzi, újult erővel nézhet szmbe a világgal. El kell fogadnia, hogy olyan dolgok is vannak, amit eddig nem tudod, vagy legalább is nem akart sejteni. Valahol a lelke mélyén nem lepődött meg az elmúlt hét eseményein, mint kellett volna. Gyorsabban feldolgozta, mint azt első nap hitte. Már a naplójába is le tudta írni, bár még mindig nem értette a dolgokat. Éjjelente kísértette az a vöröslő szempár, de összemosódott az itteni férfié a párizsiéval. Már nem tudta, hogy melyikkel is álmodott. Az egyiktől fél, a másikat keresi. Igen, most már rájött, azért van itt Topolyán, mert keres valakit, vagy valamit. Eddig ezt próbálta elnyomni, de már nem akarja. Engedi felszínre hozni a dolgokat, de mégis valami elnyomja az elméjében. Mintha valami törvénytelen dologban venne részt, és a lelkiismerete állandóan figyelmeztetné.
Nofrit kijött a folyópartra sétálni. Szeret a természetben lenni, de inkább a folyót válaztotta, mint a ligetet. Úgy gondolta, hogy most először megnézi azt a híres neves ligett, amit már annyi embertől hallott, de mégis itt kötött ki a parton, a nyugtató víz mellett. Mintha a víz magával sodorná az elmúlt időszak fájdalmát, félelmét, emlékeit. Csak a nyugalom, a békesség uralkodik a lány körül. Mintha a víz mellett a fák is enyhítenék a lány szorongását. Nofrit most úgy érzi, visszakapta eddigi lelkivilágát. És megint kíváncsian, figyelve tekint a világ felé.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit felnéz a víz felszínéről, amit eddig figyelt. Olyan szép idő van, sétálni lenne kedve. Úgy gondolja, hogy itt az ideje, és megnézi a ligetet. Már csak a neve miatt is: Vércsepp liget. Felnevet, nem hitte volna még pár órával ezelőtt, hogy éppen a neve miatt fog a ligetben sétálni. Inkább félt volna tőle, de nem most. Most itt van a folyónál, a liget közelében, és úgy gondolja, itt az ideje, bebarangolnia a fákkal övezet területet is. Hátha a fák is hasonlóképpen fogják nyugtatni.
Feláll a guggolásból, és elindul a folyótól a liget felé.*

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: ismeretlen

*A rendőrautó ,Mordonnal a hátsó ülésen egy hidon haladt át ,mely alatt a Topolya folyó hömpölygő vize fodródzott.*
-akkor neked erre ,már nem lesz szükséged!
*Mondta ,majd a sofőrtől is elvette a fegyvert.Odaült a jobb oldali ajtóhoz ,majd kiadta az utolsó parancsot a rendőröknek*
-Mostt!!!Hajts a vizbe mostt!!!
*A halálfélelemtől remegő rendőr ,elforditotta a kormányt ,amitől a rendőrkocsii átszakitotta a hid korlátját ,és a viz felé kezdett zuhanni.Ekkor jött el Mordon ideje.Kinyitotta az ajtót ,mely valósággal kiszakadt a kezéből ,és akkor ugrott.Elrugaszkodott a hátso ülésről ,amilyen messzire csak tudott.Hallotta a mögötte vizbe csapódó auto csobbanását ,miután ő is a hideg vizbe zuhant.A hullámok körülfonták a testét ,majd alámerült.Mikor ujra a felszinre jött ,a rendőraztó már szinte teljesen elsüllyedt.Csak a tetőre szerelt villogó látszódott ki.De ez már nem érdekelte Mordont.Kiuszott a part menti nádashoz ,bemászott a legsűrűbb gazos részbe , s ijedt tekinttel nézett körbe, fürkészve a látóhatárt, hátha valaki észrevette...*

Vendég

- A világ megváltozott, Meriamon, már semmi sem emlékeztet a régi birodalmak dicsőségére, még a folyók vize is visszafelé folyik...*súgta Nofertari alig hallhatóan, mintha csak a szélhez beszélne, mire a mellette álló köpönyeges nő bólintott.*
- Igen, Úrnőm, rengeteg idő telt el azóta, mióta tekinteted utoljára a csillagokra emelted.
* Nofertari mélyet sóhajtott, mintha csak lelkének fájdalmát próbálná kiűzni testéből, ám tudta, hogy ez lehetetlen. Kusza hajtincseit kisöpörte arcából, majd keze ernyedten hullott alá elkeseredettségében. Hajdanán gyönyörű haja fényét vesztette, nem tudta még teljesen visszanyerni hajdanvolt ragyogását. Tudta, még gyenge, erőre van szüksége, az éltető vitaera, és rengeteg segítségre... rengeteg segítségre. Tekintete a partot fürkészte, hátha megpillant valami kóborló lelket, ám a környék teljesen kihalt volt, mintha csak tudatosan kerülnék az emberek a halál hírnökét. Ám hirtelen megrezzent a nádas, árnyak surrantak, bele-beleolvadva az éjszaka mindent eltakaró fátylába. Ismeretlen alak, mégis telve életerővel, gyors szívdobbanások, melyek mindent elsöprő hangorkánként lüktettek Nofertari fülében. Nem várt reakciót, nem várta, hogy észrevegyék, szemfogai megnyúltak, s úgy martak az élő húsba, akár a jéghideg acélpengék. Test a testhez ért, eggyé olvadt, akár az ifjak násza idején, a vér közös volt ereikben, s a nő nem tűrt ellentmondást. Szorítása egyre erősebb volt, csókja az élvezeté, ám a halált hozta el új kedvese számára. A test ernyedten zuhant a földre, s Nofertari behunyta égszínkék szemeit. Igen, szemei újra úgy ragyogtak, akár a legfényesebb csillag Kemet földjének nyári egén.*
~ Szedd össze magad, Ízisz leánya, most a végső cél mindennél fontosabb, nem a vér számít..ˇ.~
*Csuklójába harapott, s a bronz színű bőrt vörösre festette a sűrű vér. Visszaadta az életet, amit az imént elorozott, szüksége volt egy segítőre, egy szolgára, még mielőtt a világ végleg összeomlik körülötte...*

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: ismeretlen

*Épp ,hogy biztonságban értezte magát ,mikor egy árny suhant el a szemei előtt ,és abban a pillanatban éles fajdalom öntötte el.A nyakába fogak mélyedtek ,melyek ellen semmit sem tudott tenni.Érezte ,hogy a vére áramlik kifelé a nyakán ,folyamatosan hagyva el ereit.A sötétség egyre sűrűbb lett ,és tudta ,hogy ezt nem ússza meg.Kezei az üres levegőt mardosták ,próbált kapaszkodni valamibe ,de sikertelenül.A biztos halál lassan magával rántotta a mélybe...*
Egy pillanatra a kellemes üresség fonta körül ,nem érzett semmit ,pedig másodpercekkel ezelőtt ,még kinok közt vonaglott...
*kinyitotta a szemét.Nem értette mi történhetett.Nem fájt semmije.A nyakához nyult.Megnézte a kezét.Vér.Hirtelen oldalrafordult ,ahol a támadóját vélte.Egy nő alakja rajzolódott ki a holdfényben...*

Vendég

*Egy könnycsepp, az elvesztett ártatlanságért... A vér vörös csíkot húzott Nofertari arcára, hiszen még egy lépéssel került távolabb attól, amit emberinek nevezünk. Jéghideg tekintete a földön fekvő férfira siklott, arca szinte már groteszk viccnek tűnt, hiszen hiába szántották arcát könnycseppek, a maszk mégis mélységes nyugalmat tükrözött.*
- A halál völgyéből tértél vissza, gyermekem a halhatatlanok között. Állj fel, hisz most már méltatlan hozzád a földön csúszás, az a pór nép sajátja...*hangja a férfi gondolatai közt csengett, ajkait egy szó sem hagyta el, arca ugyanolyan merev volt, mint néhány pillanattal ezelőtt.*
- Esélyt adtam neked, hogy bizonyíts, hogy érdemes vagy az istenek kegyeire, s támogatására. Segíteni fogsz engem, hogy megtaláljam helyem ezen a különös és hihetetlen világon...

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: ismeretlen

*Lassan felállt ,miközben végignézett magán.Képek villantak fel előtte.Az elmúlt pár perc képei.Ahogy fokozatosan csendesedett el körülötte minden ,ahogy a szive egy utolsót dobbant.Újra a nőre pillantott ,aki szótlanul állt vele szemben.Mordon furcsa ,belső hangokat halott ,majd a gyomrában egy égető érzés kezdett elhatalmasodni.A fájdalom egyre erősebb lett ,mire kezével nekitámaszkodott egy fának.Szervei belülről mintha robbani készülnének.Éhes volt.Felnézett ,és a nő csuklóján állapodott meg tekintete.Vér.Mohón kapott a kéz után...*

Vendég

*Nofertari keze szinte észrevétlenül mozdult arrébb, majd visszakézből úgy földhöz teremtette frissen ölelt gyermekét, hogy Mordonnak még a csontjai is belereccsentek.*
- Első számú lecke, soha ne támadj Atyádra és teremtődre, és ami még lényegesebb, tanulj meg uralkodni magadon!* a nő szavai hangtalanul csenngtek Mordon fülében , ám még ennek ellenére is érződött rajta közlendőjének határozottsága, és kijelentésének érzelemmentessége.*
- Sokat kell még tanulnod, gyermekem, nagyon sokat, ám enyhítsen ezen annak tudata, hogy mindannyian átesünk ezen egyszer. Kelj fel, s végre türtőztesd magad! Isteni léted egyik legnagyobb lehetőségét nyújtom elibéd, a halhatatlan lét ígéretét! Viszont... cserébe meg kell tanítanod engem ezen különös világ rejtelmeire, melyeket még nem ismerek. Régóta nyugodtam sírom hűvös magányában, s az idő elszaladt mellettem. Kövess, és ígérem, hatalmassá teszlek...

VI Újszülött vámpír Tartózkodási hely: ismeretlen

*Fel sem fogta mi történt ,de már a földre került.Éhségét pillanatnyi félelme elfeledtette néhány másodpercre ,utána viszont a tisztelet csillapitotta azt.Legalábis Atyja felé nézve...*
~halhatatlan lét?~
*szemét résnyire összehúzva figyelte a nőt ,aki iránt egyfajta belső tisztelet született benne.Lassan felállt ,és kérdőn nézzet 'teremtőjére'.*
-pontosan mióta feküdt magányos sirjában?
*fogalma sem volt ,hogy tegezze ,vagy magázza e nőt ,aki egy új útra terelte ,de a kialakult ösztöne mindenképpen azt súgta ,hogy jobban jár ,ha magázza...*
-én segitek e világ megismerésében ,de tudni szeretném ,hogy pontosan mi történik vele...*hirtelen belényilalt valami ,aminek hatására felmordult ,és ingerülten a mellette álló fába vert egyet ökölbe szorult kezével...*
-mi történik velem?...
*kérdezte miközben az egyik kezével a fának támaszkodott ,amire pihentetve ráhajtotta fejét.A másik kezét ajkához emelte ,és lassan lenyalta róla a fa kérge okozta sérülés körüli vért...*

Vendég

[Cafe La Plata & Restaurant-ból a folyópartig]

* Naith kényelmesen elfogyasztotta a francia jegeskávéját is, melynek még mindig érezte likőrös ízét szájában. Jól esett neki a kiadós ebéd, a kávé, majd egy kis pihenő. Végigolvasgatta az újságokat, s bár rengeteg idő telt el ezzel, legalábbis sikerült egy kicsivel többet megtudnia a helyi hírekről.
Mire végzett mindezzel, már kint is besötétedett, így hamar kifizette az elfogyasztottak árát és elhagyta az éttermet.
Hála a kávénak és a pihenőnek, nem érezte már magát fáradtnak, így arra jutott, sétál még kicsit a városban. Mindig is vonzotta az éjszakai élet. Ahogy ruganyos léptekkel haladt a város utcáin, arra lett figyelmes, hogy valószínűleg egyre távolabb kezd kerülni a belső városrésztől. Egyre kevesebbek a boltok, a bérházakat családi kertes házak kezdik felváltani, s az utcák egyre néptelenebbek lesznek. Ám ez nem tántorítja el Naith-et, hogy tovább haladjon. Mindig is vonzotta magány, annak ellenére, hogy volt már házas… hisz nem is oly rég, hogy ismét egyedül van… Az utcák labirintusában barangolva egyre inkább gondolataiba mélyedt a lány, s csak akkor zökkent vissza a valóságba, mikor nem is oly távol tőle a Topolya folyó partját vélte látni.*
~Miért is ne?~
* Teszi fel magában a kérdést, s mintegy válaszként el is indul célirányosan a folyó partjához, hol néhány röpke perc után sikerül is egy üres padra akadnia. Egy darabig csak nézte a folyó éjkék vizét és a város visszatükröződő fényeit, melyet csak olykor-olykor tört meg egy apró vízfodor. A zöld íriszek lassan feljebb vándoroltak, egy kicsit még a környezetet figyelték, végül pillái lecsukódtak. Nem foglalkozott már környezetével, csak élvezte, ahogy a hűs esti szellő belekap hajába, lágyan végigsimítják bőrét. Így, hogy lassan már az éjszakában járnak, a levegő is lejjebb hűlt, de még csak kellemesen borzongatóra. *
~Ismét egy éj egyedül… mily ismerős érzés~
Annak idején sok éjszakát virrasztott át egyedül. Amikor visszatért családjának birtokára, kerülte az embereket, szomszédokat… megvetette őket, csak untatni tudták őt ostoba fecsegésükkel, szűklátókörűségükkel. Miután meghalt apja, útja gyakran vezetett a temetőbe az ilyen éjszakákon. Mintegy kísértet, úgy és oly sűrűn járkált ott. Volt, hogy ott aludt el, vagy épp hátát egy fa törzsének vetve csak nézte a végtelen eget és a megannyi csillagot, melyek ékszerként ragyogta a végtelen sötétségben. Hónapok, évek teltek el zárkózottan, mígnem váratlanul megjelent féltestvére. Egy új korszak kezdődött ezzel életében. Bár nem ismerte előzőleg a férfit, mégis már az első pillanattól fogva érzett valami láthatatlan köteléket. Mindkettőjük ereiben ott csörgedezett apjuk vére. Milyen fiatalok voltak még… maga még csak épphogy betöltötte a 18-at, s a másik már 20-as éveinek végén járt. Féltestvérek voltak… de egy nap, az a nap a temetőben mindent megváltoztatott. Mindketten érezték, hogy összetartoznak, de akkor azon éjen elismerték ezt. Vérfertőt követtek el egy szent helyen… temetőben… Szeretők lettek, s rá nem sokkal később már házastársak. Sose tagadták kapcsolatukat még annak ellenére sem, hogy elítélték őket ezért. Az első év gyorsan eltelt, élvezték az életet és egymást, minden napot szenvedélyük uralt, mígnem egyszer a férfi eltűnt. Újabb magányos hónapok következtek… ismét egyedül a holtak társaságában a temetőben. Az emberek már tán őrültnek hihették, pedig csak egyszerűen ilyen… ilyenné vált. Talán valóban őrültté lett volna, ha így folytatja életét, de bő egy év után újra feltűnt féltestvére. Újra együtt voltak, de már nem úgy, ahogy régen… nem voltak már oly kicsapongók… gondosan bántak a pénzzel, bár továbbra is élvezték az életet… talán családot is alapítottak volna, ha egy napon nem hal meg kedvese… de meghalt… ismét magára hagyta… Nem sok kézzel fogható emléke maradt abból az életéből. Az egyetlen, mely biztos megmarad számára, az két heg testét: egy a bal karján és egy a nyakánál. Emlék arról az éjszakáról, amikor veszélyes játékba kezdett egy idegennel. Hagyta, hogy elrabolja az és egy ismeretlen helyre vigye. Akkor vágták meg őt mindkét helyen, s akkor kapta azt a csókot a férfitól, mely oly erős volt, hogy ajkaiból kiserkent a vére… de élvezte. Mindig is szerette látni a vérét, ízlelni azt a különleges ízt… szerette a vért, mely az életet adta, és mely a halálra emlékeztette. Szinte betegesen vonzotta őt a halál, volt hogy vágyott rá, játszott vele…
És most itt van… egy új élet kezdetén… ki tudja, mit fog számára hozni.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

~A víz nyugtat.~*Gondolja Nofrit, miközben ott ül a folyópartján. Szép éjszaka van, mégis a lelke szomorú lenne, ha tudná, mi is az. De most semmit sem tud, megint az üresség uralkodik rajta. Hiába nézi a hold fényét, ahogy a vizen játszadozik, hiába simogatják őt a csillagok, hiába lengi körül a tavaszias szellő, nem veszi észre őket. Csak a sötétkék vizet figyeli, mintha egy mély kút lenne,ahová az emlékeit önthetné. Az emlékeit, amik már régóta ott motoszkálnak benne, és minden évben egy-egy napra felszínre is törnek.*
~Mit kellett feláldoznom, hogy vámpír lehessek?~teszi fel magának a keserű kérdést, mire csak egy cinikus nevetéssel válaszol. Hiszen nem az életét áldozta fel, nem a testét ölte meg, hogy az éj gyermeke lehessen; nem, a halálát. A halálát, amit mindig egy találkozásnak fogott fel. Találkozás a régi elveszett szereteinkkel. A kedves dédijével, akit gyermekkorában mindig is a példaképének tartott. Ilyenkor, az év e napján, mindig egy kép dereng az emlékeiben. Egy idősödő asszony, egy kórházi ágyon. A szemében könyörgés, az arca beesett, a száját összeszorítja, ő erős asszony. Mindjárt sírna, de ő soha nem adta fel. Egyért könyörgött, csak egyért, a haláláért. Magatehetetlenné vált egyik hónapról a másikra, és a halál angyala csak kerülgette, hol közelebb ment hozzá, megérintve, hol eltávolodott tőle, a szenvedései közepette hagyva. Némán könyörgött, hogy vigye magával, nem akarta, hogy így lássák a szerettei, akik a legfontosabbak voltak a számára. És végül, a sötét angyal megkegyelmezett, magával vitte a sötétségbe, vagy a fénybe.
Nofrit annak idején, mikor utoljára somította végig a hideg kezet, megígérte, még egyszer találkoznak. Ha nem az életben, a halálban. S most feláldozta a halálát, s az örökéletet választotta a találkozás helyett. Nem sietette, hanem még jobban elodázta.
~Ennyit ér nekem csak az ígéret?~ Kérdezi a víztől, mely némán, sötéten hömpölyög tova. Egy kis szöszmötölést hall maga mellett. Egy idősödő öregember próbál nyugovóra térni. Nofrit rámered, s rájön, kezd éhes lenni.
Feláll, s odasétál szép halkan, észrevétlenül a férfihez. Az öreg észre sem a lányt, már a levegőt egyenletesen kezdi venni. Nofrit letérdel mellé, és egy kicsit megrázza, hogy magához térjen. Az öregember álmosan nyitogatja a szemét, mintha már a legmélyebb álmából ébresztenék fel, pedig még alig szundíthatott el. Kérdőn tekint fel a fölé hajoló lányra, de amaz nem hagy neki időt kérdezősködni. A füléhez hajol, és suttogni kezd:*
-Ha majd találkozol vele, mondd meg neki, hogy szerettem!
*Esdeklőn néz egy pillanatig a férfihoz, majd elővillantja a szemfogait, és előre hajolva, belemélyeszti őket a férfi artériájába. Ahogy jóllakik, felegyenesedik, és a féfihoz intézi a szavait:*
-És még azt is, hogy hiányzik.
*A szeme elhomályosodik egy pillanatra, majd a lassan feláll, és ott hagyja a férfit. Nem fél, hogy egy hamar megtalálják a holtestét, hiszen egy eldugott helyen van, és ha a folyó egy kicsit is árad, magával sodorja a férfit. Ezt elősegítve, elég közel hagyta a vízhez.
Reméli, találkozni fog a dédijével, és átadja az üzenetét.Ha nem, akkor is van egy mentőöve.
Elindul, egyre messzebb a folyótól.*

Vendég

- Nyugalom, gyeremekem, idővel mindenre fény derül...*válaszolta hideg, nyugodt hangon, elnyomva magában a férfi kiváncsiskodása által felgyülemlett dühöt. Bármennyire is igykezett gyermeke, mégis tiszteletlennek érezte. Tudta, sokat kell majd még tanulnia, ám idővel talán megfelelő szolgát faraghat belőle. Lelkében Íziszt hívta segítségül, hogy adjon neki elég türelmet eme tudatlan, ostoba férfi elviseléséhez, nehogy idő előtt végezzen vele...
- Meriamon, jellah!
*A fiatal nő bólintott, majd hívni kezdte a sötétséget, mely lassan óvó leplet vont köréjük, rejtve őket az avatatlan tekintetek elől...*

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

Sentrey isten tudja miért a folyópart felé ment és hamarosan oda is ért.
Már nem érdekelte merre tart.Tudta amíg arra megy amerre hirtelen ötletei,ösztönei mondják neki addig jó úton jár...
Nem voltak még itt ismerősei és amúgyis csak Shirát akarta most megtalálni aki től most magyarázatot várt.Bővebb magyarázatot mint akkor.
~Furcsa gondolat.Hogy farkasember vagyok...Ha az vagyok...De azt mondta nem kell minden legendában hinni...mégis akkor miben hidjek?...
Gondolatai egyre jobban összezavarodtak.Mérgében egy tenyérnyi követ kapott fel és hajította egyenesen a folyó közepébe...

Sietett,minél távolabb akart most kerülni a templomtól,az érzéseitől.Csak sietett,egyenesen a folyópart felé,megnyugvást keresett,amit normális esetben a templomban szokott megtalálni,ám most pont onnan menekült,ha lehet annak nevezni.Hamarost elérte célját,s lassított léptein.Elméje zavart volt,s most sokat segített neki a néptelen part,legalábbis amit néptelennek hitt.
egyenesen haladt előre,igyekezett megtisztítani gondolatait a zűrzavartól,ami benne uralkodott.Nagy levegőt vett,majd behunyta szemeit,de azért így is lépkedett tovább,érzékeire hagyatkozva.
Majd hirtelen megtorpant,nem nyitotta ki szemeit,de hallotta,amint egy kő csobbant a vízben.Igyekezett látni lelki szemeivel,ám mégis úgy döntött,hogy kinyitja szemeit,mert a végén még valami eszement őrültnek fogják tartai,hogy a part mentén behunyt szemekkel járkál,mint egy öngyilkosjelölt.s amint kinyiltak szemei egy tétova férfit pillantott meg tőle nem messze.Kíváncsi lett,s mégis ismerős érzés kerítette hatalmába.Gyenge érzés volt,de ismerős.Közelebb ment a férfihez,aki minden bizonnyal már észrevette,s valószínűleg furcsálni is fogja,hogy egy ezüst gyertyatartót szorongat a kezében,melyről teljesen meg is feledkezett,hogy magával hozta rohanás közben.

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

Sentrey zavarodottsága ellenére is felfigyelt a neszekre amik egy látogató lépteit jelezték és odafordult hogy szemügyre vegye azt aki megzavarta magányában.
Egy nő volt az.Mindentől eltekintve a legfurcsább amit látott rajta az a kezében szorongatott gyertatartó...Nem is bírta ki hogy ne szólítsa le a nőt.Közelebbment hozzá és széles mosollyal üdvözölte.
-Szépjóestét.Elnézést hogy zavarom de tudja nem tudtam nem észrevenni önt...Láttam már furcsa kiegészítőket de ez azért mégis sok nemdebár?
Majd eszébe jutott hogy talán neméppen a folyópartra szeretett volna jutni a nő hanem egy régiségkereskedőhöz mondjuk...Vagy a gyertatartó lopott és el szerette volna rejteni.Bármit képzelhetett de tudta a választ nem fogja megtalálni és nagyon nem is érdekelte.
-Nem akarom magamraharagítani hölgyem de meg kell hogy kérdezzem mégis miért cipeli azt a gyertyatartót?Furdal a kiváncsiság...
Mondja szélesen mosojogva és néha hátracsapva előreugró tincseit.

Lassan közelebb ért a férfihez,aki szintén észrevette őt.Majd a férfi is elindult felé,s mikor már nagyjából beszédtávolságba értek,a férfi szólelt meg először.Csend,szélsusogás,majd ő is megszólalt.
-Önnek is kellemes estét.-mondta,s hangja kissé túlvilágiasan csengett.
Majd tovább hallgatva a férfit,kissé elképedve nézett rá,hogy miről is beszél a másik,majd elemelte kezét,melyben ott szorongatta a gyertyatartót.Egyik szemöldöke felszaladt,úgy látszik a nagy heveségben nem vette észre,hogy ezt ismagával hozta.Majd ismét a férfire meresztette sötét íriszeit.
-Manapság nagyon változó a divathullám...-jegyezte meg egy apró fintorral.Alvilági humor,gondolta,de nem volt egy poénos figura.Legalábbis nem sűrűn tört elő belőle.Most meg pláne nem sok kedve volt nevetni az elmúlt percek nyomán.
A férfi kedvesen mosolygott rá,s addig ő érzékeivel átpáztázta,amennyire tudta,s az ismerős érzés egyre inkább erősödött benne.~farkas~adta meg a választ a belső hang.Ám mégsem érezte olyan erősnek,mint Isaacban.De most nem akart a dühöngő vadra gondolni,akit maga mögött hagyott a templomba zárva.
-Szóval nem akar magára haragítani...-ismételte meg egyszerűen,aztán úgy döntött,mégsem megy bele most egyéb szójátékokba,ami persze szokása volt.
-Hallotta már azt az egyszerű mondást,hogy aki kíváncsi hamar megöregszik?!-kérdezte az előtte álló férfitől.
Hogyan mondhatná el neki,hogy egy felbőszült vadat hagyott maga mögött,aki mellékesen ember,aki fontos a számára,s akit ezzel akart lecsendesíteni.Ezt nemmondhatta el.Így valamit ki kellett találnia.De gyorsan.Így is elég feltűnő lett a figyelmetlensége miatt.Viszont szrencséjére rajtuk kívűl más nem volt a környéken.
-Épp a templomból jöttem...-s remélte ez elég indok a másiknak.Ha nem,hát tovább hazudik,talán egy részét elmondhatja az igazságnak,mellyel a másik is megelégszik majd,ha tovább kérdezősködik.

Vendég

[von Zarovich-kastély]

fél éve vette meg ezt a közepes méretű, már lassan nem is városba illő kastélyt régi tulajdonosától. mikor anno meglátta, egyből megfogta. ősei régi családi fészkére emlékeztette Strahdot. nagy, kétember magas kőkerítés, kétszárnyú kovácsoltvas kapuval, a maga három emeletével a kastély úgy emelkedett ki a folyópart többi épülete közül, mint magányos nyírfa a frissen vágott mezőből. repkénnyel és más futónövényekkel futtatott falai, szép, ólomüveges ablakai és cirádás, faragott vízköpői első ránézésre talán ijesztőnek tűnhettek, de az ember ha jobban megfigyelte, inkább valami más, sötétebb borzongás vett rajta erőt. ez keltette fel Strahd figyelmét is legelőször. megengedte magának a luxust, és beépíttetett pár modern dolgot a várba, kezdve a villany és gáz bevezetésétől egészen egy garázsig, amit a kőműves gyönyörűen oldott meg. szinte belecsúszik a vár többi részébe, alig észrevehető ez a modernebb szekció rajta. inasokat nem vett fel, mert habár rangjához illett volna, nem akarta, hogy éjszakai kutatásait esetleg avatatlan fülek, szemek kísérjék figyelemmel. így bár sokmindent kellett magának csinálnia, ami nem esett nehezére, hisz katona volt, megszokta, hogy maga csinál sokmindent, de legalább nyugodtan ténykedhetett, nem kapott furcsa kérdéseket szolgáitól.
~talán egy nap majd felveszek embereket. addig azonban élvezni akarom a magányt~
felöltözött szobájában. bár már elmúlt negyvenéves, haja még mindig fényes feketén csillogott, szemei körül nem jelentek meg még szarkalábak. magas, izmos termetével még mindig tudott hódítani a szebbik nem körében, ha akart. fekete öltönyt, hozzá fehér inget és vérvörös selyemnyakkendőt vett fel, zakójára kitűzte a von Zarovichok régi, családi rubin tűzőjét, majd elindult, hogy felfedezze a várost, mely hite szerint csak rá vár.

Vendég

[von Zarovich-kastély]

kora délután nyílt a kovácsoltvas kapu, és kocsijával a kastély ura hajtott be. távirányítós, érzékelős garázsajtaja, mire kocsijával odaért, már felemelkedett. lassan begurult, majd az ajtót leengedtette, kocsiját bezárta, és felsétált a második emeleti dolgozószobájába. ezt a szobát különlegesen építtette át. vastagabb falak, modern biztonsági megoldások. sok pénzbe került, de neki egyrészről a pénz semmit nem számított, másrészről meg ez a biztonság mindenfajta pénzt megért. a különleges biztonsági intézkedéseket pedig önmaga hajtotta végre. ősi könyvekből nyert tudás alapján kis, óvó, és védő karcokat helyezett el az ablakok, ajtók keretének eldugott részeibe. biztos nem lehetett működésük felől, de reménykedett. ellenőrzése után úgy érezte, a kis karcok feltöltődtek a megfelelő energiákkal, és a hang éjszakánként mindig arról biztosította, hogy amit kap, az működik, de készüljön fel a cserére. nos, úgy gondolta, ha az alku már megköttetett, miértne használja újdonsült képességeit, mégha csak gyengék is.
nekiült az íróasztalához, és bezárkózva, elővette legújabb szerzeményét, egy régi, poros, néhol már nagyon töredező lapú könyvet. elővette kézzel írt jegyzeteit is, majd kinyitotta a bejelölt oldalon, és folytatta tovább fordítását. amit eddig megtudott, azok alapján élete legnagyobb vására volt ez a könyv. bár még nem értette tisztán, azok alapján, amit eddig lefordított, nagyhatalmú igék vannak a könyvben, és még valami, amit egyelőre nem ért biztosan. lények, vagy szellemek, vagy démonok. a pontos megfogalmazás nem érthető. de tudta, jó sok álmatlan éjszakája lesz emiatt a könyv miatt. egyszerűen hajtotta a szenvedély. tudni akarta, mi lapulhat a megsárgult, zizegő oldalakra írt cirkalmas betűk mögött.

*A folyópart egy elhagyatott részén két alak sétál. Lépéseik ráérősek, s nesztelenek. Az egyik egy sötétbe burkolózott alak. egyenlőre nem szól semmit, nem is néz rá a mellette lévő lányra. Fekete íriszei a távolba merednek. Nem véletlenül hívta ide az ifjút. Néhány feszült perc után megszólal.*
Beszélnünk kell.
*Azzal egy újságlapot nyújt át a lánynak, melyen egy cikk olvasható a maszkabálsértésről.*
Tudom, hogy nem Te okoztad ezt, de Te leszel az, aki segítségemre lesz abban, hogy elsimítsam az ügyet. Az előkészületeket már megtette Michael, neked már csak az utómunkálatok maradtak.
*Azzal tekintetét a lányra emeli, fürkészve benne kételyt, tanácstalanságopt vagy bármit, ami gátat szabhat terveinek.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*lassan lépkedett a herceg mellett.A csend már sikított fülében.Komoly,üres szemeibenvalami gondolkodás csilant meg.Felete csizmja halkan nyomta el a fűszálakat,majd az ujságra tekintett és olvasta.Eléggé meglepődött.Pár ticűncset kipiszkált szemébpl és ahogy végiolvasta a herceg szemeibe tekintett.Valamiféle kérdés voltbenne,de nemkérdezett semmit,csak annyit.
-Mit kellene tennem?-és várta a választ.Nemtuidta elhinni,hogy valaki megsértette a titok burkát.

*Halványen elmosolyodott. Ezt várta. Igaz, a neheze még hátravan, ám a kezdet bíztató.*
Hogy mit kellene tenned? Nos, a te dolgod csupán annyi, hogy gondoskodsz arról, hogy megtaláljanak egy bizonyos raktárat a külvárosban. Michael már előkészítette a terepet. Egy rituálé maradványait fogjátok ott találni. Ezen a szálon elindulhat a nyomozás egy sötét szekta után, mely vért áldoz istenének. Azt, hogy miért egy szemétkupacban találták meg a tetemet, az magyarázhatja, hogy az istennek csupán a véráldozat megfelelő, így a testre nem volt szükség. A Te dolgod, hogy elindítsd a nyomzást, és az, hogy gondoskodj arról, hogy elsikkadjon az ügy, hogy ne találjanak gyanúsítottakat, illetve csak akkor, ha a sajtó nagyon rászáll a rendőrségre. Akkor keress valami madarat, akit be lehet vinni rövidebb hosszabb időre, aztán meg el lehet engedni bizonyítékok híjján. Ennyi lenne a Te dolgod. meg tudod ezt tenni?

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina figyelmesen végighallgatta a herceget,majd mégegyszer elolvasta a cikkelt.Gyiorsan kezdett gondolkodni a teendőkön,és megoldások sorozatát kereste elméjében,majd nagysokára megszólalt.
-Megtudom oldani,de ahhoz,hogy a teljes gyanu és a maszkabál sérelme elmúljon kell pár nap,vagy hét.A sajtósok nemfelejtenek egyhamar.Ha egy sztorit elakarunk feledtettni velük akkor nehézlesz,de igyekszem.-felete és a ciket mégyeszrel elovasta majd összehajtotta az újságot és vissza nyújtotta Anonak.
-Igyekszem,hogy hamarabb tisztalegyen a levegő.

Nem kell hogy felejtsenek. nyugodtan csámmcsoghatnak ezen akár évekig is, ha úgy tartja kedvük. A lényeg, hogy ne jussanak közel az igazsághoz. Az illúzót pedig gyorsan meg lehet nekik adni.
*Felelte, majd elhallgatott. Némán megtettek még pár lépést, majd ismét megszólalt.*
Tudod a dolgod.
*Tekintete jelentőségteljesen ismét az fjúra vetül.*
Nem szeretem, ha csalódnom kell. Hogy mennyire nem, azt a Kamarillából valaki meg fogja tapasztalni. Ne akarj te lenni a következő.
*Azzal pillantását ismét a horizontra emelte, s a következő pillanatban lelkének sötét palástja vonta be, mely láthatatlanná teszi a nála gynegébb szemek elől, s egy halk éjszakai sóhajjal tovasuhant.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina kicsit meghökkent és megfordúlva icit a hercegfelé kíváncsian hallgatta vgig,és szemeiben valami kis vívódás volt.
Ahogy a herceg befejezte felsziszent.
És ahogy eltünt csak utánna felet.
-Nemlesz rá lehetőség.Remélem.-mondta és visszagondólt a társukra akit kegyetlenűl leszúrt.Beleborzongott,és előkapta a telefonját.Tárcsázott és ahogy várakozott nemsokára egy női hang jelentkezett be.
-Kar vagyok.Járőrözés közben....
Ahogy beszlt elkezdett futni a raktárfelé.Aogy a herceg mondta lesz ott valami amit fehasználhatnak.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

*Falken a gyónás után egy kis csöndre vágyott.Úgy gondolta ezt az idejét a folyónál tölti.Gyerek korában sokat ücsörgött a parton,nézte magát a víz sima tükrében,és azon gondolkodott,hogy mit hoz a jövő.Legugolt,és körülnézett.Tőle nem messze egy-a folyón átvezető-híd volt.Átnézett a túlpartra,és először nem is hitte el,hogy mit lát.Egy ember egy sötét sikátorban ráncigál egy nőt,és el akarja venni egy nő táskáját,de a lány nem hagyja magát.Falken fegyvert rántott,célzott...
A fegyver elsült.
-Ááá!-hallattszott a sötétből,és a férfi összerogyott.Falken rohanni kezdett a sikátor felé.Átszaladt a hídon,egyenesen a nőhöz-aki még mindig a sikátorban állt.Amikor odaért,megnézte az embert közelebbről.Bokalövést kapott.A lány karja vágásokkal volt tele.
-Na látod!A rossz fiúk mindig rosszúl végzik.Na jöjjön!-szólt a nőnek.
-Rendben mindegy hova,csak vigyen innen el!-könyörgött.
*Azzal a hátára kapta a nőt,és elindult a bázis felé,ami nem messze volt a folyótól.Mikor odaértek,levette,és leültette egy székre.
-Jól van?-kérdezte a nőtől.
-Köszönöm jól!Csak...-azzal a karjára mutatott.
-Azzal nem lesz gond!Azt csak bízza rám!-és elment egy dobozért.
Odavitte a dobozt,kinyitotta,és fertőtlenítőt,meg kötszert emelt ki belőle.
Odament a nőhöz,kezelni kezdte a kezét,közben elkezdtek beszélni.
-Önnek mi a neve?-kérdezte Falken.
-Annie!És önnek?
-Falken.
-Köszönöm amit tett!Hálás vagyok.
-Ne,ne ,ne!Erre nincs szükség.Magának van lakása?
*Mély csönd támadt,és Annie szeméből egy könnycsepp csordult ki.*
-Nem!-mondta.
-Sajnos nincs.El kellett költöznöm onnan.Veszélyes volt az a hely.Nem szerettem ott élni.
-Nem gond!Nálam addig lakhat,ameddig akar!
-Óh,köszönöm!
-Nincs mit!Szerintem menjen,és aludjon egyet.Nagyon megrázó lehetett ez a nap magának.
-Köszönöm!-azzal elment volna...
-Merre a hálószoba?-kérdezte,megszeppenve.
-Előre majd balra!
-Köszönöm!
-Szívesen!Szép álmokat!
-Jónapot!-azzal elindult.
*Falken még egyet evett,és megnézte,mit csinál Annie.Bement a szobába.Annie már mélyen aludt.Falken elővette a legpuhább takaróját,és párnáját.Betakarta,és a párnát óvatosan a feje alá tette.Azzal Visszament a konyhába.Az igezet megvallva,Falkennek nagyon tetszett Annie.Örült,hogy mostmár van egy társa...

___________________________________________
a sötétség az ember legjobb barátja,mindig segíti őt.

A férfi nem kíváncsiskodott túlzottan tovább,ezt egy apró,alig látható bólintással nyugtázta.Még kis ideig figyelte az előtte állót.Barna szemek,barna hosszú haj,finom vonások,még akár helyesnek is láthatta volna a férfit,ám ő képtelen volt szeretni,legalábbis azt hitte.Körülvette egy hatalmas,vastag bástyafal,melyet döngetve is nehéz lenne áttörni.Múltjára gondolt,sötét szemeiben vágy,fájdalom,gyülölet és düh vegyes keveréke izzot fel.Nem akart többé emlékezni,annak már vége volt számára,új személy lett,új élettel,vagy halállal?!Érdekes és jogos kérdés,mely egynlőre megválaszolatlan maradt.Az események sora filmkockaként peregtek le lelkiszemei előtt,egyik a másik után,s helyenként összefolyva egy másik képpel.Boldog és fájdalmas képekkel.Egy életről,mely már a múlt sötét árnyékába vész.Kissé erősebben szorította meg az ezüst gyertyatartót,s tudatosult benne,hogy dühös.Dühös önmagára,a múltjára,és Isaacra.Az egyetlen személyre,aki valaha sokat jelentett és talán még jelent a számára.Akit most maga mögött hagyott,hagyta,hogy kitombolja magát és fékezhetetlen dühét,melyet valószínüleg semmi nem olthat ki belőle.Még ő sem.Újra az előtte álló férfire meredt,s valami halovány párhuzamot félt felfedezni,ám ezt most a legkevésbé sem akarta tudatosítani magában.Egy kérdő tekintet a másik felé,majd egy apró biccentés,és elindult tovább a folyó mentén.Lassan távolodott az idegentől.Talán hamarosan visszatér a templomba,melyet remélhetőleg nem rombolt le túlságosan a dühödt farkas.Az volt az egyetlen hely,ahol nyugalmat lelt,még akkor is,ha e szóval illették:"átkozott".Most már felelős volt a templomért minden tekintetben,s a fajtájához tartozókat köteles volt vezetni az úton,egy úton,melyet végül mindenki maga választ meg,ám segédkezet ő nyújthatott.Egy vallás,mely más volt,mint amiben valaha is hitt,vagy hihetett volna,egy vallás,mely csak számukra létezett,az éjszaka szülötteinek.

Halandó

A folyóparthoz érkezve nem nagyon beszélgettem az új barátommal, inkább a tájban gyönyörködtem és arra gondoltam, hogy mit fogok itt csinálni és hogy meddig leszek itt, *leültem a földre és elgondolkoztam* ~ miért is hagytam el a családom? Miért menekülők, mint egy űzött vad? Mi elöl, menekülök? ~. Miközben a kérdésekre válaszoltam volna magamnak hirtelen nagyon éhes lettem. ~ meg van el, megyek és keresek egy ágat, és horgászni fogok~. * felálltam és elkezdtem keresgélni, mindent megnéztem de sehol nem találtam horgászásra alkalmas botot, így hát elmentem a legközelebbi fához és letörtem az egyik ágát*. ~ ez meg van, most már csak valami kötélszerűség kell ~.
* fogtam a cipőmet és leszedtem róla cipő fűzött, és rá kötöttem az ág végére*. ~De kell még egy horog és egy csali, ~ Szerencsémre találtam a földön egy tűt. ~ nem tudom, hogy ki hagyta itt de, nem fogja meg bánni, ha kölcsön veszem pár percre~ * fel vettem, a csalival könnyebb dolgom volt, mert az első legyet ami felém repült elkaptam*., ~Nem vagyok valami gyors csupán szerencsém volt~. *Végre meg csináltam a saját gyártmányú horgászbotomat, oda mentem a folyóhoz és elkezdtem horgászni.* Az elején még nagyon béna voltam. ~ ez nagyon égő, van egy béna horgászbotom és még használni, sem tudom, mit gondolhat most rólam most az a lány~. Pár perc múlva valami csoda történt, *bedobtam a botot a vízbe, és mintha az összes hal csak arra várt volna, hogy kifogjam. Miután elég halat fogtam magamnak, kerestem pár ágat és tűzet raktam*. ~ ez nálam már szinte természetes, mert aki évekig az erdőben él annak el kell látnia magát ~. mikor végeztem és a halak már megsültek elkezdtem volna enni. ~ te jó ég a lányról teljesen megfeledkeztem, remélem jól meg volt nélkülem és nem unatkozott~
- Tessék egy kis hal, biztos éhes vagy, remélem szereted a halat. *A lányhoz fordultam és illedelmesen megkínáltam.*

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Figyeltem miként keresi a jobbnál jobb botokat. Eleninte nem tudtam mit akar, de aztán rájöttem. ~Ez horgászni akar?? Azta ő aztán nem vesztegeti az idejét.~gondoltam magamba. ~Teljesen mintha egyedül volna ~ * Leültem a fűre és vártam, hogy mikor vesz végre észre. Addig is elgondolkoztam azon, hogy biztos vagyok e abban, hogy követni akarom őt.* ~ Teljesen más világban él mint én. Lehet, hogy csak útban lennénk egymásnak. Szerintem én elmegyek ugy se veszi észre.~ * Épp indulni akartam amikor oda szólt, hogy kérek e halat.* Lenéztem a fűre és láttam, hogy ma igazán szerencsés napja van, mert egymáson feküdtek a halak.* - Persze kérek! mondtam és leültem vele szembe a fűre. Mivel hideg volt összefogtam magamon a kabátot és utánna elfogattam a felém nyújtott halat.
- Mindig ilyen könnyen boldogulsz?