Vampire Fantasy ~ Téma megtekintése

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Nofrit néhányszor pislog, hogy a könnycseppet felszárítsa a szeme sarkából. Tudja, ha most elkezdene sírni, nem lenne megállás. Csak sírna és sírna, semmivel sem tudnák megvígasztalni. Ilyenkor egyedül kell hagyni, hagy sírja ki magát, és amikor úgy érzi, már minden könnyét kisírta, akkor visszamehet az emberek közé, mintha mi sem történt volna. Nem szereti, ha olyankor faggatják, úgyis elmondaná, ha olyan lenne, válaszként mondott "semmit" pedig senki sem hinné el neki.
Csak nézi a fát, ahogy készül a nyárra. Már megjelentek rajta a termést hozzó virágok, már friss zöld levelek borítják a testét. Mintha örülne az újjászületésnek, és ezért öltözött volna fel a legpompásabb ruhájába. Mint egy idősödő nő, akinek most van a második virágzása. Látszik a fán, hogy már nem fiatal, de újult erővel néz szembe a jövővel.
~Neked is ezt kell tenned~ hallja Nofrit a fejében. Mintha ott állna mellette, érezné a jelenlétét, a teste melegét, az érintését, a sutogását a fülében. Nofrit tudja, hogy szembe kell néznie a sorsával, azzal a sorssal, ami azt tűzte ki célul, hogy új helyen éljen, új emberekkel ismerkedjen, felejtse el a múltat. ~De olyan könnyű ezt mondani~ jajdul fel a szíve. ~Ha elvesztette azt, amit szeret az ember, nehéz utána az pótolni.~ Érzi, most nem tudna a többiekkel együtt nevetni. Magányra van szüksége. Egyedül szeretne lenni. Megfordul, és ránéz a barátaira.*
- Ne haragudjatok, tudom, az én ötletem volt, hogy idejöjjünk, de most el kell mennem! Sziasztok.
*Nem magyarázkodik, nem talál ki semmit sem, hogy miért, csak elmegy. Nem néz vissza a fára, nem néz vissza az emlékeibe, csak előre tekint, ahogy hagyja el a ligetet.*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina figyelt.Látta a szomrúságot,és azt a fájdalmat ami az emlékezésre utalt.Arcán komolyság,szemeiben a végtelen űr ragyogott fel egy pilanatra.
Majd halkan sóhajtott.nemsokára Norfit elbucsúzott tőllük,és elment,mintha valami erre akarta volna rábírni.Kicsit megrázta a fejét.
~érzelmek,és vágyak.Az emberek főbb részei.De akkor miérttartják meg őket,ha sokfájdalmat,és szenvedést okoznak?Nekem már alig vannak érzelmeim,de mégis szenvedek vaamiért.~kérdőn tekintett körbe a sötét ligetben,és elindúlt arra amerre gondólta,vagy lelke vezérelte.Léptei csendesek,és halkak voltak.Talán gondolkodott,vagy nem?De az bitos,hogy amióta megismerte Norfitot,és Karamelt azóta a kedvü romlott,szomorúbbak,és rosszkedvűek lettek.Talán jobbnaklátta,hogyha elhagyja a többieket.VCalahogy most magányra vágyott,és időkellene neki,hogy mindent megértsen.De Norfit és Karamel viselkedése nagyon ismeretlenek kezdett tünni számára.Pedig még érezni érez szomorúságot,és kis öröm marad neki,de ezek meddők voltak.Ahogy velükvolt kissé még haandónak érezte magát,de valami rosszkeserűség kerítette hatalmába.
~Ők emberek,tiszták,sértetlenek.De én?Én egy kárhozottvagyok,egy vámpr,aki meg is támadhatja őket,ha vér felszólítja rá.Milesz,ha a vér és a sötétség elhatalmasodik rajtam,és nemtudom megállítani?Akkor ők is áldozataim lesznek?~erre a gondolatra megállt és ezt a elvetette,de lelke háborgott.Tudtam,hogy ez lenne ha nemlenne óvatos.Most nem lenne rá képes,de milesz ha elveszti az eszét?Aggasztó gondolatok mentek fejében.Elhagyva a tisztást eltünt a fák között.Az ajnövnyzetben néhol roka,és néhány egér szaladgált.Karolina egy rejtett,távoli részfelé vette az utját.Arra a helyre ment ahol csak őlehet maga.Teltek percek,mintha ólomból lettek volna Kar számára.De mégis ahogy kiért a kis rétfajtára,és leűlt a kidőlt f törzsére feltekintett a hóldra,amit felghők kezdtek eltakarni a szemei előll.A kék ériszekben a csillogás kezdett halványulni,majd üressévált.A test ült,bőre mint a fehér hó,vagy szellem.A szél lassan életrekeltette a fák lombjait,és a fü beszélnikezdett.Vagyis Kar a suhogást úgy értette.Majd a szentjános bogarak táncát figyelte,azoknak kecsesége és pontossága lenyűgözte.Valami motoszkált a fejében.Hallotta,hogy egyik társa az összecsapás utánn öngyiolkoslett,mert aziokat a borzalmakat nemtudta elviselni,amit műveeltek.Talán ez vitte rá erre a szégyentelen tettre.Karolina mérgesen ézte a füet.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Karmel látva hogy a két lány indul ő is ment a kocsi felé.Érezte hogy már otthon a helye a sok szomorúság miatt.~De rég hallottam a családról.Meg a barátaimról.Nem mintha Topolyában nem nőnének a barátok számai de azért otthon sokkal több volt.Ha nincs barátod nincs esélyed.Ismerős kell az életben.*Elért a kocsihoz beszállt és kecsesen kiparkolt.

}Utcák{

Karmel csak arra tudott gondolni hogy talán van 2 rendes barátja ebben a városban.De mindegyiküknek valami baja van.Ezt érzi a szívében.Az utcákon a kertvárosi gyönyörű fákban gyönyörködött.Aztán meg gyorsított és ment gyorsan haza,mert ki kell aludnia magát.Ettől az éjszakától egy kicsit kikészült.Nem volt ami felvidítsa csak az hogyha az otthoniak itt lennének.De ebben a városban nem lennének túl nagy biztonságban.Meg a barátai sem,ha Kiron sem bír lövés nélkül maradni.Annyi az egész hogy meg kéne védeniük magukat de ha belegondolunk,ez nem is olyan könnyű.Még Karmel sem nagyon tudja magát megvédeni.Ezeket gondolta magában Karmel,amikor kiszálltak a gondolatok a fejéből már otthon is volt.

VI Újszülött vámpír

*Míg elértek a Ligethez, sikerült megállniuk egy könyvesoltnál is, ahol beszerezte az olvasmányt.. A címe alapján annyira megtetszett neki, hogy már a kocsiban is majdnem elkezdte olvasni, de inkább tűrtőztette magát.
Az út nem volt túl hosszú, és nem is került neki sokba. Legalább nem költött annyi pénzt. Kifizeti az utat, majd egy kedves mosollyal búcsúzik a soförtől. Fiatal, kedves srác volt, még beszélgetni is tudtak...
Miután a taxi elment, szembefordult a Vércsepp Ligettel. Majd egy mély lélegzet után el is indult, felfedezni magának a nem olyan nagy zöld területet, mely felváltotta a betontömeget.
Lassan sétált el a padok mellett az úton, gyönyörködött a tájban, miközben a könyvet magához szorítva kereste a legszebb és legtökéletesebb helyet az olvasáshoz... Pár perc múlva tekintete megakadt egy öreg, és hatalmas szomorúfűzön.. Varázsütés-szerűen babonázta meg a fa, s már rá is lépett a fűre, hogy mielőbb odaérjen hozzá...
A fa öreg volt, s ezálta bölcs is.. Letelepedett a tövébe, hátát a fának támasztva elhelyezkedett kényelmesen, majd olvasni kezdte a könyvet. Egy fantasy regényt szerzett magának.. A legjobbak közül...*

*Elérkezettnek látta az időt, hogy kilpjen a homályból, s magával ragaja a halndót....

Egy átlagos vadászatnak indult. észrevétlen járt a halandók nyüzsgő áradata közt. Kereste az alkalmas áldoztatot, mikor egy lélek megragadta figyelmét. Egy lélek, mely árván kiáltott ki a tömegből, akit bár körülvették a halandók, mégis egyedül volt. Egy lélek, aki makacsul gyökeret akart verni az élet szélviharában. Egy lélek, aki megihlette művészi oldalát. Egy lélek, aki erejével a halál jegyesévé vált....

Ahogy követte a lányt, kifürkészte lelkének minden rezdülését, mint mikor valaki egy pilangó reptét figyeli. Nem közelítette meg, nehogy elilyessze, s elmúljon a varázs. ilyen nagy tömegben különben se érdemes csinálni semmit. Az alkotáshoz magány kell. Arcán mosoly fut keresztül, mikor végül a lány a liget bejáratához ér. Ideális környezet.

Egy pillanatra megáll, s lehunyja szemét. Lelke feketén lengi körbe tetstét, s leplet terít rá, mely megtéveszti a gyengébbek tekintetét. Arca sápadt marad ugyan, ám makulátlanságából jócskán veszít. Ráncok hálóüzzák be, melyeket nem a gond, csupán az idő és a bölcsesség szánt néha a szerencsés halandók arcára. tekintete időtlenséget és bölcsességet sugall. kezébe egy hosszú sétabot kerül, melyre látszólag azért van szüksége, hogy ellensúlyozza az enyhe sántítást ajobb lábára. idősebb ember alakját vette fel. Olyanét, akit nem tört meg az idő, s dereka még mindig egyenes. Bölcs, mindent látó, de semmit fel nem rovó tekintetttel nézi a világot. Szinte gondoskóodónak tűnhet. Nem annyira öregnek, mint inkább időtlennek tűnik. Ahogy elindul, botja, és léptei a korábbi suhanáshoz épest nagy robajjal törik meg az éj csendjét. Néha köhhint egyet, mintha csak a hideg éjszakai eegő bántaná. lassan közeledik a szomorú fűz felé, mely alatt a lány ül. Reméli, hogy észreveszi közeledtét. Ez nem olyan bonyorult, mivel rajtuk kívül a környéken nincs egy lélek sem. Mior a lány emberi mértékkel mérve látóávolságba kerül, felé fordítja fejét, majd egy pillanatig megtorpan, mintha csak töprengene, s végül elindul Leary felé. Lassan halad, s mikor a lánytól pár lépést távolságra kerül, így szól.*
Szép estét kívánok Kisasszony! Az ember azt hinné, hogy ilyen kései órán, már nem jár erre senki. Jómagam ezért választottam ezt a helyet és időt éjszakai sétámhoz.
*Hangja eredeti selymes és földöntúli hangjához képest varjúkárogásra emlékeztet. Miközben beszél, csak az első pillanatban tekint a lányra, utána bár feje nem mozdul, inkább a semmibe mered, s úgy tűnik, mintha csak magának beszélne.*
Bizony, az éjszaka...legszebb minden napszak közül. ilyenkor jár Máb királyné bűvös szekerén. őt lesik ki a művészek, s így nyernek iheletet vagy őrületet. S ilyenkor elcsendesedik a lélek. Ezt használják ki a bölcsek, hogy a dolgok mélyére lássanak. Valami azt súgta, hogy ez a séta nem olyan lesz, mint a többi. És lám...oly sok év egydül megtett út után most találkozom egy gynyörű éji pillangóval. Azt mndom erre én kisasszony, ez nem véletlen.
*itt egy rövidke szünetet tart, majd így folytatja.*
Hisz az ember, csak járja járja a világot, keresve a helyét, és azokat, akiket mellé rendelt a sors. De csak egy feleség emlékét talája. tudja, hogy nem szabadna abbahagynia a kiztatást, de az idő gátat szab törekvéseinek. Teste fáradt már, s bár lelke tovább űzi, kénytelen beérni néhány lopott órável így késő este, mikor abban a hitben rója az utcákat, hogy egyszer megtalálja akit keres.
*Tekintetekissé homáylossá válik, mintha csak könnyfátyol vetülne szemei elé. Majd mintha éppen észbe kapna, hogy össze vissza fecseg, kicsit megrészkódik.*
Eh...egy öröegember fecsegései. Kérem bosásson meg, hogy feltartottam.
*Azzal egy fejbiccentéssel elköszön, s megfodul, mint aki indulni készül. Tudja, hogy ezen a pillanaton áll vagy bukik minden.*

VI Újszülött farkas Tartózkodási hely: Topolya

*A sötéségben semmisem mozdul.Eltelt egy nap amióta Milan elhagyta Larson társoságát.Nyugodtan lépkedett a ligetfüvében,ami meghajlott a szél hatalma alatt,mintha ezlenne sorsa.A csillagoseget néha sötétfelelegek takarták el,így alig volt kis fény.Max a világítótestek szolgáltattak némi fényt.Csend,a síricsendben csak ős sétált egymaga.Testét egy kinyi ruházatfedte,mintha nemérezné a hiodeget.Szép bordós ruházatán hosszúszálak futottak baloldalon,amik egy sárkányt rajzóltak ki,ami fehéresen világított a bíborszínen.Ahogy elhaladt a kis tavacskamellett megállt,és eltünődött.Hajába belekapott a szél,és nemcsak a haját,de gondolatait is felkapta,és messzirevitte a ligetből.
~Igaza van.Reménytelenek az érzések.Nemkell érzeni ahhoz,hogy éljünk.Mostantól nemakarok érezni,se szenvedni.Az élet ígyhozta,hát elfogadom.A jelennek kell éjni,és nem a múlnak,a jelenek majd fogunk élni.Ha a sorsunkat mi határozzuk meg,akkor én inentől irányítanifogom.~ahogy e gondolatok elhagyták fejét kicsit sóhajtott,és továbbindúlt a feketeligetben,ahol a fák a szélben mintha beszéltek volna,talán beszéltek,vagy nem?Nemtudni,de az biztos,hogy furcsa vlt az időjárás mostanában.A hóld ezüstösfénye néha felragyogott az égen,de csak pár oercre.A szél most is a virágok illatát hozta el a nő orráig,de most egy padhoz ért,ami egy kicsit távolabb volt az ösvéánytől.Leűlve oda törökülésbe meditálnikezdett.

VI Újszülött vámpír

*Annyira belemerült a könyvbe, hogy észre sem veszi, már csupán a Hold ad neki bárminemű világítást az olvasáshoz. Bár ez sem zavarja, elég jó a látása, és ehhez a fantasy könyvhöz pont ideális ez a megvilágítás. Lap-lapot követ egymás után, s a zöld környezetben semmi nem zavarja; talán csak a madarak éjjeli zenéje, mely belevegyül a szöcskék és tücskök muzsikájába..
De egy új hang, mely nem az állatok által kelt életre, szintén bemasírozik a megkomponált éjjeli dalba. Egy bot ütemes koppanása, s lassan egy alak körvonalai is kirajzolódnak a sötétében. Még maga is meglepődik, hogy mennyire jól lát a Hold fényében, de ez is egy új „képesség”, amit felfedez. Az alak pedig közeledik, s látszik, hogy Lea felé tart, tagadhatatlanul.*
-Önnek is szép estét, Uram! Remélem, azért nem zavarom meg a sétájában..
*Mondja egy kedves és kellemes mosoly kíséretében, s kezében a könyv automatikusan csukódik be, majd kerül le a földre, mellé. S aztán csak hallgat. A férfi rekedtes hangja nem éppen hízelgő a fülnek, de a szavak, melyek életre kelnek az öreg ajkakról, s elszállnak a lágy esti fuvallattal igen érdekesek. Nem szakítja félbe az öreget, hagyja, hogy kiadja mindazt, mit szíve kiadna.*
-Oh kérem, ne menjen! Nem tartott fel, komolyan… Csatlakozhatok a kései sétájához? Még nem sok embert ismerek errefelé.
*Vallja be kissé szemérmesen, de egyelőre ő maga sem mozdul. Hisz kaphat elutasító választ is a férfitól, bár reméli nem így lesz. Acélszín lélektükreit végig a férfin tartja, de nem mustrálja végig. Az illetlen dolog lenne, s erre nagyon vigyáz… általában…*
-Nos, mi a válasza?
*Kérdez ismét, de ekkor már feláll ültéből, kezébe fogva könyvét és táskáját is vállára teszi. S mint egy árva gyermek, úgy áll a szomorú fűzfa alatt, az öreg válaszára várva.*

*Megtorpan, mikor hallja a lány szavait. Halvány mosollyal arcán fordul meg.*
Oh, megtiszteltel, Kisasszony.
*Azzal a botját átveszi bal kezébe, s jobbját nyújtja a lány felé, hogy belekaroljon, s ha ez megtörtént, így folytatják útjukat. Most hogy a sétabot nincs jbb kezében kicsit erősebb a sátntítása, de ez még nem zavaró. Lassan komótosan haladnak. Közben Anon nem hagyja abba a beszédet.*
Csak kevés embert ismer errefelé? hát az meg hogy lehet? Fiatal is, üde is, szép is. Minden adott, hogy szeressék az emberek. Tudja, a kis lelkek, akik nem látnak tovább az orruknál. Annyian vannak, mint a legyek. és pont olyan gyosan találják meg az embert. Őket könnyedén el tudná bűvölni. Vagy Önben több van annál, mintsem hogy megelégedjék velük? Többre vágyik?
*A Liget belseje felé vezeti a lányt. Egyre távolabb kerülnek a város forgalmasabb részétől.*

VI Újszülött vámpír

*Az öröm, amit érez, arcára is kiül, s ezzel egy időben elfogadja a neki felkínált kezet. Gyengéden belekarol, s az érzése, mintha az apjával sétálna.*
-Köszönöm..
*Suttogja halkan, bár maga sem tudja miért, s egy ideig némán sétálgatnak a kikövezett úton, s a karolás is akár csak egy segélykiálltás.*
-Az igazság az, hogy nem tudom, ki vagyok. Így a múltam nélkül, egyedül vagyok.. S azok, akik nem látnak tovább az orruknál - ahogyan mondta, nem érdekelnek.
*Már nem néz a férfira, teljesen rábízza magát. Az utat szemléli, míg jobbjával továbbra is fogja a könyvét.*
-Igen, többre vágyom. Megértésre, s értelemre... De a múltamra már... nem..
*Szembesült magával, pontosabban végre szavakba öntötte gondolatait. S ezzel együtt el is fogadta. Mégis, egy különös érzés motoszkál benne, amelynek nem tudja az eredetét, de talán nem is érdekli. Most jól érzi magát, de tudja, ez az éjszaka is el fog múni, amint a nap első sugarai kidugják a fejüket. De az még órák kérdése.*

*Halkan felnevet a lány szavait hallva. Nevetése nem gúnyos vagy bántó, inkább kedves, mint mikor az apa nevet fiatal gyereke butaságain,melyeket csak ifjú kora okoz, s idővel majd magától elhagyja őket.*
Nem tudja ki is Ön? Ne beszéljen butaságot. A múltja talán? Csak az gondolja így, aki nem lát, s akiket Ön is megvet. A múlt sem társat sem értelmet nem ad. nézzen meg engem. Nekem van bőven belőle, s mire megyek vele? itt járkálok egyedül, mint egy kóbor lélek.
*Ez az állítása több szempontból sem állja meg a helyét. Neki már nagyon rég nincs múltja, és már rég nem cél nélkül kóborol.*
Nincs szüksége a múltjára? Helyes beszéd. Megértésre vágyik? Ugyan miért? Mire jó az?
*Itt Leary szemébe néz.*
Miért értsék meg mások, ha Ön sem érti magát? Nem fogják elmondani, amit látnak, csak kihasználják Önt. Azt akarja? Hogy mások játékszerévé váljon? vagy fél? Erről van szó? fél, hogy egyedül nem tud megbirkózi a világgal? hiszen eddig is megtette. És milyen jól! ne akarja hát, hogy megértsék. Ha megértik, prédává válik.
~Én már értelek.~
*Jobb az, ha senki sem érti meg. Ha látjá, de nem tudják, mit látnak. ha hallják a szavait, de nem értik, mit hallanak. Akkor örökké erős maradhat, és soha nem kell számot adnia senkinek. Mit gondol erről?

VI Újszülött vámpír

*A nevetés kellemesen cseng, s szöges ellentétben áll az öreg beszédhangjával. Apró kis ördögöcske kezd súgni neki, valami veszélyről, de hamar elhessegeti. Hiszen egy idősödő férfival van, mi baj érhetné?*
-Igaza lehet, de mindezt elfogadni, még nem olyan könnyű. Mikor úgy kel fel, hogy azt sem tudja, hogyan hívják, vagy ki is valójában. Új életet kell kezdenie, egyedül... Lehet, hogy másokat nem rémiszt, de engem kissé zavar...
*Mély sóhaj szakad fel ajkai közül, ahogyan tovább koptatják az apró kövekkel kirakott utat. Ketten vannak csak, s a természet, no meg a Hold figyeli őket, árgus szemekkel.
Aztán a férfi szinte teljesen beleéli magát a lányba, s csak úgy folynak belőle a szavak; Lea legnagyobb meglepetésére.*
-Nem vagyok játékszer, s préda sem leszek... Úgy látom, Önnel kellett találkoznom, hogy minderre rájöjjek...
*Hangja megkeményedik, tekintete komollyá válik, ahogyan az öreg szemeibe tekint, válasza közben. Mintha erőt nyerne a férfi szavaiból, s egész lényéből. Hiszen ő harcos, s egy egész világgal kell küzdenie; s az öregnek igaza van, képes megvívni a harcot, akár egyedül is...*
-Harcos vagyok...
*Csak ennyit mond még, de tudja, hogy az öregh ennyiből is érteni fogja majd a szavak mögötti tartalmat és gondolatokat.*

*Halványan elmosolyodik a lány utlsó szavai hallatán.*
Hm...ezt szerettem volna hallani.
*Szól elégedetten.*
Már csak egy kérdés maradt hátra. Elég erős vagy belátni, hogy minden erőfeszítésed kevés? Hogy hiába teszel meg bármit, még így is lesz, aki legyőz? És ha találkozol ilyennel, fel tudod dolgozni a vereséget?
*Utolsó szavainál megváltozik a hangja. Selymes lesz, és hideg. hideg mint a halál és lágy, mint a haldokló utolsó megkönnyebbült sóhaja, mellyel a lelke az éjszakába suhan. A bot halkan koppan a földön, majd semmivé válik. Bőre ismét makulátlan és márványfehér lesz. Nincs már szüksége színjátékra. Hideg és ellentmondást nem tűrő pillantással néz a lány szemibe. lelke feketén fogja körbe Learyt nem hagyva menekvést. Hófehér arcán két feneketlen mindent elnyelő fekete űr szinte elnyeli magát a lányt is.*
Ideje megtapasztalnod milyen érzés veszíteni, hogy aztán soha tzöbbet ne kelljen.
*Vérvörös ajkai mögül két hófehér szemfog villan elő. Hideg karjait a lány köré fonja, s lágyan oldalra billenti Leary fejét szabadabbá téve a lüktető eret. Csak egy villanás...s máris rányomta a kárhozat bíbor pecsétjeit a lány életére. A vér sós íze szinte kéjes mámort okoz számára, ahogy a lány élete lassan átvándorol belé.*

VI Újszülött vámpír

~Szerette volna?~
*Újabb furcsa szavak a férfi részéről, de ezen már annyira nem tud elsiklani. Mégis, hirtelen jött érzés ragadja magával, s tekintetét képtelen elszakítani Anonétól.*
-Tudom, hogy van aki erősebb.. S ha találkozom vele, hát vállalom a sorsomat...
*Suttogja halkan, mintha csak egy beavató szertartás esküjét tenné le az ismeretlen elé, ki hatalmas változáson megy át. A szeme előtt.. Bőre megfakul, a botja a földre kerül, hangja pedig édesgetővé válik szinte. Mint egy kígyóbűvölő, olyan most, s ez esetben Lea a kígyó...
Gondolkodna, de képtelen.. Mozdulna s cselekedne, de a férfi ölelő karjaiból nincs menekvés.. S azok az éjszín tekintetek, teljesen elveszik bennük..*
~Hát ez lenne a vereség?~
*Ötlik fel benne, ahogyan megpillantja a férfi szemfogait. Eddig csak a könyvben olvasott a férfi fajtájáról, kinek most táplálékul szolgál.. Vagy talán megízlelheti és tagjává válhat e fajnak.. Már nem érdekli, már nem gondolkodik.. Tudja, ellenkezni értelmetlen, így csak sodródik az árral. Egy apró szúró érzés a nyakában, ahogyan Anon ajkai rátapadnak, szemfogaival együtt. Érzi saját vérének lüktetését, s hogy ereje egyre inkább fogyni kezd. Percekkel később már nem tartja meg magát, gyenge hozzá, s így egészen a férfire nehezedik. Nem mintha nagyon eszméleténél is lenne, de homályos foltokat lát..
De hogy ki a halála hozója, az még sötét rejtély számára.. Nem mintha bármit is felfogna ebben az állapotában... *

*Érzi, ahogy a lány egyre gyengül. A vérveszteség miatt először szaporábban ver a szíve, ám idővel lassan feladja az életért folytatott harcot. Leary lágyan omlik Anon karjai közé, aki oltalmazóan öleli át, s gyengéden fekteti a pázsitszőnyegre. Eljött az idő, hogy visszaadja a kölcsönt. Most ő ad életet. Életet, mely olyan, mint a romlott alma. valaha gyíönyörű szép volt, és sugárzott belőle az elevenség, azonban az emyészet eltorzította, megrontotta, s ami végül megmaradt az már csupán groteszk mása az igazi életnek. legalábbis a kívülállóknak így tűnhet. valójában azonban a kárhozott lét jóval az élet felett áll. bár mímeli, semmi köze már hozzá. A halál ölt testet ott, ahol valaha az élet lakott. s ezt a sorsot készül éppen adni Learynak. Anon csuklját lassan ajkaihoz emeli, s egy gyors mozdulattal sebet ejt magán, majd néhány cseppet cseppent áldozata ajkaira.*
Igyál és élj.
*Mondta miközben újabb cseppekkel itatja a lányt.*

VI Újszülött vámpír

*Nem teljesen van tudatánál, a külvilágból csupán hangfoszlányok, s elmosódott színek rémlenek fel.. Erőtlen, mégis, valaki megtartja őt, s gyengéden fekteti le a földre. Emlékszik, az öreg férfi arcot váltott, felfedve valódi énjét. Majd elvette az életét...*
~Hisz még el sem kezdtem a harcot...~
*Ötlik fel benne a gondolat, s csak bámul a sötétségbe, egy pacába, mely talán egy ember körvonalait ábrázolja. De az is lehet, hogy már egyedül van...
Lassul szívverése, szemeit is lehunyja, feje erőtlenül fordul oldalirányba.. S ekkor valami végigfolyik a szépen ívelt ajkakon; vér.. Valaki vérrel itatja őt, talán az alakváltó férfi? Nem tudja megnézni, képtelen szemeit kinyitni.. Nincs hozzá elég ereje.. Mégis, a másik vére mintha életet adna számára.. Kezét a földön csúsztatja mindaddig, míg meg nem érzi a másik kezét, s rá nem tud fogni. Bár szorítása harmat gyenge, talán sikerül elérnie, hogy az életet adó vér, mely a kézből jön, közelebb kússzon hozzá..
Amint megérzi a vért ajkainál, mohón inni kezdi. Tudat alatt érzi, mennyi a kellő mennyiség, s nehezen bár, de eltolja magától a férfi kezét.. Kinyitja szemeit, s őt látja maga előtt, bár csak foltokban. Mégis érzi, hogy ő van mellette...*
-Ki... vagy...
*Alig hallhatóan beszél, de a férfi tudhatja, hogy nem arra kiváncsi, mely fajba tartozik a férfi... De a választ talán már nem is hallja, hiszen hirtelen húzza össze magát, akár csak egy vacogó, földön fekvő macska. Bensőjében a fájdalom hatalmas méreteket ölt, de most meg kell vívja a harcot. Ha elbukik, örökre a sötétség fogja marad, egy testetlen lélek...*
~Képes.. vagyok....~
*Képtelen enyhíteni fájdalmán, képtelen bármit is tenni. Fekszik a földön, összegörnyedve, s saját harcát vívva, no meg az idővel is küzdve...
Hosszú óráknak tűnő idő múlva a fájdalom hirtelen megszakad. A lány teljesen kimerült, nem mozdul. Csupán légzése az, mi jelzi, életben van, s csupán pihenésre van szüksége. Azt ugyan nem tudja, hogy a férfi ott van-e még, de nem akar egyedül maradni.. Még nem...*
-Kérlek... ne... menj....el....
*Préseli ki magából a halk, alig hallható szavakat, de nem mozdul mellé. Képtelen lenne akár csak fél millimétert is megmoccanni. Pihennie kell, aztán ráér megtudni, mivé lett, s milyen szabályok és törvények árán.. Valami újba csöppent bele, valami felfoghatatlanba, valami olyanba, mely csak keveseknek adadhat meg.. S ő a szerebcsésebbek közé tartozik.. Hiszen talán áldozatból vadásszá lépett elő...*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Lassú léptek,talán a hóld világa az ami az átnyakat hívta elő,és a nő aki lépett a fűben,mely bársonya egyezett a sejem bársonyával titkzatos.Nemtudni,hogy mitakar.Talán igasságot.Szél söpörte fel a lombokat,és a füvet,belekapva a nő hajába.Szőke szép fürtök.Mégis életelen,hiába szép.Szemek csilogtak,mint a tiszta kék ég,de a csillogás nem örömöt,boldogságot életet sugároztak,hanem halált,ürességet és titkokat.Nem a hóld szinezte őt fehérr,pocelánná,vagy porcelánbabává.Éjjszaka.Neki többetjelent mint egy halandónak.Sokkal többet.Életet,nyugalmat lés menedéket,míg a nap a halált és a szevdést.A porceán test készen ált,de hiába mozgott,mégis élettelen volt.Nem dobogott szíves,csak néha néha.Lélegzete lassú,nem természetes.Hosszú éjfeketeruhája,szokynája lágyan hullámzott a szélben,mi balamart kegyetlenűl,de mégis simagatóan.Bíbor válvilantós felsője lágyan omlott testére,de a test már nem a szépség,és a nekiszánt égifelaldatnak engedelmeskedett.Nem a fény volt a hazája,den is lesz soha.Ahogy aznap a halál rátalált,és elragadta finom lekét egy más,sötétebb világba talán azóta lett a sötétség gyermeke.Egy nap,ami megváltoztatta az életét.Egy akarat,egy mozdulat,és cselekedet.Egy férfi formálta ezzé ami.Nem önmaga.,ezt érzi.Ez a sorsa,vagy nem?Léptei halkakvoltak.Karolina haladz a ligetben.A rózsabokrok vöröső szépségéát mérte,és a csillagok latt érezte otthon magát.Gondólkodni jött ide.Változások álltak be a dolgokba.
Aki megmérgezte lelkét,és testét otthont adottneki,befogadta,de gyermeként,alsórendűként.Talán az élet dobta el magtól,vagy egy másik létbe taszította,amiben régi érzelmek vesztek el,de egy még megmaradt.Egy,ami számára a legnagyobb kincs e világon.Ahogy a csillagok ragyogtak,a titok is ragyog a sötétben,de ahogy a hullócsillaoig is lehull,eveszti titokzatosságát,egyszer a lepel,a titok is lefog hullani mindenkiről.Karolina ekkor kezét szívföléhejezte,és a kincset előhúzta egy zsebből,mi nem a szokynán,han a blúzán volt.Egy nyakéket,mejnek párja egy másik szeméj otthonában van elrejtve.Egy medáll,mej egyjkor oj sokat jelentett neki,és jelent most is.Homvágy,vagy talá az egyedüllét gyötrelmei azok amik itt követik,és etörpülnek a halálal mellett?
A TÁNC ELKEZDŐDÖTT!Az utolsó,hosszútánc,ami a lét és a homyályt egyesti,de nem úgy mint embereknél.Feledés,sötétség,hidegségmíg a másikon a lét puszta szürülte.De ebben a szürkületben valami kis szikra ragyog.Egy szikra,egy férfi szempár.Ahogy megállt egy helyen,ahol a táncot elindították a sötéte,ezüstöstályat nézte.Szemeiben a sötétség sugari eltüntek ahogy a fehéres,halványfényb jutott ki.Szélcsndlett.a felhők messzejártak.Karolina a csendesezümmögő szentjánosbogarakatfigyelte.Szemeielőtt egy szőkehajzatúférfi arc kezdett kibontakozni,és a test is.A szemekbe tekintve látta azt a ragyogást,amikor elösször találkoztak,és oly régen annyira becsűlt,és vágyott utánna.De a sápadt arc,és az lettelen test,ami nekivan erentette,de beletörődöttKeserv,és szerelem.Talán ez jelemzi azt amit érez.Gyötrő fájdalom,hogy nemtud érezni,nemlehet az a szerető,állmodozó és vidám valaki,aki régen volt.Talán a sors ironiája?vagy az életé?Az biztos,hogy báhol is legyen mindíg lesznek társak akik segítik,vagy mebuktatják.Lesznek szabályok,és elensége is.Mindíg lesz aki figyeli őjket,és tanítja.A nyakék kékes csillanása már a hofehér bőrőn ragyogott fel,kis hitet adva a múltba vesző léleknek.Karolina ezt a jelképet,és a kincset féltette,félt,hogy elveszíti azt,ami életbentrthatjan,és hogy elveszti sajátmagát,és létét,egybeolvad a halál hűvös,lélektelen,ürességével,ami elrántja a fényből,ami még megadatottnekik.Majd a szemek a holdatpásztázták,és a hóld fényében fürdött most.Vágyódások,és múltbéli emlékek sokaságában.Mi is ő?Mik is a vámpírok?Sokszor jutott eszébe.Főleg,hogy mi is a céljuk?De megértette.A vámpírok az idő kronikái,emlékeznek,és átélik jból és újból azokat,amiket egyszer átéltek,vagy megtettek.Nyitott kronikák,amik kétlábonjárnak.Vannak akik évszázadokat rejtenek magukban és tudatukban.Naplók lapjai is megtelnének vlük,és a tudással amit megtanúltak.De ez a tudás néha vérrel íródott,mások vért kiolva.Erre a tudásra sokán vágynak.Vagy nem?de biztos,hogy örökre rejtve maradnak a titkok,amik talán rengeteg kérdére adnának választ.Lassan lehajtotta fejét a nő,és a kastélyfelé tekintettTekintetében a régi árnyak,és múlt árnyi kveredtek össze.Újbólépések.és a női alakot elnyelte a sötétség drága leple,ami eltakarta őket,és megvédte titkukat,létüket.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Sietnie kell! Vissza kell még érnie a kastélyban, mielőtt felkel a nap! Nofrit a sikátorból elindulva, a liget felé vette az irányt. Nem nézett senkire az utcán, ha véletlenül szembejött vele valaki, rá sem néztek, mintha nem is lenne ott. Ennek most örült, a nyomasztó emlékek ólomként húzták le a lelkét. ~Mit tettem?~ csak ez a kérdés visszhangzott a fejében, és most már itt a ligetben is, csak ezt hallja. Nem tud tisztába jönni a tettével. Elfogadja, hogy nem ez volt az ilyen egyedüli eset, most már így kell élnie. De a férfi döbbent tekintette, végigkísérte az úton, és nem tud szabadulni tőle. Úgy érzi, hogy nem veszít semmit a világ, ha kevesebb tökfilkó van a világon. Hiszen mindig is ez volt a természet törvénye, az erősebb megeszi a gyengébbet. És most ő volt az erősebb, ügyesebb, talán mondhatja azt is, hogy éhesebb. Mégsem tud a férfi tekintetétől szabadulni, a sikátor bűzös voltától. Rájött arra, hogy nem viheti mindig oda az áldozatait, ő nem tudná azt elviselni, mert ott csak a mocsokkal találkozhat, amit még később is érez magán, miután már rég elhagyta a helyet.
Mielőtt eltűnne a sötétségben, megáll a fa előtt, ami egyszer az emlékeit hozta felszínre. Csak rá kell néznie a fára, és otthon találja magát, egy másik világban. Megdöbbenve tapasztalja, hogy jobban hiányzik neki a kertje, mint a családja. Most nem szívesen találkozna velük. Mit mondhatna nekik? ~Bocsássatok meg, de más létformát választottam, most már a sötétség gyermeke vagyok, már nincs semmi közöm a fényhez. Nem, ezzel nem állíthatok be hozzájuk!~ Szomorú mosoly jelenik meg az arcán, a szeme is mosolyog, de közben, mintha sírna is egy kicsit. ~Minden lemondásokkal jár.~ sóhajt egyet, búcsút mond a fának, és most már tényleg eltűnik a sötétségben.*

Ki vagyok? A semmi, és a minden. A test nélküli akarat, a teset öltött éhség, a soha nem nyugvó erő, és sokkal több. Ha meg akarsz ismerni, nézz magadba, mert ott vagyok benned is, s amit magadban látsz helyezd a végtelenbe, s akkor talán fogalmad lehet arról, ki vagyok. Ha szólítani akarsz, hívj Anonnak.
*Kedvtelve beszél látszólag tudomást sem véve a lány kínjairól. Nyugodtan áll csak, mint egy sötét őrangyal, aki mindenáron megóvja védencét, s bár életet ad, nyomában pusztuás jár. nyugodtan tekint fel a Holdra.*
~Újabb gyermek születésénél bábáskodsz.~
*Van még idejük napfelkeltéig. Leary kínjai a legkisebb hatással sincsenek rá.*
Engedd el magad. A test makacs, de egyszer neki is meg kell halnia. Bár az elmúlás ott munkál minden pillanatban, saját tested elmúlása nem mindennapi esemény. Élvezd hát ki minden percét, míg teheted.
*Lassú sétába kezd a gyötrődő vámpír körül. Hosszú percek telnek el, mire a kínok enyhülnek.*
Ne félj. Nem kell többé félned semmitől.
*Ismét megáll a lány mellett.*
Megteszem Veled az első lépést, ám utána egyedül kell tovább menned. Azért választottalak Téged, mert van benned annyi erő, hogy képes láégy végigmenni az utadon.
*Azzal a kezét nyújtja Learynak, s gyengéden felsegíti.*
Érzed már, hogy hív új életed útja? érzed, hogy gyötör belülről a vágy hogy megtedd az első lépést? Érzed már az éhséget?
*Nincs is szüksége válaszra. Sötét lelke a lány bőre alá hatol, s nem enged semmit elrejteni. Rátalál egy még csak pislákoló szikrára. Tudja, ez a szikra egyszer majd vörösen fog izzani benne, s sok halandó halálához űzi majd a vámpírt. Minden figyelmét erre a szikrára öszpontosítja, s elkezdi szítani. Egyre csak növeli a szomjataz ifjúban. Tudja ugyan, hogy a mohóság erőt ad, ám vakká tesz ezzel egy időben, de pillanatnyilag ez a célja. Kegyetlen játékot űz, s sötét lelke romlott virágot bimbóját készteti virégzásra a lányban.*

VI Újszülött vámpír

*Még így szenvedései közepette is hallja azt, amit Anon mond neki.. Többet is megtud, mint amennyit szeretett volna. Kettős élete lesz, egyszerre lesz ő a fény, és a sötétség, a semmi és a minden, akárcsak „atyja”. Hisz belőle született meg, s Anon ha akarja, ha nem, ezt a szerepet tölti be már most, a lány szívében, mely már képtelen megdobbanni.
Miután szenvedései elmúlnak, s kap egy kis időt arra, hogy gondolkozzon, furcsa gondolatai támadnak. Nem ért semmit, mégis ösztönlénnyé vált. Nem kell tudnia, mit akar, teste s lelke vezeti, tanítja. Ők tudják, mire van szüksége, ők majd mutatják a további utat.*
~Harcos vagy…~
*Ismételgeti magában folyamatosan, míg végül kinyitja szemeit, s egyenesen a Holdba tekint. Eddig élettel telien csillogó acélszín íriszei most tompán fénylenek az ezüstös holdfényben. Immáron nem ember, nem élő.. Vámpírrá lett, egy művész alkotása.
Elfogadja a felé nyújtott kezet, mikor észleli, s sikerül is felállnia. Magát is meglepi azzal, hogy egyedül képes megállni a lábán, bár még kissé remeg az, s a test is szokja az új helyzetet. Hisz szíve mér nem ver, mégsem halt meg.. Most született újjá…*
-Éhség?
*Kérdez vissza, bár felesleges.. Anon valóban megtalálja a kis szikrát, s szinte azonnal lángra is lobbantja.. Nem kell neki sok idő, s a lány is érezni kezdi a kínzó vágyat, hogy vér folyjon ajkain, s szájában.. Szemeiben furcsa fény kezd vad táncba, ahogyan újra a férfira tekint.*
-Igen, érzem..
*Mást nem kell mondania, hisz Anon már tudja, mit tudnia kell; Lea pedig majd megtanulja, ha kell, saját kárán. Életében sem beszélt sokat, most pedig még ez is meghalt vele. A közlési vágya és kíváncsisága semmivé lett. A férfi vérével talán még emlékfoszlányokat is kapott, de ezek olyannyira homályosak számára, hogy nem foglalkozik velük. Az éhség marad csak, mely teljesen uralma alá veszi a lányt.*
-Menjünk..
*A hangszíne furcsa mód érzelemmentes, pedig maga a szó könyörgőnek hat. Új dolgok, melyekhez hozzá kell szoknia, új dolgok, miket meg kell tapasztaljon. Egyedül… Mégsem érez félelmet, igazából semmit nem érez. S talán jobb is így… Így csak várja, hogy a férfi elinduljon, s ő követhesse, bárhová. Vagy útba igazítsa a lányt.*

*Érzi, ahogy a vágy egyre erősebb lesz a lányban. A tűz egyre hevesebben lobog benne, egyre jobban nyaldossa a vámpír lelkét. Igen, ezt akarta elérni. Kegyetlenül csillan szeme a lány utolsó szavaira hidegen felkacag. Hangja csontig ható, s ha egy gyenge teremtmény hallaná, valószínűleg elragadná az árnyékvilág. De nem hallja gyengébb, s aki hallja, már nem fél az árnyaktól. Fölényesen így szól.*
Megyünk, ebben igazad van, de még nem oda, ahova vágyaid vezérelnek. Itt az idő, hogy megtanuld az első leckét. MOst elválnak útjaink. A kastély, melybe lelked vezérel eztán otthonodul szolgál. Egy dologtól azonban tartózkodj. Halandó vérét csak akkor veheted, ha majd ismét találkozunk. Emlékezz rá, hogy lelked számomra nyitott könyv, nem lehetnek előttem titkaid. Ha megszeged parancsomat, a leghatalmasabb kínokkal ismertetlek meg. Ezt tartsd észben.
*A lányhoz lép, s gyengéden végigsimít arcán hideg ujjaival. Törődése éppoly hazug és groteszk, mint önnön léte.*
Tanuld meg lekűzdeni a mohóságot, hogy aztán soha többé ne kelljen.
*Hátrábblép a lánytól.*
Emlékezz a szavaimra és tartsd magad hozzájuk.
*Azzal megfordul, smint egy kósza árny, eltűnik az éjszakában.*

VI Újszülött vámpír

~Várjak?~
*Apróbb grimasszal ajkain hallgatja Anon szavait, miközben az éhség egyre inkább nő benne.. S mégsem veheti élő ember vérét, míg újra nem jön el hozzá a férfi. Hát ez.. nagyon kegyetlen dolog, legalábbis a lány csak így tudná megfogalmazni..
Mégsem szól egy szót sem.. Értelme nem lenne vitázni, vagy kiakadni. Hisz a férfiból lett, s a szabályokat is ő szabja. Neki pedig be kell tartania.. Akár tetszik, akár nem...*
~Érdekes lesz...~
*Jegyzi meg magában, miközben Anon végigsimít az arcán, majd egy hátraarccal távozik is..*
~Tartom.. Ameddig bírom...~
*Sóhajt mélyet, majd megindul arra, amerre léptei vezetik.. Hisz Anon is azt mondta, egyedül is oda fog találni, a kastélyba. S amúgy is sietni kell... Lassan biztosan elkezd pirkadni, s szenvedéseivel is egyedül akar maradni.. Sosem szerette a közönséget, s most méginkább irtózik az emberek közelségétől.. Ha egyedül tud szenvedni, és túlélni, képes lesz mindenre... Tehát, léptei a kastély felé vezetnek, hogy mihamarabb odaérjen...*

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Ahogy az este ismét leszállt a ligetre egy női alak jelent meg a sötétségben.A hóld ma eltünt a felegről,mintha egy láthatalan lepel takarná.A csillagok ma kegyesen világítottak le sápadt fényükkel a fákra és más bokrokra,növényekre.A feketeruhás női alak lassan,magabiztosan sétált a kihalt ligetben.
Igen és csukjájukvolt,de már nememlékszem annyira rá.-mesélte majd elköszönve letette a telcsit.Fehér bőre és szőke haja volt ami mint mindíg kiengedve volt hátúl.Fekete bőrnadrágot és csizmátviselt.Felsőruhája a combjának a közepéig ért,és kissé megvolt szagatva direkte.Az ujjai bőekvoltak,mint egy szárny majdne úgynézett ki.Ahogy kar megállt kicsit sóhajtott.Sokat hazudozott ma.Megszegve a fogadalmát amit letett a rendrőknek,de nembánta meg.Valahaogy nembánta.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Kiron egy éjszakán ligetbe ment megnézni hogy Karmel igazat mondott-e,arról hogy télleg hasonlít Braziliára.Amikor beért a közepére látta hogy eléggé is igaza volt.A fák a bokrok mind ismerősek voltak csak a barátok nem.Nem mintha sok barátja lenne itt.A szürke ruhás férfit alig lehetett meglátni.A fák között járkált és figyelte a fákat.Már kezte a barátjai ként érezni őket.~Ezek a fák nagyon jó barátaim lehetnek-gondolt és közben elmosolyodott~De nekem is a barátjuknak kell lennem.-még KIron maga is elcsodálkozott rajta hogy most milyen komoly volt.Pont az aki a világon sosem volt komoly.Csak most.Nem tudta mért de ez a táj hatással volt rá.Ennyit tudott.*Egyszer jobbra nézett és meglátottt egy kabátos embert.Formájából itélve nő volt.Kicsit közelebb akart menni hozzá és el is indult.~Rendőrként kötelessésgem megnézni kiez.*De ő nem kötelességből tette hanem kiváncsiságból.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina figyelte a fákat és a természetet.Szigorú volt arca.Szemei a távolba meredtek.
~Kilehetett a maszkabálsértő?Na mindeggy.Most az a fontos,hogy a terv sikerűljön,és a herceg elégedettlegyen.Szerencse,hogy nem énvoltam,de már azthittem,hogy énvoltam az.Pedig mostanában nemérintkjezek emberrel,bár a fürdőben...~egy gonoisz vigyor jelent arcán.Majdnem megőlte a férfit,de nembánta.Már lassan vesz levegőt,túlságosan is lassan,de ezt nemveszik észre a többiek.Ahogy fülelt lépteke hallott meg a hátamögül.Szemeisarkából egy sötét alakot vett észre,majd hírtelen fordúlattal elgáncsólta a közelében lévő férfit,és a főldrenyomva öklét ütéásre emelte.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Ahogy kigáncsolták látta hogy télleg nő az az illető szőke hajjal.De valahonnan ismerős volt.Kiron még mindig tartottas komoly arcát.Látszott rajta hogy birta volna az ütést,csak megsebesülne.~Gyors...Télleg gyors.Különös egy ismerős.De nem tudom honnan ismerem.
-Elnézést ha megilyesztettem.-elgurult villám gyorsan a nő ökle elől.~Na de jó ez is el akart intézni.Mi vagyok én céltábla?Elegem van ebből.De most nem támadok.Mert lehet hogy csak megijedt.Ja egy karate mester mi?*Kiron lassan felállt.
-Ha megijedt nem akartam megijeszteni.De eléggé ismerős maga nekem.*Felállás közben kiesett a rendőri jelvény.Gyorsan felis vette.~Ez nem igaz kiesett a jelvényem.Most aztán meglátjuk mi lesz.Béke vagy háború.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*kar meglepődött és a fűvbe csapottés nem is fájt neki.Majd felállt és és a férfiretekintett.
~Jé!Egy rendőr!Karmel?~egy gúnyos mosoly jelent arcán majd elővette nyomozűi jelvényét.
-Pardon!Nemgondóltam,hogy rendőrvagy.Eléggérégen voltunk egycsapatban nemde?-kérdezte hakan,és szemei megvilantak.Fehéres arc félig eltünt a csillagok fényébende a sötétebbik rszen állt egy fa árnyékában.Majd Karmelre nézett.
~Nememlékszik?Elég fura.~

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

A nő kérdésére gyorsan felelt.
-Igen régen voltunk,De nem én vagyok Karmel Dimon.Én Kiron Deres vagyok.De kétlem hogy nagyon emlékszik rám.~Mostmár emlékeszem.Igen akkor történt.
-Ön ugyebár Karolina Mendez.
*Kiron ilyenkor már enyhített komoly arcán és csak figyelt.Kezdett felkelni a szél.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

-Elnézést hasonlítiotok.és tudod nemvagyok bagoly,hogy sötétben lássak rendesen.-mondta alápalástólva evvel tévedését,mert összekeverte őket.
-Karolina vagyok.-mondta és közelebb lépett,de arca komolymaradt.Mintha nemtudna örűlni a találkozásnak.Kezetnyújtott,hogy kezetfogjanak.
~Fura,hogy összekevere még mindíg az arcokat.Majdn kialakul az,hogy nemlesz mindenki egyetlen emberről ismerős,bár tényleg az orrul hasonlít.~jegyezte meg magában Kar.

Halandó Tartózkodási hely: Topolya

Kezet fogtak.Kiron arra még emlékszett hogy akkor is eléggé sápadt volt de most is az.Kiron elnézett valamerre és megdöbbent.Egy fa teljesen ugyanaz volt min Braziliában.Az odu a kéreg a levelek az ágak.De a fára később fog gondolni.~Eddig Karmel nem hallot túl sokat rólam most meg én nem róla.
-És maga éppen mit csinál itt?-lépett ki merengéséből.Most mással kell törődnie.Ránézett az órájára épp éjfél volt.

V Ifjú vámpír Tartózkodási hely: Topolya

*Karolina megszorította régi társa kezét,és elengedve a kérdésre felelt.
-Kijöttem sétálni.Nemrég írtam meg a jelentéséemet,és gondóltam kiszelőztetem a fejemet.Szeretek az éjjeli égbólt alatt sétálni.-mondta és egy mosoly jelent arcán.
-Karmnelell mi a helyzet-kérdezte kíváncsian,hisz réen látta őt is.Émi meg nemnagyon beszédes.
Kíváncsian tekintett a férfira aki néhe elbambólt a fkon és a növényeken.
~Talán homvágya van?Vagy beteg?~gondolkodott el,és próbálta megsaccólni.