Hat évesen vérezett meg Seba Niel akkori vámpír Rector. Most olyan 37 éves férfinek nézek ki, aki a múló évek alatt inkább gyorsaságát és ügyességét fejlesztette legyőzhetetlenné. Kilencévesen váltam vámpírrá, s gyermeki külsőm által nyert lekicsinylések miatt hatalmasakat ugrottam a ranglétrán. Bár a külsőm egy gyermeké volt, erőm messze túlhaladta s a mellé társult gyorsaságom és ügyességem, s alacsonyságom kihasználásával két hónap alatt Militis rangot szavazott meg nekem a Magister Tanács. Harminc éven keresztül harcoltam Militis katonaként, s ez poszt tetszett is nekem, ideálisnak tartottam magamnak, ám Seba meggyőzött, hogy bűn egy e fajta „tehetséget”, így elpazarolni. Így indultam a következő Magister Gyűlésen, ahol képességeim bizonyságot nyertek, s négy herceg Paris, Mika, Nyíl és Vancha azonnal akkori gyermek külsőm ellenére is, Magister rangot szavazott meg nekem. A többi Magister Tanácstaggal ellentétben, én Militis katonaként jártam a világot s üldöztem tovább a vérszipolyokat, míg nem ötven év múlva, egy Nagymester pengéivel majd nem megölt. Ekkor félre dobtam kardomat, s beálltam inasnak a nagymester mellé tagadva rangomat, s három év alatt már ő rettegett az én pengeirányításomtól. Harminc gyémánt és platina ötvözetből vert pengém van, melyeket puskagolyóként tudok elhajítani. Ezekkel így teljesen legyőzhetetlenné váltam. Seba kitanított a pallóharcra, s szerencsémre ő volt a legjobb pallóharcban, így minden trükkét elleshettem, s bár ha őt nem is, de bárki mást le tudok győzni a pallókon, bár ez is harminc évtanulást igényelt. Ekkor nyolc nagymester egyszerre vállalta, hogy kitanít, s kegyetlen kétszáz éven keresztül tanították nekem az ősi harcmodort, s minden fegyvernem nagymesterének képeztek ki. Ekkor ismét visszavonultam s harcoltam, s tökéletesítettem tudásomat, s edzettem rendíthetetlenül. S bár sosem voltam izompacsirta ütéseim halálos erejűek lehetnek még egy vérszipolynak/vámpírnak is, mert meg tanultam tökéletesen irányítani a vámpírerőmet. Izompacsirta ütéseim halálos erejűek lehetnek még egy vérszipolynak/vámpírnak is, mert meg tanultam tökéletesen irányítani a vámpírerőmet egyetlen végtagomba, s ekkor már 430 éves voltam, mikor erre a képességemre ráébredtem, de eddig csak egyetlen vámpír ellen használtam, Antoni de Rosso egykori vámpír herceg csontjait zúztam így porrá. 560 éves koromig Militis katonaként jártam a világot továbbra is, de ekkor vissza kellett mennem a kastélyba, mert a hercegek Alhercegeket jelöltek meg, hogyha egyikük elbukik, akkor azonnal be tudja tölteni valaki helyét. Antoni vértestvéremet és engem jelöltek meg Alhercegnek ám, a hercegek arra nem számítottak, hogy egyszerre éri őket a halál, ám 613 éves koromban a négy herceg szörnyű tragédia közepette elhunyt Lady Evanna* keze által, így én és Antoni megkaptuk a hercegi posztot, s teljes egyetértésben voltunk az ügyben, hogy a vámpír kastélyon belül lesz herceg, még én kívül, s így összehangolt munkával harcoltunk a vérszipolyok ellen. Ám 814 évesen találtam egy hozzám méltó lány tanítványt s az akkor kilenc éves Bianka Emereszt, akit mindenre kitanítottam, s kétszáz év leforgása alatt Magister rangúvá fejlesztettem erejét, ügyességét, harcmodorát. Ám 814 évesen találtam egy hozzám méltó lány tanítványt s az akkor kilenc éves Bianka Emereszt, akit mindenre, amit egy vámpírnőnek tudni illik, s ami iránt érdeklődött képességeihez mérten kitanítottam, s kétszáz év leforgása alatt Magister rangúvá fejlesztettem erejét, ügyességét, harcmodorát. Így mentek a dolgok, míg nem Seba jelezte, hogy Antoni magát egyeduralkodónak tekinti, így pár évvel ezelőtt visszatértem a kastélyba, s megküzdöttem Antonival a posztért, aki belehalt a harcba. Minden erőmmel azon dolgozom már, hogy minél hamarabb legyőzzem a vérszipolyokat, s a fajomat mindenki fölé emeljem.