Philippe Martineznek nagyon érdekes élete volt. Otthagyta a népszeru maseillesi Odeon Színház elnöki posztját, hogy Producer/Író/Rendező legyen saját cégének, a Bauer Martinez Studios Company zászlaja alatt. Philippe legújjabb rendezése a Wake of Death című film, amelynek főszereplője Jean-Claude Van Damme. A film egyenesen videóra jön ki 2004. december 28.-án Észak-Amerikában, és el kell ismernem…igazán élveztem ezt a filmet. Nemrégiben lehetőségem nyílt beszélgetni vele, és egy ötletes, jól beszélő, szenvedélyes egyénnek találtam. Mr. Martinez! Öné a szó!

Producerként mi vonzotta a projectben?

Vonzó dolog volt Van Damme-al dolgozni; már sok éve próbáltunk dolgozni vele. A forgatókönyv mostanra teljesen más lett, mint akkor. Olyan volt, mint egy természetfeletti thriller.

Igen, hallottam, a kislánynak azt kellett…

Igen, a kislánynak látomásai voltak, meg efféle dolgok. Producerként erre azt mondtam, hogy miért ne, de attól a perctől, hogy én lettem a film rendezője, már nem vettem be azt a sztorit. Vicces, hogyan tudsz gondolkodni producerként, és hogyan a film rendezőjeként. Ami tetszett, az már nem tetszik többé.

Rendezővé váláskor egy teljeskörű művészi pozícióba került; ez megváltoztat dolgokat.

Igen, így van. Ehhez a filmhez Van Damme-ot akartam…nos… ismered azokat a 70-es évekbeli francia filmeket? Mint a régi Alain Delon filmek.

Igen

Ahol a hos olyan sötét, nem beszél túl sokat, nem mosolyog és olyan magányos. Tehát azt akartam, hogy Van Damme előkelően és feketébe legyen öltözve, továbbá azt akartam tőle, hogy egy rossz és kemény fickó legyen, ne pedig a kedves fiatal hősök imidzse, akiknek nincsenek problémáik, érted?

Igen!

Azzal akartam kezdeni a filmet, hogy Van Damme-nak eligazítást és tisztán látást adok. Ezek voltak a legfőbb dolgaim.

Véleményem szerint ezt sikerrel teljesítette, mert a karakter előkelő, megalapozott és ódivatú lett. Valójában az „ódivatú” volt az a szó, amely eszembe jutott a film nézése alatt. Főleg producerként ismert, de egy másik filmet is rendezett már az elmúlt évben. Hogyan lépett tovább producerként, mondva, hogy „Én fogom rendezni ezt a filmet!”

Én nem mondtam, Van Damme javasolta. Látta az első filmemet és érdeklődött az iránt, hogy én csináljam meg ezt a filmet is. Így azt mondtam: „Jólvan, megcsinálom.” Tudod, én tudtam, hogy Van Damme egy nagyszerű színész, és hogy valójában még senki sem merült bele. Én Stage Directorként kezdtem, és a kulcs a filmhez az volt, hogy egy jó alakítást kellett kapni Jean-Claude-tól. Nem beszélgettünk a karakteréről, inkább lélektanilag készítettünk fel, éreztettük vele, hogy mi történik. Nem az volt, hogy sétálgatott a forgatáson, mosolygott mindenkire és amikor azt mondtam hogy „action”, akkor belebújt a karakterébe. Hanem az történt, hogy felkészítettük arra, hogy mi történik és szinte elhitettük Jean-Claude-al, hogy ez valójában megtörténik.

Ez a színészet titka igazán…”lenni”.

Pontosan, de ő nem színészkedett; ő érezte, hogy mi történik a karakterrel.

Ez az, amit mondani akartam. Egy lánnyal néztem végig a filmet, a „szomorú jelenetek” alatt pedig elsírta magát. Senkit sem láttam még egy Van Damme alatt sírni. A film végeztével azt mondtam: ...ejha...Van Damme vagy Marlon Brandová vált az éjszaka alatt vagy Mr. Martinez csikart ki belőle egy nagyszerű alakítást…

Egy kicsit mindkettő. Tudod, Van Damme-ot valójában nem nehéz irányítani. Nem akarok más rendezőkről rosszat mondani, de az emberek mindig csak egy „Karatés fickónak” próbálják meg látni őt. Az igazság az, hogy én nem szeretem a karatét, a kung fu-t és mindezeket a baromságokat. Számomra a kihívás az volt, hogy meg tudom e találni azt, ami működik, ami megérinti őt és amit mondani fog . Mindannyiunknak vannak problémái az életben…

Természetesen…

És amikor egy színésszel dolgozol az olyan, mint egy szivacs tele vízzel. Ha megnyomjuk, akkor a víz kiáramlik. Ki kell préselned az érzelmeit és el kell érned, hogy neked adja. Nem volt olyan, hogy órákig kellett neki magyaráznom a jeleneteket. Inkább olyan volt, hogy én és ő, egyedül, egymást tartva, és mondtam volna neki, hogy „sajnálom a feleségedet” és szinte vele sírtam volna. Olyanok voltunk, mint két barát, akik a felesége miatt sírtak, aki éppen meghalt. Ez egy másfajta munkamódszer volt, amelyet még Stage Directorként tanultam meg, és úgy gondolom, hogy a kulcs Van Damme-hoz az, hogy éreztetned kell vele, hogy hogyan tud reagálni. Nem mond meg neki, hogy hogyan színészkedjen.

Néhányan gyakorlatiasak, mások érzelmesek…

Így van! Van Damme teljes egészében érzelmi személyiség. Közvetlen a szivéig kell hatolnod, megnyomni azt és ez az. Neked adja azt, és természetesen ekkor mondod neki, hogy ez egy kicsit túl sok vagy épp nem elég, de igazán nem értem, hogy miért nem csinált már több ilyen filmet ezelőtt.

Az emberek nem fogják megadni neki ezt a lehetőséget, mert nem veszik észre őt ilyen formában. Minden Van Damme filmet láttam már, és ez volt az első alkalom, hogy ennyire letörve láttam őt. Gondolok itt arra a jelenetre, amikor nagyon letörten sétálgat a házában skót whiskyvel a kezében. Le voltam nyűgözve látva azt a zord és eredeti érzelmet, amely Van Damme-ból jött.

Igen, brilliáns volt a filmben.

Figyelembe véve a forgatókönyv és forgatási helyszín változásait, rendezőként elég ideje volt a megfelelő előkészületekre?

Alapjában véve nem volt felkészülésem.

Ouch!

A forgatás alatt írtam újra a forgatókönyvet, és mindig a forgatási napokon osztottam szét a lapokat. A színészek is megkapták tőlem a lapokat mindennap. Őrültség ezt mondani egy akciófilmnél, de még a stáb is csak egy nappal a forgatás előtt kapta meg a forgatóköny lapjait. Én mégis pontosan tudtam, hogy mit akarok a filmmel. Tudom, hogy ez nagyhangúnak tunik, és néha amikor készítek egy filmet és a rendező ezt mondja nekem, akkor azt gondolom, hogy ez hülyeség, de én tényleg pontosan tudtam, hogy mit akarok.

Ez egy egyszerű sztori volt, tudod, a fickó, aki gengszter, ki akar szállni abból az életből, megvan a saját kis stabilitása és te szerte zúzod azt azáltal, hogy megölöd a feleségét. A probléma az, hogy a kínai maffia nem tudja, hogy rossz fickóba kötöttek bele, így követik őt. Ez akár egy Charles Bronson vagy egy Clint Eastwood film is lehetne, mert ugyanaz a sztorija. Viszont az, ahogy mi bántunk a sztorival, az legalább hatást gyakorolt rád.

Kétségkívül.

Azért, mert sok érzelmet tettünk bele. Nem én vagyok a legjobb akciórendező a világon. Az emberek manapság olyan akciókat csinálnak, amelyre én soha nem lennék képes. Számomra az érzelem volt a kulcs a filmhez. Ha kommunikálni tudsz az érzelemmel és az emberek együt éreznek a karakterrel, akkor én megtettem a feladatomat rendezőként.

Véleményem szerint sikerrel teljesítette ezt a célt, ez bizonyos. Tervez újra együtt dolgozni Van Damme-al?

Persze, miért ne? Jelenleg nagyon elfoglalt, mert egy filmet készít elő, amelyet ő maga fog rendezni.

Igen, a Kumite.

Azután…nos...

Ha eljön a megfelelő project…

Én nem csak egy Van Damme filmet csinálnék. A Wake of Death vonalain továbbhaladva csinálnék valamit. Ez az, ami nekem jobban fekszik.

Milyen forgalmazást kapott eddig a Wake of Death?

Szerte egész Európában bemutatjuk a mozikban.

Ez nagyszerű!

Ez 2005 januárjában lesz. Amerikában a Blockbuster forgalmazza a filmet december végétől, amely egyenesen vidóra fog kijönni.

Szintén maga készíti Dolph Lundgren rendezői debütálását, a „The Defender” című filmet.

Így van!

Mit tud mondani nekünk a filmről?

Nagyszerű! Dolph egy nagyon kedves, nagyon intelligens ember, aki tudja mit akar. Ez szintén egy véletlen volt, hogy Dolph került a rendezői székbe. Két héttel a film forgatása előtt a rendező beteg lett, így azt mondtam Dolph-nak: csináld meg… miért ne? Nagyon ügyes és nagyszerű munkát végzett! Nagyon örülünk a végeredménynek és jelenleg tárgyalásokat folytatunk, úgy gondolom, hogy februárban fog kijönni az Államokban.

Rendezőként mi következik?

Van egy nagy film, amelyet meg akarok csinálni. A film a „Silverfish” címet viseli, amely a Wake of Death vonalain halad sokkal több akcióval. Júniusban fogom megcsinálni, jelenleg pedig azon gondolkodom, hogy kik lesznek a filmben.

Tehát még nem osztotta ki a szerepeket?

Nem, nagyon elfoglalt voltam. Épp befejeztük a „Modigliani” címu filmet Andy Garcia-val, jelenleg pedig az „Irish Jam” című filmet csináljuk, melynek főszereplője Eddie Griffin. A következő hónapban pedig egy másik filmet készítek Ralph Fiennes-sel és Donald Sutherland-del a főszerepben…

Akkor elég elfoglalt!

Igen az vagyok.

Utolsó kérdés: van bármi tanácsa a törekvő producereknek, akik ebben az őrült üzletágban próbálkoznak?

(Nagy nevetés) A kulcs hozzá…azon kívül, hogy ne csináld…

(Nagy nevetés)

(Nagy nevetés) Szerezz egy igazi munkát. Úgy látom, hogy az emberek azt gondolják a kulcsnak, hogy mindösszesen az számít, hogy egy nagy sztár legyen a filmben. Az igazság azonban az, hogy már fél millió dollárból is egy óriási filmet tudsz csinálni. Ami fontos az a sztorid, és hogy úgy dolgozz a színészeiddel, mintha egy színházat futtatnál. Ez olyan, mint egy csapat, egy csapat emberekből, akik egy jó filmet akarnak csinálni. Az egyik dolog ami szívás a film bizniszben, az a Sztár Rendszer. Ez az, ami csődbe viszi. Ha az emberek inkább a sztorira, a forgatókönyvre és a szórakoztatásra összpontosítanának, akkor létrejöhetne egy film, ami kiváltság …

Kétségkívül

És úgy gondolom, hogy akkor több jó film lehetne, mint amennyi most van.

Köszönöm, hogy időt szakított ránk Mr. Martinez!

Köszönöm John!

Szeretném megköszönni Philippe-nek, hogy időt szakított a beszélgetésre, és szeretnék felbátorítani mindenkit, nem csak a Van Damme rajongókat, hogy szerezzék be a Wake of Death című filmet, mert megüti a mércét, sőt!

2004. november 25.

---

vissza