Cselló kicsiben

Szóval a miért: Lányom már egy ideje rágja a fülemet miatta, hogy szeretne ilyet, készítsek neki. Mondtam, nem tudok, nehéz az. Aztán mikor készítettem egy akusztikus gitár makettet, akkor megint azzal jött, hogy ha ez megy, akkor a gordonkát is meg tudom csinálni. Ezen elgondolkodtam, és ahogy szoktam, fejben kezdtem tervezni. Ami a leginkább hiányzott, az a megfelelő alapanyag. Eszembe jutott a spatula, amivel leggyakrabban az orvosi rendelőben találkozunk, feleségem javaslatára érdeklődtem egy patikában felőle, és lám,  volt náluk.

Azonnal el is kezdtem a kísérleteket, (persze titokban), de gyorsan, mert közeleg a leánygyermek szülinapja, arra mindennek készen kell lenni. Innen talán lássuk képekkel együtt:

Találtam egy ilyen vázlatot, egy 1700-as években készült hangszerről, ebből indultam ki.

A fejét egy kis darabka platángól faragtam, ami egy gitármakettről maradt le. nem volt könnyű, a lyukakkal kezdtem, aztán a bemarással, majd a faragás következett.

A káva elkészítéséhez beáztattam 2db spatulát, kb fél napra. Amikor kivettem őket, hő-légfúvó forró csövén hajlítottam, és az előre elkészített sablonra erősítettem őket. Így száradtak egy napig. Oda kell figyelni, mert az apró kis léc szeret "kiszőrösödni", megtörni. Próbálkoztam ugyanezzel a szisztémával elkészíteni a káva belső összekötő részeit is, teljes kudarccal. Aztán jött egy több szempontból is jobb megoldás. Gitárokból lemaradt akáccsíkot beleztem ki, formáztam meg, és ezek kerültek a káva alja és felső része közé. Kívülről nézve alig van különbség, belül viszont jókora ragasztási felületet és nagyfokú merevítést is szolgáltat. A biztonság kedvéért némi összekötést eszközöltem hurkapálcából a két oldala közé, bár visszatekintve ez fölöslegesnek tűnik. Az elő- és hátlapot is spatulából készítettem, amit előtte "tömbösítettem". Az f-lyukakat indigóval jelöltem ki, aztán a végeit oszlopossal fúrtam, majd intarzia késsel vágtam. Aztán meg csiszoltam kicsit, hogy ne maradjon szőrös.

A káva és a hátlap közé tettem még plusz ragasztófüleket, valamint a káva aljára és tetejére kerültek ezek a "kockák". Az alsóba lyukat fúrtam, és egy csiszolt hegyű szeget tettem. Ezt nem halogathattam, mert később nem tudom beletenni, viszont festésnél ennél fogva lehet tartani, így könnyű vele dolgozni. A fogólapot Praktikeres Cambara nevű fából készítettem. Miután elhasítottam, majdnem teljes méretre csiszoltam a két oldalát, és a nyakra ragasztottam. Ezt követően csiszoltam kész méretre a széleit, és adtam neki rádiuszt fejre fordított szalagcsiszolóval, de úgy, hogy a fej felőli végén 1-2mm lelógjon, ezt később csiszoltam gömbölyűre, de magasabban. Ez lett tulajdonképpen a húrnyereg, amibe háromszög keresztmetszetű reszelővel adtam meg a húrok helyét.

A hátlap szélét lombfűrésszel vágtam le, olyan 2-2.5mm ráhagyással, majd a széleit szalagcsiszolóval állítottam méretre úgy, hogy egy kis pereme maradjon, kivéve ott, ahol a nyaka csatlakozni fog, ott egy kis egyenes lapot csiszoltam rá a jobb ragasztási felület miatt. A bemélyedéseket barkácsgéppel, kis átmérőjű csiszolóhengerrel igazgattam. Az előlapot (fedlapot) a hátlaphoz hasonlóan ragasztottam, fűrészeltem, csiszoltam. A húrrögzítőt (vagy hogy hívják) tölgyből csiszoltam, nem volt nehéz, de nagy odafigyelést igényel, mert ilyen apró alkatrész megmunkálásánál könnyen viheti a csiszológép az ember ujját is, de legalább a körmét. Aztán jött a híd. Ha jól emléxem, negyedikre sikerült. A lábait hosszabbra hagytam, hogy a magasságát majd ezek rövidebbre csiszolásával állítsam be. Már csak a hangolókulcsok vannak hátra, ezeket a gitároknál megszokott módon, fogvájóból és margarinos dobozból lyukasztott karikákból készítettem el. Azért szeparáltam így külön őket, mert egyedi méreteket kaptak, így nem kevertem össze, melyik hová való.

Az alsó húrtartóba srégen 4 lyukat fúrtam, ebbe vágtam rövidre gombostűket, erre akasztottam és ragasztottam a húrokat kifeszítve, így lett készen a "húrláb egység", mint a kis gitároknál. Viszont a feje más felépítésű, mint a lapos fejű gitároké, így a húrok egy zárt helyre kerülnek, a kulcsok mindkét vége lyukban van. Mindent összevetve úgy csináltam a javát, mint egy rendes hangszeren. Föltekertem. Ahol nem ment, ott félig bedugva áthurkoltam a kulcs alatt. Meg persze megkentem ragasztóval.

A hidat ragasztottam, biztos, ami biztos. A húrtartó alsó részén keresztfurat van, fekete cérnát húztam át rajta, megkötöttem, ragasztottam, és ezzel kapaszkodik a támasztó szegre. Az utóbbi tövére ragasztottam és ezüstre festettem egy kis gyűrűt, ebbe is szúrtam egy rövidre vágott gombostűt, hogy imitálja az eresztőcsavart.

Hát, ennyi. Dióhéjban. Ha kérdés van, írjatok!