Véleményem a mai osztályozási rendszerről.

 Az osztályozás szükséges rossz. A tanítás és nevelés elképzelhető volna értékelés nélkül is. Ilyen nevelési forma a rádió, televízió, film, könyv, szónoklat, prédikáció, színház, stb. Mind tanít és nevel is. De nem osztályoznak az eredményre és nem is ellenőrzik a hatását. Mindez együttvéve sem helyettesíti az iskolát (pedig eszközei sokszor jobbak az iskoláénál).
Az óvodában sincs még osztályozás, sőt az általános iskola I. osztályának első felében sincs. Innen kezdve minden iskolatípusban van: az egyetemekig, sőt a tudományos fokozatokig is. Mikor és miért vezették be? Volt-e rá szükség? Az iskoláztatás hosszú története azt mutatja, hogy igen. Mi kényszerít most arra, hogy eltörléséről gondolkodjunk? Talán a hibái! Elöljáróban azt mondhatom, hogy: szükséges rossz. És ekkor éppen a hibáira gondoltam. Mert hibái kétségtelenül vannak: hogy nem pontos, hogy a határeseteket nehéz elkülöníteni, hogy a megítélés sokszor nagyon szubjektív. Szimpátia vagy ellenszenv igazságtalanságokat eredményezhet. Hibája az is, hogy sok időt és energiát rabol el a tanártól. De előnyei  elvitathatatlanok: buzdít, jutalmaz és büntet. Elválasztja a dolgozókat a henyélőktől, munkára nevel. Lehetővé teszi azt, hogy a minimális ismeretek elsajátítását kikényszerítsük. Ezek hiányában ugyanis a tanulót abból a korcsoportból is kizárjuk. Így a többiek munkáját nem akadályozza.  Azért kívánom ezt a gondolatot kiemelni, mert éppen itt van a helyzet kulcsa és szerintem ebben az esetben a járványos betegek elkülönítése szolgálhat például. Tudom a hasonlat erős! A veszély a tanításban nem olyan nyilvánvaló. Meg a humánum, demokratizmus is több tapintatot érdemel. Meg a mind inkább általánossá váló középfokú oktatás éppen ellentétes tendenciák felé tart. A tudatlanság és lustaság nem elég ok arra, hogy bárkit is megakadályozzunk abban, hogy munka nélkül, kényelemben átvészelje azt a négy esztendőt. Elszokjék annyira a munkától, hogy azután se eméssze el magát munkával. Persze van még nevelői fegyvertárunkban egyéb is az osztályozáson kívül. Értelmi és érzelmi golyóbisok. A gyermekeink fokozódó öntudatára is lehet lassacskán számítani. Egyelőre azonban a felnőttek társadalmában is jobban beválik a premizálás, az anyagi érdekeltség. De hát éppen ezen kellene segíteni! Ez aztán tényleg nevelési kérdés. És hol kezdjük el, ha nem az iskolában? El is kezdjük, sőt régen elkezdtük, de ez a munka igen hosszú időt kíván. Generációkat. Siettetni egy határon túl nem lehet. Egy nemzet, vagy pláne az emberiség  életében 1-2 évtized nem jelentős idő. A legnagyobb esztelenség volt a 7-es osztályozás bevezetése, majd az 5-ösé rá hirtelen. Különösen szerencsétlen csere-berélgetésnek számított az osztályzatok értékrendjének megfordítása: az 1-es lett a legrosszabb jegy. Mennyi zavar volt belőle és mi haszna lett? Ilyen fajta újítást csak abban az esetben lehet tenni, ha az egész világon közös megállapodás szerint járnánk el. Lassan a világ egységes lesz. Emberek és bizonyítványok járnak-kelnek határokon, országokon át. Diákcserék, tanárcserék lehetségesek. Az egységesítésnek van tehát értelme.
Marad azonban tennivaló a mostani osztályozási rend mellett is. Mert annak oka, hogy a jelenlegi osztályozási rendszer kívánalmakat támaszt, leginkább abban keresendő: nem tudjuk, vagy nem akarjuk helyesen alkalmazni.
Első és majdnem egyetlen követelmény: a jó szándékú igazságosság.  Az apa szigorú, de szerető igazságossága. Ha ezt a diák megérzi,  még a legszigorúbb elmarasztalást is akceptálja. De ha kivételezés folyik: az egyiknek több szabad, mint a másiknak: az engedékenység sem esik jól.
Az, hogy ma az osztályozás körül valami baj van, az az iskolát is elért opportunizmusban (néhol a korrupcióban) keresendő. Az iskola értékének süllyedésében, tekintélyének lejáratásában, bizonyítványának értéktelenségében. Ezért nagyszerű a 4+2-es iskola típus, mert célt mutat. Az 5+1-ből a közepeseknél gyengébbeket egy év után 4+2-es osztályba kellene irányítani. A megmaradókkal sokkal nagyobb tempóban lehetne haladni. Nem tátongana talán akkora űr a gimnázium és az egyetem között. Még egy évvel az 5+1-es tanulmányi idejét is meg lehetne toldani. Vagy felállítani egyetemi előképző iskolákat. Mindezek azonban már az osztályozás kérdésén túl eső területek. 

Miskolc, 1964. január 23.

                                                                                              (Dr. Kiséry László)
                                                                                                          tanár