|
|
|
Polányi Imre (1916 - 2007)
|
|
|
Polányi tanár úr a háború utáni években volt iskolánk tanára. Néhány hír az életéről, elsősorban az internetről szedtem össze de Fejér Szabolcs jóvoltából a Földes Ferenc Gimnáziumból is kaptam anyagot (fotók, nekrológ).
Panek Zoltán írása (Kabdebó Lóránthoz) az Új Holnapban jelent meg 1996. NOVEMBERében
... Nos, kedves Lóránt, nekem az emberi viszonylatokat illetően, gyermekkorom óta gondom-bajom a Jean Paul Sartre-jellemezte evilági-pokolbeli többiekkel volt, mint már említettem. Nem beszélve az egyre későbbiekről! A remek tanár és ember Polányi Imre (előbb nekem Szatmáron, később neked Miskolcon volt osztályfőnököd, nem mellesleg kiváló latin-francia) megmondta volt annakidején: "Fiacskám, ezzel lesz majd a legtöbb bajod!" Mármint: ha nem változom meg. Márpedig szerintem ? megváltozni szinte lehetetlen; egy élet nem elegendő hozzá. És nincsenek meg hozzá sem az esélyeink, sem az eszközeink. Változni lehet, de megváltozni aligha! Polányi Imre tanár úr ezzel indokolta megállapítását: Ő már többször belebukott! ...
2002. év
MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető cím:
Polányi Imre nyugalmazott középiskolai tanárnak
Panek Zoltán
"Elvesztett otthonok?
Hiszen hurcoljuk magunkkal mindet!"
(Kabdebó Lóránt, Panek Zoltán)
... Az első furcsa találkozás a tudományos emberekkel. Polányi Imre vizsgáztatott. Ahogy az első szavakat kiejtettem, felugrott és otthagyott. Nem értettem, miért történik ez, de aztán kiderült. Behívott a tanáriból három-négy kollégát, akik éppen ott voltak, és azt mondta: "Nézzétek, itt van egy gyerek faluról, és latinul beszélek vele". Később ő lett az osztályfőnököm, majdnem érettségiig. Rendkívül jó viszony alakult ki köztünk. Amolyan famulusa, asszisztense lettem, természetesen a jó tanulónak járó engedményekkel, azaz szemtelenkedni is lehetett, nemegyszer ki is rúgott az óráról. Nagyon hosszú ideig nem láttam, a harmincéves érettségi találkozón találkoztunk. Fölkerestem én is Miskolcon, ott él, a tanítványai mindig is rajongva beszéltek róla.
K. L.: – Nekem is tanárom volt, aztán kollegám.
P. Z.: – Mi nem ismertük egymást még személyesen, ő volt, mint ahogy természetes is a szellemi életben, a kapocs és kapcsolatteremtő. Megkérdezte, mit csináltam azóta, mondtam: ezt, azt, könyvek. – Nagyon jó: van nekem egy volt tanítványom, Kabdebó Lóránt, akitől meg fogom kérdezni, hogy milyen író vagy te? Mire én másnap elvittem az egyik írásodat rólam: álmélkodott, csodálkozott. Nem hiszem, hogy pedagógus kaphat nagyobb elismerést és jutalmat, mint ha szétszórt tanítványai végül is találkoznak.
K. L.: – A volt tanítványai körbevitték a Földön, mi búcsúztattuk a Köröndön, Pesten, egy presszóban, amikor világkörüli útjára indult.
P. Z.: – Úgy van. Én meg is írtam Az én tanárom mágus volt című írásomat, amelyben ezt megjósoltam: jól és szépen fog lezajlani. Nem tudok ilyen esetről, hogy a volt tanítványok a világon szétszóródván a volt tanárukat körülutaztatják, büszkélkedvén az eredményeikkel, visszavágyván ahhoz a tanárhoz, akitől az ilyen meleg emberi indíttatást kapták...
Tóth Sándor
szobrászművész (Miskolc, 1933. március 19.)
... 1943-ban a miskolci kir. kat. Fráter György Gimnáziumba írattak szüleim. A tanulmányi és fegyelmi szigoráról híres fiúgimnáziumban életre szóló indítást kaptam: Ádám Jenő latin–magyar, Bánk László magyar–francia, Kovács Tibor hit és erkölcstan és Polányi Imre – osztályfőnök – latin–francia tanártól. A gimnáziumban kialakult világszemléletem a marxista egyetem sem tudta megingatni.
Budapesten a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanulmányaim nyolc éve alatt nagyszerű mestereim voltak: Kisfaludi Strobl Zsigmond, Hincz Gyula, Papp Gyula, Barcsay Jenő, Végvári Lajos mellett Pátzay Pál, Tarjáni Sinkovits Jenő, Berény Róbert, Szőnyi István korrektúrái, előadásai napjainkig emlékezetesek, tanulságosak számomra. Évfolyamtársaim, Derkovits kollégista szobatársaim között számos kiváló rajztudású, színlátású, formaérzékű hallgató volt. A közös munka során tőlük sokat tanultam...
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Vas oklevelesek 2006.
s.sz.
Név
Lakcím
1.
Polányi Imre
3526 Miskolc, Katowice 49
Miskolc - Pénteken délelőtt római katolikus szertartás szerint helyezték örök nyugalomra Polányi Imre nyugalmazott középiskolai tanárt a Mindszenti temetőben.
A 2007. február 10-én, 91. évesen elhunyt Polányi Imre az 1953-54-es tanévben a Fráter György Gimnázium igazgatója is volt. Csaknem 60 éves pályája miatt kitüntették a köztársasági érdemrend kiskeresztjével is, 2002-ben pedig kiemelkedő pedagógiai munkássága és közéleti tevékenysége miatt Miskolc díszpolgárává választották.
POLÁNYI IMRE (1916-2007)
Ismét elment egy TANÁR, egy csupa nagybetűs. Egy nagy műveltségű, klasszikus tanáregyéniség, aki több mint ötven éven át volt az egyik legjelentősebb meghatározója Miskolc oktatásának.
Polányi Imre 1916. november 1-jén született Kassán. Szülővárosában érettségizett, majd a prágai Károly Egyetem latin-francia szakára iratkozott be. 1939-ben Franciaországban is tanult, majd a háború vihara Szegedre sodorta, ahol 1941-ben szerzett latin-francia szakos tanári oklevelet, amit orosz szakkal is kiegészített. 1942 januárjában kezdte tanári pályafutását Szatmárnémetiben a Királyi Katolikus Gimnáziumban. Többszöri katonai szolgálat, majd betegség után a háború vége Budapesten érte. Visszatért Szatmárnémetibe, majd 1947-ben végleg átjött Miskolcra. Itt egy rövid ideig Diósgyőrben a Hunfalvi Gimnáziumban tanított, ahonnan 1948 februárjában került át a Fráter György Gimnáziumba, ahol az összevonások, névváltozások közepette is kitartott egész pályája során. 1952 nyarán egy évre igazgatói feladatokkal is megbízták, így az ő nevéhez fűződik a mai Földes Ferenc Gimnázium végleges helyére telepítése és beindítása. 1963-tól vezette az iskolai könyvtárát, nagy hozzáértéssel és szeretettel tevékenykedett, míg ereje engedte. Közben tanított, osztályfőnök volt, nevelte a fiatalokat a szó legnemesebb értelmében.
Cselekvő meghatározója volt az iskola arculatának. Bölcs megfontoltság jellemezte, ami az ifjúság szeretetével párosult. Következetes szigora ellenére rajongtak érte tanítványai, mert emberséges volt minden helyzetben, megértő, a saját tévedéseit is elismerő. Rendelkezett a pedagógusi hivatáshoz elengedhetetlenül szükséges lelki alázattal, tanítványaiban tisztelni tudta az egyéniséget, a tehetséget, a lehetőséget. Nem véletlen, hogy volt diákjainak zöme felnőttkorában barátjaként tisztelhette. Lelki adottságai mellett hatalmas és biztos szakmai tudással rendelkezett. Egy életre meghatározó útmutatást adott tanítványai számára, kialakította bennük az igényességet, a fogékonyságot a szépre, a klasszikus értékekre.
Nyugdíjba vonulását követően is tanított a Földesben, véleményével, tanácsaival segítette kollégáit, különösen pályakezdő tanártársait. Visszajárt, mert számára az iskola, és azon belül a könyvtár levegője éltető erőként hatott. Neve összeforrt a gimnáziummal, rajta keresztül tisztelték az iskolát is. Kell-e erre nagyobb bizonyíték, mint az a kedves gesztus, hogy az 1951-ben végzett osztálya emléktáblával tisztelgett az iskola és a szeretett osztályfőnök előtt, bronzba öntve arcvonásait. A város vezetése díszpolgári cím adományozásával ismerte el hosszú, gazdag pályafutását.
Az égi tanári szoba csendes sarkában ott ülnek a régi kollégák, Pápay tanár úr, Koszorús tanár úr, és most már Polányi tanár úr is, és biztosan az irodalomról, a könyvekről, a nyelvek szépségéről beszélgetnek, de ezt sajnos már nem hallhatják a mai diákok, a mai tanárok. Nekünk, akik ismerhettük, kötelességünk, hogy emlékét megőrizzük, tanítását megtartsuk és továbbadjuk, és így szelleme tovább él a tanítványok generációiban.
A Földes Ferenc Gimnázium tantestülete, dolgozói és diáksága nevében Veres Pál igazgató
