Max Payne 2
The Fall of Max Payne
Part I ? The Darkness Inside
Prolouge
Menjünk el nagyjából egyenesen a nagy ajtóig, ahol egy kis bejátszás következik,
majd utána menjünk be egyenesen a szembe található helységbe, ahol vegyük fel a
telefont. Innen kijőve balra folytassuk utunkat és menjünk be a műtőbe, ahol a
holttestet találjuk, majd a ránk rontó ellenségünket könnyűszerrel intézzük el.
Menjünk el a recepció fele és szálljunk be a liftbe. Csupán annyi dolgunk
maradt, hogy bemegyünk Wintersonhoz.
Chapter One: Elevator Doors
Mivel a raktárajtók zárva vannak, kerüljük meg az épületet és menjünk el a hátsó
ajtóig. Itt szaladjunk végig, amikor beengedett minket a takarító, lőjük is le,
mert ha nem, akkor ezt ő teszi meg, vagy a barátja, úgyhogy végezzünk vele is?
Továbbjutva a raktárokon fussunk fel a lépcsőn és a fenn beszélgető arcokat is,
kapjuk fejbe néhány golyóval. Az üzenetünk lehallgatása után, menjünk be balra,
ahol is a sarki szobából furcsa hangok szűrődnek hát, nézzünk csak meg mi is az,
az ajtóhoz lopakodva és ott erősen fülelve meghallhatjuk, hogy benn vitatkoznak,
a videó végén ugorjunk hátra egy kellemes bullet time-mal, és lightosan eresszük
tele golyókkal felebarátainkat, majd az ő felebarátaikkal is ? akik a mi
negyedbarátaink :) ? így járjunk el. Innen kimenve jobbra folytassuk már
megkezdett utunkat, és lőjük ki a 3 őrt, majd kinn menjünk végig. Nyomjuk meg a
lift hívógombját, és amikor felér, menjünk le vele. Visszaértünk oda, ahol
bejöttünk, menjünk el tovább jobbra, Gyilkoljuk le az embereket, aztán pedig
menjünk ki.
Chapter Two: A Criminal Mastermind
Ennek a pályának többnyire az lesz a lényege, hogy felfele menjünk, de mielőtt
nekilendülnétek a lépcsőnek célszerű bemenni a jobb sarokba, mert találunk 2
painkillert. Most már mehetünk is felfele, a látszat ellenére senkire nem kell
vigyáznunk mindenkit, lőhetünk. Amikor letisztítottunk az első szintet, a
lépcsőn felfele való rohanás előtt pihentessük meg lábainkat a folyosón
található szoba meglátogatásával, majd az üzi rögzítő teljes lehallgatásával. A
tetőtérbe érve szinte már-már megkönnyebbülésnek számít, amikor meglátunk egy
lefele vezető fapados lépcsőt :). Menjünk ki az állványzatra és irtsuk ki az
emberkéket, - Itt egy kicsit nehezebb rész következik - majd le és be az ajtón.
Itt irtsuk ki az emberkéket, majd menjünk lejjebb egy szinttel és itt is, öljünk
meg mindenkit. Ezek után nincs más dolgunk, mint a beérkező arcokat lelőni, és
ha kinyitódik az ajtó, akkor átmenni a másik szobába, ahol rendőrhaver
tartózkodik.
Chapter Three: The Dephts of my Brain
Ez talán egyik legkönnyebb és veszélytelenebb küldetésünk lesz ? hmm az
ilyeneket szeretem :) -. Mindössze annyi dolgunk van, hogy elmegyünk a
fürdőszobánkig, majd ott balra, ki az ajtón és végig a folyosón. Az elágazásnál
forduljunk balra és menjünk le a lépcsőn. Benn csekély mászkálás után
megtaláljuk a csaj holttestét, amihez odamenve feléled. Miután újból odamegyünk
a csajhoz, beszél néhány szót, majd vegyük fel a telefont. Már nem kell mást
tennünk, mint a kihallgató szobában szépen golyót ereszteni kötekedők fejébe.
Chapter Four: No ?Us? in This
Menjünk ki a lakásunkból majd a folyosó végén újból balra. Menjünk be a kedves
öreg néni lakásába és az első barna szekrényben, találhatunk egy
fájdalomcsillapítót. Ugorjunk ki a párkányra, majd a szökkenjünk át a másik
oldalra, és innen intézzük el a furgonos arcokat. Aztán mehetünk tovább be az
ablakon. Ha az öregurat fel akarjuk ébreszteni, kapcsoljuk ki a tévét egy jól
irányzott golyóval. Megint jöhet egy rövid párkányjelenet és máris a folyosón,
találjuk magunkat. Pár rosszakarónkat leirtva menjünk oda a Piroskához, aki
amúgy balra található a folyosó leágazásának végén. Ő kedvesen betessékel
minket, persze nem az ablakához, ami nekünk kell - persze azért nyitva hagyta,
nehogy mi tegyük meg, mert annak csúnya vége lett volna és a rendőrségnek nincs
pénze fölösleges üvegekre, amiért is Paynet biztos kirúgták volna? :) -. Ha már
kinn vagyunk, könnyítsük meg a dolgunkat annyival, hogy átugrunk az
állványzatra, és itt felmegyünk a szobába. ?Ha akarjátok látni milyen IQFighter
emberekkel, van dolgotok, akkor nézzetek bele a fényképezőbe.- Menjünk ki a
csávesz lakásából és öljünk le mindenkit, majd egyenesen tovább és menjünk fel a
csigalépcsőn, amíg csak lehet, majd szálljunk be a liftbe. A csigalépcső alján
mentsük meg a csövest, hogy meglegyen a napi jócselekedetünk, majd tovább a
folyosón, mindig amerre a nyíl mutatja. Amikor bemegyünk az ajtón, menjünk le és
megtudjuk a takarítótól a 7. emeleti ajtó kódját. Irányuljunk is vissza a
lifthez, amivel felmehetünk a 7. emeletre. Ha már ott vagyunk, nézzünk be balra.
A forradalmár takarítókat legyilkolva menjünk be oda, ahonnan jöttek. Ott, pedig
jobbra, és villámgyors mozdulattal pusztítsuk el a benn sétafikáló őrt. Most már
kimehetünk a megint a párkányra. Itt menjünk végig ? aki akar nyugodtan,
átugorhat a kisebb részeken? - majd, ha elfogy az út, lágyan ugorjunk le, ha
megfordulunk és lenézünk, akkor onnan lő ránk egy csávesz, őt kapjuk ki az
ablakból, majd még egy szinttel ugorjunk lejjebb és be a lakásba.
Chapter Five: A Sign of Herr Passage
Menjünk egyenesen ki az ajtón, majd az embereket legyilkolva induljunk el
lefele. Ahol ordibál a csöves, menjünk be az ajtón, és örömmel csatlakozni fog
hozzánk a 2 pisztolyával. Ezután megint menjünk, lefele és amikor a lifthez
érünk akkor jobbra kanyarodva az exit feliratú ajtón bemenve, találunk egy
lengén öltözött leánykát. Ő is szívesen előveszi ? mármint a stukkert :) ? és
csatlakozik, sajnos neki csak sima van, de a semminél ez is több? Forduljunk hát
meg és induljunk el a folyosó vége fele. Az onnan beirányuló őröket kiiktatva
szabad utunk lesz egészen a gáztartályokig (lépcső alján jobbra). Zárjuk el a
gázcsapot és menjünk vissza oda, ahol a csövest kiszabadítottuk. Menjünk ki a
párkányra és végezzünk lenti csekély értelmű barátainkkal, majd ha ezzel
megvagyunk, akkor, nosza tovább? Nem kell mást tennünk, mint végigmenni a
párkányon és szépen leirtani mindenkit.
Chapter Six: A Linear Sequence of Scores
Menjünk végig egyenesen az úton, majd amikor megint kiérünk az utcára, akkor
vegyük fel a telefont, majd sétáljunk be a ketrecbe. Itt egyenesen tovább majd
jobbra és végig egy út van, úgyhogy gyakorlatilag lehetetlen eltévedni, az
ábráktól meg nem kell félni :). Úgyhogy érdemes szépen megnézegetni, hogy milyen
ötleteik voltak a fejlesztőknek :). Miután felmentünk a következő ketreccel és
kimentünk jobbra, majd át az utcán akkor találjuk szembe magunkat egy szájjal,
amibe be is lehet menni, itt menjünk be és gyorsan a végéig ott, pedig balra
kanyarodjunk. Amikor elkezd csörögni a telefon, vegyük fel, és lám felemelkedik
a fal :). Induljunk tovább, és ne törődjünk a feliratokkal. Ahol ki van dőlve a
fal, ott menjünk át és be az ajtón. Húzzuk meg a balra található kart. Majd
menjünk ki, és jobbra menjünk végig fel a lépcsőn és ki az ajtón, majd ugorjunk
át a tetőre és ott be az ablakon. Már csak az élvezet maradt, menjünk be az
ajtón, dőljünk hátra és élvezzük a showt :).
Chapter Seven: The Million Dollar Question
A lifttel felérve menjünk át a szembe található szobába és az embereket legyakva
ugorjuk ki a teraszra, majd a szétszedett kerítésen ugorjunk át. Aztán pedig be
a lakásba, ahol irtsuk ki a jónépet utána, pedig vegyük felfelé utunkat. Fenn ?
a balra található ajtón bejutunk a fürdőbe ahol, szintén balra fordulva találunk
4 fájdalomcsillapítót - menjünk egyenesen tovább, ahol találunk egy holttestet.
A bejátszás végén várjuk, meg amíg kirobbantják az ajtót, majd ugorjunk be
eléjük és bullet time alatt, szépen szétlőhetjük a fejüket. Forduljunk jobbra,
majd a lakásban menjünk le és ki a teraszra, ahol baloldalon a ponyvára le
tudunk ugrani. Itt kecsesen golyót kap mindenki, aztán mehetünk vissza a
lakásba. Itt menjünk majd ki a festőállványzatra és nyomjuk meg a gombot. Amikor
megáll, ugorjunk át a rendes állványra és menjünk le, ameddig csak lehet, majd a
legalján menjünk be a sarokban található ablakon.
Part II ? Binary Choice
Prologue
Menjünk le a lépcsőn, és ott találjuk a lockup feliratot az ajtó felett, itt
menjünk le, majd a kisszobában menjünk oda a kövi ajtóhoz, most vegyük az irányt
felfele az asztalunkhoz, ami az emeleten a lineup szobával szemben levő sarokban
helyezkedik el. Mikor már belemélyülünk a gépelésbe, csörög Winterson telefonja,
és kizökkent minket jól megszokott életritmusunkból, úgyhogy el kell mennünk
felszökkenteni az adrenalin szintünket. Vegyük az irányt a lineupba, és nézzük
meg az azonosítás folyamatát, majd amikor a csaj kimegy, menjünk be az emberhez
és kezdjünk el beszélgetni vele, majd menjünk ki a szobából. Most menjünk vissza
az alsó szinte a lockuphoz ahol, mondták, hogy mi van Monaval annyi a különbség,
hogy most már be is engednek minket, és mint megtudjuk Mona balra, van az utolsó
cellában. Beszélgessünk vele, hogy ne érezze magát olyan egyedül. Menjünk el és
telefonálunk. A lockup első szobájában a hölgy szívesen engedi használni a
készüléket, hát nem szabad ellenkezni :). A parkoló ajtaja nyitva van, ott
menjünk ki az utcára.
Chapter One: The Things that I Want
Forduljunk meg és, egy kis munícióért ugorjunk be a sarokba, majd menjünk fel a
lépcső tetejére és szedjük fel a Molotov koktélokat, menjünk át az ajtón, és
lepjük meg az emberkéket, akik lenn aktívan semmit tesznek. Majd a fal mellett
menjünk el az ajtóig. Benn húzzuk meg a kart, és fentről lőjünk ki, akit csak
tudunk, majd ugorhatunk le. Aztán ha kimentünk akkor balra végig a utána pedig
jobbra. Kinn a ketrec helyénél menjünk be garázsba és át az ajtón.
Chapter Two: In the Middle of Something
Egyenesen menjünk be az épületbe - a kocsiban van egy kis stuff -, majd
fel és balra az ajtón be. Itt tovább, és amikor beérünk a liftes szobába, a
liftajtó előtt található néhány fegyveres doboz, erre pazaroljunk egy golyót.
Mivel kirobbant az ajtó ugorjunk bele, és a lift egyik ajtaját ki lehet lökni.
Kinn jobbra kanyarodva menjünk be a házba, és egyenesen menjünk tovább a
folyosón. A székes szobába beérve, - ha akartok látni valami jópofát, akkor a
székek alatti lőszeres dobozba lőjetek bele, és a szobaajtóból nézzétek az
eseményeket :) ? balra menjetek felfele. Majd lépjünk még egy szintet és itt a
repedést átugorva, balra menjetek. A szakadék előtti ajtón menjetek be, és azzal
a lendülettel menjünk is át a szobán. A kanyar után egyenesen folytassuk
utunkat. A repedés utáni ajtón bemenve a legegyszerűbb, ha lerobbantjuk az egész
szobát ezzel megszabadulunk jó sok ellenségünktől? Majd ha végeztünk
mindenkivel, ugráljunk át a baloldalon található ajtóhoz. A fegyverraktár után
felfele folytassuk utunkat. A hídon lőjük ki a robbanóanyagot, majd lenn az
embereket, és menjünk tovább. A szobába, ahol a lift van tele fegyverrel,
érkezve a felpakolt cuccokon pont fel lehet ugrálni. Majd, ha kiértünk újból az
egyel feljebbi hídra, mielőtt belelövünk a munícióba, hagyjuk kibontakozni a
kommandósokat. Amikor kinn vannak, a közelében akkor tüzeljünk. A leszakadt
hídon ne menjünk le, hanem az elején az oldalából kitört résznél balra ugorjunk
át, hogy átjussunk a másik oldalra. Most menjünk fel, és már csak pár kommandóst
kell kinyírni és vége is a pályának?
Chapter Three: Blowing Up
Fussunk ki a szobából, majd balra fussunk el a folyosón egészen a fehér ajtóig
(a hordók után). Amikor bementünk a szobába gyorsan jöjjünk is ki, mert fel fog
robbanni, amikor a robbanóanyagok befejezték reakcióikat, és kölcsönhatásaikat,
menjünk vissza a szobába és a kiszakadt falnál, menjünk be jobbra. Még itt a fal
mellől lőjünk rá a repedésnél található dobozkákra, majd miután a fal kirobbant
ugorjunk át az állványzatra és menjünk végig rajta, majd ahol kirobbant a fal
ott be. Itt jobbra elkanyarodva lassan menjünk a folyosón, és miután felrobbant
előttünk a sok cuccli, ott menjünk le. Majd itt, amikor le van szakadva az út,
találunk lenn 2 embert, őket öljük meg, majd ugorjunk le, figyelve a tűzre. A
fehér ajtó után találunk, majd még egy embert, és ha erre továbbmegyünk a tüzet
kikerülve a folyosó végén, a dupla ajtónál többen is lesznek. A problémát
egyszerű megoldani lőjük ki a hordókat, először a jobbra találhatókat, majd
utána a balra elhelyezkedőt is. A leszakadt padlónál ugorjunk le az asztalokra,
majd a kommandós előtt található dobozokba lőjünk és a másik emberrel is,
végezzünk. Mehetünk még esz szinttel lejjebb, majd a kétszárnyas ajtó után
menjünk el balra, adjunk a földön található vörös dobozoknak egy pár töltényt,
hadd érezzék milyen, ha valaki golyót kap :). Majd a mögöttünk található ajtón
jobbra menjünk be és fussunk át a szobán amilyen gyorsan, csak tudunk.
Chapter Four: Routing Her Synapses
Menjünk el balra be az ajtón és az állványzaton tartózkodó embert, öljük meg,
majd menjünk itt be az ajtón. Itt a két ember lőjük le, majd menjünk át a másik
oldalra ott be az ajtón, és menjünk fel, ameddig csak tudunk. Itt a lifttel
utazzunk egy kicsit, és ha leért, akkor jobbra kanyarodva az ajtón menjünk be.
Egyenesen menjünk tovább a nagyobb részig, majd jobbra menjünk el, hogy
eljussunk a következő állványzathoz. Itt is menjünk fel teljesen majd be és
jobbra végig teljesen. A fehér ajtó után kerüljük meg a dobozokat, majd benn az
emberek kiirtása után ugorjunk le ott, ahol a kőfal ki van bontva.
Chapter Five: Out of the Window
Kanyarodjunk ki jobbra, majd fussunk egyenesen végig, ahol szintén jobbra majd
balra kanyarodjunk, menjünk be az ajtón (meg kell várni, amíg az emberek
befejezik a pofázást csak utána, lehet kinyitni az ajtót) itt egyenesen tovább,
majd a következő helységben balra és végig ki az ajtón. A bejátszás vége után
egyből fussunk el, arra amerről belöki az ember az ajtót, majd egyenesen tovább
a másik helységbe, egy headshotot ajándékozzunk az ott tartózkodó egyénnek, majd
fussuk ki az épület szélére, és lőjünk rá mindenkire, aki Maxre pályázik. Miután
kiszabadította magát, védjük ahogy csak tudjuk a lenn tanyázó ellenektől. Amikor
Max rájön, hogy nem jó az ajtó irtsuk még ki a maradék pár embert is és mivel
nem látjuk azt az embert aki gátolja barátunk továbbhaladását, menjünk gyorsan
egy olyan helyre ahonnan már le tudjuk kapni. Ide úgy jutunk el, hogy visszább
megyünk egy szobával, és balra elmegyünk, majd ahol látjuk a feljárót az
állványzatra, ott menjünk ki. Ha ezzel megvagyunk újabb akadályba, ütközünk
mégpedig még egy emberbe, neki is keressünk megfelelő helyet. Menjünk vissza
addig, amíg balra hosszú folyosó lesz emberekkel a végén. Arra menjünk el majd
továbbra is arra folytassuk utunkat amerre az emberek vannak, majd kanyarodjunk
be balra és menjünk ki újból az állványzatra, ott menjünk fel végig majd be az
épületbe. Itt annyi teendőnk maradt, hogy leugrunk.
Chapter Six: The Genius of The Hole
Lőjük le a kinn ácsorgó embert, majd menjünk ki és pusztítsuk el a háznál
tartózkodó embereket. Amikor Max rájön, hogy az az ajtó sem jó, és elbújik,
akkor menjünk mi ki innen és el a ?Hard Hat Area? fele, majd ki újból az
állványzatra gyilkoljuk meg a lövöldöző arcot, majd menjünk ki a kijjebb
található részre és a sok embert, öljük az ajtónál. Amikor az utolsó is meghalt
menjünk vissza, és továbbra is kövessük a feliratot. Amikor átmentünk a hídon a
két épület között balra az állványzaton menjünk le. Itt is menjünk be balra és
el lefele, majd lenn az állványzatra menjünk fel és tisztítsuk meg a terepet.
Utána menjünk és takarítsunk ki a háznál is, majd menjünk fel a lifttel.
Part III: Waking Up from the American Dream
Prologue
A bevezetőkhöz híven ez is elég rövidke rész lesz, menjünk ki a szobából, és
jobbra meglátjuk Monat. Induljunk el és kövessük, miután túlmentünk a cellákon
menjünk be a WCbe ahol Mona van. Ekkor hirtelen egy égő cellában találjuk
magunkat, menjünk ki, és balra induljunk el. Semmire ne figyeljünk, csak menjünk
be a folyosó végén jobbra és a rendőrség felső szintjéig, meg se álljunk. A
lépcsőn nem kell félni a lángoktól, nyugodtan átmehetünk rajtuk, majd ha
felértünk ott találjuk Monat. Várjuk meg amíg befejezik mondanivalójukat, és
ránklőnek.
Chapter One: Too Stubbed to Die
Fegyver híján nem tehetünk mást, mint futunk. Lökjük fel az ajtónál található
kommandóst és a balra található nagy piros ajtón, fussunk be, majd 2 emelettel
feljebb ki és balra kanyarodjunk el, majd a folyosó vége előtt is balra, aztán
pedig jobbra. Itt balra találjuk a Recoveryt oda, menjünk be és bújjunk el balra
az első fal mellé a sarokba, így a kommandós nem fog észrevenni. Amikor pedig
lelövik a security arcot, vegyük fel tőle a fegyvert és irtsuk le galád
barátainkat. Arra menjünk tovább amerről jött a biztonságiőr. Balra menjünk be,
és az asztalon találunk egy kis muníciót meg fájdalomcsillapítót. Majd irány
tovább és adjunk a kommandósoknak, jobbra menjünk ki a folyosóra, ahol balra
egyenesen tovább. Itt szembe lesz majd egy ajtó, ott menjünk át és balra ki,
majd kövessük az exit feliratot ? Az ajtó után elég sokan lesznek? -. Kinn annyi
dolgunk maradt, hogy megöljük azt a pár embert, aki van és elindulunk kifele.
Chapter Two: On a Crash Course
Egyenesen menjünk át a másik terembe (ha nincs nyitva az ajtó akkor jobbra a
konyhán keresztül tegyük ezt), majd jobbra fel a lépcsőn és itt a szem be levő
ajtón menjünk be, ahol az ajtó előtt pallók vannak. Itt jobbra találunk egy
lépcsőt, ahol menjünk fel, majd be az ajtón. Ha egyenesen továbbmegyünk, akkor
balra ismét lesz egy ajtó, itt benn viszont jobbra kell fordulni a kövi ajtóhoz.
Itt, ha bemegyünk, ne lőjünk rá egyből a balra, található emberre, mert csúnyán
megszívhatjuk. Inkább menjünk át egyenesen a szoba másik felébe és öljük meg az
itt található embereket, majd az egymásra pakolt cuccok mögött óvatosan megbújva
nyissunk tüzet a bábu mögött található anyagokra. Ha már ilyen halkan sikerült
megoldanunk a továbbhaladást, kapjuk elő ak-nkat (ha eddig nem szereztél volna a
bábunál van 1) és és mutassuk meg az ellenek, hogy milyen is a tisztítótűz. A
lépcsőn menjünk fel majd át a másik oldalra, és itt menjünk le. Ezután a szembe
található ajtón menjünk ki, itt az ajtón menjünk be és felfele a lépcsőn a
legfelső szintig, majd menjünk be Vad szobájába (legfelül az első ajtó a
folyosón jobbra).
Chapter Three: A Mob-War
Menjünk be a házba, majd ott fel a lépcsőn 2 szintet, aztán meglátjuk, hogy meg
van repedve a fal, ez törjük ki. A repedés utáni ajtón átmenve látunk egy
kiszakadt falat, az után a balra elhelyezkedő ajtón menjünk be. Ki a rácsra,
majd vissza lépcsőházba, ahol ezúttal lefelé vigyen utunk. Egy szinttel lejjebb
balra kanyarodjunk be, majd menjünk be a zöld ajtón, és a fapallókon ugráljunk
át a másik oldal kiszakadt falához. Benn a lépcsőházban egy szintet menjünk
feljebb, majd jobbra menjünk be az ajtón. Ahogy bemegyünk, egyből forduljunk
jobbra és menjünk be az ajtón majd balra, az embereket kilőve folytassuk
utunkat. Jobbra találunk csekély mennyiségű fájdalomcsillapítót, aztán pedig a
fekete ajtóhoz menjünk. Menjünk az emberekkel, és lőjük ki akit tudunk, de az
utcasarok után nem túl sokkal ránk fognak támadni, úgyhogy csak óvatosan
maradjunk a közelükbe. A kanyar után még a kordonok előtt jobbra a zöld ajtón
kell bemenni - de ha valakinek kell egy kis ammo akkor, látogassa meg a balra
található kordonnál elhelyezkedő ?Deli? feliratú helyet. Mégpedig úgy, hogy a
kordon mellett levő hordókba lő egyet -. Ha kinyírunk mindenkit és odamegyünk a
kocsi környékére vége a pályának.
Chapter Four: Dearest of All My Friends
A küldetés lényege teljesen egyszerű, meg kell védenünk Vladot. Amikor először
elbújik, védjük a házat, majd menjünk oda az ablakokhoz, és ott öljünk meg
mindenkit, aki jön. - Csak akkor megy tovább, ha mindenki meghalt a környéken. ?
Majd amikor a másik helységben ki akar menni, és rájön, hogy nagy a feje ? nem
ám levenné? :) ? kitalálja, hogy menjünk fel a lifttel hozzá. Amikor fenn
vagyunk, először a jobb oldali szobában meg kell védeni, majd amikor elkezd
mesét nézni, menjünk be balra és hallgassuk meg a telefont, majd kifele menet
balra menjünk ki ? a jobb oldalon található legszélső falat ki lehet lőni - és
öljük meg a kommandósokat. Amikor leugrott az ember beparkolnak egy kocsival,
őket gyorsan intézzük el és fussunk emberünk után. Amíg nyitja a garázsajtót
gyorsan öljük azt a 4 embert, aki beparkol a kocsival, majd pedig menjünk be, és
zárásnál intenzíven figyeljünk kifele, mert jönni fognak. Amikor bezáródott az
ajtó, és ráállt a kocsira a fenti kapcsolóval emeljük fel. Itt megint meg kell
védeni, majd amikor továbbmegy érdemes egy kicsit lemaradni a folyosón és a 4
embert, aki jön gyorsan megölni, majd pedig menjünk oda a fehér kocsihoz.
Chapter Five: A Losing Game
Ahogy kimentünk balra le, majd ugorjunk be a szobába itt, pedig jobbra fussunk
el. Felmenve a rámpára kidől a fal itt gyorsan, menjünk le, majd fussunk a szoba
bal sarkába, ahol a tudósok vannak, és villámgyorsan lőjük ki a fal mellett
található hordót, hogy kidőljön az egyik része. Amint kidőlt fussunk be, és
jobbra folytassuk utunk. Itt várjuk, meg amíg kidől a gerenda, és azon menjünk
fel, majd ugorjunk át a kis bódé tetejére, aztán a tűz másik oldalán le. Ahol a
nyuszis őrült kidönti az ajtót, menjünk be, és jobbra kanyarodjunk el, majd
mivel a lift nem megy, menjünk be az ajtón. Itt a falon találunk egy piros kis
kart, és saját dolgunk megkönnyítése érdekében, törjük ki az üveget, majd húzzuk
meg a kart. Most persze a generátorok nem igazán örülnek a víztémának, úgyhogy
legbiztosabb, ha kikapcsoljuk. Ehhez balra menjünk be és át a szobákon, majd az
utolsóban balra megtaláljuk a falon a kapcsolót. Mivel ezt meghúztuk, már
teljesen árammentes az egész helység, úgyhogy nyugodtan felmehetünk a lépcsőn.
Jobbra kerüljük ki a tüzet. Miután jobbra átvergődtük magunkat a romhalmazon,
menjünk fel a lépcsőn és be a lakásunkba (nyitva is van az ajtó).
Chapter Six: There Are No Happy Endings
Az elején menjünk be a másik szobába, majd hirtelen benn találjuk magunkat a
rendőrségen. A Lineup szobába kell bemenni (jobbra). Aztán követni kell magunkat
:), végig a folyosón, majd az ajtó után egyenesen tovább ? ne álljunk meg a
szobában ? és ott is menjünk tovább egyenesen a folyosón. Amíg nem ágazik el
háromfele az út ? 3 ajtó ? addig mehetünk végig egyenesen, majd az elágazásnál a
szembe található ajtón menjünk be, majd egyből balra és itt már csak fussunk
végig az úton.
Chapter Seven: Love Hurts
Öljük meg a téren az embereket ? célszerű a hordót célba venni, majd pedig a két
embert a tetőről kilőni. Amikor kinyitják az ajtót, menjünk be és álljunk a
lépcsőn a sarokba, majd amikor már csak a lépcső fölött nem szakadt le a tető,
menjünk fel az ajtóhoz utána, pedig menjünk be, amikor kinyílik az ajtó. Jobbra
menjünk ki a belső részre, majd itt is irtsuk ki a jónépet, és várjuk meg, hogy
felhúzódjanak a rácsok az ablakokon, aztán ugorjunk be, és a balra található
ajtón menjünk át a szobán. A könyvtárban, ha megöltünk mindenkit és Monat is
megvédtük a balra található ajtón, tudunk kimenni. A következő teremben szembe
lehet, majd továbbmenni, és ezután pedig fel a lépcsőn. Ott kanyarodjunk balra,
majd a jobbra található ajtón menjünk be az őrszobába, ahol a szekrényekben
tanulunk egykét, hasznos dolgot. Balra hagyjuk el a szobát, és menjünk is,
tovább a következő szobában is. Itt a hídnál menjünk le a lépcsőn, a sarokban
találunk egy kis muníciót, majd ha megöltünk mindenkit menjünk, vissza fel,
aztán balra be az ajtón. A leszakadt szobában balra menjünk majd a kis kiugró
terasznál is balra. A térnél öljük meg az embereket és ugorjunk le.
Chapter Eight: That Old Familiar Feeling
Induljunk el és amint elkezdenek ketyegni a bombák fussunk vissz a kezdőhely
felé, mert ott van egy kabin, abba szálljunk be és csukjuk be az ajtót, majd
pedig robbanás után, a kirobbant falnál ugorjunk le. Itt balra található egy
ajtó, és a következő szobában, pedig az átlós sarokban. Fussunk fel a lépcsőn,
majd itt végig, és az ajtón, a végén menjünk be, majd át a szobán és megint
menjünk fel. Az ajtó után szintén felfele folytassuk utunkat, majd várjuk, meg
amíg kinyílik az ajtó és kövessük az embereket. ? Legegyszerűbb, ha úgy öljük
meg őket, hogy rálövünk valamelyik robbanékony dobozra. - Menjünk fel a lifttel,
aztán a szoba ajtaján ki, és mivel leszakadt a lépcső, hívjuk le a
nyomorékszállítót. Menjünk fel vele, és menjünk be az ajtón. Annyi dolgunk
maradt mindössze, hogy a tartó rudak végén elhelyezkedő rozsdás,
barna hengereket kilőjük, aztán miután lejött egy emelettel, megöljük az arcot.
Max Payne aktáját egy időre lezárhatjuk?
HuNTeR