Brigi dalát ha röviden kéne fogalmaznom ezt mondanám: Egyszerűen (kis szünet) csodálatos. És nem túloztam. A Csillag születik sztárja egyike a leg tehetségesebb énekeseknek. A klipben látszik a beleélés . Nagyon jó az is amikor könnycsepp csordul végig az arcán (jó húzás volt benne hagyni,a rendező részéről). A szöveget illetően azt mondhatom,hogy milyen igaz. Hiszen nagyon sok ismerősöm szíve tört meg a szerelemtől. És a hölgyek is akikkel ismerkedem szinte mind csalódott. És ezer darabra tört szíveket találni. Azt a következtetést vontam le,hogy a szerelemhez bátorság kell. A csalódások azért vannak mert az állom amit megálmodtál szebb mint a valóság. Az álmaidban minden szép még a szerelmed tárgya is. De amikor kiderül milyen az ember akkor elmúlik az érzés azoknál akik az álmaikat szeretik. Soha nem szabadna szerepeket játszani. Mást mutatni mint amik vagyunk. Mert fájdalmat okozunk evvel a tiszta szívűekben. De mondok valamit: mindannyian amikor megszülettünk tiszta szívvel jöttünk a világra. Csak ez útközben megváltozott. Útközben a felnőttek megtanítottak szerepet játszani. Kiderült,hogy nem is annyira felnőttek. Te és mindannyian egy ritka fajt keresünk. Az igaz embert. Ő az IGAZI. És ha megtalálod akkor leszel boldog. Mert egy igaz ember mellet nem kell félned.
Balogh Brigi könyvelőként végzett valahol,valamelyik iskolában. Hét éve egy olyan döntést hozott ,hogy mostantól komolyan veszem az éneklést. És milyen jól tette. Mert most nem élvezhetnénk a hangját. Az ő álma az,hogy egyszer nagy énekesnő lesz belőle. De azt mondom ő egy nagy énekes nő. Nehezen adja fel mert a csillag születik ben kétszer indult. Az első nem hozott sikert számára. Most viszont evvel a dallal beírta magát a sztárok közé.