Élt boldogan egy szegény asszony a fiával, Aladinnal.

A legényt egyszer egy ismeretlen szólította meg a piacon: -Ugye te vagy Aladdin? No fiam, én apád helyett apád leszek ezentúl...

Bőkezű ajándékokkal nyerte meg Aladdinnak és anyjának bizalmát. Nem is sejtették, hogy a gazdag idegen: ravasz varázsló.

Egy este elcsalta magával Aladdint és egy elhagyatott völgybe vezette.

Tüzet rakott s varázslattal megnyitotta a barlang titkos ajtaját.

-Szállj le ebbe a barlangba, Aladdin! Találsz odalent egy régi rézlámpát, hozd fel nekem, de bármi egyebet látsz, ne nyúlj hozzá - parancsolta a varázsló.

Temérdek tündöklő kincs tárult Aladdin szeme elé, szinte megvakította a ragyogás.

Nem győzött betelni a látnivalóval.

Sokáig bolyongott a földalatti termekben, amíg a rézlámpást megtalálta.

Boldogan szorította magához és indult kifelé.

Már hajnalodott. A varázsló türelmét vesztette. - Úgy látszik, hiába várok, pedig reggelre Marokkóban kell lennem.

Elzárta a barlang bejáratát. -Pusztulj el gaz kölyök!

Aladdin kétségbeesve üldögélt a barlang elzárt sziklakapuja mögött. Unalmában a lámpát kezdte fényesíteni. Amint dörzsölgette...

  ..sűrű fehér füst robbant elő a lámpásból és ezt dübörögte:

A lámpa szelleme vagyok, minden kívánságodat teljesítem! -Haza akarok menni - nyöszörögte Aladdin.

A következő pillanatban már otthon is volt. Anyja sírva fogadta: Csakhogy megjöttél, fiam, hoztál-e valami ennivalót? - Csak egy ócska lámpást hoztam - szólt Aladdin.

Kimerülten leheveredett. Anyja tisztogatni kezdte a lámpát.

Ekkor nagy dübörgés közben újra megjelent a szellem.

Aladdin fölébredt a robajra. Most már nem rémült meg. - Hé! Viselkedj csöndesebben! - szólt a szellemre. - Tudod mit? Hozz nekünk valami ennivalót!

Egy szempillantás nem telt bele, ízes pecsenyék alatt roskadozott az asztal. Ettől fogva Aladdin és anyja nem ismerték az éhséget...

Ekkoriban történt, hogy a szultán harsonásai hírül adták, zárkózzék be mindenki, mert a szépséges Budrull-Budur hercegnő közeleg, őt pedig nem láthatja közönséges halandó. 

Aladdin azonban megleste a szultán leányát s nyomban megszerette. 

Másnap Aladdin drágaköveket és ékszereket kért a szellemtől, s ezekkel az ajándékokkal a szultánhoz küldte anyját. 

-Bocsásd meg vakmerőségemet, fényes kalifa! Fiam, Aladdin feleségül kéri leányodat. 

-Ej, takarodj, rabszolgafajzat! - kiáltotta a szultán nagyvezére. - A hercegnő az én fiam felesége lesz. 

A vezér sürgette a házasságot, nehogy a szultán meggondolja magát. Budrull-Budur sírva ment a mennyegzőre. Látta ezt Aladdin... 

.. és ismét hívta a szellemet: Most mutasd meg, mit tudsz! Hozz nekem annyi kincset, hogy a szultánt is elkápráztassam, a hercegnő vőlegényét pedig zárd a kecskeólba! 

A nagyvezér fia egy szempillantással később ott kuksolt a kecskeólban, s még kiabálni sem mert, annyira szégyellte magát. 

Aladdin pedig elindult a palotába ragyogó paripán, gyémántos kaftánban, díszes kísérettel. Szolgái két kézzel szórták az aranyat és kiáltozták: Éljen Aladdin herceg! 

A szultán még sohasem látott ilyen óriási drágaköveket és ennyi kincset egyrakáson. Budrull-Budur arca is felragyogott: nagyon megtetszett neki Aladdin. 

Kegyesen teljesítem kérésedet és hozzád adom a leányomat kedves herceg! 


Aladdin leborult a szultán elé, s közben észrevétlenül megdörzsölte a lámpát, amit a köpenye alá rejtett: -Egy-kettőre építs palotát- súgta a szellemnek. 

-Tekints ki az ablakon felséges szultán. - S az udvar népe csak ámult-bámult: csodák csodájára a szemközti dombon aranykastély csillogott. 

Aladdin és a hercegkisasszony lakodalmán egész Bagdad ott volt, evett-ivott, mulatott... 

A varázslót mindinkább elkeserítette mindaz, amit látott. 

Addig bűvészkedett, amíg kristálygömbjében megpillantotta Aladdint. - Várj csak barátom, majd elbánok én veled! 
 

Vándorkereskedőnek öltözött, s másnap már Bagdad utcáin kiáltozott: Régi rossz lámpákat veszek, öt újat adok egy ócskáért.
...Aladdin éppen akkor indult vadászatra.

A hercegnő egyedül maradt. Meghallotta, hogy a vándorkereskedő kínálja portékáját.

-Én is elcserélném ezt a rossz, rozsdás lámpát -gondolta- úgysem tudom, miért kell az uramnak.

A varázsló nyomban megismerte a bűvös lámpát. Mohón kapott utána...

-Tíz újat adok érte - mondta és elhatározta, hogy a hercegnőt is magával viszi.

A varázsló kiment a tengerpartra, megdörzsölte a lámpát, megparancsolta a szellemnek, hogy a palotával és a hercegnővel együtt vigye haza marokkóba.

A szellem felkapta a palotát és mint a gondolat, átrepült a tengeren.

Mire Aladdin hazaért a vadászatról, nem találta sem a kastélyt, sem a feleségét, csak a haragos szultánt, aki halállal fenyegette. 

A szerencsétlen Aladdint mély tömlöcbe zárták. 

-Bocsásd szabadon! - követelte a nép a szultán palotája előtt.

A szultán végül is parancsot adott, hogy Aladdint száműzzék a városból. 

Úttalan utakon, sivatagokon át bolyongott Aladdin. 

Egy napon végre Marokkóba érkezett. Az első, amit megpillantot, saját palotája volt. 

Be akart lépni, de az őrök feltartóztatták. Kiáltozásra kinézett Budrull-Budur. 

Parancsot adott, hogy a szegény utast bocsássák be.

Boldogan futott férje elé. - Gyorsan, gyorsan - szólt Aladdin -, hozd hamar az ócska rézlámpát! 

Nem lehet, a varázsló mindig a köpenye alatt hordja, - szólt sírva a hercegnő. - Ne búsulj, minden jóra fordul - mondta Aladdin -, keverd ezt az altatót a varázsló italába. 

Alig váltottak néhány szót, a varázsló lépteit hallották. Budur gyorsan a szobájába zárta Aladdint. 

Az esti lakoma közben észrevétlenül a varázsló borába dobta az altatót. 

Amikor a varázsló a bort megitta, mély álomba merült. Budur megtalálta nála a lámpát és már vitte is Aladdinnak. 

Aladdin megdörzsölte a lámpát: - Vigyél bennünket haza, a varázslót pedig pottyantsd a tengerbe útközben - parancsolta a szellemnek. 

Pár perc múlva bagdadban voltak, s sokáig éltek boldogságban, míg meg nem haltak.