Ilyen-olyan névmagyarázó

    
 
Balázs: Az egyszeri szegény ember na meg a felesége elhatározták, hogyha gyerekük lesz, akkor azt Ázs-nak fogják hívni. Hogy miért pont így, azt nem tudni, de biztos ez tetszett nekik. A kilenc hónap elteltével lett nagy csodálkozás meg ámulat, mert az asszony két fiúgyermeknek adott életet ? meg később anyatejet is. Igen ám, de itt kezdődött a bökkenő: hogy hívják most akkor őket? Egy darabig gondolkodtak, majd az apa két feles után megszólalt: ha mán ketten vannak, tarcsuk meg mindegyiket. Mivel az egyik a jobb csecsedből szopik ? az lesz a Jobbázs, a másik meg a Balázs. Az idők folyamán az első név valahogy lemorzsolódott, de a másik...
 
 Ingrid: Talán még emlékeznek Dean Read (az oroszul beszélők kedvéért: Din Rid) fiatalon elhunyt kanadai békeharcosra, aki nem fegyverrel, hanem a gitárjával és a dalaival küzdött a békéért. Egyszer valahonnan olyan gyorsan kellett menekülnie, hogy még a zakóját sem volt ideje felvenni. Felesége már a kertkapuban várta, és észrevette férjén a hiányosságokat, amit szóvá is tett: mi van rajtad Rid? ? Mi lenne? Nem látod, hogy mackófelső. ? Az nem is mackófelső, hanem ing, Rid! Ez az utolsó két szó annyira megtetszett neki, hogy a soron következő gyereküket rögvest el is nevezték Ingridnek.
 
 Dóra: Idősebb Lakatos Sándor nagybőgős felesége már annyira várandós volt, hogy betolták a szülőszobába, de a férje ekkor sem hagyott neki békét. Egyfolytában csak nyomta neki a szolfézst meg a szolmizálást, de az asszonykának az Istennek sem ment, mert nem kisebbségi származású volt. Idősebb Lakatos Sándor még a tolófájdalmak alatt is gyötörte szegény némbert: most menj le rére, most szóra, most menj fel tire ? és ekkor megszületett az apróság. A szülész-nőgyógyász pont azt kérdezte, hogy fogják hívni az apróságot, amikor idősebb Lakatos Sándor még mindig kottázott: most a tiről menj le dóra. Így született meg Lakatos Dóra!
 Tódor: Nem mai keletű dolog az, hogy a népek azon versengenek, ki tudja a legcifrább nevet adni gyermekének. A tehetősebbek külföldről hozattak direkt ilyen kalendáriumot, míg a szegényebbek saját maguknak fabrikáltak új neveket. Ez utóbbiból származik a Júlia és az Anna keresztezett változata a Julianna, vagy a már jól bevált Zsuzsából és Annából a Zsuzsanna és még lehetne napestig sorolni, de minek. Csak ám minden kalendárium egyszer a végére ér és akkor nincs tovább. Így járt a csöszmögi jegyző meg a felesége is. Mire megszületett a kisfiúcska, addigra az összes valamirevaló nevet már elhasználta a falu népe. A szülőknek nem volt mit tenniük, pályázatot írtak ki gyermekük nevének kitalálására. Jöttek csőstől a javaslatok, de köszönet egyikben sem volt. Jóska nyert 1234 szavazattal, második Sándor lett 1233 szavazattal, míg a dobogó harmadik fokára a Jani név léphetett fel 1232 szavazatta. Bár valaki javasolta, hogy legyen a pici neve Betmen, de ez meg a szülőknek nem tetszett. Egyszer véletlenül arra tévedt egy hajléktalan ember, aki csak úgy mellesleg odaszólt, hogy legyen a gyerek neve Tódor. Ez annyira megtetszett a jegyzőnek, hogy innentől kezdve nem volt miről vitázni. A gyerek megkapta a Tódor nevet, a hajléktalan pedig a jegyző kisujjasát hálája jeléül, bár a névadó szülő jobban örült volna egy felesnek, meg egy szelet kenyérnek.
 
 Ede: Mátyás király udvarában szolgált egy olyan félnótás, akinek a szülei nagyon szegények voltak. Arra nem tellett nekik, hogy a gyereknek nevet adjanak, így azt senki nem tudta megszólítani. Ha már megszólítani nem tudják, akkor ezáltal szidni sem - elmélkedett Mátyás az igazságos, ezért a lökött fiúból földművelődési minisztert csinált. Egyik nap a miniszter úr mindenáron meg akarta kóstoltatni egyik frakcióvezetőjével a saját maga által készített kecskeszar drazsét, de annak nem nagyon füllött rá a foga, így hangos szóval biztatta: Ede mán, ede! - vagyis: egye már, egye! Meghallván ezt a király gyorsan el is nevezte miniszterét Edének...
 
 
 Abigél: Bizonyára tudják, hogy annak idején a harmincéves háborúban voltak olyan emberek, akiknek az volt a dolguk, hogy egy nagy kocsira összegyűjtsék a halottakat. Nem a fertőzésveszély miatt, hanem a lovak mindig megbotlottak egy-egy embercsomóban. Ezek a bizonyos hullagyűjtők mindenkit feldobtak erre a szekérre, mert úgy is tudták, hogy aki él, az előbb-utóbb lemászik róla. Sajnos a háború akkor sem válogatott, és a polgári lakosság soraiból is szedte áldozatait. Így fordulhatott elő, hogy az egyik alkalommal egy gyereket találtak a földön mozdulatlanul fekve. A "doktorok" egyike odament, hogy közelebbről is megszemlélje a kis áldozatot, de szerencsére észrevette, hogy még van pulzusa. Oda is kiáltott a másiknak: Nem halt meg, de alig él. Mivel a kocsin lévő társa már nem volt teljesen egyedül - az alkohol szemszögéből nézve -, így azt hitte, hogy kollégája ismeri a kislányt és azért kiabál neki, hogy: Abigél! Így maradt fent ez a név évszázadokon keresztül.
 
 Bertold: Élt a szomszédos faluban egy nagyon fura család, és ezeknek volt egy nagyon régi Trabantjuk, ami tisztára olyan volt, mint egy csökönyös szamár. Ha kedve tartotta beindult, ha nem volt kedve, akkor nem indult be sem. Ekkor kapott főszerepet a legnagyobb fiú, Bertalan. Az apa a kormánynál próbált csodát művelni, az anya pedig hangos biztatással ösztökélte fiát a mind nagyobb erőkifejtésre, valahogy ekképpen: Bertalan, told! Bertalan, told! - de aztán túl hosszúnak találta, és rövidített: Berti, told! Berti, told! Mivel még ezt is hosszúnak találta, ezért lehagyta az i betűt is: Bert, told! Bert, told! És Berti tolt! Az idők során a mama már olyan folyamatosan mondta, hogy: Bertold, Bertold, hogy a legényen (és rajta kívül még nagyon sok mindenkin) rajtamaradt a Bertold név!
 
 
 Kolos: Mindenki tapasztalhatta már, hogy a magyar név mennyire összetett, mennyire bonyolult. Mire sikerül egy szabályt elsajátítanunk, addigra már rég megváltoztatták, módosították, törölték stb. Ebből adódóan számtalan félreértés volt már a történelemben, de minden bizonnyal még lesz is. Itt van például ez a név is: Kolos. Tudják hogy jött létre? Egyik vidéki kórházunk szülészeti osztályán a nővérke túl műveltnek próbálta tettetni magát. Ezt így kell elképzelni, ahogy mondom. Megszületett a kisfiú, mire gyorsan közrekapták, leápolták, miközben beszélgettek róla. Az egyik bábaasszony megjegyezte róla, hogy milyen colos kis fickó. Viccből a születési kartonra még rá is írták, hogy hossza: Colos! Erre a túlfűtött, túlművelt nővérke, aki tanult helyesen írni, mindjárt rá is jött, hogy a c-t k-nak kell ejteni, és a gyerek nevét véletlenül a testhosszához írta be valaki. Így született meg szó szerint a szülőszobán a Kolos név!
 
 Donát: Ősi orosz eredetű név. Állítólag egyidős a Don folyó kialakulásával, mert az sem volt ám mindig ilyen nagy. Valamikor egy kis csendes, nyugodt patakocskaként csörgedezte át Oroszországot, de történt, hogy az egyik tavaszon nagyon megáradt, és tudja Isten mi okból, de úgy maradt. A Katasztrófavédelmi Parancsnokság kereken négy éven át rendelt el másodfokú készültséget, de miután látták, hogy a Donnak esze ágában sincs visszahúzódni, így lefújták. Bár, azóta is szokott riadalmat kelteni a népek körében, de azok nem nagyon szokták komolyan venni. És hogy miből ered a Donát név? Az eleje biztos, hogy a Don szóból, a vége pedig az át névelőből, de hogy ki tette ezt így össze, azt tudja a franc.
 
 
 Alfréd: Az 1234-es szovjet-tatár háborúban az utóbbi oldalon harcolt három tiszt, akiknek a rangja fréd volt. Az valami olyasmi lehetett, mint nálunk a hadnagy. Az egyik alfréd, a másik fréd, a harmadik főfrédként vette ki a részét a közlegények irányításában. Lelkes volt mind a három, mert az előléptetésük forgott kockán. A csatában mindig legelöl harcoltak és legutolsónak futamodtak meg. Sajnos az egyik reggel arra ébredtek, hogy nem mindenki él, mert az éjszaka leple alatt az ellenfél orvul megtámadta őket, és akit csak tudtak, legyilkoltak. Ilyen körülmények között halt meg fréd és főfréd is. Alfréd ezek után nem akart előlépni barátai emléke miatt és a rangját felvette keresztnévként. Azóta van a naptárban Alfréd. Ezen a napon gondoljanak az 1234-es szovjet-tatár háború áldozataira.
 
 Mátyás: Ha valaki azt hiszi, hogy ezt a nevet először nagy királyunk, az igazságos viselte, az téved. Ő is kapta valakitől, és sikerült úgy továbbadnia, hogy a mai napig él a köztudatban. Ha a rossz nyelvek nem hazudnak, akkor úgy 896 őszén, mindjárt a honfoglalás után Balatonszéplak-felsőre költözött egy vándor, aki abból tartotta el magát, hogy bér sírásást vállalt. Egyszer a kocsmában a negyedik Johnny Walker után elkottyintotta, hogy ő Ond és Kond vezérek öccse a Máty, de mivel szegényebb is és csúnyább is volt testvérbátyjainál, így kiközösítették. Így lett hajléktalan, és mivel nem volt állandó bejelentett lakása, ezért se TB-kártyát, se rendszeres jövedelempótló támogatást nem kapott. Valamiből meg kellett élnie, ezért vállalt alkalmi munkában sírásást. Szerencséjére akkoriban az emberek sokkal korábban haltak meg, mint most, így annyi munkája volt, hogy szinte már nem is bírta egyedül, alkalmazottat pedig nem akart felvenni a járulékos költségek miatt. Ha valaki megkérdezte, hogy hol van Máty, már egyből tudta is rá a választ: Ás!
 
 Álmos: No comment... 

Elemér: Milyenek a véletlenek és a félrehallások? Sokszor származik belőle komplikáció, vagy esetleg mint most is - egy új név. Gondolom én (bár ez nem jelent semmit), hogy valahogy így jöhetett létre ez a csodálatos, és egyre gyakoribb férfinév: - Hová mész kisfiam? - Megyek a boltba, apuka. - Minek mész a boltba, kisfiam? - Hát, elemér! - Miér'? - Elemér! Egy arra járó illető valószínű, hogy csak a beszélgetés végét hallhatta, és ő a gyerekét már szándékosan nevezte úgy, hogy Elemér!
 
 Albin: Volt valaha egy háromgyermekes család. Ezek olyan szegények voltak, hogy csak a középső gyereknek tudtak nevet adni, mert a másik kettőre már nem telt. Ezt a bizonyos fiúcskát elnevezték Binnek. Ha ebéd volt, az anyuka így kiáltott: Bin, meg a másik kettő! Gyertek ebédelni! Meghallotta ezt egy alkalommal a falu leggazdagabb embere, aki azon nyomban elhatározta, hogy majd ő nevet ad a másik kettőnek. Volt pénze csőstől, megtehette. Hogy a szülők ne tévesszék össze a neveket, ezért a legnagyobbik megkapta a Felbin, a legkisebbik pedig az Albin nevet. Mit tesz a véletlen? Egyedül ez utóbbi maradt fent, a másik kettőre pedig már a szülők sem emlékeznek.
 
 Edina: Egyik vidéki falucskában volt egy nagyon vérmes kislány, Edinek hívták. Annyira forrongott a vére, hogy már a moziban sem mert senki mellé ülni. Egyszer a sors úgy hozta, hogy egy szomszédos falubéli legény vett jegyet mellé véletlenül. Mindaddig nem is volt baj, míg a villanyt le nem kapcsolták. De utána a lány úgy beindult, hogy a fiú nem bírt vele. Többször hangosan felkiáltott, hogy: Edi, naaaa! Úgy a hetedikig bírta a mögöttük ülő, de utána ő maga szólt a lányra: Edina! Hagyja már abba, mert kirúgom a széke lábát!
 
 Lehel: Egyáltalán nem meglepő, ha kisgyerekek olyan játékokat játszanak, amiben utánozzák a felnőtteket. Főleg fiúk életében van egy olyan szakasz, amikor katonák, rendőrök, mozdonyvezetők, pilóták stb. akarnak lenni. Ebben sincs semmi meglepő. Abban viszont igen, amikor valaki állandóan negatív szerepre vágyik. Mire gondolok? Nem harcoló katona, hanem raboskodó ellenség, nem mozdonyvezető, hanem váltókezelő, nem pilóta, hanem lezuhant utas, és végül nem rendőr, hanem az utca állandó szereplője, akivel szemben mindig intézkedni kell. És ami az egészben a legérdekesebb, hogy ettől nevet is lehet kapni, mint ez a szóban forgó kisfiú, akit állandóan igazoltattak, meg szondáztak. Az anyukája mindig kérdezgette a többi gyermektől, hogy az ő kis porontya most éppen mit csinál, de mivel őt mindig szondázták, így azok csak azt felelték, hogy: Most éppen lehel!
 
 Ibolya: Ki ne ismerné az erdők, kertek egyik legkedvesebb virágát, az Ibolyát? Soha senki nem ülteti, és mégis tele van velük tavasszal szinte minden talpalatnyi hely. Szokták nevezni a tavasz második hírnökének is - a Gólyahír után. Pont a természetben való véletlenszerű fellelhetőségéből adódóan sok kiránduló nem szokta észrevenni - főleg még virágzás előtt, ezért gyakorta letiporják. Egy vidéki táncmulatság után járt pontosan így egy "kislány", hogy többen letiporták, miután valaki rásütötte, hogy úgy járt, mint tavasszal az ibolya. Innen a név.
 
 Tiborc: Milyenek a véletlenek? Egy új név létrejöttéhez gyakran elég egy rosszul sikerült műfogsor is. A nagypapának eltörött a régi, agyonhasznált - de ritkán mosott - protkója, ezért újat kellett csináltatnia. Bizony, az nem sikerült olyan jól, mint a régi, ezért az öreg beszélni sem tudott vele rendesen. Mindig cöngetett minden szó után. Ezt tette akkor is, amikor Tibikének, vagy ahogy ő szólította férfiasan, Tibornak szólt. Mindig valahogy mögé került a c-betű. Nem mondom, elég hülyén hangzott, hogy: Tiborc! Az arra járó idegenek meg azt hitték, hogy a gyereket tényleg így hívják, így szárnyra kelt egy új név, ami aztán bekerült a köztudatba. Még szerencse, hogy az öreg nem a szavak elé tette a c-t, mert elég nehéz lett volna kimondani, hogy: Ctibor! 
 
 

ecember                                                                                       ége