Na, mi van a zsebemben?
Szocialista-realista dráma

(A függöny széthúzása után a nézők szeme elé tárul egy valódi, hamisítatlan falusi lakodalmas sátor, csak ezúttal nem násznép és ifjú pár lesz benne, hanem a pártunk és államunk kormánya. A falu apraja-nagyja ott nyüzsög és várja, hogy begördüljenek a hajó nagyságú személygépkocsik, benne a nagyon fontos emberekkel, de a biztonsági szolgálat folyton hátrébb tereli őket. Ebben a pillanatban valakinek eszébe jut, hogy a bejárat fölötti köszöntő táblán az áll, hogy: Éljen az ifjú pár! Ekkor veszi kezdetét a tragikomédia.)

Nép I.: Tanácselnök elvtárs! Ezek mindjárt itt vannak. Most mi legyen a táblával? Leszedjük?
Tanácselnök: Béla, legyen már eszed. Minek leszedni a táblát? Elég, ha a pár után írtok gyorsan egy T-betűt. Éljen az ifjú párt! Így már csak jobban hangzik.
Nép I.: Nem véletlenül vagy Te a Tanácselnök elvtársunk, neked mindig mindenkor úgy vág az eszed, mint a beretva.
Tanácselnök: Elég a dicshimnuszból, ezt majd akkor, ha elmentek...
Nép III.: Jönnek már, jönnek. Itt porzik a kocsijuk a sarkon.
Nép IV.: Isteni szerencse, hogy nincs eső, különben most elakadnának, mi meg szaladgálhatnánk haza nékik gumicsizmáért.
Tanácselnök: Már megint beszélsz hülyeségeket. Pont az lett volna nekünk a jó, így legalább megcsináltatták volna az utat, te, félkegyelmű...
Nép I: Itt vannak. Indíthatom a magnót?
Tanácselnök: Nem ez a dolgod?
Népviseletbe öltözött kislány I.: Nagy szeretettel köszöntjük a falunkba érkezett vezető bácsikat. Tessék tőlünk szeretettel fogadni ezt a kis kenyeret, meg sót!
Vendég I: Kislányom a só helyett egy kis pálinkát hozzál, a kenyérhez meg valami jófajta birkapörköltet.
Tanácselnök: Kedves Elvtársak, kedves vendégeink! Most kéne köszöntőt mondanom, de úgy látom, nem a szellemi szüleményemre vannak kiéhezve, ezért javaslom, fáradjunk be a sátorba. Béluskám, hozzad az elvtársaknak az aperitifet.
Vendég II: Én inkább az aperitif helyett nem kérhetnék egy kis jó házi szilvát? Tuggya, azt írta fel az orvos.
Bélus: De jó humorérzékének tetszik lenni. Mán hogyne hoznék én magának szilvát. Mennyit teccik parancsolni?
Vendég II: Egyelőre elég egy decinyi, meg a demizsonba vagy húsz liternyit, ha megkérhetnélek. De tegezőggyünk mán.
Fővendég: Emelem poharam arra, hogy itten vagyunk elvtársak, meg hogy ma se megyünk haza éhen, meg ilyesmi. Na, fenékig... asztán meg jöhet a perkelt jó gyorsan, mert kettőre várnak a következő helyen.
Tanácselnök: ...akkor mi lesz a varrodával? Lesz rá pénz? Nem lesz rá pénz?
Fővendég: Tanácselnök elvtárs! Óvatosan nyúlj csak be ide a bal alsó zsebembe. Na, mi van benne?
Tanácselnök: Kérlek alássan, semmi!
Fővendég: Akkor meg kellene tömni valamivel, nem gondolod?
Tanácselnök: ..de mi nem úgy készültünk... majd felviszi hétfőn a sofőr... vagy ahogy akarjátok...
Fővendég: Egyrészt nem akarjátok, hanem akarod, másrészt viszont - és itt megemelte a hangját. - Emberek! Köszönjük a vendéglátást, de nekünk most gyorsan el kell menni, mert a szomszédos településen meg kell beszélnünk a varroda építését. Na, viszlát! - és pillanatokon belül még porfelhő sem maradt utánuk.
Nép II: Mi volt ez, tanácselnök elvtárs?
Tanácselnök: Ez kérlek? Egy elutasított korrupciós ügy...
Nép I: Akkor most mit teszünk? ...és mi lesz ezzel a temérdek kajával?
Tanácselnök: Ők küldték rá a pénzt, de nem kell pánikba esni. Megesszük mi azt a millió pörköltet. Ide a falu apraja-naggyát!
Nép III: Okos a mi tanácselnökünk! Így kell állami pénzen falunapot tartani. Én legközelebb is rád szavazok, tanácselnök elvtárs!

(függöny össze, nagy taps)