RÖVID TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTÉS... A Vasutasok és Közlekedésben Dolgozók Demokratikus Munkástanácsa (noha nem ezen a néven, de már akkor is Munkástanácsként) 1990 november 8-án, alig több, mint egy héttel a taxis blokádot követõen, gyakorlatilag annak légkörében alakult meg, bár már 1990 júniusában gyûjtöttük az alapítók szándéknyilatkozatait. Kezdetben a munkáltató heves ellenállásába ütköztünk, aki nem akart a régin kívül más szervezetrõl tudni, mondván: nincs szükség felforgató tevékenységre, és mert a munkahelyeken különben sem lehet „politizálni” ! Továbbá munkáltatónk sem munkaidõ-kedvezményrõl, sem egyéb támogatásról nem akart hallani, mert mint mondta: a Munkástanács egyébként sem szakszervezet ! Erre beszereztük és másolatban átadtuk számukra azokat a jogszabályokat, melyek a munkavállalók érdekképviseleti jellegû tevékenységét is szakszervezetnek minõsítik, mire a munkáltató képviselõi – legalábbis látszólag – belenyugodtak a Munkástanács megváltoztathatatlan jelenlétébe és mûködésébe, melyet késõbb már támogatni is kénytelenek voltak (bár ezt azért sok esetben úgy kellett kikényszeríteni), igyekezve elkerülni a diszkriminációt. 1991
április 11-én Munkásgyûlést hívtunk
össze a helyben felgyûlt problémák kezelésére,
melyre meghívtuk tagjainkon és a munkáltatón
kívül a régi szakszervezet tagjait, képviselõit,
és – természetesen – szövetségeseinket.
A munkáltató valamennyi helyi képviselõje
megjelent, azonban a régi szakszervezetnek csupán két
tisztségviselõje jelent meg, az elnök és a titkár,
a termet kitöltõ összes többi megjelent a mi tagunk
volt. Konstruktív munkásgyûlés volt, az összes
helyi probléma megoldódott, attól kezdve a munkáltató
pozitívan viszonyult a Munkástanácshoz. A napi érdekképviseleti tevékenység taposómalmában való helytállás rohanó világunkban, valamint nem kifejezetten nemzeti elkötelezettségû kormányok, egyes munkáltatók által tanúsított egyre agresszívebb magatartása igencsak próbára (és céltáblává) tette az érdekképviseleteket és azok vezetõit, de mi ennek ellenére – mivel ezt választottuk és elhivatottságnak érezzük (hiszen másképp nem vállalnánk) – kitartunk, és felvesszük a harcot azokért, akik gyermekeiket becsülettel és szeretetben kívánják felnevelni, biztosítva boldogulásukat. Isten segítsen minket ebben !
|