|
| 17 May 2006 12:08:33 pm |
Hitachi merevlemezek különleges ötvözetből |
|
|
A Hitachi háttértároló-részlege bejelentette a cég első merőleges rögzítésű merevlemezét, a 160 GB-os Tavelstar 5K160-at.
A japán óriás kétségkívül nem az első vállalat, amelyik az új technológiát használja merevlemezeiben, azonban úgy vélik kiemelkednek a mezőnyből, mivel a vetélytársaknál sokkal jobb minőségű alapanyagokat használnak fel a gyártás során. A meghajtó olvasó feje irídium, mangán, króm és ruténium ötvözetéből áll - olvasható a cég sajtóközleményében. A gyártó szerint az első két összetevő révén az olvasófej belső mágnese sokkal nagyobb biztonságban lehet, mint a többi cég által alkalmazott platina-mangán anyagok esetében. A króm nagyobb fokú korrózióvédelmet biztosít, míg a ruténium segíthet abban, hogy az érzékelő stabil maradjon.
Habár a Hitachi egyike volt az elsőknek, akik a merőleges rögzítést támogatták, mégis meglehetősen későn léptek a piacra. A Seagate már jónéhány - az új technológiát használó - merevlemezzel jelentkezett a közelmúltban; kínálatában a notebookokba szánt modellektől a szervereken át egészen az asztaligépes verziókig minden megtalálható. Az új technika tehát már igencsak jelen van a piacon, de egyelőre még mindig kevés merőleges rögzítésű meghajtó érkezik a számítógépgyártókhoz. A merőleges rögzítés elve szerint, a megszokott horizontális tárolás helyett az adatok egymásra függőlegesen helyezkednek el, ami nagyobb adatsűrűséget biztosít ugyanakkora helyen.
A Tavelstar 5K160 már a nyár folyamán kapható lesz a tengerentúlon, ára pedig 270 dollár (körülbelül 54 ezer forint) körül várható. A 2006 második felében debütáló 1,8 inches - elsősorban kisebb notebookokba és szórakoztatóelektronikai célokra szánt - változat ugyanazt a technológiát használja majd, mint nagyobb testvérei. A gyártó ezúttal is csatolt egy - már-már szokásosnak mondható - reklámrajzfimet az új modellhez. A mostani "License to Read" James Bond-átiratban a főhős irídium köpenye segítségével veszi fel a harcot ellenlábasaival. A kissé erőltetettnek tűnő rajzfilmsorozat jelenleg nem örvend túlzott népszerűségnek - írja a a ZDNet. |
|
| |
Category : Hardware
| By : zsolti | Comments [71] | Trackbacks [0] |
|
|
| 17 May 2006 11:57:55 am |
Tuningolt 7300 GT a Biostar kínálatában |
|
|
Az elsősorban alaplapjaíról ismert tajvani cég 2004 óta foglalkozik NVIDIA lapkával ellátott videókártyák forgalmazásával.
Nemrég számoltunk be a GeForce 7300 GT maggal felszerelt grafikus vezérlők érkezéséről, a Biostar máris elkészítette annak tuningolt változatát. A referenciakártyákat teljesítményben jóval felülmúló VGA az alsó-középkategóriát célozza meg.
További termékjellemzők:
90 nm-es technológia
8 aktív pixelfutószalag
16x PCI-Express csatoló
DirectX 9.0c, OpenGL 2.0 és Shader Model 3.0 támogatás
SLI-képes, támogatja az NVIDIA PureVideo és Full nView Multi-Display technológiáját
maximális képfelbontás: 2048 × 1536, 60 Hz-en
hardveres gyorsítás: HDTV támogatás -- H.264, MPEG-2 és WMV
további támogatott technológiák: Intellisample 4.0, UltraShadow II, Digital Vibrance Control 3.0, True High dynamic-range (HDR) Lightning
|
|
| |
Category : Hardware
| By : zsolti | Comments [63] | Trackbacks [0] |
|
|
| 16 May 2006 03:34:17 pm |
Energiatakarékos AMD asztali processzorok |
|
|
Az AMD az In-Stat Spring Processor Forum alkalmával bejelentette, hogy a jövőben nagyobb figyelmet kíván fordítani lapkáinak fogyasztására és ezért most egy különösen energiatakarékos asztali processzorcsaládot is bemutat. Az AMD két új termékvonalat hozott létre, az "Energy Efficient" lapkák tipikus fogyasztása 65 Watt, míg az "Energy Efficient Small Form Factor" asztali processzoroké 35 Watt.
Kisebb fogyasztás és hőtermelés
Az új energiatakarékos Athlon, Athlon X2 és Sempron lapkák minden tekintetben megegyeznek az eddigi modellekkel, azonban a gyártástechnológiai fejlesztések révén lehetővé vált a vállalat számára a gyártásorról olyan chipek leválogatása, amelyek kisebb feszültségen is elérik a kívánt működési frekvenciát. A fogyasztást emellett a Cool'n'Quiet technológiával mérsékli az AMD, ez működés közben a terheléstől függően képes csökkenteni a processzor feszültségét és órajelét, ezáltal a fogyasztást.
Az energiatakarékos processzorok drágábbak lesznek az azonos paraméterekkel rendelkező, de "hagyományos" lapkáknál. A 65 wattos fogyasztású Energy Efficient Athlon X2 4800+ listaára például 671 dollár, míg ugyanez a chip 89 wattos fogyasztás mellett 645 dollárért kapható. Az AMD összesen 11 energiatakarékos chip forgalmazását kezdi meg hamarosan, a vállalat ígérete szerint a szállítások még ebben a hónapban megkezdődnek, a lapkákat hamarosan viszontláthatjuk az üzletekben, illetve a PC-gyártók konfigurációiban.
A cég kínálatában már eddig is szerepeltek energiatakarékos mobil chipek, valamint az Opteron családnak is voltak alacsony fogyasztású tagjai, elsősorban blade szerverek számára. A cég szerint az "Energy Efficient" asztali processzorok elsősorban a vállalati, irodai felhasználásra szánt csendes rendszerek, valamint az apró PC-k, barebone-ok gyártói körében tesznek majd szert nagy népszerűségre.
Mini a menő
Iparági elemzések szerint az ilyen rendszerek az elkövetkező években egyre népszerűbbek lesznek mind a vállalatok, mind a fogyasztók körében. A SFF számítógépek azért tarthatnak számot a vállalatok és fogyasztók érdeklődésére, mert kisebbek, csendesebbek és kevedebbet is fogyasztanak egy "hagyományos" asztali gépnél, ugyanakkor a felhasználók elvárják ugyanazt a teljesítményt és a szolgáltatásokat, amelyeket egy teljes méretű PC nyújt. Az IDC prognózisa szerint a megoldás kulcsát az energiatakarékos kétmagos processzorok elterjedése jelenti.
Az IDC szerint az amerikai piacon 2009-re már a kisméretű gépek lesznek az uralkodók, háttérbe szorítva a ma elterjedt minitornyokat. 2005-ben az Egyesült Államokban mintegy 31 millió minitorony-kivitelű PC-t adtak el, ez a leszállított asztali gépek több mint háromnegyede, míg a SFF gépek a piacnak csupán 12 százalékát adták. Az IDC szerint 2009-re utóbbiak aránya 42 százalékra nő majd, miközben a minitornyok forgalma a tavalyi szint harmadára csökken.
A globális piacon a kis méretű gépek ennél jóval lassabban, de azért biztosan nyernek majd teret, ugyanis számos helyen továbbra is a lehető legolcsóbb megoldást keresik a vevők, nem számít nekik a zaj, a méret vagy a fogyasztás. Az IDC szerint tavaly világszerte 93 millió minitorony-kivitelű gép talált gazdára, ez az összes eladott asztali PC-k 70 százaléka. 2009-ben azonban már csak 78 millió ilyen masinát vásárolnak meg, ami kevesebb mint fele lesz a teljes forgalomnak, eközben az SFF-gépek eladásai négyszeresére nőnek és a teljes piac közel harmadát szerzik meg. |
|
| |
Category : Hardware
| By : zsolti | Comments [70] | Trackbacks [0] |
|
|
| 16 May 2006 03:32:36 pm |
Nyolc terabájt egyetlen kazettán |
|
|
Időről időre felmerül a kérdés, vajon a mágnesszalagok mikor kopnak ki az informatikai hétköznapokból, azonban a technológia fejlesztői újabb és újabb megoldásokkal rukkolnak elő, amelyek révén életben tarthatók a szalagos rendszerek.
Kilencven kilométernyi könyvespolc helyett
Az IBM Almaden kutatóközpont és a Fuji Photo Film mérnökei most egy olyan kétoldalas mágnesszalag-prototípust fejlesztettek ki, amely négyzethüvelykenként 6,67 gigabit tárolására képes, vagyis adatsűrűsége tizenötszöröse a ma elterjedt megoldásoknak és több mint hatszor nagyobb mint a jelenlegi rekord, amely szintén az IBM nevéhez fűzödik. Az IBM és a Fuji szerint az újfajta szalagot tartalmazó egyetlen LTO kazettán 8 terabájtnyi adat tárolható, ez mintegy 8 millió könyvnek felel meg, amelyek kinyomtatva csak egy 90 kilométer hosszú polcon férnének el.
A kezdetek
Az IBM tekinthető a szalagos adattárolás úttörőjének, a vállalat 1952-ben értékesítette az első ilyen egységét, a 726-os modellt, amely egy hüvelyk hosszúságú szalagon hat adat- és egy ellenőrző sávon összesen 100 bitet tudott tárolni. Akkoriban a kutatók még úgy vélték, hogy ekkora területen az adatűrűség elméleti maximuma 400 bit körül van. A Model 726 a lyukkártyákat volt hivatott leváltani, amelyeknél lényegesen gyorsabb is volt, szalagjai másodpercenként 12500 számjegyet tudtak rögzíteni vagy betölteni. Egy szalagon 2 millió számjegy volt tárolható, az IBM mérnökei pedig minden egyes szalagot az eladás előtt mikroszkóp alatt ellenőriztek, hibák után kutatva.
A Fuji által kifejlesztett szalag vékony bárium-ferrid réteget tartalmaz, amely hosszú idő után sem oxidálódik vagy változtatja meg vegyi tulajdonságait, ezért a vállalatok szerint ideális az adatok hosszú ideig tartó tárolására. A Fuji már évek óta gyárt bárium-ferrid réteget tartalmazó mágnesszalagokat, azonban folyamatosan tökéletesíti azokat, ezek a kutatások vezettek el a mostani megoldáshoz. Az új szalagra épülő kazetták azonban legkorábban öt év múlva jelenhetnének meg a piacon.
Az IBM felelt az író-olvasó fej fejlesztéséért, a vállalat állítása szerint a pozícionálás területén történt előrelépések lehetővé tették, hogy az adatsávok 90 százalékkal kisebbek legyenek, ezáltal jelentősen meg lehetett növelni a szalag kapacitását. Az új mechanika 0,35 mikronos pontossággal képes pozícionálni a fejet az 1,5 mikron széles adatsávok felett. A Nagy Kék kutatói emellett egy új kódolási eljárást is létrehoztak, amellyel a visszaolvasás pontosságát tudták megnövelni, így kevesebb hibajavítás szükséges, ezáltal nagyobb sebesség érhető el.
Őskövület a csúcson
A technológia alapelveit figyelembe véve ősőreg mágnesszalagok egyre népszerűbbek a vállalatok körében, amelyeknek a különféle törvényi szabályozások (pl. Sarbanes-Oxley) miatt óriási adattömeget kell hosszú ideig megőrizniük. Tavaly az IBM mágnesszalagos rendszereinek bevétele 9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi szintet és 2011-ig évi átlagban 8 százalékos növekedést vár a cég. Az IDC adatai szerint a szalagos adattárolók piaca 2005-ben 4,82 milliárd dollárt tett ki.
Az adatsűrűség és így a kapacitás növejedésével még jó ideig a mágnesszalag lehet a legolcsóbb archiválási megoldás, a kazetták alacsony árát és kis méretét eddig még semmilyen más média nem tudta megszorongatni: egységnyi kapacitásra vetítve a merevlemezek például ötször-tízszer drágábbak. Hosszú távon talán az optikai adattárolás lehet a következő technológia, amely letszíthatja a trónról a mágnesszalagokat, azonban a lemezek kapacitása egyelőre túl kicsi a kazettákéhoz képest. |
|
| |
Category : ITech
| By : zsolti | Comments [61] | Trackbacks [0] |
|
|
| 16 May 2006 03:31:38 pm |
Szerdán érkezik az átdizájnolt, felturbózott Windows Media P |
|
|
A Microsoft várhatóan holnap, május 17-én teszi elérhetővé a már múlt héten kiszivárgott, az internet rejtett bugyraiból már most is letölthető Windows Media Player 11 bétaverzióját, mely Windows XP operációs rendszerek alá is feltelepíthető. Meglepő módon a béta szoftverbe integrálva egy újabb integrált zenebolt is érkezik, ugyanebben az időpontban indítja el az MTV Networks az Urge elnevezésű zeneszolgáltatását. A Windows Media Player 11 végleges változatát júniusra ígéri a szoftveróriás.
Alaposan átdolgozva
A Windows Media Player 11 a kiszivárgott verzióból készült képernyőmentések alapján teljesen átdizájnolt felülettel, felfrissített, logikusabbá tett médiakönyvtárral és a majdani Windows Vistához illeszkedő színvilággal rendelkezik. Az új médialejátszó szoftver nem titkoltan az iTunes babérjaira tör, a teljesen integrált MTV Networks Urge zenebolt pedig nagyon jó partnernek bizonyulhat e cél érdekében.
A 17-én megjelenő változat csak egy bétaváltozat, így könnyen találkozhatunk hibákkal, de ezek ellenére a továbbfejlesztett verziót több okból igen gyorsan megkedvelhetik a felhasználók. Az áttervezett felület sokkal felhasználóbarátabb, mint a Windows Media Player 10 katasztrófális kezelőpaneljei, a könyvtár valódi könyvtár lett az albumok képeivel és adataival, melyekben a fejlécben látható keresővel gyorsan és egyszerűen szelektálhatunk. A "glossy" dizájnú gombok és menük egy komplett felületet alkotnak, mely már valóban illik egy médialejátszó alkalmazáshoz.
A Microsoft belső tesztjei során 10 ezer dallal tesztelték a Windows Media Player 11 könyvtárkezelését, így a gyors működés garantált az átlagos hardverelemekkel szerelt számítógépeken. A vállalat szerint a WMP 11 több millió digitális dallal, videóval, vagy képpel is könnyedén elboldogul. A hatalmas tárolási kapacitásra szükség is lehet, hiszen a Windows Media Playerrel több zenebolthoz is közvetlen hozzáférést kaphatunk, nem csak az új Urge-öt, hanem az eddig is működő Napstert, Rhapsodyt és CinemaNowt is megtalálhatjuk, ha megfelelő helyre pottyantott le minket a gólya. A Windows Media Player 11 legfőbb zeneboltja azonban az Urge lesz, melyet együtt fejlesztettek az új lejátszóval.
Az MTV Urge zeneboltja a lejátszó megjelenésével egyidőben lesz elérhető, rögtön 2 millió letölthető, megvásárolható dalt biztosítva a felhasználóknak. A dalokat egyenként 99 centért, az egyes albumokat 9,95 dollártól lehet majd megvásárolni, azonban a teljes online zeneállományhoz is hozzájuthatunk 9,95 dolláros havidíjért. Amennyiben hordozható lejátszóra is szeretnénk másolni a dalokat, havi 14,95 dollárt kell majd fizetnünk az MTV Networksnek. Az induláskor az Urge csupán streamelt videókat nyújt majd, azonban az év hátralévő részében videotékává is átalalkul majd a szolgáltatás, megvásárolható, letölthető videoklipeket, videókat kínálva. Az online boltban megtalálhatók lesznek a "TRL" és "MTV Unplugged" sorozat egyes részei is.
Bár a Windows Media Player 11 jelenlegi verziója nem támogatja közvetlenül a hálózatos üzemmódot, a lejátszóprogram bővebb támogatást nyújt más eszközök felé is -- többek között lehetővé teszi, hogy hangot vagy videót streameljünk az Xbox 360 játékkonzolnak. Ehhez egy segédprogram használatára is szükség van, de a Microsoft ígérete szerint hamarosan a szoftver önállóan is képes lesz arra, hogy digitális jogkezelő technológiával védett tartalmakat továbbítson, streameljen a hálózaton található más számítógépek, a konzol, vagy akár set-top-boxok számára. Az iTunes-szal ellentétben a Windows Media Player arra is alkalmas, hogy ellenkező irányba szinkronizáljon, azaz képeket vagy zenéket másoljon fel a számítógépre hordozható zenelejátszóról, vagy digitális kamerákról.
Hordozható lejátszók
A Windows Media Player 11 bővebb támogatást nyújt ezekhez a hordozható eszközökhöz is, immáron vizuális visszajelzést is kaphatunk a géphez csatlakoztatott lejátszó, vagy okostelefon memóriájának kapacitásáról, ez az indikátor a CD-írás közben is látható. A Media Transfer Protocollnak megfelelő lejátszókról egy kis képet is megjelenít a Sync fül alatt a lejátszóprogram, könnyítve az eszköz beazonosítását. A WMP 11 már támogatja a PlaysForSure új, 2.0-ás specifikációnak megfelelő eszközöket is, így péládul az iRiver Clix-et.
A WMP 11 további fejlesztésekkel is rendelkezik, például az úgynevezett audio-ujjlenyomat (advanced audio fingerprinting) alapján próbálja beazonosítani a metadatok nélküli, kitöltetlen ID3 taggel rendelkező MP3-állományainkat, azaz a dal egy kis részletének digitális lenyomata alapján próbál rájönni, melyik szerző melyik daláról lehet szó, majd ha jóváhagyjuk, frissíti a könyvtár adatait. Az új változat képes WMA Pro formátumba is átkódolni, mely többcsatornás, hat- vagy 8-csatornás hangot is tárolhat. |
|
| |
Category : Software
| By : zsolti | Comments [73] | Trackbacks [0] |
|
| |
| Prev 1 2 3 ...10 11 15 16 17 Next |
|
|