|
| 16 May 2006 03:30:01 pm |
Jönnek az AMD EE chipek |
|
|
Az AMD bejelentette EE jelzésű sorozatát, amelynek tagjai alacsonyabb fogyasztásukkal debütálnak az asztali számítógépeknél, mind vállalati, mind otthoni vonalon.
A hivatalos közlemény szerint a processzorgyártó elsősorban a kisebb, vékonyabb és esztétikusabb konfigurációk elterjedését várja az új sorozattól, ami iránt szerinte meglehetősen nagy érdeklődés mutatkozik a vállalatok és a felhasználók részéről egyaránt. A vállalat tehát nemcsak a technikai specifikáció, hanem a mutatós külső és a nagyobb hatékonyság révén is versenyre hívja riválisát.
"A jelenlegi egyensúly felborítására készülünk a vállalati felhasználásra szánt kliensek területén" - szögezte le Bob Brewer, az asztali üzletág alelnöke. A lépést arra alapozzák, hogy a kisebb étvágyú chipek megjelenésével az OEM gyártók vékonyabb, esztétikusabb konfigurációkkal állnak majd elő, amely viszont megnöveli a vállalat népszerűségét, és növelni tudják részesedésüket. Példaként említik az új egymagos processzorokat, amelyek 37 százalékkal jobban állnak a teljesítmény/fogyasztás mutatók terén, míg az ikermagos példányoknál ez az arány a 150 százalékot is elérheti.
Az EE sorozat megjelenéséről már korábbi hírünkben is beszámoltunk. Akkor annyit tudtunk meg az új fejlesztésről, hogy a fogyasztás 89+ wattról 35, illetve 66 wattra csökken típustól függően. Megjelenésükkel a belépő szintű Sempron, a középkategóriás egymagos Athlon 64 és a csúcskategóriás Athlon 64 X2 család is kibővül, és az új példányok is megtartják a fontosabb jellemzőket, úgy mint DDR2 támogatás és virtualizáció. Ezúttal a várható ár is szóba került: a speciális változatok valamivel magasabb áron kerülnek forgalomba, így például 1000 darabos megrendelésnél az Athlon X2 4800+ 645 helyett 671 dollárt kóstál, ami azért nem túl vészes különbség.
Az AMD közleményéből kiderül, hogy az EE sorozat első tagjait még a hónap vége előtt leszállítják a partnercégeknek - az elgondolás szerint a lépés sikeres fogadtatásra találhat a takarékosságot előtérbe helyező vállalatoknál és azon otthoni felhasználóknál, akik nem vágynak brutális asztali erőgépek után. Az ígéretek szerint a chipek ugyanazon teljesítményt nyújtják, tehát az alacsonyabb fogyasztásért nem kell feladnunk a sebességet. |
|
| |
Category : Hardware
| By : zsolti | Comments [74] | Trackbacks [0] |
|
|
| 16 May 2006 03:29:29 pm |
Kódnéven veszhet össze az AMD és az Intel |
|
|
A jól értesültek már előre várják a két gyártó vitáját, amely az azonos kódnévre keresztelt, következő generációs processzorok kapcsán robbanhat ki. Időközben megtudhattuk, hogy a valódi négymagos chipek csak 2009-ben jönnek.
A vita kirobbanását a Register valószínűsíti, hangsúlyozva, hogy ezúttal mindkét chipgyártónak sikerült ugyanazon nevet kiválasztania következő fejlesztéséhez, igaz, eltérő elgondolásból. Az AMD ugyanis a hamarosan megjelenő Opteron szerverchipjeit, míg vetélytársa a Centrino utódprocesszorokat jelzi Santa Rosa kódnéven, amelyek az év végén, vagy a következő év elején mutatkoznak be a nagyközönség előtt.
Amint arról a hónap elején már írtunk, az AMD útitervében a Santa Rosa a következő nagy lépés, legalábbis az Opteronok vonalán. Ezek a chipek (a 2xx és 8xx sorozat új változatai) már a Socket F foglalatban érkeznek, kétcsatornás DDR2 támogatással, és kihasználják a Pacifica virtualizációs és egyéb új technológiákat. Az Intel ezzel szemben a mobil szegmensben dobná piacra saját Santa Rosa processzorait, amelyek a Centrino vonal új generációját képviselik. Könnyen előfordulhat, hogy a két cég - amely már amúgy is vitában áll a nagyobbik gyártó magatartása, üzletpolitikája kapcsán - éles szócsatába keveredik az elnevezés miatt.
Időközben újabb részletek láttak napvilágot az Intel négymagos terveiről, amelyekről eddig annyit tudhattunk, hogy jóval előbb valósulnak meg a vetélytárs hasonló elképzeléseinél. Egészen pontosan két sorozatról, a Penryn és Wolfdale kódnéven jelzett családról van szó, amelyek már 45 nanométeren készülnek majd, és feladatuk a hamarosan bemutatkozó mobil Merom és asztali Conroe magos chipek leváltása. Erre valamikor 2008 elején kerülhet sor, vagyis az Intel meglehetősen agresszívan nyomul előre.
Az egyetlen szépséghiba, hogy a Core 2 architektúra ezen példányai két ikermagos chip összeolvasztásából (két kétmagos chip egy tokban) jönnek majd létre, vagyis nem nevezhetők valódi négymagos fejlesztésnek. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy 2008 szintén az ikermagos chipek éve lesz és az első valódi négymagos utódok legkorábban 2009-ben debütálnak majd, ezek elterjedése pedig csak 2010-ben indulhat meg. |
|
| |
Category : ITech
| By : zsolti | Comments [80] | Trackbacks [0] |
|
|
| 15 May 2006 10:35:35 pm |
ASUS PhysX P1: fizikai gyorsító kártya |
|
|
A tajvani ASUSTeK bemutatta PhysX P1 nevű kártyáját, mely az Ageia PhysX fizikai gyorsító egységét (PPU) tartalmazza.
A PCI-csatolós fizikai gyorsítók teljesítménye márkától független, minden esetben megegyezik. Eltérés csak a nyomtatott áramkör és a hűtőborda kialakításában mutatkozik meg.
Termékjellemzők:
Processzor: AGEIA PhysX, 130 nm
Tranzisztorok száma: 125 millió
Busz technológia: PCI 3.0, 32 bit
Memória: 128 MB GDDR3, 128 bit
Memória átviteli sebesség: 12 Gps
Memória effektív órajele: 733 MHz
Max. utasítások száma: 20 milliárd/másodperc
Gömbök ütközése: 530 millió/másodperc
Konvex sokszögek ütközése: 533 ezer/másodperc
A részegységek feladatai számítógépes játékoknál:
processzor (CPU): mesterséges intelligencia és a logikai számítások
videokártya (GPU): háromdimenziós látvány megjelenítése
fizikai gyorsító kártya (PPU): dinamikus mozgások és kölcsönhatások |
|
| |
Category : Hardware
| By : zsolti | Comments [68] | Trackbacks [0] |
|
|
| 13 May 2006 12:40:21 am |
GeForce 7300 GT a láthatáron |
|
|
Hamarosan egy újabb taggal bővül az alsókategóriás VGA-vezérlők tábora, mely 8 aktív pixelfutószalagot tartalmaz majd.
Az NVIDIA a következő hét első napjára tervezi új VGA-ja hivatalos bejelentését, tehát egy igen friss, ropogós kártyával állunk szemben. Az új jövevény G73-as jelzésű GPU-ja 90 nm-es csíkszélességgel készül majd, és alapját a 7600 GS nyújtja. Ami megkülönbözteti "szülőjétől", hogy alacsonyabb órajelen ketyeg majd -- ami 350 MHz-et jelent--, és négy pixelfutószalaggal kevesebbet aktivál rajta a gyártó. A specifikációk alapján igen hasonló az új kártya kisebb testvéréhez, a 7300 GS-hez, és ezt a 128 bites memória-interfész sem hazudtolja meg. Azonban a G72 órajelenként csak 4 pixel feldolgozására képes, ennek köszönhetően azért a 7300 GT lesz a sebesség bajnoka a videokártyák ezen szegmensében (egyelőre).
Természetesen a 7300 GT is SLI-képes, mindössze a ForceWare meghajtócsalád valamelyik 90-es verziószámot viselő tagját kell telepítenünk, még a kis összekötő nyáklapra se lesz szükségünk. A kártya támogatja az NVIDIA PureVideo technológiáját is.
Az új VGA mind 128 MB-os, mind pedig 256 MB-os változatban elérhető lesz. A kevesebb RAM-mal rendelkező 7300 GT-t már elő lehet rendelni tengerentúli internetes boltokban, ahol mindössze 65 dollár körül kérnek érte (amely legfeljebb annyi, mint amennyibe a 7300 GS kerül jelenleg). |
|
| |
Category : Hardware
| By : zsolti | Comments [44] | Trackbacks [0] |
|
|
| 12 May 2006 11:56:48 am |
Négymagos chipek az Intel boszorkánykonyhájából |
|
|
Intelhez közeli források szerint a vállalat 2008-ban dobja piacra asztali gépekbe és noteszgépekbe szánt négymagos processzorait, amelyek már 45 nanométeres gyártástechnológiával készülnek. A vállalat 2007-ben kívánja bemutatni első négymagos chipjét, azonban az asztali gépekbe szánt Kentsfield csupán két kétmagos, 65 nanométeres Conroe lapka lesz egy tokban. A Kentsfieldet a tavaszi Intel Developer Forumon működés közben is bemutatták.
Wolfdale és Pyrin
A világ legnagyobb chipgyártója január végén közölte, hogy 45 nanométeres csíkszélességű SRAM memóriachipeket állított elő, a technológia tömegtermelésben való alkalmazhatóságát 2007 második felére várja a cég. A tervek szerint e technológiát használnák a noteszgépekbe szánt Penryn és az asztali rendszerekbe tervezett Wolfdale kódnevű chipek gyártásához. Ezek a chipek már a Core utódára, a Nehalem kódnevű mikroarchitektúrára épülnek. Az Intel egyik szóvivője megerősítette, hogy léteznek ilyen kódnevű fejlesztések a vállalatnál, azonban részleteket nem árult el velük kapcsolatban.
Alighanem a Penryn és a Wolfdale is két darab kétmagos chip lesz egy tokban, azonban már 45 nanométeres csíkszélességgel gyártva, és egyben előkészítve a terepet a "valódi" négymagos, vagyis egy szilíciumlapkán négy processzormagot tartalmazó termékek megjelenésének. 45 nanométeres csíkszélességgel már gazdaságosan, nagy sorozatban gyárthatók ilyen chipek. A gyártástechnológia fejlődésével lehetővé válik egyre több és több processzormag integrálására, a 32 nanométeres eljárással valószínűleg beköszönt a nyolcmagos chipek korszaka.
Megújulás kétévente
Amint arról beszámoltunk, Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója a részvényesek április végi közgyűlésén elmondta, hogy a cég a jövőben kétévente mutat majd be új mikroarchitektúrát, az idén nyáron várható Core-t 2008-ban követi majd a Nehalem, 2010 körül pedig a Gesher. Míg a Core 65 nanométeres csíkszélességgel készül, a Nehalem már a 45, a Gesher pedig a 32 nanométeres technológiára alapoz. Az Intel eddig négy-hat évente dobott piacra új mikroarchitektúrát, amelyet aztán apróbb frissítésekkel és a gyártástechnológia folyamatos fejlesztével próbáltak naprakészen tartani.
Az Intel gyártástechnológia útitervében az egyes eljárások szintén kétévenként követik egymást. A 65 nanométeres chipek tömegtermelése tavaly kezdődött, a 45 nanométeres technológia bevezetését 2007-re, a 32 nanométeres lapkák gyártását pedig 2009-re ígéri a vállalat. |
|
| |
Category : Hardware
| By : zsolti | Comments [72] | Trackbacks [0] |
|
| |
| Prev 1 2 3 ...11 12 15 16 17 Next |
|
|