Balassi Bálint (1554. Zólyom – 1594. Esztergom)

 

 

A magyar irodalom legnagyobb magyar nyelven író lírikusa, aki zaklatott életsorsával dacolva nagyszabású költői életművet hozott létre.

 

Költészetében eljutott korának dallamra épülő udvarló verseitől a reneszánsz humanista szövegversig.

 

Jó nevelést kapott, de apja kegy­vesztése után élete soha nyugvópont­ra nem jutott: hol királypárti, hol a lengyel király híve, hol katolikus, hol protestáns, és szerelmi kalandjai is mindig balul ütöttek ki.

 

Végvári kato­nának állt, s harc közben érte a halál is, a török kézen lévő Esztergom ostro­mánál.

Balassi korának legműveltebb emberei közé tartozott, kilenc nyelven értett, különösen jól ismerte az olasz reneszánsz kultúrát.

 

Életé­ben egyetlen verse sem jelent meg, lí­rája több kéziratos gyűjteményben maradt fenn.

 

Ha témái felől közelítjük, akkor Balassi verseit három csoportra oszthatjuk: szerelmes, vitézi (illetve tavasz-énekekre) és istenes versekre.

 

De az újabb kutatások és ki­adások nyilvánvalóvá teszik, hogy a költő - a kor szokásának engedve ­szabályos és arányos ciklusokban gondolkodott, amelyekből kettő, egyenként harminchárom versből álló, el is készült ( Balassi Bálintnak szerelmes éneki, kik között egynéhány isteni dicséret és vitézségről való ének is vagyon).

 

Fel­tehetőleg még egy harminchármas ciklust tervezett, s egy utolsó költe­mény egészítette volna ki a tökéletesen harmonikus építményt; a költő korai halála miatt azonban csak huszonegy vers készült el az első hatvanhat után.

 

Az első ciklus a lírikus házassága előtti életét (1584-ig), a második pedig a házassága utánit idézi 1591/92-ig, a harmadik, feltehetőleg, csak istenes versekből állott volna. Egyébként az egész építmény a Szentháromságra utal, a hármas szám uralkodik az egyes versek szerkezeté­ben, sőt még a rímképletekben is.

 

Ba­lassi vitézi versei - így a valamennyi közül legismertebb Egy katonaének­ többnyire rendkívül dinamikus élet­képek, melyek egyszerre idézik a vég­vári élet veszélyeit és örömeit.

 

Szerel­mi versei (Annához, Júliához, Céliá­hoz, Fulviához) a kor - s a megelőző korok - európai szerelmi költészeté­nek legjobb színvonalát adják; a költő hol a tőle elforduló nő után hiába epe­kedő lovag képében szólal meg, hol pedig, s itt lesz igazán eredeti, az osz­tályából kiűzött, s egyedül a kedvese szerelmében reménykedő csalódott férfi szerepében.

 

A legjelentősebbet azonban Balassi kétségkívül istenes lírájában teremtette. A maga bűnös­ségéről meggyőződött, üdvözülésében kételkedő, mélyen meghasonlott ifjú férfi keresi a versekben a maga Istenét, hogy bocsánatot s legfőképpen meg­nyugvást nyerhessen ( Adjál csendes­séget, Balassi Bálint nevére).

 

Ún. Balassi-strófákban írt versei közül talán a leghíresebb az Egy katonaének (In laudem confiniorum – azaz A végek dicséretére). (Három pillérű szerkezetet követ a gondolatmenet, mely a görög timpanont juttatja eszünkbe. Maga a Balassi-strófa hosszú, 19 szótagos, az ún. Lucretius-sorból ered. Hangsúlyos versforma, ritmikai tagolása 6/6/7  szótag soronként/ütemenként. A rímképlet: a a b,  c c b, d d b .

Ún. tavasz-énekei közül talán a legszebb az In laudem verni temporis. (A tavaszidő dicséretére; a Balassi által adott magyar címe szerint: Borivóknak való.)

 

Balassi a magyar nyelvű szerelmi líra megteremtője. A Balassi-strófában írt 5. epigrammájában foglalja össze szerelmeit:

 

„Lettovább Júliát s letinkább Céliát ezideig szerettem.

Attól keservessen, ettől szerelmessen immár búcsut vettem.

Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.”