A minták: Homérosz, Martialis, Catullus, Horatius, Vergilius, a görögül írók közül Plutarchos (Párhuzamos életrajzok pl.Démoszthenész-Cicero; Thészeusz-Romulus; Periklész-Fabius Maximus, stb)
Janus Pannonius Mátyás udvarának és egész Európának elismert költője (rajta kívül az egyetlen Petőfi Sándor, aki megérhette, hogy nem csupán Magyarországon volt híres költő).
Valószínűleg a Dráva torkolatának közelében született, Csezmiczén. Anyai nagybátyja Vitéz János, akkoriban nagyváradi püspök. J.P.-t 1447-től 1458-ig Itáliában neveltette.
Csaknem 8 évig Guarino da Verona (1374-1460) híres ferrarai humanista iskolájában tanult. 15-16 évesen kiforrott, elismert költő. Négy évig Padovában (Velence egyetemi városa) egyházjogot tanul, és megszerzi a doktori címet.
Itáliában százszámmal ontja a Martialis modorában írt epigrammákat (csipkelődő versek, erotikus szösszenetek). Ezek a RÓMAI EPIGRAMMÁK.
Megverseli a szeleket, a hónapokat. Ír panegirikuszt is. 1073 hexameterből áll a Guarinóhoz írt panegirikusza.Ebben elsősorban tanárának görög tudásáért lelkesedik. A mű végén Vergilius IV. eclogájának modorában egy új aranykor eljövetelét várja Guarinótól. Megelőlegezi J.P. ebben a műben egy később elkészítendő eposz megírását, a terv szerint Hunyadi János harcairól.
1458 nyarán tér vissza Magyarországra. Fényes jövőre számít. 1459-től pécsi püspök. Mégsem érzi jól magát szellemi otthontalanság gyötri, visszavágyik Itáliába. (Mátyás udvara csak a 70-es években vált fényes reneszánsz központtá.)
Galeotto Marziónak írja egyik verséven: Barbár táj barbár szóra kapatja a szám (Csorba Győző)1465-ben mégegyszer eljuthatott Itáliába Mátyás követeként a pápához. (Valamilyen politikai hibát követett el, ezért kegyvesztett lett, pályája kettétört.)
Betegsége (tüdővérzés) egyre súlyosabb. Legnagyszerűbb elégiáit írja ekkor. (Csúcskorszaka ez költészetének, pl. Saját lelkéhez c. elégiája. Nagybátyjával együtt összeesküvést sző Mátyás ellen, ezért menekülnie kell. Medvevárban (Zágráb mellett) éri utol a halál 1472. március 27-én.
A kor Magyarországában a humanista kultúra csak latinul terjedt. Egy maroknyi főúr és pap kizárólagos tudása képviselte. Az analfabétizmus és a műveletlenség általános jelenség. A nyugati értelemben vett polgárság nálunk még gyakorlatilag nem létezik. Anyanyelvünk valószínűleg mégsem fejletlen, néhány fordítás jelzi, mekkora kincs birtokában lehetett a korabeli, magyarul beszélő nép. (H.B., Ómagyar...)
Mátyás udvari történetírója lett később Galeotto. Amikor ezt a verset írta hozzá J.P., akkor éppen Rómába zarándokolt ő is. A pápa ugyanis minden 50. évet szent évvé nyilvánított. Az ígéret szerint, aki ekkoriban Rómába zarándokolt, teljes búcsút nyerhetett, azaz bűnei alóli feloldozást, hogy ne kelljen majd a purgatóriumban szenvednie.
J.P. szerint nem lehetséges egyszerre kétféle magatartást követni. A humanista tudós költő és a hívő zarándok nem férhet meg egymással, kizárja egymást. Három gúnyos, megvető szinonima jelzi, milyennek tartja a hívőket J.P.: hiszékeny csőcselék; agyrémektől rettegő tömeg; álszent had. Inkább a
- 3 - görög filozófusok tanításait kellene követni J.P. szerint: Protagoraszt, Theodoruszt és Epikuroszt.
A költemény csattanója: Mert hívő ember költő nem lehet. Természetesen ez csupán a tudós humanista költőkre vonatkozik.1466 márciusában, Pécsett írta ezt az epigrammaformába sűrített elégiát. Az elégia itt már nem csupán a disztichonban írt (általában epikus jellegű) művet jelenti, mint a görögöknél, hanem a rezignált, szomorú hangvételű filozofikus verset általános értelemben. Később Schiller fogalmazza meg a műfaj definícióját. Szerinte ha a költő nem találja fel ideálját a valóságban, akkor az ábrázolási attitűd rezignált lesz. Így keletkezik az elégia. E műfajnak az uralkodó esztétikai minősége természetesen az elégikus. Az adott, általunk elemzett műnek más esztétikai minőségei is figyelemre méltóak, pl. a SZÉP, a FENSÉGES; az IDILLI; a BÁJOS, stb.
J. P. egyik legfontosabb és ma is legközérthetőbb versének vélem. A mitológiai utalások is könnyen megfejthetők. Mély bánat és végtelen vágy jellemzi a lírai alany hangulatát. Sok lehetőség van arra, hogy az olvasó dialógust folytasson a művel, és saját élettapasztalatait mozgósítva megértse a konkrét és a különös jelentéseket is.
Az 1. jelentésréteg: a télben nyíló mandulafa szépsége és a virágok biztos pusztulása.A 2. jelentésréteg: J.P. korai költői virágnyílása a zord Pannóniában. Ugyanúgy pusztulásra, értetlenségre kárhoztatott, mint a mandulafácska virága.
A 3. jelentésréteg: bármiféle tér és^vagy idő-diszkrepancia pusztulásra ítéli az élőlényeket, a gondolatokat, eszméket, megnyilatkozásokat, kommunikációs szándékokat. Magyarul: ha nincs itt az ideje, nem érdemes életet, értékeket, személyiséget felmutatni, a kor ugyanis nem érti és nem tűri. Ugyanakkor valószínűleg nem tehet mást az új értékek képviselője, mint hogy megfogalmazza és felmutassa önmagát, különben a létezése teljességgel értelmetlen. Ennek a bölcsességnek az lehet a forrása Janus Pannonius számára, hogy LÉTEZIK már Európában olyan hely (TÉR), amely szinkronban van saját IDEJÉVEL. J.P. tapasztalta ezt Itáliában. Európa-szerte jobban értik az ő költészetét, mint saját hazájában.
További összefüggés, hogy magányos a költő, és mint tudjuk: Egy fecske nem csinál nyarat. Érdekes, hogy a görög mitológiából átemelt kép mennyire analóg a magyar közmondással. Hogy melyik keletkezhetett előbb, az eldönthetetlen. A közmondás természetesen verbálisan jutott el korunkig, míg a J.P.-költeményt a tudós poézis szokásos terjedése szerint, írásban örökítették ránk.
További sejtetett összefüggések sugallják, hogy szó lehet itt másféle korai kinyílásról is, pl. a lányok túl korai szerelmi kinyílásáról. A büntetés a túl korai "kinyílásért" -- bármely jelentésréteget vizsgáljunk a költemény logikai összefüggései szerint -- nem marad el.
Az epigramma (mint műfaj) eredetileg sírvers. Ismét egy "áthallás" a jelentés és a szerkezet, illetve a forma egymásra vonatkoztatásával. (Saját sírverse is ez Janus Pannoniusnak, illetve minden korán nyíló virágnak?)
Az alapképre, a megdöbbentő, egyben gyönyörködtető látványra (a Mecsek fennsíkján, a "Tettyén" télvíz idején virágzó mandulafácska) rárétegződnek a tudós költő asszociációi.
Saját korában ettől volt értékes ez a mű, és ettől örvendettA Heszperiszek csodás kertjében volt a mitológia szerint Zeusz és Héra násza. (A kert-típusok közül tehát ez boldogság-kert.) Héraklész kapta feladatul, hogy szerezze meg a kertből az aranyalmákat. Ha tehát még Héraklész (latin változatában Herkules) sem látott olyan szépet, mint a télben virágzó mandulafácska, akkor az valóban elképzelhetetlenül szép lehetett.
- 6 - birodalmában Nauszikaá királylány útbaigazítása nyomán ("nyárfaliget,forrással rét közepében: itt van apám földrésze) virágzó kertje" tapasztalhatja, milyen a legszebb kert az ókori mediterrán világban. Ha még ebben, Alkinoosz király kertjében is csodaszámba menne a virágzó mandulafácska, akkor ismét fogalmat alkothatunk róla, milyen lehetett J. P. élménye.
(Itt a második mondat vége. Eddig egy-egy disztichon egy-egy mondat. A vers végig így építkezik. Hatalmas a grammatikai-stilisztikai és képi REND az egész struktúrában. )
A "Boldog Szigetek" a görögök által elképzelt elíziumi mezők. A legidillikusabb hely, ahol a halál bekövetkezte után az időtlen boldogság elnyerhető annak, aki életével erre rászolgált.
A kontrasztozás egyben ítélet is arról, hogy mi várható a pannon-földtől: déli meleg helyett északi hideg; buja termőföld helyett rideg, darabos rögök.
Az eddigi képek tehát minden analógiával a negatív festés szolgálatában álltak. A minden elképzelést felülmúlóan lehetetlent tárják fel. Ilyen szépség nincs, nem létezik -- sugallják a képek. Az idilli kép azonban -- minden logikát megcáfolóan, úgy tűnik -- valóság. A kontraszt nagyon erős:
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben.Erős jelzését kapjuk itt a lírai én figurális megjelenésének. A személyesség megnyilvánulása vallomásos megszólalást eredményez. Egyoldalú párbeszéd kezdődik a megszemélyesített mandulafácskával.
A tavasz és a mandulafácska egyaránt jelképes értelmet kap. Elhalványul az eredeti metaforikus jelentés, ugyanakkor meg is őrződik, sőt, az általuk előidézett érzéki benyomás sem felejthető.
Phyllis királylány mondája a beteljesületlen várakozás jelképe, a fájdalmas epekedés tragédiája. A trójai háborúból hazatérő Démophoón, athéni király jegyezte el Phyllist, de a lakodalom előtt haza kellett utaznia ügyei rendezésére. A királyleány azonban hiába várta vissza jegyesét, az nem jött. A csalódás öngyilkossághoz vezetett. Az istenek -- halála után mandulafává változtatták a trák királylányt. A magyar fordításban a fecske a tavasz előhírnöke. Az eredetiben PROGNÉ királylány neve áll, így gazdagabb a jelentéstartomány. Ő a monda szerint fecskévé változva menekült ÜLDÖZŐI elől.
Az egész mű kristálytiszta szerkezettel kontrasztozza az életet és halált, a születést és pusztulást, a lehetőségek és a lehetetlen világát, az egyedit és az általánost, a vágyszerűt és a sorsszerűt. Fájdalmasan magyar sorsot jelenít meg, a MŰVÉSZÉT és a humanista gondolkodóét, akinek hosszú időn keresztül, évszázadokon át kell még ilyen panaszt hallatnia: "aludjunk vagy száz évet csöndben át..." (Tóth Árpád)
A pictura és a sentetia úgy öleli egymást, ahogy majd a XIX. és XX. századi magyar költészetben. A mű modernsége, ugyanakkor természetes, magától értetődően költői szövege valószínűleg az egyik felülmúlhatatlan értéke az európai és a magyar irodalomnak.