A szerző teljes költői fegyverzetben, a reneszánsz angol drámaírók (pl. Marlowe) minden fogását ismerve írta meg.

(A dráma olyan irodalmi műnem, amelyben két vagy több szereplő – vagy szereplőcsoport – viszonyváltozása zajlik. Itt e viszonyváltozás lényege: a Capulet- és a Montgue-család gyűlölködő harcai helyett bekövetkező megbékélés).

E szerelmi tragédia legfőbb értékvesztesége az emberi életek elvesztése (Mercutio, Tybalt, Páris, Rómeó, Júlia meghal), illetve az absztrakt (erkölcsi) értékek elveszte (pusztul, elvész: a barátság, a szerelem, a humánum, a megbocsátani tudás, a bizalom…)

(A tragédia olyan drámai műfaj, amelyben súlyos értékveszteség nyomán új értékek tételeződnek. Itt a legfőbb új értékek: diszharmónia helyett harmónia, harc helyett béke, szélsőséges indulatok tombolása helyett bölcs belátás…)

Megjegyzés: a mű szereplőinek egy csoportja túlértékeli a hősiességet, a harcra kész férfiasságot; ugyanakkor evidencia, hogy igen nagy érték a szerelem is. Az emberek közötti kommunikációs problémák olyan léthelyzetek csapdáit hozzák létre, melyekből sem egyénileg, sem közösségben nem képes szabadulni az ember. Ilyen csapda például az az elvárás, hogy a lánygyermeknek automatikusan azt kell tennie, amit a szülei parancsolnak neki, vagy az a szokásrendszer, hogy a Capulet- és a Montague-család csak ellenség lehet. Ebben a közegben mint valami mély szakadékba zuhanás, olyan a két ellenséges család gyermekének egymás iránti szerelmi fellángolása. Így minden véletlen a szükségszerűség tartományán belül fejti ki hatását. (Pl. az, hogy Rómeó nem kapja meg a hírt, melyben Lőrinc Barát tudatja vele Júlia TETSZHALÁLÁT. Rómeó azt hiszi, valóban meghalt Júlia, ezért megöli magát.

A drámamodell szervezi a szereplőket alapvetően két csoportba. (Háromféle drámamodellt különböztet meg a szakirodalom: Bécsy Tamás szerint van konfliktusos, kétszintes és középpontos dráma.) Ez a mű konfliktusos dráma.

A konfliktus drámai összeütközés, melyben két vagy több szereplő vagy szereplőcsoport teleológiája (tételezett célja) bocsátkozik harcba egymással. Az összeütközés nyomán egymás elleni akciók (gyakran kényszercselekvések) következtében mindkét fél felőrlődik, esetleg elpusztul. (Nem feltétlenül fizikai, gyakran inkább erkölcsi értelemben.) A tragikus hősnek tulajdonképpen emberáldozatot kell hoznia, mert minden ellenhatás vagy kényszerítés ellenére hisz a maga igazában, és egy egész társadalommal (nagyobb közösséggel) szemben nincs módja másképp képviselni ezt az igazságot. A tragikus hős bukásában (halálában) felmagasztosul, és azontúl a többiek (a közösség) már nem élhet úgy, ahogy addig, ugyanis a megértésben bekövetkezett változás átrendezi az emberi viszonyokat és a teleológiákat. Ez a tragikus hős áldozatának hozadéka, “haszna”.

A konfliktus azonban többrétegű, és nem csupán horizontális, hanem vertikális modellben is érvényesül. Szedjük össze ennek elemeit!

További konfliktus rejlik az autonóm személyiség és a közösség között, továbbá az ésszerűség és az érzelmi meghatározottság között.

Általános érvénnyel jelentkezik a konfliktus a szabadságvágy és a rabság életérzése (sőt gyakorlati megvalósulása) között, sokszor a szándék és a tett között. Az a tény, hogy az adott korban a tekintély és a vagyon házasságkötéssel gyarapítható, ugyanakkor már a szerelem ad hitelt a házasságnak, mély ellentmondást rejt, és súlyos következményekkel jár.

Más szembenállások is konfliktust gerjesztenek, illetve bonyoltják a cselekményt, pl, az urak és szolgák egymáshoz való viszonya, tudás és tudatlanság, kifinomultság és tudatlanság, véletlen és végzetszerűség.