Felvezető szövegek

„Kérem én önző vagyok. A többi férfi, úgy tudom, nem az. A nők sem azok. Így aztán én egészen különleges valamit szeretnék. Örömöt és feltétlen megbízhatóságot. Vigaszt, támaszt, segítőtársat. Különösen hosszú lejáratú, vagy életfogytig tartó szerződéseknél, amilyen például a házasság.” (Szabó Lőrinc)

„Ifjúsági regény vagy szerelmi tragédia? … Az ártatlanság nagyszerű kalandja… Az angol reneszánsz dráma és líra, világias és ünnepélyes gyakorlat. Tárgyai: a történelem, a tréfa, a szerelem és az erőszakos halál - aktuálisak és mitologikusak…

A Romeo és Júlia fiatalos darab; ettől olyan harmonikusan kiegyensúlyozatlan. Mozgásban van, átmenetben valami és valami más között, dinamikája a megállapított pillanaté. ”

(Géher István: Shakespeare Olvasókönyv)

„Az Erzsébet-kori dráma éltető középpontja, egyetlen témája és örök népszerűsége az, hogy a szenvedély tombol benne, a felszabadult, gátat nem ismerő szenvedély, egész sötét felségében. Az angol szellemnek ez a machiavelli-i pillanata: a régi, középkori erkölcsi kötöttségek már meglazultak, az új, puritán kötöttségek még nem alakulhattak ki.”

(Szerb Antal)

„Nehéz nem meglátni, mit keres a 19. század: valódi jellemző vonása az erős emóciók utáni szomj… A 19. század tehát az emberi szív pontos és lángolóan szenvedélyes ábrázolásában fog különbözni minden előző kortól.” (Stendhal)

„… ehhez a vereségeiből már annyiszor újjáéledt nemzethez, az elődök által vérrel megpecsételt eszmékhez való hűség erkölcsi kötelességünk.” (Kecskés András)

„Tragédiája hű rajza a XIII. századi Magyarországnak, de a XIX. század magyarjainak van írva. Személyei semmi olyat nem mondanak, ami a korral ellenkeznék, de mind olyat mondanak, ami most visszhangra talál minden szívben.” (Gyulai Pál)

„Csoda ez a nyelv, a gondolatok sajátságos, utánozhatatlanul keleti tagolása, a szavak ázsiai tempója, s messze-messze muzsikája, a pusztai emberek alanytalan, korcs mozdulatai … Csoda ez az egész együtt, mert szándék és beteljesülés, betű és lélek, természet és művészet eggyé válik …”(Kosztolányi Dezső)

„… (Arany) … megtoldja a rövid balladát egy pszichológiai lépéssel. A balladai homályt, balladai rövidséget kiválóan alkalmasnak találja, hogy egy sötét bűn és sötét bűnhődés legyen a tárgya. A bűnhődés pszichológiai: a bűnös shakespeare-i módon beleőrül bűnébe, és kényszerképzete bűnének örökös szörnyű következménye marad. A virtuozitás itt abban van, hogy hogyan tudja a büntetést a bűnből logikával és az őrültnek bizonyos fokozatos bemutatásával kifejteni.” (Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet)

„ … az életmű kiemelkedő darabjai (…) abban is eredetiek, hogy bennük a valószerű az abszurddal, a köznapi a groteszkkel elegyedik, mégpedig úgy, hogy az ábrázolás perspektívája minden előkészület nélkül megváltozik, „tótágast” áll. Ezzel Örkény az élet megszokott, sablonos, lényegtelennek látszó helyzeteit, a nyelv kiüresedett szavait, fordulatait új jelentéssel, szimbolikus tartalommal képes megtölteni, anélkül, hogy magukat a tényeket, helyzeteket, az alakokat átstilizálná. És megfordítva: abszurd szituációkból a köznapok világába illő, természetesnek ható történeteket képes formálni, noha nem magyarázza, nem értelmezi őket.” (Simon Zoltán)

„Korábban a magyar költészet is a leghagyományosabb ecsetvonásokkal ábrázolta a természetet: rózsás hajnal, árnyas berek, szelíd patak. Petőfi félrelökte a papírmasé kulisszákat, a magyar táj az ő verseiben mutatkozott meg először a maga valóságában: az Alföld végtelen síksága, a gémeskutakkal és ütött-kopott csárdákkal, a tavasz, amikor a patak „a föld tiszta vére” tajtékozva rohan tova, a nyári éjszaka a láthatáron szikrázó pásztortüzekkel, az őszi égen suhanó felhők, s a tél, amikor a betyár gyors lován üget hózáporon és ködön át rejtekhelye felé. „háta mögött farkas, feje fölött holló”.

(Hermann Wendel, német író 1884-1936

„Ugyanaz a szerkesztő és jellemző erő, mint az első részben, melynek egypár motívuma ismétlődik is benne; a képeknek ugyanaz a plaszticitása, a nyelvnek ugyanaz a mély eredetisége, de felfogás, színezés, hang teljesen más. Az első párbaj egy váratlan hőstett, mely csodákat ígér a jövőre; a mostani egy utolsó erőfeszítés, melyben a hős kimerül. /.../ Arany itt is a népi és az irodalmi hagyományt követi, mely a vén Toldit mind humorosan fogta föl. De, mint mindig, mélyíti is: nemcsak Toldi pusztul előttünk, hanem egész világa, a lovagkor, melynek hőse volt; halálos ágyán hallja a királytól, hogy egy port találtak föl, melyben már ezután, Toldi vagy nem Toldi, az ész ereje fog győzni. De az elbúcsúztatott lovagvilág leggazdagabb s legmélyebben jellemző képét a trilógia középső részében, sokkal később alkotta meg.” (Beöthy Zsolt: Magyar irodalomtörténet)

„… a XIX. század a regényírás nagy kora … A társadalmi konvenciók és erős valláserkölcsi tiltások miatt korlátok közé szorított lélek ebben a formában keres szabadulást”

(Szerb Antal: A világirodalom története)

Ádám és Lucifer szemben állnak egymással, de szemben állnak – mindketten – Évával is”

(Németh G. Béla: Két korszak határán

„Legfőbb szerkezeti törvénye a két ellentétes metafizikai sík, súly és könnyűség, szenvedély és játék, gondolat és szépség váltakozása; a mélyebb, komolyabb bölcseleti alap hordozza a mese derűsebb, szárnyalóbb épületét…Ez a réteg a végleges költeményben meglehetősen mélyre került, az uralkodó élménysík, a tündérmese áradásában.”

(Barta János a Csongor és Tündéről)

„Társadalmilag Mikszáth világának három rétege van, és mindenik rétegben más-más hangot üt meg. Legnagyobb művészi magaslaton a parasztábrázoló Mikszáth áll. A jó palócok és A tót atyafiak artisztikum szempontjából messze kiemelkednek alkotásának egészéből. Bennük még a fiatal művész lelkiismeretessége dolgozik, aki legjobb erejét beleviszi alkotásába - később sokat írt, és úri, dzsentri módon sokszor a könnyebb végét fogta meg a munkának.

Mikszáth felvidéki parasztjai nem naturalista parasztok - az érték itt nem a pontos ábrázolás, mint későbbi, szegedi megfigyelésén alapuló parasztábrázolásaiban. A tót atyafiak és A jó palócok parasztjai azért jelentik a magyar irodalmi népiesség egyik tetőfokát, mert itt a nép csak annyiban nép, hogy tisztán emberi, mentes a magasabb kultúra álságaitól, maga az ember, maga a lélek.”

(Szerb Antal Mikszáth A tót atyafiak és A jó palócok című köteteiről)

VISSZA!

Az ember tragédiája „gondolati tartalma saját korából, annak is egy különleges helyzetéből nő ki, ennek a helyzetnek keresi a megoldását. Nem azt kérdezi, hogy mi az élet célja vagy hogy mitől függ az ember boldogsága. Az ember tragédiájának két fő kérdése van,… Az egyik ez: megállja-e még a helyét a romantikus korszak emberfölötti, titáni emberideálja? A másik: képes-e az ember bárminő metafizikai (érzékeinkkel fel nem fogható) tudásra, s szüksége van-e rá életében?”(Barta János: Madách Imre)