2.

Lírai műfajok

Az iambosz antik görög lírai műfaj. Népi eredetű gúnyvers jambikus, choriambikus és trochaikus versformákban.

(A jambus versláb: u - , a choriambus: - uu - , vagy uu - uu , a troceus: - u . )

A görögök elégiának tartottak minden hosszabb, disztichonban írt verset. Témák szerint voltak harci, szerelmi, filozofikus elégiák. Schiller szerint: az elégia olyan lírai műfaj, amelyben - ha az alkotó nem találja fel ideálját a valóságban - az ábrázolási attitűd rezignált lesz.

 

Az epigramma eredetileg sírvers (felirat!) Az ókori görög és római költők disztichonban írták. Előkészítés és csattanó tagolja a szerkezetét. Témája és formája az irodalomtörténet folyamán változik ((pl. Szimonidész sírfeliratához képest témát vált Catullus az Odi et amo c. költeményben, illetve formát vált Zrínyi a Nem írom pennával... kezdetű epigrammában.))

A dal olyan lírai költemény, amely egyetlen gondolatot, témát énekel meg. Szapphó és Alkaiosz óta strófaszerkezetes műköltészeti alkotás.

A népdal szerzője ismeretlen. A magyar népdal olyan folklorisztikus lírai alkotás, amely történetileg kétféle stílust mutat: ősi és új stílusú népdalokat ismerünk. Az ősi stílusú magyar népdal dallamvonala ereszkedő, ha kvintváltó, akkor ez lefelé történik, négysoros strófa, soronként 6-12 szótag jellemzi, a szótagszám általában páros. Az új stílusú népdal dallamvonala rendszerint kupolás ((a középső sor(ok) magasabban szólal(nak) meg, mint az első és az utolsó)), a harmadik sorban gyakran belső bővítmény van, ha kvintváltó, akkor előbb fölfelé, majd lefelé vált. Szótagszáma nagyon eltérő lehet, gyakran 12 szótag fölött. Itt is jellemző a négy soros strófa.

Az új stílusú népdal sorképlete lehet A B B A, A B B variáns A , A A B A, illetve e képletekhez hasonló egyéb.

Az óda olyan lírai költemény, amely magasztos eszméket, filozofikus témát énekel meg fenséges (néha patetikus) esztétikai minőségben. Horatius saját ódáit carmeneknek nevezte. A legelső híres görög ódaszerző Pindarosz.

Az idill olyan lírai költemény, amelyben az alkotó az ideálisat (az eszményit) valóságosként ábrázolja. Eredetileg pásztori témák, természetközeli élmények ihlették. Eredetileg rövid, verses drámai életkép. A bukolikus (pásztoridill) líra elődje Vergilius (később Radnóti) eclogáinak.

Az idill műfaja valószínűleg Theokritosz idilljei nyomán terjedt el az európai irodalomban.

Az episztola költői levél. A verses forma a bizonyíték rá, hogy küldője nyilvánosság elé szánta.

 

A szó latinul azt jelenti, hogy hajnal. Az alba-dal olyan hajnali dal, amelyben a titkos szerelmi találkán lévő lovagot barátja, vagy a torony őre dallal figyelmezteti, hogy ébredjen fel, és hagyja el a helyszínt, mert elmúlt az éjszaka. (E hagyományos műfaj beépül pl. Walter von der Vogelweide minnesang-költészetébe, illetve később Shakespeare műveibe is, pl. a Rómeó és Júliába.)

A francia (provanszál eredetű) ballada olyan középkori lírai költemény, amely eredetileg táncdal.

Formailag a három (8-10 soros) szakaszból és (4-6 soros) ajánlásból álló balladák az egyszerű balladák,

a hat szakaszos, ajánlásos (vagy ajánlás nélküli) balladák a kettős balladák. E műfaj legnagyobb mestere F. Villon.

A rondó (francia: rondeau=körtánc) olyan folklór alapú lírai műfaj, amely kétféle szerkezeti részt váltogat: egy állandót és egy állandóan változót. A szerkezet a következő képlettel leírható: A B A C A D stb. (Népdal-rondó pl. az avignoni hídon zajló táncról szóló dal.) A középkorban pl. Villon is írt rondót.

A vágánsköltészet legfontosabb műfaja. Általában refrénes, hangsúlyos, strófikus dal. Témája a szerelem, a barátság, a szabad(os) életmód, az életszeretet, életöröm, a halál(tánc) és a természet. Kicsapott diákok, kiugrott papok, művelt (csavargó) humanisták (vágáns=vándorló, tekergő), a goliard-ok középkori költészete a vágánsköltészet. A vágánsok pápa- és Rómaellenes indulatokkal szerzik műveiket.

A virágének szó a szerelmi dal neve a régi (XVI-XVII. századi) magyar irodalomban. Kétféle változata ismert, az egyik nemesi eredetű, a másik népi, folklorisztikus. Minden esetben virágnevekkel illeti a férfi a lányt (asszonyt, nőt). A virágszimbólumok sokféle (általában erotikus) jelentésre utalnak.

Legtágabb értelemben az óda szinonimája. Szárnyaló lendületű, nagy ívű lírai költemény, amelyet valamely eszme, elvont fogalom, természeti jelenség, személy, nemzet, ország stb. magasztalására írtak.

Első jelentésében vallásos jellegű, istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk fohászkodó lírai költemény.

Az antik himnusz időmértékes, rímtelen, egyéni életérzést megfogalmazó lírai alkotás.

A középkori himnusz hangsúlyos (vagy jambikus/trochaikus) vers, rímes, közösségi érzelmeket feltáró ének. (Pl. a Mária-himnuszok.)

A bibliai himnuszokat (pszalmosz, psalm, psalmus, zsoltár) részben Dávid királynak tulajdonítják. (A Biblia 150 zsoltárt tartalmaz.)

A NEMZET DALA értelmében főképp a XVIII-XIX. században születtek himnuszok (pl. Kölcsey Ferenc Himnusza).

Tágabb értelemben szemelvény-, idézetgyűjtemény. Bukolikus eredetű, az idillit és az elégikust (de legalábbis kétféle nézőpontot, világszemléletet) egymásra vonatkoztató lírai műfaj. Leggyakrabban párbeszédes a megoldás. Mintaképpen Vergilius eclogáit szokták emlegetni, a magyar irodalomban Radnóti írt értékes eklogákat.

A haláltánc (danse macabre) középkori képzőművészeti és irodalmi műfaj. Témája: a Halál gazdagságra, társadalmi rangra való tekintet nélkül ragadja el egy könyörtelen táncban az embereket. Mindhárom irodalmi műnemben előfordul a téma.

A XVI-XVII. századi magyar protestáns költészet lírai műfaja: a nép szenvedését panaszoló siralom-ének.

 

A minnesang 12-13. századi németalföldi lovagi énekmondók dala. (A német nyelvű világi líra kezdetét jelzi.) Fő témája a középkori lovagi szerelem. (Pl. Walter von der Vogelweide művei)

A trubadúrdal a 12-13. századi vándorló francia nemesi költő-énekesek dala. (Az énekmondók elnevezése Észak-Franciaországban inkább trouvére, Dél-Franciaországban inkább troubadour.)

A petrarcai szonettet nem Petrarca, hanem II. Frigyes szicíliai király hozta létre a 13. században. Formailag 14 soros (kétszer 4 plusz kétszer három soros strófák) lírai költemény. Tartalmilag előkészítés és csattanó (összegzés, kontrasztozás) jellemzi. Eredetileg jambikus lejtésű, rímképlete változatos (pl. abba-abba-cdc-dcd).

Az angol (vagy shakespeare-i) szonett 14 soros lírai költemény strófatagolás nélkül. Jambikus lejtésű, Shakespeare 154 szonettből álló gyűjteményében többször alkalmazza az általa kedvelt blank vers (blenk vörsz) formát...(II. Frigyes még gyakran hendekaszillabuszokból építette a sorokat.) Rímképlete (eredetileg): abab-cdcd-efef-gg. Az utolsó két sor nyomdai megoldásában elkülönül: beljebb kezdődik.

A zsoltár (psalmus) eredetileg Dávid királynak tulajdonított ótestamentumi prózaköltemény. (Lásd még a himnusz címszónál!)

Ismétlésen alapuló gondolatalakzatot tartalmazó lírai költemény. (Ekhó nimfa elsorvadt a szerelemtől, és csak a hangja maradt - ez az elnevezés mitológiai alapja.) A magyar költészetben pl. Csokonainak A tihanyi Ekhóhoz (visszhang-nimfához) írott költeménye ilyen.

Lírai műfaj (műdal), a francia chanson német megfelelője. Legismertebb művelője J. W. Goethe.

 

Az életkép (másképp zsánerkép) a mindennapi élet valamely tipikus jelenetét ábrázoló lírai vagy epikus, verses vagy prózai mű.

 A népies helyzetdal a szereplíra egyik műfaja. A költő más személy (népi figura) helyzetébe képzeli magát, így mondat lírai monológot a (népi) lírai hőssel. (Pl. Petőfi Befordultam a kocsmába c. költeménye ilyen.)