3.

Drámai műfajok, drámamodellek

A tragédia olyan drámai műfaj, amelyben emberi értékveszteségek nyomán új értékek tételeződnek.

A tragikus események akcióiban a drámai hősök teleológiái működnek, amely teleológiákhoz akár az életük árán is ragaszkodnak. A tragikus hős tehát áldozatok árán képes arra, hogy helyreállítsa a mű alapszituációjában megrajzolt megbillent világrendet. Amint helyreáll a világrend, a nézőnek (olvasónak) a katarzis élményében van része: sajnálja ugyan az áldozatot hozó hőst, de öröm számára, hogy az általa is sejtett emberi normák szerint működik a világ.

A komédia értékhiány leleplezésére szolgáló drámai műfaj. A helyzet és a jellemkomikum működteti.

 

A színmű (másképp: középfajú dráma) nem feltétlenül tragikomédia, bár tartalmazhatja annak elemeit. A színmű cselekménye komoly, de a történet kimenetele nem tragikus. (Első teoretikusa Diderot.)

A drámai költemény elnevezést először Byron használta a Manfréd c. alkotásával kapcsolatban. Goethe is drámai költeménynek nevezte a Faustot.

A drámai költemény tehát inkább olvasásra mint színpadi előadásra szánt, lírai elemekkel átszőtt (verses) dráma. (Dialógusokban íródott.)

Líraisága abból fakad, hogy minden cselekmény a szerző vallomását hordozza. E vallomás az alkotónak az embertárshoz, nemzethez, emberiséghez, világmindenséghez való viszonyát tárja fel.

Olyan drámát (drámai költeményt) nevezhetünk világdrámának, amelynek témája az egész világ(egyetem) és az ember(iség) sorsa. Ez egyben emberiség-dráma is, mert a főszereplő az emberiség. Általában egy vagy több szimbolikus figura képviseli e küzdelmekben az embert (pl. Ádám, Éva a madáchi Tragédiában).