Madách_memoriterek
A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten trónján. Angyalok serege térden. A négy főangyal a trón mellett áll. Nagy fényesség
Az Úr
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Év-milliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát ujítni kell.
Angyalok kara
Két golyó küzd
egymás ellen
Összehullni, szétsietni:
S e küzdés a nagyszerű fék,
Pályáján tovább vezetni. –
Gábor főangyal
Ki a végtelen ürt
kimérted,
Anyagot alkotván beléje,
Mely a nagyságot s messzeséget
Egyetlen szódra hozta létre:
Hozsána néked, Eszme!
Leborul
Mihály főangyal
Ki az örökké
változandót,
S a változatlant egyesíted,
Végetlent és időt alkotva,
Egyéneket és nemzedéket:
Hozsána néked, Erő!
Leborul
Ráfael főangyal
Ki boldogságot árjadoztatsz,
A testet öntudatra hozva,
És bölcsességed részesévé
Egész világot felavatva:
Hozsána néked, Jóság!
Leborul
Lucifer
S mi tessék rajta? Hogy nehány
anyag
Más-más tulajdonokkal felruházva,
Miket előbb, hogysem nyilatkozának,
Nem is sejtettél bennök, úgy lehet,
Vagy, ha igen, másítni nincs erőd,
Nehány golyóba összevissza gyúrva,
Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. -
Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. -
Te nagy konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt s magát istennek képzeli.
De hogyha elfecsérli s rontja majd
A főztet, akkor gyúlsz késő haragra.
Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? -
Aztán mi végre az egész teremtés?
Dicsőségedre írtál költeményt,
Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,
És meg nem únod véges-végtelen,
Hogy az a nóta mindig úgy megyen.
Méltó-e ilyen aggastyánhoz e
Játék, melyen csak gyermekszív hevülhet?
Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli
Urát, de torzalak csak, képe nem;
Végzet, szabadság egymást üldözi,
S hiányzik az összhangzó értelem. -
Az Úr
Csak hódolat illet meg, nem bírálat.
Lucifer
Nem adhatok mást, csak mi
lényegem.
Az angyalokra mutatva
Dicsér eléggé e hitvány sereg,
És illik is, hogy ők dicsérjenek.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.
Lucifer
S nem érzéd-e eszméid
közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaul vala,
S teremtni kényszerültél általa?
Lucifer volt e gátnak a neve,
Ki a tagadás ősi szelleme. -
Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.
Te anyagot szültél, én tért nyerék,
Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és
remény. -
Ott állok, látod, hol te, mindenütt,
S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?
Az Úr gúnnyal
Legyen, amint kivánod.
Tekints a földre, Éden fái közt
E két sudar fát a kellő középen
Megátkozom, aztán tiéd legyen.
Lucifer
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy
úr vagy -
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
Indul
A paradicsomban. Középen a tudás és az örök élet fái. Ádám és Éva jőnek, különféle állatok szelíd bizalommal környezik őket. Az ég nyílt kapuján dics (glória) sugárzik elő, s angyali karok halk harmóniája hallik. Verőfényes nap
Éva
Ah, élni, élni: mily édes, mi szép!
Ádám
És úrnak lenni mindenek felett.
Lucifer
Évához, ki futásnak
indul
Oh,
megállj, kecses hölgy!
Engedd egy percre, hogy csodáljalak.
Éva megáll, s lassankint felbátorodik
Lucifer félre
E mintakép milljószor
újuland meg.
Fenn
Ádám, te félsz?
Ádám
Tőled, hitvány alak?
Lucifer félre
Ez is jó ős a büszke férfinemnek.
Lucifer
Megúntam ott a második helyet,
Az egyhangú, szabályos életet,
Éretlen gyermek-hangu égi kart,
Mely mindég dícsér, rossznak mit se tart.
Küzdést kivánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.
Lucifer
Lám, megjelent az első
bölcselő! -
(…)
A tett halála az okoskodás. -
Pálmafás vidék a paradicsomon kívül. Kis, durva fakaliba. Ádám cövekeket ver le kerítésül. Éva lugost alkot. Lucifer
Ádám
Ez az enyém. A nagy világ
helyett
E tér lesz otthonom. Birok vele,
Megvédem azt a kártevő vadaktól,
És kényszerítem nékem termeni.
Éva
Én meg lugost csinálok,
épen olyat,
Mint az előbbi, s így közénk varázslom
A vesztett Édent.
Lucifer
Vajh, mi nagy szavat
Mondottatok ki. A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
Ádám
Ez visszapillantása az öregnek,
De ifjú keblem forró vágya más:
Jövőmbe vetni egy tekintetet.
Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek.
Éva
Hadd lássam én is, e sok
újulásban
Nem lankad-é el, nem veszít-e bájam.
NEGYEDIK SZÍN
Egyiptomban. Elöl nyílt csarnok. Ádám mint Fáraó, fiatalon, trónon ülve. Lucifer mint minisztere; tiszteletteljes távolban fényes kíséret. A háttérben rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak, korbáccsal rendet tartó felügyelők alatt. Tiszta nap.
Ádám
Mindennek nincsen szűmre
ingere.
Mint kénytelen adó jő, nem csatázok
Érette, nem köszönhetem magamnak. -
De itt e művel, melyet alkotok,
Azt tartom, hogy megleltem az utat,
Mely a valódi nagysághoz vezet.
Művészetét a természet csodálja,
S évezredekre hirdeti nevem.
Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse:
Erősebb lett az ember, mint az Isten.
Lucifer
S oh, fáraó,
mégis boldog vagy-é
E képzeletben? Tedd kezed szivedre.
Ádám
Nem én. Űrt
érzek, mondhatatlan űrt.
De mindegy, hisz nem boldogságot esdtem,
Dicsőséget csak, s az megnyílt előttem.
Csak a tömeg ne sejtse kínomat -
Ha sajnálhatna, nem imádna többé.
Rabszolga
Miért él a
pór? - A gúlához követ
Hord az erősnek, s állítván utódot
Jármába, meghal. - Milljók egy miatt.
Ádám felugorva
Pokolbeli
káprázat, el veled!
Hiú törekvés, dőre nagyravágy -
Fülembe cseng még: milljók egy miatt.
E millióknak kell érvényt szereznem,
Szabad államban - másutt nem lehet.
Enyésszen az egyén, ha él a köz,
Mely egyesekből nagy egészt csinál.
ÖTÖDIK SZÍN
Athénében. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiadész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reggel.
Első demagóg
Mit tétováztok még?
A népből
Halál reá!
Ádám
E gyáva
népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság
vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös
pártütőnek.
Csak egyedül én voltam a bolond,
Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság.
Rómában. Nyílt csarnok, istenszobrokkal, díszedényekkel, melyekben illatok égnek, kilátással az Apenninek felé. - Középen terített asztal három lecticával [1]. Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Milo, Catulus, mind megannyi kéjenc, Éva mint Júlia, Hippia és Cluvia kéjhölgyek, ledéren öltözve dőzsölnek. Egy emelvényen gladiátorok harca foly, rabszolgák állnak parancsra készen, fuvolások zenélnek. Alkony, később éj.
Lucifer magában
E látvány
kissé borzogatja hátam,
De nem emberrel kell-e küzdenem?
Mit én nem bírok, ő teszi helyettem.
Hasonló tréfát már gyakorta láttam.
A glória ha lassan elveszett,
Még megmarad a vérengző kereszt.
Péter apostol
Legyen hát
célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka. Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.
Ádám
Fel hát
csatázni, fel hát lelkesűlni
Az új tanért. Alkotni új világot,
Melynek virága a lovag-erény lesz,
Költészete az oltár oldalán
A felmagasztalt női ideál.
Konstantinápolyban. Piac néhány őgyelgő polgárral. - Középen a patriarcha palotája, jobbra apácazárda, balra liget. Ádám mint Tankréd, erődús férfikorban más lovagokkal, Ázsiából visszatérő keresztes hadak élén, lengő zászlók s dobszó mellett jő, Lucifer mint fegyvernöke. Estve, később éj.
Lucifer
Hiú törekvés! Mert
egyént sosem
Hozandsz érvényre a kor ellenében:
A kor folyam, mely visz vagy elmerít,
Úszója, nem vezére, az egyén. -
Kiket nagyoknak mond a krónika,
Mind az, ki hat, megérté századát,
De nem szülé az új fogalmakat.
Nem a kakas szavára kezd virradni,
De a kakas kiált, merthogy virrad. -
Ádám
Vezess, vezess új létre,
Lucifer!
Csatára szálltam szent eszmék után,
S találtam átkot hitvány felfogásban,
Isten dicsére embert
áldozának,
S az ember korcs volt, eszmémet betöltni.
Ne lelkesítsen többé semmi is,
Mozogjon a világ, amint akar,
Kerekeit többé nem igazítom,
Egykedvűen nézvén botlásait.
Kifáradtam - pihenni akarok. -
NYOLCADIK SZÍN
Prágában. A császári palota kertje. Jobbra lugos, balra csillagásztorony, előtte tágas erkély Kepler íróasztalával, székkel, csillagászeszközökkel, Lucifer mint Kepler famulusa az erkélyen. A kertben udvaroncok s hölgyek csoportokban sétálnak, közöttük Éva is mint Borbála, Kepler neje. - Rudolf császár Ádámmal mint Keplerrel beszédbe mélyedve áll. A háttérben egy eretnek máglyája ég. Estve, később éj. Két udvaronc az előtéren elmenve.
Ádám
Kétséges
rang-e hát szellem, tudás?
Homályos
származás-e a sugár,
Amely az égből homlokomra szállt?
Hol van nemesség más ezen kivűl?
Ádám
Minő csodás
kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
KILENCEDIK SZÍN
A nézőhely hirtelen Párizs Gréve-piacává változik. Az erkély egy guillotine-emelvénnyé, az íróasztal nyaktilóvá, mely mellett Lucifer mint bakó áll. Ádám mint Danton az emelvény széléről zajló néptömegnek szónokol. Dobszó mellett igen rongyos újonchad jelenik meg, és az állványnál sorakozik. Fényes nap.
Ádám folytatva
Egyenlőség, testvériség, szabadság! -
Néptömeg
Halál reá, ki el nem ismeri! –
Ádám
Ne halljatok hát,
ámde én se halljam
A hitvány vádat. Nem győzzük meg egymást
Beszéddel. Sőt tettel sem győztetek le.
Robespierre, megelőztél csupán,
Ez az egész, ne kérkedjél vele.
Magam teszem le a fegyvert - elég volt. -
De ím ezennel felszólítalak,
Hogy három hó alatt kövess ez úton. -
Bakó,
ügyes légy - órjást vesztesz el.
Fejét a nyaktiló alá hajtja
TIZEDIK SZÍN
Az egész hirtelen olyanná változik vissza, mint a nyolcadik színben volt. Ádám ismét mint Kepler íróasztalára hajtott fővel látszik. Lucifer mint famulus mellette áll, s vállára üt. A reg szürkül.
Lucifer
Ezúttal a nyakazás elmarad. –
TIZENEGYEDIK SZÍN
Londonban. A Tower és a Temze közt vásár. Tarka sokaság hullámzik, zajong. Ádám mint élemedett férfiú Luciferrel a Tower egyik bástyáján áll. Estvefelé.
Kar a zsibongó sokaság morajából eggyéolvadva s halk zenétől kísérve
Zúg az élet
tengerárja,
Mindenik hab új világ,
Bábjátékos
Én a
komédiát lejátsztam,
Mulattattam, de nem mulattam.
Korcsmáros
Kiitta mindenik borát,
Vendégeim, jó éjszakát!
Kisleány
Kis ibolyáim mind
elkeltek,
Majd újak síromon teremnek.
Cigányasszony
Jövőjét
vágyta látni minden:
S szemét behunyja most ijedten.
Lovel
Kincsem nem nyújtja
boldogságot:
S most ingyen nyúgalmat találok.
Munkás
A hét letelt, a
szombatest itt,
Kinyugszom végre fáradalmit.
Tanuló
Álmodtam szépet
- felzavartak,
Szép álom, jöjj, most már folytatlak.
Katona
Hivém, derék
vagyok nagyon,
S egy rossz gödörben megbukom. –
Kéjhölgy
A mámor
elszállt, a festék lement,
Itt oly hideg van: jobb-e odalent?
Elitélt
Maradj, bilincs, a
hitvány por felett,
Más törvényt sejtek e küszöb megett.
Nyegle
Egymást szedtük
rá azzal, hogy tudunk:
Most a valónál mind elámulunk.
Éva
Mit állsz,
tátongó mélység, lábaimnál?!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.
Szerelem, költészet s
ifiuság
Nemtője tár utat örök honomba;
E földre csak mosolyom hoz gyönyört,
Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra.
Fátyolát, palástját a sírba ejtve,
dicsőülten felemelkedik
Lucifer
Isméred-é, Ádám?
Ádám
Ah, Éva, Éva! –
U alakra épült nagyszerű falanszter udvara. A két szárny földszintje nyílt oszlopos csarnokot képez. A jobb oldali csarnokban mozgásban levő kerekes gőzgépek között munkások foglalkoznak. A bal oldalban a legkülönfélébb természettudományi tárgyak, mechanikai eszközök, csillagászati, kémiai műszerek s egyéb különlegességek múzeumában egy tudós működik. Mindnyájan a falanszterhez tartozók, egyenlően vannak öltözve. Ádám és Lucifer az udvar közepén felbukkannak a földből. Nappal.
Lucifer
Sok más hasonló közt ez
egy falanszter,
Tanyája az új eszmék emberének. -
Aggastyán
Harmincadik szám!
Luther a sorból kilépve
Itt vagyok.
Aggastyán
Te ismét
Mértéktelen fűtötted a kazánt.
Valóban úgy
látszik, hogy szenvedélyed
Veszélybe hozni az egész falansztert.
Luther
S ki állna ellent a csábnak,
midőn
Szikrázva, bőgve a vadúlt elem,
A láng ezer nyelvével vesz körűl,
Elérni kíván, hogy megsemmisítsen:
S ott állni bátran, szítani tovább,
Jól tudva, hogy hatalmunkban vagyon. -
Nem ismered te a tűznek varázsát,
Ki csak fazék alatt isméred azt.
Aggastyán
Hiú beszéd, ezért ma nem ebédelsz.
Luther visszalépve
De holnap újra szítom a tüzet.
Ádám
Mit látok? Ezt a férfit
ismerem.
Ez volt Luther.
Aggastyán
Kétszázkilencedik!
Cassius kilépve
Itt.
Aggastyán
Tégedet harmadszor intelek már,
Hogy ok nélkül keressz verekedést.
Cassius visszalépve
Ok nélkül, merthogy nem
panaszkodom? -
Pulya, ki más segítséget keres,
Míg karja ép. Vagy gyöngébb volt-e tán
Ellenfelem, mért nem védé magát? -
Aggastyán
Ne feleselj! - Nem menti koponyád
Alakzata sem e rossz hajlamot,
Mert az nemes, mert az hiánytalan.
De véred oly forrongó és szilaj!
Gyógyítni fognak, amíg megszelídűlsz.
Ádám
Ah, Cassius, ha ismernél, ki
véled
Philippinél csatáztam. - Hát odáig
Bír-é a rossz rend, a teória
Tévedni, hogy egy ily nemes kebel
Csak gátjaúl van, s fel sem ismeri?
Aggastyán
Négyszázadik szám!
Plátó kilépve
Hallom.
Aggastyán
Már megint
Úgy elmerültél álomképeidben,
Hogy a rád bízott marha kárba ment.
Hogy ébren légy, borsón fogsz térdepelni.
Plátó visszalépve
Még a borsón is szépet álmodom.
Michelangelo kilépve
Íme itt. -
Aggastyán
Rendetlenül hagyád el műhelyed.
Michelangelo
Igen, mert mindig széklábat
csináltam,
És azt is a leghitványabb alakra.
Soká könyörgtem,
hagyják módosítnom,
Engedjék, hogy véssek rá holmi díszt,
Nem engedék. Kivántam változásul
A szék támláját, mindent hasztalan.
Megőrüléshez voltam már közel,
S otthagytam a kínt, ott a műhelyet.
Visszalép
Aggastyán
E rendbontásért a
szobába mégy,
S nem élvezed e szép, meleg napot.
Az űr. Földünk egy szelete a távolban látszik, mindig kisebbedve, mígnem csillagul tűnik csak fel, a többiek közé vegyülten. A szín félhomállyal kezdődik, mely vaksötétté válik lassankint. Ádám mint öreg, Luciferrel repülve
Ádám
Korántse vonz ily dőre
képzelet,
A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszünte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
Hóval és jéggel borított, hegyes, fátalan vidék. A nap mint veres, sugártalan golyó áll ködfoszlányok között. Kétes világosság. Az előtéren nehány korcs nyír, boróka és kúszófenyő-bokor között eszkimóviskó. Ádám mint egészen megtört aggastyán bot mellett jő lefelé a hegyekről Luciferrel
Ádám bontakozva
Segítség, Lucifer! El innen,
el,
Vezess jövőmbül a jelenbe vissza,
Ne lássam többé ádáz sorsomat:
A hasztalan harcot. Hadd fontolom meg:
Dacoljak-é még Isten végzetével. -
Lucifer
Ébredj hát, Ádám! Álmod véget ért. –
A nézőhely átváltozik a harmadik szín pálmafás vidékévé. Ádám ismét mint ifjú, még álomittasan kilép a kunyhóból, s álmélkodva körülnéz. Éva bent szunnyad. Lucifer a középen áll. Ragyogó nap
Ádám
Rettentő képek, oh, hová levétek?
Éva
Tudom, fel fog mosolygni arcod,
Ha megsugom. De jöjj hát közelebb:
Anyának érzem, oh Ádám, magam.
Ádám térdre esve
Uram, legyőztél. Ím
porban vagyok;
Nélkűled, ellened hiába vívok:
Emelj vagy sújts, kitárom keblemet.
Lucifer
Féreg! Feledted-é
nagyságodat,
Melyet nekem köszönhetsz? –
Ádám
Gyanítom én is, és fogom
követni.
Csak az a vég! - Csak azt tudnám feledni! –
Az Úr
Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!