Ady Endre életpályájának adataiból

 

                                      (Mohácsy Károly tankönyve nyomán – nagyrészt idézetek a könyvből)


1877. november 22-én született Észak-Erdélyben, a Szilágy megyei Érmindszenten. (Az Ér patak mellett.)

Édesapja: Ady Lőrinc 70 holdon gazdálkodó "hétszilvafás" nemes (Ady bocskoros nemesnek mondja magát keserűen és dacosan -- tulajdonképpen dzsentri).

Édesanyja Pásztor Mária  (Ady szavajárásával az „ides”).

Első életrajzírója Ady Lajos 1881-1940, az öccse (magyar-latin szakos tanár).
A családfát a 13. századig vezetik vissza, és OND vezért tartják ősüknek.


Elemi iskolába (öt osztály) Érmindszenten jár.


A gimnázium első osztályába 1888-ban NAGYKÁROLYBA, a piarista gimnáziumba íratták be. Négy évet itt töltött. (Nyolc osztályos ekkor a gimnázium.)

 

1892-ben ZILAHON, a Wesselényi Miklós Református Kollégiumban, a szigorú szerzetesi iskola után szabadabb szellemű iskolába járhat. Különösen Kincs Gyulát szereti (a görög nyelv és irodalom tanára), ő szerkeszti a SZILÁGY című lapot, itt jelenik meg első nyomtatott verse, a Kossuth halálára emlékező Március 20. 1896. márc. 22-én.

Ekkoriban sokat olvas: Vas Gereben, Jókai; Jósika, Eötvös, Kemény Zsigmond, Petőfi, Vörösmarty (Csongor és Tünde), Reviczky, Vajda János.

1896 júniusában érettségizett.

 

1896 őszén beiratkozott a debreceni jog akadémiára. Az első tanév végén esedékes alapvizsgát még 1897 szeptemberében letette, de egész magatartásán látszott, hogy nem nagyon áhítozik a szolgabírói állás után. Az előadásokat hanyagul látogatta, annál nagyobb buzgalommal tevékenykedett különböző debreceni lapoknál (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap), 1899 áprilisától kezdve pedig a 48-as érzelmű, függetlenségi párti Debrecennek már "hivatásos" munkatársa.

 

Megismerte a pozitivizmus kidolgozójának, Auguste Comte-nak (ogüszt kónt; 1798-1857) nézeteit;

erősen hatott rá a maga korában híres német filozófus, Friedrich Nietzsche (fridrih nicse; 1844-1900) . A századvég magyar írói Nietzschében a lázadót látták, Adyt is elsősorban a régi ítéleteket romboló gesztusával s a dionüszoszi életmámort, a felsőbbrendű ember jogait hirdető tanításával ragadta meg.

-         Ady nem tudott idegen nyelveket, a külföldi irodalommal főleg fordításokban kerülhetett kapcsolatba. Felnőtt korában - hajszolt élettempója miatt egyébként sem volt könyvolvasó ember: ismereteit újságokból, folyóiratokból, ezek könyvismertetéseiből, kritikáiból merítette.

1899-ben megjelent Ady első verseskötete, a Versek.

1900 január elején a nagyváradi Szabadságnak, a Bihar megyei Szabadelvű Párt lapjának lett belső munkatársa. - Nagyvárad volt az első igazi nagyváros Ady életében. Élénk szellemi életére semmi sem jellemzőbb, mint hogy akkoriban öt napilapjának voltak írói, olvasói és előfizetői a városban.

 

Nagy hatással volt rá a polgári radikalizmus politikai programja, mely harcot hirdetett a magyarság kulturális és szociális elmaradottsága ellen, s céljai között szerepelt az addigi uralkodó osztályok hatalmának megtörése s a munkásság és a parasztság gazdasági és műveltségbeli fölemelése. Nem is maradt Ady sokáig a kormánypárti Szabadságnál (már ekkor nézeteltérései támadtak Tisza Istvánnal),

1901 tavaszán a nívós és ellenzéki Nagyváradi Napló kötelékébe lépett. Nagyváradon vált kitűnő újságíróvá.

Publicisztikája előbb ért be, mint költészete.

 

Végzetes nagyváradi élménye volt az a hosszabb ideig tartó szerelmi viszony egy orfeumi táncosnővel, amelynek következményeképpen életébe "belecsapott a lues [szifilisz, vérbaj] bombája". Ennek a szerelemnek rettenetes hatásáról szól Mihályi Rozália csókja című novellája (Nyugat, 1908. március 16.). A betegség nem hagyta többé nyugodni. Nagyváradon még nemigen törődött vele, csak első párizsi tartózkodása alatt (1904) jelentkeztek a komolyabb tünetek, s ekkor kezdte gyógykezeltetni magát.

 

Diósy Ödönné Brüll Adél a Nagyváradi Napló hozzá eljutott számaiban felfigyelt Ady gyakori cikkeire és ritkán megjelent verseire. Léda asszony - ahogy a költő elnevezte keresztnevét visszafelé olvasva (Léda egyébként mitológiai név is) - művelt és gazdag nagyváradi zsidó családból származott; férje nagykereskedő volt előbb Szófiában, később Párizsban. Diósy Ödönné

1903 júliusában már azzal a tervvel jött haza Nagyváradra, hogy kiemelje a fiatal költőt a vidéki város szűk lehetőségei közül, s magával vigye Párizsba.

Adynak 1903 szeptemberében megjelent Még egyszer című verskötete (Nagyváradon). Ez is éppoly visszhangtalan maradt, mint a legelső könyv (Versek 1899. ) jóllehet ebben már megmutatkoztak a későbbi "oroszlánkörmök": a kötetben öt olyan vers látott napvilágot, amelyet átvett az Új versek kötetébe is.

1.    párizsi út

Sok készülődés után 1904 februárjának elején végre megérkezett Párizsba, a "szép ámulások szent városába ". A nyüzsgő nagyvárosban idegenül mozgott, franciául sem igen tudott még, de mellette volt egy izgatóan szép, szabadon gondolkodó, érzékeny és okos asszony, aki mindenben a segítségére volt, betegségében is odaadóan ápolta.

Párizs, mely a szépség, a fényűző gazdagság, a modern kultúra szimbólumává lett a szemében, felszabadította költői tehetségét. Amit az új francia irodalomból megismert ekkor, az csupán néhány Verlaine- és Baudelaire-vers lehetett. Ezeket is Léda fordítgatta le neki, a nyelvi nehézségek szakadékain az ő gyöngéd tapintata segítette át.

Egy évig élt Párizsban. 1905 januárjában jött haza, de már nem Nagyváradra,

hanem Budapestre, ahol állás várta a liberális-radikális szellemű Budapesti Naplónál. Ennek főszerkesztője Vészi József (1858-1940) volt, aki az elsők között ismerte fel Ady tehetségét, s a Nyugat megindulásáig lapjában jelentek meg a költő versei. A Budapesti Naplóhoz került - s éppen Ady ajánlatára - a régi nagyváradi barát, Biró Lajos is (közös lakást béreltek Pesten is) .

- Feszült politikai légkör fogadta itthon. Az ún. "darabont-kormány" az általános választói jog meghirdetésével kihívta maga ellen az egész úri Magyarország bojkottját, de maga mellé állította a radikálisokat és a szociáldemokratákat. A miniszterelnök Vészi Józsefet kérte fel a sajtófőnöki állásra, s a sajtóirodában helyet kapott Biró Lajos és Ady Endre is mint sajtótudósító.

Adyt költeményei, cikkei és darabontsága miatt eddig is ellenséges figyelem és gúnyos bírálat vette körül, de a támadások pergőtüzébe akkor került, amikor

 1906 februárjában megjelent harmadik verskötete, az első "igazi Ady-kötet", az

Új versek. Ez a könyv korszakzáró és korszaknyitó jelentőségű volt a magyar irodalom történetéhen. Soha magyar költő olyan ellenállással nem találkozott, mint Ady Endre.

Ennek elsősorban az volt az oka, hogy nyelv, ízlés, észjárás, költői magatartás és látásmód tekintetében egészen más volt, mint amit az emberek megszoktak. Nemcsak a

-         szimbolista stílus,

-         az újszerű költői képanyag,

-         a prüdéria számára merész szerelmi líra,

-         a maradi műveletlenséget ostorozó hang

jelentett kihívást, hanem az a

-         gőgös, arisztokratikus önszemlélet is, mely őt különb magyarnak és nagyobb költőnek tüntette fel mindenki másnál.

Ellenfelei

-         érthetetlenséggel (szimbolizmus),

-         erkölcstelenséggel (szerelmi költészet),

-         hazafiatlansággal, árulással (a magyar sorsról írott versek)

vádolták. Költészete így a figyelem középpontjába került, de olyan hajsza bontakozott ki körülötte, hogy Ady üldözött vadnak érezte itthon magát.

 

2.    párizsi út

Az igaztalan vádaskodások egyelőre meggyűlöltették vele Magyarországot és Budapestet, s 1906 júniusában keserűen, feldúltan menekült Párizsba.

Most több mint egy évig maradt távol hazájától. Külföldről küldözgette haza a Budapesti Naplónak cikkeit s újabb verseit.

1907 nyarán érkezett vissza Budapestre, s itthon hirtelen anyagi megélhetési gondjai támadtak. A Budapesti Napló idegen kezekbe került, Vészi József kénytelen volt lemondani a szerkesztőségről Biró Lajossal együtt, s a lap nem állt többé Ady rendelkezésére.

Új kötete, a Vér és arany (1907. december) csak fokozta az ellene irányuló rosszindulatú harcok hevességét.

Bizalmas barátság fűzte Révész Bélához  (1876-1944), aki mint régi szocialista 1906-ban lett a Népszava irodalmi rovatvezető je. Ő nyitotta meg Ady részére a lap hasábjait, s

a költő első forradalmi versei a Népszavában jelentek meg 1907-ben (pl.. Dózsa György unokája, Csák Máté földjén).

 

Elszigeteltségét az 1908. január 1-jén megindult Nyugat enyhítette, melynek haláláig főmunkatársa volt.

A Nyugat magára vállalta Ady védelmét és az ellentámadást is. Ennek élére a nagy tekintélyű publicista, kritikus Ignotus állt. A polémiákban a legteljesebb irodalmi liberalizmust hirdette meg, azt az elvet, hogy az írónak egyedüli mércéje a tehetsége, s egy írónak mindent szabad, amit jól meg tud csinálni.

Ady 1908 áprilisában részt vett Nagyváradon A Holnap elnevezésű irodalmi társaság megalakulásában, s A Holnap antológia az ő verseivel az élén - további hat író költeményeivel - 1908 szeptemberében jelent meg.

 

A második kötetet 1909-ben adták ki. A "holnaposok" ilyen együttes színre lépését a hivatalos irodalom fórumai hadüzenetnek érezték, s újabb sortüzet zúdítottak az új lírai törekvésekre.

 

 

De nem csupán irodalmi és politikai ellenségeivel hadakozott, összeütközésbe került legfőbb támogatóival, közeli barátaival is.

Sértődöttség, hogy mások túlzásaiért is ő a rosszindulatú bírálatok célpontja, neurotikus ingerültség és félreértés íratta meg vele a hírhedt

A duk-duk affér című igazságtalan cikket, melyet a konzervatív szemléletű Herczeg Ferenc lapjában, az Új Időkben jelentetett meg (1908. november 15.). Meggondolatlan kijelentésekre ragadtatta magát, pl.: "Nevemben és mellettem egy csomó senki mozog, dúl fúl, harcol és ír, akikhez semmi közöm. "Természetesen sértve érezhette magát mindenki - főleg Ignotus és Hatvany Lajos -, aki eddig mellette és védelmében harcolt. Adyt mélyen megrázta és meg is bánta, hogy barátainak fájdalmat okozott, és szégyellte is az Új Időkkel való kacérkodást.

Nagyjából ugyanebben az időben a Népszava hasábjain a szocialista munkás költészet egyik képviselője, Csizmadia Sándor (1871-1929) tiltakozott Adynak a lapban való gyakori szerepeltetése ellen. Csizmadia kirohanásaira válaszul Párizsból küldte meg a Népszavának vallomásértékű versét, a Küldöm a frigy-ládát (1909) címűt.

 

Ady budapesti lakos volt, de sohasem érezte igazi otthonának a fővárost. Örökösen anyagi gondokkal küszködött. Hónapos szobákban, olcsó szállodákban élt, mint valami átutazó vendég. Ugyanazt az éjszakai, bohém életet folytatta, amit Nagyváradon elkezdett. A nappal nagyobb részét átaludta (veronál segítségével), éjszakáit pedig reggelig valamelyik vendéglőben vagy kávéházban töltötte baráti társaságban.

Budapestről rendszeresen hazalátogatott hosszabb-rövidebb időre - megpihenni s édesanyja kedvéért - Érmindszentre: a karácsonyt mindig otthon töltötte. Időnként elfogta a honvágy a falu után, s bűntudatot is érzett hűtlensége miatt.

Gyakran utazott külföldre, főleg Franciaországba, Itáliába, Svájcba, Monacóba.

1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban, de Lédával másutt, itthon is találkozott. Ezek a párizsi tartózkodások egyre rövidültek: a Léda-szerelem lassan kezdett kihűlni.

Az éjszakai élet, az alkohol, az erős altatószerek használata s "Mihályi Rozália csókja" kikezdte szervezetét. 1909-től kezdve egészsége fokozatosan romlott, s gyakrabban szorult fürdőhelyi kúrákra, szanatóriumi kezelésekre (a költségeket többször gazdag barátai - főleg Hatvany Lajos - vállalták magukra).

 

1914-ig évente jelentek meg kötetei, s ekkor már a népszerűség és a siker is mellé szegődött.

-         1908-ban adta ki Az Illés szekerén című könyvét, melyben új témaként jelentkeztek az istenes és a forradalmi költemények.

További verskötetei:

-         Szeretném, ha szeretnének (1909)

 

-         A Minden-Titkok versei (1910)

 

-         A menekülő Élet (1912)

 

-         A Magunk szerelme (1913)

 

-         Ki látott engem? (1914)

A Lédával való áldatlan viszony formálisan 1912 áprilisában szakadt meg.

Az asszony Pesten még kierőszakolt egy találkozást - az utolsót -, s a féltékenységtől elvakítva keserű szemrehányásokban fakadt ki Ady ellen.

 

Pár nap múlva ez után született meg - hosszú tépelődések közepette, szokatlanul sok javítgatással - az Elbocsátó, szép üzenet (Nyugat, 1912. május 16.), ez a kegyetlen, igazságtalan és gyilkosan gőgös vers.

(Egy hónappal korábban íródott fájdalmas búcsúzó költeménye: Valaki útravált belőlünk. ) Ezzel zárult le végleg a Léda-korszak, s a költő kilenc év után örömmel vetette bele magát a "szabad életbe".

 

 

A Lédával való szakítás első hírére valósággal ostrom alá vették, levelekkel árasztották el azok a nők, akik minden híres emberbe bele szoktak habarodni.

 

Az átlagos levélírók között azonban feltűnt egy fiatal, 16 éves kislány, aki egészen más hangon, más stílusban közeledett a költőhöz.

 

1911-től kezdve - eleinte Lausanne-ból (lozann), egy svájci leánynevelő intézetből, később Csucsáról - küldözgette hódoló híradásait és verseit.

 

Mindjárt a legelső levélben közölte, hogy ő voltaképpen rokon: valamelyik déd- vagy ükanyja az Ady családból származott. Ennek megfelelően a megszólítás "Kedves Endre Bátyám", az aláírás pedig "kis húga" volt. A rokoni kapcsolatokra oly sokat adó költő néha-néha válaszolt ezekre a naiv, kezdetben gyermekes tiszteletet és szeretetet eláruló írásokra. A kislányt Boncza Bertának (1894-1934) hívták.

"Dekadens hajtás" volt Bertuka, ahogy Ady egyik levelében említette, különc és egzaltált teremtés "gyönyörűn és nagyszerűn veszedelmes idegrendszerrel megáldva és megverve" - miként önmagát ,jellemezte.

A levelek éveken át jöttek. A kezdetben szigorúan rokoni hang egyre bensőségesebb, intimebb, szerelmesebb, rajongóbb lett. Berta levelei mindig azzal a refrénszerűen vissza-visszatérő türelmetlen sürgetéssel záródtak, hogy tegyen már végre egy rokoni látogatást, keresse fel unokahúgát Csucsán.

A költő 1914 áprilisában látogatta meg a csucsai Boncza-kastély fiatal úrnőjét. Aggályai támadtak amiatt, hogy szabad-e, okos dolog-e a maga 37 évével és rongyolt egészségével magához kötnie egy viruló, 20 éves leány sorsát. Önmagát évődve, játékosan Csacsinszkynek, menyasszonyát Csacsinszkának (innen jön a Csinszka)  nevezte.

A házasságkötés (1915) utáni első éveket főként Csucsán töltötték.

Néha ellátogattak Mindszentre, s olykor felutaztak Budapestre is, de Ady ekkor már viszolygott a háborúért őrjöngő fővárostól, ahol minden kirakatban hatalmas plakátok rikoltották: "Éljen a háború!"

-         1917 januárjában meghalt Boncza Miklós. Szerette a lányát, s reá hagyta minden vagyonát. - Adyék megörökölték az após pesti háromszobás lakását is (Veres Pálné utca 4. I. emelet), s miután Csinszka kicserélte a régi bútorokat, 1917 szeptemberében beköltöztek tékozló pazarlással berendezett új otthonukba.

 

-         A két idegember közötti házasság- természetesen - nem lehetett boldog, de a háború véres tébolyában a kétségbeesett költőnek - egy ideig mégiscsak védelmet, rejtőzést, menedéket jelentett e kései szerelem s a csucsai kastély.

 

-         Erről a megnyugvásról, az ifjú asszonyba kapaszkodó reménykedésről vallanak a Csinszka-versek, amelyekben a nyoma sem fedezhető fel a később megromlott és ki bírhatatlanná vált házaséletnek. Ady kialakult életstílusa, megrögzött szokásai, ideges szeszélyei nehezen bírták el a kötöttségeket, nyűgnek, fárasztónak érezte még az állandóan körülötte nyüzsgő fiatalasszony szerető gondoskodását, ápolását is.

Egészsége rohamosan romlott, de lelkileg valósággal összezúzta a háború, az első harctéri győzelmek híreit követő nemzeti eufória. A félrevezetett közvélemény általános optimizmusa ellenére meg volt győződve arról, hogy ez a háború - akár győzünk, akár elveszítjük - mindenképpen a magyarság történelmi tragédiájához vezet.

A csucsai kastélyból közvetlenül láthatta a frontra induló katonavonatokat (naponta 50-60-at), s 1916 augusztusában a román betörés következtében tapasztalhatta a "borzalmak tiport országútján" a földönfutók riadt kétségbeesését. Nagyon aggódott Erdélyért, siratta a magyarságot s az eltévedt emberiséget.

 

Keserűségét csak fokozta, hogy "éles torkát hurokkal, bénán kell hordania": alig akadt lap, folyóirat, mely a háborús propaganda közepette vállalni merte volna az Ady-versek közreadásának erkölcsi-politikai kockázatát. Még a Nyugat is vonakodott

 ettől, hiszen a soviniszta sajtó útszéli hangon támadta a költőt. 1914 óta nem jelent

 meg kötete meg kötete, pedig már összegyűlt két-három könyvre való verse is.

 

1917 őszén Hatvany Lajos vállalkozott egy új verskötet kiadására, de az volt a kívánsága, hogy az elkészült anyagnak csak a fele kerüljön kinyomtatásra. (Véleménye szerint a költemények fele gyöngén sikerült. )

Az új kötet - A halottak élén - részben Hatvany, részben Ady válogatásában

1918 augusztusában hagyta el a sajtót.

A kimaradt versek csak a költő halála után jelenhettek meg, 1923-ban Az utolsó hajók címmel.

1918 őszén betegsége nagyon súlyosra fordult: október végén kisebb hűdés érte, s ez elsősorban beszédkészségét támadta meg.

Ettől kezdve csak nehezen, akadozva, dadogva tudott beszélni, de lassanként észrevehetők voltak a szellemi bénulás jelei is.

Napokon át apatikusan feküdt az ágyban.

Ignotus még kierőszakolt belőle egy utolsó verset: az Üdvözlet a győzőnek címűt (a Nyugat novemberi számában jelent meg), melyben a sokat szenvedett, baljóslatú magyar népéért emeli fel végső, aggódó szavát.

Az őszirózsás forradalom idején (1918. okt. 31.) már alig-alig tudta követni az eseményeket. Egész életében cikkek és versek sokaságával sürgette az országot megújító forradalmat, de ami október 31-én történt, az nem az általa várt forradalom volt, sokkal inkább a háborús összeomlás miatti pánik és kétségbeesés.

A köztársaság kikiáltásakor (1918. november 16.) még megjelent a Parlament kupolacsarnokában, a Nemzeti Tanács elnöke küldöttség élén a lakásán kereste fel, s köszöntötte, mint a forradalom költőjét, de mindenkinek feltűnt már halálra vált, elgyötört, szenvedő arca.

A Vörösmarty Akadémia alakuló ülésére (decemberben) még el tudott menni - gyalog, öccse támogatásával. Elnökké választották, de megnyitó beszédét egypár dadogó mondat után már képtelen volt folytatni.

December elején tüdőgyulladás támadta meg leromlott szervezetét, s

1919. január 27-én reggel egy szanatóriumban örökre megpihent. -A nemzet halottjaként temették el a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokából.

 

 

Ady kötetei sorrendben:

1899 Versek

1903 Még egyszer

-----------------------------

1906 Új versek  (korszakot összegző és új korszakot nyitó kötet a magyar irodalomban)

1907 dec. Vér és arany

1908 Az Illés szekerén

1909 Szeretném, ha szeretnének

1911 A Minden-Titkok versei

1912 A menekülő Élet

1913 A Magunk szerelme

1914 Ki látott engem?

-------------------------------

1918 A halottak élén

1923 Az utolsó Hajók   (posztumusz)