Ady Endre életpályájának adataiból
(Mohácsy Károly tankönyve nyomán – nagyrészt idézetek a könyvből)
1877. november 22-én született Észak-Erdélyben, a Szilágy megyei Érmindszenten.
(Az Ér patak mellett.)
Édesapja: Ady
Lőrinc 70 holdon gazdálkodó "hétszilvafás" nemes (Ady bocskoros
nemesnek mondja magát keserűen és dacosan -- tulajdonképpen dzsentri).
Édesanyja Pásztor
Mária (Ady szavajárásával az „ides”).
Első
életrajzírója Ady Lajos 1881-1940, az öccse (magyar-latin szakos tanár).
A családfát a 13. századig vezetik vissza, és OND vezért tartják ősüknek.
Elemi iskolába (öt osztály) Érmindszenten jár.
A gimnázium első osztályába 1888-ban NAGYKÁROLYBA, a piarista gimnáziumba
íratták be. Négy évet itt töltött. (Nyolc osztályos ekkor a gimnázium.)
1892-ben ZILAHON, a
Wesselényi Miklós Református Kollégiumban, a szigorú szerzetesi iskola után
szabadabb szellemű iskolába járhat. Különösen Kincs Gyulát szereti (a görög
nyelv és irodalom tanára), ő szerkeszti a SZILÁGY című lapot, itt jelenik meg
első nyomtatott verse, a Kossuth halálára emlékező Március 20. 1896.
márc. 22-én.
Ekkoriban sokat
olvas: Vas Gereben, Jókai; Jósika, Eötvös, Kemény Zsigmond, Petőfi, Vörösmarty
(Csongor és Tünde), Reviczky, Vajda János.
1896 júniusában
érettségizett.
1896 őszén beiratkozott a debreceni jog akadémiára. Az első
tanév végén esedékes alapvizsgát még 1897 szeptemberében letette, de egész
magatartásán látszott, hogy nem nagyon áhítozik a szolgabírói állás után. Az előadásokat
hanyagul látogatta, annál nagyobb buzgalommal tevékenykedett különböző
debreceni lapoknál (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni
Hírlap), 1899 áprilisától kezdve pedig a 48-as érzelmű, függetlenségi párti
Debrecennek már "hivatásos" munkatársa.
Megismerte a pozitivizmus kidolgozójának, Auguste Comte-nak (ogüszt
kónt; 1798-1857) nézeteit;
erősen hatott rá a maga korában híres német filozófus, Friedrich
Nietzsche (fridrih nicse; 1844-1900) . A századvég magyar írói Nietzschében
a lázadót látták, Adyt is elsősorban a régi ítéleteket romboló gesztusával s a
dionüszoszi életmámort, a felsőbbrendű ember jogait hirdető tanításával ragadta
meg.
-
Ady nem tudott idegen nyelveket, a
külföldi irodalommal főleg fordításokban kerülhetett kapcsolatba. Felnőtt
korában - hajszolt élettempója miatt egyébként sem volt könyvolvasó ember:
ismereteit újságokból, folyóiratokból, ezek könyvismertetéseiből, kritikáiból
merítette.
1899-ben megjelent Ady első verseskötete, a Versek.
1900 január elején a nagyváradi Szabadságnak, a Bihar
megyei Szabadelvű Párt lapjának lett belső munkatársa. - Nagyvárad volt az első
igazi nagyváros Ady életében. Élénk szellemi életére semmi sem jellemzőbb, mint
hogy akkoriban öt napilapjának voltak írói, olvasói és előfizetői a városban.
Nagy hatással volt rá a polgári radikalizmus politikai programja,
mely harcot hirdetett a magyarság kulturális és szociális elmaradottsága ellen,
s céljai között szerepelt az addigi uralkodó osztályok hatalmának megtörése s a
munkásság és a parasztság gazdasági és műveltségbeli fölemelése. Nem is maradt
Ady sokáig a kormánypárti Szabadságnál (már ekkor nézeteltérései
támadtak Tisza Istvánnal),
1901 tavaszán a nívós és ellenzéki Nagyváradi Napló kötelékébe
lépett. Nagyváradon vált kitűnő újságíróvá.
Publicisztikája előbb ért be, mint költészete.
Végzetes nagyváradi élménye volt az a hosszabb ideig tartó
szerelmi viszony egy orfeumi táncosnővel, amelynek következményeképpen életébe
"belecsapott a lues [szifilisz, vérbaj] bombája". Ennek a szerelemnek
rettenetes hatásáról szól Mihályi Rozália csókja című novellája (Nyugat,
1908. március 16.). A betegség nem hagyta többé nyugodni. Nagyváradon még
nemigen törődött vele, csak első párizsi tartózkodása alatt (1904) jelentkeztek
a komolyabb tünetek, s ekkor kezdte gyógykezeltetni magát.
Diósy Ödönné Brüll Adél a Nagyváradi Napló hozzá eljutott
számaiban felfigyelt Ady gyakori cikkeire és ritkán megjelent verseire. Léda
asszony - ahogy a költő elnevezte keresztnevét visszafelé
olvasva (Léda egyébként mitológiai név is) - művelt és gazdag nagyváradi zsidó
családból származott; férje nagykereskedő volt előbb Szófiában, később
Párizsban. Diósy Ödönné
1903 júliusában már azzal a tervvel jött haza Nagyváradra, hogy
kiemelje a fiatal költőt a vidéki város szűk lehetőségei közül, s magával vigye
Párizsba.
Adynak 1903 szeptemberében megjelent Még egyszer című
verskötete (Nagyváradon). Ez is éppoly visszhangtalan maradt, mint a legelső
könyv (Versek 1899. ) jóllehet ebben már megmutatkoztak a későbbi
"oroszlánkörmök": a kötetben öt olyan vers látott napvilágot, amelyet
átvett az Új versek kötetébe is.
1. párizsi út
Sok készülődés után 1904 februárjának elején végre megérkezett
Párizsba, a "szép ámulások szent városába ". A nyüzsgő
nagyvárosban idegenül mozgott, franciául sem igen tudott még, de mellette volt
egy izgatóan szép, szabadon gondolkodó, érzékeny és okos asszony, aki mindenben
a segítségére volt, betegségében is odaadóan ápolta.
Párizs, mely a szépség, a fényűző gazdagság, a modern kultúra
szimbólumává lett a szemében, felszabadította költői tehetségét. Amit az új
francia irodalomból megismert ekkor, az csupán néhány Verlaine- és
Baudelaire-vers lehetett. Ezeket is Léda fordítgatta le neki, a nyelvi
nehézségek szakadékain az ő gyöngéd tapintata segítette át.
Egy évig élt Párizsban. 1905 januárjában
jött haza, de már nem Nagyváradra,
hanem Budapestre, ahol állás várta a liberális-radikális szellemű Budapesti
Naplónál. Ennek főszerkesztője Vészi József (1858-1940) volt, aki az
elsők között ismerte fel Ady tehetségét, s a Nyugat megindulásáig
lapjában jelentek meg a költő versei. A Budapesti Naplóhoz került - s
éppen Ady ajánlatára - a régi nagyváradi barát, Biró Lajos is (közös lakást
béreltek Pesten is) .
- Feszült politikai légkör fogadta itthon. Az ún.
"darabont-kormány" az általános választói jog meghirdetésével kihívta
maga ellen az egész úri Magyarország bojkottját, de maga mellé állította a
radikálisokat és a szociáldemokratákat. A miniszterelnök Vészi Józsefet kérte
fel a sajtófőnöki állásra, s a sajtóirodában helyet kapott Biró Lajos és Ady
Endre is mint sajtótudósító.
Adyt költeményei, cikkei és darabontsága miatt eddig is ellenséges
figyelem és gúnyos bírálat vette körül, de a támadások pergőtüzébe akkor
került, amikor
1906 februárjában
megjelent harmadik verskötete, az első "igazi
Ady-kötet", az
Új versek. Ez a könyv
korszakzáró és korszaknyitó jelentőségű volt a magyar irodalom történetéhen.
Soha magyar költő olyan ellenállással nem találkozott, mint Ady Endre.
Ennek elsősorban az volt az oka, hogy nyelv, ízlés, észjárás,
költői magatartás és látásmód tekintetében egészen más volt, mint amit az
emberek megszoktak. Nemcsak a
-
szimbolista stílus,
-
az újszerű költői képanyag,
-
a prüdéria számára merész szerelmi líra,
-
a maradi műveletlenséget ostorozó hang
jelentett kihívást, hanem az a
-
gőgös, arisztokratikus önszemlélet is,
mely őt különb magyarnak és nagyobb költőnek tüntette fel mindenki másnál.
Ellenfelei
-
érthetetlenséggel (szimbolizmus),
-
erkölcstelenséggel (szerelmi költészet),
-
hazafiatlansággal, árulással (a magyar
sorsról írott versek)
vádolták. Költészete így a figyelem középpontjába került, de olyan
hajsza bontakozott ki körülötte, hogy Ady üldözött vadnak érezte itthon magát.
2. párizsi út
Az igaztalan vádaskodások egyelőre meggyűlöltették vele
Magyarországot és Budapestet, s 1906 júniusában keserűen, feldúltan menekült
Párizsba.
Most több mint egy évig maradt távol hazájától. Külföldről
küldözgette haza a Budapesti Naplónak cikkeit s újabb verseit.
1907 nyarán érkezett vissza Budapestre, s itthon hirtelen anyagi
megélhetési gondjai támadtak. A Budapesti Napló idegen kezekbe
került, Vészi József kénytelen volt lemondani a szerkesztőségről Biró Lajossal
együtt, s a lap nem állt többé Ady rendelkezésére.
Új kötete, a Vér és arany (1907. december) csak fokozta az
ellene irányuló rosszindulatú harcok hevességét.
Bizalmas barátság fűzte Révész Bélához (1876-1944), aki mint régi szocialista
1906-ban lett a Népszava irodalmi rovatvezető je. Ő nyitotta meg Ady
részére a lap hasábjait, s
a költő első forradalmi versei a Népszavában jelentek meg 1907-ben
(pl.. Dózsa György unokája, Csák Máté földjén).
Elszigeteltségét az
1908. január 1-jén megindult Nyugat enyhítette, melynek
haláláig főmunkatársa volt.
A Nyugat magára vállalta Ady védelmét
és az ellentámadást is. Ennek élére a nagy tekintélyű publicista, kritikus Ignotus
állt. A polémiákban a legteljesebb irodalmi liberalizmust hirdette meg, azt az
elvet, hogy az írónak egyedüli mércéje a tehetsége, s egy írónak mindent
szabad, amit jól meg tud csinálni.
Ady
1908 áprilisában részt vett Nagyváradon A Holnap elnevezésű
irodalmi társaság megalakulásában, s A Holnap antológia az ő
verseivel az élén - további hat író költeményeivel - 1908 szeptemberében jelent
meg.
A
második kötetet 1909-ben adták ki. A "holnaposok" ilyen együttes
színre lépését a hivatalos irodalom fórumai hadüzenetnek érezték, s újabb
sortüzet zúdítottak az új lírai törekvésekre.
De nem csupán irodalmi és politikai ellenségeivel hadakozott,
összeütközésbe került legfőbb támogatóival, közeli barátaival is.
Sértődöttség, hogy mások túlzásaiért is ő a rosszindulatú
bírálatok célpontja, neurotikus ingerültség és félreértés íratta meg vele a
hírhedt
A duk-duk affér című igazságtalan
cikket, melyet a konzervatív szemléletű Herczeg Ferenc lapjában, az Új
Időkben jelentetett meg (1908. november 15.). Meggondolatlan
kijelentésekre ragadtatta magát, pl.: "Nevemben és mellettem egy csomó
senki mozog, dúl fúl, harcol és ír, akikhez semmi közöm. "Természetesen
sértve érezhette magát mindenki - főleg Ignotus és Hatvany Lajos -, aki eddig
mellette és védelmében harcolt. Adyt mélyen megrázta és meg is bánta, hogy
barátainak fájdalmat okozott, és szégyellte is az Új Időkkel való
kacérkodást.
Nagyjából ugyanebben az időben a Népszava hasábjain a szocialista
munkás költészet egyik képviselője, Csizmadia Sándor (1871-1929)
tiltakozott Adynak a lapban való gyakori szerepeltetése ellen. Csizmadia
kirohanásaira válaszul Párizsból küldte meg a Népszavának vallomásértékű
versét, a Küldöm a frigy-ládát (1909) címűt.
Ady budapesti lakos volt, de sohasem érezte igazi otthonának a fővárost.
Örökösen anyagi gondokkal küszködött. Hónapos szobákban, olcsó szállodákban
élt, mint valami átutazó vendég. Ugyanazt az éjszakai, bohém életet folytatta,
amit Nagyváradon elkezdett. A nappal nagyobb részét átaludta (veronál
segítségével), éjszakáit pedig reggelig valamelyik vendéglőben vagy kávéházban
töltötte baráti társaságban.
Budapestről rendszeresen hazalátogatott hosszabb-rövidebb időre -
megpihenni s édesanyja kedvéért - Érmindszentre: a karácsonyt mindig otthon
töltötte. Időnként elfogta a honvágy a falu után, s bűntudatot is érzett hűtlensége
miatt.
Gyakran utazott külföldre, főleg Franciaországba, Itáliába,
Svájcba, Monacóba.
1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban, de Lédával másutt, itthon is találkozott. Ezek a párizsi
tartózkodások egyre rövidültek: a Léda-szerelem lassan kezdett kihűlni.
Az éjszakai élet, az alkohol, az erős altatószerek használata s
"Mihályi Rozália csókja" kikezdte szervezetét. 1909-től kezdve
egészsége fokozatosan romlott, s gyakrabban szorult fürdőhelyi kúrákra,
szanatóriumi kezelésekre (a költségeket többször gazdag barátai - főleg Hatvany
Lajos - vállalták magukra).
1914-ig évente jelentek meg kötetei, s ekkor már a népszerűség és
a siker is mellé szegődött.
-
1908-ban adta ki Az Illés szekerén című könyvét, melyben
új témaként jelentkeztek az istenes és a forradalmi költemények.
További verskötetei:
-
Szeretném, ha szeretnének (1909)
-
A Minden-Titkok versei (1910)
-
A menekülő Élet (1912)
-
A Magunk szerelme (1913)
-
Ki látott engem? (1914)
A Lédával való áldatlan viszony
formálisan 1912 áprilisában szakadt meg.
Az asszony Pesten még kierőszakolt egy
találkozást - az utolsót -, s a féltékenységtől elvakítva keserű
szemrehányásokban fakadt ki Ady ellen.
Pár nap múlva ez után született meg -
hosszú tépelődések közepette, szokatlanul sok javítgatással - az Elbocsátó,
szép üzenet (Nyugat, 1912. május 16.), ez a kegyetlen, igazságtalan és
gyilkosan gőgös vers.
(Egy
hónappal korábban íródott fájdalmas búcsúzó költeménye: Valaki útravált belőlünk.
) Ezzel zárult le végleg a Léda-korszak, s a költő kilenc év után örömmel
vetette bele magát a "szabad életbe".
A Lédával való szakítás első hírére
valósággal ostrom alá vették, levelekkel árasztották el azok a nők, akik minden
híres emberbe bele szoktak habarodni.
Az átlagos levélírók között azonban
feltűnt egy fiatal, 16 éves kislány, aki egészen más hangon, más
stílusban közeledett a költőhöz.
1911-től kezdve - eleinte Lausanne-ból (lozann), egy svájci leánynevelő intézetből,
később Csucsáról - küldözgette hódoló híradásait és verseit.
Mindjárt a legelső levélben közölte,
hogy ő voltaképpen rokon: valamelyik déd- vagy ükanyja az Ady családból
származott. Ennek megfelelően a megszólítás "Kedves Endre Bátyám", az
aláírás pedig "kis húga" volt. A rokoni kapcsolatokra oly sokat adó
költő néha-néha válaszolt ezekre a naiv, kezdetben gyermekes tiszteletet és
szeretetet eláruló írásokra. A kislányt Boncza Bertának (1894-1934)
hívták.
"Dekadens hajtás" volt Bertuka, ahogy Ady egyik
levelében említette, különc és egzaltált teremtés "gyönyörűn és nagyszerűn
veszedelmes idegrendszerrel megáldva és megverve" - miként önmagát
,jellemezte.
A levelek éveken át jöttek. A kezdetben szigorúan rokoni hang
egyre bensőségesebb, intimebb, szerelmesebb, rajongóbb lett. Berta levelei
mindig azzal a refrénszerűen vissza-visszatérő türelmetlen sürgetéssel
záródtak, hogy tegyen már végre egy rokoni látogatást, keresse fel unokahúgát
Csucsán.
A költő 1914 áprilisában látogatta meg a csucsai Boncza-kastély
fiatal úrnőjét. Aggályai támadtak amiatt, hogy szabad-e,
okos dolog-e a maga 37 évével és rongyolt egészségével magához kötnie egy
viruló, 20 éves leány sorsát. Önmagát évődve, játékosan Csacsinszkynek, menyasszonyát
Csacsinszkának (innen jön a Csinszka) nevezte.
A házasságkötés (1915) utáni első éveket főként Csucsán töltötték.
Néha ellátogattak Mindszentre, s olykor felutaztak Budapestre is,
de Ady ekkor már viszolygott a háborúért őrjöngő fővárostól, ahol minden
kirakatban hatalmas plakátok rikoltották: "Éljen a háború!"
-
1917 januárjában meghalt Boncza Miklós.
Szerette a lányát, s reá hagyta minden vagyonát. - Adyék megörökölték az após
pesti háromszobás lakását is (Veres Pálné utca 4. I. emelet), s miután Csinszka
kicserélte a régi bútorokat, 1917 szeptemberében beköltöztek tékozló
pazarlással berendezett új otthonukba.
-
A két idegember közötti házasság-
természetesen - nem lehetett boldog, de a háború véres tébolyában a
kétségbeesett költőnek - egy ideig mégiscsak védelmet, rejtőzést, menedéket
jelentett e kései szerelem s a csucsai kastély.
-
Erről a megnyugvásról, az ifjú asszonyba
kapaszkodó reménykedésről vallanak a Csinszka-versek, amelyekben a
nyoma sem fedezhető fel a később megromlott és ki bírhatatlanná vált
házaséletnek. Ady kialakult életstílusa, megrögzött szokásai, ideges szeszélyei
nehezen bírták el a kötöttségeket, nyűgnek, fárasztónak érezte még az állandóan
körülötte nyüzsgő fiatalasszony szerető gondoskodását, ápolását is.
Egészsége rohamosan romlott, de lelkileg valósággal összezúzta
a háború, az első harctéri győzelmek híreit követő nemzeti eufória. A
félrevezetett közvélemény általános optimizmusa ellenére meg volt győződve
arról, hogy ez a háború - akár győzünk, akár elveszítjük - mindenképpen a
magyarság történelmi tragédiájához vezet.
A csucsai kastélyból közvetlenül láthatta a frontra induló
katonavonatokat (naponta 50-60-at), s 1916 augusztusában a román betörés
következtében tapasztalhatta a "borzalmak tiport országútján" a földönfutók
riadt kétségbeesését. Nagyon aggódott Erdélyért, siratta a magyarságot s az
eltévedt emberiséget.
Keserűségét csak fokozta, hogy "éles
torkát hurokkal, bénán kell hordania": alig akadt lap,
folyóirat, mely a háborús propaganda közepette vállalni merte volna az
Ady-versek közreadásának erkölcsi-politikai kockázatát. Még a Nyugat is
vonakodott
ettől, hiszen a soviniszta sajtó útszéli hangon támadta a költőt.
1914 óta nem jelent
meg kötete meg kötete, pedig már összegyűlt
két-három könyvre való verse is.
1917 őszén Hatvany Lajos vállalkozott egy új verskötet kiadására, de az volt a kívánsága, hogy az elkészült anyagnak csak a fele
kerüljön kinyomtatásra. (Véleménye szerint a költemények fele gyöngén sikerült.
)
Az új kötet - A halottak élén -
részben Hatvany, részben Ady válogatásában
1918 augusztusában hagyta el a sajtót.
A kimaradt versek csak a költő halála után jelenhettek meg, 1923-ban
Az utolsó hajók címmel.
1918 őszén betegsége nagyon súlyosra fordult: október végén kisebb
hűdés érte, s ez elsősorban beszédkészségét támadta meg.
Ettől kezdve csak nehezen, akadozva, dadogva tudott beszélni, de
lassanként észrevehetők voltak a szellemi bénulás jelei is.
Napokon át apatikusan feküdt az ágyban.
Ignotus még kierőszakolt belőle egy utolsó verset: az Üdvözlet
a győzőnek címűt (a Nyugat novemberi számában jelent meg), melyben
a sokat szenvedett, baljóslatú magyar népéért emeli fel végső, aggódó szavát.
Az őszirózsás forradalom idején (1918. okt. 31.) már alig-alig
tudta követni az eseményeket. Egész életében cikkek és versek sokaságával
sürgette az országot megújító forradalmat, de ami október 31-én történt, az nem
az általa várt forradalom volt, sokkal inkább a háborús összeomlás miatti pánik
és kétségbeesés.
A köztársaság kikiáltásakor (1918. november 16.) még megjelent a
Parlament kupolacsarnokában, a Nemzeti Tanács elnöke küldöttség élén a lakásán
kereste fel, s köszöntötte, mint a forradalom költőjét, de mindenkinek feltűnt
már halálra vált, elgyötört, szenvedő arca.
A Vörösmarty Akadémia alakuló ülésére (decemberben) még el
tudott menni - gyalog, öccse támogatásával. Elnökké választották, de megnyitó
beszédét egypár dadogó mondat után már képtelen volt folytatni.
December elején tüdőgyulladás támadta meg leromlott szervezetét, s
1919. január 27-én reggel egy szanatóriumban örökre megpihent. -A nemzet halottjaként temették el a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokából.
Ady kötetei sorrendben:
1899 Versek
1903 Még egyszer
-----------------------------
1906 Új versek (korszakot
összegző és új korszakot nyitó kötet a magyar irodalomban)
1907 dec. Vér és arany
1908 Az Illés szekerén
1909 Szeretném, ha szeretnének
1911 A Minden-Titkok versei
1912 A menekülő Élet
1913 A Magunk szerelme
1914 Ki látott engem?
-------------------------------
1918 A
halottak élén
1923 Az utolsó Hajók
(posztumusz)