Ady
látomás-versei
Az
egész Ady-költészetet átjárja a látomásosság. A valóság fantáziaképekkel való
keveredése, különböző folyamatok képi (vagy más érzékszervekre vonatkoztatott
torzítása adja ezt a hatást. Víziók, felnagyított képek, impresszionista,
szecessziós, expresszionista és szürrealista költői fogások érvényesülnek a
látomásosnak nevezhető Ady-versekben. Gyakori az álomszerű valóság-láttatás, a
múlt, a jelen és a jövő folyamatainak egymásra „vetítése”, az átmenet nélküli
„képvágások”, vagy a modern filmtechnikát idéző képi
„áttűnés”.
Keresztury Dezső elemzése
nyomán vegyük szemügyre az Emlékezés egy nyár-éjszakára c.
verset!
A
társadalmi háttér: az első világháború iszonyata. Három kötetből való
válogatásként jelenik meg 1918-ban A halottak élén c. új
Ady-kötet.
Az
első ciklusának (Ember az embertelenségben) bevezetője (prológusa?) az elemzendő
költemény.
Az
alkotói attitűd látszólag impresszionista. (Emlékező megközelítés.) Ebben a
látomásosságban azonban inkább az expresszionizmus érvényesül. Tehát nem annyira
a külső világ benyomásaiból emlékezés által alkotott képsort kapunk itt, hanem
inkább a fantázia által létrehozott „benső” képek vetítődnek rá a külvilágra, és
így átalakítják, átszínezik azokat.
Az
olvasónak szinte végig saját befogadói reflexeivel kell küzdenie. Látszólag
romantikus képeket kap ugyanis először. Gondoljunk a címre! Emlékezés egy
nyár-éjszakára. Az éjszaka a romantika képkonvenciói szerint titokzatosságot,
vágyakat, költészetet, álmot és álmodozást sejtet. Az idő haladtával ez a
képzetkör érzelgős giccsé vált. A huszadik század elején Ady különös költészetet
teremt: részben (majdnem mindig) érinti a romantika giccses
motívum-maradványait, részben szembefordul ezzel a szemlélettel, és az Ady-féle
„romantika” nem szépséget, bensőségességet, pihenést, álomszerű megnyugvást vagy
felzaklató tettvágyat mutat, hanem lidércnyomásos álmok, szörnyű, félelmetes,
szorongást keltő látomás-töredékek örvényeibe visz.
A
költeményben vissza-visszatérő „különös” szó is valami ilyesfélét
sugall.
A
költemény képzeteinek rétegei:
1.
A mindennapi valóság,
otthonosság, nyugalom képei, cselekvései: öreg méhes, a legszebb csikó, Burkus,
a jó kutya, lakodalom, büszke legény…
2.
A fenti valóságon túli, de
még ismert, néha érzékekkel is jól felfogható jelenségek, absztrakciók világa:
angyal, lehulló csillag-sereg, párták, a Hold, Isten…
3.
A harmadik réteg, amely az
előző kettőt újra és újra átjárja, összeköti, szétválasztja, egymásba ágyazza,
átformálja, a költő sajátos fantáziájának képzetköre – gyakran jelzős
szerkezetekben érvényesül leginkább, és SZIMBÓLUMMÁ formálja a korábbi képet:
dühödt (angyal), bátran csörtető senkik, lelkekre hajló iszonyúság, lakodalomba
induló Gondolat, az Ember büszke legénye, valamely elhanyagolt
Isten…
Az
egybeolvad valamilyen különös katasztrófában:
o
az öreg méhes
kigyulladt;
o
a legszebb csikó lábát
törte;
o
a Burkus kutya
elveszett;
o
Mári szolgáló, a néma,
hirtelen hars nótákat dalolt
A
természetes és természetfölötti világ csupa elképesztő, szokatlan, ellenséges
dolgot művel.
HALÁLTÁNC ez. A költemény
logikai folyamatában egyre közelebbről (egyre szűkülő körben) érinti a lírai
alanyt minden esemény, változás, „történés”. Másképp is így van ez: egyre
szubjektívebbek a megnyilatkozások (csörtettek bátran a
senkik).
A
„különös” éjszaka ebben a folyamatban „rettenetes” éjszakává
válik.
A
vers képeinek elrendezése a mai (21. századi) ún. káosz-elméleteknek jobban
megfelel, mint bármilyen egyéb (pl. strukturalista) elméletnek. (Jó példa lehet
a természeti jelenségek közül a forgószél, vagy a földi időjárási viszonyok
globális vizsgálata.)
A
szakaszok építkezése más szempontú elrendezést mutat.
Egyre nagyobb lélegzetűek
azok az egységek, amelyeket a „Különös, / Különös nyár-éjszaka volt” refrénszerű
gondolatritmusa választ el egymástól.
Formai szempontból ez már
tulajdonképpen szabad vers, de legalábbis ún. fellazított mértékű, időmértékes
költemény.
Tematika szempontból érdemes
megfontolnunk Keresztury Dezső különös megjegyzését. Ez arra vonatkozik, hogy
mennyire van az elemzett műnek köze szorosan véve a háború iszonyatához. Idézzük tehát Keresztury
Dezsőt!
„…az igazi remekművek csak
derékig állnak korukban”
Ez
azt is jelenti, hogy pl. az Ady-féle megközelítésben, az ő költészete által így
lesz a valóságból látomás, így válnak az emlékképek el nem múló jelképekké, az
aggodalom, a megrendülés, az iszonyat költészetbe fagyott örökléte így hordozza
majd saját korán túl is a kor emberének benyomásait, életérzését és
világlátását.
A
valóságos képek történelmi léptékben elfelejthetők, a költészet által felidézett
múlt azonban – amíg lesz költeményeket olvasó ember, addig—teljes érzéki
valóságában felidézhető lesz a költészet
által.