(elemzési
vázlat)
Az
egész Ady-költészetet átjárja a látomásosság. A valóság fantáziaképekkel való
keveredése, különböző folyamatok képi (vagy más érzékszervekre vonatkoztatott
torzítása adja ezt a hatást. Víziók, felnagyított képek, impresszionista,
szecessziós, expresszionista és szürrealista költői fogások érvényesülnek a
látomásosnak nevezhető Ady-versekben. Gyakori az álomszerű valóság-láttatás, a
múlt, a jelen és a jövő folyamatainak egymásra „vetítése”, az átmenet nélküli
„képvágások”, vagy a modern filmtechnikát idéző képi „áttűnés”.
Keresztury
Dezső elemzése nyomán vegyük szemügyre az Emlékezés egy nyár-éjszakára c.
verset!
A
társadalmi háttér: az első világháború iszonyata. Három kötetből való
válogatásként jelenik meg 1918-ban A halottak élén c. új Ady-kötet.
Az
első ciklusának (Ember az embertelenségben) bevezetője (prológusa?) az
elemzendő költemény.
Az
alkotói attitűd látszólag impresszionista. (Emlékező megközelítés.) Ebben a
látomásosságban azonban inkább az expresszionizmus érvényesül. Tehát nem
annyira a külső világ benyomásaiból emlékezés által alkotott képsort kapunk
itt, hanem inkább a fantázia által létrehozott „benső” képek vetítődnek rá a
külvilágra, és így átalakítják, átszínezik azokat.
Az
olvasónak szinte végig saját befogadói reflexeivel kell küzdenie. Látszólag
romantikus képeket kap ugyanis először. Gondoljunk a címre! Emlékezés egy
nyár-éjszakára. Az éjszaka a romantika képkonvenciói szerint titokzatosságot,
vágyakat, költészetet, álmot és álmodozást sejtet. Az idő haladtával ez a
képzetkör érzelgős giccsé vált. A huszadik század elején Ady különös
költészetet teremt: részben (majdnem mindig) érinti a romantika giccses
motívum-maradványait, részben szembefordul ezzel a szemlélettel, és az Ady-féle
„romantika” nem szépséget, bensőségességet, pihenést, álomszerű megnyugvást
vagy felzaklató tettvágyat mutat, hanem lidércnyomásos álmok, szörnyű,
félelmetes, szorongást keltő látomás-töredékek örvényeibe visz.
A
költeményben vissza-visszatérő „különös” szó is valami ilyesfélét sugall.
A
költemény képzeteinek rétegei:
1.
A
mindennapi valóság, otthonosság, nyugalom képei, cselekvései: öreg méhes, a
legszebb csikó, Burkus, a jó kutya, lakodalom, büszke legény…
2.
A
fenti valóságon túli, de még ismert, néha érzékekkel is jól felfogható
jelenségek, absztrakciók világa: angyal, lehulló csillag-sereg, párták, a Hold,
Isten…
3.
A
harmadik réteg, amely az előző kettőt újra és újra átjárja, összeköti,
szétválasztja, egymásba ágyazza, átformálja, a költő sajátos fantáziájának
képzetköre – gyakran jelzős szerkezetekben érvényesül leginkább, és SZIMBÓLUMMÁ
formálja a korábbi képet: dühödt (angyal), bátran csörtető senkik, lelkekre
hajló iszonyúság, lakodalomba induló Gondolat, az Ember büszke legénye,
valamely elhanyagolt Isten…
Az
egybeolvad valamilyen különös katasztrófában:
o az öreg méhes kigyulladt;
o a legszebb csikó lábát
törte;
o a Burkus kutya elveszett;
o Mári szolgáló, a néma,
hirtelen hars nótákat dalolt
A
természetes és természetfölötti világ csupa elképesztő, szokatlan, ellenséges
dolgot művel.
HALÁLTÁNC
ez. A költemény logikai folyamatában egyre közelebbről (egyre szűkülő körben)
érinti a lírai alanyt minden esemény, változás, „történés”. Másképp is így van
ez: egyre szubjektívebbek a megnyilatkozások (csörtettek bátran a senkik).
A
„különös” éjszaka ebben a folyamatban „rettenetes” éjszakává válik.
A
vers képeinek elrendezése a mai (21. századi) ún. káosz-elméleteknek jobban
megfelel, mint bármilyen egyéb (pl. strukturalista) elméletnek. (Jó példa lehet
a természeti jelenségek közül a forgószél, vagy a földi időjárási viszonyok
globális vizsgálata.)
A
szakaszok építkezése más szempontú elrendezést mutat.
Egyre
nagyobb lélegzetűek azok az egységek, amelyeket a „Különös, / Különös
nyár-éjszaka volt” refrénszerű gondolatritmusa választ el egymástól.
Formai
szempontból ez már tulajdonképpen szabad vers, de legalábbis ún. fellazított
mértékű, időmértékes költemény.
Tematika
szempontból érdemes megfontolnunk Keresztury Dezső különös megjegyzését. Ez
arra vonatkozik, hogy mennyire van az elemzett műnek köze szorosan véve a
háború iszonyatához. Idézzük tehát
Keresztury Dezsőt!
„…az
igazi remekművek csak derékig állnak korukban”
Ez
azt is jelenti, hogy pl. az Ady-féle megközelítésben, az ő költészete által így
lesz a valóságból látomás, így válnak az emlékképek el nem múló jelképekké, az
aggodalom, a megrendülés, az iszonyat költészetbe fagyott örökléte így hordozza
majd saját korán túl is a kor emberének benyomásait, életérzését és
világlátását.
A
valóságos képek történelmi léptékben elfelejthetők, a költészet által
felidézett múlt azonban – amíg lesz költeményeket olvasó ember, addig—teljes
érzéki valóságában felidézhető lesz a költészet által.