Stendhalhoz

A XIX. század első felében a romantika mellett kialakul a realizmus is. (Reál = itt valósághű.) A polgárságnak részben érdekében állott a társadalmi folyamatok feltárása és a hamis értékek leleplezése, másrészt saját szerepének jelentőségét igyekezett felnagyítani. Ezért keveredik oly sokszor a realizmus és a romantika a regényekben és a novellákban ebben a korban.

A "realizmus" elnevezés COURBET, francia festő 1855-ös kiállításán született meg, a "Kőtörők" c. festmény kapcsán. Utólag kezdték alkalmazni Balzac és Stendhal műveire.

A XIX. század közepére kialakuló REALIZMUS megkülönböztető neve: NAGYrealizmus, illetve KRITIKAI realizmus.

E művészi magatartásmód lényege (Flaubert szavával az IMPASSIBILITÉ = szenvtelenség.)

Művészi módszerében a valóság tárgyias, szociológiailag hű bemutatása szelekcióval és típusteremtéssel.

Stílusában a beszélt nyelvhez igazodik. ("Csevegő", "társalgó" stílusú, gyakran ironikus.) Gyakori a részletező, felsorolásszerű előadásmód.

Az ábrázolási módszer a TíPUSteremtés. (A típus az egyediben az általános. A típus ellenpontja a különc, illetve az átlagember.)

A NAGYREALIZMUS (más néven kritikai realizmus, még más néven polgári realizmus) lényege: a polgári művész vállalta a társadalmi valóság átfogó, hiteles, objektív ábrázolását, az ellentmondások és a hibák feltárását, a társadalmi erőviszonyok feltérképezését, a társadalmi mozgástörvények megvilágítását. ENGELS szerint a realizmus TIPIKUS alakok szerepeltetése TIPIKUS környezetben.

A realizmus kerüli az eszményítést és a romantikára jellemző díszítőelemeket.

Gyakran romantikus eszméktől vezérelt hős környezetével való konfliktusát mutatja be a realista regény vagy novella. (Mint Stendhal regénye, a Vörös és fekete.)