Arany János pályája
A Toldi-trilógia
“Az
õ nekünk, mint Goethe a németeknek”
(Csengery
Antal)
“Ki és mi
vagy? hogy így tûzokádó gyanánt
Tenger
mélységébôl egyszerre bukkansz ki
Más
csak levelenként kapja a borostyánt,
S
neked rögtön egész koszorút kell adni.”
(Petõfi: Arany Jánoshoz,
1847. január)
“S
mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék,
Ki
törzsömnek élek, érette, általa;”
(Arany: Válasz Petôfinek)
Irodalomeszménye:
“…egyszerûen nemes, erôteljes, a nép nyelvét megközelítõ s ennek
virágaival ékes – szóval döntessék el a közfal a népi és az úgynevezett
fennköltészet közt…”
Keresztury
Dezsõ: “Verseinek gazdag és szelíd dallamai, nyelvének puritán
pompája, egyéniségének vonzó közvetlensége mindenkit elbûvöl”
Élete: kötelességteljesítés, aggodalom,
be-tegség
“Így –
vézna, ügyetlen testi dologra –
Adtam
fejem a bölcs tudományokra,
Barázda
helyébe’ szántván sorokat,
Nem
kérkedem ezzel, mert azt se sokat.”
(Vásárban)
Nagyszalonta
– Debrecen – Kisújszállás – Debrecen – Máramarossziget (“színész-kaland”) –
“közönséges ember” akar lenni – felesége Ercsey Julianna (1840) – Juliska
(1841–1865), László (1844–1898) – Szilá-gyi István – 1845: Az elveszett
alkotmány – 1846: Toldi – 1847–48: Toldi estéje (megje-lent
1854-ben) – 1848: nemzetõr, szerkesztõ (a Nép Barátja),
belügyminisztériumi fogal-mazó – 1851: Geszt (a Tisza-család) –
1851:
Nagykõrös – 1860: a Kisfaludy Tár-saság igazgatója,
folyóiratszerkesztõ (Szép-irodalmi Figyelô, Koszorú) – 1863: Buda
halála – 1865: az Akadémia titkára, majd fôtitkára – 1877: Margitsziget –
“Kapcsos könyv” – 1879: Toldi szerelme
A
Toldi-trilógia
Toldi (1846) – elbeszélõ költemény – “eposz
formájú idill”
Világképe
optimista (napfényes nyár)
A
fõhõsben a nemzeti egység eszméje ölt testet (Miklós egyszerre
népmesei hõs és bonyolult személyiség)
Toldi
estéje (1847–48) – “eposz
formájú elégia”
Polemizáló,
önmagával vitázó alkotás (az évszak az õsz s a kora tél)
A harmónia
hiánya társadalmi és egyéni szinten; a konfliktusok megoldatlansága
A
hagyományõrzõ és a modern vitája
Az öreg
Toldi kérdései:
“Ha
megromlik a nép régi jó erkölcse:
Mit
ér a világnak csillogó kenõcse?”
“Mert mi
haszna simább, ha jól megfaragják?
Nehezebb
eltörni a faragatlan fát.”
Verselése:
ütemhangsúlyos
Sorfaja:
négyütemû tizenkettes
Nyelve:
metaforákban gazdag, tömör
Toldi
szerelme (1879)
Több
mûfaj együtt: kalandregény, eposz, népmese
A valóság és
a látszat (a király álruhában, Toldi más fegyverzetében, Piroska szín-lelése,
Lajos udvara) ellentéte
A színlelés
végzetes lesz, a látszat erõsebbnek bizonyul
Más elbeszélõ
mûvei
Az
elveszett alkotmány (1845)
Hexameteres
vígeposz
Témája: a megyei
tisztújítást megelõzõ korteshadjárat
Armida és
Hábor, Rák Bende, Hamarfy, Ingadi, Erély és Lelkesedés
A
nagyidai cigányok
(1851) c.
“népies
vígeposzát” a meghasonlás szülte:
“S oly
küzdelemre, mely világcsoda,
Kétségb’esett
kacaj lõn Nagy-Ida”
Csóri vajda,
a “nagy álmodó” = Kossuth?
Magyarázat a
töredékben maradt Bolond
Istók
(1850–0878) második
énekébõl a jégveréskor botot ragadó szõlõsgazda képe:
“‘No hát,
no!’ így kiált, ‘én uram isten!’
Csak
rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!”
Arany
terve – álma – volt egy hun eposz-trilógia megírása; az elkészült elsõ
rész a
Buda halála (1863)
Buda –
Gyöngyvér, Etele – Krimhilda, Aladár; Detre
“Légy te,
öcsém a kard; én leszek a pálca” –
azaz békében Buda, háború idején Etele az uralkodó
Az asszonyok
vetélkedése szembefor-dítja egymással a testvéreket
Az író
üzenete: a vezetõk viszálya a nép sorsát is rosszra fordítja
Egyéb
motívumok: a nemzet és az idegenek problémája s a nagybetûs és
kiismerhetetlen Sors
A remény:
Csaba királyfi
Nagy
mûvészi értéke az árnyalt lélekrajz
Újdonsága: a
négyütemû tizenkettesben fel-feltûnõ choriambusok – sajátos
szimultán ritmus
Balladakorszakai
Az Ágnes asszony és a
Szondi két apródja
Minta:
a székely és a skót
A
mûfaj jellemzõi: “tragédia dalban elbe-szélve”; szaggatottság,
“balladai homály”
Nagykõrösön
a) egyszólamú,
vonalszerûen elõrehaladó
Zách
Klára (1855), A walesi bárdok (1856)
b) többszólamú,
elõrehaladó
V.
László (1853)
Szondi
két apródja (1856)
c) egyszólamú,
körkörös
Ágnes
asszony (1853)
Öregkori balladái (1877)
Két
“parasztballada”:
a Tengeri-hántás
(Dalos Eszti és Tuba Ferkó tragikus szerelme és sorsa; a kerettörténet babonás,
tragédiát sejtetõ hangulata; 1–4. versszak: “pirosan száll” “piros
csõt lel”, “pirosodni”, “piros, teljes”; 7. vsz.: “piros
vérit”)
és a Vörös
Rébék (varjú és boszorkány, az elpusztíthatatlan Gonosz; “Hess,
ma-dár!”; bravúros felépítés és rímszerkezet)
A nagyváros
csalódottjainak haláltánca: a Híd-avatás
Kund
Abigél és Bárczi Benõ tragédiáját és egy középkori istenítéletet jelenít
meg: a Tetemre hívás
Ágnes asszony (1853)
Lélekrajz;
a megõrülés folyama-ta, fokozatai és finom jegyei;
a
bûn és bûnhõdés; a bûnbe esett ember
Három
szerkezeti egység:
b. egy-szeri cselekvés (1–4. versszak)
c. a börtön és a bírósági tárgya-lás (5–18.versszak)
d. az egyhangú, monoton cselek-vés; a
tébolyult asszony öre-gedése (19–25. versszak)
A
refrén: “Oh, irgalom atyja, ne hagyj el” (ritmusa eltér a ballada többi
sorától – a többi: ütem-hangsúlyos felezõ nyolcas félrí-mekkel, a refrén
choriambu-sokkal gyorsított idõmértékes, rímtelen sor)
Szondi két apródja (1856)
“a
hûség és a hõsiesség balla-dája”
(Gyulai
Pál)
Az
elsõ két strófa: három helyszín: a vár, a sír s a harma-dik: “a
völgyben alant” a gyõz-tesek alantas diadalmámora
A
drámai párbeszéd ezután két idõt és két értékrendet jelenít meg – a múlt
és a jelen szólama egymásra vonatkozik
Stilisztikai
eszközök: ismétlés, felkiáltás, belsõ rímek, régies szavak és igealakok
Zaklatottság
(a változó szótag-számú és ritmusú sorokból) és keménység (“Irgalmad, oh,
Is- ten, ne légyen övé”)
Az Õszikék
korszak balladái
Tengeri-hántás (1877)
A
párhuzamos szerkesztésmód egyik remeke:
(könnyhullatás
– hulló harmat
a fiatalok
halála – suhogó kasza
templomtorony
– harangszó
a kukorica
törése – a kukorica
fosztása)
(A piros
a különbözõ versszakokban: 1–4. versszak: “pirosan
száll”, “piros csõt lel”, “pirosodni”, “piros,
teljes”; 7. vsz.: “piros vérit”)
Vörös
Rébék (1877)
(= varjú,
kerítõasszony, boszorkány, a bajt, bút elõidézõ örök
Gonosz; rossz hajlam, jellemhiba, szerencsétlen vé-letle-nek egybejátszása stb.
“Hess, ma-dár!”)
Jelképes a
keskeny palló (a valóság és az irracionalitás között)
A félelmetes
légkört fokozza a tárgy-szerû elõadásmód
A keretes
szerkezet, a házasságtörés motívuma, a bûn, a refrén analóg az Ágnes
asszonnyal, de a nagy bûn (a kettõs gyilkosság) itt a férjé
Bravúros
felépítés és rímszerkezet
A nagyváros
csalódottjainak haláltánca a
Híd-avatás (1877)
(középkori
haláltánc modern szerep-lõkkel)
A híd: a
Margit híd (felavatták 1876. április 30-án)
A nagyvárosi
elidegenedés és magány egyik elsõ megjelenítése
Az
öngyilkosok:
a kártyán
vesztes játékos,
a szerelmespár,
a
csõdbe jutott hitelezõ,
a nyomorgó
öreg,
a
fõnyereményt elszalasztó
játékos,
a
közmegbecsülést elvesztõ ember,
az unatkozó
úrinõ,
a megcsalt
szerelmes,
a párbajban
vesztes,
a
gazdagságában megcsömörlött,
az elzüllött
lány
Már-már
apokaliptikus világvégelá-tomás
Arany lírája
Letészem a lantot (1850)
–
“elegico-óda”
Idõszembesítõ
költemény:
Értékgazdag
múlt (2–5. versszak)
« értékszegény jelen (1–6., 7. vsz.)
“Ha a fa
élte megszakad,
Egy
percig éli túl virága.”
Fiamnak (1850)
“Oh,
remélj, remélj egy jobb hazát!”
Ôsszel (1850)
–
“elegico-óda”
1. vsz.: “Híves,
borongós õszi nap”
6. vsz.: “A
természet lassan kihal”
2–5. vsz.: a
homéri fénydús ég
7–10. vsz.:
az ossziáni komorság
“Jer,
Osszián,
Ködös,
homályos énekeddel”
Kertben (1851)
A lírai én –
“kertészkedem” – magános gerle – “ifjú nô, szemfödél alatt” – a
koporsót faragó férje – “Eh, nékem ahhoz mi közöm!” –
“Közönyös
a világ… az élet
Egy
összezsúfolt táncterem”
“Közönyös
a világ … az ember
Önzõ,
falékony húsdarab”
A kertész
szerepváltozása:
“a vén
kertész, a halál”
Visszatekintés (1852)
– önironikus
elégia
Élete
kudarcai
“Én is
éltem…”
“Mint a
vadnak, mely hálóit
El
ugyan nem tépheti,
De
magát, míg hánykolódik,
Jobban
behömpölygeti”
A
lejtõn (1857)
– szintén
elégia
“Éltem
lejtõs útja ez;
Mint
ki éjjel vízbe gázol
S
minden lépést óva tesz”
Az
örök zsidó (1860) –
elégia és ballada ötvözete
A költött,
mitizált személy panaszaiban önnön kétségei
“Pihenni
már. – Nem, nem lehet”
“Oh, mily
tömeg! s én egyedûl”
Mindennek
célja van (üstökös, kõ, folyó, levél), csak az embersors céltalan?
Széchenyi
emlékezete (1860)
“Nem hal
meg az, ki milliókra költi
Dús
élte kincsét, ámbár napja múl”
“Te sem
haltál meg, népem nagy halottja!
Nem
mindenestül rejt a cenki sír”
“Nép,
mely dicsõt, magasztost így
ma-gasztal,
van
abban élni hit, jog és erõ!”
Magányban (1861)
“Sors!
óramûved oly irtóztató”
“A
kockarázás kínját érzenünk”
“Az nem
lehet, hogy milliók fohásza
Örökké
visszamálljon rólad, ég!”
“Légy
hû, s bízzál jövõdbe, nemzetem”
“És
vissza nem foly az idõnek árja”
“Bízvást!
… mi benn vagyunk a fõsodor-ban:
Veszhet
közõlünk még talán nem egy:
De
szállva, ím, elsõk között a sorban
Vásznunk
dagad, hajónk elõremegy!”
Az Õszikék ciklus
Az
öregkori versciklus kialakulása
1877-tõl
az Ôszikék
A “Kapcsos
könyv” – Gyulai Pál ajándéka
Margitsziget
1877. július – 1880. december
“Õszikék”
= a) apró, õszi virágok
b) õsszel kelt csibék
A ciklus
legismertebb verse az
Epilógus
Létösszegzõ
vers
Hogyan
viszonyult õ az élethez –
1–5. vsz.: a
múlt – derû, önérzet, sztoikus bölcsesség és megrendült-ség
“Egy kis virág nekem nyitott”
Hogyan
viszonyult hozzá az élet
6–10. vsz.:
múlt és jelen, avagy a múlt-hoz kötött jelen
“Nem azt adott, amit vártam”
11–15. vsz.:
a megvalósulatlan álmok, a megálmodott, de meg nem valósult jövõ
“Egy kis független nyugalmat”
“Most, ha adná is már, késô” “Mert hogy’ szálljon…, / Rab madár is, szegett
szárnyon?”
Tamburás öregúr
= az
idõs költõ hasonmása
(l. Vörösmarty: A vén cigány)
Az
idõskor groteszk rajza – utcai zenész
lett
az egykori mûvész
Mindvégig
–
ellenpontja a Tamburás öregúrnak, az újjászületõ remény verse
“A
lantot, a lantot
Szorítsd
kebeledhez”
“S ne
hidd, hogy a lantnak
Ereje
meglankadt:
Csak
hangköre más”
“Csak
hangköre más” – Keresztury
De-zsõ ezt a sort választotta az Aranyról szóló monográfiája második
kötetének címéül
A régi panasz
“Mennyi
szájhõs! mennyi lárma!
S
egyre sûlyedt a naszád;
Nem
elég csak emlegetni:
Tudni
is kell jól szeretni,
Tudni
bölcsen, a hazát.”
A gyerekkor
képei:
A
tölgyek alatt (1877)
– a fára mászás emléke
Naturam
furca expellas...
– a “tökharang” emléke
Vásárban – a marokszedés emléke