Doktor Faustus valóságos történelmi személy 1540 körül halt meg. A reneszánsz kor jellegzetes alakja: tudós polihisztor, vásári mutatványos, ún. varázsló. 1857-ben már megjelent egy népkönyvben a története (ponyvakiadvány), mely szerint szövetséget kötött az ördöggel, hogy kifürkészhesse a világ titkait. A reformáció-korabeli vallásos szemléletmód szerint iszonyúan megbûnhôdött, az örök kárhozat tüzén kellett égnie.

Goethe azt a vonását erôsíti fel a figurának, hogy tudásra és szépségre szomjas személyiség. Ez nem más, mint az ember örökös vágya, csillapíthatatlan tudásszomja. Emberi erény. Így már nem lehet Faust a kárhozat martaléka.

A mû elsô részében Faust kétségbeesésében már az öngyilkosságra gondol (hiába fordult a mágiához, hiába idézte meg a Föld Szellemét, nem tudott meg semmit az élet titkairól. Éppen inna már a méreggel teli kehelybôl, amikor megszólalnak a feltámadást idézô húsvéti harangok. Gyerekkori emlékei visszatartják az öngyilkosságtól. Tanítványával együtt elvegyül a városkapu elôtt nyüzsgô emberek között (Wagner).

Séta közben egy fekete uszkár szegôdik a nyomába. Faust dolgozószobájában ez a kutya Mefisztóvá változik, és felajánlja az életunt Faustnak a segítségét. Ajánlata szerint minden kívánságát teljesíti itt a földön, de a túlvilágon Faust lelke az övé lesz.

Faust belemegy az alkuba, de csak úgy, hogy akkor viheti a lelkét az ördög, ha egyszer valóban olyan boldog és elégedett lesz, hogy szí1vesen megállítaná a pillanatot (az idôt). Ha tehát azt mondja majd: Állj meg pillanat, most boldog vagyok, akkor lehet a lelke az ördögé. Faust ismeri önmagát, tudja hogy nem egyhamar lel nyugtot. Elégedetlen, nyugtalan természetû, és végtelen a vágy, amely hevíti

Mefisztó elôször érzéki gyönyörökbe hajszolja a megfiatalított tudóst, de ez természetesen nem elégíti ki Faustot, vagyis nem teszik boldoggá.

Az I. rész történetében a legfontosabb szerepe a szép polgárlánynak, Margitnak van. Mefisztó segítségével elcsábítja Margitot Faust, akinek szégyene kitudódik, ebbe az kor erkölcsi szokásai szerint bele kell pusztulnia. Anyja a tôle kapott álomitaltól hal meg, újszülött gyermekét elemészti, ezért halálraítélik. Faust megmenthetné, de Margit nem fogadja el az ördög segítségét, inkább bûnhôdni akar. Ezért lelke az égbe jut.

Elnyeri Heléna szerelmét. Csodálatos nászukból fiú születik, az isteni szépségû Euphorion, az ifjúság, a költészet és a szabadság jelképe. A fió nem akarja ismerni a korlátokat, repülni akar, de egy sziklacsúcsról lezuhan és meghal. Heléna követi fiát az enyészetbe.

Faust a klasszikus szépségideál és humanitás értékeivel gazdagodva tér vissza saját világába. (Goethe is bejárja ezt az utat !) Megmenti a császárt, aki szolgálataiért megjutalmazza: a tengerpart mocsaras, elhagyott vidékét ajándékozza neki.

Faust hatalmas munkába kezd: termô területté alakítja a bûzlô, mocsaras földdarabot. Szorgos, termelô munkálkodás közben éri utol az öregség. Ekkor mondja, másokért dolgozva, megsejtve a szép jövôt, melyet két keze és szelleme munkájával alapozott meg, hogy: "Állj meg pillanat, most boldog vagyok" -- ezért nem viheti lelkét az ördög.

Mefisztó szolgái megragadnák már, de angyalsereg ûzi el ôket. Az isteni kegyelem megsemmisíti a szerzôdést. (A póruljárt ördög a középkori misztériumjátékok gyakori motívuma.)

Mefisztó különben is a világ törvényszerû darabja, mozgatója, egyik fontos erôforrása. Faust kérdésére, hogy kicsoda ô, így válaszol: "Az erô része, mely örökké rosszra tör, s örökké jót mível."