Egyéni és közéleti konfliktusok Katona József Bánk bán című drámájában
| |||||||||||||||
Élete és művei
Katona József (1791-1830) Kecskeméten született, iparos, nem nemesi családban. Szülővárosában, más alföldi mezővárosokhoz hasonlóan, az iparos-paraszt polgárság tehetősebb tagjai támogatták a művelődés intézményeit. Katona szülei, bár maguk iskolázatlan emberek voltak (apja takácsmester), fontosnak tartották, hogy legidősebb fiúgyermeküket taníttassák. Gimnáziumi osztályait befejezve Katona József jogi tanulmányokat kezdett: a kor szokásai szerint a nem nemesi származású ifjak számára a jogi pálya tette lehetővé a vármegyei vagy városi tisztségek betöltését, illetve az értelmiségi foglalkozások művelését.
Egyetemi tanulmányai során nem ért el különösebben jó eredményeket, viszont számos egyetemi társához hasonlóan színészként csatlakozott a pesti magyar színtársulathoz. Békesi József álnéven írta alá a szerződését. Kisebb szerepeket játszott, de drámafordításokkal (többek között Kotzebue két darabja, A szegény lantos és az Örökség címen - 1811, bár ezek Katona által fordított szövege nem maradt ránk), átdolgozásokkal (A borzasztó torony vagy a gonosz talált gyermek, Monostori Veronika, Luca széke karácsony éjszakáján - 1812; István, a magyarok első királya - 1813) és eredeti darabok írásával (Aubigny Clementina, később Hédervári Cecília címmel is, Ziska - 1813; Jeruzsálem pusztulása - 1814, illetve A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között című vígjáték) szintén kimutatta a színjátszás iránti elkötelezettségét. Színésztársai között volt Széppataki Róza, aki később Déryné néven vált halhatatlanná. Katona félszegen, levélben vallott szerelmet a színésznőnek, aki nem viszonozta érzelmeit; valójában nem is tudta igazán, kitől kapta a vallomást, hiszen a fiatalember csak a neve kezdőbetűit írta alá. A színészet mellett egyetemi évei alatt a történelem foglalkoztatta, korai drámái is főként történelmi tárgyúak.
1815-ben tett ügyvédi vizsgát, és ebben az évben készítette el Bánk bán című történelmi drámája első változatát. Ezután drámát többet nem írt. Pesti ügyvédek irodájában dolgozott mindaddig, míg 1820-ban rövid ideig önálló irodát nem működtetett. Ez a vállalkozása kudarccal végződött, viszont sikeres pályázata alapján ugyanebben az évben szülővárosában alügyésszé választották. 1826-ban városi főügyész lett. Zárkózott, magányos életet élt, színjátszással, irodalommal hivatásszerűen nem foglalkozott. Még nem volt negyven éves, amikor egy nap, hivatalába tartva összeesett; szívroham végzett vele.
A Bánk bán
A mű keletkezésének körülményei
A Bánk bán 1815-ös első változata szinte csak forrása a végleges alkotásnak. A Kolozsvárott 1814-18 között Döbrentei Gábor szerkesztésével működő Erdélyi Múzeum első számában jelent meg az a pályázat, mely eredeti színmű írásáért magas jutalmat ígért. Katona első változatának kézirata csak véletlenül került elő a XX. században, s így mód nyílt a végleges szöveggel való összehasonlításra. Az "első kidolgozás"-ban mind a cselekményben, mind egyes drámai szituációkban jelentősek az eltérések. Egyes szereplők más néven szerepelnek (Melinda - Ádelájd), a királyné egyértelműen ártatlan öccse csábítási akciójában, a dráma e változata sokkal inkább megfelel a korában népszerű végzet-drámák típusának.
A szöveg végleges változatának megírására Katonát leginkább Bárány Boldizsár (1791-1860) Rostá-ja, a Bánk bánról írt recenziója, késztette (1817). Bárány, aki maga is írt drámai műveket, részletes bírálatot írt, pontokba szedve észrevételeit. Katona nagyon komolyan vette e bírálatot, de maga is készült a szöveg átdolgozására (az eredeti szöveg több, mint 2500 sorából csak 344 maradt meg). Erre ösztönözték általa újabban megismert művek, történeti források is. Érdekes körülmény, hogy a folyóirat 1818-as utolsó számában megjelent pályázati értékelés (mely Katona művét nem is említette) nem befolyásolta döntését, mert nem ismerte. A végleges szövegváltozattal 1819 májusára készült el, s a tervek szerint ősszel a pesti színház be is mutatta volna. A cenzúra azonban megakadályozta a bemutatást, csak a kiadáshoz járult hozzá. Ennek oka lehetett az is, hogy a magyar színtársulat 1818-ban országszerte jelentős sikereket ért el eredeti magyar művekkel (Kisfaludy Károly vígjátékaival, illetve Esküvés és Ilka című drámáival). A végleges szövegbe Katona általa ismert, fordított német drámákból is átvesz, ez az átvétel azonban a mű eredetiségén mit sem változtat, inkább érdekessége az alkotásnak. A második kidolgozásra jellemző a pontosítás is, Katona a megismert forrásművek alapján pontosítja például a cselekmény időpontját.
Egyéni és közéleti konfliktusok
A történet
A mű alapja valós történelmi esemény, mely már a maga korában nemzetközi
figyelmet is keltett. A korabeli történelmi feljegyzések egymásnak ellentmondóak
mind az összeesküvés, mind a királyné meggyilkolásának körülményeiben, pontosan
nem rekonstruálhatóak az események. Tény, hogy a lázadók közül II. András
(Endre) csak Péter ispánt (a darabban Petúr) büntette meg, s az is valószínu,
hogy a konfliktusnak diplomáciai, nagypolitikai okai is voltak. Már 1268-ban
megjelent Gertrudis meggyilkolásának szépirodalmi feldolgozása egy ausztriai
verses krónikában, az "eset" első magyar lejegyzése a Képes Krónikában
olvasható. Valószínűleg innen került át Thúróczy János krónikájába, Bonfini
pedig ezt a művet használja forrásaként. A krónikaírók maguk sem ismerték,
ismerhették a valódi eseménysort, így már az első feldolgozások értelmezések,
fikcionált történetek. Az értelmezések sokfélék, függően a szerző személyétől,
van, aki Bánk (és családja) tragikus történeteként, van aki szerelmi
tragédiaként, van, aki az alattvalói hűség tragédiájaként értelmezi a
történetet, az azonban közös a feldolgozásokban, hogy a királynét mindenki
hibáztatja.
Valószínű, Bonfini írása indította el a Bánk-Gertrudis történet
irodalmi "karrierjét", vándortémává válását. A XVI. századtól számos
feldolgozása született Európában és Magyarországon is (pl. Valkai András
históriás éneke 1567-ből). A történet legérdekesebb külföldi feldolgozásai Hans
Sachs XVI. századi német költő és George Lillo 1730-as drámái, leghíresebb
változata Franz Grillparzer (1791-1872) Urának hű szolgája című műve. Különös,
hogy a XIX. században Katona műve mellett két másik magyar szerző is feldolgozta
a témát (Kisfaludy Sándor és Horváth József Elek). Katona műve már forrása
Petőfi Bánk bán címu költeményének, legismertebb feldolgozása Erkel Ferenc
operája (1861).
Kompozíció és cselekmény
A tragédia egy előversengésből (expozíció) és öt szakaszból (felvonás) áll, tehát klasszikus felépítésű dráma. Ugyanakkor a mű konfliktusrendszere, dramaturgiai sajátosságai nem mindenben felelnek meg a klasszikus sémának. A Bánk bán konfliktusos dráma, de konfliktusa többszintű.
A társadalmi konfliktus két szintje az idegen érdekek elleni összeesküvés,
illetve a szenvedő nép és az uralkodó réteg szembenállása. A konfliktus harmadik
szintje is erőteljes, kidolgozott és - részben - az előzőekkel össze is fonódik:
a szerelmi szál. Az ötödik szakasz azonban kiegészíti, újabb szintre emeli a
konfliktusokat. Ennek középpontjában az uralkodó áll, akinek hagyományosan a
megoldást "kéne hoznia", de ehelyett a főszereplőhöz hasonló tragikus alakká
lesz.
A mű mindhárom konfliktusának középpontjában a főszereplő áll, minden
szál, mellékkonfliktus hozzá kapcsolódik. Konfliktusba kerülésének módja
sajátos, szinte "belecsöppen", nem ő a kezdeményező, s nem ő a célpont. Hogy
célponttá lehessen, hogy kénytelen legyen cselekedni, azt a szerelmi szál és a
társadalmi konfliktus összekapcsolása eredményezi. A szerző kiváló leleménye,
hogy az összeesküvők Melinda nevét választják jelszavuknak. Talán túlzottan is
sok szerepe van a tragédiában az információ hiányának és a félreértéseknek,
elhallásoknak. A címszereplő nemcsak azt nem érti, értheti, hogy miért épp
felesége neve a jelszó, félreérti Melinda és Gertrúd viselkedését is. A többi
szereplő, mintha ismerné Bánk "szórakozottságát", ki is használja ennek
lehetőségeit. A cselekménybonyolítás lényege a tragikus hős "helyzetbe hozása",
cselekvésre késztetése. Ennek eszközei a véletlenek mellett a "békételenek"
igaza, Bánk saját tapasztalatai (országjáró körútja, Tiborc) és a lelepleződő
cselszövés (csábítás; Bíberach). A cselekmény menetében bizonyos
egyensúlytalanságok figyelhetők meg:
Az előversengés a tragédia szerelmi
dráma jellegét előlegezi. Az első szakaszban - Moliere Tartuffe című művéhez
hasonlóan - rengeteg esemény zajlik le, majd minden szereplő megjelenik a
színpadon, s minden konfliktus-szál problémái felvetődnek, tehát az első
felvonás nemcsak bevezető, előkészítő funkciójú. A befogadó számára is nehéz
feldolgozni a számtalan információt, értheto, hogy a főszereplo is kétségekkel
gyötrodik. A főhős tragikus hőssé válásában azonban ezek a kétségek, a
"bizonytalanná válás" az első fázis.
A második szakasz az összeesküvés-szál
folytatása, melyet "megzavar" Bíberach megjelenése (szerelmi szál, a csábítás).
A szerelmi szál újbóli - immáron tényszerű - megjelenése először készteti Bánkot
cselekvésre (Melinda megmentésére indul), ugyanakkor háttérbe szorítja,
elhomályosítja a társadalmi konfliktus kérdéseit.
A harmadik felvonás
eseményeinek szerepe a késleltetés. A féltékeny Bánk ismét elbizonytalanodik,
mert Melinda összefüggéstelen szavai, összeomlása nem teszi lehetővé az igazság
kiderítését. "Ráadásul" Tiborc ismét megjelenik, s a lesújtott férfit újólag -
de egy újabb nézőpontból - társadalmi funkciójára figyelmezteti. Tiborc
"panasza" kulcsfontosságú jelenete a drámának. Az alkotói koncepció itt
érvényesül a legtisztábban. Bánk a lázadozó főurakat csendesíteni igyekezett, az
ő vádjaikban méltán feltételezte az idegenekkel szembeni féltékenységet,
politikai-hatalmi érdekeket. Tiborc azonban a nép, a védtelen, kiszolgáltatott
nép szimbolikus alakja. Bánkot arra döbbenti rá, hogy státusza - hisz ő a
királyt helyettesítő személy (nádor) - azt követeli tole, hogy személyes
érdekeit rendelje alá a közösség (az ország, a nép) érdekeinek. Mellékszálként
kapcsolódik a cselekményhez a harmadik szakaszban Ottó és Bíberach jelenete
(dialóguk végén Ottó orvul leszúrja a titkait ismerő lovagot), a haldokló
Bíberach szavai előre utalnak.
A negyedik szakasz a drámai hagyományoknak
megfelelően a krízis. Ugyanakkor e felvonásban is vannak késleltető események,
melyek előkészítik, fokozva a feszültséget az összeütközést. A királyné, aki
eddig csak néhány jelenetben volt jelen, s pontosan nem lehetett eldönteni, hogy
mi a szerepe a különböző szálakban, most mindvégig jelen van, ez az "ő
felvonása". A mű eddigi eseményeiben jelleméből csak a szigor, az alattvalókkal
szembeni fensőbbsége nyilvánult meg. A tetőpont-jelenetig jelleme tovább
árnyalódik, ellenszenvessé, zsarnokivá válik. Bánk, szinte az utolsó pillanatig
tisztelettel beszél vele, végül azonban megöli. A gyilkosság hirtelen következik
be, a személyében megalázott főhős a rá támadó királynét dühében öli meg. Bánk
késlekedése, bizonytalansága végletesen változik meg ebben a helyzetben.
Tragikumának ez is fontos momentuma.
A tragédia legvitatottabb felvonása az
ötödik szakasz. A Bánk bán-elemzők és értelmezők (pl. Gyulai Pál, Arany János,
Németh László, Kerényi Ferenc, Nagy Péter, Illyés Gyula, Pándi Pál) szinte
mindegyike megállapítja, hogy dramaturgiai szempontból ez a mű legvitathatóbb
része. Az egymásba fonódó konfliktus-szálak már eddig is bonyolulttá tették a
cselekményt, sokak szerint felesleges az új konfliktusszint (Endre király)
beépítése. Látni kell azonban, hogy Katona szándéka nem egyszerűen a "jó,
igazságtevő uralkodó" konvencionális, megoldást hozó szerepének megvalósítása. A
király szerepének koncepcionális funkciói vannak, mind az eszmei üzenet, mind a
cselekmény szintjén. Egyrészt Endre ugyanúgy kerül az események középpontjába,
mint Bánk, másrészt az őt ért veszteség (szeretett hitvese elvesztése) tragikus
is. A negyedik felvonásban csak a szerzői utasításban szereplő levél tartalma
sajátos helyzetet teremt. Endre számára is világossá válik Bánk igaza, Gertrudis
bűnössége (visszamenőleges negatív minősítés), megbocsát Bánknak, s csak a
királyi hatalom elleni lázadót, Petúrt bünteti meg. A tragédia tablószerű záró
képe - a gyermekei mellett térdelő uralkodó - a nemzete jövőjéért aggódó
politikust ábrázolja.
Különös a tragédia címszereploje, Bánk sorsának
alakulása. A tragikus végkifejlet után nem a "nagyszerű halál" az osztályrésze,
hanem az összeomlás, a súlyos terhekkel megnehezült, értelmetlenné vált,
elviselhetetlen élet.
Szereplők:
Bánk
A tragédia címszereplője magányos hős, mint Antigoné vagy Hamlet. Tragikuma
azonban némiképp összetettebb, mint elődeié. Hiányzik belőle Antigoné
magabiztossága, elszántsága, határozottsága. Bizonytalan, mint Hamlet, de
nincsenek szövetségesei, társai. A békételenek éppúgy elvárják tőle a
cselekvést, mint Tiborc, s Melinda is inkább megbocsátást, segítséget vár tőle.
A hangsúly az "elvárásokon" van, Bánk kényszerhelyzetbe kerül. Felelős
politikus, s nem akar meggondolatlanul cselekedni, késlekedésének, kétségeinek
(Melinda és/vagy a haza) oka nem filozofikus probléma. (Igaz, nem is egy szellem
próbálja feladatának végrehajtására sarkallni.) Döntésképtelensége,
zavarodottsága hiányos ismereteiből, tájékozatlanságából és az események
szándékos (mások által előidézett) és véletlen összekuszálódásából fakad.
Zavartságának egyik kulcsjelenete a harmadik szakaszban Bánk és Tiborc
dialógusa. Bánk Melinda miatti gyötrelmei közepette szinte alig hallja és érti a
jobbágy szavait.
Nem akar addig cselekedni, míg meg nem győződik a királyné
szerepéről, s közben mindenki egyre sürgetőbben követeli tőle a cselekvést. A
negyedik felvonásban nyilvánvalóan nem azzal a szándékkal megy Gertrudishoz,
hogy felelősségre vonja. Maga is megjegyzi, hogy kész volt a távozásra. A
Gertrudis-szal való vitában emelkedik társadalmi szerepének és tragédiabeli
szerepének csúcsára. A gúnyos, rideg királynét nem megcsalt férfiként, hanem az
országáért felelősséget érző politikusként, "minden magyar nevében" vonja
felelősségre, viselkedése valóban "királyi". Végzetes véletlen, hogy közéjük
toppan Ottó, mert Bánk "kiesik szerepéből", dühében már nem képes mérlegelni,
meggyőződik Gertrudis bűnérol, megcsalatásában való segítségéről. Az átkozódó, s
valóban nem királyi módon viselkedő Gertrudis gúnyolódásaira, sértéseire, s
végül támadására dühödten válaszol, bosszút áll, nem leszúrja, hanem - féktelen
haragjában - "összeszúrkálja" a királynét. Összeomlásának ez is oka, tette után
rádöbben, hogy cselekedetére nincs mentség. A királyi kegyelem, a bűn alóli
világi (jogi) felmentés semmit sem változtat helyzetén, a maga számára, saját
erkölcsi ítélete alól ez nem menti fel.
Bánk alakja nagyon összetett.
Indulatos, szenvedélyes ember, Melinda érveit nem veszi figyelembe, durván
elutasítja, megalázza feleségét (második felvonás). Gyanakvó, bizalmatlan:
nemcsak Melindával, a főurakkal szemben is. (Inkább vígjátékok jellemző
szituációja, amikor kihallgatja és félreérti (!) Ottó és Melinda, ill. Ottó és
Gertrudis párbeszédét.) Könnyű feldühíteni, először elzavarja Tiborcot (első
szakasz), Bíberach-ot életveszélyesen megfenyegeti (második szakasz), s a
királyné meggyilkolásában is nagy szerepe van hirtelen haragjának. Szenvedő
típus, bizonytalanságai önemésztő, moralizáló hajlamaiból is fakadnak.
Mindenképpen a jogszerűség fenntartására törekszik, a nyílt lázadást el akarja
kerülni. A királynéval való összeütközése sajátos hatalmi konfliktus is. Bánk, a
korabeli magyar törvények értelmében, valóban a király helyettese, a királyné e
tekintetben alattvalója. Fellépése jogos, tragédiája mégis inkább "az ember
tragédiája".
Gertrudis
A királyné méltó ellenfele Bánknak. Határozott, céltudatos, szigorú és nagyravágyó (a negyedik szakasz elején Lükurgoszról, Szolónról elmélkedik). Egészen a Bánkkal való vitáig királyi méltóság, fensőbbség jellemzi magatartását. Fokozatosan válik ellenszenvessé. Melindával szembeni viselkedése visszatetsző, a békítő követ, Mikhál elfogatása zsarnoki logikára vall. Amikor Bánk felvilágosítja a köztük fennálló hatalmi viszony sajátosságáról sértetten reagál, nem hajlandó elfogadni, de meg is ijed. Vitájuk során egyre inkább hátrányba kerül ("Bánk! Mit akarsz velem?"), de amint úgy érzi, hogy Bánk érvei igaztalanok (Melinda elcsábításában játszott szerepe), azonnal visszatámad. Ottó megjelenése "átértelmezik" sértéseit, a szülőföldjét sértő szavak (Bánk Ottóra szórt átkai) gyilkos indulatot ébresztenek benne. Jelleme visszamenőleg is "minősítődik": Pontio de Cruce levele és Mikhál is figyelmeztették a bajokra, s mivel az ezekre adott válaszait ismerjük, világossá válik, hogy Gertrudis elvakult, hatalomvágya kisszerű is.
II. Endre
Az ötödik felvonásig nincs jelen, de sokszor emlegetik nevét. Bánk a
királynéval folytatott vitában nagy és igazságos uralkodóként említi, miközben
azt is kimondja, hogy a magyarok csak miatta tűrik a merániakat. Endre valóban
bölcs és igazságos uralkodóként viselkedik, képes felülemelkedni az őt ért
sérelmen, megkegyelmez Bánknak. Ezzel nemcsak erkölcsi nemességét bizonyítja,
hanem azt is, hogy elismeri Bánk cselekedetének jogszerűségét, a törvények
szellemének megfelelő voltát. Képes különbséget tenni a törvényszegés (Petúr) és
a törvénynek megfelelő viselkedés (Bánk) között. Szerepének hangsúlya, a szerző
korának szóló üzenet: a magyarságnak egy igazságos és jó királyra van szüksége,
a hatalmaskodó idegen elott azonban nem hajlik meg.
A cselekményidő megfelel
a történelmi időnek, s megfelel a dráma időbeli követelményének is, a történet
1213. szeptember 27-28-án játszódik. A mű helyszíne a királyi udvar, valószínű,
hogy a valós helyszín az esztergomi királyi vár.
Melinda
Melinda tragikus sorsú áldozat. Katona szép, nemeslelkű, de saját sorsába
beavatkozni nem tudó nőalakot teremtett Melinda személyében. Szereti és tiszteli
férjét, vele szemben alázatos is. Ottóval szembeni viselkedése büszke,
határozott. Erkölcsi tartása, férje iránti szerelme lehetetlenné teszik, hogy
Ottó elcsábítsa. Büszkesége és férjének viselkedése vezet megőrüléséhez, az őt
ért gyalázatot nem képes elviselni. Halálhíre már nem változtat Bánk reménytelen
helyzetén, de összeomlását véglegessé teszi. Megölése dramaturgiai szempontból
sem lényeges, hisz Ottó gazemberségét ez a tette már nem fokozza. Halála inkább
megváltás, "bűne" alóli megszabadulás. Jelenéseiben talán a két legfontosabb a
harmadik szakasz elején, a szobájában folytatott párbeszéde férjével, és
Gertrudis-szal folytatott dialógusa a negyedik szakaszban. Bánk előtt megalázza
magát, bocsánatáért esedezik, s bűntudatot érez. A királynéval szemben a sértett
büszkeség és a megalázottak keserűsége szólal meg, s viselkedése azt sejteti,
hogy Gertrudisnak része van megbecstelenítésében, a cselszövésben ("El ezzel a
szennyes kézzel!").
Izidóra Melinda "párja", ő is Ottó áldozata. Szemben
Melindával inkább szerencsétlen. Legfontosabb jelenete a negyedik szakasz elején
Gertrudis-szal folytatott párbeszéde. Egyrészt értesíti a királynét Bánk
ittlétéről és Ottó számára oly megalázó tetteiről.
Ottó
Ottó személye az, aki nem azonos a feltételezhető, igazi csábítóval. A
valóságban Gertrudis másik öccse - Berthold, kalocsai érsek - lehetett a
csábító, de Katona tisztában volt azzal, hogy a cenzúra nem engedné át művét, ha
egyházi személy ilyen szerepben jelent volna meg muvében. Ezért választotta erre
a szerepre Ottót, aki Gertrudis apját követte a merániai trónon. Ottó a dráma
legellenszenvesebb alakja, nincsenek pozitív vonásai: aljas, hatalmaskodó,
hazug, gyáva. Gertrudis is megveti. Bizonyos értelemben minden hozzá is kötodik.
Eléri, hogy Melindát az udvarba hívja a királyné, csellel elcsábítja szerelmét,
később a számára terhelő bizonyítékokkal rendelkező tanúkat (Bíberach, Melinda)
megöli. Megtestesíti mindazt, amiért a békételenek lázadnak. Aljassága,
nevetséges gyávasága (elfut Bánk elől) lehetetlenné teszi, hogy ő váljon a mű
negatív hősévé, de hozzájárul Gertrudis halálához. Jellemének negatívumait
árnyalja Gertrudis udvarhölgyével, Izidórával szembeni viselkedése is.
Bíberach, Ottó (költött) lovagja, klasszikus cselszövő (mint Jago, vagy
Schiller Wurm-ja), de a békételenek számára is fontos híreket hoz. Azt hiszi,
hogy "lavírozása" később jutalmat hozhat számára. Segít Ottónak, azt hiszi, hogy
túljárhat Ottó eszén, s végül áldozata lesz. Tévedéséért súlyos árat fizet,
megbánása késeinek tűnik. "Lézengése" jelképes, nemcsak hazája nincs, erkölcsei
sincsenek. Cinikus okossága Ottó fölé emeli.
Petúr bán és a főurak
Petúr is ellenszenves figura, bizonyos értelemben Bánk negatív ellenpólusa.
Belőle hiányzik a nagyság, az átgondoltság, képes lenne a trónörökösök elleni
merényletre is. Tulajdonképpen viselkedése etikátlan: ellenfeleiről csak rosszat
képes feltételezni, Bánkot úgy kényszeríti a lázadásban való "részvételre", hogy
elhallgatva előle az információkat, csak a különleges jelszót közli vele, ennek
pedig nem más a funkciója, mint Bánk megzavarása (a főhős - többek között -
emiatt hiszi azt, hogy mindenki tud Ottó és Melinda viszonyáról). Ügyes szónok,
tudja befolyásolni, szavaival irányítani az embereket. Idegenekkel szembeni
bizalmatlansága, gyűlölete nemcsak a merániaiaknak szól, ő is az események egyik
mozgatója.
Mikhál és Simon, Melinda bátyjai, szerepük moderátor-szerep.
Egyrészt a lázadókkal tartanak, maguk is tisztában vannak a merániaiak bűneivel,
ugyanakkor idegen származásuk óvatosságra is inti őket. Mikhál tevékenyen próbál
beavatkozni az eseményekbe, de követjárásának sikertelensége saját
ügyetlenségének is köszönhető (negyedik szakasz). A második szakaszbeli
párbeszédük megható hazafiúi vallomás. Myska bán és Solom is a békítők közé
tartoznak, szerepük a király "jelenlétének biztosítása", Myska menti meg a
király gyermekeit a betörő lázadók elől.
Tiborc
Érdekes alakja a drámának Tiborc, az öreg parasztember, a kissé idealizált, nemeslelkű, büszke jobbágy. Katona olyan népi figurát teremtett személyében, mely legendává vált. Tiborc nem hunyászkodik meg, nem viselkedik szolgaként. Átérezve helyzetének jelentőségét, nem csak a maga nevében beszél. Az egész magyar nép nevében kér segítséget a szenvedések enyhítésére. Panasza, vádjai "fölébresztik" Bánkot, jelentős szerepe van Bánk cselekvésre késztetésében. Panaszkodik, sorolja a jobbágyságot sújtó sérelmeket, de nem lázadó. Később, mint Melinda kísérője és Melinda halálhírének hozója bukkan föl, különös, hogy Bánk kísérőjeként Gertrudis szobájában is megjelenik.