John Keats  (1795-1821 ? Ezt írja a tankönyv, de inkább --1822)

 

"A thing of beauty is a for ever" : "Minden, ami szép, öröm lesz örökké."

 

Az a szépség izgatja, ami "halni vész".

 

Németh László azt mondja róla: "Ha behunyom a szemem s kimondom a szót: "költő"-- Keats-re gondolok. A többi költő más is volt: szabadsághős, színész, filozófus, különc, misztikus, irodalmár, Keats csak költő, nagyságát egy forrás táplálta: a költészete.

 

        Apja egy londoni béristálló tulajdonosa. Bár Keats első gyerek, nem tanulhatott (szülei korán meghaltak, nem is foglalkoztak azzal, hogy a gyerekeik tanuljanak) még görögül sem tudott, mégis ő lett a görög szépségideál legnagyobb tisztelője és megéneklője.

Orvosnak készült. 1817-től teljesen a költészetnek szentelte életét. Súlyos tüdőbetegsége miatt alig négy évet fordíthatott a költészetre.

1820-ban ment Itáliába gyógyulást keresni. Rómában halt meg.

 

Nem véletlenül Tóth Árpád fordítja legtöbbször és legszebben. Ő azt mondja róla: "melankólia és életöröm csodálatosan, egyazon érzésként mélyül el örök szépségnek tükröt tartó tengerszemmé".

 

Keatset gyámja a család orvosának rendelőjébe adja felcsersegédnek, hátha lesz belőle valami. A rendelőből azonban visszajár a volt iskolájába az egyik tanárához, mert valahogy hirtelen rákapott az olvasásra, és hatalmassá nőtt a tudásvágya.

        Az első kötet, amely lenyűgözi, a reneszánsz angol költészet egy kötete, Spenceré.

        Keats 1814 elején, 19 évesen írja első versét, és két éven belül biztos költői tudásról formaérzékenységről ad számot, amikor szonettet ír Homéroszról.

        Állandóan tanul, Shakespeare-t, Miltont, Wordsworth-öt, Dantét olvas. 1818-19-ben már hónapról hónapra alkotja a remekműveket.

        Nagy intenzitással éli át a hétköznapokat is, érzékeny ember. Szinte állandóan úton van (utazik). Óriási szenvedéllyel gyűjt maga köré  barátokat, általában végtelenül szerelmes.

 

        Első kötetét 1817-ben adta ki, senki nem figyelt oda rá. (Könyörtelen kritikával megítéli saját műveit, és másfajta versek írásába kezd.)

        Még 1817-ben megírja első mitológiai tárgyú elbeszélő költeményét, a négyezer soros ENDÜMION-t

        Elvonult a világtól egy szigetre  (Wight szigete), és ott fogalmazta meg barátainak először a szépségről és a költészetről való esztétikai nézeteit. (Szerinte az a szép, ami igaz.)

        18 éves öccse, Tom tüdőbajban meghal -- szinte a karjai kö9zött. Ezután írja az élet értelméről és a halálról elbeszélés-töredékét, a HÜPERION-t. Ezután egy középkori töredék következik Szt. Márkról, és egy középkori körülmények közé helyezett Rómeó és Júlia-történet (Szent Ágnes éje). Azután egy ballada egy középkori lovagról.

        Ezután következtek az ódák, a szonettek, újabb elbeszélés, és egy teljes dráma: Hüperión bukása.

 

        1820 februárjában erős köhögés közben vér bukik fel a szájába. Tudja, hogy mit jelent ez. Mire utolsó kötete megjelent, melyet a kritika csak dicsérni tudott (egyébként 500 példányban jelent meg, és arra sem igen akadt vevő), már megírta a világtól való elbúcsúzásának ódáját: AZ ŐSZHÖZ.

        1822. február 23-án hal meg. A római protestáns temetőben nyugszik.

 

 

Az Óda egy görög vázához

(Eredeti címe: Ode on a Grecian Urn)

 

Keats 9 ódát írt, közülük 5  1819 tavaszán keletkezett.

Óda Psychéhez, Óda egy csalogányhoz, Óda egy görög vázához, A melankóliához, A tunyasághoz , végül  a 6. szeptemberben: Az Őszhöz.

 

        Keats az antik görög világban valami pogány, ösztönökből fakadó életörömet keresett, mely az érzelmeiben elszegényedett modern embernek már alig-alig hozzáférhető.

Számára a szépség és a fájdalom (a létezés ÉS elmúlás) valamilyen egységet alkot. Az eredeti szöveg ezt jobban visszaadja, mert az urnát tárolásra használták a görögök, pl. a halottaik hamvainak tárolására.

 

Csupa ellentétből építi Keats az első versszakot.

(Ellentétező a forma is: a shakespeare-i szonett keveredik a petrarcaival -- az első négy sor shakespeare-i   a,b,a,b  ((10 szótagos "blank vers" sorok)), az utána következő hat ((ún. szextett)) petrarcai megoldású a rímképlet miatt: c,d,e, d,c,e --- mintha egy petrarcai szonett utolsó két háromsorosának változata lenne. Így tízsorosak a jambikus lejtésű, tíz szótagos sorszerkezetű szakaszok.)

 

Tartalmilag leíró jellegű megszólítás után fokozó hatást keltő kérdéssor következik.

 

A nyitó tétel jelzi: az   "ARS LONGA -- VITA BREVIS" (a művészet örök, az élet rövid)  szembeállítása ennek a versnek a legfontosabb mondandója.

 

Néhány ellentétpár az első szakaszból:

tűnt derűk --- itt állsz

csend --- mesélsz

rajzos regék  --- lágy dal

istenségek  -- emberek

Árkádia -- Tempe-völgy

síp -- dob...

 

A váza titkának felderítése zajlik. Csak fantázia kell hozzá, és megelevenednek a képek.

 

A szépséget a művészet emeli  (emelte) az öröklétbe.

 

A szöveg nagyrészt a görög váza  (urna) falán lévő rajzokat írja le.

Ahogy a leírás halad, egyre kevésbé magáról a konkrét tárgyról van szó, hanem egyre inkább talán a tűnődő ember képzeletvilágáról.

A bánat, ami belengi a képeket, MEGMAGYARÁZHATATLAN.

 

 

Tulajdonképpen PICTURA és SENTENTIA szabályos költői építményéből áll a vers.

 

 

Keats számára a görög váza szépsége ürügy arra, hogy megfogalmazzon egy életelvet, világtörvényt (emberi szempontból): "A Szép igaz, s az Igaz szép! -- sose

                        Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!"

(A görögök egyik legnagyobb filozófusa, Platón ugyanazt a szót használta a létezőre, amikor a szépről és amikor a jóról beszélt, mint Létezőről )

 

 

 

A logikai ív a MÉG NEM TUDOM -- tól a vers végén a

MÁR TUDOM-ig halad. Nem csupán a váza őrzi az örök szépséget az őt létrehozzó művész is halhatatlan, és aki erről egy kinagyított drámai pillanatot le tudott írni, az is művész, vagyis ez a halandó művész győzelme az idő felett.

 

        Források:  Tankönyv 2. osztály,

                         88 híres vers