Apja kárpitos, királyi inas.

Színészi és színműírói pályája 1643-ban kezdődik.

(Vidéki vándorszínész; 1658-ban ér be Párizsba.)

1661-től társulata a Palais Royalban játszik.

1659 A nevetséges kényeskedők (Les précieuses ridicules)

1661 A férjek iskolája (L école des maris)

1662. Nők iskolája (L école des fammes)

szeretőjének, Madelaine Béjard (Madlen Bézsár) -nak a lányát

veszi el. Armande (Armand) szintén színésznő. (Molière-t

meggyanúsítják, hogy a saját lányát vette el.)

1664 Tartuffe (Első előadása óriási botrányt kavar,

betiltják, majd 1669 körül kerül ismét teljes terjedelmében

kiadásra.)

1666 L avare -- A fösvény

Le bourgeois gentilhomme -- Az úrhatnám polgár

1670 Les fammes savantes --- A tudós nők

1672 Le malai d imaginaire (Lö male dimazsiner) -- A

képzelt beteg

1673 Ez év februárjában (17-én) a színpadon rosszul lesz,

de az előadást nem akarja lemondani, nehogy a színpadi

munkások kereset nélkül maradjanak. Végigjátssza, hazamegy, és

meghal. Titokban temetik el, mert színészeket nem volt szabad

szentelt földben elhantolni.

(Moliére életéről lásd Bulgakov regényét! M. Bulgakov: Molière úr élete)
 
 

Molière: Tartuffe

(Műelemzés-vázlat Bécsy Tamás nyomán)

A komédia Molière -nél a középkori farce-okból, a rögtönzéses commedia dell artéból és a vásári komédiákból meríti erejét.

Míg a kor tragédiáit a szükségszerűség mozgatja, Moliére

vígjátékait a JELLEM.

Olyan komédiák ezek, amelyek mélyén TRAGIKUM rejlik.

E tragikum oka maga az ember és életmódja.

(La Bruyére mondja: "Ha a képmutatót bántjuk, az a veszély

fenyeget, hogy a maszk mögött az arcot is megsértjük.")

A jellemkomikum lényege, hogy olyan külső és/vagy benső tulajdonságokat láttat a szerző a szereplő cselekedtetésével és beszéltetésével,

amely tulajdonságok  egyrészt eltérnek az általános emberi normától, másrészt túlhangsúlyozzák az adott kor hibás beidegződéseit.

A helyzetkomikum nevettető és a néző/olvasó szellemi (vagy más) fölényét sugalló hatása

a drámaíró által létrehozott szokatlan (vagy nagyon is ismert !) szituációkból ered. (Pl. lánynak öltözött fiúnak egy másik fiú udvarol, mert azt hiszi róla, hogy lány  a szereplőnek tehát információhiánya van a nézőhöz/olvasóhoz képest.)

A jellemkomikumban és helyzetkomikumban egyaránt rejlik tipizálás, illetve szatíra és humor. (A szatíra a komikus vétség kritikai célzatú leleplezése.)
 
 

Néhány elméletíró véleménye a komikus hatásról:

Arisztotelész szerint--- a komikus szituáció szereplői közül a

jókat érő sérelmek korlátozottak legyenek, a rosszakat

megillető büntetés pedig arányban álljon az általuk elkövetett

vétkekkel, s általában ne legyen végzetes hatású.

-- a másik lehetőség a kontraszt a normális és abnormális

lehetőségek között…

---

(A folytatás, a többi vélemény innen még hiányzik!)
 
 

Moliére: Tartuffe (folytatás)

Néhány nyitó tételmondat a dráma elemzéséhez
 
 

A XVII. századi francia klasszicizmus különös korszaka az európai irodalomtörténetnek. A legmaradandóbb  az ezredvég emberének is sokat mondó  alkotások közül kiemelkedő jelentőségűek Moliére művei. Az emberi gyengeségeket, a jellemtorzulásokat, a képmutató viselkedésformákat, a társadalmi csapdába került személyiség vergődéseit mutatják be a XIV. Lajos korabeli komédiák. A műfaj, a figurák, a helyzet- és a jellemkomikum mintái az ókorban ( Arisztophanész, Plautus műveiben), a középkorban ( a commedia dell arte rögtönzéseiben, a farce-okban), a reneszánszban (pl. Shakespeare vígjátékaiban) és a barokkban (pl. Lope de Vega alkotásaiban) egyaránt megtalálhatóak. Mindezen hatások együttesen érvényesülnek a Tartuffe című tragikomédiában. Az öt felvonásos dráma expozíciójában megismerhetünk egy félig feudális, félig polgári értékeket valló családot. Mindenkit aszerint, hogy milyen a viszonya a főszereplőhöz, Tartuffe-höz. A "beszélő nevű" figura (Tartuffe=képmutató, álszent) csak a harmadik felvonásban jelenik meg a színen, de a néző addigra kialakíthatta róla (valószínűleg elítélő) véleményét. (A “tartuffe” szó azt is jelenti, hogy szélhámos, jellemtelen alak, csaló...)

Orgon (a családfő) és Pernelle asszony, (az ő anyja) vakon hisz a “szent emberben”, mindig az ő útmutatásai szerint cselekszik.

…

(Itt következhet a kidolgozás, a FŐ RÉSZ!)
 
 

(((((((Egyéb összefüggések:

“a becsületes ember szerelme akaratától függ”

azaz: a kötelesség erõsebb szenvedélynél

Elsõ nagy sikere: a Cid (1636)

Fõhõse: Rodrigo (= “Cid” = “Úr”)

Rodrigo szerelme Xiména

Xiména az apját párbajban megölõ Rodrigóra halált kér a királytól

Hõstettek, párbaj, majd szerencsés végki-fejlet

A kortársak értékítélete: “Szép, mint a Cid”

A darab ellenfele a nagyhatalmú Richelieu bíboros

A polémia neve: “a Cid csatája”

“Az utcákon egyebet sem lehetett hallani, mint a rikkancsok kiáltozását, akik a Cid-párti és a Cid-ellenes pamfleteket árulták.”

Corneille darabjainak magva: a kötelesség és a szenvedély párviadala, melyben az elõbbi gyõz
 
 

Jean Racine (1639–1699)

Hõseiben a szenvedély az erõsebb

A Port Royal kollégium neveltje, mint Pascal, õ is janzenista (janzenizmus: a predesztinációt valló puritán katolikus irányzat)

Példaképe: Euripidész

A drámái középpontjában gyakran a szenvedélytõl megszállott asszony áll

Oinone (a dajka)

A komédia: értékhiány leleplezõdése

Mûvészetének forrásai:

• az antik (Plautus)
• a commedia dell' arte (rögtönzött bohózat)
• a farce (vaskos humorú vásári vígjáték)

“Nagy csapás a bûnökre, ha nevetségessé tesszük õket a világ szemében"

Célja (mint a klasszicistáké általában)

1. gyönyörködtetés

Tipikus klasszicista alkotás:

egyetlen helyszín (Orgon lakása)

egyetlen nap (nem egyértelmû; – a botrány híre bejárta a várost – egy nap alatt ez képtelenség)

“egy eset”, ill. egy konfliktus

(az ostorozott bûn: a képmutatás)

A szerkesztés sajátossága: a fõszereplõ csak a harmadik felvonásban lép színre
 
 

I. felvonás

a darab indítása – az expozíció – mozgalmas családi jelenet (a két fõszereplõ: a címszereplõ és a házigazda, Orgon kivéte-lével mindenki ott van)

Pernelle asszony mindenkit “kioszt” és “elhelyez”; szinte csak õ jut szóhoz

Menye: Elmira, (fia: Orgon),

unokái: Damis és Marianne (szerelme Valér)

A vita tárgya: Tartuffe megítélése

A szókimondó: Dorine, a talpraesett komorna (általában a közönség kedvence)

2. jelenet: Cléante (a “rezonõr”), az író szócsöve és Dorine párbeszéde; eszerint Orgon:

Testvérnek nevezi, s nem drágább a családja, Sem anyja, hitvese, sem saját fia, lánya.

Már senki másra, csak rá bízza titkait,

Az pedig okosan megszabja tetteit.”

3. jelenet: Damis Cléante segítségét kéri

4. jelenet: a megjelenõ Orgon igazolja a róla elhangzottakat, csak Tartuffe (egészsége, hangulata) iránt érdeklõdik, felesége nem érdekli

5. jelenet: Orgon viselkedésébõl kiderül, hogy lányát, Marianne-t nem jegyesének, Valérnak, hanem Tartuffe-nek szánja

2. felvonás (a bonyodalom)

1. jelenet: Orgon közli lányával, hogy Tartuffe-nek szánja
2. jelenet: Marianne ellenállása erõtlen

3. jelenet: Dorine iróniával próbálja Marianne ellenállását felkelteni

“Minek bánkódik? Egy kis ésszel többet ér.

Ne féljen, segítek. De itt jön már Valér.”

4. jelenet: Valér és Marianne nem tudnak
õszintén szólni egymáshoz
 
 

Boguslawski szerint:

a) Orgon a családjában magányos,

ezért hat rá Tartuffe rendkívüli módon

2. Elmira és Damis nemcsak mint mostoha-anya és fia vonzódik egymáshoz

1. Tartuffe alakoskodik a szerelmi vallomás közben is;

3. felvonás

“Lõrinc, rakd vissza az ostort s a szõrcsuhámat.”

A második jelenetben Tartuffe szerelmet vall a ház asszonyának, Elmirának

Orgon nem hisz a Tartuffe szavait kihallgató Damisnak; sõt: dühében kitagadja a fiát, s a képmutatót teszi meg örökösévé.
 
 

4. felvonás

“Ez a botrány, igen, a várost körbejárta”

Észérvekkel próbál Tartuffe-re hatni – hasztalanul

Elmira csapdát állít Tartuffe-nek

(Orgon az asztal alatt – helyzetkomikum)

Tartuffe Orgonról:

“Már régen vezetem orránál fogva õt, (...)

s elértem nála, hogy nem hisz saját szemének.”

Orgon kiutasítja házából Tartuffe-öt; õ viszont Orgont, a gazdát.
 
 

5. felvonás

Kiderül: Orgon egy kompromittáló iratokat tartalmazó ládikát is Tartuffe-re bízott

Pernelle asszony és fia párbeszéde – az asszony nem akar hinni Orgonnak, továbbra is bízik Tartuffe-ben (helyzetkomikum)

Lojális úr a törvény nevében végrehajtási végzéssel jön.

Újabb hír: Tartuffe feljelentette Orgont az uralkodónál – mielõtt menekülhetne, egy rendõrrel együtt megjelenik Tartuffe

Deus ex machina: a tragédia elmarad, a rendõr hadnagy a régen keresett csalót, Tartuffe-öt tartóztatja le.

A tragédia jellemzõje a tragikus befejezés, a félelem, a részvét, a halálos veszély jelenléte; szereplõi – a klassszicistáknál – fõrangúak (Arisztotelésznél ez nem szabály, szerinte egy rabszolga is lehet tragikus hõs.)

A klasszicista komédia fõszereplõi polgárok; a végkifejlet általában szerencsés.

A Tartuffe – eszerint – komédia (bár a “játék” tétje egyre nagyobb, s a váratlanul szerencsés végkifejlet eléggé valószerûtlen)

A klasszicista tragédiák és komédiák szerep-lõinek tulajdonságai eltúlzottak; – Tartuffe képmutatása és Orgon hiszékenysége is túlnõ a hétköznapin, e tulajdonságok veszélyessége is túlnõ a komikus mértéken.

A Tartuffe komikus hatáselemei

1. Jellemkomikum

Orgon – bár zsarnokoskodásra hajlamos karakter – egy képmutató bábjává lesz.

A Tartuffe szavai és tettei közti eltérést Dorine leleplezi le (fedetlen keblek, babrálás, Elmira kerülgetése)

2. Jellemkontraszt

Cléante – Orgon vitája

Cléante – Tartuffe vitája

3. Helyzetkomikum

1. amikor Orgon a lányát a Tartuffe iránti hajlandóságra akarja rábeszélni
2. Orgon az asztal alatt

4. Paródia